Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

Én... Én... Én... 'Megfelelő ütemben "haladnak a kiskörei vízlépcső főműveinek — az erőtelepnek, duz­zasztóműnek és hajózózsilipnek — a befejező munkái. Jelenleg a legfontosabb munka: a Tisza új medrének kialakítása az erőmű alatt és felett. A T-isza alacsony vízállása lehetővé teszi, hogy az átvágási munkához kotrókat és dömpereket használjanak. A „száraz” kotrási munkákkal egyidejűleg mind a fel-, s mind az alvizi oldalon úszókotrók is dolgoznak az új Tisza-meder kialakításán. Képünkön: a kiskörei vízlépcső az alvizi oldalról. (MTI Foto — Mező Sándor) „Csak el nem szakadni innen egy pillanatra sem,..” Gyöngyös-Amhem 1972 Három történet az önzésről MÉG BE SEM FEJEZTE zeneakadémiai stúdiumait, máris azon törte a fejét: ho­gyan, hol tanulhatna tovább. Lázasan, de vajmi kevés si­kerrel kutatta a meglehető­sen gyér lehetőségeket, míg­nem aztán egy nemzetközi zenei újságban, az Orches tél­ben rátalált arra az ominó­zus hirdetésre. Azonnal mun­kához látott, s miután mag­nóra játszotta a Brahms-he- gedűversenyt és Bach szóló­szonátáját — a szalagba zárt pályázatot feladta a felvé­telt hirdető, holland Stich­tag Hét Gelders zenekar cí­mére. Olykor-olykor elszoru­ló szívvel gondolt arra: talán éppen ebben a percben értő és kritikus fülek figyelik sok száz kilométerrel odébb „elküldött” játékát, de any- nyiféle dolog történt itthon is, hogy nemigen sok ideje maradt a magnószalag sor­sán tűnődni. Megfeszített tempóban gyakorolta a vizs- gadatabokal, . hangversenyt adott szülővárosa, Gyöngyös tiszteletére, aztán újra gya­korlás. millió gyakorlás kö­vetkezett. AZÉRT mindent egybe­vetve. nem volt könnyű az elmúlt esztendő. Nem anyagi természetűek voltak a gond­jai, hiszen az ösztöndíjából a napi megélhetésen túl több­re is futja.- Nagyon nehéz volt az, hogy nem ismert senkit. Igaz, ijok kezdeti zök­kenőn átsegítette jó német nyelvtudása, de még így is nehéz volt a nagy magára hagyatottságot elviselni. Ked­ves, szívélyes fajta a hol­land, különösen előzékeny, figyelmes a külföldiekkel szemben, dehát nagy dolog a pénz utáni hajsza, min­denki nagyon el van foglal­va a saját dolgával. Voltak nehéz pillanatai, de olyankor mindig segítettek az itthoniak. Levéllel, ta­náccsal, de Sokszor egysze­rűen csak azzal, hogy: van­nak. Szavain át- meg átsüt egész kintlétének mottója, ami valahogy így hangzik: csak el nem szakadni innen, az otthontól, egy pillanatra sem. Nemcsak mondja, éli is ezt a mottót. Karácsonykor édes­anyja látogatott ki hozzá, húsvétra viszont ő jött ha­za. A nyári szünetet is itt­hon, együtt töltötte a csa­lád, s most visszamenőben, édesapja kíséri el a hosszú útra. És a szinte naponta cserélődő levelek, az újság, amit minden héten kiküld az édesanyja, egy-egy jó új könyv, friss verseskötet — mind megannyi biztos, erőt adó, hozzánk tartó, el- téphetetlen kapocs. AKI OLYAN határtalan örömmel csap le Amszter­damban egy kéthónapos Nép­újságra, aki olyan józan szemmel látja maga körül azt a világot is, aki annyira a mi földünkhöz gyökerezik, mint ez a fiatal, nagyon te­hetséges művésznő — annak a szájából nem frázis, de mindenki, mindnyájunk szá­mára megtanulni való, egy egész életre szóló program: csak el nem szakadni innen egy pillanatra sem! T. Mányi Judit Miért lett az anya ellensé­ge a fiának? Miért romlik el rendszeresen egy közkút? Miért ragaszkodik olyan gör­csösen az apa az egyik gyere­kéhez? ... A három történet a tudj’ isten hány közül ma­gában hordja az okot és a következtetést: önzés! Egy­idős az emberrel, következ­ményeit azonban nem köny­velhetjük el bocsánatos bűn­ként. ALPERESNEK HOZTA A VILÁGRA? A telken két épület állt. Az egyik eléggé jó állapotban, a másik hiányos falakkal. Ezt birtokolja egy özvegyasszony és egy részét — apai hagya­tékként — a fia. A családban van még egy lány is, aki férj­hez ment, és másütt lakik. Azóta szinte feléje sem né­zett az anyjának; a fiú gon­doskodott az özvegyasszony- róL — Jogra jelentkeztem, fel is vettek — mondta. — De hamar abba kellett hagynom a tanulást Édesanyám egye­dül él, az a kis nyugdíj nem jelent sokat. Állást vállal­tam, megnősültem. Van már két szép gyerekünk is. Nem keresek rosszul, a így elhatá­roztam, hogy felújítom a ro­mos épületet. Elhiheti, nem volt olcsó mulatság... Most — albérletben lakom . Mindössze az történt, hogy az anya helyreállította a kap­csolatot a lányával, és a szó szoros értelmében kiüldözte a portáról fiát, és annak csa­ládját. „Érthető”: a felújított épület sok-sok pénz forrása lehet. Be is vásároltak vagy tíz-tizenkét vaságyat, s ha majd a viharfelhők elvonul­nak, kiadják a házat — mun­kásszállásnak. A fiú termé­szetesen ragaszkodik örökré­széhez, így az anya pert indí­tott ellene. A fiú a pénz út­jában áll. (Ilyen nagy hata­lom lenne a pénz?!) Az ügy még nem fejeződött be. s a lány látva, hogy igen kétes kimenetelű játékba kezdett az anyja, most újra hátat for­dított neki. Az özvegyassaony férjét a háború miatt, gyerekeit pe­dig az önzés miatt veszítet­te el. KIS KÜT, KEREKES KÜT... — ... mert ide jár minden­ki, boldog és boldogtalan! Viszik a vizet, elrontják a kutat, aztán mi csináltassuk meg?... És jön az egyik egy csavarhúzóval, hogy ő laka­tos ... — ömlik, szinte meg­állíthatatlanul ömlik a szó az asszonyból, fűszerezve, cif­rázva, logikátlanul, ahogy ép­pen eszébe jut. ömlik a szó, a víz azonban nem. Állítólag rossz a kút. — Miért kellene maguknak megcsináltatni? — Mert itt minden a mi­enk, a telek is, a kút is. A tanács nekünk adta. — Nem közkút ez véletle­nül ...? Az asszony harsány kacaj­ra fakad. Kijelenti, hogy ed­dig is csak szívességből vi­hettek vizet innen a lakatos- árugyáriak, meg a pincegaz­dák. Meg aki megszomjazott. Miért romlott el a kút? Az a fiatalember, aki egy csa­varkulccsal közeledett a kút­hoz, valóban lakatos. A szi­vattyút rögzítő csavarokat akarta megszorítani, de szin­te kétségbeesetten elzavarták. Vajon miért? A környékbe­liek, akik csak innen tudnak vizet szerezni, mert messze környéken nincs más kút, megjegyezték, hogy ez a kút nem mindig rossz; nem egy­szer látták már a Család va­lamelyik tagját, akinek a vö- dörje szépen megtelt. A szemben levő új gyár rendésze elmondta, hogy leg­utóbb ők maguk javították meg a kutat; új csövet épí­tettek be, és új szivattyút szereltek fel. — Lehetetlen — mondta —, hogy egyik nap jó, másik nap nem jó a kút... Az itt dolgozó gazdák me­sélik, hogy amióta az eszü­ket tudják, ide jártak vízért. A körzet tanácstagja arról beszélt, hogy közbenjárására csinálta meg 'a tanács a régi kerekes kutat szivattyúsnak. Feljelentés lett a dologból, s kiderült, hogy a kút még sincsen magántulajdonban. Így is mondhatnánk: pitiál ner ügy. De éppen ezért bősz. szántó annyira, mert Ott bú­jik mögötte az önzésnek egy hallatlanul primitív formája. Eszembe jutott, hogy mi tör­ténne azzal az emberrel, aki a Szahara valamelyik kútját „kisajátítva” elzarvarná on­nan a szomjazókat? ... MINDEGY, HOGY MELYIK, CSAK OLCSÓ LEGYEN... Két szép, mokány gyerek, kicsattannak az egészségtől, csinos ruhában járnak, és jól tanulnak. Ök képviselik eb­ben az ügyben az — értéket. A szülők annak rendje és módja szerint elváltak, s ez­zel nem lett volna probléma. A gyerekek elhelyezése pro­dukálta a több esztendeig húzódó pereskedést. Először az együk gyereket (?) oda­ítélték az apának, aki meg is jelent a végrehajtóval volt feleségének a lakásán. Hogy behajtsa az adósságot! Kép­zeljék csak el: egy szép, vi­dám arcú kis kölyök az adósság... A behajtás any- nyit tesz, mint elszakítani 3 testvérétől és az anyjától. — Nem megyek — jelen­tette ki a gyerek, és nem is ment. Az apához nem sok szál fűzte a természetes kö­teléken kívül. Hónapszám nem látta, nem kapott tőle sem szigort, sem szeretetet. Üjabb tárgyalások, újabb végzés: mindkét gyerek ma­rad az anyánál, és megítél­ték a szükséges tartásdíjat is. Helyben vagyunk! Egy ízben beszélgettem az „apával”. — Miért nem vitte annak idején a másik gyereket in­kább? — Nekem mindegy..; —• szaladt ki a száján. A hosszadalmas és kissé bonyolult beszélgetésből, amelyben az anyát illető le­írhatatlan kifejezések is bő­ven szerepeltek, sikerült aztán kihámozni a lényeget: ha az egyik gyerek nála ma­rad, csupán némi tartásdíj kiegészítést . kellene fizetni. Szóval, ezért kellett vala­melyik gyerek. Mindegy rtie- lyik, csak olcsó legyen ... Kátai Gábor És a diplomakoncert után egy héttel arnhemi próbajá­tékra hozott meghívót a pos­ta. Bemutatkozó koncertje után kétéves szerződést kö­tött a közel 80 muzsikust foglalkoztató nagyzenekarral. Zsebében még tintanedves diplomájával, így került Hol­landiába Fehér Valéria, he- gedű-kamaraművész. EGY ÉV TELT EL azóta. Színes, izgalmas, kemény, munkás esztendő. Közel két­hónapos nyári szünideje utolsó napjainak egyikén szü­lei és testvérei körében, gyöngyösi otthonukban be­szélgettünk. Szeretettel beszél Arnhem- ről, a százötvenezres város­ról, amely most erre a két év­re otthont és kenyeret ad neki. Mind emberi, mind mű­vészi fejlődésének igen fon­tos szakasza az elmúlt esz­tendő. Az arnhemi hatalmas koncertteremben minden hé­ten neves szólistákkal mu­zsikál együtt a nagy zene­kar. Malcolm Frager, Stefan Ruha, Christian Ferras,Arto Rosan nevét sorolja, s sze­mében most is ott ragyog egy-egy ilyen est soha visz- sza nem térő, mégis örök va­rázsa. A sokat utazó Stichtag Hét Gelders Orkesttel jár­ja Hollandiát, de játszott már egy ora tori umk oncer tea Nyugat-Németországban is. Napontá, „erőnlététől” füg­gően, 9—11 órát van a kezé­ben a hegedű, hiszen a kö­telező zenekari próbák mel­lett sok időt és energiát for­dít saját, egyéni képzésére is. Jelenleg Bartók második hegedűversenyét tanulja, s természetesen tanárt keres, hogy legyen, aki Tátrai ta­nár úr után, ismét külön gonddal vigyázza zenei fejlő­dését. 1972. augusztus 13., vasárnap Tarnaszentmiklóson több mint két hónapja állás nél­kül van idős Szabó Mihály juhász. Azaz inkább úgy le­hetne mondani: nyáj nélkül, mert gyalogmunkára mehet­ne. De nem megy. Pedig jú­lius 7-én már írást is kapott, amelyben az elnök felszólítja, hogy mint tsz-tag, a munkát a közösben gyalogmunkás­ként azonnal vegye fel, mert „ . . . ezen felszólítás figyelmen kívül hagyása — a tsz-törvény 12. §., 3-ik bekezdése alapján — a tagság soriból való törlést vonhatja maga után.” Megütötte a kezét — és a bokáját..« Idős Szabó Mihályt május 19-én baleset érte. Megütötte a kezét. — Húszadikával táppénzre írt az orvos, de még így is fejtem a felpuffadt kezem­mel, mert embert nem tud­tak helyettem állítani. Két nap múlva el kellett men­nem Hevesre az „esztékába”. Erről azonban tudott a bri­gádvezetőm is. Most mégis azzal vádolnak, hogy azért váltottak le a juhászaiból, mert a juhok háromszor nem leitek megfejve. Kérdezem én: miért van akkor a veze­tőség, ha a juhásznak kell még emberről is gondoskod­nia? Gulyás Lajosné, a bri­gádvezetőm azt mondta, hogy maszek fejőt fog beállí­tani, de nem így történt. Jú­nius elsejével kiállítottak a munkából, s én azóta nem dolgozom. H'ába kérem őket, hogy állítsanak vissza a munkakörömbe, csak a gya­logmunkát emlegetik, meg a törvényt, hogy aszerint én már csak gyalogmunkás le­hetek. Egymás után küldözik az írást, amit ők csinálnak, és azt mondják az a tör­vény, azt már sehol nem le­het megfellebbezni. Én egész eddigi életemben juhász Nyáj nélkül maradt juhász... voltam, abban nőttem fel, miért nem értik ezt meg? Ki gondolta akkor a kézsé­rüléskor, hogy ezzel így megütöm a bokámat...? Párbeszéd az irodán — Jó napot kívánunk, a Népújságtól keressük az el­nök elvtarsat — nyitottunk be az elnök szobájába, ahol vagy hatan-heten beszélget­tek. — Én vagyok az elnök — mondta egyikük — Várjanak kint egy kicsit, mert éppen eligazítás van... Sarkon fordultunk, s beül­tünk a párttitkár szobájába, aki velünk tartott, otthagy­va az eligazítást, hogy meg­kérdezze mégis, mi szél ho­zott bennünket, — Idős Szabó Mihály? Gondoltuk. Már megfenye­getett bennünket, hogy ír még a tévének is... — Miért váltották le? — Nem fejte meg egyszer a juhokat. — Dehát beteg volt... — Neki kellett volna ak­kor is gondoskodnia valakiről. A nagyobb fia, aki nálunk traktoros, tud fejni. Miért nem szállította le a traktor­ról? Ott nem éreztük volna annyira a hiányát, mint a juhok mellett... — A juhász fölöttese a traktorosoknak? — Dehogy felettese! — Akkor, hogyan szállít­hatta volna le a traktorról a: traktorost? — Mert ő az apja .11 _ . ? < — Különben én fejből nem tudom ezt az ügyet pontosan elmondani. Hívom azonnal a személyzetist, aki egyben munkaügyes, esztéká­ügyintéző, sőt ő a szövetke­zeti döntőbizottság elnöke is. Közben belép az elnök. Jön vele Tóth János is, aki egy személyben személyzetis, munkaügyes, esztéká-ügyin- téző és a döntőbizottság el­nöke. — Nem félünk mi senki­től, hiába fenyegetőzik Sza­bó Mihály, — így Garancz Lajos elnök. — Az ügye egyébként jog­erősen és szabályosan le van zárva — teszi fel a pontot Tóth János valamennyi funkciójában beszélgetésünk­re. Fegyelmi vétsége: nem tisztelte „feljebbvalóit"... Szabóné ellátja a családot, aztán kötényével letörli a konyhában a székeket, s hellyel kínál. Hatan vannak: ők ketten, két nagyobb és két eltartásra szoruló kisebb gyermek. Szabolcsból jöttek ide. Lakást is kaptak, de in­nen újra menniük kell, ha a családfő nem tudja kikeres­ni az igazát ... Amikor a papírok előke­rülnek a kopott konyha- szekrény fiókjából, furcsa dolgok derülnek, ki: Az első hivatalos levelet május 27-én írta a főállat­tenyésztő. Ebben a levélben szó sincs semmiféle mulasz­tásról. A „tagtársi tisztelet­tel” befejeződő levélben azt közli a főállattenyésztő, hogy amennyiben Szabó Mihály meggyógyul, újra átveheti az időközben másik falká­hoz helyezett nyájat. Ezután következnek a tagtársi tisz­telet nélkül írott, rideg ha­tározatok. Rögtön az előbbit követően négy nap múlva, május 31-én az elnök aláírá­sával egy fegyelmi határozat — fegyelmi eljárás lefolyta­tása nélkül! — a vezetőség nevében: „A vezetőség úgy határoz, hogy id. Szabó Mihály juhász tsz-tagot nem termelőszövetke­zeti taghoz való magatartás tanúsítása — fellebbvalóival szembeni kirívó magatartása — miatt fegyelmi büntetésként határozatlan időre más munka­körbe helyezi át.” Bővebb indoklás semmi, csupán rövid utasítás „ ... a leltári anyag megejtésére”, majd’ az azt követő napon a munkába állásra és a végén, hogy fellebbezhet . 15 napon belül a szövetkezeti döntőbi­zottsághoz. Újabb három nap múlva újabb határozat az elnök nevében: mivel beteg­sége, táppénzes állományba vétele alatt egy napon gyűj­teni volt a kocsordosi táblá­ban, elvonják egy napi táp­pénzét. Idős Szabó Mihály az utóbbit nem, de az előbbi határozatot igazságtalannak tartva, megfellebbezte. „...további jogorvoslatnak helye niocsen...“? Az előző határozat ügyin­tézője a fellebbezés után „átalakult” szövetkezeti dön­tőbizottság elnökévé, s meg­született a második határo­zat, amely a rendelkező részben helyben hagyja az első, május 31-i fegyelmi ha­tározatot, s közli: í,A döntőbizottság ezen hatá­rozata ellen további jogorvos­latnak helye nincsen.” — Aimál bővebb terjedelmű az indoklás, amelyben a többi között ilyeneket írnak: „Felebbező helyzetét súlyos­bította az is, hogy ingerült magatartása és fellebbvalóival szembeni csekély tiszteletadá­sa semmi esetre sem előnyére, hanem csak hátrányára szol­gál . . . Mindezeket egybevetve a szövetkezeti döntőbizottság nagyon is megalapozottnak tar­totta a vezetőség fegyelmi ha­tározatát és semmi kiutat nem talált arra, hogy megváltoz­tassa, vagy bármi módon mó­dosítást eszközöljön rajta.” Furcsa — és törvénysértő határozatok... Nem sok hozzátennivalója lehet mindezekhez az újság­írónak. Egy mindenképpen: ilyen fegyelmi határozatot még soha nem látott, ame­lyet a falu határán kívül fel­lebbezni nem lehet. Szeren­csére törvényeink erre nem adnak, lehetőséget, s így mindkét határozat törvény- sértő. Az első azért, mert nem folytatták le a fegyel­mi eljárást, ahol a nyája vesztett juhászt is megillette volna a védelem joga. Arról nem is beszélve: a konkré­tumokkal és az indoklással is adós maradt a határozat megszövegezője. A második határozatban pedig ugyan­csak törvénysértő az a kité­tel, hogy további jogorvos­latnak helye nincsen. Van: a megyeszékhelyen működő Területi Munkaügyi Döntő- bizottság! A jogi szabálytalanságok kibogozása természetesen nem az újságíró dolga. Meg­teszi azt majd a hevesi já­rási ügyészség. Annyit vi­szont az újságíró is megálla­píthat: a „fellebbvalók” buzgó, vagy csekély tisztele­te magánügy és nem a mun­kavégzéssel összefüggő ér­dem, avagy vétség... Faludi Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents