Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-03 / 233. szám

/ WAA/WWW' Hétfő esti külpolitikai kommentárunk Lengyel vendég Párizsban ÜJABB JELENTŐS eseménnyel gazdagodott a diplo­máciai naptár: Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára Párizsba .ér­kezett. A lengyel párt vezetőjét államfőnek kijáró proto­kollal fogadták a francia fővárosban és ennek megfele­lően, maga Georges Pompidou elnök üdvözölte vendégét az érkezéskor. 1 A gazdagnak ígérkező program és ezen belül minde­nekelőtt a tanácskozássorozat természetesen még hátra van. Azt azonban máris meg lehet állapítani, hogy maga a találkozó ténye több szempontból is hozzájárul az eu­rópai, és ezzel a nemzetközi enyhüléshez. A két ország viszonya hagyományosan szívélyes. A közelmúltban ehhez a szívélyességhez új, fontos elemek járultak. „A lengyel közvélemény — írja vezércikkében a LEMP központi lapja, a Trybuna Ludu —, nem felejti el. hogy a hidegháború után Franciaország volt az első nyugati állam, amely támogatta az Odera—Neisse-határ végleges és sérthetetlen elismerésére vonatkozó lengyel követeléseket”. ERRE UTALT Pompidou elnök a látogatást megelő­ző nyilatkozatában is és megjegyezte: „örülünk, hogy hozzájárulhattunk a lengyel—nyugatnémet tárgyalások Sikeréhez.” Pompidou ugyanebben a nyilatkozatában is­mét világossá tette, hogy számos érintkezési pont van az európai és a világhelyzet megítélésében a francia állás­pont és a szocialista országok véleménye között. Az államfő nem szorítkozott az európai biztonsági konferencia elvi helyeslésére, hanem azt is kijelentette: egyetért azzal a finn javaslattal, hogy a kollektív előké­szítés már november második felében megkezdődjék Helsinkiben. Közismert, hogy ugyanezt szorgalmazza a szocialista diplomácia. A két ország közötti, nem utolsósorban gazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségein kívül a lapok ezúttal érthető figyelmet szentelnek a látogató személyének is. Gierek ugyanis már 13 éves korában francia banyában dolgozott (családját emigrációra kényszerítette a nyomor) és 18 éves korában már a Francia Kommunista Párt tag­ja volt. 1934-ben egy sztrájk során tanúsított aktivitása miatt utasították ki Franciaországból. ABBAN, hogy most Gierek visszatér Franciaország­ba, nemcsak a saját életútja tükröződik, hanem Lengyel- országé és Európáé is, ^^^AAAAAAA^S^A^^Aav>AAAA/'/VAAAAA/vaAAA/VVVVVVVVVVV\A/VVVAA/VVV/VApVV/,V Arnold Johnson ugye »» iy Kudarcba fulladt az ame­rikai reakciónak az a kísér lete, hogy leszámol Arnold Johnsonnal, az Elvesülí Ál­lamok Kommunista Pártja Politikai Bizottságának el nőkével. Mint a Daily World közli, az ig.izságügyminiszté rium kénytelen volt indítvá­nyozni a washingtoni kerü­leti szövetségi bíróságnak, hogy ejtse el a vádat Arnold Johnson ellen. Az amerikai kommunista vezető elleni hadjárat több mint két esztendeje folyik. 1970. júniusában a képvise­lőház belbiztonsági bizottsá ga elé idézték és azt köve­telték tőle „tegyen vallo­mást” a nagy háborúellenes szervezet, a vietnami hábo rú elleni mozgósító zottság tevékenységéről. Johnson egyik vezetője volt a bizott­ságnak. Arnold Johnson a legha­tározottabban megtagadta a választ a provokációs kérdé­sekre. Ezért a belbiztonsági bizottság vádat emelt ellene olyan címen, hogy „tisztelet­lenséget tanúsított a kong­resszus iránt” és átadta az „ügyet” a washingtoni kerü­leti szövetségi bíróságnak. Már az előzetes kihallgatá­sok során is azonban nyil­vánvalóvá vált, hogy koholt „ügyről” van szó. Johnson ügyvédjei bebizonyították a vádak teljes tarthatatlansá­gát. Így aztán az igazság­ügyminisztérium kénytelen volt indítványozni az „ügy” elejtését. „Csatig Kaj-sek remek fickó”...? Tanaka beszámolója kínai tárgyalásairól Tanaka japán miniszterel­nök vasárnap újságírók előtt kijelentette, Csou En-laj kí­nai kormányfő megkérte, hogy adja át jókívánságait Hirohito japán csiszárnak. Tanaka azt is elmondotta, hogy Pekingben folytatott tárgyalásai során kísérletet tett a Szenkaku (Tjaoju) szigetek kérdésének felveté­sére, de Csou En-laj elhárí­totta a próbálkozást, mond­ván, hogy nincs értelme er­ről most és ott vitatkozni. Különben is — fűzte hozzá a .kínai miniszterelnök — ezek a szigetek olyan kicsi­nyek, hogy alig láthatók a térképen, s csupán azért vál tak problémává, mert olajat fedeztek fel partjaik men tén. Tanaka elmondta, „óva intette” Csou En-lajt a for radalom exportját célzó eset leges kínai kísérletről és azt is közölte a kínai miniszter elnökkel, hogy ő, Tanaka személy szerint „nem szereti a kommunizmust”. Válaszul Csou En-laj megnyugtatta, hogy Kínának nincs szándé­kában a forradalom exporté lása, s hogy a Japán Kom munista Pártot nem tartja „jónak”. Tanaka végül Mao Cetungot idézte, aki állítólag kijelentette, hogy Csang Kaj- sek „remek fickó, aki soha­sem adja fel félúton..." A vasárnapi japán sajtó ismertette azt a beszámolót, amelyet Tanaka Kakuei kor­mányfő kínai tárgyalásairól szombaton tartott pártja, a liberális demokrata párt par­lamenti csoportjának. A tokiói Simbun szerint a japán kormányfő beszámoló­jában egyebek között alá­húzta: — Mao Celung elnök ha­tározta el a kínai—japán ka pcsolatok rendezését; — Bizonyos időbe téliéit, amíg a kínai vezetőknek si­került kivívniuk a fegyve­res erők megértését a'két or­szág viszonyának normali­zálása iránt; — A kínai vezetők szerint a kínai—szovjet barátsági szerződés már csak névlege­sen létezik, s „egyszerű for­malitássá” vált. Ünnep Kínában Szidki Moszkvába látogat f Moszkvában hivatalosán ; bejelentettek, hogy Aziz Szidki egyiptomi miniszter- elnök október 16-án látoga­tásra érkezik a szovjet fővá­rosba. Jemeni harcok A Jemeni Arab Köztársa­ság (Észak-Jemen) bejrúti nagykövetsége hivatalosan is megerősítette, hogy a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (Dél-Jemen) csapatai ötnapos harc után elfoglalták a kulcsfontosságú Qataba észak-jemeni határ­várost. A déliek tűzszünet! felhí­vását az északiak katonai parancsnokai visszautasítot­ták, és a fegyveres összecsa­pások hétfőn is folytatódtak. Husszein Al Masouri, az északi csapatok főparancsno­ka az ország ifjúságához for­dult és a harc folytatására szólította fel őket. A kínai nép vasárnap meg ünnepelte népköztársasága megalakulásának 23. évfor­dulóját. Noha elmaradtak a nagyszabású felvonulások, Pekingben és az ország más városaiban sok kisebb ren­dezvényt szenteltek ez ün­nepnek. Peking fellobogózott sta­dionjaiban az ünnepség al­kalmából különféle sport- megmozdulásokat, vetélkedő­ket tartottak. Az ünnepségen részt vett Csou En-laj kínai miniszterelnök is. Mao Ce- tung viszont sem a külföldi diplomáciai képviseletek és küldöttségek részvételével tartott fogadáson, sem pedig a többi ünnepélyes megmoz­duláson nem volt ott. Elnöhválaatlá* ‘72 t. „Gyerünk, Gyurka! fi f ‘„We want George, we want George!” — harsogta ütemesen vagy száz diák, a sűrű hóeséssel mit sem tö­rődve; George-ot akarjuk — kiáltozták lankadatlanul a durhami egyetem bejáratá­nál. Két nappal az első, a New HampShire-i előválasz­tás előtt tévévitára került sor a demokrata elnök­jelöltek között, a durhami egyetem volt a stúdió, s a hóval dacolok McGovern ér­kezését várták. A kis, lelkes sereg diadalmenetet rende­zett a szenátornak, a bejá­rattól a stúdióig; a többiek, Muskie és társai a hátsó aj­tón jöttek be az épületbe. Egy amerikai elnökválasztá­son megszokott dolog, hogy hívei külön parádét rendez­nek a jelöltnek; némely je­lentéktelen önjelölt esetében kifejezetten kínos látvány e szervezett öngerjesztés, őszintén szólva mi a dur­hami vitára kíváncsi hírlap­írók, ott az egyetemi bejá­ratnál ilyen lelkes, de re­ménytelen seregnek éreztük McGovern fiait és lányait. Az országosan közvetített tévévitát a nagy előadóte­remben, az óriási vászonra kivel ítve néztem — vágy kétezer diák társaságában. Először akkor éreztem meg valamit a „McGovern jelen­ségből”, amint azóta a janu­árban még esélytelen és név­telen dél-dakotai szenátor „felemelkedését” Amerika­1972, október 3., kedd ban emlegetik. Akkor, már­cius elején New Hampshire- ben Muskie toronymagas esélyesnek számított; majd­nem olyan biztosnak lát­szott, hogy ő lesz a demok­rata jelólt, mint amennyire kilátástalanul küzdöttek a behavazott államocskában Nixon republikánus ellenfe­lei, jobbról Ashbrook, balról McCloskey Humphrey nem is ment korteskedni az észa­ki államba, ahol Muskie szomszédbelinek számít (Mai­ne kormányzója volt), s ezt mindenki i még egy külön előnynek tartotta a nagy esé­lyes számára. (Utólag kide­rült: ha a demokrata párt „régi gárdája” idejében kap­csol, és nem késik el Huriiphrey bevetésével, nem osztja meg erejét, Muskie és Humphrey között, júliusban legalábbis alkudozási alapja lett volna a megovernista erőkkel szemben; de nem volt ott senki New Hampshi- re-ben, McGovern emberein kívül, aki igazán komolyan vette volna a „George-ot akarjuk ’ jelszót.) De abban a durhami elő­adóteremben meghökkentő volt az ,egyöntetú hurrogás Muskie szavaira, s az a ha­tás, melyet a lassú beszédű, sodrából nehezen kilendít­hető McGovern ért el a fia­talok körében. Van McGo- vernben egyfajta derűs nyu­galom, ami mássá tette, mint a muskiek, humphreyk vagy nixonok. Valami, amitől hi­hetővé vált, hogy ez az ember valóban odafigyel azokra, akiknek napszámra szoron­gatta a kezét Az amerikai lapok hamar megtalálták — és cl1 is l--’'átlók — a ha­sonlatul: „a dakotai prérik tiszta levegője árad McGo- vernből”. Érdekes: mintha ma mór más volna az elnökjelölt McGovern stílusa, mint ami­lyenre az előválasztások ide­jéből emlékszem. Higgadt még mindig, persze, de nem érzi már az ember a tava­szi tiszta derül, a vonzást, amely főleg a fiatalokat ra­gadta meg. Akkor, például ott Durhamban, az atlanti- óceáni jeges szélben és agyonfagyott diákok köré­ben, amolyan „reménység lovagja” volt McGovern, bár reménytelennek tetsző esé­lyekkel. Sokat vitatják Ameriká­ban az előválasztási rend­szert, s visszatérő a terv, már Wilson, tehát a tízes évek óta, hogy elég lenne egyszer, és akkor minden államban megszavaztatni a két párt híveit: kit tartanak a leg­esélyesebb , elnökjelöltnek. Ekként megszűnne a pénz­pocsékoló előválasztási aka­dályverseny, amely a leg­több jelöltet valóban politi­kai kaméleonná teszi. Mil- waukee-ban, Winconsin ál­lamban egy teljes / nap Humphreyval együtt jártam, gyűlésről gyűlésre; különben bámulatos volt a hatvanéves politikus fizikai kitartása, reggel hattól éjfélig való ké­szenléte replikára, beszédre, kézfogásra. Előbb görög templomokban udvarlás a Hellaszból ideszármazott ki­sebbségnek (szó szerint: kör­mönfont módon, norvég any­jára és a népvándorlásra építve „logikáját”, Humph­rey még azt is képes volt „kimutatni”, hogy ereiben valahol pár csepp görög vér folyik.,.)_ Aztán Jaejártai Gyorslista az állatkertet, persze a sétá­lók kedvéért, majd este egy zsidó klubban ígért fűt-fát. Mit mondana, ha Wisconsin- ban számottevő arab kisebb­ség élne — évődött valaki. McGovém azzal győzött az elnökválasztási akadályver­senyen, hogy hihetővé tudta tenni ezt a folytonos sze­replést, és főleg: nem vál­toztatta témáit a hallgató­ság szája íze szerint. Etekin- tetben csak Wallace hason­lítható hozzá, hiszen az ala- bamai is következetes volt szélsőségesen konzervatív el­veihez. Még júliusban is azt mondogatták McGovern em­berei a miami konvención: ezt a kampányt a bizalom kérdésével kell megvívni, mert az amerikaiak — a közvélemény-kutatások ta­núsítják — meghökkentő mértékben bizalmatlanná váltak politikusaik és poli­tikai gépezetük iránt. De különös és elgondolkoztató: a konvenció óta McGovern fő törekvése, hogy „kiszéle­sítse” táborát, tehát meg­nyerje a tőle és korábban vázolt programiajtói idegen­kedő csoportokat. így került a Wall Streetre, ahol a „megszelídült” program té­nyét ugyan heiyeslően, ma­gát a szenátor-elnökjelöltet viszont hűvösen fogadták. Valószínű, hogy McGovern - nek sem így, sem úgy nem lehet sok esélye az elnökség előnyeit élvező Nixonnal szemben. De az a tavaszi „we want George” nem is a mostani választásnak har­sogott, hanem valamit előre jelzett a háború utáni nép- szaporulat következtében most gyors ütemben fiatalo­dó Amerika; elkövetkező éveiről, . 3fcvar János trótytattokh ­Az 1972. október 2-án meg­tartott lottó-jutalomsorsolás­ról, amelyen a 39. heti lottó­szelvények vettek részt. Szám: Nyeremény: 1 400 073 varrógép 1 629 049 tv 1 637 190 80 000 ft-os lakó. ut. 3 004 035 éléskamra ut. 3 009 802 mosógép 3 015 059 ki mit vél. 3 030 029 háztartr. gép 3 058 027 utalvány 3 065 040 ki mit vál. 3 067 154 tv 3 083 391 hű tógép 3 138 393 ruházati cikk 3146 247 utalvány 3 185 208 utalvány 3 187 346 robotgép 3 193 118 rádió 3 197 442 tv 3 200 337 rádió 3 200 787 magnó 3 203 026 ki mit vál. 4 408 644 méteráru 4 408 909 tv 4 409 028 utalvány 4 622 182 ki mit vál. 4 627 209 ki mit vál. 4 631 291 háztart. gép 4 632 843 tv 4 634 096 magnó 4 646 504 Ofotért-ut. 4 903 505 háztart, gép 4 929 384 utalvány 4 936 125 moped 4 937 536 utalvány 4 938 195 ruházati cikk 4 940 024 éléskamra ut. 4 942 169 utalvány 4 946 884 éléskamra ut. 4947316 háztart. v. gép 4 950 144' táskarádió 4 945 115 háztart gép 4 960 388 mosógép 4 972 043 éléskamra ut. 4 974 306 lak-tex, 4 980 048 írógép 4 985 132 ruházati cikk 4 937 117 fényképezőgép i 991 658 éléskamra ut. 4 992 150 ki mit vál, 4 992 448 háztart. gép 4 051 499 magnó 5 075 939 ruházati cikk 5 084 667 írógép 5 086 963 tv 5 094 471 Ofolérl-Ut. 5 093 661 méteráru 5 124 530 éléskamra ut. 5 158 857 hűtőgép 5 165 632 ruházati cikk 5 172 243 írógép 5 179 412 méteráru 5 189 261 bűtor-lakber 5 194 970 tv 5 208 330 5 227 273 5 233 711 5 238 803 5 256 670 5 267 136 5 268 692 5 297 441 5 309 473 5 320 613 5 327 430 5 344 999 5 350 833 5 352 058 5 354 246 5 356 026 5 356 702 5 360 674 5 379 807 5 396 842 lak-tex. ruházati cikk mosogep bútor-lakbér. magnó varrógép magnó tv háztartr. gép tv ruházati cikk lak-tex. tv Ofotért-ut. mosógép tv utalvány ki mit vál, ki mit vál. utalvány A nyertes szelvényeket 1972. október 20-ig kell a To­tó-Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta út­ján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (Budapest V., Münnich Ferenc u, 15.) el-' juttatni. A gyorslista közvetlenül a. sorsolás után készült, az eset­leges hibákért felelősséget nem vállalunk.­Eladó! 1 db T—100 M típusú traktor tololappal, generálja' ítoil. nulla üzemórával és 1 db CsMD—30 típusú into I f f 10 Érdeklődni: Eger—laskovöl- gyl Vízgazdálkodási cs Ta­lajvédelmi Társulatnál, Eger, Torok köz 5. sz. Állami gazdasagok, mezőgazdasági üzemek FIGYELEM! Értesítjük kedves Felhasználóinkat, hogy az őszi betaka­rítási munkák zavartalan elvégzéséhez raktárré' •*- aláb­biakban teltüntetcít erő- és munkás' " U szállítani: DT—75 lánctalpas traktor 1)4—K/B—90 traktor Zetor—5611 traktor U—650 traktor RS—09/124 traktor Mezőgazdasági és közúti pótkocsii.. Vontatott és függesztett tárcsák. Lajta vetőgépek. Ekék és boronák. Silóbetakarító gépek — valamint különböző típusú idomvasvázas épületszerkezeteket Kérjük, hogy igényükkel keressék meg vállalatunkat HEVES MEGYEI AGROKER VALLALAT EGER

Next

/
Thumbnails
Contents