Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-27 / 175. szám
A demokratizmus iskolája T anulmányaikat most befejezett, néhány f Óriás ribiszke a fertőéi kutatóban A ribizke betakarításának megkönnyítésére nagy szemű ribiz- kefajtát honosítottak meg, amely gépi szedésre alkalmas. (MTI foto — Matusz Károly felv. — KS) napja már önállóan dolgozó ifjú szakmunkásokkal beszéi- gettepi. Szavaikat figyelve, feltűnt, hogy újra meg újra, bármi is legyen a téma, érvként, bizonyításként a gyárban hallottakat, látottakat citálták. Tartalmas eszmecsere volt, most mégsem azt dicsérném, miben s menynyire tájékozottak ezek a fiatal emberek, mert ennél fontosabbnak érzem a sokoldalú párbeszédből leszűrhető következtetést. Nevezetesen azt, hogy számukra — s a hozzájuk hasonló sok ezer pályakezdő, életében először munkába álló fiatal számára — az üzem nemcsak a kenyérkereső foglalkozás helye, hanem a politikai, erkölcsi formálódásé is. Itt kóstolnak bele első ízben — s olykor nagyon alaposan — az együttdolgozástól elválaszthatatlan tények halmába. Itt ismerik meg az emberek közötti bonyolult kapcsolatokat, a légkör jelentőségét. az összetartozás vagy széthúzás gyakorlatát, a vezetői magatartást, a vélt s az igaz tekintély erős különbözőségét, a beleszólás jogát, a hallgatás keservét. Munkába állni annyi, mint felnőtté lenni, mondják, s van ebben igazság. A munka maga is próbája az embernek, de még inkább az a munkát körülvevő dolgokat tekintve. S megfordítva: amit lát, hall a pályakezdő ember, az lényeges befolyást gyakorol szemléletére, másokról kialakítandó véleményére, mindarra, amit úgy foglalhatunk össze: erkölcsi értékrendszer. Az iskolapadból alig kinőtt ifjú számára a munkahely újabb iskola: nem elvi s gyakorlati tantárgyaké, hanem saját bőrén érzett dolgoké. Napi munkája közben szerez ismereteket egyenességről és hamisságról, törekvésről és törte- tésről, kiállásról, megbúvás- ról, jó meg rossz főnökökről, társakról, szavak és tettek egyezőségéről vagy eltéréséről. Azaz a cselekvés értékéről, rangjáról, a közösség erejéről, a demokratizmus szerepéről. Aligha elegendő tehát a frissen munkába állókat úgy-ahogy kioktatni a munkavédelmi rendszabályokra, eligazítani a legfontosabb tudnivalókról — kinél fizetheti be az ebédpénzt, mi a raktárban a szerszámkiadás rendje, hol a szakszervezeti iroda — s utána magukra hagyni őket; vagy megszoknak vagy megszöknek. A pályakezdés, a beilleszkedés bonyolult folyamat, nem nélkülözheti a munkatársak figyelmét, támogatását. S különösen nem az elvontabb, a kevésbé kézzelfogható ügyekben. Abban, hogy az ifjú megtanulja egyeztetni a közös és az egyéni érdekeket. Ráébredjen sorsa összefonódására munkahelyével, tehát érdekeljék a kollektíva dolgai, ne szemlélője, hanem részese legyen a közös erőfeszítéseknek. Háborogjon a hibák miatt, töprengjen a teendőkön, a magáénak is érezze a sikereket. Mondhatjuk, ez a demokratizmus iskolájának egyik „évfolyama”. A másik ugyanilyen fontos. A demokratizmus gyakorlásának lehetőségeire, mondjuk úgy, a szemléltető oktatásra gondolunk. Nem véletlenül, hanem szinte törvényszerűen sikeresek a fórumteremtő kezdeményezések. Igény van ezekre, mert jó, ha gyárvezetők és ifjúmunkások bizonyos időközönként véleményt cserélnek, választ kapnak és adnak addig csak magukban megfogalmazott kérdésekre. Helyes, ha időnként találkoznak az ifjúsági brigádok tagjai, ha a munkahely politikai, társadalmi vezető testületéibe, így a vállalati szakszervezeti tanácsba, a fiatalok képviselői is bekerülnek. Eredményekkel biztat, ha támaszkodnak a kezdők akarására, lendületére, s tág teret nyitnak produkálni vágyásuk előtt. N incs olyan tett, tény, szó, amelynek ne lenne jelentősége a mindent figyelő pályakezdő számára. Neki még minden fontos, mert eszmények, illúziók, várakozások hadával együtt érkezett. Gyúrható, csak értő kéz kell hozzá; értékeket rejtő, s ha igénylik, kívánják, föltárja, a köz kincses- kamrájába helyezi azokat. Ha a demokratizmusnak, az üzemi légkörnek jó iskolájába kerül, akkor „egy fő munkaerőből” a kollektíva tagjává, a köz dolgait magáénak is tartó, alkotó emberré válik azon a poszton, ahol dolgozik; az egész nélkülözhetetlen részévé, érzi, hogy szükség van rá. A demokratizmusnak napjainkban már sok jó — sőt, híres —1 üzemi iskoláját tarthatjuk számon. Ha csoportjuk növekszik, ha mindenütt jut erre figyelem, akkor az ezt az iskolát kijárták s kitűnőre, jelesre vizsgázottak tábora is gyorsan gyarapszik, a maguk és — tanítóik emberségét dicsérve. M. O. (Nagy József tudósítónktól.) Ha Váraszón reggel fél hat tájban a munkába siető dolgozókat megkérdezi az idegen, hogy hová igyekeznek, akkor a válasz magától értetődően csak annyit „az üzembe”. Hét éve, hogy eredményesen működik a pétervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet egyik legdinamikusabban fejlődő melléküzemága Váraszón. Negyvennégy dolgozónak nyújt munkalehetőséget. Csupán a nehéz fizikai munkát — a fűrészelést és darabolást — végzik férfiak, a dolgozók többsége nő. Kovács Istvánná az üzem vezetője arról tájékoztatott, hogy a feldolgozó üzem termelési terve ötmillió forint. A megfelelő szervezés és kétműszakos tevékenység eredményeként június végéEpül a „vágó-vonal” a hortobágyi exportjuh- vágóhídon Az úgynevezett „vágóvonalat” szerelik már a Hortobágy legújabb, korszerű létesítményében az ex- portjuh-vágóhidon. Az óriási hortobágyi legelőkön több mint 65 000 juhot tartanak, s a gyapjú mellett egyre inkább húst is adnak hazaj és külföldi fogyasztásra a ju- hászatok. Az elkövetkező években mintegy 100 millió forintot költenek a hortobágyi juhászatok korszerűsítésére, központosításra, a helyi feldolgozásra, a szállítás előkészítésére. Eddig évente 25—27 ezer bárányt élve küldtek a megrendelőknek. A jövőben a bárányokat levágva, előkészítve exportálják majd. A Hortobágyi Állami Gazdaság a Gyapjúforgalmi Vállalattal társulásban építi több mint 15 millió forintos költséggel az exportjuh-vágóhidat. A tervek szerint a létesítmény még ebben az esztendőben elkészül. Műszakonként 700 birkát vágnak majd. re három millió fbrintra teljesítették a tervet. Különösképpen értékesnek mondható az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a gyártmányok alapanyagát a termelőszövetkezet saját erdeiből szerzik be. A fafeldolgozó üzemben csavarhúzó- és vésőnyeleket készítenek a kecskeméti reszelőgyárnak. A bélyegzők farészeit, valamint a gyermekek körében oly népszerű nyomdajátékokat is készítenek. Az eredményes munkavégzésnek üzemen belül biztosítva vannak a feltételei. Automata esztergagépek, félautomaták és marógépek könnyítik a nők munkáját. A port elszívóberendezésekkel távolítják el. Váraszón évente 800—900 köbméter fát dolgoznak fel. Ócskavas — Eladták szó nélkül, a kiskereskedelmi forgalomban, Gyöngyösön, több mint fél évvel ezelőtt. Gyártották Lengyelországban, de akad több olyan is, amelyik Romániából származik. A neve: gáztűzhely. A sorsa: semmire sem használható lom — drága pénzért. Mindez pedig azért, mert a TIGAZ 1307/2—23/72. szá1800°ért mú levele megállapította: a román és lengyel gyártmányú gáztűzhelyekre nem adtak ki behozatali engedélyt, tehát azokat felszerelni tilos. A körülmények ismeretében akad néhány kérdésünk. Miért nem mondták meg az üzletben a kedves vevőnek tavaly december 1-én, amikor leszámlázták a részére a gáztűzhelyet, hogy kár az 1800 forintot kidobni ezért a csupa zoEredményes fafeldolgozás Váraszón SOKAN NEM TARTJÁK nemes gyümölcsnek, de a dinnye fütyül erre a minősítésre: nemes, nem nemes, ő bizony úgy kelleti magát, olyan csábító, mint a szépségének tudatában levő leány; kevesen is tudnak neki ellenállni. Gyerekkori élmények fűznek a dinnyéhez. Ott nőttem fel a szép nyírségi város nagy piacterének egyik házában. Volt több piac is a városban, a mienken tanyáztak a dinnyéskofák, s oda hordták be a termést a közeli falvakból is. A nyári iskolaszünetben hetivásárkor órahosszat elálldogáltam a dinnyével megrakott szekerek közt. Látnivaló akadt bőven, ezek közül legizgalmasabb volt a városi suhancok jól megszervezett, gyakori dinnyelopása. Vidékről származó ember furcsának tartja, hogy a tősgyökeres pestiek mennyire nem értenek a diny- nyéhez. Nem is emlékszem rá, hogy valaha is vettem volna olyan sárgadinnyét, amely ne lett volna tökéletesen jó. A sárgadinnye az értő számára nem lutri, a gyümölcs külsejéről holtbiztosán következtetni lehet a minőségére, ezért nem is szokás a sárgát meglékelni. (A görögdinnyénél viszont még a legkiválóbb szakembert is érheti néha meglepetés.) Ízlés dolga, de én a togót, turkesztánt többre tartom az ok nélkül drágább ananászdinnyénél, nem is beszélve a pompás kősárgáról. Persze ütött. a szállításban megtörődött, puha sárgadinnyét az ember nem vesz kézbe, az ilyen már csak a jószágnak való. De a legtöbb balhiedelem a görögdinnye körül észlelhető. Sokan a kisebb dinnyét keresik, mert egészben akarják hazavinni, s nagyra nincs szükség. Ezek nem tudják, hogy a kis dinnye sohasem lehet igazán jó. még akkor se, máskülönben jónak látszik. Ig£t*i íze, za- mata csak a nagy görögdinnyének van, elsősorban akkor, ha vastag a héja. Ez az utóbbi kellék elsőrendű Jontosságú, pedig a nagyvárosi ember ezt sem igen tudja. Úgyszólván Bsindenki a vékony héjú dinnyét keÁ dinnye resi, mert hát az a kiadós. Holott nem az a fontos, hogy az ember a gyomrát minél jobban megtömje, sokkalta inkább az, hogy jót egyen. A vastag héj megvédi a gyümölcs húsát a szállítással járó külső behatásoktól, megnyomódástól is. Amelyik dinnyének a héja gumilabda tapintású, az már beteg, élvezhetetlen. Márpedig a vékony héj nem védi meg a dinnye húsát, de az ilyen fajtának ettől függetlenül sincs igazi zamata. A DINNYE SZÍNE . .. Mennyi a téves nézet e körül-is! A kimondottan vérpiros dinnyéért nem tudok lelkesedni, pedig általában erre esküsznek a fogyasztók. Az igazán jó zöld dinnye húsa valamivel halványabb, átmenet a rózsaszín és a vérpiros között; tehát nem ordít, nem rikit a pirossága. Más szóval: a tökéletes dinnye nem rúzsozza magát. (Az se hiba, ha a görögdinnye sárga bélű, de ez persze más kérdés. A magjának se kell okvetlenül feketének lenni, a barna, vagy sárgásbarna — népiesen barátmagvú —, dinnye éppen olyan jó és érett lehet.) Ha pedig egyenesen rozsdavörös, vagy pláne liláspiros belül a dinnye, akkor az már csak a sertésólban szerezhet gasztronómiai örömöket. Az igazán jó zöld dinnye felvágva hamvasan, szinte deresen, zúzmará- san csillog, s a magjánál se színező- dött el sötétebb árnyalatúra. A teljesen tömött húsú, jegeces dinnye azonban savanykás, ízetlen. Ugyanúgy nem tökéletes az eres, torzsás dinnye sem, amelyben a kelleténél több a fehéres vagy sárgás rész. A tökéletes dinnye tömörnek ható, de nem túlságosan tömött húsú; egy igen kevéske lazulás, aprócska szakadás lehet a gyümölcsben. A jó görögdinnye olyan, mintha egy varrótű fokával végigszúrkálták volna a hútót. Vagyis legyen kásás, más szóval ikrás, grízes. Van, ahol az ilyet dicsérete parázsnak is mondják, de ez inkább a jó sütőtök jelzője: azt jelenti, hogy porhanyós, vagyis nem szálkás, rostos. De ne csak a dinnye szívét — de szép, de találó szó ez itt! — nézzük, hanem a magjánál is vizsga szemmel figyeljük. Itt dől el a dinnye sorsa! Az apadt dinnye már túlérett, az ilyen természetesen élvezhetetlen; de ha kisebb „rianás” van a gyümölcsben, attól még pompás ízű lehet, sőt ez a legjobb ízű dinnye. Tehát a kissé szakadt és nem apadt dinnye! A fontos az, hogy a magjánál is egészséges színű és ízű legyen, ne pedig nyálkás, túlérett. APÁM FALUSI származású, korán megtanultam tőle, hogy a nagy és a kisebb dinnye között nem csupán súlykülönbség van. Csakis a nagy súlyú görögdinnye lehet jó; minél nagyobb, annál jobb ízű. Mondhatnak, írhatnak akármit a „jövő dinnyéjéről”, az apró külföldi (japán) fajtáról, amelyet állítólag lékelni se kell, mert soha nincs benne selejt —, én nem hiszek benne. Édesnek bizonyára nagyon édes az ilyen zöld dinnye, de a gyümölcsben nem csupán az édességet keresi az ember. Édes a kockacukor is, mégse pótolja a gyümölcsöt. (Mellesleg megjegyezve: a nyers gyümölcs természetes cukortartalmát mesterséges édesítéssel, porcukorral pótolni — akár málnáról, földieperről, vagy sárgadinnyéről legyen szó —, barbár dolog.) Az édes ízen kívül még sok más zamat, aroma kell ahhoz, hogy a dinnye valóban dinnye legyen a javából. Éppen ezért nem ízlik nekem az az apró fajta dinnye, amely az utóbbi években sikeresen kezd betörni a piacokra is. Népszerű ez á dinnye, mert valóban piros és édes, selejtje nemigen akad, az árusok kockázat nélkül eladják. És milyen vékony a héja, a hozzá nem értők örömére! Csak éppen azt nem találja meg benne a szakember, amiért pedig ezt a gyümölcsöt keresi: a pompás dinnyeízt, dinnyezamatot. VISSZAEMLÉKSZEM azokra az óriás görögdinnyékre, amelyeket főleg Űjfehértóról hoztak be a termelők a nyíregyházi piacra. Az akkoriban híres újfehértói parasztdiny- nyét mindig is többre tartottuk a túlkulturált uradalmi fajdinnyénél. Apám amazokat nem is lékeltette föl, mert úgy nem lehetett volna be- hűteni őket. (Ámbár a dinnye meg- kopogtatása, megtapogatása — „bu- hogtatása” — s a szár elmetszése sokat elárul a gyümölcs belsejéről, láttam én már a legjobb szakértőket is tévedni.) Nálunk a hűtés úgy történt, hogy vödörbe tettük a dinnyét, és leeresztettük az udvaron álló gé- meskútba, amelynek kemény, furcsa méllékízű vizét az ember nem illattá. A sárgát így nem szabad behűte- ni, mert porózus héja átereszti a vizet. A sárgadinnye is sokkal jobb hidegen, de azért nem olyan főbenjáró vétek lehűtés nélkül enni, mint a görögöt. A másik főbenjáró bűn a zöld dinnyénél, ha kenyér nélkül fogyasztják. Nyírségi ember nemigen vetemedik ilyesmire. A sárgadinnye nem kívánja a kenyeret, annál inkább a görög. A jó kenyér kiegészíti és dúsítja a dinnye ízét; aki nem él vele, nem is tudja, mit mulaszt. Végezetül valamit még a Lőrinc napi „dinnyevészről”. A dolog lényege az, hogy a nyárutó nem kedvez már a dinnyének: ezt azonban nem kell annyira szó szerint venni. Lőrinc napja augusztus tizedikére és szeptember ötödikére esik. Akad, aki már az első Lőrinc »után hátat fordít a dinnyének. Ez súlyos túlzás, mert éppen ilyenkor és még a rákövetkező hetekben érnek be a legjobb, nagy súlyú görögdinnyék. A fonnyadás idejének kezdete kitolódik szeptemberre ; de azért ettünk már és remélhetőleg fogunk még enni szeptemberben is kései érésű egészséges, friss zamatú görögdinnyét. JÖ ÉTVÁGYÁT hozzá mindamy- nyiunknak! Heves Ferenc mánc, csupa nikkel, mutatós küllemű szerkezetért, mert annak használatát úgysem engedélyezik? Talán az üzletben nem tudtak erről? Aztán: ha nincs ezekre a gáztűzhelyekre behozatali engedély, hogyan hozták be azokat mégis? Csempészúton? Talán hátizsákban? Nem tűnt fel a vámvizsgálatnál senkinek, hogy néhány vagonban egy csomó gáztűzhely engedély nélkül lépte át a határt? Avagy a mi szocialista kereskedelmünk vámcsalásra rendezkedett be? Tegyük fel, elfelejtettek behozatali engedélyt kérni annak idején! Azóta nem lett volna idő annak a pótlására? Es végül. A jóhiszemű honpolgárral mi történjék? Mert öt ezek szerint becsapták Gyöngyösön. Hová forduljon igazáért? Szerintünk a legkevesebb, hogy a használhatatlan gáztűzhelyet minden hercehurca nélkül visszaveszik tőle, az árát maradéktalanul visszafizetik. Aztán többször és kellő tisztelettel bocsánatát kérik azért, amiért ilyen csúful rászedték. Aki pedig engedély nélkül behozatta ezeket a gáztűzhelyeket, nyerje el nagyon szigorú büntetését. Vtóvégre a vevővel mégsem lehet ilyen tisztességtelenül játszadozni. (g. molnár) jgwmSiQ 1872. július 3?., csülérték
