Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-28 / 255. szám
I •M'V-M/.// \\",Vk,%^%-\A.^A^AAA/vVVVVSAAA^W\AAA^AAA/V%VV^ Péntek esti külpolitikai kommentárunk Santiagói barikádok VAUIBAN sokfejű hidrának bizonyul a chilei reakció: amíg dr. Salvador Al lende kabinetje aa egyik fejjel van elfoglalva, akcióba lép a másik Több napos Szállítási válKc g után kezdtek kibontakozni a rendezés körvonalai, amik 3r egy már korábbi aknamunkájukról ismert szervezői, az úgynevezett. „Haiá és szabadság” nevű reakciós tömörülés barikádok építésébe kezdett a f«ivarosban. Közben a jobboldal ugyancsak régi szokás szerint — nem maradt tétlen a nemzetgyűlésben sem: különböző parlamenti machinációkkal elérte, hogy melles?. - szék Alfredo Jlgnanl, a fővárosból és tágabb környékéből álló Santiago tartomány kormányzóját. És hogy ez sem minden, azt az egyik legfrissebb hír is bizonyítja. Eszél int a fuvarozók szövetsége, amely pedig már megállapodott a kormánnyal, meggondolta magát és újabb követelésekkel léceit fel. Ügy látszik, ez a módszer nemcsak az amerikai nagypolitikában, Vietnammal kapcsolatban, hanem — jobboldali részről -— a chilei belpolitikád n is ... A EENT csak nagyon röviden ismertetett, különböző műfaj í 1 reakciós tevékenység egymást követően, illetve egyidősen zajlott le. A kronológia önmagában is Világossá teszi, hogy a változatos formákban jelentkező jobboldali akció mögött Ugyanaz a karmester áll: olyan, aligha csak Chilére kiterjedő, hatalmas anyagi és egyéb lehető: egekkel rendelkező erő, amely elhatározta, hogy egyetVij pillanat nyugalmat nem hagy a népi egység kor- mányi nak. Csakhogy ez az elhatározás nem az erő, hanem a gyengeség jele. Chilében márciusban országon Választás«ik lesznet. Ha a reakció készpénznek venné a Baját állításait, nem kellene mást tennie, mint nyugodtan kivárni a választás napját, mondván, hogy a szavazók majd megbi iktatják a kormányt. A jobboldal azonban nagvon is jól ismeri a valódi tömeghangulatot, éppen ezért folyamodik a terror, a szabotázs fegyveréhez. Ezeket a fegyvereket eddig dr. Allende kabinetje éppen a tömegek segítségével csavarta ki mindig a reakció kezéből. Tipikus a barikádemelés után érkezett santiagói hír építőmunkások brigádjai száguldottak a helyszínre, vis szahelyezték a kibontott Utcaköveket és elzavarták a barikádemelőket;. A CHILEI NÉP nem engedi felszedni a jövő felé épü- t ló út köveit. f1 V^^vVWV^AAAAAAAAAAAA^AAAAí^AAAAAAA«VV»✓NAAé^AAAA«^AAA#WV^AIV^AA^Ai«^AA Párizsi sajtóértekezlet Le Dúc Tho, október 31-én vagy Xuan Thuy szívesen találkozik Kissingerrel Nguyen Thanh Le, a Vdk Párizsban tárgyaló küldöttségének szóvivője péntekén a francia fővárosban megtartóit sajtóértekezleten kijelentette, hogy a VÖK képei- selöl csak abban 02 esetben kívánnak további tárgyalásokat folytatni Henry Kissingerrel, NlX'cm elnök nemzet- biztonsági főtanácsadójával, ka az Egyesült Államok október 31-én kész aláírni a vietnami konfliktus rendezéséről kötött megállapodási. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az aláírás időpontját az Egyesült Államok javasolta és a két fél megegyezett ebben. Az amerikai fél most azt állítja, hogy az aláírás előtt még bizonyos problémákat meg kell vitatni. EZ indokol öl! áh kifogás — mondta a szóvivő. Nguyen. Thanh Le kifejtene, hogy a vietnami háború befejezéséről szóló megállapodást két szakaszban Írnák elá: elóazör a VÖK és az Ügyesült Államok külügyminiszterei, majd mind a négy érdekelt fél. vagyis a VÖK, az Egyesült Államok, a DIFK, és a saigoni kormány külügyminiszterei. Az első aláírást megelőzően a megállapodást az Egyesült Államok és a VDK képviselői Hanoiban parafáinak. A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata (Folytatás az l. oldalról) 2tí un nyilatkozatban tudat- tó. a világgal: kezdeményezései alapján megegyezés született a Dél-Vie inamban létrehozandó fegyverszünetről és o kérdés politikai rendezéséről. ...A, koonány nyilatk ozatból az'is kiderül, hogy *4 amerikai tárgyaló fél — a tiuigoni^retoim ellenállására hivatkozva — halogatja a megállapodás aláírását, A Magyar Népköztársaság kormánya felhívja az Egyesüli Államok kormányát, hogy időveszteség nélkül írja alá és hajtsa végre az Egyesült Államok és Vietnami Demokratikus Köztársaság között 1972. október 22-én létrejött. megállapodást. A maA Ml KOK három hónappal ezelőtt véget ért a szovjet katonai tanácsadók megbízatása Egyiptomban, az arab reakció azt remélte, hogy döntő fordulat történhet a szovjet—arab viszonyban. A kairói sajtó bún olyan vádak ts elhaniranttnk, hogy a Szovjetunió tulajdonképpen érdekelt a közel-keleti válság rendezetlenségében, mert ex a térségben való ,,jelenlétét” segíti elő. A még Nasszet* elnök idejében félreállított polgári politikusok a tanácsadók távozását megelőzően petícióban követelték az államfőtől a szovjet—egyiptomi kapcsolatok felülvizsgálását. A reakció j erői lényegében vissza akarták forgatni a történelem kerekét, fékezni akarták hazájukban a társadalmi fejlődés folyamatát, s egyáltalán nem érdekelte őket az, hogy ezzel valójában meggyengitLk Egyiptomot, Izrael malmára hajtják a vizet. Naív Illúziókra építettek ezek a reakciós erők: olyan elméletekre, hogy az Egyesült Államok most már nyomást gyakorol Izraelre, s eléri majd, hogy az izraeli megszálló csapatokat vonják ki az. arab területekről. Ebből a vágyból semmi sem lett: az amerikaiak továbbra is felfegyverzik, pénzelik, minden módon támogatják közel-keleti szövetségesüket, s nem Izraelre, hanem Egyiptomra próbálnak nyomást gyakorolni Homokra gyár nép kifejezi azt a reményét, hogy az Egyesült Államok kormánya a megállapodás aláírásának halogatásával nem okoz csalódást a világ békeszerető népeinek. Reméli, hogy a megállapodás aláírása nem képezi majd belpolitikát jellegű vi- \ ta tárgyát az Egyesült Államokban, s az amerikai kormányzat mindent- megtesz azért, lurgy a dél-vietnami nép által gyűlölt Thleu se gördíthessen akadályokat a vietnami békerendezés díjába. A Magyar Népköztársaság kormánya, az egész magyar nép továbbra is teljes erejével támogatja a vietnami nép önfeláldozó küzdelmét. A béke megteremtéséért, a vietnami probléma igazságos rendezéséért vívott áldozatos harcában továbbra is minden lehetséges segítséget megad Vietnam népének, a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak, r... * Fock Jenő, a kormány elnöke pénteken fogadta Hoang Cuong-ot, a VDK nagykövetét és Huynh Van Thant, a ÖVK nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, akik átnyújtották a VDK kormányának október 2fH nyilatkozatát és tájékoztatást adtak a vietnami helyzetről. A Szovjetunió és az arab világ If)7Z, október 38., szombat épültek azok a számítások is, hogy majd Ny ugat-Európa siet Kairó segítségére, szembefordulva Izraellel Is, az Egyesült Államokkal is. E kudarcok nyomán aztán fokozatosan megváltozott a hangnem, mind több kommentár húzta alá, hogy a Szovjetunió támogatása nélkülözhetetlen és pótolhatatlan Egyiptom számára. Ezt egyébként a hivatalos egyiptomi politika mindig Is hangoztatta. Amikor az, egyiptomi miniszterelnök legutóbb Moszkvába látogatott, a szovjet kormányfő utalt ugyan arra, hogy a szovjet—egyiptomi együttműködés megpróbáltatásokon ment keresztül, de azt húzta alá elsősorban, ami a döntő, ami a meghatározó, ami az állandó tényező az anWimperiallsta együttműködést, a nemzeti felszabadító mozgalomnak nyújtott internacionalista támogatást. A moszkvai tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozta, hogy a barátság erősítése közös érdek, s hogy a két ország együttműködési szerződése minden területen továbbra is alapot nyújt a kapcsolatok megszilárdítására. UGYANAKKOR zavartalanul fejlődnek a szovjet—Szíriái és a szovjet—iraki kapcsolatok, megszilárdítva Damaszkusz és Bagdad nem- ■ atközi pozícióit, a nemzeti erők összefogását, a nemzet- •• ' •••s •.napjait. A V DK küldöttségének szóvivője kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy Le Dúc Tho, a küldöttség különleges tanácsadója, vagy Xuan Thuy á küldöttség Vééétóje október Sl-én szívesen találkozik Henry Kissingerrel, amennyiben ae amerikai elnök nemzet biztonsági főtanácsadója ezt kéri. Ha Kissinger november 1-en. vagy 2-án a megállapodás aláírása után kíéáji megvitatni a kel felet kölcsönösen érdeklő kérdéseket, a VDK képviselői minden bizonnyal pozitív Választ adnak majd a kérdésre —'- mondotta a szóvivő. Hozzáfűzte, hogy Kissinger ákkor is pozitív válaszra számíthat, ha október 30-án az aláírás előtti napon kíván találkozni a VDK képviselőivel. LONDON Melvin Laird amerikai hattügy miniszter pénteken Londonban bejélen tette, hogy a*z Egyesült Államok beszüntette fiezák-Vietnam bombázását a 20. szélességi foktól északra. Az amerikai hadügyminiszter, aki a NATO nukleáris tervezőcsoportjának ülésén vett részt a brit fővárosban, újságíróknak azt mondotta, hogy e döhtésről „már ’ értesítették a VDK kormányát”. SAIGON—HANOI Saigoni amerikai forrásKölcsönös érdekek védelméről és szolgálatáról van szó. A Szovjetunió nem támaszpontokat akar, nem erőszakolja rá „jelenlétét” a Közel-Kelet arab országaira, hanem oszlálypolittkájának, internacionalista hagyományainak, szocialista elvetnek megfelelően segíti az arab nemzeti felszabadító mozgalmat, a haladás útjára lépett független arab köztársaságokat. Tiszteletben tartja az arab népek függetlenségét és sajátosságaikat is; tiszteli jogaikat és történelmi tradícióikat is. A béke és a biztonság ügyét kívánja elősegíteni a Közel-Keleten is; továbbra is sürgeti a közel-keleti válság politikai rendezését. az izraeli agresszió következményeinek felszámolása érdekében továbbra is segíti az agresszió áldozatait. A HALADÓ arab rendszerek nemzetgazdaságában rendkívül fontos szerepet játszik az a több mint négyszáz arab létesítmény, amelyet a Szovjetunió segítségével hoztak létre, vagy építenek jelenleg is. Egyiptom nem lenne képes nemzetgazdaságának, iparosításának gyors fejlesztésére a híres nilusi nagygát, az asszuáni vízierőmű olcsó árama nélkül. Ma az asszuáni építkezés méreteihez hasonló arányú gyárépítés folyik Kairó külvárosában, Héhiánban, ugyancsak szovjet közremű- ködéseei: a heluáai á@£íNyugat-berlini eszmecsere A négy nagyhatalom diplomáciai képviselői pénteken tovább folytatták aszmeese- .léjüket Nyugal-BerJJhben, a volt «aovetoéges ellenőrző bizottság épületében a négy hatalom jogairól és felelősségéről, azzal kapcsolatban, hogy hamarosan sor kerülhet az NDK és az NSZK ENSZ-beii felvételére. A pénteki ülésen Mlbbert, Nagy-Britannla bonni Ügyvivője elnökölt. A hivatalos kommüniké szerint tárgyilagos légkörben megbeszélés folyt a fejeket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. kombinát szilárdítja majd meg az egyiptomi ipar alapjait. Szíriában az Eufrátesz folyón szovjet segítséggel építenek gátrendszert, amely lehetővé teszi majd, hogy megkettőzzék az öntözhető mezőgazdasági területeket. Egy harmadik példa: Irakban, ahol nemrég ragadtál«, ki az imperialista olajtársaságok kezéből a nemzet oiajkitncsét a Szovjetunió és a szocialista országok közreműködése nélkül nem akirázhatnák ki az olajat, amely a nemzetgazdaság legfontosabb bevételi forrása, a nemzeti jövedelem zömének biztosítéka. Ez a gazdasági segítség csak kiegészíti azt, amely a haladó arab országok nemzetvédelmi képességének megszilárdítását és fokozását célozza. E békepolttika, ez reálpolitika. Nincs változás ebben a politikában — az együttműködés és a barátság elvei változatlanok. Az arab országok belső fejlődése természetesen nem lehet nyílegyenes, zökkenőktől mentes, s magétól értetődik az is, hogy a haladást sürgető és a haladást fékező erők küzdelme tükröződik a kormány állásfoglalásaiban is. Ebben a helyzetben különösen fontos a türelem, a megértés, a szilárd elviség. Mindezzel rendelkezik a szovjet diplomácia, mindez jellemzi a Szovjetunió arab-politikáját is. AZ ARAB HALADÓ erők húgé lük ezt. hálásak érte. Es mind erélyesebben lépnek fel mindazok ellen, akik a szovjet—arab barátság bomlasz- tására törekednek. _________ a. s b ői szármázó értesülés szérűit egy Phantom vadász- bombázót pénteken a VDK déli hatéra kőtelében megsemmisítettek a légelhárító egységek. lij hadügyminiszter Egyiptomban Benyújtotta lemondását Mohamed Ahmed Szadek, egyiptomi ffiiniszterelnök- helyettea, hadügyi és hadipari miniszter, a fegyveres elük főparancsnoka, A hadügyi tárca élére és a fegyveres érők főparanesnoki tisztébe Szadat elnök Ahmed laamáll All tábornokot, a hírszerző szolgálat eddigi vehetőjét neveate ki. •I On is nyerhet érdemes vásárolni a páráéi ÁFÉSZ ruhásai!, bútor-, cipő-, iparcikkUilélelben és AUOáruha- zában 93 értéken nyeremény kerill kisorsolásra Vásárlóink között, akik október 23, és december 25. közölt az iparcikk-, ruházati, cipő-, és ABC-áruházában loilO, Illetve 5110 forintos vásárlás, bútorboltnál 10 000 forintos vásárlás után az alábbi tárgynyeremények kerülnek kisorsolásra: 1 db Vttria lakószoba 1 db Genna kárpitgarnltúra I db Kari gyermekszoba I db televízió 1 db Komár mkp. 1 db rádió 1 db férfikerékpár I db centrifuga cs 85 db különböző értékű vásárlási utalvány. Keresse fel, vásárlásaival a párádi ÁFÉSZ szaküzleteit! Nyeremények sorsolása tőig. december 31-én a párad! Kakukk Vendéglőben. A nyereményilstát 1923. január 2. és 0. között a Népújságban közöljük. ts 000 Et 2 980 Et 4 300 Et 0 220 Et 4 ono Et 1 000 Et 1 030 EV t 530 Et Szilveszterezzen I I! Egri indulással az alabbl utakat indítjuk autóbusszal. Kárpátalja— Uzsgorod 1922. december 80—január 1. Részvételi díj: ‘1050,— forint+költopén/.. Kolozsvár 1922. december 30—január 1. Részvételi dij: 1400,— forlnt-fköltőpénz. 1922. december 30—január 2. Részvételi díj: 1590,— forint+költöpénz. Jelentkezés: 000,— forint előleggel a megye területen tévu IBUSZ UTAZÁSI IRODÁINKNÁL, EGER. Bajoay-tömbbelsö. Tel.: 19-48. GYÖNGYÖS, Kossuth át 8. sz. TeL: 112-41.