Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-04 / 130. szám

Humorszolgálat

Vacsoránál ül a család. Az apa evés közben rádiót hallgat, az anya újságot olvas. A csendesen majszoló gyermek egyszer csak megszólal: „Mégiscsak igaz, hogy nincs szebb a családi életnél!"

Alberto Sordi betér egy római étterembe:

— Nagyszerűi Van osztrigájuk I Es vajon mennyibe kerül?

— 2400. Ura fél tucat — válaszolja a pincér.

— És gyöngy nélkül? — kérdi a művész.

*

Giampiero Albertiul meglepődve látja, hogy fiatal szi- nészkollegájának arcát megannyi veraláfutás „díszíti".

— Hát veled mi történt? — kérdi.

— Vasúti szerencsétlenség.

— Ugyani Meséld el, hogyan történt.

— A vonat befutott az alagútba, a fülke sötétbe borult.

A mellettem illő csinos fiaitól hölgy viszont helyet cserélt a férjével.

*

Este 9-kor dr. Watson belép Sherlock Holmes irodájába.

— Nagyszerül — kiált fel a híres nyomozói — Maga, kedves Watson, pontos, mint mindig. Cs gratulálnom kell az előrelátásához Is, amellyel számított arra, hogy esetleg az egész nyirkos éjszakát a szabadban kell töltenünk és ezért hosszú gyapjú alsónadrágot vett fel.

— Hát ez fantasztikus I — kiállt fel dr. Watson. — Kedves Holmes, maga mindig ámulatba ejt. Hogyan tudta kitalálni?

— Gyerekjáték, valóban gyerekjáték, kedves Watson. On ugyanis nem feledkezett meg a hosszú alsónadságról, nadrágot húzni azonban elfelejtett.

Letépett álarcok

Kálnoky László válogatott versei

Egy nagy művész /

A XX. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő egyénisége Ferenczy Béni, aki öt évvel ezelőtt, 1967. június 2-án hunyt el. Munkásságát számtalan köztéri alkotás őrzi, s benne lobog embersége, művészi hite mindazokban, akik a Képzőművészeti Főiskolán tanítványai lehettek. Emlékét „Emberpár” című alkotásával idézzük olvasóinknak.

Történelem előtti

r_ Számos, cölöpökre épült ház nyomaira, valamint a Lombardia régi lakosságának mindennapi életéhez tartozó tárgyakra, továbbá három kitűnő állapotban levő csónakra bukkant a Monatei-tó fenekén egy búvárcsoport, Varese tartományban.

A leletek között néhány bronzkori edény található, a legfontosabb lelet azonban a három, fent említett csónak, amelyek 300x70 m-es körzetben 7—15 m mélyen feküdtek a viz alatt.

A kezdetleges csónakokat hatalmas fatörzsből munkálták ki, pattintott kövek és bronz fejsze segítségével. A csónakok külső oldalán hieroglifák olvashatók. A leleteket azonnal visszasüllyesztették a vízbe, mert félő, hogy a levegő hatására szétmállanak.

i íaezzuK oivasoinitnaK.

Új

ásvány: a jakutit

Messze Északon, Jakutföldön, a szovjet geológusok új gyémántféleségre bukkantak. A leletet jakutltnak nevezték el. Ez a kő igen apró gyémántrészecskékből áll. Ezeknek összenövése és egymásba fonódása különleges szilárdsággal ruházza fel az ásványt, ami lehetővé teszi, hogy a jakutitot fúrószerszámoknál is felhasználják.

A hatvanesztendős költő gyűjteményes kötete kevés híján — látszatra legalább — egybefoglalja az egész életművet. így azt hihetnők. hogy egy alig háromszáz oldalas kötet markolja össze ezt az egész, értékes életet. De ott vannak műfordításai, a Faust magyarra költése és a világirodalom lírai részének jelentős gyöngyszemei.

Emlegetik úgyis, mint akit a terjedelmére nézve is igazi nagy verse, a Szanatóriumi elégia jellemez leginkább. Kétségtelenül ez az az írás, amely életrajzilag, a költő belső és külső világában végbemenő sorsot a legtisztábban és legplasztikusabban örökíti, mondván többek között a jegyzőkönyvi hitelességgel látott lesújtó tényről a dallamos vallomást:

„Hogy a sebész kivett hét

bordarészt belőlem, a természetben mit jelent. s éppúgy, ha a halál majd

elrabolja tőlem az örökkévaló jelent?

A félelem felém hiába is

lopódzna.

nem fogom görbülő

gerinccel szolgamódra kérlelni a könyörtelent."

Ebben a szakaszban valóban az egész ember benne van. És talán közhelynek tűnik, de minden versében az egész ember van jelen. Ezért a gyűjteményes kötet címadó versére hivatkozom elsősorban, mint bizonyítékra. Nem véletlenül helyezte ezt az összegezést a költő a kötet élére. Summázás ez, bírált és bíráló önmaga veszi le ebben a versben a képzelt álarcot, a szürke mindennapok emberének egyéniséget elrejtő lárváját. Mert esendő az ember „szétloccsanthatja koponyáját egy kődarab”.

„És mégis eszelős hit Lakja a szívét! Hiszi, hogy

trón illeti öt, a gyengét és veszendőt”

Ez a nemes büszkeség és tartás kíséri végig ezt az er- nyedetlen helytállást, a törékeny testben a nagy lélek és szellem vigyázását:

„Ez a trónfosztott szellem

gyújt világot sejtjeim éjében, Idegeim hamar rozsdásodó drótszálain az ő parancsa futkos.

0 nem tűri, hogy a legyőzetés szégyenébe belenyugodva tehetetlenül elheverjek ürülékeim kupacai között."

És a szellem bátorította a költőt „a messzeségben só- padozó fénypontokra mutatva: Nézd! Ott az én lámpáim égnek!”

Mennyi dac és elszántság, reménykedés és tisztánlátás keveredik a magas szárnya- lású sorokban:

„A bölcsesség, mit hetvennyolcvan éven át szívok magamba.

testem petyhüdt tömlőjéből

kifolyhat,

s tudatlan leszek ismét, mint a föld pora, de termékenyítő veszély vonzza milliárd képmásomat, hogy a gömbhöz fűző

köldökzsinórt elvágják, és súlyuktól

szabadultán

induljanak ama fények felé, hogy a leplek, álcák, miket ma még

nevén nevezni nem tudunk, de müvük szenvedés, nyomor, halál,

egyszer ronggyá foszoljanak."

Majd így folytatja és zárja a gondolatsort, az ember nagy és pótolhatatlan hitével, amely a végtelenbe kapaszkodik, hogy emberi méltóságát, nagyra születettségét kihirdesse:

„Igen! En mondom ezt:

Nem veszhet el, ki újraszüli önmagát!"

Ezt a rangos, mindvégigaz ember méltóságát és a szellem magasra törését , parancsként követő magatartást és költői alkotást kell észrevennünk Kálnoky László írásaiban.

Az egriekhez különösen közel állnak az Őszi képek a kisvárosból ciklus darabjai. Itt, a kisvárosban „ a menekülő nyár oson. Mint egy henyélő „lanyha úr hever az ősz a városon.”

„A sarki koldus menekül,

nyakába húzza rongyál botjával súrolja a házakat,

a külváros felé szalad."

Vagy egy másik hitele* kép az Érsekkertből:

„Cigarettázom, s nézek:

egyre megy,

hogy az ember hintán )ir

vagy gyalog. Egy száraz ág fölöttem

megremeg."

A szemlélődés mindig ősz-, szefüggéseket fedez fel, néha a legtávolabbi történések között is. Néha viszont éles • kép vésődik az emlékezetbe i arról a társadalomról, amely körülvette, az életbe küldte a költőt: Mi is történik a Rókus-temetőben ?

„Októberben temettük el nagynéném férjét, egy sötét, napon; egyszer se hagyta el a fény a felhők börtönét.

Nagy temetés volt? kanonok kísérte végső útra öt — igy rendelte a káptalan —. mint káptalani számvevőt "

Ha a leírást mondatokra bontjuk, tűnik ki a pillanatkép hitelessége, a vizsgálódás és a vizsgálódásnak az iránya. A költő az egész: élettel szemben áll figyelő állásba, és amíg az a célja, hogy önmagát megvallja, feltérképezze szemléletének tágas határait, képekre bontja a világot is, mindenki és minden kényszerül levetni az álarcot. Ha nem, akkor az álarc letépetik. Ez a tépő mozdulat az őszinteségé, a könyörtelen igazságkeresésé.

És itt nincs kegyelem azala- > koskodókkal szemben!

A vers komoly művészet Kálnoky Lászlónál. Formái, ritmusai tömörek, képei csak a leglényegre törnek. Élete, témái és példaképei egy-. aránt pesszimizmust sugall- nak. És mégsem lehangoló ez a világ, ez a költészet.' Akiben ennyi hit és ennyi szellemi erő fészkel, az nemcsak magát szüli újra — példát is mutat.

Farkas András

yolcéves fickó: ez azt jelenni^ ti, hogy az ember lógó ci- I 11 Pőfűzővél szaladgál, nem I i I akar mosakodni, lökhajtáI V I sos-pilóta, futballsztár, cow- |®M| boy vagy Robinson szenet- ne lenni; azt jelenti, hogy az ember elhasznált vonatjegyeket, üvegeket, csavarokat és drótdarabokat gyűjt, vagy esetleg golyót, töltényhüveiyt. ceruzacsutkát. De amit legeslegjobban kíván, az a ló. Még akkor is, ha az ember őr egy autóparkírozó helyen, vagy újságárus, és nem tudja megvenni azokat a filléres füzeteket, melyeknek az úiságbódén mindig csak az első oldalát olvashatja el. Futball- labdája csak egy cigarettásdoboz, vagy egy papírgombóc, íján, amellyel lődöz, húr helyet madzag van, és szupennan-ruháról, tőrről, vagy igazi bárlabdáról álmodozik.

De az a ló, amiről Kisgaras álmodik, valóban létezik. Keresetéből mindennap félretesz egypár centavót, mielőtt hazaadná a pénzt, és egv este így szól 32 anyjához:

— Anyu, veszek magamnak egy lovat.

Anyu fáradt és agyondolgozott. Leteszi a vasalót, és felnéz.

— Lovat? Megbolondultál, fiam?

— Barnát, és a szőrén fogom megülni.

— Na de kisfiam, miket beszélsz itt össze-vissza? Tudod egyáltalán, hogy mennyibe kerül egy ilyen ló? Csak hogy megvedd, ötven pesó- ra van szükséged. Gondold meg, ötven pesóra! Az majdnem any- nyi, amennyit apád egy hónap alatt keres. Akkor aztán a lovat esszük? És hova teszed? Csaknem mihozzánk a szobába ? És mit adsz neki enni? Talán lisztet?

HILDA PERERA:

KISGÁRÁS

Nem, nem fiacskám, ne is ábrándozz róla.

— Igazad van, anyu. A ló nem fér a szobába, és a lisztet sem eszi meg. Inkább mégse veszek lovat.

És Kisgaras elhatározza, hogy kutyát vesz magának. De jó nagyot, nyírott fülűt, hosszú lábút. Ilyen kutyát lát néha a gazdagok kertjében. Egy ilyen kutya majdnem ugyanaz, mintha ló leime.

— Anyu! — mondja —, nem veszek lovat, kutyát veszek, de egy nagy, barna bundást.

— Menj csak el a mészároshoz, és kérdezd meg, hogy mit eszik a kutya.

Kisgaras elmegy a mészároshoz.

— Te, Venancio, tulajdonképpen mit eszik egy nagy kutya?

— Hát — válaszolja a mészáros a fejét vakarva —, vannak kuncsaftjaim a Country Clubból, azok három font húst vesznek mindennap, de a legjavát ám, és két liter tejet.

Kisgaras elcsodálkozik Három font húst mindennap! ök otthon egész héten nem esznek annyit, így hát fajkutya nem jöhet számításba. Sokkal jobb lesz, ha egy egészen közönséges kóbor kutyát szerez, egy kis borzasát. Az sokkal ragaszkodóbb, mindenhová követi az embert, és ha Kisgaras a parkírozót] elyen őrzi az autókat, egy

kicsit játszhat is vele. Világos: egy ilyen kutyüs az igazi.

— Te, anyu — mondja az édesanyjának —, nem kell nekem semmiféle faj-kutya, csak egy egészen apró.

— Ugyan, eredj már azzal a korccsal — feleli az édesanya —, az mindenfelé elkószál, aztán megharap valakit, és kész az ösz- szezördülés a rendőrséggel, mert lehet, hogy veszett volt. Van elég bajom így is, semmi szükségem még egy korcsra is.

Kisgaras figyelmesen végignézi az édesanyját. Igen, egész nap el van foglalva a mosással, vasalással, stoppolással, főzéssel. És Kisgaras meggszólal:

— Igazad van, anyuci, nem kell kutya.

Néhány napig töprengve jon- megy, A mindenségit, csak kell olyan állatnak lennie, amelyik se húst nem eszik, se dolgot nem ad. De persze fel kell vennie a karjára, hogy játszani tudjon vele, és vele kell, hogy menjen mindenhová. Egy macska fut át előtte az úton. Sovány és borzas, és a farka égnek áll, mint egy antenna. Kisgaras boldogan viszi magával a nyávogó macskát, és azonnal érdeklődni kezd, hogy mit eszik. Tiszta szerencse: elég neki egy tányérka tej, mert még meglehetősen kicsi. A saját tejrészéből fog neki adni. És még a parkírozóhelyre is magával viheti. A macska dorombolva dörgölőzik a lábához, és ráadásul kék szeme van. A macska az igazi! Nevetséges, hogy mindjárt nem erre gondolt.

— Nézd csak, anyu, mim van?

— Remélhetőleg kandúr. Mit

csinálok a kölykökkel, ha nőstény?

Anyu nem tudja megállapítaná, hogy kandúr-e. Hazajön édesapa. Felemeli a macskát és megnézi. Kisgaras feszülten figyeli.

— Hagyd futni, Kisgaras, nőslény. Minden szíre-szóra lekölyke- zik, aztán bukdácsolhatunk a kismacskákon.

Kisgaras fontolóra veszi a dolgot. Nem, ő nem fog a kismacskákon bukdácsolni, a szoba anélkül is kicsi. Nem kell a macska.

Ezt is feladta. Már három napja áll a parkírozóhelyen, és megpróbál csak az autókra gondolni, amelyeket őriznie kell. A lóval nem ment a dolog, a kutyával és a macskával szintén nem. Mégiscsak egyedül kell maradnia. És ha szerezne egy gyíkot? De abban meg mi a jó? Egy darabig elszó- rakózik vele, megbámulhatja, amint ide-oda cikázik, vagy hirtelen levegő után kapkod. Csakhogy a gyíkok mérgesek és harapnak. Hát a béka? Á, nem, az jóformán semmi. Csak megijedek tőle, és kész a veszekedés. Egyáltalán semmi értelme sincs, hogy örüljön valaminek, mert úgysem lesz semmi az egészből, és csak bosz- szankodik miatta.

Végigmegy a Galiano utcán, egész a San Rafael utcáig. A sarkon egy férfi áll, és egy icipici teknősbékát akar eladni, ami egy üvegben mászik körbe-körbe. Tíz centavóba kerül.

— Mit eszik a teknősbéka? — érdeklődik Kisgaras.

— Egy morzsányi húst vagy kenyeret, miegymást.

Kisgaras odébbmegy, és gondolkozik. A teknősbéka nem dorombol

I

í

AAMAAMAMAA/WW\AAAAAAAMAíNAA(^WvAAA'N>

•

és nem nyávog. De dülledt szeme I •an és pikkelyes nyaka, és ha I behúzza a fejét, és elbújik a pán- : céljába, olyan, mint1 a kő. A kicsi- • lyein nem bukdácsol az ember, ' annyi húst sem eszik, mint a ku- '• tya, nem olyan drága, mint a ló, < és sokkal szebb, mint a gyík. vagy ! a béka. az egyszer biztos. Hát, ide ; >- azzal a teknősbékával!

^ Alig keresi meg a parkírozóhe- j i’ lyen a tíz centavót, elmegy az ; L árushoz a Galiano utca és a San ; Rafael utca sarkéira, megveszi a ; teknősbékát, és beledugja egy zacs- ; kóba, amire két szellőzőnyílást ; fúrt. Egész nap áll a tűző napon, ; őrzi az autókat, és néha meghall- ; [_ gatja. hogyan motoszkál a zacskó. ;

Végre van valamije, ami csak az ; [_ övé. Egy apró, sötétzöld tefcnősbé- J ka, kidülledt szemmel, karmos Iá- | bacskával. Este megmutatja az ; r_ édesanyjának. És ha az édesanyja | j, a tekr.ősbékát is ellenzi? Kisgaras | ií véglgsimítja az állatka kis fehér ; .s hasát. A teknősbéka mindent meg- ! i_ eszik, egy morzsányi húst, vagy ke- ! a nyerek a kicsinyein nem bukdácsol n az ember, nem ugat, nem kap ve- ). szettséget, és a rendőrséggel sem l a, okoz összezördülést.

Kisgaras odaáll az édesanyja < y elé. előhúzza háta mögül az össze- < '■ gyűrt zacskót, felemeli a fejét, és < n egy kis aggodalommal a hangjában < fS kérdzi: j

j” — Anyu, és egy teknősbékát? iZ — Űristen, kisfiam, mit be- < f. szélsz? <

— Hogy tarthatok-e teknősbe- 5 a> kát?

■' g®?1 z édesanya ránéz. Hirtelen <

Cnp elneveti magát, arcáról s íz ( gyengédség sugárzik. <

ffl i f — Hát pérsze, kisfiam. Teg- < _ ■ *' nap találtam véletlenül egy

üres üveget, és arra »gondol- I tóak* tam, hogy abban éppen egy < teknősbékát tarthatnánk. Hozd < i_ csak ide kisfiam. <

>1 Teliér Gyula fordítása >