Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-04 / 234. szám

Utazás a köszönöm körül T alán ez úgy van, hogy ahány ház, annyi szo­kás. Helyenként fölfelé ' még mondják, lefelé ritkán, vagy soha. Lefelé elfelejtették. De fordítva is előfordul. Megyek az utcán, előttem két hivatalnokiéle ember. Beszélgetnek. — Képzeld, felállt, és el­kezdte megköszönni a fő­nökségnek a jó munkát mondja az egyik. — Bevágódás — állítja ■ a másik. Miért? Fölfelé megköszön­ni valamit miért tilos? Szerintem szép szokás, hogy a termelőszövetkeze­tekben a zárszámadó köz­gyűlésen a vezetőség nevé- beh az elnök mindig meg­köszöni a tagok szorgalmát, fáradozását. S a tagok kö­zül mindig feláll valaki, megköszöni a vezetők, a szakemberek odaadó munká­ját. Csak hát ahány ház, any- nyi szokás. Ülök egy szűkkö- rü megbtszelésen. A titkár­nő behozza a kávét és szíves mosollyal honorálja, hogy valamennyien megköszönjük. A vendégek udvariasak, rendesek, s ha már a szá­mon van, kimondom: jól neveltek, pedig egyiknek se. volt gyerekszobája. Persze, nem a gyerekszobán múlik az ilyen. ____. M in múlik? Később bejön a takarító­nő „csikkteleníteni” a hamu­tartókat, összeszedni a ká­véscsészéket. Végzi a dolgát, a tárgyalófelek észre se ve­szik, s mikor az asszony ki­megy, olyan az egész, mintha nem járt volna bent senki. Hogyan is vagyunk ezzel a köszönömmel? A pincér­nek, a borbélynak jár. A je­gyeket kezelő kalauztól, a taxisofőrtől mindig megkap­juk. Olykor meghajlás kísé­retében. De néhol nem di­vat, bizonyos beosztásokkal nem jár együtt. Konyakot iszunk, kérésem­re jó játéknak tartva, sor­ban mindenki elmondja, hogy mit jegyzett meg magának a titkárnőről. Két karikagyűrű van az ujján, nem használ köröm­lakkot, festi a haját, jól­ápolt, tartózkodó... Felesle­ges folytatni. A titkárnőt jól megnézték. A következő lé­pés: tessék beszélni a taka­rítónőről. Csend. Volt gyű­rű az ujján? Nem figyelte a kezét senki. Szőke, barna, fekete? Nem nézte meg „ilyen szempontból” senki. Fiatal, öreg, sovány, kövér? Ki tudja? Senki. Levél egy újságolvasótól: „Egy búcsúzó kultúrotthon- igazgatóval beszélgettem, ter­mészetesen a községünkben végzett munkájáról és újabb terveiről. Tudtam, hogy a népművelési munka nálunk' nem könnyű, ezért azt kér­deztem tőle, mi volt nehéz ebben a munkában. Válasza a következő volt: A legtöbbször egyedül éreztem magamat, csak né- hányan segítettek nekem né­ha-néha. A vállalatok veze­tői sem nyújtottak segítsé­get, köztük olyan is akaut, aki kijelentette, hogy a mű­veltség terjesztése teljesen vállalaton belüli ügy, ez a vállalat szuverén joga. De az fáj legjobban, hogy a ta­nácsi vezetők sem támogat­ták, még az objektív tárgyi feltételeket sem biztosítot­ták, a másfél év során azt sem kérdezték, hogy miben segíthetnék munkámat. Amikor a hallottakon el­gondolkoztam, az is eszem­be jutott, hogy a gimnázi­umból távozó igazgatónak sem köszönték meg a helyi illetékesek kétéves munká­ját. Az illetékesek helyett, le­gyek én illetékes, csak any- nyit: jó munkát ezután is!” Megfigyelték? A tanácsko­zások végén a résztvevők­nek mindig megköszönik a megjelenést, még akkor is, ha a tanácskozásban nincs semmi köszönet. Ez pazar­lás. A másik, amiről az új­ságolvasó ír, az visszatet­sző spórolás. Gondolkodom. A köszönöm értékén. Ol­vasom: a gyár a nyugdíja­sokat búcsúztatva a rendez­vényt aranyalapra helyezik. Kemény valuta. Amikor a nyugdíjas megnézi, mindig eszébe jut: a köszönöm. Sok munkahelyen évek óta be­vett szokás, hogy a jubiláló nyugdíjba vonuló dolgozó aranygyűrűt kap, s így a kö­szönöm tulajdonképpen tes­tet ölt. Tartósan érték, el­sősorban nem a gyűrű arany- volta miatt, sokkal inkább azért, amire emlékeztet. Megismétlem: ahány ház, annyi szokás. Sz. István húszéves szolgá­lat után vállalatától meg­kapta a hűségpénzt. Boríték­ban vette át. Rendesen, pon­tosan utalták, miként a kol lektív szerződés előírja. Sz. István mégis kedvet­len. A köszönöm még min dig késik. Késik, mert a kollektív szerződés csak a hűségpénzt írja elő. Velem együtt sokan hall­juk a keserű és gyakori ki- fakadást: megkaptam a ma­gamét. Megköszönték. Eszembe jut az egyik ter­melőszövetkezeti elnök. Fel­szólalt a bemutató értekez­leten, hosszasan sorolva sa ját érdemeit. Elmondta ma­gáról, hogy szigorú, igazsá­gos, lelkiismeretes, s ott van mindenütt. Egy állítás, egy bizonyítás. Jól belemelege­dett. Zsebkendőjével megtö­rölte homlokát, s előadta: elvtársak, ma reggel a főál­lattenyésztő nem volt a he­lyén. Mi következik? Követ­kezik a felelősségre vonás. Kihúzta magát. A főállattenyésztő keserű­en felnevetett. — Ügy tesz, mintha nem tudná: búcsú lévén, nekem kellett kimérni a húst. Min­denesetre megköszönte. Van ilyen is. Ilyen köszö­nöm. Bárcsak ebből lenne a leg­kevesebb. Van olyan igazgató, aki vidékről hazatérve a gépkő- csivezetőnek mindig megkö­szöni a fuvart. A másik ki­száll, becsapja maga mögött az ajtót és köszönés nélkül távozik. Ahány ház, annyi szokás? Vagy ez műveltség, intel­ligencia és tisztesség dolga? Előveszem a magyar nyelv értelmező szótárát, a „k” be­tűnél megkeresem a köszö­nöm szót, megtudom, hogy ^valakinek valamit: háláját nyilvánítja valakinek vala­miért. Köszönöm a fáradsá­gát; valaki valakinek a fá­radozásait, a figyelmességét, a szívességét. Köszönöm, hogy eljöttél. Köszönöm, hogy gondoltál rám”. Tehát: valaki valakinek valamiért háláját nyilvánít­ja. Ez a legfontosabb tudniva­ló a köszönömről. H őszön öm, hogy elöl­vastak. Szekulity Péter VALÓSZÍNŰLEG eddig még nem számolta meg sen­ki, összesen hány kazánház működik Gyöngyösön. Nem valamiféle statisztikai fel­mérés miatt volna érdekes ezt. a számot megtudni, ha­nem sokkal közelebbi, gya­korlati okbpl. Nevezetesen: szükség van-e arra, hogy ennyi kazánkémény ontsa a füstöt városszerte? Ebből kö­vetkezik a másik kérdés: le­hetne-e kevesebb kazánnal fűteni a mostani épületeket? Esetleg még talán a fűtés ki- terjesztésére is mód nyílna ésszerűbb hasznosítással? A városi tanács elnökétől, Berényi Józseftől kértünk tájékoztatást a gyöngyösi ka­zánházak nem kis jelentősé­gű ügyében. Ez a téma köz­egészségügyi töltésű is a gazdasági vonatkozások mel­lett. És az egész város terü­letét átfogja, sőt, még a köz­vetlen környéket is, gondol­junk az Izzó pipishegyi gyá­rára, vagy a MÁV Kitérő­gyár karnyújtásnyira levő telephelyére. Majdhogynem nyitott ka­pukat döngetünk, derült ki a városi tanács elnökétől ka­pott válasz elején. Ugyanis a hatósági szervek már meg­keresték a nagyobb ipari te­lepeket, felhívták az ottani vezetők figyelmét arra, hogy a levegő tisztaságának meg­óvása végett szűrő- és tisz­títóberendezést kötelesek fel­szereltetni a bodor füstfel­hőket eregető kazánkémé­nyekre. Nincs még ugyanolyan, a természetvédelmi felada­tokhoz hasonló hatósági ál­lásfoglalás, amely részletei­ben és átfogóan rögzítené a teendőket, de a kezdeti lépé­seket már megtették ennek az irányába. Még konkrétabbá téve a kérdést: a Bugát Pál tér és a Fő tér környéke szépen díszlik a sok kis kazán ég felé nyúló kéményeitől és az azokból származó koromfel­hőktől. De még furcsább a helyzet a déli városrészbén, ahol a Róbert Károly utca alig húszméteres szakaszán három kazán is üzemel. Egy a toronyházhoz, egy az épí­tők, egy pedig a bánya köz­pontjánál. LASSAN MÄR hírhedtté válik a Mátra Szálló korsze­rűsítése. Éppen ennek lassú üteme miatt. De senki sem figyelt fel arra, hogy itt, ép­Ä főkönyvelőt nemrég mű­tötték, az elnökhelyettes szin­tén a kórháziban. Érthetően / zsúfolt Rabecz hajós elnök' ♦.api programja ezekben a lapokban. Amikor keresem, hogy a 6500 holdas gazdaság őszi gondjairól beszélgessünk, éppen paprika-ügyben fogja a telefonkagylót. — Még húsz vagont kell betakarítanunk, értékesíte­nünk. Most piacot keresek. Holnapra talán rendeződik a dolog... Persze, ehhez még olyan apróságok jönnek, mint kétezer hold őszi kenyérga­bona elvetése, amit Kocsis János brigádja végez. Vagy pedig százhetven hold cukor­répa betakarítása, ahol Józsa Pál gépsora jeleskedik. Utób­binak közben a fejelőgéppel is meggyűlt a baja. Nem tö­kéletes konstrukció. Itt megjegyzi a Lenin Ter­melőszövetkezet elnöke, hogy nemrég hatszázezer forinttal léptek be a cukorgyárak, gazdaságok talcarmánykeverö társulásába, s ennek prog­ramjához igazodva lassan öt­száz holdra növelik cukorré­pa-vetésterületüket. Szarvas­marha-állományuk fejleszté­se szempontjából fontosnak ítéli e vállalkozást. A takar­mányozás minden, gazdaság­ban nagy gond, nagy feladat. S az urebetin-program olcsó, az eddiginél tartalmasabb ál­lati táplálékot ígér. Ezer ho'd kukorica termésének betakarítása szin­tén a közeli napok, hetek fel­adatai közé tartozik a hatva­ni gazdaság földjein. Huszon­öt—harminc mázsás átlagot <0ér az esgtendó májusi mór­Nincs vége a fejőgép-pemek ? • r9 Őszi tervek, gondok a hatvani Lenin Termelőszövetkezetben Zsoltban, ezért a vezetőség mindent elkövetett a munká­latok gépesítésére. Várják a félmillió forintért vett Kpl- mann-f^ie szárító érkezését, amely lépést tud tartani az „aratással”. Azonkívül meg­rendeltek Agárdról egy 175 vagon kapacitású tárolót, ami a begyűjtött kukorica elhe­lyezését biztosítja. Vasvázas, hullámpala borítású épít­mény ez, 7Ü0 ezer forintjá­ba kerül a termelőszövetke­zetnek, s ha minden jól megy, építőrészlegük két hét alatt összeszereli. Csak ... — Megérkezik-e időben? — kérdi Rabecz Lajos. — Er­ről az akcióról ugyanis alapo­san megkésve értesültünk. így nemrég a begyűjtés kellős közepén, .adhattuk csak fel a rendelésünket. Jószerint a visszaigazolás sincs a ke­zünkben'. Fenntartás nélkül dicsérhetem viszont a repü­lőgépes brigádot, amely egész évben rendelkezésünkre állt. Ök már kiszórtak száz vagon műtrágyát az ősziek alá. Ne­künk az istállótrágyázás ma­radt répa alá, s a kertészet­ben. Országos igény nyomán kísérleteztek ki a Lenin Ter­melőszövetkezet műhelyében — másfél év alatt.— a háztá­ji fejőgép néhány prototípu­sát. Másfél millió forintból beszerezték a sorozatgyártás­hoz szükséges gépeket is. A KGM miniszterhelyettesének tiltó levele azonban nem te­szi lehetővé, hogy ez a tőke- befektetés gyümölcsözzék. És­pedig arra hivatkozva, hogy az állami ipar kiszolgálja majd a piacot. — Majd! Majd kiszolgálja. De abba idő telik. A háztáji gazdaságokra erősen építő szarvasmarha-program azon­ban már e pillanatban igény­li az ilyesféle kisgépeket, mint a mienk is. S amelyekből rövid idő alatt tudnánk szé­riát gyártani. Kezemben egy levél Kiskunhalasról. A terü­leti szövetség titkárhelyette­se, Garas Mihály írja benne, hogy a falvaikban bemutatott háztáji fejőgép igen meg­nyerte a parasztok tetszését. Kérik, hogy tovább vándo- roltathassálc. Járt nálunk az ismert gazdaságpolitikai lap, a „Figyelő” szakembereinek küldöttsége, .is messzemenő­en hasznosnak, fontosnak ítélve a kitűnően bevált gé- pecskét. Miért akkor ez a bürokratikus huzavona? Ki érti? Ügy érzem, ennek a pernek még nincs vége. Ami feltétlen, a hatvani gazdaságvezetők igaza mel­lett szól: A Kohó- és Gép­ipari Minisztérium tilalomüs- táján nem szerepel a háztáji fejögép olyan cikk gyanánt, amelyet a termelőszövetkeze­tek, melléküzemágban ne ál­líthatnának elő! Gond és öröm közepette még egy hasznos dologról emlékezett meg Ra­becz Lajos. Mégpedig arról a testvérbaráti kapcsolatról, amelyet néhány éve létesí­tettek az orosházi Űj Élet Termelőszövetkezettel. — Mások a két gazdaság adottságai. Az orosháziak csupa jó földdel rendelkez­nek, a miént hatvan százalé­ka homok. Mégis sokat kö­szönhetünk a folyamatos kapcsolatnak, a különböző ta­pasztalatok kicserélésének. Mi például a kukorica gépe­sítését náluk tanulmányoz­tuk, az ő módszereik alap­ján teremtettük meg. Az Űj Élet fajtakísérleti telepéről hoztuk a legújabb kitűnő ke­nyérgabona-vetőmagot. S hogy gazdaságosan tenyész­tünk. libát, ez is orosházi példa. Ott láttuk, ott tanul­tuk. Az ő farmjukon, aniely 40 ezer törzzsel rendelkezik, s ahol évente egymillió kis­libát keltetnek. Elnökük, Varga Mihály, múlt hónap­ban járt minilunk. Megerő­sítettük a barátságot, vala­mint körvonalaztuk az együttműködés jövendő for­máit. Szóval: az őszi sok gond közepette erre is jutc" idő. Kellett, hogy jus •• .-i k. Molíiw., ' pen most, tetemes összegért kialakítanak egy kazánházat, bár alig nehány méterrel ar­rébb már működik az In­gatlankezelő Vallalat gondo­zásában egy. Nem lett volna olcsóbb ezt a meglevőt kibő­víteni? Miért kell ettől a kazán­háztól tizenöt méterrel ar­rébb a postának, a művelő­dési háznak és a Lenin ut­cai épülettömbnek külön ka­zánból biztosítani a fűtést és a melegvíz-szolgáltatást? A posta kivételével a többi egyetlen cégnek a kezelésé­ben van. A déli városrészben az egyik kazánt a Gagarin Hő­erőmű építtette, a másikat a Mátraalji Szénbányák, a har­madikat pedig a Heves me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat. Három cég, három , pénztár és három érdek. De csak látszólag. Mert a leg­főbb: a mindannyiunk közös érdeke egy és oszthatatlan. Nem reménytelen az el­képzelés, hogy még az ilyen hármas érdekeltség esetében is lehet együttműködni. Még inkább a Bugát Pál téri pél­dánál, ahol csupán a tanács hatáskörébe tartozó vállalat az érdekelt. Ahogy elmondta az in­gatlankezelő igazgatója, Ma­rosán Lajos, a gazdasági szá­mítások a közös üzemeltetés mellett bizonyítanak, akkor is, ha ennek megvalósítása nem látszik könnyen meg­oldhatónak, hiszen a költség- vetési szervek a fűtés kész­kiadásainál nem figyelnek az amortizációra, nem gyűjte­nek a felújításra, a nagyja­vításra. A jövő útja azonban csak ez lehet. Berenyi József tanácselnök pedig úgy nyilatkozott, hegy ezentúl a városi hatóság ügyelni fog az építkezések­nél, a felújításoknál arra, ne fokozzák ok nélkül a kazán­házak számát, ha a közelben már meglevő kazánháznak a bővítésével a távfűtést meg lehet oldani. Jó volna arra is töreked­ni, hogy a működő kazánhá­zak környékén a most még központi fűtéssel el nem lá­tott épületekbe is beszereljék a radiátorokat. Ehhez — persze — pénz kell minde­nekelőtt. De ha az elhatáro­zás megszületik, valahogy előkerül lassan a végrehaj­tásához szükséges anyagi alap is. Az ésszerűség, a gazdasá­gosság, a közérdek, mind­annyiunk egészségének a védelme ezt követeli. EGY OLYAN erőteljesen fejlődő város, mint a Mátra kapuja, Gyöngyös, feltétle­nül megköveteli, hogy — akár az országban elsőként is — nagyon odafigyeljen a levegő tisztaságának védel­mére. Már most, amikor még csak a szennyezés megelőzé­sének a szakaszában va­gyunk. Most még könnyű —, még könnyebb ez a munka. (G. Molnár F.) Uüvvifeü technikumba járnak Gépkezelő könyvelők Billentyűket nyomó pará­nyi ujjak, halk kattogások, sínen mozgó kartonok, raj­tuk a számok hosszú soro­zata. A zöldre vonalazott papírlapok megtelnek több­jegyű számokkal. A kívülál­lónak nem sokat mond ez a „sorozat”, pedig nagy jelen­tőségű, hiszen különböző árule és pénzösszegek nagy­ságát rögzíti a kartonokra. A neonfénnyel megvilágí­tott teremben félkör alakú asztalok fölé hajolva fiatal nők dolgoznak: számolnak, könyvelnek. Nem hagyomá­nyosan ceruzával, vagy go­lyóstollat — hanem gépek­kel. Minden asztalon köny­velőgépek billenytűit keze­lik. A Heves megyei Szövet­kezeti Adatfeldolgozó Közös Vállalat központjában já­runk. Alig egyéves múltra tekint vissza ez a részleg, de jelentőségében már jócskán túlnőtte e rövid időt. Az első asztal mellett hosszú szőke hajú lápy ösz- szegezi a számlákat.. __ Skovrán Éva vagyok __ Mióta dolgozik itt? — Tavaly április óta, ami­kor megalakult a vállalat. — És korábban? — A RÖVIKÖT egri lera- katánál. Rendszerbe csoportosított számokat nézünk, a már kész kartonokon. Az egri ÁFÉSZ áru- és bevételi számláit. — Mi a véleménye ezek­ről a gépekről? — Az NDK gyártmányú Ascota-gépek nagyon prak­tikusak, nagyban megköny- uyítik a könyvelői munkát. De sajnos, könnyen elrom­lanák és nehéz a javításuk. — Hol tanulta meg a gépi könyvelést? — Tavaly háromnapos tan­folyamon Budapesten. Most pedig egy éve már ügyvite­li technikusi tanfolyamra járok, ugyancsak a főváros­ba. gépen kék köpenyes lány, hepres Erzsébet ellenőrzi az adatokat. Ö a legfiatalabb az itt dolgozók között, május óta kezeli a gépeket. — Korábban a megyei kórház statisztikai osztályán dolgoztam. Szívesen jöttem ide, mert nagyon érdekes a munkánk. — Mennyit keres? — Havonta ezerötszáz fo­rintot, amelyhez a teljesít­mény alapján prémium is járul. — Nem zavarja a gépek kattogása? — Gyorsan megszoktam, s ma már fel sem tűnik. T- Fárasztó-e ez a mun­ka? — Általában a hó végén, amikor nagy a hajtás. Nagyon szorgalmasak a lá­nyok — mondja kísérőnk, Bereczkei Ottó, a MÉSZÖV közgazdasági osztályvezetője. — Van is mit tenniük, hi­szen négy fogyasztási szö­vetkezet gépi könyvelését végzik. — Kiknek dolgoznak je­lenleg? . — Az egri, a verpeléti, a bélapátfalvi és a domoszlói szövetkezetnek. De hamaro­san feldolgozzák a pétervá- sáriak anyagait is. — Hány szövetkezet tagja a vállalatnak? — Tizenkilenc ÁFÉSZ a megyéből., — Tervezik-e a géppark bővítését? — Jelenleg 12 könyvelőgé­pünk van. Ezek mellé ké­sőbb újabbakat vásárolunk, így lehetőség nyílik arra, hogy Heves megye 27 fo­gyasztási szövetkezetének teljes könyvvitelét gépesít­sük. Mentusz Károly A sarki asztalon elhélye- sziirke fedelű összeadó­Mimim Q 1912. október 4.; MMigi é I Kazánházak egymás mellett

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents