Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-09 / 134. szám

A NAP 1972. június 9., péntek A Nap kél: 3.47, nyugszik: 19.40 órakor A Hold kél: 1.38, nyugszik: 17.43 órakor Szeretette! köszöntjük névnapjukon FÉLIX nevű kedves olvasóinkat! A mai Félix név a latin „felix” szóból származik, melyet nyelvünkre „boldog”-nak fordítottak le s az ebből képzett „Bódog” személynevünk már a közép­kori oklevelekben is szerepel. A szó „boldog”-ot és „szerencsés”-t egyaránt jelent. 1882-ben ezen a napon született Budapesten, s ugyanitt halt meg 1943-ban, Berán Lajos éremmü- vész. Középiskoláinak elvégzése után a fővárosban Teles Edénél tanult, majd a bécsi képzőművészeti akadémián folytatta tanulmányait. Először 20 éves korában, 1902-ben állított ki, és kisplasztikái munkái méltán keltettek nagy feltűnést, szereztek számára elismerést. E sikeres bemutatkozás hatására 1903-tól kezdve csaknem kizárólag éremművészettel foglalko­zott. Már fiatal korában sok pályázaton Vett részt, s 24 évesen elnyerte a milánói nemzetközi kiállítás aranyérmét. 1932-ben az Állami Pénzverde fővésnö­ke lett; pénzérme-tervét 1936-ban a Képzőművészeti Társulat nagydíjával jutalmazták. Berán több hazai és külföldi kiállításon szerepelt. Főleg arckép- és sportérméket készített. időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől Időnként felhősödés, elsősorban nyugaton és északon zápor­eső, zivatar, egy-két helyen jégeső. Megélénkülő dé­li-délnyugati, később helyenként megerősödő nyuga­ti, északnyugati szél. A nappali felmelegedés nyuga­ton gyengül, máshol alig változik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. Vigyázat, gombafertőzés i Az ország különböző ré­szeiben egymás utáh tapasz­talnak különböző gombafer­tőzéseket. A legaggasztóbb a helyzet Csongrád megyében, ahol a paprikatáblákat egy eddig ismeretlen lisztharmat fajta támadta meg, s ez a kártevő több táblán is 40 százalékos levélhullást oko­zott. Az új kártevő csak a paradicsomot és a paprikát pusztítja,, kártétele nem kül­sődleges, hanem felszívódik a növénybe és a sejtekben is érezteti pusztító hatását. A növényvédő szakemberek szerint a veszélyes új kárte­vő ellen csupán a szisztema­tikus, a növénybe felszívódó hatású növényvédőszerekkel lehet védekezni. Pillanatnyi­lag eddig nálunk egyetlen ilyen szer van forgalomban, a Chinoin új terméke a fun- dazol. A gyár és az Agro- tröszt tájékoztatása szerint a fundazolból ki tudják elégí­teni az igényeket. Tizennégy új alkotás n júniusi moziműsorban A nyár első hónapjában nem lesz új magyar filmbe­mutató, a korábbi évek nagy sikerű produkcióiból újíta­nak fel két filmet. A „Hyp- polit a lakáj”, már több évti­zede fogalom a mozinézők körében, júniusban folytat­hatja megérdemelt sikersoro­zatát. Gertler Viktor filmje, A Noszty fiú esete Tóth Ma­rival, 1960-ban készült. Ed­dig három és fél millióan látták. A „Lövés a lángokból” cí­mű szovjet film története valós eseményeken alapul. A színpadon világsikert aratott „Helló, Dolly!” című musical amerikai filmválto­zata a budapesti Panoráma, a szélesvásznú Corvin mozi után országszerte a filmszín­házak műsorára kerül. Folyta­tódik a népszerű „Bosszúál­lók” szovjet filmsorozat. „A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók” című színes kalandfilmben a népszerű „bosszúállók”, polgárháború utáni tettei elevenednek meg. A francia forradalom nyújt történelmi hátteret Jean-Paul Rappenau Egy vá­lás meglepetései című színes filmjéhez. Számos film foglalkozott már eddig is a maffiával. Az Egy rendőrfelügyelő vallo­mása az államügyésznek” színes, szinkronizált széles­vásznú olasz filmben Bona- via rendőrfelügyelő folytat elkeseredett harcot a maffia leleplezéséért, de mindig ku­darcot vall. Végső elkesere­désében maga szolgáltat igaz­ságot, s bár ez az életébe ke­rül, de tettével felnyitja Traiani államügyész szemét. Egy sikeres magánnyomozás története a „Halál a kanyar­ban” című szinkronizált NDK-film. A család kötelékek olykor károsan visszahúzó erejéről szól a „Ritka látogató” című lengyel film. A hónap másik lengyel filmje „A harkály”, egy szalmaözvegy rosszul si­került kalandjait eleveníti meg. „Baltazár, az oroszlán” címmel öt kisfilmből álló összeállítás várja a gyermek­nézőket. A Fejes Endre kis­regényéből készült televízió­produkció, a „Jó estét nyár, jó estét szerelem!” című két­részes magyar tv-filmet jú­nius 15-én, Budapesten és egy megyeszékhelyen mutat­ják be a filmszínházak. Drága vendégbarátság;. i A 35 éves Kerek Dávid horti lakos már 1960. óta ve­zet gépjárművet. Jól ismeri a KRESZ rendelkezéseit, de en­nek ellenére ez év áprilisá­ban, amikor reggel erőgépé­vel munkahelyére igyekezett, Boldogon megállt az egyik italbolt előtt. Egyik ismerő­sét pálinkával vendégelte meg, aki ugyancsak fizetett részére egy féldecit, s mivel előző nap is nagyobb meny­nyiségű szeszes italt fogyasz­tott, súlyos alkoholos befo­lyásoltság alá került. Így folytatta útját cikkcakkban az- egyik utcában, mígnem a rendőrség igazoltatta, s a véralkohol-vizsgálat is alátá­masztotta Kerek súlyos itas- ságát. A Hatvani Városi Bí­róság közlekdési vétség miatt 1500 Ft pénzbüntetésre ítélte. (T) „Népvándorlás a Balatonhoz A nyári szezonban átlagosan napi 80—150 ezer között változik a Balaton vendégeinek száma. A víkendnapokon még ennél is többen, gyakran negyedmillióan látogatnak el az üdülővidékre. Többségük a tópart kilenc fon­tosabb idegenforgalmi központ­ját keresi fel. A vendégsereg ellátásáról kb 20 ezren gondos­kodnak. Csupán a nyaralóházak­ban több mint ötezren szolgál­ják a beutaltak kényelmét. Az idegenvezetőknek több mint 200 ezer turistát kell majd el- látniok, a hajósok kétmillió utasra számítanak. A parkíró­zóhelyek őreinek és a benzin­töltő állomások személyzetének napjában 10—15 ezer gépjárművet kell fogadniuk. A vendégek ellátására a zöld­ség-, gyümölcsszállítmányok hat megyéből érkeznek. Kenyérből, péksüteményből ezer mázsa a napi igény. A büfékben, étter­mekben, presszókban naponta 200 ezer liter üdítő italt és sört fogyasztanak. A legforgalma­sabb helyeken fagylaltból napon­ta negyedmillió adagot mérnek ki. A víkendnapokat nem szá­mítva, a Balaton nyaralóinak igénye kb. ugyanakkora, mint az ország második városáé Mis- kolcé. 21 millió forint vixműépité*re I társulat munkájáról tárgyaltak Füzesabonyban Ülést tartott csütörtökön délelőtt a füzesabonyi nagy­községi tanács végrehajtó bi­zottsága, amelynek tagjai ezúttal a községi vízműtársu­lat működéséről, eddigi ered­ményeiről tárgyaltak. A há­rom éve megkezdődött mun­kában nagy segítséget jelen­tett a lakosság és a közin­tézetek támogatása. Szó volt arról is, hogy az építkezés első és második ütemét idő­ben befejezték: megépült a víztorony, a három kutat ma­gába foglaló vízkiemelő, 22 kilométer csőhálózat, 73 köz­kifolyó, valamint 50 tűzcsap. Az eddigi beruházások össze­ge meghaladta a 21 millió fo­rintot. A társulat jelenleg az épí­tés harmadik ütemének kez­deti munkáit végzi: újabb 12 kilométer hosszúságban fek­tetik majd le a csöveket, hogy egészséges vizet kapjanak majd az érintett utcák lakói is. Az Arany János, a Kár­pát, a Diófa, valamint a Bem utcában dolgoznak a közeljö­vőben a hálózat építését vég­ző munkások. Himzöasszonyok, ha találkoznak . .. Díszítőművészeti továbbképzést rendeznek Parádíürdőn Heves megyei, hímzett mintákkal ékesített, recski fehér hímzéssel díszített, il­letve az úgynevezett vagda- lásos hímzéssel készített ru­hadarabokat, térítőkét lát­hatnak majd az érdeklődők azon a kiállításon, amelyet június 20-án nyitnak meg Parádíürdőn. Itt tartják meg ugyanis továbbképzésüket a megyében működő hímző­szakkörök vezetői, mintegy harmincötén azok közül, akik a díszítőművészet szépségeire, esztétikájára tanítják a vá­rosok, falvak asszonyait. A gazdag programmal egy idő­ben kerül sor a legszebb da­rabok bemutatójára, majd a szakmai kérdések megbeszé­lésére. Többek között szó lesz a szakkörvezetés módszerei­ről, a recski fehér hímzés technikájáról. Az első nap előadói között Varga Mari­ann, a HISZÖV osztályveze­tője, valamint Bárdos Sán- dorné, a népművészet mes­tere, a recski szövetkezet ve­zetője tart figyelemre méltó témájú előadást. A második napon Bakó Ferenccel, a Heves megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjével találkoznak a továbbképzés résztvevői. Az előadás során megismerkednek majd a mű­vészeti tevékenység szerepé­vel, s annak a kapcsolatnak a történetével, amellyel a művészeti tevékenység össze­függ az ember életével. Ugyancsak ezen a napon lesz szó a vagdalásos hím­zés történetéről és modern technikai eljárásairól. Ehhez a témához egyébként egy színes kisfilmet is bemutat­nak a rendezők, a Hazafias Népfront Heves megyei Bi­zottságának, valamint a Me­gyei Művelődési Központ munkatársai. A továbbképzés zárónapján Borbély Jolán, a Népművelé­si Intézet előadója tart elő­adást a magyar népviselet történelmi fejlődéséről és a huszadik századi alkalmazá­sáról, majd Bánszky Pál, a Népművelési Intézet osztály- vezetője veszi át a szót, hogy tájékoztatást adjon a népmű­vészet és a kortárs képzőmű­vészetek kölcsönhatásáról. Ezt követően gyakorlati fog­lalkozáson vesznek részt a szakkörvezetők, ahol bemu­tatják számukra a színes hímzés módjait, fogásait. A hímzőasszonyok találko­zója a díszítőművészeti kiál­lítással ér véget Parádíürdőn. Aratják a repcét Sarudon Ma reggeltől rendrevágó gépek aratják a repcét a Sa- rudi Tiszamenti Termelőszö­vetkezetben. A repce betaka­rítása két menetben történik, a rendrevágók után kombáj­nok népesítik be a 30 hold területű táblát. A termelőszö­vetkezet a vetőmagtermeltető vállalattal kötött szerződés értelmében az értékes olajnak valót a vetőmag lennel tető vállalatnak adja el az utolsó mázsáig. A sarudi aratással megkezdődött Heves megyé­ben az idei betakarítási sze­zon. Uj önkiszolgáló bolt Hatvanban Tegnap délben adták át a dolgozóknak Hatvanban a mintegy 240 ezer forintos költséggel korszerűsített ön­kiszolgáló rendszerű porce­lánboltot. Az új szaküzlet a hatvaniak és a környéken la­kók minden igényét kielégíti majd. Az ünnepség után azonnal megkezdték az áru­sítást a fogyasztók részére. Halálos baleset Tarnaszentmihlóson A tarnaszentmiklósi vasút­állomás közelében csütörtö­kön délelőtt összeütközött Morvái Márton budapesti lakos személygépkocsijával a motorkerékpáron közlekedő 35 éves Molnár János kom­lói lakos. A baleset követ­keztében Molnár János olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rend­őrség folytatja a baleset oká­nak kivizsgálását. Építőanyag tejeszacskóból Érdekes kísérletet végez Egerben a Rózsa Károly ut­cában épülő társasházban a AZ ATOM­GYUFA Hadnagy Gábor és Mekis János szatirikus képregénye S53SÍ3 37. — Főilletékes úr! Kérem! Már hat hónapja kísérletezgetünk itt. Tessék mondani, mikor indul meg végre a sorozat­gyártás? Dr. Foilletekes nem sértődött meg Irinyi tiszteletlensége miatt, sőt jutalomként kiküldte, hogy képviselje •* ;a Hawaii-szigeteken rendezett három hónapos nemzetközi gyufászati tudományos szümpozionon. Hősünk azonban a konferencia szerteágazó és kimerítő foglalatosságai idején is csak az atomgyufa sorsán emésztette magát. 39. Hazatérve első dolga volt ismét a nagyüzemi sorozatgyártást követelni. Állhatatos kitartása makacs üev- buzgosaga végül kimozdította részvétlen tespedtségéből fő nőkét. Az eredmény nem maradt el végül is. ’ Temaforg Textílhasznosító Vállalat, az Építésügyi Minő­ségvizsgáló Intézet, és a He­ves megyei Tanácsi Építőipa­ri Vállalat. A Temaforg Vál­lalat újítói a polipropilén, po­lietilén és a poliamid hulla­dékból egy új, Temizolnak nevezett műanyagot készítet­tek, amely nagyon jó hang- és hőszigetelő. Az egri kísér­let során most azt vizsgál­ják a szakemberek, hogyan lehetne az említett szigetelő- anyagot az építőiparban hasznosítani. Az ellenőrző vizsgálatok után derül majd ki, hogy lehet-e tejeszacskó­ból, műanyag hulladékokból hangszigetelő építőanyagot készíteni. (Foto: Kiss Béla.) Heves megye) Lapkiadö Vállalat. ................. " 12-68. i 4

Next

/
Thumbnails
Contents