Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
...hogy sok a cseh Magyarországon. Meg a német is sok. A Balatonon, a hegyekben, mindenütt sok a cseh is, meg a német is. És arról is szó van, hogy néha nem lehet tőlük beférni az üzletbe, mert olyan sokan vannak, s mindig és mindenütt vásárolnak nálunk. Arról van szó, hogy sok a magyar az NDK-ban. Meg Csehszlovákiában is. Poprádon, vagy Tátra-Lom- nicon, Kassán, vagy Karlovy Varyban, mindenütt magyarba botlik az ember. Alig férnek tőlük az üzletekben az otthoniak, mert olyan sokan vannak és mindenütt vásárolnak. — Mennyien vannak maguk? — kérdezte kissé ta- nácstalankodva még Lipcsében egy vendéglátónk. — Tízmillióan — mondtam büszkén..: — Csak? — csodálkozott a háziasszony, amin nem lehet csodálkozni, mert úgy ítélte meg a magyarok „bejövetelét”, mintha egy sok tízmilliós nemzet fiai lennének. Annyian és annyit utazunk. Annyit, ameny- nyit a csehek, a németek, vagy a románok utaznak például. Az átlagember, különösen az idősebbje számára szokatlan és talán már soha meg nem szokható lesz, hogy ezrével és tízezrével vesznek részt a körülöttünk élő, vagy a távolabbi országokban lakó népek e példátlan méretű modern népvándorlásban. Valamikor egy külföldi „a” külföldi volt. Valamikor külhonba eljutni a mesékbe lehetett, vagy a háború véres valóságában, esetleg szerződött munkásként. A mesébe mindenki, a háborúban a férfiemberek majd mindegyike, de már szerződött munkásnak is csak válogatottja jutott el a határon túlra. Dolgozó embernek országhatáron túlra jutni „becsületes” úton gyakorlatilag lehetetlen volt. Nyaralás, turistáskodás, világjárás, népek, Városok, országok megismerése —, legfeljebb útleírásokban, azok számára, akik könyvhöz jutottak, akik szerették, tudták a betű szépségét és gazdagságát, —, azok számára volt lehetőség. ... és most, egy kis városka mellékutcájában parkoló tíz autó közül kilenc idegen rendszámú. Cseh és német, svéd és amerikai, lengyel, szovjet, román, vagy éppen belga ... A gyerekek, azok igen: azok fejből fújják a gépkocsik nemzeti jelzéseit, hogy mely ország fiai utaznak benne, milyen a márkája a kocsinak. A gyerekek, a fiatalok számára mi sem természetesebb már, mint az, hogy az önkiszolgáló boltban együtt állnak sorba a pénztár előtt a pragai munkással, a berlini, vagy krakkói mérnökkel, és persze megfordítva is, így igaz: a krakkói fiatalnak sem száj táti dolog, hogy magyar tsz-brigádvezető válogat mellette a pulton. Ez a nagy és kölcsönös népvándorlás, amely Eu- rópa-szerte a második világháború után, a szocialista országok között még inkább az utóbbi évtizedben indult meg, felbecsülhetetlen jelentőségű. Más népek fkinak testközelsége, más országok kultúrájának, technikai és társadalmi berendezkedése színvonalának megismerése csak megerősíti az emberekben a logikus érzést: közös sorsunkban, közös dolgainkban együtt kell cselekednünk. A távolinak tűnő, pontosabban az egykor távolinak tűnő országok, városok, az autó, de nemcsak az autó, hanem a vonat, az autóbusz, sőt a motorkerékpár jóvoltából is — a repülőgépről most szót se ejtsünk —, a szomszédokká válnak. A minap Tátra- Lomnicon jártam —, reggel. Nem túl késő délután már itthon hevertem a szobában az újságot olvasgatva. Mi van ebben csodálatos? Semmi! Legfeljebb az a csodálatos, hogy ma már nincs ebben semmi csodálatos. Petőfi János vitézének bűbájos „földrajzában” Tálján ország és India határos egymással. S lám, a mesevilág térképe mindinkább kezd valósággá válni, ha nem is éppen e mesebeli léptékben ... De a csökkenő távolságok léptékében feltétlenül. Arról van szó, hogy sok a cseh, meg a német, meg az osztrák Magyarországon. Erről bizony, s bár ez okoz gondot is nekünk itt, mint házigazdának, de vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy okozunk mi is gondot kint, nekik, mint vendégek. És mind több gondot okozunk mi is, s mind több lesz a gondunk nekünk is —, az örömteli vendéglátás gondja. Mert a nagy megismerés országútján nem harckocsik dübörögnek, hanem autóbuszok és személyautók suhannak egymáshoz és szíves táblák köszöntének a határokon, látogatásra invitálva: bennünket ott, őket itt. Mert eljön majd az a kor, talán gyermekeink, vagy unokáink meg is éi*ik. amikor külföldinek lenni annyit jelent, mint belföldinek is lenni: amikor mindenki belföldi lesz! Senki sem külföldi! Ä nagyobb sportversenyek ma már kötelező velejárója a doppingvizsgálat. Sok versenyen okozott szenzációt, hogy egyes eredményeket meg kellett semmisíteni, mert doppingszerek hatása alatt születtek. Különösen vigyáznak a versenyek tisztaságára az olimpiákon. A doppingszereket magyarul ajzószernek nevezik, ám ez valahogy nem ment át a használatba. Pedig nagyon kifejező szó: olyan anyagot jelent, amely, ha a szervezetünkbe jut, szinte nyomtalanul eltörli a fáradtságot, s nagy erőkifejtésre teszi képessé használóját. Ebben van előnye, de ebben van életet veszélyeztető hatása is. Bizonyos, hogy az újkori olimpiákon, de más nagy világ- versenyeken számos olyan rekord született, aminek forrása nem a becsületes sportoló fizikai és lelki teljesítménye volt, hanem valamilyen doppingszeré. De nemcsak rekordok születtek használatuk nyomán: számos esetben halál is. Ezért figyeltek fel a sport irányítói az ilyen erkölcstelen sportolásra, s hoztak nagyon - szigorú szabályokat. Már régen is... A doppingszerek használata a sportolóknál nem új jelenség. Az ókori olimpiákról megmaradt feljegyzések is utalnak olyan sportolókra, akiket megfosztottak a jutalmul nyert babértól, mert valamilyen növény dopping hatású anyagát használták a rekord elérése érdekében. Különösen az újkori olimpiákon kezdett használatáéiPopping sportban terjedni, s főleg a második világháború után. Ennek a jelenségnek magyarázata nagyon egyszerű. Régebben, amíg a gyógyszeripar nem volt mai fejlettségi szintjén, ezeket a doppingszereket növényekből állították elő. Óriási mennyiségű koka- és kólacserjére volt szükség, vagy mexikói kaktuszra, hogy néhány gramm doppinganyaghoz jusson az előállító gyár. Érthető módon, ezért nagyon magas árat kellett fizetni érte. A második világháború után azonban gyorsan fejlődött a gyógyszeripar, s a doppingszereket, — amelyek kis mennyiségben gyógyszerek! — nagy mennyiségben, tetszőleges mennyiségben és nagyon rövid idő alatt, s főleg nagyon olcsón tudták előállítani. Kis pénzért tehát mindenki hozzájuthat. Orvosi receptre mindegyik felírható. Franciaországban pedig szabadon árulják a gyógyszertárakban. Ez a magyarázata annak, hogy a második világháború után gyorsan elterjedt, annyira, hogy az egyik nemrégen tartott atlétikai világbajnokságon szinte seprővel kellett összeseperni az atlétikai pályáról az el nem használt és eldobott doppingszereket. Halálos dopping Közben számos haláleset is előfordult. így például az 1966-os nagy franciaországi kerékpárversenyen egyik világhírű angol versenyző halt meg, túlzott doppingszerhasználat miatt. Hiába állt rendelkezésre a legmodernebb kórházi felszerelés, nem sikerült visszahozni az életbe: felhasználta utolsó energiáját is és a szervezete nem volt képes megújhódni. Az ezt követő években született meg fokozatosan az a minden versenyzőre érvényes rendelkezés, amely megtiltja a sportversenyeken a doppingszerek használatát és a versenyzőket arra kötelezi, hogy felszólításra orvosi vizsgálatnak vessék alá magukat. Hogyan történik ez a vizsgálat? A verseny után azonnal felszólítják a versenyzőt a vizsgálatra. Köteles bemenni egy zárt szobácskába, inkább fülkébe, amelynek minden oldala üvegből van. A versenyzőn nem lehet semmi más, csak egy atlétatrikó, azt is a hasáig fel kell gyűrnie. A fülkében vizeletmintát ad, s azt saját kezűleg pecsételi le, s adja át a szakértőknek. A vizeletet bonyolult kémiai elemzésnek vetik alá, s ha kimutatható benne a dopping, az illetőt kizárják a további versenyzésből, eredményét pedig érvénytelenítik. Természetes a kérdés, miért kell a versenyzőnek félig meztelenül, sok ember szeme láttára vizeletet adni, miért nem teheti est senkitől sem figyelve? A magyarázat nagyon egyszerű. Sokan megkísérelték kijátszani a doppingszabályt. Sportnadrágjukba, a gumi helyébe csővezetéket vezettek be, s ebben vizelet volt. Természetesen olyan, amit akkor vett, amikor még nem volt szervezetében dopping. Egy rekordért lám, minden ravaszságra képes az ember. Az alkohol is doppin»szer Még egy érdekes doppingszerről, az alkoholról néhány szót. Különösen céllövők használják, így öttusázók is. Az alkohol olyan hatású, hogy kezdetben megnyugtat, s csak később tesz idegessé. Jól kell tehát időzíteni a bevételét. A tokiói olimpián az egyik öttusacsapat tagjai reggel kezdték el a lövészetet, természetesen megfelelő mennyiségű „célzóvíz” használata után. Ment is a lövészet. Ám akkor lepődtek meg, mikor közölték velük, hogy valamilyen ok miatt nem másnap, hanem aznap délután lesz az úszás. Mire az öttusázók a vízbe ugrottak, az elfogyasztott alkoholtól már mind részeg volt. Úgy hírlik, úgy úsztak, mint a részeg kacsák. Olyan rossz eredménnyel is. Nem minden esetben segít hát a dopping, sem. Jól kell tudni bevételét időzíteni, különben éppen ellenkező hatást fejt ki. Ma már nagyon komoly az orvosi ellenőrzés a nagy világversenyeken. Ezért remélhetjük, hogy a müncheni olimpiáról végleg kiszorul ez az erkölcstelen és egészségromboló szer. iSzanyi ’Láazié) SZÁNTÓ PIROSKA: ZENITH RUDNAI GABOR: A SZEL Bízd magad te is a szélre! Felleget tereget a drótkötélre, avart kavar, ! levelet, port visz, minden fa felfordított partvis, ' füvet fésül, tornyoz tupirt, ökörnyál-cérnán egy papírt: sárkányt cibál, liheg, lohol, mindenhol olt van s nincs sehol, volt-nincs, elment, tovább, tovább, darazsat dug egy szamár fülébe, vár egy iát, és vége, csend, — lccsüggeszti szirmát a nap, és felszakad a dinnye ínye, hullnak a fekete fogak.
