Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-04 / 234. szám

Kedd esti külpolitikai kommentárunk Egy milliomos, aki Leninuél járt A VILÁGSAJTÓT bejárta a kép: Richard Nixon jo­viális mosollyal, öblös fotelbe süppedve beszélget a Camp David-i elnöki nyaraló vendégével, Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszterrel. A találkozó egyik fontos program­pontjára nem a nyaralóban, hanem a Fehér Házban került sor: az elnök és a szovjet külügyminiszter kicserélte a SALT-megállapodások ratifikációs okmányait. Ezzel ha­tályba lép a szerződés, amelyről a Pravda egyik minapi száma azt állapította meg, hogy „jelentősen csökkenti a termonukleáris háború veszélyét”. Camp Davidben az okmánycsere aktusnál talán kevés­bé ünnepélyes, de nem kevésbé fontos témák egész sorá­ról esett szó. Jelen volt az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere is és ez a tény önmagában is hivatalossá teszi azokat a jelentéseket, amelyek szerint Nixon és Gromiko hosszan és kölcsönös érdeklődés jegyében tárgyalt a két ország közötti kereskedelem fejlesztéséről. ALIGHA KELL részletesebb kommentár ahhoz, mi­lyen valószínűtlenül széles távlatok állhatnak a két ha­talmas állam árucseréje >Iitt. Számos amerikai megfi­gyelő úgy fogalmaz, hogy a megvalósítás alapjait Nixon moszkvai látogatása idején már lerakták. Ez igaz is, nem is. Igaz olyan értelemben, hogy a szovjet—amerikai kereskedelem várható kiszélesítését valóban a moszkvai megállapodások teszik lehetővé. De az alapokat tulajdon­képpen sokkal régebben rakták le, más kérdés, hogy is­mert történelmi körülmények miatt ezekre az alapokra csak most lehet valóban komolyan építeni. A kereskedelmi tárgyalások folytatása alkalmából mutatja be a szovjet sajtó Armand Hammer amerikai milliomost, egy Los Angeles-i olajkooperáció elnökét, aki kétségtelenül az alaplerakókhoz tartozott: 1921-ben ő kötötte az első megállapodást Szovjet-Oroszországban. Maga Lenin is fogadta Hammert, aki immár fél évszá­zada fáradozik azon, amit akkor elkezdett. MR. HAMMER aligha kommunista. Alighanem „csak” kitűnő üzletember, aki békét, kereskedelmet, be­csületes párbeszédet akar. És tudja: Moszkván nem mú­lik, hogy vágyai teljesüljenek, elképzelései megvalósul­janak. > NAAévAAAAAA*AAAA*^^A**A/WWWVWWWWW\AAAA/VVVVVVWVVWWVW Podgornij -Razak találkozó Adoszkvaí telextudósítás: léi aláírás - a biztonságért Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa dmökségének elnöke kedden fogadta Tun Abdul Razak rnalaysiai miniszterelnököt, aki a szovjet kormány meg­hívására hivatalos látogatá­son van Moszkvában. A baráti hangulatú be­szélgetés során megvitatták a két ország közötti kapcso­latok fejlesztésének kérdé­seit, valamint a kölcsönös érdeklődésre i számottartó időszerű nemzetközi problé­mákat. Szeptember 29-én, valami­vel öt óra után a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének tagjai a Kreml­ben megszavazták a rakéta- elhárító-rendszerek korláto­zásával kapcsolatos szovjet- amerikai szerződés ratifiká­lását. Néhány perccel ké­sőbb Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé- , gének elnöke aláírásával le­zárta korunk egyik legfonto­sabb okmánya ratifikálásá­nak folyamatát, annak az okmánynak ratifikálását, amelyet négy hónappal ez­előtt írt alá Moszkvában Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. Az elnökségi ülésteremben mindenki átérezte annak az órának az ünnepélyességét. A padsorokban helyét fogla­ló emberek valamennyien személyes tapasztalataikból ismerik a háború tragédiáját és minden egyes szavazat, ami a ratifikálás mellett hangzott el, e tapasztalatok természetes eredménye volt. A szerződés aláírásának időpontjától, a május 26-tól eltelt idő bebizonyította, hogy a szerződés egyöntetű támogatásra talált az egész szovjet nép körében, az ame­rikaiak milliói részéről és széles körű pozitív visszhan­got keltett a nemzetközi közvéleményben. Nem is le­hetett másképp! Szinte pél­da nélkül álló lépés történt a feszültség enyhítésében: két ellentétes társadalmi és gazdasági rendszerű állam olyan megállapodást kötött, amely mindkettőjük katonai hatalmának alapjait érinti. Az ülésterem ablakán ki­tekintettem a moszkvai ut­cára és eszembe jutott az az idő, amikor mindent el kel­let sötétiténi, amikor bom­bák hullottak ezekre az ut­cákra épp úgy, mint a vi­lág sok más városának ut­cáira, és nyilván a terem­ben ülőkhöz hasonlóan, ar­ra gondoltam, hogy ez az okmány, amelyet most rati­fikálnak, tulajdonképpen a háborús tragédia megismét­lődését hivatott megakadá­lyozni. Amikor Nyikolaj Podgor­nij aláírta a rendeletet . és a ratifikációs okmányt, az Egyesült Államokban még csak délelőtt tíz óra volt és arra gondoltam, hogy a Fe­hér Házban Nixon elnök alá­írásával valószínűleg szintén véget ért a ratifikálás ame­rikai folyamata. Rendkívül befolyásos ame­rikai erők, főképpen a hadi­ipari komplexummal kap­csolatban álló személyek megpróbálták, hogy akadá­lyokat gördítsenek a ratifi­kálás elé, különféle feltétele­ket és kikötéseket támasz- szanak, visszafordítsák a két ország közötti kapcsolatok fejlődését, s erőpozícióból folytassák a Szovjetunióval a párbeszédet. Ezeknek az embereknek meg kell érteniük, hogy Szovjetunióval nem lehet az erő álláspontjáról tárgyalni Ha valaki a maga számára egyoldalú katonai előnyt akar biztosítani, feltétlenül kudarc éri. Én nem isme­rem azokat a szenátorokat és kongresszusi tagokat, akik a szerződés ellen szavaztak (szerencsére kevesen van­nak), de emberileg nem tu­dok ésszerű indokokat talál­ni annak a szerződésnek a vétójára, amely egyaránt előnyös mind az amerikai­ak, mind a szovjet embe­rek, mind pedig az egész vi­lág számára. Akad-e földünkön olyan normálisan gondolkodó em­ber, aki azt mondaná, hogy a szerződés megkötése után nem javult, Hanem rosszab­bodott a helyzet a világon? Azt hiszem, ilyen ember nem létezik. Ilyen embere­ket legfeljebb azok között ta­lálhatunk, akik közvetlenül a háborún, vagy a háborús fenyegetőzéseken élősköd- nek. A Szovjetunióban es szerte a világon persze tud­ják, hogy a szerződés önma­gában nem garantálja a biz­tonságot. A' szerződés csupán lépés a biztonság felé, de fontos és sokat ígérő lépás. A szovjet kormány elveti „a mindent vagy semmit” elvét. Készen áll minden olyan lépés megtételére, amely — ha részben is —, de lefékezi a fegyverkezési hajszát és — azt hiszem — ez a legfontosabb. Cenrih Borovik RÓMA: Edward Heath brit mi­niszterelnök kedden másod­szor is találkozott az olasz, kormány vezetőjével. Giulio Andreottival. A felek az eu­rópai biztonsági és együtt­működési értekezlet előkészí­tésével kapcsolatos kérdések­ről tárgyallak, valamint a közös piaci valutám és más gazdasági kérdéseket érin­tettek. A kormányfői talál­kozó után Heath miniszter­elnököl fogadta Leone köz- társasági elnök. BEJRUT: Dél-Libanon városaiból es falvaiból kivonják a Palesz­tinái kommandókat — kö­zölte Kamal Nasszer, a Pa­lesztinái felszabadítási szer­vezet szóvivője. Erről a PFSZ vezetői Szüleim an Frangié libanoni köztársasági élnök- kel folytatott hétfői tanács­kozásukon állapodtak meg. A Palesztinái csoportok ki­vonását már meg is kezd­ték. NSZK és Magyarország kapcsolatai A Német Szövetségi Köz­társaság gazdasági keleti bi­zottságának magyar tagoza­ta kedden délelőtt tartotta meg alakuló ülését Mün­chenben. A tagozat feladatának te­kinti, hogy előmozdítsa az NSZK és Magyarország gaz­dasági kapcsolatainak fej­lesztését és a műszaki-gaz­dasági kooperáció további formáinak kialakítását. Ez az albizottság aktívan közre kíván működni a kap­csolatok ápolásában, gazda­sági, műszaki és tudomá­nyos rendezvények (magyar hetek) előkészítésében, kül­döttségcseréket tervez, kiál­lításokat, szimpóziumokat rendez. Edward Gierek Párizsban Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn a kora délutáni órákban ötnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett. Kép: Georges Pompidou fran­cia államelnök fogadta Edward Giereket (jobbról), az Ely- sce-palotában. (Népújság-teleíoto — AP — AITI — KS) Elnökválasztás '72 (2.) Nem konvencionális konvenció „MINTHA a Halr színpa­dára tévedtem volna” — há­borgott egy ősz szakszerve­zeti vezér a demokraták jú­liusi elnök jelölő konvenció­ján. Hát valóban elég sok farmernadrágot es hosszú ha­jat lehetett látni a miami csarnokban. Egy londoni kol­légám elgondolkozva állapí­totta meg: — Eddig csak egyetlen szivarozóval sikerült találkoznom... A demokrata párt reform­ja és McGovern sikere való­ban eléggé átalakította az elnökjelöló konvenció „kül­döttkepét”. Amerikai show volt ez Is, hogyne, zászlók­kal, öklömnyi jelvényekkel, földig érő nyakkendőkkel, Uncle Samnek öltözött élő reklámokkal, és sok vérpezs­dítő zenével. De meglepően sok volt a fekete bőrű, a fia­tal, a nő, s közöttük szinte elszigeteltnek tűntek azok a politikai profik, akik — ha nem McGovern emberei vol­tak —, maguk elé meredve, vagy bosszús, fölényes kézle­gyintésekkel kísérték az „amatőrök tobzódását”. Holott a profiknak sajátos módon talán még nagyobb szerep, ehe tőség jutott, minta korábbi konvenciókon. Ezt a megállapítást akkor tettem, amikor — a teremben járkál­va —felmérhettem a mcgovernista stáb gondos irányító munkáját. Az „Állít­suk meg McGovemt!” moz­galom szervezetlen volt, ke­délyhullámzásai egyenesen amatörizmusra vallottak. Ez­zel szemben McGovern régi kenjiedysta emberei és né­hány nagyon fiatal, de az amerikai kortesfogásokat meglepően értő „új” ügyesein 1972. október 4., szard» ujjúra csavarta a konvenciót. A sok elsőkonvenciós kül­dött ugyanis felületesen volt csak tisztában a „játéksza­bályokkal” — tehát objek­tíve megnőtt azok szerepe, akik viszont minden trükköt értettek és alkalmaztak is ... Utólag aztán nem győzött ál- mélkodni az amerikai sajtó, hogy mily ravasz fölénnyel irányították a konvenció egyes meneteit McGovern emberei. Egy ál-erőpróba például lázas izgalmat kel­tett a sajtókarzaton. Minden­ki McGovern megállítását emlegette, s mi több: a tv- bemondók világgá kürtölték, hogy fordulat történt, a da­kotai jelöltnek „elúszik” a többsége. AZ TÖRTÉNT ugyanis, hogy az egyik mandátumvi­tában McGovernék elvesztet­ték a szavazást. A vereség azonban — csel volt. McGo­vern emberei úgy irányítot­tak néhány delegátust, hogy szavazzon az ellentáborral, amely akként — új erőviszo­nyokra gondolva —, vérsze­met kapott, s hogy úgy mond­jam idővel előtte, a kulisz- szák mögötti tárgyalásokat be nem fejezve, erőszakolta ki a sorsdöntő szavazást arról: vajon McGovern megkapja-e a tőle elvitatott kaliforniai szavazatokat. Ezt a kritikus szavazást Mankiewicz, McGovern poli­tikai koordinátora (Robert Kennedy sajtótitkára) mel­lett állva szurkoltam végig. Mankiewicz noteszában ott álltak fekete tintával azok a számok, amelyek azt jelöl­ték, hány küldött szavaz a McGovern-íáh jrral. A „fe­kete végeredmény” 1538 volt, tehát több az elnökjelöléshez minimálisan szükséges 1509- nél. Mankiewicz lila filctol­lával sorra jegyezte a fekete számok _ mellé az elhangzott szavazatokat; le­felé szinte nem kel­lett helyesbítenie, legfeljebb — a győzelmi hangulat hatá­sára — „felfelé” javult a vártnál jobbra az eredmény. Egy-egy ilyen felfele-javítás után Mankiewicz felkiáltott: „Jól van, Gordon! Ez jó munka volt, Jack!” — az el­ismerés a minden állam de­legációjánál működő mcgo- vernista szervezőnek szólt, aki „jól szállított”. Persze McGovern vezér­kara sem volt mindenható: képtelenek voltak megfékez­ni azokat a reformküldötte­ket, akik kiebrudalták a konvencióról Daley-t, a hír­hedten nagyhatalmú chicagói polgármestert, és az ő kül­dötteit. (Azóta McGovern már Canossát járt a polgár­mesternél, aki a demokrata régi gárda oszlopos tagja). McGovern taktikus profijai idegesen nézték a Daley év­tizedes önkényuralma ellen sikerrel „fellázadt” chicagói küldöttek (négerek, fiatalok) diadaltáncát a mandátumcsa- ta megnyerése után — pedig a makacs Daley az utolsó pillanatban hajlandó lett volna megalkudni a mcgo- vemistákkal. Dé ekkor már Mapkiewiczék gépezete sem lehetett úrrá az „új erők” szenvedélyein. Más azonban egy demok­rata konvenció „meghódítá­sa” és megint más dolog az országos hatalom. A miami napokban már látható volt: a demokrata pari «fii fife dája alig várja McGovern elnökválasztási vereségét, hogy „revansot” vegyen. Per­sze: a konvenció az 1968-ban elfogadott reformok követ­keztében valóban új arcú lett, és minden korábbit meghaladó mértékben képvi­seltették magukat nők, fiata­lok, színesek. Igaz, csak el- yétve jutottak fórumhoz Amerika igazi szegényei: ők ezúttal is a konvenciótermen kívül táboroztak, s csak ké­relmeik, küldöttségeik ré­vén, meg békés tüntetéseik­kel adhattak „életjelt” ma­gukról. Felettébb jellemző az egy hónappal későbbi, az au­gusztusi miami republikánus konvención elhangzott dema­gógia: a jobboldali kalifor­niai kormányzó, Reagan azon évődött, hogy Shriver „érti” a nép nyelvét: az inasától ta­nulta ...” Persze, Reagan se másképp. A jCLlUSI farmernadrá­gok láttán sem lehet azt ál­lítani, hogy a demokrata őr­ségváltás következtében va­lamiféle dolgozók pártja lett McGovemé. Az elmélkedések az új elitről inkább más for­mában igazak: jelentős ér­telmiségi térnyerés történt az őrségváltással, hiszen McGo­vern fő tábora a diákság és értelmiség. De ez az „új gár­da” mindenesetre fogéko­nyabbnak tűnik Amerika va­lóságos problémái és válsá­gának' igazi okai iránt. Aminthogy természetéből következik az a hajlama is, hogy most lázasan taktikázik, és keresi a „hidakat” a régi gárda felé. Hiszen mégiscsak ott az út a hatalom felé. Avar János . í i .uu ’ * *, x% yrvVxrurvjwti.) Pompidou elnök az Ed­ward Gierek tiszteletére adott díszvacsorán mondott pohárköszöntőjében emlékez­tetett arra, hogy Franciaor­szág, De Gaulle tábornok vezetésével, nagy szerepet töltött be abban a folyamat­ban, amely Kelet- és Nyu- gat-Európa népeit az eny­hülés útjára vezette, s ez az út ma az együttműködésbe torkollik. Az elnök azt han­goztatta, hogy nincs ellentét a Közös Piac továbbfejlesz­tése s a valamennyi európai állam számára szükséges kö­zeledés között. A francia—lengyel kap­csolatok mérlegét megvonva Pompidou kiemelte, hogy e Számvégz. Nyeremény­százalék 030 25 Q37 25 038 25 039 50 057 25 101 25 144 25 183 25 234 25 253 25 256 25 258 25 kapcsolatokat politikai, kul turális és gazdasági téren tovább kell erősíteni. Edward Gierek válaszában ugyancsak hangsúlyozta, hogy további erőfeszítésre van szükség a gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében s ami eddig tör­tént. az csak' első lépésként érinthető. A LEMP első titkára ez­után rámutatott arra, hogy elérkezett az idő a tartós és általános béke megteremté­sére. Hangsúlyozta: mielőbb össze kell hívni az európai biztonsági értekezletet és azon el kell fogadni az eu­rópai béke, biztonság és együttműködés közös elveit és közös programját. Számvégz Nyeremény­százalék 267 25 278 200 311 25 40' 25 4: 25 41. 25 58 ­25 654 25 667 25 741 25 766 50 815 100 895 25 zt a betétkönyvet kiál. z OTP-fióI% er 16-től fizeti km NyereiüénybstéHiSnyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár kedden Kisújszálláson tar­totta a nyereménybetétkönyvek 1972. harmadik negyedévi sorsolását. A húzáson az 1972. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámá­nak utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1972. harmadik negyedévi ál­lagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents