Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
4 Í^aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaAaaa/ «*»■ t/f^e • •• ...hogy mindenütt jó, de a legjobb üdülni. Az alkotmány biztosítja a dolgozók pihenéshez való jogát, s e jog gyakorlása közben nem is keveseknek adatik meg, adatott meg, vagy adatik majd meg, hogy hazánk, vagy a külhon egy-egy szép táján üdüléssel töltsék el szabadságukat. Nincs pontos statisztikám, de azt hiszem, nem is szükséges ahhoz, hogy nyugodtan leírjam: néha még lehetőségeinken túlmenően is nagy számban üdülhetnek a dolgozók, mindkét nembeliek, ifjak és vének, sőt mindinkább a családok is együtt. Se szeri se száma a vállalati üdülőknek, kicsiknek és nagyoknak, villától a „csak” egy szobáig, s azt csak a szakszervezet tudná megmondani, hány SZOT-üdülő várja, hívogatja szerte az országban Gályától, a leilei üdülőig a szervezett dolgozók tíz- és százezreit. Egyszóval: mindenütt jó, de üdülni a legjobb. Nyáron is, télen is, de még ősszel, vagy tavasszal is.. Kikapcsolódni, világot látni, új emberi kapcsolatokat kiépíteni, más emberi közegben eltölteni akár csak két hetet is, hogy feledve az otthoni gondokat, kipihenve térhessenek haza az új gondokhoz. Egy jó, kellemesen eltöltött két hét valósággal újjászüli az embert, felfrissül szellemileg és fizikailag, s ha okosan üdül, aktívan pihen, annyi erőtartalékot gyűjthet fel, hogy egy évig is kitarthat a készlet. Mindez — nem kevés közhelyet mondtam el, tudom — onnan jutott eszembe, hogy az egyik balatoni üdülő gondnoka kicsit gúnyosan, kicsit familiárisán jegyezte meg: — Ö, ezek közül majd mindenkit jól ismerek — mutatott végig a Balaton-parton sütkérezőkön. — Két- évenkint, sőt van — súgta bizalmasan — aki évenként visszatér ide... , S ha ehhez a megjegyzéséhez hozzáteszek egy régebbi emléket egy másik üdülő másik gondnokáról, aki éppen hogy nem mondott mást, hanem lényegé» ben ugyanezt, akkor egy dolog legalábbis világos: Sokat üdülünk; de nem sokan! Ma már mind többen pihenünk, de nem valamennyien ! A hőség kibírhatatlan. Az épülő ház tetején dolgozni, délidőben, amikor 34 fokra szökik a higany szála, emberkínzásnak tűnhet. — Meleg van? — Rettenetesen az — kiált vissza a vékony, kiszikkadt férfi, aztán széttárja a karját. Értem. Mi mást tehetne. Ha már elkezdték a családi házat építeni, be is kell azt fejezni. A szabadság ideje alatt is. Tavaly se volt sehol üdülni. S tavalyelőtt sem. Ment segédmunkára, hogy legyen pénz a házhoz. S jövőre se‘ fog menni és azután sem fog menni, sőt talán soha nem fog elmenni még egy hétre se, mert mindig kell valamire a soha sem elég pénz. Még akkor is, s majd akkor is, amikor voltaképpen már nem is kellene. A Vérében lesz, a vérévé válik majd, hogy hajtania kell magát, hogy pihenni az urak dolga, mondhat bárki bármit: nem illik, nem valós dolo§ az ilyesmi. Tévedtem: van arról statisztika, hogy mennyien és hol üdültek a dolgozók. Arról nincs statisztika, hogy mennyien és hol nem pihentek a szabadságuk alatt. Hányán vannak olyanok, akik még soha életükben nem töltöttek el két hetet „lógva”, akik számára a „dolce far niente”, az édes semmittevés megbocsáthatatlan bűn. Van közöttük, az ezrek és százezrek!!) között olyan, akit egy sajátos, belső „morál” hajt mindig új és új munkára. Őket sajnálom... S vannak, akik megszállottként, egy újabb kacatért a soha nem használt tiszta szobába, képesek törni magukat, akik a szabadságuk ideje alatt a kivagyiság tízezrekbe kerülő vaskerítéséért dolgoznak például. Ezeket még csak sajnálni sem tudom! Mindettől függetlenül, mit sem törődve az én sajnálatommal, vagy részvétlenségemmel, ebben a tízmilliós országban — gondolom — még mindig milliónyian vannak, akiknek az alkotmány olyan lehetőséget nyújtott, amellyel nem tudnak és nem is akarnak élni. Akik önmaguk hibájából önmaguk számára üres fikcióvá változtatták a jogot, nem töltve azt ki a lehetőségből valósággá váló, embert regeneráló okos pihenéssel. Tsz-parasztok a Balaton partján. Jobbára idősebbek és tanácstalanok. A férfiak már pityókásak, az asszonyok káráló kotlósként szednék össze innen- onnan a borkóstoló tájáról emberüket.* Két napra jöttek, külön busszal, az ország másik részéről. Aratás idején! Ez az, ami riadtá teszi őket és tanácstalanná. Megnyúzott izmaikban ott vibrál az ősi ösztön, rokkant derekukba benyilall a hajladozás ritmusa. Aratás! S ők meg a Balatonnál! Ilyenkor. Ha a szövetkezetek szervezése idején ezzel agitáltak volna, biztosan vasvillával kergetik meg a hazugokat. Aratáskor a Balatonnál tétlenkedni... Na ’iszen .. S most itt vannak. Nem tudnak mit kezdeni a két nappal. Oly korban éltek, amikor egy ébertelen perc is anyagi, sőt emberi pusztulást hozhatott volna a számukra. » Nézem a szikkadt embert a ház tetején. Még fiar l, De ő sem tudna már két napot sem eltéblábolni kéklő vizek partján. Százéves omnibusz Száz évvel' ezelőtt indult meg Lipcsében az omnibuszforgalom. Az évforduló megünneplésére — a lipcsei fiatalok örömére — ismét forgalomba állítottak egy lóvontatású omnibuszt. A háttérben — kontrasztként — egy modern Ikarus-autó- busz látható. (Foto: Af>N—ZB—MTI—KS) „Sok bátor ember élt Agamemnon előtt is, mégis úgy borul rájuk a hosszú éjszaka, hogy nem könnyeznek értük és nem ismerik őket, mert nem énekelt róluk félként költő.” Game Mihály idézte a horatiusi mondatot az MTA tudományos ülésszakán, melyet a nemzetközi könyvév alkalmából rendeztek. Nem a könyv, s az olvasás jövője miatti aggodalom hozta létre a könyvév világméretű megmozdulását, s köztük ezt az x ülésszakot sem. Mégis a felszólalók szavaiban ott kísértett ez a gondolat is. Elnyeli-e a gép a könyvet? Mi lesz az emberiség kollektív emlékezetével, népek, nemzetek, kultúrák folyamatosságával, ha csakugyan elkövetkezik a Gutenberg-kor- szak alkonya? Mi lesz a csak szóban formát öltő gondolattal és embermivoltunk nélkülözhetetlen eszközével, a beszéddel, ha információ- szerzésünkben az írást fölváltja a kép, hová lesz fel-' nőtt-ember-mivoltunk, ha beszélő, harsány képeskönyvünk, a mozgó kép visszaszorít bennünket a vizuális tájékozódás infantilis állapotába? És hogy alakul egyéni, önálló vélemény, ha készen kapott klisék ülnek rá álmainkra is? Vagy fölösleges az aggodalom, hiszen világszerte terjed az írástudás, a nyomtatott művek sokasága a mértani haladvány arányában növekszik, hazai tére- ken maradva pedig sosem volt példányszámokat látunk, a lakosság negyede rendszeres könyvtárlátogató? Szerény telepek vagyunk? Türelmetlenek? Azt véljük aggasztó jelnek, hogy a szabad időből sokkal többet száriunk a tv-nek és a filmnek, mint az‘ olvasásnak? Megtéveszt az^ olvasásszociológia pesszimistáinak véleménye? Nem vesszük észre, hogy a realitástól elszakadt, túlzó optimizmus fordult át most a saját ellenié-: tébe? _ ____ » . E mber és könyv Tudományos ülésszak az Akadémián a nemzetközi könyvév alkalmából Abszulűt és relatív számokon, statisztikákon töprengve Veres Péter figyelmeztetése jut eszünkbe: ne legyünk a „pedagógiai illuzio- nizmus” rabjai. „Az arisztokraták —»úgymond — jó iskolába járatták gyermekeiket, házi tanítók seregét ik alkalmazták, mégis kevés Eötvös meg Széchenyi akadt köztük, s a könyvgyűjtők aránya is kisebb volt soraikban, mint azoké, akik a Riviérán verték el pénzüket.” Az emberek egy része valóban nem lesz könyvbarát, de fontos, hogy minden közösségben legyen valaki, aki „mások helyett is olvas”, legyenek „rhapsodosok”, akiket érdemes hallgatni, akár képről, akár közvetlenül szólnak, és legyen maga a kép is jóra vivő. A szabad idő lassú és csöndes növekedésével a szórakozási ' lehetőségek is versenyre kelnek: győztes á könyv csak azoknál lesz, akiknél a jó oktatás megfelelő hajlammal találkozik. Pesszimizmusra azonban nincs okunk, az" oktatás ma még távolról sem oly tökéletes, hogy ez a lappangó hajlam mindenkiből előtörhetne, akiben rejtőzik. De, igenis, felkelthető! Versenyképes könyvtárakat! Aggodalmaskodás helyett 9 konkrét teendőkre kell koncentrálnunk: az oktatás javítására és . olyan könyvtárak létrehozására, amelyek versenyképesek a szórakoztató eszközök küzdelmében. Hiszen a tv olyan távirathoz hasonlít, mely azzal zárul: „levél megy”. Az elröppenő kép sok kérdésre fölhívhatja a figyelmet, melyekre aztán a könyvtár ad kielégítő választ! A sókat utazó, és fgy különböző országok tv-adásait összehasonlítani képes Szabolcsi Miklós irodalomtörténész szerint a magyar tv bizony hátul kullog az irodalom népszerűsítését illetően. Egyébiránt való, hogy a tv csak 46z amúgy is olvasó embereket biztatja újabb ismeretszerzésre, kezdőket nem indít el. A szép, gazdag, modem könyvtárak viszont a lakosság sokkal nagyobb százaléikát vonják hatáskörükbe — a kezdőket is beleértve —, mint az elmaradottabb könyvtárak. Az iránytűs ember és a radar-ember Az ülésszakon a legalaposabb beszámolókat az olvasáspszichológusok és olvasásszociológusok tartották: mindkét új tudomány művelői a kezdés mohóságával esnek neki a részkutatásoknak. A java bízvást előre viszi majd az olvasás ügyét. A főkérdés az, miként nevelhető minél több ember „belülről irányítottá” (iránytűs emberré), aki önállóan formál véleményt, műveltsége és gondolkodása alapján. (Ezzel a típussal ellentétes a „kívülről irányított, vagy radar-ember”, a gépi tömegközlés rabja, az elidé- genedett, elgépiesedett fogyasztó, aki maga is gépcsavar, akár termel, akár fogyaszt.) Az olvasáspszichológia az „iránytűs ember” nevelésének lehetőségét kutatja, az olvasásszociológia pedig az egyes társadalmi rétegek jelenét térképezi föl. Meglepő megállapításokkal olykor: Gerebea Ferencnek a rótegízlést vizsgáló előadásából pl. kitűnt, hogy a technikai értelmiség ízlése nagyon is különbözik az értelmiségétől általában, viszont semmibon sem múlja fölül a többi olvasórétegét. Az ízlésstruktúrában az utóbbi években változást láthatunk, de sajnos nem előrelépést: a romantikus írók nagy népszerűségét (akik mégiscsak beletartoznak az irodalomba!) felváltotta a giccses bestseller, a lektűr, a detektívre- gény divatja. Bodnár György irodalomtörténész az „áliro- dahnat” elemezte, és vonzását a szellemi restség állapotával magyarázta, mivel az ilyen könyv nem késztet gondolkodásra, nem okoz megrendülést, a memóriái} sem terheli, mert értéke ha-* mar elröppen. A vonzás titka Az olvasót mindenesetre nehezebb elemezni, mint a művet, s ezért fenyegetnek: az ízlést, kedvenc könyvet} kutató, s a válaszokra következtetéseket építő vizsgálatok'olykor mechanikus Iá» tásmóddal, a típusokba sorolás' pedig beskatulyázással. Az olvasáspszichológia kérdései mindazonáltal roppant fontosak és érdekesek. Gyakorlati haszna is mutatkozik a könyvajánlás terén. Főleg ott, ahol elegendő ideje és tere van a könyvtárosnak erre a munkára, és ahol kellőképpen Ismeri az olvasókat, no meg saját könyvállományát! ' Nyitott kérdések tehát bő» ven állnak előttünk, s mindazok, akilafek számára örökké könyvév van, mert hivatásuk ember és könyv egymáshoz .kalauzolása, továbbra is keresik az útját, hogy minél több ember és főként ifjú előtt megnyíljék az az éden, amelynek irodalom a neve. Bozóky fit«
