Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
I Százharminc éves vásárok MJ TÖRTÉNT 130 ÉV ALATT, mit láttak ükapáink, •nagyapáink, milyen vásárok voltak régen? Az első magyar iparmű- kiállítást 1842-ben a Duna- parti Redoute termeiben rendezték meg; már akkor 213 kiállító, 298 kiállítási tárggyal szerepelt, s a látogatók száma meghaladta a 15 ezret. Díjat kapott a később világhírűvé vált Herendi Porcelángyár, az óbudai Goldberger Kékfestőgyár; Irinyi János vegyész, a íoszforos gyufa tökéletesí- tője; Kölber kocsigyáros, akinek hintóin királyok, fejedelmek kocsikáztak, Kir- ner puskaműves, akinek vadászfegyvereit legjobbnak tartották Európa-szerte. A következő ipanmükiálli- tás terve már 1842-ben megszületett, még is rendezték a következő évben, de ez inkább csak kiegészítője volt az 1842. évinek. A látogatók száma 2 és fel ezerrel kevesebb volt. Ekkor született meg a döntés: a továbbiakban nincs szükség a kiállítások évenkénti megrendezésére, mert — mint Kossuth Lajos írja — a műipar nem balad annyit 1 év alatt, hogy elegendő új terméket reprezentáljon. Abban az időben Egyébként Bécsben és Párizsban is csak minden harmadik évben rendeztek kifutást. Ezután a HL Ipar- műkiállítást 1846-ban ren- jöezték meg a Nemzeti Múzeum termeiben, 516 kiállító részvételével. A látogatók tezáma már meghaladta a 22 temet. A vidék is egyre jobban érdeklődött. Nagyváradon például szmielőadásók {jövedelméből finanszírozták az ottani kiállítók pesti szereplését. Az 1848-ra tervezett Országos őstermőkiállí- ' fást az Országos Rajzműki- l fűtést már nem tudták megrendezni. Kitört a szabadságharc. ÉVTIZEDEK MŰLVA csak 1885-ben rendeztek újra országos kiálütást. Ez egyúttal új korszakot is jelentett az ipari vásárok történetében: ez volt az első, amely egyesítette az addig rendezett kisebb-nagyobb kiállításokat. Méreteiben is jóval nagyobb volt a korábbinál. 12 ezer kiállító mutatta be termékeit, a látogatók száma meghaladta az 1,7 milliót. A Magyar Országos Kiállítás legnagyobb szenzációja Bláthy Ottó és társainak találmánya, a Ganz- gyár által kiállított transzformátor és elosztó rendszer volt, amely 1067 izzólámpájával fényárba borította a kiállítás egész területét. Az évszázadot a Millenniumi Kiállítás zárja, amelyet 1896-ban május 2. és október 31. között rendeztek meg Magyarország ezeréves fennállása alkalmából rendezett országos kiállításán csak hazai kiállítók mutathatták be termékeiket. A fél éven át nyitva tartó kiállításon meg lehetett tekinteni a magyar nemzet történelmi kincseit, az akkori idők ipari és kereskedelmi termékeit, a közművelődés és a hadügy fejlődéséről öszeállított bemutatókat és az „ös Buda vára török uralom alatt” című kiállítást. Ekkor lehetett első ízben kedvezményesen vásárra utazni Budapestre, összesen 21 310 kiállító vett részt a Millenniumi Kiállításon. A látogatók száma meghaladta a 6 milliót, A KORABELI KRÓNIKÁS ezt látta a Városligetben: „Száztornyú város áll oda- künn a város erdejében, mesebeli tündérek varázsolták oda bűvös vesszővel, s mintha egy éjszakán át keletkezett volna az egész, olyan méglepő álomnak tetszik mindenkinek. Aranyos kupolák, fantasztikus tornyok mindenfelé. Az iszapos tó medrében kristálytiszta víz folyik. A tavat büszke híddal boltozták át. Amikor a főbejáraton belépünk, nem tudjuk hová tekintsünk. Jobbról, balról hatalmas paloták csalogatnak. Az ember talán önkéntelenül is a történelmi főcsoport várfalas, toronyerkélyes, loggiás épületei felé veszi útját”. A századforduló elején a nizsnijnövgorödi, a lipcsei és a párizsi vásár után 1906- ban már nálunk is megszervezték a budapesti vásárt, amelyet 1949-ig, — a háborús megszakításoktól eltekintve — folyamatosan megrendeztek. 1948-ban rendezték a cen- tenáris Budapesti Nemzetközi Vásárt, amely méreteiben is és a látogatók számában is felülmúlta az addig Budapesten rendezett nemzetközi vásárokat. A nagyszabású bemutatón 1400 kiállító vett részt. A vásár hűen tükrözte a háború utáni újjáéledést. A vásár ezután néhány éven át csak a hazai ipar termékeit mutatta be, 1958- tól kezdve azonban í «koza- tosan ismét nemzetközi jellegűvé fejlődött. 1962. ősze óta hivatalosan is Budapesti Nemzetközi Vásár néven rendezik a Városligetben fekvő 260 ezer négyzetméternyi területen. EDDIG A MŰLT. A jelen: Utoljára rendeznek az idén BNV-t a Városligetben. A jövő? Nemcsak költözik, át is alakul a vásár. 1973-tól az Országos Mezőgazdasági Kiállítás területén, Kőbányán nyitja meg kapuit, évente kétszer, tavasszal és ősszel. Morva! Pál fl vitorlás tizenhetted útja Megkezdte tizenkettedik útját a „Zarjá” nevű speciális szovjet óceáni kutatóhajó, amely a Föld mágneses terét, a tengerfenék és a földkéreg felépítését és még sok más érdekes jelenséget vizsgál. Az óceáni kutatások sikeres lefolytatásához a hajón elhelyezett számos, igen bonyolult műszer rendkívül pontos adataira van szükség. A hajótest mágneses terének zavaró hatása kiküszöbölésére készítették azt a kétár- bocos vitorláshajót, amelynek fedélzetén egyetlen vasból készült tárgy sincs. A hajótest fából készült, a majdnem féltonnás horgony pedig sárgarézből. Réz a kötélbakok és a pántok anyaga is, az ajtókilincsek anyaga pedig króm. A hajón található használati tárgyak elkészítéséhez szintúgy műanyagot és más, nem mágneses anyagot használtak. A „Zarjá" eddigi tizenegy tudományos expedíciója során több mint 420 ezer tengeri mérföldet tett meg. Járt a Spitzbergáknál és Üj-Zélandon, Olaszországban és a Húsvét-szigetek vizein, valamint Kubában és Tahitiban, Guineában, az USA-ban, Hongkongban és Dél-Afrikában is. A néha több hónapos utakon a tudományos felfedezések öröme mellett számolni kell a mindennapi nehéz munkával, az erős szelekkel és a viharokkal, valamint a kormány mellett töltött, olykor huszonnégy órás ügyeletekkel is. Fülhallgatős rádió Üjra divatba jött a rádió őse: a fülhallgató, de készülék nélküL Japánban olyan kihúzható teleszkóp-antennával felszerelt fülhallgatős rádiót gyártanak, amely tökéletes ultrarövid sztereovételt biztosít AFRIKA MA ■— Szervusz' — Hol voltál? —• Edzésem — Már megint? — Meginti Végre becsukom az ajtót. Beljebb megyek, ledobom a sportszatyrot, vetkőzni kezdek. Lassan kiegyenesedik a mosogató fölött, leteszi a tányért, aztán előrelép. Csípőjére biggyeszti nyúlánk, macskakörmű ujjait. Szúrós a szeme. — Szóval, edzésen! — Igen, ott. — Ennyi ideig. — Bizony. — Na és, ha szabad érdeklődnöm, melyik nővel edzettéi? Ez a kérdés már idegesít. Főleg a hangsúly, ahogy kérdezi. Mindig így szokta, mióta feleségem. Es egyre jobban idegesít. Amikor még csak együtt jártunk, sokkal tisztességesebben, kérdezett, nem úgy, mint most, eleve vádlón. És ráadásul, cseppet sem volt féltékeny, legalábbis nem mutatta. De hogy mostanában mi van vele?!... Pedig semmi alapja, hogy vádaskodjon. Lehet, hogy éppen azért csinálja, nem tudom, de egyre gyötrőbb- nek érzem az egészet. Valahányszor hazajövök, mindig ugyanúgy kezdi, és mindig ugyanazt. Most is. Nem válaszolok, bemegyek a szobába, leülök. Utánam jön. Elém áll, kezéről csöpög a víz, de nem törődik véle. Most csak az a fontos, hogy engem kivallasson. (Bezzeg, ha én csöpög- tetném a vizet!) Tovább faggat. Megint nem válaszolok. — Mi az, megnémultái? Hát persze, most nem jár a szád, mert bűnös vagy. Érzed, hogy az vagy és hallgatsz. De hiába lapítasz, enynyávei nesn úszód meg. Engem te ne nézz hülyének! Edzésen, idáig!... Kacagnom kéül Remegek a dühtől, rá&ialhálofc Hagyd abba! Unom a hülye kérdéseidet. És nem óhajtók vitatkozni. Ha pedig nem hiszed, amit mondtam, akkor járj utána, de engem ok nélkül ne gyanúsíts! Majd ha meggyőződtél az igazadról, akkor beszélhetsz. Addig fogd be a szádat! Vagy váljunk el! Leül. Végre megtöri! a kezét, rágyújt Én is rágyújtok. Nézzük egymást, várunk. Most mért hallgat, mért nem mond valamit? Akármit, csak ne ássa el a gondolatokat, mert azt nem tudom elviselni. Vagy legalább egy grimaszt vágna! De semmi. Csak ül és néz. Makacskodik, pedig nincs igaza, ö is tudja, hogy vaktában gyanúsít, legalább úgy tudja, mint én. És mégis csinálja. De miért? Az őrületbe akar kergetni, vagy tényleg azt akarja, hogy váljunk el? Akkor miért nem mondja meg nyíltan? Talán van valakije? Jó lenne a szívébe látni. Matatni kezd az asztal alatt, újságot húz elő, gyűrögeti. (Mai újság, még egyikünk sem olvasta.) Végre megszólal: — Ez volt az utolsó! — De hiszen csak egy órát késtem! És csak azért, mert a haverok ... — Elég a meséből! Lezártuk. Ráhagyom. Mindent ráhagyok, csak fogja be már a száját. Lassan megnyugszom, elnyomom a csikket, felállók, bekapcsolom a tv-t Visszaülök a fotelba. Rám mered, paprikavörös a dühtől. összeharapott fogai közül nyájas-gúnyos hangok buknak elő: B0ŐR ANDRÁS: űyenek, élőbb vagy utóbb ilyenek lesznek. (Persze, csak az esküvő után.) Na mindegy, lesz ami lesz: —- Először is, hagyd abba ezt a hülye magázódást, másodszor pedig — nem megyek sehova. És ha tudni akarod, hogy miért, hát tessék: nem bírom elviselni anyáidat. Azt az útálatosan-kedves természetét, meg ahogy hízeleg. Nem kell tovább! Érted? Elég volt! Bámul rám, pupillái kitágulnak, mint aki nem hisz saját fülének. Látom rajta, hogy legszívesebben pofon ütne, de csak nagyokat nyel, mocorog. Felkap egy cigarettát, a szájába gyömöszöli (szinte ráharap), aztán ideges ujjakkal kotorászni kezd a gyufásdobozban. Végre elkap egy szálat, rágyújt. FöUélegzek. Érzem, kicsit erős volt, amit mondtam. De most már mindegy. Egyszer úgyis meg kellett volna mondanom. Jobb így. Már nagyon nyomott a képmutatás. Hétről hétre jó pofát vágni. Mindig, mindenhez jó pofát. Az anyóshoz is. Amikor tudom, hogy ő ugyanúgy utál, csak még egy fokkal magasabbról. Óvatosan feláll, járkálni kezd a szobában, szótlanul, ajtótól ablakig, föl, s alá. Magamban számolok: egy, kettő, három... kilencvenkilenc, száz. Még mindig járkál. Négyszázhuszonöt, négyszázhuszonhat, végre leül. Lassan belesüllyed a fotelba, fejét hátrahajtja, mint én a borbélyszékben, az- . tán egykedvűen bámulja a meny- nyezetet. Időnként halványkék füstkarikákat ereget a fogai közül. De most mit mondjak? Akár- Izzik a csend, de nem szól. (Ki mit mondok, úgyis lehurrog, vagy akar készíteni). legalábbis addig gyötör, amíg keresztül nem viszi az igazát. Még Oldalra billenti a fejét, rám néz, akkor IS, ha nincs igaza. Mint végre megszólal: Kalitka — Csak nem akar most tv-zni, nagyságos úr? — Miért ne? — Tudtommal vendégségbe megyünk. % — Ne mondd, és hová? — Az ön által oly nagyra becsült anyósához! Ha netán elfelejtette volna.. Nem felejtettem el. Egész nap tudtam, hogy este hova kell mennünk, azért is akartam sietni edzés után. Csak hát a haverok becsaltak egy pohár sörre. De még így is időben hazaértem. És tessék, mégis rámtámad. Hát legyen kedvem ezek után elmenni? Nem megyek sehova. Mo6it már csak aziért sem. Az arcomba bámul, fürkészi a gondolataimat, érzem, hogy mögéjük lát. Várja, hogy válaszolok. =— Én meg a te anyádat, csákón sem mondtam. És vie együtt téged is. (Nem ezt vártam). Higgadtan, pléhpofával mondja, de a szeme éget. Most látok benne valami gyűlöletet is, vagy utálatot, nem tudom. Azt hiszem, ebben a pillanatban mindenki elhinné róla, hogy a legszívesebben megölne. Talán úgy is van. Mondanom kellene valamit, de nem megy, a szám összetapadt, nem kapok levegőt. Ügy érzem, fejbe vertek. Pedig erre a gorombaságra ki kellene nyögnöm valami hasonlót. De csak egy nyomorult, bizonytalan hangú kérdésre telik: — Akkor miért vagy velem? Ha ennyire Utálsz, miért nem válunk? Felnyög, lemondóan legyint egyet, aztán szétmorzsolja a már ki tudja hányadik csikket. Folytatom: — Vagy az ágyban azért Jő vagyok? V Felugrik, előrehajol. (Mégiscsak megkaptam azt a hatalmas pofont). Visszaránduló csuklóját elkapom, húzom magam felé, de nem engedi, nagyokat szuszog, rúgkapál, ki akar szabadulni. Végre elfárad, megadja magát. Szelídebbnek látszik. Átölelem, ő is átölel, közelebb húzom, már nem tiltakozik. Sokáig kutat a szememben, megcsókolom. Aztán egyik keze kinyúl és leoltja a villanyt. Csend van. De már nem izzik a csend, a szoba nem feszít, lélegzetünk egyenletes. És holnap kezdődik minden elölről. V^v". NA/VVVVW. /V/W ...... / f 1
