Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-07 / 158. szám

Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Őrségváltás Párizsban A FRANCIA FŐVÁROSBA új kormányfő költözik be a miniszterelnöki rezidencia irodáiba. Bár Charles De Gaulle tábornok emlékezetes újításai óta úgynevezett el­nöki rendszer van Franciaországban, az esemény kétség­telenül a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmére méltó. I Annak a ténynek ugyanis, hogy Chaban Delmas he­lyét Pierre Messmer foglalja el, több szempontból is megvan a maga érdekes háttere. Az egyik ok meglehe­tősen szorosan összefügg az imént említett elnöki szisz­témával. Ennek lényege közismerten az, hogy az államfő kormányoz és a kabinet tagjai, a miniszterelnökkel az élen csak elnöki koncepció megvalósításáért felelős hiva­talnokok. Chaban Delmas az utóbbi időben mind több jelét adta annak, hogy ennél] többre tart igényt: többször sze­retett volna beleszólni a politikai kidolgozásába is, nem­csak annak végrehajtásán munkálkodni. Véleménye rá­adásul több lényeges kérdésben eltért Georges Pompidou álláspontjától, főleg bizonyos szociálpolitikai elképzelé­seket illetően. EZ ODA VEZETETT, hogy az államfő és a kormány­fő között, különösen a legutóbbi hónapokban, nem volt meg a megfelelő összhang és Pompidou falán joggal érez­hette úgy, hogy Chaban Delmas ellentmondási készsége veszélyes precedenst teremthet. Mindezek ellenére biztosnak látszik, hogy a legfőbb ok mégsem személyi vagy éppen kormányzati, hanem kifejezetten politikai jellegű. Franciaország választások előtt áll és az Elysées-palotában úgy látták, hogy a kor­mánytöbbségnek van oka bizonyos aggodalomra. A leg­főbb ilyen ok a nemrég nyilvánosságra hozott kommunis­ta—szocialista közös program és az ebben megtestesült jelentős erő. Pompidou úgy döntött, hogy ezzel az erő­vel a tábornok hagyatékának felelevenítését, a klasszikus gaulleizmust állítja szembe. Ezért volt június 18-án elődje sírjánál az elnök látványos esküje. AZ ÜJ MINISZTERELNÖK, Pierre Messmer minden tekintetben megfelel az említett szempontoknak. Lojális, engedelmes alkat, akivel aligha lesznek súrlódásai az el­nöknek, ráadásul olyan ortodox gaulleista, aki a válasz­tásokon betöltheti a folyamatosság jelképének szerepét. V^NAA/WNAAMAAAA/WWWVWVWWWVWS/SAA/WVAAAAAAAAAAÄAMMAA/V Bombák helyett tárgyalásokat! Római taleföntudó%ítás Andreotti bemutatkozott A saigoni rezsim Párizsban tárgyaló küldöttségének meg­bízottja az Egyesült Államok és saját országa delegációjá­nak nevében közölte a VDK és a DIFK küldöttségével, hogy a párizsi négyes értekez­let legközelebbi ülését július 13-án tartják. Közlése az idő­pont „megerősítésének”, te­kinthető. Nixon, amerikai- elnök — mint ismeretes — június 29 . sajtóértekezletén közölte hogy az Egyesült Államok küldöttsége július 13-án visz- szatér a párizsi tárgyalóasz- talhoz. HANOIJ A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma közzétett nyilatkoza­tában elítélte a demokrati­kus Vietnam több sűrűn la­kott területe ellen elkövetett újabb barbár amerikai légi­támadásokat. A VDK külügyminisztériu­ma nyilatkozatában kemé­nyen elítélte a Nixon-admi- nisztráció esztelen háborús bűntetteit és határozottan követelte, hogy haladéktala­nul vessen véget az észak­vietnami kikötők elaknásífá­sának és blokádjának, a VDK bombázásának, s az or­szág szuverenitását és biz­tonságát sértő összes egyéb cselekményeknek. Hatvanegy gépelt oldalt tett ki az a rendkívül so­kat ígérő, ám mégis keveset mondó kormányprogram, amelyet Giulio Andreotti olasz miniszterelnök a tör­vényhozás két háza elé ter­jesztett. Meglehetősen fa­gyos, úgy is mondhatnánk: közönyös fogadtatásra talált a szónok. Ez a közönyösség abban is megnyilvánult, hogy kedd délután a parla­ment széksoraiból sokan hiá. nyoztak. Csak a sajtónak fenntartott páholyokban je­lentek meg úgyszólván tel­jes létszámban a Rómába akkreditált tudósítók, vala­mint a meghívottak és ér­deklődők töltötték be a kar­zatot. Andreotti, úgy tűnik, szá­mot vetett Itália jelenlegi politikai és gazdasági hely­zetével. Olyan nehéz, szinte keresztülvihetetlen progra­mot állított a 28 tagú kabi­net elé, amilyenre nem volt példa a közelmúltban. Min­denekelőtt a gazdasági hely­zet fellendítésére, a beruhá­zások növelésére hívta fel a figyelmet. Ez annál is in­kább sarkalatos pontja ma Olaszország gazdaságpoliti­kájának, miután a tőkeki­áramlás immáron dollármil- liárdokban mérhető és sem a nagy állami vállalatok, sem pedig a kis. és közép­üzemek nem igyekeznek új beruházásokkal felfrissíteni az ország gazdasági vérke­ringését. Andreotti szólt ez­zel összefüggésben az ország déli részéről és Szicíliáról: ezeknek a területeknek a fo­kozottabb támogatása ■— úgymond — az elkövetkező évek legfontosabb teendői közé tartozik. Római megfi­gyelők rámutatnak: bár né­hány éve már törvényt hoz­tak a Dél gazdasági fellendí­tésére, mind ez ideig — né­hány elszigetelt vállalkozás­tól eltekintve — alig történt valami. Emiatt a kivándor­lás változatlanul Olaszország első számú társadalmi prob­lémája. Csak felületesen érintette az új, centrista kormány el­nöke azokat a gondokat, amelyek a baloldal szemben­álláséból erednek. Mire gon­dolunk? Elsősorban arra, hogy a májusi választásokon több mint 10 millió szava­zatot elért Olasz Kommu­nista Párt és a szocialisták hevesen elleneztek minden jobboldali fordulatot. Elle­nükre hívták tétre a három plusz egyes „felállást”: a ke­reszténydemokraták, a szo­ciáldemokraták és a liberá­lisok koalícióját, amely kí­vülről élvezi a republikánu­sok támogatását. Jellemző, hogy mind a szenátusban, mind a parlamentben az olasz kormányok történeté­ben egyedülállóan törpe többséggel rendelkezik csak Andreotti kabinetje. Erre mutatott rá szerdán parla­menti felszólalásában Enrico Berlinguer, az Olasz Kom­munista Párt főtitkára és — más megfogalmazásban ugyan, de — hasonlóképpen elítélően nyilatkozott a centrista kormányról a szo­cialisták nevében felszólaló Bertoldí. Nem hatott meglepetés­ként, hogy az olasz jobbol­dal csendes örömmel, meg­elégedéssel vette tudomásul az új kabinet megalakulá­sát. Az újfasiszta mai sajtó orgánumaiban például alig leplezett egyetértést olvas­hattak ki az új kormány- programmal kapcsolatban. Rendkívül fontos kérdése­ket érintettek a parlamenti vitában felszólalók Itália külpolitikájára vonatkozóan. (Maga Andreotti is — igaz, kissé bátortalanul — az eu­rópai biztonsági konferencia megtartása mellett foglalt állást, az ellenzéki szónokok azonban sokkal nyomatéko­sabban mutattak rá a teen­dőkre. Alapvető követel­mény — hangsúlyozta Ber­linguer —, hogy Olaszország, más nyugat-európai álla­mokhoz hasonlóan, tegyen lépéseket az NDK elismerése ügyében. Mások azt az igényt fogalmazták meg, hogy az olasz külpolitika hallassa szavát az európai biztonság érdekében. A bizalmi szavazás a Mon- tecitorio palotában, az olasz képviselőházban a hét végé­re várható A szenátus csak a jövő héten kezdi meg a vitát Andreotti kormány- programja fölött. Bár való­színű, hogy néhány szava­zattöbbséggel a keresztény- demokrata politikus kabinet­je az első akadályt sikerrel veszi, senki nem vonja két­ségbe Rómában, hogy a már most kirajzolódó „forró ősz” négy és fél millió olasz dol­gozó kollektív szerződésének megújítása, a szakszerveze­tek szinte egyöntetű fellépé­se a bérek emeléséért és a munkakörülmények megja­vításáért, valamint a gazda­sági pangás rendkívül ne­héz feladatok elé állítja Itá­lia 34. kormányát. Cyapay Dénes hazaérkezett HAVANNA 65 napos távoliét után, 10 országban tett hivatalos ba­ráti látogatását befejezve, csütörtökien délután, hazaér­kezett Havannába a Fidel Castro vezette kubai párt- és kormányküldöttség. Brandt alfopdía Schiller lemondását BONN Néhány perccel 17.00 óra' előtt közölte a nyugatnémet kormány sajtóhivatala, hogy Brandt kancellár elfogadta Schiller gazdasági és pénz- ügyminiszter lemondását. < jel-amerikai tárgyalások Annáik a szovjet—amerikai megállapodásnak megfelelő­en, amely szerint a két or­szág együttműködik a kozmi­kus térség kutatásában és békés célú felhasználásában, Houstonban (Texas állam) csütörtökön megkezdődnek a szovjet és az amerikai tudó­sok tárgyalásai a Szojúz és az Apollo űrhajók összekapcso­lásának megvalósításáról. A szovjet küldöttség vezetője B. N. Petrov akadémikus. A jelenlegi — sorrendben negyedik tárgyaláson tisztáz­zák a részleteket és kidolgoz­zák az 1975-re tervezett együttes kísérlet végrehajtá­sának tervét. MOSZKVA A kozmikus térség kuta­tásának folytatása érdekében a Szovjetunióban csütörtökön Föld körüli pályára bocsátot­ták a Kozmosz 499. mestersé­ges holdat. A mesterséges hold beren­dezése szabályszerűen műkö­dik. B napokban ért véget Brandt nyugatnémet kancellár és Pompidou fran­cia elnök szokásos félévi konzultációja. Az eredményt, voltaképpen csak az eljö­vendő események tükrében lehet majd igazán megis­merni. A nyilvánosság előtt mindkét politikus arról be­szélt, hogy a francia—nyu­gatnémet együttműködést meg kell őrizni, mert „ez az alapja az európai egység­nek”. Tekintettel arra, hogy Franciaországban esetleg már az esztendő végén, de jövő tavasszal mindenkép­pen választásokra kerül sor, az NSZK-ban pedig novem­berben választanak — nyil­vánvaló, hogy elemi taktikai érdekek is azt követelték: a megbeszélés az „egyetértés szellemét” sugározza. Mindez azonban csak a felszín. Bár­milyen megnyugtató és nap­sugaras legyen is a nyugat­német—francia tárgyalások­ról kiadott közlemény — azon a tényen nem változ­tat, hogy a legutóbbi hetek eseményei súlyosan megter­helték a két ország tényle­ges kapcsolatát Ezen túl­menően pedig kemény erő­próba elé állítják a kibővü­lés előtt álló Közös Piac egész szerkezetet. Az éllentmondásokat a font leértékeléssel felérő „le­begtetése” élezte ki. Ez azon­Brandt-Pompidou - felszín és mélység &Mmisis 1972. július 7., péntek ban csak „az utolsó csepp” volt a pohárban. A lényeg megértéséhez vissza kell nyúlnunk a Közös Piac ed­digi életének alapvető poli­tikai, hatalmi és gazdasági összefüggéseihez. De Gaulle időszakában a Közös Piacot különös ellentmondás jelle­mezte. A Piac vitathatatla­nul legerősebb gazdasági ha­talma Nyugat-Németország volt. Ugyanakkor a bonni politikát — még a vesztett háború következményekép­pen — korlátozó kötöttségek miatt a Közös Piac politi­kai hegemón hatalma Fran­ciaország lett. Ennek meg­felelően (s ebben nem kis szerepe volt De Gaulle po­litikai-taktikai képességei­nek) a Közös Piac gazdasági szerkezete nagymértékben és talán elsősorban a francia érdekeknek felelt meg. Fel­tétlenül a legnagyobb me­zőgazdasági exportőr, Fran­ciaország „testére szabták” a Közös Piac mezőgazdasági árrendszerét, de a közös pia­ci valuták egymás közötti árfolyamának kialakítása, valamint a francia devizael­lenőrzés rendszere is Párizs javára billentette a mérle­get. Amikor Pompidou Fran­E \ ciaországa De Gaulle állás- 7, pontján módosított és „be- • a Közös Piacba Nagy-Britanniát, ezzel kétd ségtelenül komoly kockáza­tot vállalt. A brit monopó­liumok ugyanis versenyké­pesebbek a tőkés világpia­con, mint a francia ipar, s Nagy-Britanniával szemben Párizsnak nincsenek meg azok a politikai előnyei sem, amelyeket a nem teljes jogú NSZK-val szemben gazdasá­gilag gyümölcsöztetni tudott. Párizs ezért kötött április végén devizamegegyezést a közöspiaci országokkal és Angliával, hogy biztosítsa magát az árfolyam változá­sával szemben. Az angolok már néhány héttel a megál­lapodás után megszegték az alkut. A font lebegtetése a leértékelés előkészítésének tekinthető; a leértékelés pe­dig azt jelenti, hogy az an­gol kivitel olcsóbb lesz — tehát Franciaország még kedvezőtlenebb helyzetbe ke­rül a világpiaci versenyben. Ezért — ha a hivatalos nyilatkozatok fegyelmezettek voltak is — az angol lépést Párizsban nem leplezett fel­háborodás fogadta. Gyökere­sen más volt a nyugatnémet álláspont. Igaz, a font deval­válása Nyugat-Némtország- gal szemben is javítja majd az angol versenypozíciókat. Ezt azonban a nyugatnémet ipar sokkal jobban „kibírja”, mint a francia. A franciák devizális és szervezeti kor­látozások felé hajló általá­nos vonalával szemben ezért Bonn mindig a1 „gazdasági liberalizmus” és az árfolya­mok szabad alakulása felé hajlott, mert ez felel meg a nyugatnémet monopoltőke törekvéseinek. Mindez természetesen nemcsak gazdasági kérdés. A pénzügyi, gazdasági ellen­tétekben h.atalmi-politikai törekvések tükröződnek. Lé­nyegében az, hogy Francia- ország mennyit tud megőriz­ni a Közös Piacban eddig játszott politikai és hatalmi hegemon szerepéből és mi­lyen pozíciókat lesz kényte­len átadni Nagy-Britanniá- nak, vagy netán Nyugat-Né- metországnak. a font lebegtetése előtt is fennálltak mind­ezek a problémák. Párizs azonban akkor még számít­hatott lényeges pozícióinak megőrzésére. Ezért az októ­ber végére tervezett párizsi „Tízek konferenciáját” úgy tekintette, mint olyan érte­kezletet. amely stabilizálhat ja Franciaország politikai vezetőszerepet Nyugat-Euró- pában. Ez az elgondolás so­kak szerint, már akkor is vitatható volt, de méginkább az a francia pozíciókat ért súlyos csapások után. Éppen ezért ma már azt sem tart­ják lehetetlennek, hogy a Nagy-Britannia, Dánia, Nor­végia és Írország belépését „ünneplő” októberi párizsi konferenciát esetleg nyugod- tabb időpontra halasztják. Schumann Pekingben Maurice Schumann francia külügyminiszter csütörtök este 5 napos hivatalos láto­gatásra Pekingbe érkezett. ■ képtővírónkon érkezeti I Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter és Schiller nyugatnémet gazdasági és pénzügyminiszter Bonnban aláírta a két ország új, hosszúlejáratú kereskedelmi és gazdasági szerződését. (Népújság telefoto — UPI—MTI—KS) ■ mm A franciaországi Cavalaireban felfordult csónakok jelzik annak a valóságos szökőárnak a hatását, amit a Gueparette nevű. rendkívül nagy sebességű őrhajó okozott. A különös jelenség egy halálos áldozatot is követelt. (Népújság telefoto — AP—MTI—KS) Korrupció Angliában Az angol liberális párt vizs­gálatot követelt a kormánytól egy „közéleti korrupciós vád” hátterének felderítésére. A kabinet rendkívüli ülésen tárgyalta meg az ügyet, amelynek egyik szereplője Reginaid Maudling rriinisz- terelnök-helyettes és belügy­miniszter. A liberális párt liat tagja és néhány munkáspárti kép­viselő megszellőztette a ké­nyes ügyet az alsóház ülésén. Maudling és társainak neve néhány nappal ezelőtt egy bírósági csődeljárás folyamán hangzott el. John Poulson, egy külföldi érdekeltségű építő- és tervezővállalat volt tulajdonosa azt vallotta, hogy Reginaid Maudling kérésére — aki a cég elnöke és az ak­kor még ellenzéki torypárt parlameuii képviselője, a tit­kos tanács tagja volt — 22 000 fontot fizetett be egy „jóté­konysági alapítványba”. Az alapítványt egy vidéki szín­ház javára létesítették. A gyűjtésben Maudling felesé­ge élen járt — mondotta Poul­son. Ez az összeg megfelelt annak a honoráriumnak, amit Maudling kapott volna, ha elfogadta volna. A később csődbe került vállalattól, az „International Technical and Constructional Services” cégtől más közélel ti személyiségek is vettek fel nagyobb összegeket. Egyebek közt Albert Roberts munkás­párti képviselő, akinek spa­nyolországi összeköttetéséi voltak, 11 500 fontot kapott szolgálataiért. Dan Smith, az északi gazdasági tervezési ta­nács volt elnöke íredig 55 500- ■(

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents