Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
Hatvan, délután 3 óra: Tűzoltók sisakban A riasztó csengő élesen Cel- berreg, a laktanya helyiségeiben kigyúlnak a jelzőfények, s jóformán órájára se pillanthat az ember, máris nehéz léptek dübörögnek a piros szerkocsi irányába. — Nappal egy perc a kivonulási normánk! — mondja a próbariasztást elrendelő Henke Ferenc őrnagy, Hatvan város tűzoltóparancsnoka. — S ha aztán útnak erednek szerkocsijaink, átlag hatvan kilométeres sebességgel- kell a kárhelyre érkezniük. Ez persze kis hányada a munkának, ami embereinkre hárul a huszonnégy órás készenléti szolgálatban. Délelőttönként rendszeresen folyik a továbbképzés, az ebéd utáni sziesztát karbantartás, javítószolgálat váltja fel. S aki vállalta ezt a hivatást, annak az éjszakája se olyan, mint a többi halandóé! A hálószobákban ruhástól dől az ágyra, hogy másodpercek alatt ismét szerkocsira ülhessen... Miniszteri rendeletre tanácsi irányítás alá kerültek ez év elején az állami tűzoltóságok, így a hatvani egység is. Amikor dr. Lukács Lajos vb-titkárt ennek jelentősége felől faggattam, azt mondotta, hogy az intézkedés nyomán megnőtt mindenütt a társadalmi ellenőrzés lehetősége, s egy-egy parancsnokság jobban, eredményesebben beépülhet a helység életébe, közelebb kerülhet annak intézményeihez. — így látja a dolgokat a tűzoltóparancsnok is? Az őrnagy bólint. Majd felsorakoztatja az érveket. — A tanáccsal együtt munkálkodva sokkal tervszerűbben tudtunk például felkészülni az idei aratási időszakra, ami mindig számtalan tűzlehetőséget hordoz. Könnyebb ugyanakkor a kapcsolat fenntartása a városi intézmények tűzoltóegységeivel, valamint a hozzánk tartozó három község, Boldog, Kökényes és Heréd önkéntes testületéivel. Folyamatosabb, tervszerűbb ezek képzése, tanfolyamaink szervezése és ellenőrzése. De sokat köszönhetünk a tanácsi felügyeletnek tulajdonképpeni fő feladatunk, a mentő tűzrendészet területén is! Itt a több szem többet lát elv jut érvényre, s mi ezt szívesen fogadjuk. Szolgálati napló kerül a parancsnok asztalára Németh Imre hadnagy jóvoltából. Ennek lapjai alá- támaszják Benke Ferenc szavait. A megelőző munka, a készenlét fejlesztése nyomán, az előző évekhez hasonlítva, felére csökkent Hatvanban és környékén a tűzesetek száma. Az idén ezen a területen mindössze 23 esetben kellett tűzoltóságunknak közbeavatkoznia, s komolyabb károsodás csupán a Lenin Termelőszövetkezet portáján történt, ahol elektromos hibáso- dásból meggyűlt a gazdaság szerződéses árpája. — Annál többet segítettünk, kötelességünk szerint, a környező városok, megyék tűzoltóságainak — jegyzi meg lapozgatás közben Németh hadnagy. — Ott voltunk például a Mátravidéki Erőmű turbinarobbanásánál, s embereink olyan derekasan kivették részüket a tűzoltásból, hogy nyolcat külön jutalomban részesített az üzem vezetősége. Megtudom később, hogy a 35 főt számláló alakulat tagjaiból hatan kitüntetést is kaptak ebben az esztendőben. Berényi János főtörzsőrmestert Tűzrendészeti Éremmel, Németh Imre hadnagyot, Palicska András, Jakli István, Juhász János főtörzsőrmestereket, s Kerek Mihály őrmestert Szolgálati Éremmel jutalmazta a belügyminiszter. Mint a parancsnokuk mondja: valamennyien nagyon rászolgáltak az elismerésre. Az udvari ebédlőben leülök rövid időre a parancsnokság legöregebb beosztottjával, Póser Gyula törzsőrmesterrel, aki immár húsz esztendeje védelmezője a hatvani polgárok nyugalmának, biztonságának. A szolgálatot annak idején Egerben kezdte. S kicsit borzong- va emlékezik egy árokszállá si kazaltűzre, ahová szellős ruházatban, nyitott kocsin vonultak ki, a januári 23 fokos hidegben. — Ma már a legkorszerűbben fel vagyunk szerelve, bár hosszú, kemény a szolgálat a havi háromezer forintért, én innen akarok nyugdíjba menni — folytat ja a gondolatsort. — Hogy miként lettem tűzoltó? Sokan kérdezték már. őszinte leszek. Az én szakmám a kőművesség volt. Vándorlás építkezésről építkezésre. Hazakívánkoztam. Ide, Hat vanba! Hát így kezdődött. Persze, előbb elvégeztem Makón a hathónapos tanosztályt, meg átmenetileg Miskolcon, Egerben szolgáltam ... Korszerű le'szere'ést Tanulnak a szórakoztatózenészek is Negyedik éve és eredményesen működik Egerben, a zeneiskolában, az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdiója. A hallgatók a hangszerismeret mellett elsajátítják a legfontosabb zeneelméleti tudnivalókat is, amelyek nélMBZQQAXOASAOi rvUlCIEKMCVBI» Mezőgazdasági üzemek! A szarvasmarhaprogram végrehajtásához idejében gondoskodjanak épületigényeik kielégítéséről'. A MEZŐPANEL gyorsan szerelhető, előre gyártott, könnyített vasbeton épületelemeket gyárt, szállít és szerek Fesztáv: 9 m-től 21 m-ig". Az épület belső magassága: 2,80 m-től 6 m-ig. Szerkezeteink sokoldalúan felhasználhatók. Állattartási, gazdasági, szoeiális cs egyéb létesítmények építéséhez. Áraink azonosak az 1971. évi árakkal. A tervezést és a lebonyolítást a MEZÖBER megyei kirendeltségei vállalják. Igényeivel keresse fel a MEZŐPANEL Mezőgazda sági Épület elem gyárát IVyckladháza, tel.; 70., vagy a MEZÖBER megyei kirendeltscgét emlegetett Póser Gyula. Ehhez a parancsnoknak is van megjegyzése, mégpedig körletséta keretében. — Ez itt a híradószoba! Rádióadó-vevővel, ami a szerkocsikban is van. Tehát a kapcsolatunk mindig friss, tettrekész a külvilággal... A két piros gépjárműfecskendő vizet visz magával, ha szükséges. S tizenkét tömlőt tudunk rájuk kapcsolni... Amit a hátsó szertárban lát, az speciális haboltó rohamkocsi ... Három kismotorfecskendőnk lehetővé teszi, hogy tömlők összekapcsolásával két-három kilométerről nyerjünk vizet a veszélyeztetett épület oltásához ... Van aztán egy tizennyolc méter magasra tolható acéllétránk! Azt emeletes házaknál, tornyoknál használjuk... Szóval, felszerelésben nem szűkölködünk. Csak... A többit az újságíró mondja el: bizony, szűkös ez a Hunyadi téri laktanya! Nem az irodákkal, hálószobákkal, tantermekkel, mosdókkal, ebédlőkkel van baj. A szereknek nincs elég terük. Gond például, hogy hová tegyék majd a nagy acéllétrát, ha a festésből visszakerül. E problémán kellene valahogyan segíteni. Ha nem megy íziben,' az se baj. Hozzon megoldást a következő ötéves terv. Derék tűzoltóink akkor is megköszönik. Moldvay Győző Fuss, hogy utolér jeneL. Zenés magyar ^ilm víg játék Ügy tűnik, mintha Keleti Márton, a neves rendező egyedül kívánná törleszteni a magyar filmgyártás évekre visszamenő adósságát, s mindent elkövetett, hogy széles igényt kielégítő filmvígjáték kerüljön a közönség elé. Csakugyan e furcsa című film a közönség legszélesebb s hozzátéhetem, legváltozatosabb igényére épül. Van is benne sok minden — operett- idézet, musical-részlet, krimi és vígjáték, — akár három filmre való is. A baj csak az, hogy ezek a különböző részelemek, sőt különböző stílusok szinte semlegesítik egymást s végső soron nem elégítik ki a közönség egyetlen rétegét sem. Ügy érzem, hogy -Keleti Márton ez alkalommal biztosra akart menni, nem vállalt semmiféle kockázatot, mindent előre kiszámított, kidolgozott és a sztárokra, a jónevű színésziekre építette fel filmjét. A moziban persze minden kiderül. Kiderül, hogy mennyire laza és gyengécske volt a film alapjául szolgáló forgatókönyv, amelyet Lenkei Lajos novellájából Kállai István írt, de kiderül az is-, hogy még a tehetséges színészek sem tudják elfogadtatni az fedi filmekből kölcsönvett szakálas ötleteket. Hogy mást ne mondjak, ebben a filmben az öregedő primadonna féltékeny az ifjú és csinos énekesnőre, aki viszont érvényesülését biztosítandó finoman felajánlja magát az öregedő karnagynak, az ifjú korrepetitor musical-sikerről álmodozik és szerelmes az énekesnőbe, a nyugati kémek közben hétpecsétes titókként őrzött találmány után kutatnak, de a két táskát elcserélik s így a zsákmány nem több, mint egy slágergyanús zenei szerzemény. Nem folytatom tovább a sablonelemek felsorolását. Az az igazság, hogy jó ötlet, friss ötlet, olyan amelyen jóízűt nevethet a közönség, alig egy-kettő akad ebben a filmben. Pedig a közönség sok mindent vár egy jó vígjátéktól, legfőképpen, hogy szórakozzon, hogy felszabadultan nevethessen. Sajnos — minden igyekezet ellenére — éppen ezt a jó szórakozást nem nyújtotta Keleti Márton filmje. Nem, mert az alkotók nem vállalták az önálló műfajt, sem a krimit, sem a musicalt, de még a színházi világ csipkelődő iróniáját sem (mert elemeiben ez is fellelhető a filmben) helyette egyvelegfélét kapott a közönség. A pécsi balett betétje például valóban ragyogó, de jön a krimi, amely megzavarja ezt, aztán az operett, a magyar nóta majd egy kis verekedés és minden, ami belefér. A történetet nem mesélem el, hadd legyen a közönségnek is egy kis szórakozása. Mert közönség azért lesz a mozikban s ilyen szempontból célt értek az alkotók. Ami a szereplőket illeti: rég láttam ennyi rangos színészt egy „műsorban”. A főszerepeket Pécsi Sándor, Bodrogi Gyula, Páger Antal, Somogy- vári Rudolf és Bárdi György alakította, az epizódszerepeket Huszti Péter, Németh Marika, Zenthe Ferenc, Ráto- nyi Róbert, Koós János és a többiek. Sajnos a forgató- könyv nem a tehetségekhez szabta a feladatot, így elmaradtak a kiemelkedő alakítások. Zalatnay Sarolta szépen és jól énekel, csak az a baj, hogy prózát is kellett mondania, s az bizony nem ment. Egy zenés filmben természetesen főszerepe van a melódiának is. Fényes Szabolcs zenéje hangulatos, keretet adott a történetnek s talán egy-két számból még sláger is lehet. Hildebrand István, az operatőr mindent elkövetett azért, hogy a képsorok látványa lekösse a nézőt. Többet nem tehetett, ennyi sikerült is neki. Lehet, hogy kissé szigorú e filmről alkotott vélemény. Lehet. De a mércét maga Keleti Márton állította fel. Nem is egyszer. Ügye emlékeznek még A tizedes és a többiek című filmre? Azt is Keleti Márton rendezte. Igaz, nehéz megismételni egy igazi nagy sikert. De talán megközelíteni azt lehet... Márkusz László Tamási Áron: külözhetetlenek a szórakozta- - tózene kulturáltságának nő-; velősében. Az új tanévet megelőző felvételi vizsgát az Egri Állami! Zeneiskolában 29-ón délelőtt! kilenc árától tartják zongora, < gitár, szaxofon, klarinét, dob, ének és népzene tanszakokon. J — Hitt ismerte talán? — nyitottam nagyobbra a szememet. Akár ha szerelmes kérdezte volna a párjától, hogy szeretsz-é, úgy válaszolt az öreg, mondván: — Ismertem, igen! Pillantottam ámuldozva néhányat, mert abban a hitben voltam, hogy a falunak minden dolgát tudom: de lám, azt sem hallottam még soha, hogy Hadnagy Lőrinc bácsi ismerte volna Petőfi Sándort. — Látta?! — kérdeztem. Az öreg a messzeségbenézett, majd sóhajtott egyet, mint aki messze-messze száll. Olyan messzire, ahol a valóság és a képzelet már eggyé is válnak. Aztán hanyatt ereszkedett a lekaszált fű tövén, és a két tenyerét a feje alá tette. S miközben csiÜámló szemekkel a tölgyfa lombjai között pillangózott, így folytatta a szót. — Negyvenkilencben, mikor sírt a haza, hát én elszöktem hazulról, hogy megyek katonának. Java nyár volt éppen, de pezsgettek az emberek is; s mint a futlco- sö szél, dalok jártak hegye- ken-völgyeJc&n. — Hány esztendős volt akkor? — kérdeztem. De már meg is bántam, hogy beleszóltam a beszédbe, mert az öreg felén! rez- zentette a szemét s hirtelen megrovással csak' annyit mondott, hogy az anyakönyvet otthon felejtette. — S aztán hogy volt? — igyekeztem tovább. — Úgy volt, hogy Izérde- zősködvén szorgosan, hamar megtudtam, miszerint Bem fővezér Segesvár tájékán van. No, elindultam én is arrafelé s helybe érkezvén, oda is eresztettek engem a nagy vezér színe elé, aki el is rendelte mindjárt, hogy ott harcolhassak, ahol legjobban. nekem kedvem tartja. Mivel pedig én az első vonalba kívánkoztam, hát más önkéntesekkel együtt oda haladéktalanul kimentem. Vagyis a fejéregyhazi hatarba, mert olf húzódott az első vonal az országúton keresztül. Én annak a tájéknak a dombos részére kerültem. ahol .ennőföldek és kaszálók feküdtek. No, őrködve ott táboroztunk, tisztek cs legények mind együtt. Hanem az énekszó és nagyobb mozgolódás tilos volt, nehogy az ellenség, amelyik igen közel volt, neszünket vegye. Hát mi nem is mozgolódtunk, hanem inkább a nagyra nőtt törökbúzával ta- kartattuk magunkat. Csupán egy ember volt közöttünk, aki sohasem tudott meg ülni a helyén, hanem ide ment s majd oda ment. Még a lovát is ott hagyta, jól megkötve a hálunk megett, a piros lovát. Különben sovány és csontos ifjú volt, s valamely oknál fogva nem egészen katonának öltőévé, mert példának okáért a kardja sem volt ott az oldalán. Hacsak ránéztem, nekem olyannak tetszett örökké, mint egy parázs, akit folyton fű a szél. Nekem a szívem már igen dobogott. — Az volt Petőfi, ugy-é?! — kérdeztem. Lőrinc bácsi nem is felelt, hanem tovább költötte a valót, folytatván tovább a szót: — Néha egy-két sor verset mondott, s néha'nagyot nevetett. S tudván is már, hogy kicsoda, folyton szemmel tartottam, csakhogy láthassam öt. S csakugyan, mintha ma is látnám: ott ült egy vén körtefa alatt, nekivetve a hátát az öreg fának. Irt valamit sebtiben a táskáján s közben-közben lobogó szemmel gondolkozott. S ahogy ott ült a vén fa tövén, hát egyszer a szemben lévő jegenyefán megszólalt egy madár. De olyan szépen szólott, mintha a föld bánatával az ég örömébe akart volna indulni. S ahogy hallgattuk <ut a madarat, hát egyszer a költő, mintha a dal egészen megbabonázta volna őt, felállta fa tövéről s úgy nézett fel ámulattal a jegenyefára. Ezt látván, mi is közelebb húzódtunk, hogy lássuk azt a csodás madarat; s amikor megláttuk,, még jobban ámuldoztunk rajta, mert annak a madárnak piros volt a szíve tája, fehér a szárnya és zöld a lába. S nézvén nagy ámulattal a csodát, egyszer a költő felkiáltott, szólván: „Szabadságunk madara!” Itt egy kicsit elhallgatott az öreg Lőrinc bácsi,- majd így folytatta: — így kiáltván a költő, lassan megindult, hogy felmenjen a fára, mert meg akarta fogni a csodás madarat. De ahogy feljebb s feljebb ment a jegenyefán, az ellenség észrevehette, mert az egész ármádia megindult felénk. S nekünk parancs hangozván, hogy húzódjunk alkalmasabb nadál- lásba rögvest, valaki felkiáltott a költőnek is a jegenyefára, hogy jön az ellenség! Hanem elköltő csak annyit felett vissza, hogy „pököm az ellenségre!” Ennyit mondván, hirtelen felült Lőrinc bd&i és reám tekintett. — S aztán mi lett Petőfivel? — kérdeztem. — Gondolom, onnét ehe-} pült — mondta az öreg. S abban a pillantásban a tölgyfáról lehullott egy makk es pontot telt a fisáré.
