Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-30 / 231. szám

I IfcA/MWv Péntek esti külpolitikai kommentárunk Egv téma az üvegpalotában A MÁV YORK-I East River partján álló üvegpalo­tama lassan ki lehetne tenni a „megtelt" táblát. Szeptember utolsó napjaiban Immár teljes a nagyüzem az ENSZ- székházban, a világszervezet valamennyi fórumán, a Biz­tonsági Tanácsban, a legkülönbözőbb bizottságokban és elsősorban a legfontosabb fórumon, a közgyűlés plenáris üléséin, forr, pezseg az élet. Problémák, természetes nehézségek elkerülhetetlenül bőven akadnak egy olyan szervezetben, amelynek annyi és egymástól annyira különböző ország a tagja. De már az első hetek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a vi­lágszervezet mostani munkája is hozzájárulhat a nemzet­közi feszültség enyhüléséhez. ÜJRA BEBIZONYOSODOTT: egyre nagyobb joggal lehet az üvegpalotát olyan lombikhoz hasonlítani, amely­ben többé-kevesbé pontosan tükröződnek világunk veszé­lyei, de egyben lehetőségei is. Ezt az igazságot szemléle­tesen érzékeltetik az üvegpalota legfrissebb eseményeiről érkezett jelentések, Az egyik legörvendetesebb jelenség az, hogy a Szov­jetunió által már korábban beterjesztett, egy leszerelési világkonferenciával kapcsolatos indítvány minden jel sze­rint tovább hódít a tagállamok körében. Szinte jelképes jelentőségű, hogyan reagált a szovjet javaslatra két NATO-ország, Olaszország és Kanada egymás után fel­szólalt külügyminisztere. Medici olasz külügyminiszter üdvözölte a gondolatot és hangsúlyozta, üdvös lenne, ha azt mind az öt nukleáris nagyhatalom támogatná. Sharp kanadai külügyminiszter ki is mondta, amire Medici csak célzott: sokat lendítene a leszerelésen, ha Kína és Franciaország is abbahagyná a légkört mérgező termonukleáris robbantásokat. A szocialista országok régen vallják, hogy a leszere­lés a békéhez vezető út egyik legfontosabb állomása. Az ENSZ-lombik jelzése szerint ez a felismerés terjedőben van. A világszervezet, azonban a puszta jelzésen túl is so­kat tehet ezért a nagy célért. | A SZOVJET JAVASLAT kedvező visszhangra talált s Várjuk a folytatást. AA<*WSAAAAAA/SAAAAA/VWV/WWWVW\AAAWWWWWWWVVWWWWWt Tanaka Sanghajban Tanaka japán, és Csou En-laj kínai miniszterelnök, valamint kíséretük tagjai megérkeztek Sanghajba. A vendégeket a sanghaji városi forradalmi bizottság vezetői és több mint három­ezer főnyi tömeg fogadta a repülőtéren. Pénteken Pe­kingben helyi idő szerint tíz órakor Tanaka japán és Csou En-laj kínai miniszterelnök aláírta a négynapos tárgya­lássorozatot záró közös közle­ményt, mely bejelenti a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét. Kislakásépítők figyelem ! TELEPEINK MÄR MOST MEGKEZDIK a jőve évi anyagbiztosítási megállapodások megkötését Biztosítsa előre építőanyag-szükségletét a TÜZÉP- lelepeUen! EGER—SALÜÓTARJANI TÜZÉP V. EGER. Verpeléti bútorboltban új bemutató- termekkel őszi vásárt rendezünk bt» egyedi bútort kedvezményes áron hozunk .irgalomba. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat, Mindannyiukat elfogták. Hegemlékezések a fegyveres erők napja alkalmából Ünnepélyes pillanat, bevonul a csapatzászló. (Foto: Tóth Gizella) (Folytatás az 1. oldalról) az állampolgároknak, akik napi munkájuk mellett tevé­kenykedtek a honvédelmi feladatok ellátásán. Egerben, a fegyveres erők napján az egri vár hős védőjének ne­vét viselő katonai alakulatuk tagjai találkoztak a szocia­lista brigádok, termelőszö­vetkezeti tagok, középisko­lás diákok, úttörők, vala­mint a kispajtások képvise­lőivel, majd kommunista műszakot tartottak a harco­ló vietnami nép megsegíté­sére. Este az egri Gárdonyi Géza Színházban az ünnep alkalmából a Magyar Nép­hadsereg Központi Művész- együttese adott műsort. MHSZ-aktívákat tüntettek ki Szeptember 29-én, a fegy- veres erők napja alkalmá­ból a megyében kitüntették azokat az MHSZ-aktívákat, akik több éven keresztül át­lagon felüli eredménnyel Szeptemberi napsütésben Fegyveres erők napja és csapatzászló-ünnep Tarnamérán VARSÓ Pénteken délelőtt Varsóban befejeződtek a Piotr Jarosxe- wicz lengyel, és Tun Abdul Razak malaysiai miniszterel­nök vezette kormányküldött­ségek csütörtökön megkez­dett tárgyalásai. Razak és kí­sérete Varsóból Moszkvába utazott. BEJROT A Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaság bejrúti nagy- követségén közölték, hogy a szomszédos Jemeni Arab Köztársaság fegyveresei által támogatott zsoldosok beha­toltak az országba, elfoglal­tak négy határmenti falut, s megöltek 25 polgári személyt. A nagykövetség nyilatkozata szerint a csütörtökön kezdő­dött támadás még az éjszakai órákban is tartott. A behatoló észak-jemeni katonák és zsoldosok felgyújtották a bé­kés polgárok lakóházait, as­szonyokat és gyermekeket gyilkoltak meg. NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Taná­csa folytatta a rhodesiai hely­zet vitáját. Számos afrikai or­szág, valamint Jugoszlávia és Argentína képviselője köve­telte, hogy Anglia hagyjon fel az engedmények politiká­jával a fajüldöző fehértelepes rezsimmel szemben és min­den ország tartsa meg az ENSZ által elrendelt gazdasá­gi szankciókat, SANTIAGO Újabb jobboldali összeeskü­vést lepleztek le Chilében. Mint Daniel Vergara belügy­minisztériumi államtitkár sajtóértekezletén bejelentette, az összeesküvők — a „Patria y Libertad” (Haza és sza­badság) neofasiszta csoporto­sulás, valamint a jobboldali nemzeti párt több tagja —az Allende-kormány megdönté­sét tervezték, teljes zűrzavart akartak okozni az országban. SAIGON Az amerikai légierő és ha­ditengerészet taktikai va­dászbombázói csütörtökön már a negyedik egymást kö­vető napon ismét több mint háromszáz bevetésben támad­ták Észak-Vietnamot — kö­zölte pénteken délben a sai- goni amerikai hadvezetés szó­vivője. Tájékoztatójából kitűnt, hogy a VDK elleni tömeges bombázásokban, amelyeknek fő célpontja Hanoi közvetlen környéke, valamint Hanoi és a kínai határ közötti térség volt, változtatható szárnyál­lású F—111 típusú vadász­bombázók is részt vettek. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége egy­hangúlag úgy döntött, hogy ratifikálja a Szovjetunió és az Egyesült Államok által má­jus 26-án aláírt szerződést a rakétaelhárító rakétarendsze­rek korlátozásáról. A tamamérai általános is­kola előtt a tegnapi napon a megszokottól eltérő kép fo­gadta a járókelőt. Az iskola kapujában a gyerekek mel­lett fehér sisakos katonák irányították a forgalmat, bent az udvaron katonai járművek sorakoztak. A rej­tély megoldása azonban senkinek sem okozott gon­dot: a Petőfi Sándor úttörő- csapat tagjai és a gyöngyö­si magasabb egység néhány képviselője együtt ünnepel­vettek részt a honvédelmi munkában, az ifjúság haza­fias nevelésében. Ezért a ki­emelkedő tevékenységért nyújtották át a Honvédelmi Érdemérem 20 éves munká­ért járó fokozatát Bárányt Lászlónak, u 15 éves mun­káért járó lokozatot Kiss Ottónak, a 10 éves tevé­kenységért Berecz Albert- nek, Hudák Imrének, illetve Szombati Lajosnak. Az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát Jaross János, Schmidt Rezső és Tö­rök Jenő kapta meg; ezüst fokozattal Szarvas Aladárt, bronzzal pedig Forgács Kál­mánt tüntették ki. A Köz- biztonsági Érdemérem arany fokozatát Csárdás Ferencnek nyújtották át, pénzjutalom­ban pedig Molnár József ré­szesült. A kitüntetéseket dr. Var­ga János, az Egri Városi Ta­nács elnöke, Mohácsi Ferenc rendőr őrnagy, a Heves me­gyei Rendőr-főkapitányság képviselője, valamint Tóth György, a/. MHSZ megyei titkára nyújtotta át. te szeptefnber 20-én a fegy­veres erők napját és a csa­patzászló-ünnepet. Pontban kilenc órakor az induló hangjaira felsorakoz­tak a gyerekek, majd a je­lentések után páncélozott járművön gurult be az ün­nepség színhelyére a csapat- zászló. A vendégek — kö­zöttük Bencze Béla községi tanácselnök és Juhász Lász­ló alhadnagy, a magasabb egység képviselője — vala­mint az úttörők előtt Far­kas András csapatvezető hir­dette ki a díszparancsot. Ez­után az úttörők nevében Bártfai József méltatta az 1848—1849-es szabadsághar­cot s megemlékezett a pár kozdi csatáról is. Elmondot­ta, hogy a néphadsereg ka­tonái, tisztjei méltó utódai a szabadságharcosoknak s a néphadsereg mindenki szá­mára biztosítja a békés al­kotómunka feltételeit. Az ünnepség kedves színr foltja volt, amikor az úttö­rők átnyújtották a csapat- vezetőnek azt a 416 forintot, melyet a vietnami gyerekeit számára gyűjtöttek. Az ünnepség után a gye­rekek filmvetítésen vettek részt, majd megismerkedtek a katonákkal, a jelenlevő harci járművekkel, fegyve­rekkel. A kicsik és a na­gyobbak, többek között Ozs- vári József, Orsó Maria, So- modi Lajos, Ózsvári Katalin, Juhász Mária, Dumán Gyu­la, Juhász Katalin, Rác z István, Molnár István, de so­rolhatnánk a többieket is, nagy érdeklődéssel nézeget-, ték, sőt ki is próbálták 9 korszerű felszereléseket. n Ezután a néphadsereg ka­tonái rögtönzött harcászati bemutatón adtak számot fel­készültségükről, majd az út­törőcsapat őrsei járőrbaj­nokságon mutatták meg tu­dásukat. Az érdekes, moz­galmas nap számjátékkal folytatódott, majd tábortűz­zel, tűzijátékkal ért véget. A tábortűz fellobbanó lángjai, a tűzijáték mellett minden gyerek úgy érezte, hogy so­káig emlékezetes marad a szép ünnepség. Honvédelmi nap Gyöngyösön A fegyveres erők ünnepén, pénteken egész napos honvé­delmi programsorozatot ren­deztek Gyöngyösön. Az MHSZ és a városi KlSZ-bi- zottság közös rendezésében megtartott honvédelmi na­pon mintegy nyolcszáz fiatal vett részt. Közülük hatszá- zan álltak rajthoz az össze­tett honvédelmi versenyen, amelyneK a legkiemelkedőbb száma a lövészet volt. Az ügyességet, fürgeséget és tu­dást igénylő verseny után a város ifjúmunkásai, KISZ- tagjai találkoztak a honvé­delmi napon részt vevő sor­katonákkal, s elbeszélgettek néphadseregünk mindenna­pos feladatairól, életéről. Fonodái munhára felveszünk fonó szakmunkásnőket és 16 EVET BETÖLTÖTT NŐKET betanuiónalf i Betanulást idő I hónap. Bérezés betanulási időre 1200 EL Betanulási idő után: 1900—2500 Et kereseti lehetőség. Érettségizett fiatalembereket SEGÉDMÚ VEZETŐNEK Átképzőnk. Kéthetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállási és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cím: pamuttextilmüvek fonógyára, * Budapest, XL, Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET, PÁRÁD pályázatot hirdet a körzetéhez tartozó községekben üzemelő szabadkasszás kiskereskedelmi és vendéglátó egységek vezetői és vezető­helyettesi állásainak betöltésére Pályázati feltételek: üzletvezetői képesítés, 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi és működési bizonyítvány. Jelentkezés: Párád, Kossuth L. út 71. Központi iroda, kereskedelmi főosztálya,

Next

/
Thumbnails
Contents