Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-19 / 168. szám
Menekülés a szabadságba ? Az egri szabók dicsérete Elgy céhláda „vallatása7 V annak régi igazságok, amelyek már- már feledésbe merülnek, hogy ®sután újra rájöjjünk valódiságukra. Ügy februárban-márciusban például gyakran úgy tűnik, hogy van pótolhatatlan ember. És aztán júliusban, augusztusban kiderült; hogy mégsines. Pocsék kartárs például, aki nélkül egy vállalat főosztályán ősztől késő tavaszig az égvilágon semmi nem történhet, elutazott, es a vállalatnál mégsem állt meg az élet. A vállalat üzletei nyitva vannak, van bennük áru is, a hiánycikkek is ugyanazok, s tulajdonképpen Pocsék kartárson kívül senkinek sem tűnik fel, hogy Pocsék kartárs nyaral. Szerencsére nem tűnik fel a vállalat igazgatójának sem: kartársunk ugyanis vigyázott rá, hogy ugyanakkor vegye ki szabadságát, mint a főfőnök, mert az ilyesmi nyugodtabbá teszi a nyaralást. Aztán vannak másfajta emberek, akik egyáltalában nem tartják magukat pótolhatatlannak. S úgy vélekednek, hogy nekik jár az évi rendes fizetett szabadság, ezt akkor vehetik ki, amikor kedvük tartja, amikor nekik a legkellemesebb, s minden más mellékes. Mit szóljak annak a tisztviselőnek a viselkedéséhez, aki pénteken hétfőre berendelte az ügyfelét azzal, hogy addigra elintézi az ügyét, s aztán hétfőn a bizalommal kopogtató panaszost üres íróasztal, s az a felvilágosítás várta, hogy az illető szabadságra ment, négy hét múlva tér vissza, az egész dolgot csak ő intézheti el, az aktát különben, is bezárta az íróasztalába. Teljesen nyilvánvaló, hogy az illető már pénteken tudta, hogy hétfőn négy hétre eltűnik. A magatartás kissé furcsa, de sajnos, nem szokatlan. Az ember sokszor csodálkozik, hogy nyáron is mennek a villamosok, égnek a villanyok, s az élet megy a maga rendjén. Hiszen rengetegen vannak szabadságon — s ez a jog, ez megillet mindenkit — és sok helyen még mindig ötletszerűen engedik el az embereket. Pedig hát már évek óta feltalálták a szabadságolási terveket, amelyek azért készülnek, hogy össze lehessen egyeztetni a dolgozók és a munkahely érdekeit. Van, ahol nem is csinálnak ilyen terveket, van, ahol csinálnak, de nem tartják be. S alighanem még több vállalat és hivatal van az országban, ahol ugyan a szabadságolások nem akadályoznák meg bizonyos ügyek elintézését, de alkatlmat adnak arra, hogy a nemszeretem dolgokat erre hivatkozva halogassák. Az ellenkezőjére is akad példa: minden idevágó jogszabálynak fittyet hányva egyszerűen nem engedik el a dolgozókat nyári szabadságra, fütyülnek az ő elgondolásaikra, üdülési lehetőségeikre, s aztán teljesen ötletszerűen, akkor adják ki a pihenőidejüket, amikor ez a cégnek jó, de a dolgozó nemigen tud vele mit kezdeni. Kétségtelen, hogy hazánk éghajlati viszonyai mellett nem olyan egyszerű a szabadságok kiadása. Tulajdonképpen két hónapból áll az egész nyár, úgy 8—10 hétből, egy dolgozó átlagos szabadságideje három hét, most tessék kiszámolni. Ráadásul a legtöbben — ha valami, ez érthető — családjukkal akarnak pihenni, a nyári vakáció pedig júliusban—augusztusban van. Akármennyit agitálnak az őszi és téli pihenés szépségeiről, ezek nem nyújtanak kárpótlást a forró nyáron átverejtékezett napokért, a nyaralás elmulasztott örömeiért. S mégis meg lehet — mert sok helyütt meg is teszik — a dolgokat úgy oldani, hogy ne legyen fennakadás. Idejében gondoskodnak helyettesekről, aki pedig szabadságra megy, előtte és utána kissé „ráhajt”, hogy az ő pihenése ne hátráltassa mások munkáját. S megtalálja a középutat a „pótolhatatlan ember” póza és a „szabadság mindenkinek jár, a többi nem érdekes” nemtörődömség között. A szabadság arra való, hogy az ember kikapcsolódjék, elfelejtse a gondjait, a munkáját, kipihenje magát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mielőtt az ember szabadságra megy, elfelejtheti, hogy a reá jutó munkát azért neki el kell végeznie, s munkahelyén az élet az ő szabadsága alatt sem állhat meg. Az élet egyébként is bölcs: nyáron, amikor szabadságon vannak az előadók, amúgy is kevesebb szokott lenni a munka, mert az ügyfelek jó része is szabadságon van, s inkább őszre halasztja „halaszthatatlan” ügyeit is. Vannak azonban valóban halaszthatatlan ügyek. Ezeket el kell intézni. Persze, az igazság a legtöbb esetben az, hogy nem is azért nem intézik el, mert a szabadságolások miatt nem tudnák. Hanem végre van egy ürügy, ami kézenfekvő, amin nem kell töprengeni. Menynyivel nehezebb valakit olyankor kidobni, amikor senki nincs szabadságon, de mégis kevesen dolgoznak. „ ■V Ifi- P. I. Még az egriek közül is kevesen tudják, hogy századokkal ezelőtt nemcsak az egri bor dicséretéről írtak az utazók, a költők, hanem az egri szabók mesterségének híre is messze túljutott az ősi város határain. A közelmúltban, Sárospatakról, az ottani mezőgazda- sági múzeumból került az egri vármúzeumba egy céhláda, amelyre hajdan olyan büszkék voltak szabómesterséggel foglalkozó ősapáink. Még a múzeum raktárában szerénykedik, valójában dísztelen készítmény,; mívességé- nek értékét csak az tudja felbecsülni, aki jobban szemügyre veszi az idő koptatta faládát, s az ügyes kézre valló öntöttvas díszítéseket. Azt mondják: a tárgyak túlélik az embert, s nemzedékek múltán is vallanak egy múltba süllyedt korszakról. Egy latin mondást idéz Babits Mihály híres versében, majdhogy lelket tulajdonítva a tárgyaknak. Az igazság ettől kissé messzi áll, azonban tény, hogy az öreg bútorok, volt életek mindennapi kellékei történelmi pillanatok emberi légkörét idézik. Csak vallatóra kell fogni őket. Miről is beszél a hírneves egri szabó céh remekbe formált ládája ... ? Nyissuk fel fedelét! A hajdani felirat ma is jól olvasható: „A török kihajtása után újonnan készítettem az 1694. esztendőben, amidőn már az egri B. M. szabó céhnál százöt esztendőkig szolgálatot tettem, megroskadtam, de el nem vettettem, sőt mostani mineműsége szerint megújítottam az 1799. esztendőben." A régies fogalmazású mondatok mögött mennyi tartalom rejlik! Ha ez a láda beszélni tudna, elmondhatná a Kárpát-medence egy legrégibb szabó céhének, az egrinek történetét. A kiváltságaik védelmére tömörült mesterek 1455-ben szereztek kiváltságlevelet Héderváxy László egri püspöktől. Vajon ki lehetett az a céhmester, aki telve bizonytalansággal a nagyméltsóságú és hatalmú püspökhöz vezette Eger, Pusztaszikszó, Nagy- és Kastélya, Tihamér, Almagyar, Bakta, Tárkány, Szarvaskő, Szelecske, Harangozó és Szikszó szabómestereinek kérelmező küldöttségét. Erre már aligha válaszolhatunk. Az iparos emberek krónikája, a neves céhládában őrzött iratanyag, a nevekről vajmi kevés említést tesz. De menynyivel többet beszélnek ezek a megsárgult iratok, a hajdani mesterek, legények és inasok életéről, mindennapi gondjairól, sikerült, vagy sikertelen terveiről. Leginkább megkapja az embert az alkotókészség nyomán fakadt szívósság. A nagy hatalmú hűbérurak, feudális kiskirályaink korában, az egri püspökség szabómesterei uralkodótól uralkodóig vándoroltak, hogy a régi kiváltságokat újra meg újra rnegerősíttessék. És itt néma nevek lényegesek. Hanem a kitartás, a szakma becsületének védelme, az alkotás tudata, az az érzés, amely évszázadok távlatából jóval a nagyurak fölé emeld ezeket a névtelen mesterembereket. A fiúk örökölték az apók mesterségét, s ezzel együtt a konok kitartást. Közbejött a török dúlós, talán szerteszé- ledtek az országban, de utódaik ismét Egerbe, a város környékére jöttek, s újra kérelmezték, ismét megerősít- tették hajdani jogukat. A felületes szemlélődő számára csak kusza sorokat jelentenek a latin nyelvű kiváltságlevelek, a már akikor ás hivatali tolvajnyelven írt engedmények. Ám ha egy kissé a sorok mögé nézünk, a száraz fogalmazású mondatok mögött ott lüktet évszázadok társadalmi élete. Érezzük a céhmester fölényét, sejtjük a kontárok kínját, a legények gondjait. Nekik sosem volt könnyű. Hogy fölemelkedhessenek a mesterek rendjébe, nemcsak kiváló szakértelmet, hanem anyagi erőt is kellett bizonyítani. Mennyi vita, mennyi küzdő- lem árán engedélyezte Mária Terézia azt, hogy a protestánsok is tagjai lehessenek a híres egri céhnek. Ki emlékszik már. ki tudná felidézni azokat a parázs vitákat, amelynek eredményeképpen úgy 1820 körül a magyar és német szabók különváltak, A hajdani vitapartnerek sírjait sem lelhetjük meg sehol, de a hivatalos félmondatok a céh. ládában őrzött iratokban róluk is beszélnek. Milyenek is voltak a hajdani mesterek, mivel szórakoztak, hol és kinek a pincéjében emelték . köszöntésre a tüzes egri borral telt poharakat? Erre mór aligha válaszolhatunk. Arra viszont igen, hogy mit követeltek a legényektől. A céhszabályok általában egységesek voltak, ám szigorúságban az egriek kitettek magukért: a legényektől szigorúan zsűrizett minőségi munkát követeltek a mindenütt szokásos pénzügyi áldozatvállalás mellett. 1838. május 18-án az egri magyar szabócéh írásba is foglalta a legények vizsgakövetelményeit, pontosan megfogalmazva, hogy milyen is legyen a Zrínyi-dolmány, a rövid magyar mente, azasz- szonymente, és a palást. Hagyományaikra még akkor is büszkék voltak az egri szabók, amikor a történelem már időszerűtlenné tette a céheket. A nagy múltú, a híres ládát nemcsak őrizték, hanem restaurálták is. Ezt jelzi két homlokzati felirat: „Megújíttattam 1879, meg- újíttattam 1926." A sok vihart látott céhláda visszatért Egerbe. Ma még szerényen húzódik meg a vármúzeum egyik raktárában. A felületes szemlélőnek talán nem sokat mond. De aki vallatóra fogja, annak készségesen beszél: törekvésről, elfelejtett ükapák kitartásáról, egy olyan céh emlékezetéről, amelynek híre régi, mint a tüzes egri boré... Pécsi István — Igen, adtam neki bizoSzász Dániel bekapcsolta a magnót, a szalagról a saját hangját hallotta: — Dédi. kérem? Tettek a németek egy ajánlatot Balá- tainak, hogy ha átadja a területeit, akkor megfelelő őszszeget bocsátanak a rendelkezésére? Igen, tettek. — Milyen összegről volt szó, és ki tette név szerint az ajánlatot? —Nem tudom. Én Éva édesapjától hallottam bizonyos összegről... — Mikor volt ez? — Nagyon nehezen jegyzem meg a dátumokat. Az utcaneveket, telefonszámokat is gyorsan elfelejtem. Ezért készítek mindenről feljegyzést. Drága kis Évám, hogy nevetett, amikor megtalálta a szekrényemben Pesten a hentesszámlákat. — A Balátainak szánt ősz- szegről mégsem készített feljegyzést? Hogyan lehet ez? 1972. július 19., szerda XXVII. — Lehet, hogy készítettem, de tudnod kellene, az én házamat bombatalálat érte 1944-ben. Mindenünk ott vészéit. Én a pincében voltam Évával. Képzelheted, mi mindenen mentünk keresztül. Úgy ástak ki bennünket. Olyan nagy megrázkódtatás ért, néha elfelejtek dolgokat. Kihagy az emlékezetem. — Valószínű a lelőhelyek értékét figyelembe véve több millió pengőről lehetett szó. — Igen, de ez engem nem nagyon érdekelt — a bárónő nyugalma alól feltört az erőszak. Hangja legalábbis ezt sejtette. — Az okkultizmus kérdéseit tanulmányoztam, österreichernél jártain is Bécsben. Helen Schmidt a legjobb médium ... Szász félbeszakította felesége nagyanyját. — Elképzelhetetlen, hogy ön, akinek Balátai tetemes összeggel tartozott, ne érdeklődjék veje anyagi viszonyairól. — Ez az ő magánügye volt. Különben is. tudtam ér már, hogy fütyültek a pénzemnek. — Szóval tartozott 9nnek Balálai. nyos összeget. — Mit kezdett ő ezzel? — Nem emlékszem. — Vásárolt ön bauxitrész- vényeket a tőzsdén? — Én nem. A titkárom. — Hogyan hívták a titkárát, Dédi? — Werner, Otto Werner. — Német ember volt? — Hát nem egészen. Idevalósi ember volt, de német származású. — Meddig volt a szolgálatában? — Nem emlékszem pontosan. Azt hiszem, 1944-ig. A vegyigyáramat is lebombázták, és már nem volt miből tartanom, össze kellett húznunk magunkat, szegények lettünk. — Értem. Szóval azt sem tudja, ki tette az ajánlatot és mennyiről szólt? — Nem. Én csak arról tudok, az amerikaiak ki akarták vinni az USA-ba. Legalább azt elfogadhatta volna. — ön ellenezte a német ajánlat elfogadását, vagy mellette volt? Szász emlékezett, ennél a kérdésnél a bárónő nagyon izgatott lett. Elpirult. — Őrültség nem elfogadni. Ezt mondtam Jenőnek. Alice is bizonygatta: egyetlen lehetőség. A németek tisztességes összeget kínáltak. — Hogyan került oda a lánya? Hiszen már évek óta különváltan éltek. Nem? A bárónő észrevette, hogy elszólta magát. Sieíett a hibát helyrehozni. — Véletlenül találkoztunk a Gellértben, és Balátai dicsekedett, ha akarná, rengeteg pénze lehetne. Alice-zal voltunk. Később együtt is mentek ők el. Alice később jött haza. Nagyon megviselte férjének a makacssága. Szeme kisírva, arca beesett, sápadt volt, egész testbében reszketett... Az a csökönyös szamár apósod akkora csalódást okozott a pártfogóinak lértsd, a nácibarát Uöszlvezetőknek), hogy rám is neheztelni kezdtek. Ezt anyagilag is súlyosan megéreztem. Szász a homlokára csapott. Pont e fölött a nagyon fontos megjegyzés fölött akart ő elsiklani. Hiszen ez any- nyit jelent, hogy Ehrenburgi Bayer Olgát bízták meg az ajánlat megtételével. Meg voltak győződve arról, hogy az anyagilag gyenge lábon álló, kiéheztetett mérnök kapva kap a 3 millió pengőn. Szász Balátai helyébe képzelte magát. Milyen nagyfokú önuralomra volt szüksége apósának, hogy nemet mondjon! Ha elfogadja a pénzt, nem árverezik el zárt- kutatmányait. Felesége a mellére borulva kért bocsánatot, és újra a szerelmi kapcsolat néma és sötét, de boldog mennyországában élhetnek. Az új tröszt állandó munkát, elnöki tagságot kínál neki. Mindenbe beleegyeznek, csak ruházza rájuk a lelőhelyek ki aknázási, értékesítési jogát. Bizonyára szerette a pénzt is, hiszen feleségének a márványvilla- ajánlat és a többi ígéret azt bizonyítja, hogy Balátai Jenő gazdag ember akart lenni. De Balátai emellett hazafi is volt. Inkább szakított az asz- szonnyal, inkább elment albérletbe, inkább vállalta az újabb adósságokat, csak ne kelljen átadnia a németeknek a bauxittelepeket. Ám, amire Balátai biztosan nem számított, az az árverezés volt. A németek átlátszó trükkel a magyar állammal vetették el egy magyar ember felfedezéseit. Balátai azt. hitte, a telepek maradnak, és azoknak a birtokában könnyen dacolhat a német zsarolással és anyósával is. Clodiusék az ajánlat visz- szautasítására iszonyú dühb? gurulhattak Még a bárónő- nek is megmoshatták a fejé1 Ludger Westrick és Sehr«" der talán meg is fenyegette1. De a német?!; nem ejtsllé'-; a bárónőt, szükségük leV. tett még rá. A kormányt sikerült rávenni az árverezésre és az új Bauxit Rt megalakítására, sőt, arra is, hogy abban a prímet a német megbízottak játsszák. Annyira azonban nem voltak biztosak a dolgukban, hogy Ba- látait is teljesen elfelejtsék. A németek világuralomra törtek, és a világuralomhoz nem volt elegendő a magyar bauxit. Az csak a villámháborúhoz kellett. Balátait később be akarták fogni újabb kutatásokra, ha kell erőszak árán is. Európában számtalan tudóst dolgoztattak élet- veszélyes fenyegetésekkel, zsarolással, pénzzel, s módszereik szerint ehhez mindig felhasználták a családi adottságokat. Elrabolták az illető tudós lányát, bebörtönözték feleségét vagy fiát, és úgy kényszerítették munkára. Ba- látainál is végigpróbálták az összes elképzelhető eszközt, és nem rajtuk múlott, hogy csődöt mondtak. Balátait fel akarták használni, voltak vele elképzeléseik. Ahhoz tehát, hogy eltegyék láb alól, még valaminek történnie kellett. Ebben az időben csak anyagilag akarták tönkretenni. A fizikai megsemmisítés gondolata még nem érett meg. És abban, hogy ez később felmerült, nem tudni, volt-e szerepe a Bauxit Tröszt vezetőinek. Miért követelt pénzt a bárónő ettől a kölni gyógyszerésztől, Alfred Flessburger- től? Ki ez az ember? Volt-e ennek valami köze akkor a magyarországi ügyekhez .. .? Export-import céget yezetett. Melyiket? Jó lenne beszéini vele. Hátha tud valamit? Szász idegesen felnevetett. Agyongyötri agyát és már kényszerképzetei vannak. Flessburger és a Dédi biztosan érdekelt volt valamelyik üzleti tranzakcióban a sok közül. Onnan származik az isme- ’ük. Az ügy szem- PO'V ' -W V.I -gin. len. A megoldás kulcsa Balátai- nál van, azt kell megkeresnie. Dániel biztos volt a dolgában és tudta, jó nyomon jár. A következő kérdés, amire választ kell adnia, Balátai lelkiállapota az árverezés után. Elkeseredhetett-e a mérnök annyira! hogy véget vessen életének? Ha elkeseredett volna, s hiábavalónak tart minden közbeavatkozást, akkor nem megy el dr. Dénes György ügyvédhez, nem harcol a zártkutatmá- nyok visszaszerzéséért. Balátai azonban — mint ezt az ügyvéd számtalanszor kijelentette — elszánt akarattal küzdött. Az első fokon ugyan elutasították a kérvényét, de a második tárgyalás még hátra volt. Sőt, a Kúria döntése is ... Miért lett volna öngyilkos a végső döntés előtt? Szász dr. Árvainak, a Műszaki Élet című lap főszerkesztőjének, egyik Balátairól írt cikkére emlékezett. Dr. Árvái Balátairól így írt: „Pénztelenül, nyakig adósságokban tengődött, nyomorgóit, lyukas cipőkben, rongyos télikabátban járt. Egy havas délután találkoztam vele. Nagy, fekete szeme lázasan égett arcában. Lefogyott, keserű vonásai megkeményedtek. Olyan ember benyomását keltette, aki bármely pillanatban ütni, ölni, valamit felrobbantani képes. — Mit tehetek érted, Jenő? — állítottam meg. — Semmit! — kiáltott dühösen és igaztalan vádakkal támadott rám, mintha mi, a mérnöki kamara, tudtunk volna valamit is tenni érte. Sajnáltam .. Balátai tehát a főszerkesztő szerint nyomorgott, emiatt dühös volt, tűni, ölni lett volna képesi De nem saját magát. Bár az események 1938-ban felgyorsultak. Hónapok alatt is sok minden történhetett. 4folytatjuk.)
