Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-18 / 142. szám

Wyár eleje, meggyérlelő június! Tisztázódtak már min­den portán, minden családban az üdülőszezon harcvonalai Kialakultak a frontok. Eldőlt, ki rohamozza meg tenyér­nyi szabad terepért a Balaton kies vidékét, ki mássza meg a Gerecse, Pilis. Bakony, Bükk és Mátra vad, egényes hegyeit, ki spórolt olyan ügyesen, hogy eljuthat a hűvös hullámú tengerekre, öreg üzbég városokba, vagy a művé­szetek Mekkájába, amit Párizs néven tanult tisztelni a földgolyó valahány népe. Eldőlt továbbá, hogy orosz, spa­nyol, angol, német szótárat szerezzen-e záros határidőn belül a família Benjáminja, s hogy miféle konzerveket vá­sároljon a háziasszony az indulás nagy pillanatáig. Persze, lesz, aki nem izgul, nem csomagol. Lesz, aki megmarad családi fészkében, s lehúzott redőnyök mögött, kezében Agatha Christhie valamely „csemegéjével”, mú­latja a nyár délutáni óráit, avagy más oltáron áldoz a megérdemelt szabadság istenének. Kőrútunk ilyesféle típu­sú embereket is felderített szűkebb hazánkban, Heves me­gyében, egyetlen nyúlfarknyi mondattal kopogtatva váro­son, falun: Hol tölti nyári szabadságát? íme a válaszok színes csokra! ,.Elsősorban: későn kelünk!” Két tárgyalás között röpke néhány percre fogad ben­nünket Hever Lajos ország- gyűlési képviselő, a MEZŐ­GÉP hevesi gyáregységének igazgatója. — Siófokra megyünk a családdal, a gyáregység üdü­lőjébe. Ez már hagyomány. Minden esztendőben ott töl­tünk nyolc-kilenc napot. A gyerekek miatt csak augusz­tus elején indulunk. Nagy­lányomnak most lesz a fel­vételi vizsgája, egyetemista fiam pedig még nyári szak­mai gyakorlaton van. No és addig nekem is akad számos tennivalóm. — Mi lesz a program? — Elsősorban: későn ke­lünk! Ez a legfontosabb ... Délelőtt fürdés, napozás, az­tán ebéd a vendéglőben. Délután újra fürdés és na­pozás. Az esti programot a gyerekek határozzák meg, tehát elmegyünk a Matróz­ba. Ott a leghangosabb a ze­ne, ott lehet a legvadabb táncokban „gyönyörköd­ni ...” Persze, azért más program Is lesz! Szintén hagyomány, hogy körülkocsi­kázzuk a Balatont Ezt soha nem lehet megunni. Ja igen, ellátogatunk egy napra Pécs­re is. Mert Olaszországban például már jártunk, de Pécsett még nem... Ezt most sürgősen bepótoljuk. — Gépkocsi tehát ran. Másra nincs szükség? — Dehogynem! Jó időre! Egy telek árán az Adiiáia Kis büfé Egerben, a Makiári út végén, közel a város széléhez. Ennek volt mindenese másfél évtizeden át Nagy Andor, a vendéglátóipar nyugdíjasa. Támasza, segítője pe­dig az a halk szavú, őszbe borult, kedves asszony, akivel a család nyári terveiről beszélgetünk a Vörösmarty utcai ház tornácán. — Hát bizony, amíg fiatalok voltunk, nemigen tellett nyaralásra, üdülésre. Elsősorban a munka miatt. Azután pedig ott volt két gyermekünk, akiket igyekeztünk szépen kiiskoláztatni — mondja Nagy Andorné. — Az idén, im­már nyugdíjban, jutott eszünkbe először, hogy szét kellene nézni a világban. No, nem a nyugdíjra építettük tervün­kén Hanem volt egy kis telkünk, azt tettük pénzzé. Fil­men, televízióban sokat elgyönyörködtem az olasz városok építészeti remekeiben, műkincseiben, s nagyon a szívem­hez nőtt az Adria, csodálatos tengerparti strandjaival. Amikor arról kellett döntenünk, hogy hová is menjünk, így esett választásunk egy osztrák—olasz—jugoszláv kör­útra, amelyen érintjük majd Bécset, Velencét, Rijekát. Őszintén mondom, remegve várom ezt a találkozást, a vi­szontlátást. Mert hiszen ennek nevezhető, miután annyi­szor látta már az ember a film jóvoltából Schönbrunn pa­zar kastélyát, vagy a velencei lagúnákat. S arra vagyok nagyon kíváncsi, azt kapom-e hangulatban, képben, amit magamban annyi időn át felépítettem. Fájna a csaló­dás .., A tanácselnök — Hol nyaralok? A ház­tájiban, a feleségemmel! — s olyan jót kacag a válasz­hoz Dobos István, Verpelét tanácselnöke, hogy a könnye is kicsordul. — Nem kíván­kozom én innen sehova. Bo­garam az a kis föld a ha­tárban, ott pihenek, ott gyűjtök magamnak erőt a hivatali munkához. Mint ahogyan az is bogaram, hogy *a „reggeli krónikára” ki­nyissam mindennap a rádiót. Egy kis korai kapálás, aztán tájékozódás a nagyvilágban... Meg úgy vagyok az üdülés­sel, hogy időm sincs hozzá. Még a múlt évi szabadságo­mat sem vettem ki. Dg hát tehetem, amikor szakállas problémák itt állnak meg­oldatlanul? Például a víz- művesítés! Gyűrni, hajtani kell ezt a dolgot, hiszen ki­mutatták, hogy huszonöt év alatt 26 csecsemő halt meg községünkben kútjaink nit- rátfertőzöttsége miatt... Van azért egy távolabbi, dédel­getett áimom. Már el is kezd­tem a nyelvtanulást. c>zaret- nek pár hétre a Szbv .íunió- ba utazni, hogy valami ha­sonló község tanácselnöké­nek munkájával, életévei nem csomagol megismerkedjem. Azt hi­szem, hasznát venném itt­honi tevékenységemben. Ter­mészetesen úgy képzelem a dolgot, hogy utamat viszont- látogatás követné. Hogy mi­kor kerül minderre sor? Én is szeretném tudni. Az orosz nyelvkönyvet mindenesetre megvettem, s forgatom szor­galmasan. A többit az időre bízom, A brigád A MEZŐGÉP gyöngyösi gyáregységében az a szokás, hogy minden évben, két tur­nusban is, külföldi jutalom­üdülésre küldik a legjobban dolgozó szocialista brigádta­gokat. Az idén Kovács József lakatos így utazik román— bolgár körútra. — Családtagot lehet vin­ni — meséli — jön tehát a feleségem is. Nekem nem kerül pénzbe az út, csak a zsebpénzt kell vinnem. A feleségem költségét meg ösz- szegyűjtöttük. A július 7-én induló turnusban harminc­nyolcán megyünk. A gyár­egység adja a buszt, ennél­fogva nincs útiköltség, a programot pedig az Express szervezi. — Nem sok idő van hátra az indulásig. Ez a néhány hét a tervezgetésé és a ké­szülődésé, igaz? — Nem az a célunk, hogy vásároljunk, mint sokan te­szik a magyar „turisták” kö­Plébános úr Leningrádbn utazik Derűs, fiatalos mozgású ember Fülöp Sándor, a kis- nánaiak plébánosa. Bizonyítja az is, hogy túl a hatvanon szánta magát újabb külföldi útra. — Hét esztendővel ezelőtt jártam már Olaszországban, megcsodáltam Rómát, Firenzét, Velencét. Most Észak Ve­lencéjébe, Leningrádba utazom. Éppen ma küldte az egri IBUSZ a részvételi jegyeket, kartonokat. Barátaim, akik jártak már a Szovjetunióban, annyi érdekeset, szépet me­séltek erről a városról, hogy elhatároztam, megnézem! Kíváncsi vagyok, mennyiben hasonlítanak egymásra, s milyen az élet ott, ahol negyed századdal ezelőtt szinte mindent elölről kellett kezdeni? Egyébként nálunk, a fa­luban, jó szokássá vált a nyaralás. A termelőszövetkezet húszas csoportokban küldi tagjait a debreceni Nagyerdő­be, ahol a MEDOSZ üdülője minden kényelemmel, szóra­kozási és fürdőzési lehetőséggel fogadja őket. így van ez! Meg kell csak ízlelni a jót, s máris rákap az ember. — Indulás? — Június 24-én, Pestről. Jön velem egy pap barátom, a gyöngyösoroszi esperes-plébános. Azzal fogtam össze. Csak jobb, ha két egyívású ember kerül egy szobába. Megértjük egymást, könnyebben elvitatkozunk, s hama­rabb találunk mindkettőnket érdeklő látványosságot. „Négerként jövünk haza!” A karáosondi fiatalok ifjú­sági klubja úgy döntött, hogy nyolc napot Várnában, a Fekete-tenger partján töl­tenek a fiatalok. A csoport vezetője Kovács Gabriella, a klub csinos, fekete „főnöke”. — Még soha nem jártam külföldön, pláne tengerpar­ton — lelkesedik. — Az utat az IBUSZ szervezi. Már min­den készen áll, csak utazni kell. Fizetővendég-szállást kapunk, így nem lesz olyan drága a mulatság. Természe­tesen mindenre kíváncsiak vagyunk, amit e néhány nap .alatt megnézhetünk. És für­dés, fürdés a tengerben, Igaz, sokan nem tudnak úszni. De szent elhatározás: ott mindenkinek kötelező megtanulni! —. Esténként? — Természetesen eljárunk szórakozni. — így érdemes a szabad­ságot tölteni.. ! — Ez az év különben is Fortuna „szekerén” Jaltába Első nyaralására, első repülőútjára készül Szabó Anna gyöngyössolymosi diáklány. Külföldre, a fekete-tengeri Jaltába megy. Ami külön szenzáció: pénzbe sem kerül ne­ki a dolog. — Nyertem a szovjet utat! Amikor a Népújság tava­szi előfizetésgyűjtö akciója folyt, édesapámat is rábeszél­ték a lapra az ásványbányában, ö maga helyett engem írt fel a sorsolási szelvényre, s amilyen szerencsém van, ki­húzták számomat. Pár nap múlva indulok a Feri­hegyről. — Az osztálytársak irigykednek? — Nem! Velem együtt örültek a nyereménynek, s mi­vel legtöbbjük már sokat utazott, elláttak jó tanáccsal. A gyomrom nem a legerősebb, írattam gyógyszert, hogy könnyen viseljem a repülést, összekészítettem ruháimat, strandöltözékkel együtt, mert szeretek fürdeni, úszni. S elláttam magam szótárral, jegyzetfüzettel, hogy gyakorol­hassam az oroszt, ami kedvenc tantárgyam. Látja, még ebben is szerencsém volt! Olyan országba utazhatok, ahol nem jelent problémát a nyelv. Barna hajú, nyúlánk kislány Anna. Szakasztott édes­anyja. aki az új trónörökössel, Istvánnal a karján hallgat bennünket. Megkérdeztük, könnyű szívvel engedi-e lányát az útra? — Kicsit tartok a repülőtől! Viszont mindenképpen nagy élmény lesz neki ez a nyaralas. Azon felül, hogy önállóságra nevelt és tudományban gyarapítja szerencsés volt nekem. Egy­szer már üdültem az idén. Májusban, egy üdülőhajón, Esztergomban. A hajó amo­lyan előtanulmány volt a , ,tengerészkedésihez.” — Csak az egyik elhatáro­zást említette. Mi a másik? — Négerként jövünk haza! javasolta zül. Világot akarunk látni végre. Most egyszerre két or­szágot megismerhetünk, s láthatjuk a tengert...! Kell-e ennél több? Építkez­tünk, aztán jött a két gye­rek, korábban nem jutot­tunk odáig, hogy utazásokon törjük a fejünket... Dobogókő, gombapaprikás Vajda Zoltán boconádi tsz-állatgondozó Dobogókő mellett döntött. Nem volt nehéz: már évek óta minden esztendőben ott nyaral a családdal. Rokonoknál. Vajdáné bátyja, felesége egy szép üdülőben dolgozik, s van házuk, ahol jól megférnek. Aztán ott is van egy tizenhat éves lány, meg Vajdáéknál is. Nagy a barátság a két unokatest­vér között, — meséli az asszony —, már csak ezért is fontos a dobogókői nyaralás! — No és a févjem szereti a fákat, állandóan az erdői járja. Alföldi emberek vagyunk, ez mindent megmagyaráz. És az is, hogy sok a gomba. Finomabbnál finomabp pap­rikást, s más ételkölteményt lehet produkálni. — Végső soron a háziasszonyszerep nem szűnik meg ott sem. Főzni kell?! — Most nem — mosolyodik el Vajdáné. — Én ugyanis itthon maradok kivételesen, tehát felmentett vagyok fő­zésből ... Nincs már szabadságom ebben az évben. — Akkor elmarad a közös program? — Nem egészen. Augusztusban a szövetkezettel leuta­zunk Szegedre, a szabadtéri játékokra. A Cigánybárót néz­zük meg. Oda az egész család eljön! Nászút — külön beutalóval Ha valakinek szüksége le­het időnként nagy-nagy pi­henésre, az Bocsi János, a füzesabonyi vasútállomás in­tézője. Képzeljék el! Ott ül valaki napról-napra a hatal­mas irányítóasztal mellett, amelyen kirajzolódnak a ha­talmas pályaudvar vágányai, jelzőkkel, váltókkal... A vállán nyugszik a felelősség a vonatok ki- és bebocsátá­sáért, annyi emberéletért — Egy közepes csütörtöki napon, mindkét irányba, 60— 70 vonatot kell útnak enged­nem. Pénteken akad 110 vo­nat is! — Akkor ráfér a pihenés. Hová megy nyaralni? — Balatonföldvárra. Nász­úira! — Hirtelen megmérge­sedik: — Képzelje el, már januárban kértem házaspár­beutalót, most megjött!... Két szólójegy! Érti ezt? Én nem! Még az a szerencse, hogy egy időpontra szól mindkettő. — A fiatalok leleményes­sége mindent megoldhat. — No, igen — mosolyodik el. — Különösen, ha a gond­nok is segít, hogy egy szo­bába kerüljünk. Nem sze­retnék mindjárt az elején ifjú feleségemmel titokban randevúzni! Cseng a telefon. — Igen, mehet..'. — És megnyom egy gombot a „domino-integra” vezérlő­pultján. Talán arra gondol közben, hogy nem is olyan sokára az 6 vonatjuk indul. Pihenni azzal, akit élettársul választott. Egri lány és a piramisok — Azt mondom: Kairó! Mi jut erről eszébe? — Hát a piramisok. Cheops, Chefren, Mikerlnos. Az­tán az operaház, ahol a Szuezi-csatorna megnyitására írt Verdi-operát, az Aidát bemutatták... Elsősorban nyilván ezekre kiváncsi az Egyiptomba ké­szülő Kiss Márta, a V1LATI ifjú elektroműszerésze, aki négy esztendeje minden nyáron külföldre látogat, hétvé­geken pedig az egri Petőfi SK természetjáróival hazánk különböző tájait barangolja be. Egyetlen szenvedélye az utazás, a túra! S egyelőre teheti, mert a szülői házban gondoskodnak róla. Amit munkahelyén keres, az megy az utakra. — Merre járt már? — Bulgáriában, Németországban, tavaly a Szovjet­unióban, legutóbb pedig Székesfehérváron, ahol egy ter­mészetjáró versenyen csapatommal jó helyezést értünkéi. — Hogyan készül Afrikába? — összeolvasok mindent, ami csak Egyiptomról szól, s keresem, kutatom az olyan embereket, akik már jártak ezen a kontinensen. Szeretek tervszerűen felkészülni min­den utazásra. Csak úgy van értelme a dolognak, külföldön csak úgy tudja gazdaságosan beosztani idejét az ember. No és megkaptam a védőoltásokat is. Mind megfogant, akár holnap indulhatnék. — Jó repülést, hasznos utat! Amikor a hóhért akasztják Most pedig rajtad a sor, Hátai Gábor! Könnyű kér­dezgetni ebben a kánikulá­ban, s várni, amíg a választ kiizzadja a szegény interjú- alany. Tessék! Mit tervezel te a nyáron? — Könnyebbet nem tudsz kérdezni? Egyáltalán, ter­vezhetek én ott, ahol az asz- szony viseli a kalapot, s minden a gyermek őfelsége körül forog? Nézd, egy biz­tos. Olyan helyre nem me­gyek, ahová sokáig kell utaz­nom. Mert finom alkat va­gyok, nem bírom a rázást. Tehát én kitartok a Szépasz- szony-völgynél... De en­gedd, Moldvay Győző, hogy visszakérdezzek! Csak akkor gilt a dolog. Te miben sán- tikál sz? — Fogalmam sincs, mit eszeltek ki szórakoztatásom­ra erdélyi barátaim. Mivel­hogy jó pár esztendő után ismét ellátogatok Kolozsvár­ra, Marosvásárhelyre, Csík­szeredába, ahol sok kedves ismerős vár ezen a nyáron is. Ami igaz, szívesen vin­ném magammal fotósunkat, Tóth Gizellát, hogy néhány emlékidéző felvételt készít­sen az útról. Am nálunk te teljes jogot élvez az asszony. Ez annyit tesz, hogy nejem szintén részt vesz a túrán. Márpedig két nő egy autó­ban,,,? Inkább az akasztó- íft!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents