Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-15 / 88. szám
Megjegyzések egy tanácskozáshoz... Parádé- emlékünnepség, jubileumi tanácskozás zajlott le az elmúlt napokban Budapesten és Székesfehérvárott a szervezett magyar műemlékvédelem centenáriuma alkalmából. Előbb Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartottak jubileumi ülésszakot. ahol az elhangzott előadásokban jelentős hangsúlyt kapott megyénk székhelyének, Egernek a műemlékvédelmi tevékenysége. Többek között az épitésügvi- és városfejlesztési miniszter, valamint a művelődésügyi miniszter egyik helyettese is elmondotta, hogy az, amit Egerben már évek óta, a gyakorlatban tesznek a műemlékvédelemért, példája lehet azoknak a városoknak, településeknek, amelyek még ezután akarják műemlékeiket, műemlékjellegű épületeiket, utcáikat, városrészeiket további, hosszú évtizedekre megóvni. Ez a megállapítás, ez a vélemény természetesen nem dicsekvés, mert a tényeken alapul: Eger város Tanácsa már 1966-ban megépítette a történelmi belváros út- és térburkolatait, alattuk mindenütt elkészült, kicserélődött a közműhálózat. 1965— 70 között 75 millió forintot költött, s 1971—75 közötti időszakban pedig több, mint 150 milliót költ a belváros rekonstrukciójára — saját költségvetéséből, erejéből.., Nem másról van szó, mint a történelmi belváros olyan átalakításáról, amely külső, «egeiben hiteles, korhű képet nyújt, de statikailag erősebbé, belülről pedig korszerűvé, kényelmessé teszi épületenként, lakásonként. Érthető tehát, hogy a városát szerető, sorsa, fejlődése iránt érdeklődő valamennyi egri várospolgár figyelemmel kísérte a nagyszabású műemlékvédelmi centenárium eseményeit, a sajtóban, rádióban és televízióban megjelent tudósításokat — és csalódott... Csalódott és nemcsak azért, mert azokban a tudósításokban nem olvasott, netn hallott-látott szinte semmit az egri műemlék védelemről, hanem, azért is, mert arenléki Felügyelőség igazgató- helyettesének „Székesfehérvár szerepe a százéves magyar műemlékvédelemben” című, Fehérváron elhangzott előadásából — .. a magyar műemlék védelemben kiemelt szerep jutott. SzékesfehérvárMég ebben az évben átadásra kerti! az egri vár déli várfalsétánya, amit az Országos Műemlék Felügyelőség egri építői készítenek. A sétány építésének az a célja, hogy biztosítsa a körforgalmat a lőbejárattól a vár többi részéig A három méter széles és több mint 100 méter hosszú sétányon már elkészült a külső mellvédfal, és a gótikus torony, mely valamikor is létezett. Az idelátogató turisták csodálatos kilátásban gyönyörködhetnek majd, s akik elfáradtak, kis padokon pihenhetnek. (Foto: Tóth Gizella.) dezök e nagyszabású jubileumi tanácskozás programjában semmi szerepet nem szántak Egernek. Ugyanak. kor kissé furcsának tűnik a szemnek és a fülnek a centenáriumi eseménysorozat második napi, Székesfehérvárott lezajlott programról megjelent együk tudósítás. Ebben egyebek között arról olvashatunk, hogy az ülésszak második napi rendezvényeit azért rendezték a kedves dunántúli városban, mert — idézik dr. Dercsényi Dezsőnek, az Országos Műemnak, az ezeréves város ugyanis rendkívül sokat tett és tesz a magyar múlt értékeinek feltárásáért, bemutatásáért, megőrzéséért.” Ezután e „rendkívül sok”- ról logikus lenne, ha említés történt volna a tudósításban legalább néhány tényről: hány millió forintot költöttek, mennyit költenek az elkövetkezendő időben — jóváhagyott tervek szerint legalább — műemlékvédelemre? Az persze, hogy a ..rend, kívül sok tett” indoklása, bizonyítása elmaradt — nem a A lovakat lelövik, Amerikai film A film az 1930-as éveket idézi, Los Angelest, a tengerpartot, azt az Amerikát, ahol az emberek a szegénység, a reménytelenség gyötrődését látni a viselős fiatalasszony arcán, az első világháborús tengerészén, aki több tucat ugye? dunk hallgatni, erre az édeskés kíséretre. Farkas András tudósítás hibája. Ugyanis nincsenek ilyen „bizonyítékok” egyelőre Székesfehérvárott. Ezért — a műemlékvédelem helyett — sok királyi halottunkról, s arról olvashatunk, hogy Székesfehérvár műemlékekben gazdag város. Ezt természetesen senki sem vitathatja, sőt ennek Egerben is örülünk, de az. hogy műemlék és műemlékvédelem, mégis két teljesen külön dolog . Ismert tény — a fehérvári városi főépítész jubileumi előadásában hangzott el —. hogy ezután tervezik a történelmi városrész közmüveinek felújítását, s az Eger belvárosának egyik részében már kialakított „sétáló udvarok” mintájára valami hasonlót. Sőt. volt olyan előadó is. aki a műemléképületek la- kásníiuik belső korszerűsítéséről egyelőre, mint utópiáról beszélt. Egerben pedig az elmúlt években, mióta a belváros rekonstrukcióia megkezdődött, több mint 150 ilyen lakást korszerűsítettek, s 1975-ig — a tervek szerint — újabb 300 belvárosi, zömmel műemlék, vagy műem- 1 ék jellegű épületben levő lakást varázsolnak belülről „maivá”. Mindezek mellett szerényben ség nélkül megemlíthet, jük azt is, hogy a szervezett magyar műemlékvédelem gondolata is Egerben merült fel először. lS68-ban a Magyar Orvosok- és Természetvizsgálók akkori, egri vándorgyűlésén.., Félreértés ne essék: a legkevésbé sem tartjuk Székes- fehérvárt méltatlan helyszín, nek a műemlékvédelemmel kapcsolatos témák megvitatására, hiszen a fennállásának ezredik évfordulóját ünneplő város — egyedül a közelgő, nagyszabású millenniumi ünnepség megrendezésével is — valóban sokat tesz haladó történelmi hagyomá. nyaink, régi kultúránk ápolásáért. Méeis furcsa — s ez nem túlfűtött lokálpatrióta-érzékeny kedés —, hogy azt a várost teljesen szerep nélkül hagyták a rendezők a műemlékvédelmi jubileumi ülésszak idején, amelvik immár nemcsak neves műemlékekkel. hanem évtizedes műemlékvédelmi tradíciókkal is rendelkezik ... Faludi Sándor et* Öröm Az élet tarkabarkaságában bánat és öröm váltakozva található. Vannak emberek, akik többet örülnek, mások ke- vesebbett. Ez nemcsak azért van így, mert egyeseknek több boldog perc jatott, mint másoknak, hanem azért, is, mert sok ember egyszerűen nem is tud igazán örülni. Egy történet erre: — Hogy vagy? — Köszönöm, megjárja. — Hogyhogy megjárja? Elkészült a házatok, amiért annyit gürcöltetek, dolgoztatok, csempézett fürdőszobád, parkettás lakásod van és te csak így beszélsz? — Tudod pajtás, sok itt még a baj. Végre valahára elkészült ez a ház, szégyenkezni sem kell miatta, hiszen mindenki megcsodálja, aki erre jár, mégsem az igazi... — Nem értelek. Örülnötök kellene! — örülni! Ne hülyéskedj. Az ember annyit melózik, hogy a karját sem érzi és még örüljön is? — Na hallod! Te csak tudod milyen volt a régi rozzant viskó, amit elbontottál... — Persze, hogy tudom. De kiköltekeztünk teljesen. Az asszony három éve nem varratott ruhát. Jómagam úgy járok. mint akit szalasztottak. Meg aztán a szomszédnak már autója is van. Mikor lesz nekünk? Csodálatos. Egy család valóban éjt-napot összerakott azért, hogy végre valahára csákányt vághasson a régi nádtetős ház oldalába. Elkészült az, amiről annyit álmodtak, beszéltek. Amiért sóvárogtak. Büszkék is rá, élvezik is előnyeit. de örülni, úgy igazán, szívből, nem tudnak. A napokban találkoztam régi barátommal —>■ Mi van az oldalkocsisoddal pajtás? ^ — Az már a múlté. — Persze teljesült a régi vágyad. Kocsit vettél. Hol van? Mutasd! Kimegyünk a garázsba. Csinos kék színű Skoda csillog a fényben. — Igazán szép. örülsz neki? — Mit mondasz? — Kérdem, hogy örülsz-e neki? — örülni örülök, hiszen minden vágyam — tudod — a kocsi volt. Hanem mégis szeretném eladni. — Megőrültél! — Ogy gondoltam, hogy ha használtan is, de inkább veszek egy nyugati kocsit. Egy igazi nagy kocsit. Nem lenne más Opellal, vagy Mercivel járni? Innen is elillant az öröm. Újabb terv, újabb gürcölés, értelmetlen törtetés. De miért? Ha meglesz az ócska Merci, akkor új kellene, ha az is meglesz... Az örömet az értelmetlen vágyak teszik tönkre: a féktelen nagyra és többre vágyás. Van egy kedves jó ismerősöm. Egyszerű, szőlőmunkás. Sosem akart autóval járni, mindig gyalogember volt — ahogyan mondani szokás. A múltkoriban találkoztunk. — Mi újság? — Szépen fakad a szőlőm. Nézné csak meg a tavalyi oltványokat. Meg a kis házikót. A Hobbit — ahogy a gimnazista fiam mondja — a diófa alatt. Mostanában minden délután ott a család. Kiülünk, szalonnát sütünk, iszogatunk.., — Akkor örülnek? Boldogok? — Erre vágytam mindig. Most elértem. Igen. Sok öröm van az életben. Nagyok es kicsik. Varrnak, akik a nagyot sem veszik észre, mások a piciket is megbecsülik. Ök a boldog emberek... Szalay István nyomor elől, az érvényesülés, a pénz felé akarnak utat tömi maguknak. A kiöregedett, csiri-csáré módon agyonvilágított-tarkított bálteremben az elérhetetlen summa, 1500 dollár a tét. Ezt az összeget nyeri, aki legtovább bírja a szigorú feltételekkel, megszorításokkal megkötött versenyt. Az egyik oldalon a célért mindenre elszánt kétszáz ember, párjával felállva, a másik oldalon azok a jómódúak, a nézők, akik befizetnek erre a kegyetlen viadalra. Nézik rokonszenvükkel kitüntetik a versenyzők egyikét-mási- kát, egy-egy váratlan produkció láttán még külön pénzt is dobnak a parkettre. Megjelennek az „ember - esinálás”, a karrierindítás megcsodált lovagjai is, mert mit lehessen tudni ebben a szenzációhajhászásban, hol, mi akadhat horogra? És középen áll, kiabál, fenyeget. könyörtelen zsarnokként igazságot oszt, bíztat, sürget, lelkesít az erős, a nagy, a kitartó, a fékezhetet- lenüi mosolygó, a megvesztegető és magabiztos Rooky, a menedzser, az egész táncmaratoni motorja. Ezt a filmet Horace McCoy regényéből írták, de ennél filmszerűbb filmet álmodni sem lehetne. A vásári han- dabandázó szöveg mellett, a tragikus sorsokat érzékeltető néhány mondatfoszlányon kívül mindent a képek, az arcok mondanak el. Ha a könyörtelen élességű és sok - szór már a montázs kereteit is szétfeszítő képsorokat hasonlítani akarnánk, a középkori haláltánc-balladák jeges rémülete jut eszünkbe. A níegkínzrttás. a b'^okedó 1972. április 15» szombat Ahmad Hadim Kaszmi* 6f& VELED szilánkkal a testében nevez ,-t be erre a nem mindennapi versenyre, talán azért, mert ő is Amerika. Ö is elhiszi, hogy itt és így kell ezt csinálni. Ez az a stílus, amely nélkül nincs is igazán tartalom. És a tartalom micsoda? A római világbirodalom ! ókori arénái jutnak eszünkbe. A filmet Sydney Pollack í; rendezte. A nagy művészek i pontos fogalmazása, őszinte tómaismerete vezette céljáig: | megmutatni az igazat, amit a modern kapitalista társadalomban olyan szemérmesen takargatnak. A manipulálás félelmetes, és a bevallott cél: az emberi méltóságot, az öntudatot mély ájulásba vinni és ezzél látványos keretek között kielégí- ;. teni azt a kíváncsiságot,' amely a jóllakottakban éb-1 red a nyomor és a kiszolgál-j tatottság láttán. És ez a szán-, dék annál hatalmasabb erő-! vet tör a nézőre, minél in-! kább időtlenné és törvény- szerűvé akarja tenni mindezt képével a rendező. Robert például fény után sóvárog és ahogyan a magas ablakon besüt a fény, maradék erejével is utána ágaskodik. Pedig ő nem is akart táncolni se. versenyezni se, ítélni se. szeretni se, — csak volt a világban és idetévedt. Jane Fonda csak egyike a kiváló színészeknek, akik ezt a nagv filmet végigját- szották. Michael Sarrazin. Susannah York, Gig Young, Red Buttons, Bonnie Bode- lia, Robert Fields ööbbere- tes arcokkal jánün.-k hozzá a nehezen íeJertheiő drámához. John Green zenéje a kort idézi, s talán még ez a zene a legkedélyesebb, legromanti- kusabb része ennek az alkotásnak. Néha még oda is tu3. — Navaz nem jött inéy? — kérdeztem. — Nem, még nem jött. — Elállt az eső? — Már régen. — Vajon miért nincs még itthon Navaz? — Az Isten tudja... — Az öregasszony lassan leereszkedett a küszöDre. — Biztosan megrekedt valahol a rossz idő miatt. Sido közbeszólt: — Igen, szörnyű volt a zivatar. De hiába minden elmélkedés, Navazrak már haza kellett volna érnie. Hol lehet? A két árnyék el nem mozdult a kunyhó ajtajától: olyan volt az anya meg a • Baloldali—radikális pakisztáni író. 19t6-ban született. Az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartó: j urd nyelven ir. Több novellája megjelent Európában, főként a Szovjetunióban. Leginkább a hazájában tapasztalt bürokratikus és rendőri visszaélések foűlulkoztatiúk. lány, hogy azt hihette volna az ember: már nem is élnek talán. — Lassan virrad — mondta —, talán csak most indul el a kikötőből. — A két nő hallgatott. Végül a néni törte meg a csendet; Sidóhoz fordult: — Menj csak, nézd meg, nem hűlt-e ki a sütemény. Hátha belemászott a hangya, azt is nézd meg. Letakartad valamivel a rizskását? Ha belerepül egy szöcske, Navaz rajtad fogja köszörülni a nyelvét. Csak ültem, lógattam az orromat. Kialudt a mécses. A két szerető, egyszerű lélek megint mozdulatlanná zsibbadt a várakozásban, olyan lett. mint két kőszobor. S egyszerre összerezzentek. — Jön valaki! — Ott ni, a réten túl, az ínyen! Én is talpra ugrottam. — Nocsak, hol? Eevszerre odalett Sido szegy ellőssége! Elkapta a karomat'és a távolba mutogatva egyre hajtogatta: — Ott ni, arról! Kiléptem a kunyhóból, és jó hangosan kiáltottam: — Mohamed Navaz! Válasz nem jött, de hallani lehetett valami emberfélének a lassú léoéseit. — Navaz bátyám! — kiáltott nagyot Sido magas, kedves hangján, s kiáltása úgy csengett, mint a koilmadár bánatos éneke... választ azonban nem kapott. — Biztosan ugratni akar bennünket — mondta mosolyogva a néni. Most már egészen közelről hallatszottak a lépések. Az öregasszony lihegett. Sido vacogott: négy lépés ... három lépés... — Navaz! — egyszerre si- koltott a két nő, és rohant, hogy megölelje. — Nem vagyok Navaz. — Hát akkor ki? — kérdezte rémülten az öregasz- szonv. Még mindig kitárva tartóiba a váró tat karját — Rendőr. A szívverésünk kihagyott egy pillanatra, aztán olyan ' börgéssel indult meg újra, hogy majd szétvetette a mellkasunkat. — Éjjel Navaz kiszállt a -sáriakból, már indult hazadé, de a rendörfelügyelő ..tasítást adott, hogy fogjuk meg. A felügyelőnek emberek kellettek, hogy Mai sza- hib főparancsnok holmiját átvitethesse a bungalómba, de fizetni ne kelljen. Ezérí fogták be Navazt is. Megkért, hogy mondjam meg maguknak. — És mikor jöhet haza? — kérdezte az öregasszony; alig állt a lábán. — Egy hét múlva. Még legyeznie is kell Mai szahib dolgozószobájában. Az öregasszony lassan lecsúszott a fal mentén, és a földre vágódott. S milyen lett Sido arca! Összezsugorodott, mint a mimóza virága a váratlan, durva érintésre; egyszerre elvesztette szépségét, amely pár perccel ezelőtt olyan tisztán és bájosan virult. A rendőr kis ideig mereven nézte az öregasszonyt, aztán, mintha valami miatt szégyenkeznék, elment. Óvatosan lépegetett: egykettőre eltűnt a szemünk elől. Egyszerre nagyon gyötrő lett a levegő a kunyhóban, s én elhatároztam, hogy útnak indulok. Bementem a csomagomért, és mar fordultam is kifelé. Síd) szeméből nehéz könnyek folytak. Fénylettek az arcán, mint az eg aljánál feltűnő csillagok. As öregasszonynak mozgott u szája, de hang nem jött belőle; nagyon erősen gondolkodott valamin. Ahogy meglátott engem, megkérdezte: — Elmégy, fiam? — Igen, nénikém, el. — Hát akkor, ég veled! Bán Ervin fordítása 4
