Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

Tíz év, ötszáz tanulmány Jubilál a Hevesi Művelődés Tí? éve jelent meg az első ■zám, ízelítőt adva Heves megye alkotó, író pedagógu­sainak sokoldalú munkássá­gából. A szerkesztő bizott­ság Szabó Gábor, a tanár- szerkesztó szerényen a Tu­dósító címet választotta — viselte is a folyóirat majd hét évig; — ezzel is kife­jezve azt. hogy érzékeltetni kívánja, mire képes a te­remtő nevelő ambíciója, élet­tapasztalata. Nemes vállal­kozás volt, hiszen fórumot kívánt biztosítani a publi­kációra szomjúhozó pedagó­gusok táborának. azoknak, akik napi munkájukon túl is keresik, kutatják a jobb, a hatékonyabb oktatási-ne­velési módszereket. A ZÁSZLÓBONTÖK az úttörők szerepét vállalták. Amikor a folyóirat-alapítás mellett döntöttek, az ország­ban csak Baranyában pró­bálkoztak hasonló kezdemé­nyezéssel, de a baranyai el­sők is csak a szárnybontoga­tásnál tartottak. Mindkét megye vállalkozó kedvű, agi­lis pedagógusai tudták, hogy a publikáció még többre, még jobbra ösztönöz, s meg­sokszorozza mind az egyén, mind az alkotó közösség energiáit. Tudták, hogy az országos szaklapok, szakfo­lyóiratok minimális megje­lenési lehetőséget biztosíta­nak a toüforgató, a búvár­kodó, a kísérletező pedagó­gusok számára. Vidéki fo­lyóiratot akartak, de olyan, amelyik színvonalban állja a versenyt az országos szak­fórumokkal. Akarták, mert hittek abban, hogy felfede­zik a láthatatlan aranytar­talékot. OPTIMIZMUSUKAT IGA­ZOLTA AZ IDŐ, tíz év sok­sok jól sikerült száma. Hogy mindez nemcsak megszokott, sablonos ízű ünnepi tisztel­gés ; bizonyításul idézzük, említsük a megfellebbezhe­tetlen tényeket. Ma már az ország legtávolabbi pontjai­ról, kis és nagyobb iskolák­ból is jönnek a levelek a szerkesztőhöz. Gyakorló pe­dagógusok, búvárkodó taná­rok kérnek egy-egy számot, igényelnek egy-egy tanul­mányt, mert érzik, hogy so­kat jelent, hogy hasznos szá­mukra. A sikeresebb mun­kákat az országos ranglistán is előkelő helyen jegyzik: a pedagógus továbbképzések anyagában minduntalan fel­bukkan egy-egy utalás a Hevesi Művelődésben meg­jelent szakcikkekre. Indulás­kor a folyóirat szerkesztő bizottsága azt is tervezte, hogy a megyei pedagógus­továbbképzést igyekszik ha­tékonyabbá tenni. Nos, az elképzelésből, a tervből va­lóság lett: évek óta a He­vesi Művelődés ad helyet a továbbképzéseken felhasz­nált legnívósabb anyagok­nak. Nem túlzás, ha azt mondjuk: házhoz viszi a szakmai információkat, tájé­koztat az útkeresésről, azok­ról a legfontosabb szakmai gondokról, amelyek nem­csak a megye, hanem az egész ország pedagógustá­borét foglalkoztatják. TÖBBSZÖRÖSEN IS IGA­ZOLÓDOTT az úttörők bi­zakodása. Induláskor még maguk sem számítottak ar­ra, hogy milyen népes alko­tógárdát sikerül a nemes ügy érdekében mozgósítani. A Hevesi Művelődés egyes számaiban tíz év során mintegy ötszáz terjedelmes, gonddal megírt szakcikk, kulturszociológiai vázlat, népművelési tanulmány je­lent meg. Szép szám ez, kü­lönösképp akkor, ha azt is elmondjuk, hogy a szerzők nem kapnak honoráriumot, kizárólag csak a közlésvágy sarkallta és sarkallja őket egy-egy elképzelés papírra vetésére. Úgy hisszük: ez az ügybuzgalom országosan pár ját ritkítja. MA MÁR RANGOT JE­LENT publikációval jelent kezni a Hevesi Művelődés­ben. Rangot jelent, mert bármennyire is nehéz hely­zetben volt és van a szer­kesztő, a szerkesztő bizott­ság, soha nem hajlott a ké- nyelmességböl fakadó meg­alkuváshoz. Elnagyolt íráso­kat nemegyszer postáztak vissza országos hírű pedagó­giai szakembereknek is. A gyakorlat azt bizonyította, hogy nem hiába: egy-két hónap múltán hozta a posta a korrigált, a gonddal elké­szített tanulmányt, bizonyít­va, hogy az igényesség olyan mint az időjárás: alkalmaz­kodni kell hozzá. Tíz év nem kis idő, a fo­lyóirat történetében minden tizenkét hónapnak megvan a maga története: egy-egy év újabb lépcsőfok a sok­színűség, a tartalmi mélység felé. Közel három éve an­nak, hogy a Tudósítóból He­vesi Művelődés lett. A név­változás nem véletlen: a szerkesztés, a népes és te­hetséges alkotógárda már ar­ra is vállalkozhatott, hogy nemcsak kizárólag pedagó­giai profilú folyóirattal lép a nagyközönség elé, hanem ízelítőt ad a hevesi műve­lődés mindennapjaiból, jele­néből és múltjából egyaránt. A jubileumi szám bizo­nyítja, hogy ez maradékta­lanul sikerült, hiszen — töb­bek között — tájékoztatást kapunk Gárdonyi titkosírá sáról, a tenki népművelés helyzetéről, Berze Nagy Já­nos munkásságáról, Gyön­gyös város közművelődésé­ről. örömmel olvashatjuk — ezúttal elsőként — a sta­fétaváltók, a fiatal tanár­nemzedék írásait is az ün­nepi számban. A bemutat­kozás igazolta, hogy érde­mes külön rovatot is bizto­sítani számukra. Egy nemzedék búcsúzik, egy újabb szárnyait bonto­gatja. így lehetne jellemezni a Hevesi Művelődés tíz évét. Ez is igazolja, bizo­nyítja, hogy érdemes volt tíz évvel ezelőtt nekivágni az ismeretlennek. S megéri tovább is haladni a meg­kezdett úton, hiszen nem­csak tennivaló akad elég, hanem lelkes munkáskézben sincs hiány ... Pécsi István diákok sikere (Tudósítónktól): A napokban rendezték meg Budapesten a középfo­kú iskolások számára az el­sősegélynyújtó versenyt. Heves megyét két iskola csapata képviselte az egész­ségügyi szakközépiskolások csoportjában, ahol nagy si­kert értek el a hatvani Baj- za-diákok, ugyanis 14 csa­patot megelőzve, első he­lyen végeztek, és elnyerték a (Magyar Vöröskereszt Or­szágos Központja által ado­mányozott díszes kristály­serleget. A csapat sikerét annak köszönhette, hogy harmadik éve szorgalmasan készülnek az egészségügyi hivatásra. Minden évben meg szokták rendezni az iskolai elsőse­gélynyújtó versenyt. Nagy segítséget nyújtott a felké­szülésben Tóth Zsuzsanna tanárnő és Balogh lmréné, a hatvani rendelőintézet ve­zető asszisztensnője. Némethy Gábor Harminckét nevem volt Film készül Ságvári Endre életéről Je^url5.;-C8ütőrt«fi 1944. július 27-én délután, a Budakeszi úti Nagy Béla cukrászda kerthelyiségében rendőrgolyóktól halálos se­bet kapva feküdt Ságvári Endre, az országos ifjúsági bizottság titkára, az illegá­lis KMP tavja. Az iratok után kutató nyomozó a még eszméleténél levő Ságvári Endrétől a nevét kérdezte. „Harminckét nevem volt” — válaszolta. Ságvári Endre e szavait választotta Hollós Ervin dokumentudregényé- nek címéül, ■ a filmnek, amelyet e regény nyomán Keleti Márton háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész forgat. A forgatás egyik színhelyén — az egykori Nagy Béla cukrászdápan —, beszélgetett az író és a rendező az MTI munkatár­sával. ».A*,.. u - .-J. f — Eredeti dokumentumok alapján — beszélgetések, a részt vevők visszaemlékezé­sei nyomán, népbírósági tár­gyalások jegyzőkönyvéből merítve — írtam meg a Ságvári Endre életéről szóló dokumentumregényem — mondja Hollós Ervin. A könyv azt boncolgatja, ho­gyan történt, milyen előzmé­nyei voltak az 1944. július 27-i tragédiának, Ságvári Endre megölésének. Igyekszem bemutatni azt a szövevényes harcot, amit a párt, az ifjúmunkás mozga­lom a rendőrséggel és a esendőrséggel folytatott. Ke­leti Márton megtisztelő, s ugyanakkor komoly művészi próbatételt jelentő feladatnak tekinti a film elkészítését. — Nem életrajzi film lesz. Ságvári Endre hősi példájá­nak középpontba állításával, élete utolsó időszakának be­mutatásával emléket aka­runk állítani az ifjúmunkás és az antifasiszta mozga­lomnak. Keleti Márton parádés sze­reposztásban forgatja a fil­met. Ságvári Endrét Huszti Péter személyesíti meg. A szereplők között van többek között Tahi-Tóth László, Pé­csi Sándor, Törőcsik Mari, Bodnár Erika, L atinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc, Mensáros László, öze Lajos, Keres Emil, Tordy Géza. Az operatőr Illés György. Az al­kotók szeretnék, ha a filmet az idén, november 7-én már bemutathatnák a közönség­nek. Szóbeli érettségin Számok tengerében a szóbeli vizsgán. (MTI Foto — KS) IBUSZ-előrejelzés: 1972 a kongresszusok, tanácskozások éve Az idei esztendő az IBUSZ „előrejelzése” szerint világ- viszonylatban is a kongresz- szusok és a tudományos ta­nácskozások éve. Különösen gazdag szakmai program várja a szakembereket a Szovjetunióban, ahová az IBUSZ is számos utazást szervez. Máris nagy az érdeklődés a nyár végén Moszkvában megnyíló „Mezőgazdaság 1972.” című kiállítás iránt, amely a világ mezőgazdasá­gát mutatja be. Eddig több mint száz termelőszövetke­zetből ezer mezőgazdasági szakember jelentkezett az IBUSZ és az Agroinform Mezőgazdasági Utazási Iro­da különvonatára. A nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak különvonatot, ha­nem 1 külön repülőgépeket is indítanak a moszkvai kiállí­tásra. Július első napjaiban utaz­nak Kijevbe magyar szak­emberek a gerontológusok nemzetközi tanácskozására, majd július 15—25 között, Moszkvában, a nemzetközi hidrológiai szimpóziumra. Ugyancsak Moszkvában ren­dezik a nemzetközi levéltá­ros kongresszust, Kijevben pedig energetikai világ- kongresszus lesz. A IBUSZ szervezi az idén több száz orosz nyelvtanár nyári szakmai továbbképzé­sét is. Ebben az évben vég­eredményben több mint ezer magyar szakember szovjetunióbeli nyári szak­mai és egyúttal változatos idegenforgalmi programját bonyolítja le. Te öregem; alig akarom el­hinni, hogy két hét már el is telt. Mintha most integet- . nél a vonat után. Nahát, a férfiak! Már a vonaton meg­kezdték az ostromot. Még el se tűntél a láthatárról. Tu­dod melyik, az a hosszú, fe­kete fiú. Rögtön rámszállt — Magdika, én esküszöm, a világ legszerencsésebb em­bere vagyak. Még egy hónap­ja is azzal riogattak, hogy az a hárpia Valentiné utazik ve­lünk. De, hogy egy földre szállt angyallal utazhatok, arról álmodni se mertem. Aztán versengtek, hogy ki hoz előbb szörpöt, szendvicset. Te, öreg, tényleg olyan jó nő vagyok én? Amit ott szöveg­ben lenyomtak, hát azt hit­tem, megfulladok. Hogy olyan alakom van, mint egy kis­lánynak. Központi téma a melltartó volt: hordok, nem hordok? Megmondtam, hogy hordok. De rögtön meg is nyugtattam őket, hogy mell­tartó nélkül se kell szégyen­keznem. Aztán, ami Varsó­ban volt, hát nem is tudom, hogy elmondjam-e? Mit gon­dolsz, hogy azok ott kinn, mitől bírják úgy a vodkát? Nem lehet ám visszautasíta­ni. Szédületes, mennyit meg­ittam. Sokat törtem a fejem, elmondjam-e? Lehet, hogy dühöngeni fogsz. De jobb túlesni rajta. Estefelé egy fogadás után értünk haza a Metropol szál­lóba. Ha azt mondom, hogy színtiszta józan voltam, ha- zudok. Kopogtak. A fürdő­kádból ugrottam ki. Csöpö­gött rólam a víz. Egy fürdő­lepedőt terítettem sebtiben magam köré. Tudod, ahogy itthon szoktam rohanni a te­lefonhoz. — Jesszusom, Ádám! Hát maga mit akar itt? — Csodálatos! Egyszerűen isteni. Mint Kleo! — Mered­ten bámult rám, aztán köze­lebb lépett — Magdika! — A fürdőlepedő alatt, ugye oinrasemmi? Regős István: Különleges tudakozó <•* — Nincs! A kádból ugrot­tam ki. Legritkábban fürdők felöltözve. — Jaj! Megőrjít! Ha ne­kem ilyen feleségem vol­na... — Ádám, maga teljesen megzavarodott ? — Dehogy, csak hát. L Ha lehetne... Szeretném es­te ... meghívni a bárba. Azt mondják, jó műsor van. — Nem megyek! Köszönöm a meghívást. Álmos vagyok. Jó éjszakát! — Magdika, várjon még egy percig, ne dobjon ki! Egy picit se vagyok magának szimpatikus? — Dehogynem. Miért ne lenne. Elvégre csinos fiú. Jól­nevelt. Remélem! Mondja, nős egyáltalán? Bár ez azt hiszem, a jelen esetben majdnem lényegtelen? — Nem dehogy! Igaz, már huszonnyolc múltam. Az idén. — A férjem meg harminc. Csak két év van maguk kö­zött. — És ezer kilométer! Azért az is távolság! — tette hoz­zá kihívóan. Tényleg csinos srác volt. És egyáltalán nem szemtelen típus. Évek óta kitartóan há­mul az Intézetben. Nem hú- zom-halasztom. Lementem vele a bárba. — De csak egy órára, Ádám. Becs-szó! — Elpirult és olyan boldog pofát vágott, mintha ötös lottója lenne. Vodkát ittunk. Táncoltunk. A fiú alig ért a hátamhoz. Tu­dod, azt a csípőig dekoltál) ruhát vettem fel, amit nem akartad, hogy elvigyék. Az­tán megint ittunk. Na mi van abban, még egyet! A keze a gerincemre tévedt, de tény­leg úgy tett, mint a táncisko­lában, olyan véletlenül oda­kalandozott. Én, aki annyit próbáltam, annyi udvarlást hárítottam el már, szinte meghatódtam. A vodka ha­tott, rózsaszínben-fátyolosnak láttam a táncoló párokat. Hirtelen megnéztem a fiú arcát. Szeme akkorára tágult, mint a tojás-szén. Először finoman, aztán hirtelen ma­gához szorított, arcát az ar­comhoz. Magamhoz tértem. — Köszönöm. Ádám! Szép este volt. Menjünk haza. — FeLkísért a szobámig. — Csak egy percre enged­jen be, Magdi! Csak még valamit hadd mondjak! De tényleg csak egy percre. — Éreztem, hogy remegett a hangja. — Könyörgöm, Mag­di drága, csak egy percre. Vagy talán még sohasem csalta meg a férjét? — Ádám! Legyein Jő fiú! Hát ez a barátság?! Ejha! Nem szép dolog . 7 7 — Hirte­len elpirult és zavartan men­tegetőzött, lehajolt és kezet csókolt. — Bocsánat. A vod­ka... Ez a sok vodka... Én nem is tudom... Igazán res­tellem. — Ugyan, nem történt semmi. Reggelre elfelejtjük. Aludjon jól. Szép álmokat! — Maga is. Most haragszol? Olyan fe­ne szigorú képet vágsz. Lega­lább csókolj meg! Te drága! 2. Velem nem sok történt. Le­adtam a kéziratokat. Tudod, arról az erőszakos galeriről. Mielőtt elfelejtem, elintéztem a maxidat. A jövő héten me­hetsz próbálni. Ja, és Ildikó fent volt Pécsről. Nem soká­ig, csak két napig. Egyik dél­után csöng a telefonom: — Szia, Ildi vagyok! Két napig maradok. Rengeteg dolgom van. Hogy vagy, jól? És Magdika gyönyörű? Mi­kor jelenik meg a könyved, soha? Lehet itt valamit ebé­delni? Kiesik a gyomrom. — Amíg levegőt veszel, gyorsan válaszolok: Kösz, jól. Gyönyörű. Külföldön van. (Ja, ezt nem is kérdezted!) Jövőre. Száz helyen. Megebédeltünk. Estig mász­kált. Majd közölte, hogy ná­lunk alszik. De előbb vigyem el valahova. A Triola-bárban voltunk háromig. Ha azt mondom, nem kívántam meg, akkor hazudok. Te, le­het, hogy beteg vagyok, de arra gondoltam, a sztriptíz alatt, hogy mi a frászt csinál­hatsz most te Varsóban. Az­tán táncoltunk. Konyakot is ittunk. — Szoríts magadhoz. Te nagyfiú. Még igazából el se gondoltam, milyen férfi lehet a barátnőm férje. Izgalmas lenne kipróbálni, nem? — Hát, nem mondom.. — Mondd, hány nőd volt már életedben? — Nyolcezerkilencszázhet- venegy. — Ne hülyülj! — Mit tudom én. Egy! Azt hiszem. Magdi! — Mi a fene. — És elhúz­ta a száját. Taxival mentünk haza. Fázott a kocsiban — (mondta), és hozzám bújt. A fürdőszobából a te köpenyed­ben jött ki, nem volt alatta semmi, láttam, hogy kereszt­be rakta a lábát, az ‘ ágyam szélén ült. Konyakot ittunk. Én szólaltam először meg. — Tudod mit játsszunk? — Na mit? — Papást-maxnást. — Ké­jesen csilingelően nevetett, bedugta a kezét a paplanom alá és megkérdezte: — Én leszek a papa, te a mama? — Nem, kedves — és utá­noztam az affektáló hangsú­lyát. — Én leszek a papa, és te leszel a gyerek, aki a má­sik szobában már régen al­szik, ilyen későn. Na, sipirc az ágyadba, kiskornál Sér­tett, durcás képpel átvonult a másik szobába, és bevág­ta az ajtót Magdi, lehet, hogy tényleg beteg vagyok? De olyan hülyeségnek érez­tem, pont most, és egyáltalán csak azért, mert lehet Ha tudnám, hogy mikor van az a pont, amikor az ember ab­bahagyhatja? Amikor még képes mérlegelni az értékek között. Ah, hagyjuk! De egy kérdésre még nem válaszol­tál. Ádám nevű hódolódnak (és nekem se!). Mondd, te Éva; „Vagy talán még soha sem csalta meg a férjét?” — Kérdezd meg a különle­ges tudakozótól. 3. Egymásra néztek. Harsá­nyan, tiszta szívből elkezd­tek nevetni. Szinte egyszer­re kérdezték: — Hát nem vagyunk (g§ teljesen őrülték? é

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents