Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-10 / 135. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1 XXIII. évfolyam, 135. szám ARA: 80 FILLER 1972. június 10., szombat Érettségi az erdőn Ankét a gombamérgezés elleni védekezésről Pénteken találkozott a moszkvai pártaktívával. A vendégeket Viktor Grisin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi párt- bizottság első titkára üdvözölte. A megjelentek meleg fogadtatásban részesítették Németh Károly felszólalását. Moszkva és Budapest példáján jól látható, hogy miBudapesti és megyei gombaszakértők, az érdekelt szaktárcák, továbbá a Vörös- kereszt, más társadalmi szervek, különböző intézmények képviselőinek részvételével rendezett ankétot pénteken a kertészeti egyetemen az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosítási Központja, az Országos Erdészeti Egyesület mikológiái szakosztálya és a gomba szak- oktatási bizottság. Első témaként a gombamérgezések elleni jogszabály- alkotás kérdéséről tárgyaltak. A vitaindítóból — amelyet dr. Makara György, nyugalmazott osztályvezető főorvos tartott — kitűnt, hogy az 1954-ben kiadott rendelet időtállónak, elveiben helyesnek bizonyult. Az elmúlt csaknem két évtized alatt a tudományban bekövetkezett haladás, a kutatásban elért újabb eredmények révén azonban olyan szempontok kerültek előtérbe, amelyek változtatásokat tesznek szükPéter János és loan Cotot okiratcseré^e ségessé. Pénteken délelőtt ünnepélyesen megnyitották az első vásárlók előtt Kápolna község mintegy három és fél milliós költséggel épült ABC-áruházát. A 3-as számú fő közlekedési út növekvő forgalmát is számításba vevő új áruházat a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, valamint a Kápolna és Vidéke ÁFÉSZ közösen üzemelteti. Már a nyitás napján nagy sikert aratott az aruház korszerű önkiszolgáló rendszerével, bőséges áruválasztékával, amelynek választéka a legkényesebb igényeket is kielégítheti. Az ünnepségen dr. Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke adta át rendeltetésének az új áruházat, amelyen részt vett Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára is. Ugyancsak ezen a napon a kápolnai Hársfa Vendéglő mellett megnyílt az aIkalmi áruk boltja, ahol olcsó áron vásárolhatnak a helyiek és az átutazók. —.1. ...i Péter Jánas külügyminiszter és loan Cotot budapesti román nagykövet a Külügyminisztériumban kicserélte a két ország között még februárban aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megerősítő okiratait. , (MTI Vifiovsziki felv. — KS) Az egészségügyi felvilágosítási központ képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint a tanácsok gyakran nem biztosítják a piaci gombavizsgálók működéséhez szükséges tárgyi és anyagi feltételeket. Fontos feladat, hogy a megyei szaktanácsadó-hálózat biztosítsa a lakosság széles körű felvilágosításét. t/lA Rét bét múlva próbaterhelés Munkatársunk arról tudósít írásában a 3. oldalon, hogy az idén megtelik a selypi gabonasiló. Befejeződött a magyar- bolgár együttműködési bizottság elnöki találkozója Emlékeztető okmány aláírásával pénteken este véget ért a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság elnökeinek találkozója. Az okmányt a Parlament Delegációs termében dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese és Zsivko Zsivkov, a Bolgár Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési bizottság elnökei írtaik alá. A bizottság két elnöke június 7. és 9. között a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének időszerű kérdéseiről tárgyalt Budapesten. Megállapították, hogy jó eredményeket értek el a hosszú távú tervezési, a gépipari, a kohászati és a vegyipari együttműködés területén. Egyetértettek abban is, hogy a könnyűipari és belkereskedelmi kapcsolatokban kívánatos az együttműködés szélesítése. Igen fontosnak tartják a műszaki tudományos együttműködés további elmélyítését is. Behatóan vizsgáltak az ez évi áruszállítási kötelezettségek teljesítésének menetét és megállapodtak abban, hogy a két ország illetékes szervei kidolgozzák a gazdasági integráció kétoldalú programját, s ezt a bizottság következő ülésszaka elé terjesztik. A tárgyalások szívélyes, baráti légikörben folytak. Zsivko Zsivkov pénteken látogatást tett Szurdi István belkereskedelmi miniszternél és dr. Szépvölgyi Zoltánnál, a fővárosi tanács elnökénél. Felkereste a Duna Intercontinental Szállóit, a Dbmu bútoráruházát, megtekintette a Metrót, s meglátogatta a Százados úti szolgáltató házat. Németh Károly felszólalása a moszkvai páriák (Iván A budapesti pártmunkásküldöttség Németh Károly- nak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Budapesti Pártbizottság első titkárának vezetésével a szovjet fővá- fosban tartózkodik. képpen fejlődnek a kapcsolatok a Szovjetunió és Magyarország között —, mondotta egyebek között Németh Károly. JÓ termés várható Aratás előtti helyzetkép Heves megyében Aratásra készülnek mezőgazdasági nagyüzemeink, aratásra készül az ország. Ilyenkor még a mezőgazdaság iránt kevésbé, vagy egyáltalán nem érdeklődők figyelme is a termelőszövet- kezeteiink, állami gazdaságaink felé fordul, a közvélemény érdeklődésének középpontjába kerül: milyen lesz az idei termés, hogyan lesz biztosítva az ország kenyere. Kérdésünkkel Kocsis Gyulát, a Heves megyei Tanács VB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetőjét kerestük fel, hogy tájékoztatót adjon a várható termésről. — Előre kell bocsátani, hogy a mezőgazdasági termelésben mindig több a feltételes mód, mint más területen. Az üzemeikben folytatott termésbecslések azonban szükségesek és összességükben véve általában helyes képet adnak a várható termésről. — Azt mindenesetre tényként megállapíthatjuk, hogy az idén megyénkben mintegy 10 OOO hektárral nagyobb terű" létről kell máj d betakarítani a gabonát. A gabonaterület ilyen arányú megnövekedését az eleve három-négyezer hektárral nagyobb vetésterület, közvetve pedig az enyhe tél okozta. Miniden esztendőben számolni kellett ugyanis megyei szinten mintegy hat-hétezer hektár őszi gabona kifagyásával, illetve a tavaszi belvizek okozta kipusztulással. Az idén ez elmaradt. A megnövekedett területen jobb termés várható a tavalyi eredménynél, bár az 1971-es esztendő is rekordtermést hozott megyénkben. A korán elvégzett fejtrágyázások, a vegyszeres gyomirtás — itt jegyezném meg, hogy a kalászos területeknek közel a felén az említett munkákat repülőgéppel végezték el —r meghálálta a befektetett munkát. Azt is el kell ismerni, hogy az időjárás nagyban hozzásegített az emberi munkáikhoz. Megyénk középső része, a füzesabonyi és a gyöngyösi járás, valamint az egri járás déli vidéke májusban gazdag csapadékot kapott, s ez kedvezett a gabona fejlődésének. Az előzetes becsléseik szerint őszi árpából hektáronként 27 mázsás termés (15,5 mázsa katasztrális holdra átszámítva) várható, a tavalyi 23,1 q/ha (13,3 q/kh) terméssel szemben. — Kenyérgabonából még folynak a termésbecslések, de az eddig befutott jélenté- seteből igen kedvező képről adhatunk számot. A búza várható termése hektáronként meghaladja a 26 mázsás átlagot, ami régi katasztrális hold nyelven szólva 15 mázsa fölötti átlagtermést jelent. — Ezekhez az előzetes felmérésen alapuló adatokhoz természetesen még hozzá kell vetni majd az elkövetkező két hét időjárását is s a két hét múlva kezdődő aratási munkák alatt sem közömbös, hogy milyen lesz az idő. — Az átlagterméseikről szólva, megyei szinten még azt szükséges megelltem, hogy a Besenyőtelek—Heves vonaltól délre húzódó területek májusban kevés esőt kaptak. A lehullott csapadék meny- nyisége alig érte el a 30—35 millimétert. Komoly szárazsággal küzdenek a közös gazdaságok megyénknek ebben a részében, az öntözés most is folyik. A gabonatermés ezeken a területeken jelentősen alacsony lesz, mint Heves megye középső vidékén, s ez számszerűen rontani fog a megyei átlagon, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy közös gazdaságaink többségében az idén kifejezetten jó termés várható. Sz. A. Leendő erdészek, a végzős erdészeti szakközépiskolások kerecsendi erdőben megtartott érettségi vizsgájáról ír riportjában Pataky Dezső a 4. oldalon. Kapunyitás az épitttiáborokban Lapunk 5. oldalán hírt adunk arról, hogy harmincezer fiatal dolgozik majd kéthetes turnusokban a vakáció idején. Éjszaka is taxiiigyeiet Egerben A lakosságot érintő szolgáltatás javulásáról számolunk be olvasóinknak a 8. oldalon. Lottó-MERKÚR Nyertes számok, gépkocsielőjegyzési sorszámok a 8 oldalon. ABC áruház m/ilt Kápoluáu