Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-15 / 88. szám

Péntek esti külpolitikai kommentárunk A pénzügyminiszter otthon maradt RICHARD NIXON, az Egyesült Államok elnöke há­romnapos hivatalos látogatásra Kanadába érkezett. Tu­lajdonképpen az lenne a logikus, hogy ez az út afféle kötelező szomszédolás legyen, olyan esemény, amelyet a protokollnaptárban előjegyeztek és most elérkezett az ideje. Mosolyokban es kézfogásokban valószínűleg nem lesz hiány, udvarias kiszólás is nyilván bőségesen akad majd, mégis biztosra vehető, hogy abban a pillanatban, amikor Pierre Elliot Trudeau kanadai kormányfő kí­váncsi kamerák nélkül négy- vagy többszemközt marad magas rangú vendégével, eltűnik a mosolyok és a szívé­lyes udvariaskodások jelentős része. „Az Egyesült Államok és Kanada vezetői — írja az Ottawa Journal című lap — még sohasem találkoztak ilyen nehéz körülmények között.” Az észak-amerikai kon­tinens minden ismerője egyetért abban, hogy ez a meg­állapítás korántsem túlzás. A két nagy ország között növekvő feszültség jelentkezik a gazdasági és politikai élet számos területén. AZ EGYIK DILEMMA földrajzi tényezőkből ered, a különös, kettős szomszédságból. Kettős szomszédságot mondunk, mert nemcsak arról van szó, hogy Kanada egész déli határán az USA-val érintkezik, hanem arról is, hogy messze fent, egész északnyugati határa is közös a hatalmas déli szomszéd egyik államával, Alaszkával. A kanadai ipar több mint a felét, 58 százalékát az ameri­kai nagytőke ellenőrzi. Ez a tény az egyik oka annak, hogy Kanadában a munkanélküliség aránya elérte a fel­nőtt lakosság nyolc százalékát. A hatalmas déli szomszéd azonos nyelvű és szinte korlátlan eszközökkel rendelkező sajtója, rádiója, televíziója szinte elsorvasztja a kanadai hírközlő szerveket és vállalkozásokat és ennek az anyagi vonatkozásokon túl politikai jelentősége is van. Trudeau tavalyi washingtoni látogatásakor Connally 5 pénzügyminiszter orvoslást ígért néhány ilyen gazdasági 5 sérelemre, ehelyett nem sokkal később nem enyhítések, \ hanem Kanadát sújtó szigorítások következtek be. Most i a írv'figyelők nem minden irónia nélkül nyugtázzák, $ hogy Conally kimaradt a delegációból... IGAZ, HELYETTE OTT VAN Henry Kissinger, aki- | nek a jelenléte viszont arra emlékeztet, hogy Ottawa < sem a vietnami háborút, sem a NATO-t tekintve nem \ problémamentes partner Washington számára. »AA/VV\AA/VVV>AAA/VVVWVVVVVVN/VVVVVVVVNA/VVVNA/VV\AA/VVWVVAA/\AAAA/V» mondják, nem mi A New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Szó 1972. március 2-i számában az amerikai közbiztonságról Nixon Ígéreteiről ír vezér­cikket Soha többé címmel, íme, kivonatosan az ameri­kai lap írása: Nagy port vert fel a na­pokban az a hír, hogy David Dubinskyt, az International Ladies Garment Workers Union volt országos elnökét megtámadták az utcán. A tá­madó egy ütéssel a földre terítette a 80 éves szakszer­vezeti vezért, elrabolta pénz­tárcáját, amelyben 90 dollár volt. A támadást és a rab­lást követően talpra állt a megtámadott és a sarkon ál­ló pár felé szóit: fogják meg a rablót — aki abba az irányba szaladt. A sarkon ál­ló férfi és nő egyetlen moz­dulattal sem próbálta útját állni a menekülő rablónak. Dubinskyt egy szombat es­te az Ötödik Avenue és a Tizedik utca közelében ra­bolták ki. Az eset azért ke­rült a lapok első oldalára, mert egy ismert egyénről volt szó. Egyének bántalmazása, ki­rablása, nők nemi megerő­szakolása napirenden van New Yorban és az ország minden nagy városában. Du- binsky a saját bőrén tapasz­taltak után elhatározta, hogy soha többé nem megy az ut­cára naplemente után egye­dül. íme, ilyen helyzetbe ke­rültünk: nem lehet az utcára menni egyedül, mert attól kell tartani, hogy leütnek, ki­rabolnak bennünket. De mi a garancia arra, hogy ha pá­rosával megyünk, nem üt­nek-e le mindkettőnket? Lépésről lépésre olyan helyzetbe kerülünk, hogy csak csordában, tömegesen érezzük magunkat biztonság­ban, mint ma a bivalyok, az elefántok, a majmok az őser­dőben, vagy mint a kőkor­szakban elődeink. íme, ide vezetett Nixon el­nök hároméves uralma, aki többek között azt az ígéretet tette, hogy elnöki tisztségbe választása esetén ő, mint a „törvény és rend” híve, meg­teremti a közbiztonságot min­denki részére. Nixon elnök ezen ígéretét éppúgy meg­szegte, mint ígéretei mind­egyikét. Emlékezzünk erre, amikor november 7-én az ur­nákhoz megyünk és szava­zunk az elnökjelöltek egyi­kére ... íme, így ír az amerikai lap az amerikai jelenről és a perspektíváról. És ezt ők mondják, nem mi! (papp) A VDK légvédelme lelőtt hat amerikai gépet A Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelmeimé pénteken lelőtt hat amerikai sugárhajtású repülőgépet. Az agresszor gépei több hul­lámban bombázták Nghe An, Ha Tinh és Quang Binh tar­tomány, valamint Vinh Lin közigazgatási székhely sűrűn lakott területeit. Ezzel 3478-ra emelkedett a VDK légiterében 1964. au­gusztus 5-e óta lelőtt ame­rikai repülőgépek száma. A GPA hírügynökség, a DIFK hivatalos hírközlő szerve pénteken összesítő je­lentést közölt a 14. számú főútvonal mentén április 10-és és 11-én az ellenség­nek okozott veszteségekről. A jelentésekből kitűnik, hogy a népi felszabadító erők e térségben két nap alatt meg­semmisítették az amerikai agresszorok és dél-vietnami zsoldosaik 53 katonai jár­művét, megtizedelték az el­lenség sorait, a levegőbe rö­pítettek egy lőszerraktárt, s légvédelmi ütegeik eltaláltak két ellenséges helikoptert. Binh Long tartomány te­rületén a 13. számú főútvo­nalnak azon a pontján, ameddig a felszabadító erők állandó harcban csütörtökig eljutottak, az út menti távol­ságjelző táblán az olvasható: Saigon 80 'km. A legfrissebb hadijelentések szerint a fel­szabadító erők szilárdan el­lenőrzésük alatt tartják a 13. számú út Binh Long tar­tományon átvezető szaka­szát, s az egész tartomány területén folynak a harcok a bekerített, de még fel nem számolt egységek ellen. Hon Quan térségében a felszabadító erők elfoglaltak öt falut, majd ostrom alá vették és elfoglalták a kör­nyék megerősített állását. > Koszigin üzenete az UNCTAD-hoz Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciájának pénteken megnyílt ülésén Patolicsev szovjet külkeres­kedelmi miniszter felolvasta Alekszej Koszigin szovjet kormányfő üzenetét. Akció Európáért k prills 15-én mindenfe- ** lé Európáiban össze­gyűlnek az egykori ellenál­lók, a hajdani frontharco­sok, antifasiszták és a hábo­rús áldozatok képviselői. So­katmondó jelkép alatt ren­dezik majd a megemlékezé­seket: Európa térképe előtt kinyújtott, egymáshoz köze­lítő kezeket ábrázol, annak jeléül, hogy akik a szimbó­lum jegyében összejöttek, sokfelől érkeztek. A múlt év novemberében az olasz főváros volt a szín­helye annak az értekezlet­nek, amelyen döntés szüle­tett az idei áprilisi megem­lékezésről. Különleges jelen­tőséget adott a római kon­ferenciának az a körülmény, hogy ott 19 országból mint­egy háromszázan jöttek ösz- sze. Hősök és áldozatok — valamennyien megjárták a második világháború poklát. Szép számban akadtak köz­tük olyanok is, akik egy­mással szembenálló fronto­kon küzdöttek. Azon a no­vemberi értekezleten azon­ban nem azt firtatták, ki me­lyik fronton küzdött, hanem a közös feladatok, az egysé­ges fellépés feltételeit mun­kálták ki. Napjaink közös teendője, az európai népek — társadalmi rendszerüktől független — azonos érdeke a kontinens békéjének és biztonságának megőrzése. Európa — a görög mitológia szerint — egyet je­lent a messzire tekintővei, az éleslátóval. Nos. a kontinens népeinek együttműködésére tett lépések éppen abból a felismerésből fakadnak, hogy Európa jövője akkor látszik békésnek, biztonságosnak, konfliktusoktól és súlyos vi­szályoktól mentesnek, ha va­lamennyi országban az éles­látó, messzire tekintő politi­ka győzedelmeskedik, meg­hátrálásra kényszerítve min­dennemű sovoniszta rövidlá­tást, mondva csinált érdek- ellentétet. Ez volt az alapgondolata a római találkozó felhívásának, amelyet most — az ott elfo­gadott határozat értelmében —, eljuttatnak az egyes eu­rópai országok vezetőihez, törvényhozó szerveihez. Nem kétséges, hogy ez az áprilisi akció újabb fejezetet | nyit az európai békéért és j biztonságért már esztendőik j óta folytatott erőfeszítések j történetében. Igaz, napjaink Európájá­ban hallgatnak a fegyverek. Helyzetünk nem hasonlítható sem a háború sújtotta, .sú­lyos agresszió ellen küzdő Indokínához, vagy a robba- | násig feszült közel keleti ál­lapotokhoz. De azért foko­zott és megkülönböztetett fi­gyelmet érdemel minden olyan kezdeményezés, amely a kontinens országainak együttműködését, a népek egymásra találását hivatott elősegíteni. Büszkén mondhatjuk, hogy a szocialista országok — köztük hazánk is — kezdet­től fogva mindent elkövet­tek az európai biztonsági rendszer megteremtéséért. Nemcsak a hivatásos politi­kusok konzultációi váltak mindennapos gyakorlattá, ha­nem megélénkült az úgyne­vezett népi diplomácia is, A z utóbbiak sorában rendkívül jelentős esemény az április 15-i ak­ció. A római felhívás újabb lendületet ad a kontinens békéjéért és biztonságáért kezdeményezett küzdelem­nek, amelyben a hajdani frontharcosok és ellenállók, győzők és legyőzöttek mel­lett már az azóta felnőtt if­jú nemzedék képviselői is ott találhatóik. Koszigin a szovjet kor­mány nevében eredményes­munkát kívánt a konferencia harmadik ülésszaka résztve­vőinek. Aláhúzta, hogy a nemzetközi kereskedelem és a világban végbemenő fejlődés kérdései fontos helyet fog­lalnak el a mai nemzetközi kapcsolatok rendszerében. A gazdasági és a társadalmi haladás, a kereskedelem si­keres fejlődése szempontjá­ból elengedhetetlen feltétel napjainkban az egyetemes béke és a népek biztonsága. A szovjet kormány ennélfog- ga változatlanul sürgeti a békés fejlődéshez szükséges kedvező feltételek megte­remtését, az agresszív indo­kínai háboni beszüntetését, a közel-keleti feszültség vesze­delmes tűzfészkének felszá­molását. " Illegális feuyverrali tárra bultkaotak Cipruson Hivatalos nicosiai közle­mény szerint a ciprusi rend­őrség illegális fegyverraktár­ra bukkant. A karhatalom 17 kézifegyvert, 25 géppuskát és egyéb automata fegyvert, két páncélökölt. gránátokat és nagy mennyiségű muníciót foglalt, le. ha mßgfeltßj bRdd vigyö! ltongygyűjtő hetek április 29-ig Minden 1 kg tiszta, színes, vagy fehér háztartási pamut­rongyért, valamint minden 5 kg vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a MÉH. Főnyeremény: 3 szobából és teraszból álló „Pilis” típusú nyaralóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION- televiziók, vásárlási utalványok és még ezernél több ér­tékes nyeremény. Párizsban a DIFK képvi­selője, Li Van Sau sajtókon­ferencián leplezte le a wa­shingtoni—saigoni manővere­ket és követelte a párizsi tanácskozások újrakezdését. (Népújság teleioto — AP—MTI—KS) Podgornlj Izmirben Az izmiri Vilajet kormány­zója csütörtökön este vacso­rát adott Nyikolaj Podgor- nijnak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének tiszteletére. A kormányzó pohárkö­szöntőjében nagyra értékel­te a Szovjetunió állandó rész ­véteiét az izmiri nemzetközi vásáron, s kijelentette, hogy ez a tény hozzájárul a töröli —szovjet kereskedelmi kap­csolatok további elmélyülésé­hez. Podgornij elnök válaszkép­pen hangoztatta, hogy Izmir, a vendéglátó város, nemcsak kulturális és kereskedelmi központ, de fontos ipari centruma Törökországnak. A szovjet vendég, kifejezve azt a meggyőződését, hogy a tö­rök—szovjet tárgyalások ha­tékonyan járulnak hozzá a két ország kapcsolatainak fejlődéséhez, poharát a tö­rök népre, a két nép ba­rátságának erősödésére emelte. AZ EGRI EGÉSZSÉGÜGYI SZAKISKOLA felvételt hirdet 1972. szeptember hó 1-én induló általános ápolónőképző tagozatára A képzési idő 2 év. A tanulók a képzési idő alatt ösztön­díjban részesülnek. Az ösztöndíj mértékét (200—600,— Ft-ig terjedően) az átlagos tanulmányi eredmény szabja meg. A tanulók diákotthoni elhelyezésben, egész napi élelmezésben részesülnek, havi 100,— Ft térítési díj elle­nében. Az iskola a tanulmányi időre munkaruhával Is ellátja a tanulókat. A tanulók tanulmányi szerződést köt­hetnek egészségügyi intézményekkel. A tanulmányi szer­ződés alapján az egészségügyi intézmény társadalmi ta­nulmányi ösztöndíjat (havi 250,— Ft) folyósít a tattulók számára. Felvétel iránti kérelmeket 1972. június hó 20-ig kell az iskola címére (Eger, Árva köz 1., Pf. 128.) beküldeni. Felvételre jelentkezhetnek 17—32 éves, érettségizett, vagy az általános iskola 8 osztályát végzett leányok. A kérelemhez csatolni kell: életrajzot, születési anyakönyvi kivonatot, legutolsó iskolai bizonyítványt, 1 db fényképet, testi és szellemi alkalmasságot igazoló orvosi igazolást, szülők kereseti igazolását. ti Tudja már?, hogy a super-automata mosógép 1972. március 20-161 szeptember 30-ig 15 százalékos előlegfizetés, valamint 18 havi törlesztés mellett megvásárolható! <

Next

/
Thumbnails
Contents