Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-29 / 177. szám

ORSZÁGSZERTE befeje- tödtek az egyetemi, főisko- ÍSl felvételi vizsgák vala­mennyi nappali, esti és le­velezd tagozaton. összesen 80 658-an írták meg írásbeli dolgozataikat, illetve felel­teit a szóbeliztető felvételi bizottságok előtt, hatezerrel többen, mint az elmúlt esz­tendőben. Az első összege­zések szerint mindössze 150— 2 Uíl-an nem jelentek meg a jelentkezők közül az írásbeli felvételi vizsgákon. Legtöb­ben — szám szerint 39 251- en — a nappali tagozaton felvételiztek. (Az 1972—73- as tanév nappali tagozataira ugyanakkor mintegy 14 500 első évest vehetnek fel a fel­sőoktatási intézmények.) A túljelentkezés mellett ebben az esztendőben is jellemző volt az egyes karok, szakok közötti aránytalan és egye­netlen pályázati megoszlás. Most is előfordult például, hogy azokon a karokon és szakokon, ahová túl sokan pályáztak, viszonylag magas Befejeződtek az egyetemi, főiskolai vizsgák Gyorsmérleg az eredményekről pontszámmal is el kellett utasítani jelentkezőket, míg más karokon és szakokon ki­sebb pontszám is elegendő volt a felvételhez. Az elmúlt napokban 11 520, nappali tagozatra pályázó hallgató kapta meg postán a felvételéről szóló kedvező értesítést; még nem döntöt­tek ugyanis annak a 2280 műszaki főiskolás „gólyá­nak” a sorsiról, akik szep­temberben ugyancsak meg­kezdhetik tanulmányaikat a nappali tagozatok első évfo­lyamain. A késedelem oka az úgynevezett átirányítás. A műszaki egyetemekre jelent­kezett és megfelelt hallgatók egy részét ugyanis a hason­ló képzést nyújtó, üzem­mérnöki diplomát adó mű­Jefferson utolsó menete Amerikai film A film hatása kétségtelen, táblás házak fogják végig­nézni kánikulában is. Nem azért, mert az égő és égető négerkérdés a téma, hanem azért, ahogyan Martin Rítt, a rendező az egykori néger ne­hézsúlyú ökölvívó életét drá­mává sűríti. Már az első filmkockákon érezzük a robbanó feszültsé­get, amikor az ügynökök, me­nedzserek, hivatalos és nem hivatalos sportcsinálók — ki tudja mennyi itt az ame­rikai üzlet és a tömegszen­vedély? — tépik egymást, keresik a megoldást a ver­hetetlen néger Jefferson ki­ütésére. Nem kisebb feszült­ség uralkodik akkor sem, amikor a tömegeken a faji hisztéria uralkodik el és a „nép” vad zsivaj gással köve­teli egy fehér ökölvívó győ­zelmét. Hiúság ez, sport, agy­rém vagy politika? Mindez együtt és még sok más is. A szenvedélyek azért lo­boghatnak fel ilyen sűrű lán­golással, mert ez a Jack Jef­ferson nemcsak a fehér ha­talmasok ellen tüntető néger, hanem jellem is. Vállalja a fehér lánnyal a kockázatos szerelmet, szeret és szeretik. Ez az állapot Chicagóban megbocsáthatatlan. A nége­rek nem viselhetik el a ma­gabiztos és győzelmekhez szokott világbajnok életstílu­sát, pénzéhségét, a fehér lányért minden megalázta­tást eltűrő kitéréseit, de áru­lónak is tartják. Csak az anyai szív érzi, miről is van szó. A politikai és jogi isten- és ördögcsinálás gépezete megindul Jefferson ellen. Bűncselekménnyel vádolják, futni kényszerítik. Jefferson menekül, fut és azt hiszi, hogy a jogi és politikai szo­rítás nem éri utói. Eléri a nagy hősök nagy tragédiája hogy a kétszer-kettő nyilvá­nossága fölött nem tud na­pirendre térni: miután sze­relmét és mindenét elvesz­tette, még ott is, a porondon is le kell feküdnie a fehérek előtt, hogy az összeomlás és a végzet teljes legyen. Nem véletlenül vesszük az antik tragédiák világából a szóhasználatot. Martin Ritt, a film rendezője az emberi és a tömegszenvedélyeket olyan sodró áradattá állítja össze, hogy a néző nem tud szaba­dulni a fojtó és fojtogató ké­pek hatásától. A téma egy mondatnyi, de ezt a szűksza vúságot olyan sok oldalról és olyan meggyőző erővel mu­tatja be és járja körül, a ci- néma verité olyan nyomon követésével, hogy szinte az az érzésünk nemegyszer, hogy nem is kosztümös, szer kesztett játékfilmet nézünk az 1910-es évekből, hanem a mosdatlan valóságot. Martin Ritt tömegjelenetei talán a leghatásosabbak Ahogyan forrongó arénát akar Havannában, akár a film elején, az amerikai ring körül ábrázolja a tömeget közelünkbe rántja és eltaszít- • ja tőlünk, ahogyan ezt a szenvedélyektől izzó katlant a maga hirtelen zubogó for­róságában beágyazza az ese­mények közé —, mestermun­ka. A Jeffereont alakító James Earl Jones a nemes lelkű és nagy öklű hős jó jellemraj­zát adja. Szertelen, szenve­délyes és nagy-nagy gyerek, mint minden igazi nagyság. Jane Alexander játssza Elea- nort, akii visszafogott és fi­nom mozdulataival jelzi két­szeres kiszolgáltatottságát. Az operatőr, Bumett Guffey képei a mozgó, izgá­ga emberáradat megörökíté­sében gazdagok. Lionel Newman néhol édes­kés zenéje nem tud rontani a viharos téma drámai fel­dolgozásán. (farkas) szaki főiskolákra irányítják át. Azok a jelöltek, akik a felvételi vizsgákon elérték a felvételhez szükséges pont­számot, de felvételt nem nyertek, értesítést kaptak, hogy elért pontszámaikkaí a jövő évben ugyanazon a szakon — újabb felvételi vizsga nélkül — pályázhat­nak. Közölték velük pont­számaikat részletezve, vala­mint az elutasítás indokolá­sát is. A felsőoktatási intéz­mények felvételi bizottságai a rendelkezésre álló helyek­ének csak 94 százalékát töl­tötték be. A sikeresen vizs­gázott, de elutasított pályá­zók a bizottság határozata ellen — a kézbesítéstől szá­mított nyolc napon belül — az illetékes miniszterhez fel­lebbezhetnek. A kérelmeket a felsőoktatási intézmény ve­zetőjéhez kell benyújtani. A fellebbezéseket előrelátható­lag augusztus második felé­ben bírálja el a minisztéri­um és az illetékes felsőok­tatási intézmény vezetőiből alakult bizottság, s betölti a fennmaradt 6 százaléknyi helyet. A bizottság határoza­ta ellen fellebbezés nincs. Az egyes karok felvételi bizottságai döntöttek arról, hányán és kik kezdhetik meg tanulmányaikat a kö­vetkező tanév elején, illető­leg kik nyernek előfelvételt az 1973—74. tanévre. A mű­szaki egyetemek nappali ta­gozataira például 4907-en adták be pályázatukat; ösz- szesen 2085 diákot vehetnek majd fel. Eddig 1853 hely sorsáról döntöttek. Az or­vostudományi egyetemekre együttvéve 3710-en felvéte­liztek, 1240 lesz az első év­folyam végleges létszáma, jelenleg 1166 pályázó kapta meg felvételéről a végleges, kedvező döntést. Többszörös volt a túljelentkezés a tu­dományegyetemek különböző fakultásaira: a nappali ta­gozatokon együttvéve 7408- an adtak számot tudásukról a felvételi bizottságok előtt, közülük 2165-en lehetnek majd első évesek. SOKAN — nem ismerve az érvényben levő rendelkezé­seket, — beadványokkal, ké­relmekkel, panaszokkal for­dulnak az illetékesekhez, nemegyszer alaptalanul. A panaszok többsége az úgy­nevezett „relatív küszöb” té­ves értelmezéséből ered. A „relatív küszöb” azt az alsó pontértéket jelenti, amely- lyel — legalábbis elvileg — még a pályázók felvehetők voltak. A „relativ küszöb” elérése önmagában nem je­lent felvételt. A nappali tagozaton pél­dául az is szükséges, hogy a felvételi vizsgán legalább öt pontot elérjen a pályázó, eh­hez számítják) a középisko­lából hozott pontszámot, így tehát az is előfordulhat, hogy a 11,5 pontszám jobb, mint a 14,5. Ha valaki a középiskolai eredménye alap­ján 10 ponttal indult a fel­vételin pedig 4,5 pontot ért el összesen, mégsem felelt meg, mert nem érte el a szükséges 5 pontot, annak el­lenére, hogy az adott eset­ben talán 11,5 pontban álla­pították meg a relatív kü­szöb értékét. Ha viszont négy pontot hozott, és a vizsgán hét és fél pontot ért el, akkor reménye lehet ar­ra, hogy bekerül az első év­folyamra, természetesen, ha az adott intézményben — a példánál maradva — 11,5 pontban állapították meg a relatív küszöb értékét. A MŰVELŐDÉSÜGYI Mi­nisztériumban hangsúlyoz­zák, hogy fellebbezési kérel­meket csak abban az eset­ben tudnak érdemben elbí­rálni, ha az érvényben levő rendelkezéseknek megfelelő­en a pályázó fellebbezési jogot kapott, vagyis a felvé­teli vizsgán a fentiek szerint megfelelt. (MTI) SZÜTS DÉNES: xxxvi. Szász visszakanyarodott a part felé. Lázas, égő arccal, egész testében reszketve lo- vallta magát egyre jobban a kétségbeesésbe, a tehetetlen méregbe. Szemrehányásokkal illette magát, hogy nem tud valamilyen lépést termi. Azt hitte, felesége megcsalta, és a vélt eset túl nagy fájdalmat okozott... Belső erődítmény­rendszere, amivel az ilyen ügyek ellen védekezett, ösz- szeomlott; nagy tátongó ré­sek keletkeztek rajta. tgTZ, .július 29., szombat Az önvádaskodás és ön­szemrehányás vonalai egyet­len fókuszba tartottak: miért is szereti ő ezt a nőt?... Mi van benne, ami annyira fájón hozzáláncolja, amivel megbénítja akaratát, erejét? ... Miért sokszorozza meg fájdalmát az a lehető­ség, hogy elveszti? Szász a tengerpart egyik sziklájára ült. Kezébe temette arcát. Szégyen és bánat fojtogatta. Arra gondolt, hogy bemegy a szobába, előveszi Évát és holmijaival együtt kidobja. Elkergeti magától. Szász éle­tében nem ütött még meg nőt, eszébe sem jutott, hogy így vegyen elégtételt magá­nak. Romantikus jelenetre sem készült fel, s nem akart Flessburgerrel megverekedni. Nem a férfi a bűnös. Az csak azt tette, amit minden más férfi: ajánlatot. Aztán, ha valaki ezt az ajánlatot elfo­gadja? De mit láthatott Éva ezen a férfin, a pénzén, az előkelősködésén kívül, . ami ilyen meszire elvitte? De el- vitte-e? A nagyon reálisan gondolkodó Éva minden el­lenszolgáltatás nélkül nem cselekszik ennyire ötletsze­rűen. Mindennek ez az átkozott kutatás és az írás az oka. Miért is kellett neki felesége apjának régmúlt ügyeit elő­vennie? Miért feledkezett annyira Balátai Jenő életé­be, keserű sorsába, mit akart vele bizonyítani? Nem lett volna sokkal célszerűbb, ha hallgat felesége nagyanyjá­nak figyelmeztető szavára, és „nem turkál a temető­ben”? Éva nem bírja a ma­gányt, és szegény most jött először külföldre. Szórakoz­ni akart. Elkapta, megszédí­tette a tengeri levegő, a nagystílű szálló, az idegen vendégek, az előkelő nők, a régen vágyott miliő. Miért is érdekelné Évát, hogy apjával mi történt tu­lajdonképpen és mi történ­hetett volna? Egyszerűen tu­domásul vette, hogy Balátai halott, hagyatéka nincs, vég­rendelete behajthatatlan kö­vetelést tartalmaz azok el­len, akik már leléptek a tör­ténelem színpadáról és fize­tésképtelenek. Ha nem is bizonyítható a gyilkosság, erkölcsileg egyen­Az étlap Nézi az ember az étlapot és a fejét csóválja. — Mi a csoda lehet ez? Magyar betűk, magyar szava és magyar embernek mégsem mondanak semmit. Égy vendéglőben, ahol közvetlenül „zsebből” eszünl némileg könnyebb a helyzet, mert megengedhetjük magunl nak azt a luxust, hogy odahívjuk a pincért és megkérde: zük: — Mondja, kérem! Mi az, hogy Karlsbádi tál? A pincér ezután vagy tudja, vagy nem, vagy — ilyer nel is találkoztam már jobb helyen — így válaszol: — Egy pillanat, uram! Mindjárt megkérdezem a konj hát, mert ugye, tetszik tudni, hogy van? Nehéz manapsá eligazodni az étlapon ... Mondom, egy jobb vendéglőben esetleg érdeklődni lehe De mit lehet tenni egy hatalmas üdülőtelep étkezdéjébei ahol másfél ezer ember eszik és ahol a következő váltás már ti relmetlenül várja, hogy végre letegyük a villát? Mit lehi tenni? Ugyanis A, B, C menükből kell választani. Egyszerű a helyzet, ha a három között van legaláb egy olyan étel is, amelyet mindenki ismer. Mondjuk: Túrc tészta. Rántott ponty vagy paprikás csirke. Sajnos azonba ilyen tisztességes nevű étel mind kevesebb az étlapon. — Tessék, kérem, bejelölni a holnapi menüt! A kislány, aki mondja, kedves, bájos és ami a legfor tosabb, ügyes, gyors. Bejelölni! Persze, persze. Ceruza, illetve golyóstoll kézb és újra elő az étlapot. Hatan ülünk az asztalnál. A fiú meg kérdezi a mamáját. — Anyu! Neked jó lesz Batthányi rizs? A mama néz a fiára, mintha szanszkritül beszélne. Vá lasz helyett udvariasan ő fordul felém. — Szereti a Diplomata burgonyát? Bevallom, mellbe vág a kérdés. — Szeretem a diplomata burgonyát? Tulajdonképpe még nem is gondolkodtam rajta. Mindenesetre az egyik eg ember, a másik egy növény. Mi jó születhetik kettőjük hs zasságából? Valaki határozottan kijelenti: — Tudják mit eszem? Pádovai sültet! A felszolgáló kislány csak áll, áll az asztal mellett. — Szíveskedjenek, kérem, dönteni! Annyi finom étc van itt az étlapon ... — Mondja, aranyos! Evett mér csőben sült makarónit Persze hogy sarkon fordul, és elmegy a következő asz tálhoz, ahol a férj forgatja a pennát és határozottan, m: sem kertelve beírja: Serpenyős burgonya. Szóval, rendben lenne minden. Választottunk, de ner tudjuk, hogy mit. Eszünk, de nem tudjuk, hogy mit. Pontc sabban kiderül másnap, amikor valamelyik asztalnál fél hangosan elkáromkodja magát egy barnára sült fickó, mert Serpenyős burgonyája paprikás krumplivá változott. Bevallom, magam is majd kettéharaptam a szám szélé amikor az előttem párolgó Diplomata burgonyáról kiderül hogy közönséges krumplipogácsa. No, de egye fene! Fő az, hogy olyan helyen üdültünl ahol háromféléből lehetett választani... Szalay István AVVAAAAAAAAV'AAA/V1 ✓WWWWAAV értékű tragédia történt: Ba­látai megölte maigát. És har­minc év után idejön Splitbe ez a Flessburger, az egyiK túlélő, Ehrenburgi Bayer Ol­ga bárónő, a másik túlélő a sok közül, és elveszik tőle a feleségét, megalázzák, gyön­gévé teszik. Később esetleg másképpen is tönkretennék, kihúznák alóla a talajt, akárcsak Balátai alól... Balátai nemet mondott, meghalt, ő is nemet mond, de élnie kell! Egy tapodtat sem enged. Csak legalább a hiányzó részeket még megta­lálná, hogy teljes egészében láthassa a drámát, Balátai nem hagyta magát elveszej- teni, inkább meghalt. Neki már nem kell meghalnia ah­hoz, hogy önmaga és ember maradhasson. Szász agyában szörnyű fel- tételezés vert gyanút, de még saját magának sem merte egyenesen megfogalmazni. Még nem mondhatja ki sen­kire ezt a szót: bűnös! De, ha majd már kimondhatja, akkor utána egy másik szót is ki kell mondania: bosszú! Betörőként osont Olga nagymama ajtaja elé. Vissza­fojtott lélegzettel nyomta le a kilincset. Az ajtó nesztele­nül kinyílott, és Dániel bé- nultan állt meg az előtér­ben. Az üvegajtón túlról, a szobából dédanyósa hangjai hallotta: ..Ugyan Frisch, mi közöm hozzá?” És a válasz? Flessburger válaszolt. Frisch és Flessburger? Dániel hom­lokát kiverte a víz. A félig nyitott gardróbszekrényt pillantotta meg, s a következő pillanatban már a fogasos rekeszbe bújt. Mindent hallott. Eleget ah­hoz, hogy eddigi gyanúja bi­zonyság legyen... A valóság vízesésként zuhogott rá, s az örvényben tehetetlenül ver­gődött. .. S amikor már nem bírta tovább, besurranó tol­vajként szökött ki börtöné­ből. Flessburger akkor tá­mogatta ágyba a bárónőt. Dániel reszkető kezét alig tudta arra kényszeríteni, hogy zajtalanul becsukja ma­ga mögött a folyosóajtót. Saját szobájuk ajtaját vi­szont ólyan lármával nyitot­ta ki. hogy felesége riadtan ült fel az agi'b«y. — Dániel? Te vagy? Szász dörmögött valamit, és feldúltan a heverő szélé­re vetette magát. Hangosan sóhajtott. A félhomályban csak Éva fejének körvonalait láthatta. Szeretett volna minden ma­gyarázkodást, vitát elkerülni. — Ugye, mi mindig nyíl­tak és őszinték voltunk egy­máshoz? — Éva kérdése úgy hangzott, mintha természetes lenne az igenlő válasz. — Nem értem, mire gon­dolsz? — Dániel, amióta itt va­gyunk, sokat gondolkodtam az életünk felől. Otthon nem kapok levegőt. Számomra nem megoldás, hogy húsz év múlva másfélszer annyit ke­resek, mint most, és erre menjen rá az egész fiatalsá­gom, mindenem. — Nos? — Szász érdek­lődve könyökölt a pámájá- . ra. — Mire akarsz kilyukad­ni? — Tudom,' hogy először nem értesz majd velem egyet. Nem is akartam ne­ked elmondani, de amíg tá­vol voltál... És azért mi szeretjük egymást, ugye, Dá­niel? Annyi szép, közös em­lék köt össze. A múltunk. A szenvedéseink. Nekem az a férfi, a kölni gyógyszerész, Flessburger ajánlatot tett. Kivinne mind a hármunkat Olaszországba, motorcsóna­kon. .. — És miből fogunk addig élni? Már úgy értem, ki fog bennünket finanszírozni, t.. mert ugye, egyszerre nem megy... — Flessburger — engedett fel Éva aggodalma. — Én, drágám, már mindent meg­beszéltem vele. Az asszony azt hitte, na­gyobb ellenállásba fog ütköz­ni, s az egyetlen' „nem”-et gyengébb tiltakozásnak, majdnem, hogy beleegyezés­nek fogta fel. Érzéseinek ez a balfogása téves képet mu­tatott, és ebből heves, bol­dog magyarázkodás követke­zeit. Alfred Flessburger bizo­nyos összeget ad nekik, amíg értük /nem megy Olaszor­szágba. Tudniillik neki fel­tűnés nélkül kell ide vissza­jönnie a kocsmáért. DéeLtaak is milyen remek lesz. Déd megkeresné azokat az isme rőseit, akik Németországbai élnek még és ragyogóan él nek. Valami Schrődert é Ludger Westricket emlege tett... *— Ügy? Értem! — Szás: azt a sokféle érzést, ami hir felen elöntötte, képtelen let volna szavakba formálni Gondolatai rendkívüli sebes séggel törtek a bizonyitékok ra, végre teljes volt a kép Hűvösen kérdezte az asz szony tói: — Éva, ugye tudsz arról hogy édesapád nem fogadt; el a németek által felkínál összeget. — Tudok. Persze. Azér jutott szegény koldusbotra Dédi azt is mesélte, az ame rikai alumíniumkonszern al igazgatója is tett neki, talál még pompásabb ajánlatot de azt is visszautasította. — Honnan tudod, vág tudja a Dédi, hogy apád nen hajlott az amerikaiak szavá ra? — Maga az apám említett) neki. Nem értem, mit kuka colsz most ezen, vagy mi kö. ze ennek az egész dologhoz1 — Dédi nem beszélhetet apáddal, mert apád az ame­rikaiak ajánlatát követő na­pon meghalt. Mástól tudj; tehát, hogy az amerikaiai ajánlatát visszautasította. Tu dód, mit jelent ez?... — Szász felgyújtotta a villany és bőröndjéből iratokat é egy magnószalagot vett elő. — Dániel — Éva hangj élesen csengett —, elment a: eszed? Hajnalban magnófel­vételt akarsz velem hallgat ni? Férje arcára nézett, amelj elszántan, keményen, konc- kan rajzolódott ki az éjjel lámpa szűrt fényében. Sze­me haragosan, s olyan fur­csán vágott feleségére, hog; Éva megdöbbent. — Egye fe­ne — gondolta —, egyezzer bele az olasz útba. és kész Felőlem aztán magnózhat. Szász felrakta a szalagot és előrefuttatta a felvételt majd egy kék papírszalag­nál indított. — Hallgasd! — sziszegte. ö» [»•Bei'— i—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents