Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-12 / 85. szám

- nem. mellékes Hat évtized egy szakmában zott legél&ssör. T^okornnbilok, II háztáji f Mielőtt s városlakók kö­zött is elterjedt volna, hogy többletbevételeiket „háztáji­nak” nevezzék, azt a pénzt, amit a fizetésen kívül keres­tek, „mellékesnek” nevezték. A kifejezés találó: olyan jö­vedelem, ami ha van, jó, de ha nincs, nincs. Az igazi ház­táji, a tsz-tag háztáji gazda­ságának legfőbb jellemzője viszont éppen az, hogy — nem mellékes! Két területen sem. Az első és fontosabb a népgazdaság. Egész mezőgaz­dasági termelésünk 23,1 szá­zalékát a termelőszövetkeze­ti tagok háztáji gazdaságá­ban állítják elő. Ha ez a te­vékenység valamilyen ok mi­att hirtelen megszűnne, ak­kor az összes termés közel egynegyede hiányozna az ön­ellátásból és a közellátásból, nagy zavarokat okozva. A háztáji gazdaságok ép­pen mostanában bizonyítot­ták ismét különleges jelentő­ségüket. A sertésprogramot a mezőgazdasági nagyüzemek — közbejött akadályok miatt — a tervezettnél lassabban valósítják meg. Viszont a háztáji — és kisegítő — gaz­daságok rendkívül rövid idő alatt háromszorosára növel­ték árutermelésüket; ennek köszönhető, hogy most bősé­gesen van sertéshús. Nem mellékes jellegű a háztáji gazdaság szövetke­zeten belüli szerepe sem. Közismert a „szegény téesz— gazdag tagság” szólás, amely­nek valóságos gazdasági tar­talma van. A rosszul veze­tett, vagy mostoha környeze­ti adottságokkal küzdő szö­vetkezetekben ugyanis a ta­gok a háztáji gazdálkodásból igyekeznek pótolni azt, ami a közös jövedelemből hi­ányzik. A parasztember nem munkaegységben gondolko­dik, hanem megélhetésben. Ha igényeit a közösből szer­zett jövedelem nem fedezi, még mindig ott a háztáji gazdaság. Ha ‘a gyenge ter­melőszövetkezetekben ez az ellensúlyozó tényező nem volna, akkor a gazdaságok­nak ez a csoportja az állam­nak szinte megoldhatatlan gondokat okozna. falu, de leginkább a szövet­kezet vezetésének. Érzékelni a változásokat, még mi­előtt azok bajjá növekedné­nek, felismerni a gondokat és segíteni azok elhárításá­ban. Ha monopolvállalat kö­vette el a mulasztást, akkor e vállalat tulajdonosának — az államnak — kell felelős­ségre vonnia a vétkest. Ha közgazdasági akadályok tor­nyosulnak a háztáji terme­lés elé, akkor az ösztönzők fegyverével szükséges közbe­lépni. (Legyen például háztá­jiban alkalmazható kisgép, de olyan áron, amelyet egy kisember is megadhat érte.) Ha helyi rendszabályok fé­keznék a háztáji eredményes­ségét, sikkor a tanácsnak kell elgondolkodnia, mi a fontosabb: virágszegély a jár­dák mellett, vagy tej a kisgye­rekek pöttyös bögréjében? Figyelni, segíteni, tehát tervezni, támogatni kell a háztáji gazdaságok működé­sét. Így bizonyítva, hogy fel­ismertük: a háztáji nem „mellékes”, hanem annál sokkal több. A népgazdaság szerves része országosan, amelyben pedig a termelő- szövetkezet sajátos, de el nem hanyagolható üzemága! Nem tudom, hogy Hor- vátnnak, gépész úrnak, egy­szerűen csak szak társnak, vagy éppenséggel Feri bácsi­nak szólították, szólítják-e többen, de tény: sokaknak ismerőse. Hiszen még 1913- ban kezdte a szakmáját, ami­hez mindmáig hű is ma­radt ... S ez talán élete eddigi, egyetlen igazi érdekessége. Ez a munkával, sokféle fog­lalatossággal telt csaknem hat évtized — amit korát meghazudtoló elevenséggel cipel a vállán nap nap után. Egy újszászi géplakatosmű- heüyből indult a pályán: gőz­stabilnak és félstabilnak ne­vezett gépek adták számára a munkát. Köztük szerezte azokat a szakmai ismereteket, amelyekből megszedve magát később kimerészkedhetett a tanulókörből, s fiatal segéd­ként — „legényként” — ne­kivághatott az országnak. Nem vágyott, s nem jutott messzire. Előbb egy gazda­ságban dolgozott, aztán a szolnoki fűtőházhoz szegő­dött négy esztendőre, a 324- es és 326-os gőzmozdonyok világába, majd felutazott Pestre valamivel nagyobb szerencsét próbálná. Itt, a fő­városi Első Magyar Gazdasá­gi Gépgyárban pecsételődött meg tulajdonképpen, a sor­sa — jóllehet erre akkor még aligha gondolt Ebben az üzemben ugyanis malmi be­rendezésekkel is foglalkoztak. Érdeklődéssel, szívesen vé­gezte a munkáját, de ami­kor meglehetősen rövid idő múlva szanálták az üzemet, különösebb fájdalom nélkül mondott búcsút a gyárnak, s kopogtatott a legközelebbi magánkisiparos műhelyének ajtaján. Mert aldkoriban más gyárba nem mehetett, a GYOSZ — a gyáriparosok hírhedt szervezete — zárolta a munkásfelvételt. S a mun­kanélküliség szomorú világá­ban, bizony örült, ha egyál­talán beengedték valahová a magafajta legényt... Persze, a magán-műhe­lyekben sem várt rá rózsá- sabb helyzet, s így, megelé­gelve a sók viszontagságot, az első adandó alkalommal visz- szament a vasúthoz, de most már a Keleti fűtőházhoz. Havi „negyvennapos mun­kára ...” — Nem, -nem tévedés — hangsúlyozza, ahogy beszél­getünk ama hatodik X. kü­szöbén —, valóban negyven napra jött ki akkoriban az egyhónapos munka. Mert reg­gel hattól este hatig dolgoz­tunk az egyik nap, a másikon meg egészen este 10-ig... S mindezért havi 1200 ko­ronás fizetséget kapott. Nem csoda, ha egyszerre felcsil­Földeáki Béla gépekkel, cséplőkkel barátka­Naponta 7—8 tonna zsugorított érc be a Borsodi Érceilőiké­szítő Mű építésének második lépcsőjét. Jelenleg naponta 7—8 ezer torma zsugorított ér­cet adnak a Lenin Kohászati Művek és az Ózdi Kohászati Üzemek kohóinak. A mű négy zsugorítókemencéjében szovjet koncentrált érc, nudabónyai dúsított érc és rudabá- nyai limenit felhasználásával a szükséges mészkő hozzáadása mellett állítják elő termé­küket. Az itt készülő zsugorított érc előny-e, hogy 20 százalékkal kevesebb keksz kell az olvasztásához. Képünkön: az éi’celőkészítő mű tárolótérsége. 1 (MTI foto — Érczi K. Gyula) lant a szem? re n vsla- honnét kezébe akadt Molná­rok Lapjában hirdetett 1500 koronás fizetéssel, ellátással, kvártéllyal járó gyöngyösi gépész! állásról olvasott. Mondani sem kell, hogy sürgősen szedte a holmiját, s a Mátra alji városba utazva, fiatal fejjel megpályázta az ajánlatot. A gyöngyös; kis malomban ugyancsak mére­gették az ifjú jelöltet, cso­dálkoztak a bátorságán, g őszintén szólva kezdetben nem a legnagyobb •bizalom­mal voltak irányában. S ez talán természe tes is égy olyan üzemben, ahol mindig idő­sebb ember volt a felelősség- teljes poszton. Ám kisvártat­va csak megbarátkoztak Horváth Ferenccel, s létre is jött az egyezség az 1922-es évben. 1950-ig volt egyfolytában ebben a malomban, majd az­tán — rövid mezőkövesdi megszakítással — a város másik, nagyobbik malmában folytatta a munkál A gépész­kedést, ami természetesen egyet jelentett a malom üze­meltetésével, a gépek, beren­dezések állandó rendben, tar­tásával, időközönkénti javí­tásával. Azután is, hogy a gőzgépekhez szokott gépész — villanymalombaa. dolgo­zott ... Munkája közben —' fel­adataival összefüggésben — sok mindent megtanult, a tmk-ban általános ismereté, szakember lett. 1957-es nyug­díjba vonulását követően így mert továbbra is vállalkoz­ni az ilyen-cúyain megbízá­sokra előbb egykori üzemé­ben, a malomban, majd 1965- tői a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Nem volt még komolyab­ban beteg, nem ismeri a hi­ányzást, a balesetet Az im­már 73 éves gyöngyösi Hor­váth Ferenc, nyugdíjasán ma is dolgozik az építőknél. Bi­ciklivel jár rendszeresen a munkahelyére, ahol szeretik, tisztelik. Ez a szeretet, ez a tisztelet — az egyetlen jutalma az életének. Ez az, ami beara­nyozza idős napjait, s ked­vet ad mindennapi munká­jához. Ami. boldoggá teszi ^ Gy. Gy. #z utcabelieké* a sor! G. Sz. Tyitov Az út kezdete A háztáji gazdálkodás jö­vőjét azonban éppen ebből az irányból fenyegeti a leg­nagyobb veszély. Statisztikái tény, hogy a gyenge tsz-ek- ben a tag összjövedelmének nagyobb részét a háztáji gaz­daságból szerzi, a közepes tsz-ekben nagyjából a felét, s csak a jó szövetkezetekben csökken ez az arány. A szö­vetkezeti tag ugyanis kedve­ző adottságú, hozzáértően ve­zetett, jól fizető közös gazda­ságokban előbb-utóbb rájön, hogy „hajtani” a közösben is lehet és érdemes, ezért ott kamatoztatja munkaszerete­tét. Vannak már olyan szö­vetkezeteink is, ahol az úgy­nevezett eszmei háztáji fo­galmát alkalmazzák. Tehát, a tagnak nem földet adnak, hanem pénzbeli megváltást. Természetes folyamat" ez, de csak akkor, ha az ehhez szükséges feltételek létrejöt­tével azonos tempóban halad előre! Sajnos, másfajta veszélyek is fennállnak. A falvakban egy-egy ügyetlen intézkedés zuhanásszerűen csökkenteni tudja a háztáji gazdálkodást. (Például az, ha a község szé­pítése érdekében megtiltják, hogy az utcán állatokat hajt­sanak végig. Hasonló követ­kezményekre vezethet egy- egy kis figyelemlazulás is. Például, ha az állami mono- pölcég nem gondoskodik idő­ben vetőmagról, szaporító anyagról, tehát aki kertész­kedne, az nem tud mivel ne­kifogni. Vagy az értékesítési nehézségek közepette maguk­ra hagyjuk a kisembereket és emiatt elmegy a kedvük például az őszibarack-terme­léstől. Ha közös érdek a háztáji gazdaság, akkor közösen kell segíteni is. Figyelnie kell rá m országos irányításnak, a Egyszerűbb lesz a ? A cipővásárlóknak: egyre több gondot okoz a lábbelik eltérő számozása, manapság ugyanis a hazai és a külföl­di cipőgyárak háromféle mérték szerint számozzák termékeiket. Nálunk és még néhány országban az úgyne­vezett* francia számozást al­kalmazzák, Angliában és a nyugat-európai országok többségében az angol hossz­méretet, s létezik egy úgyne­vezett amerikai számozás is. A Nemzetközi Szabvány- ügyi Szervezet, az ISO elha­tározta, hogy egységesíti és nemzetközileg szabványosít­ja a lábbelik méretszámo­zását és méret jelölését, még­pedig a legegyszerűbb mó­don, a milliméter alapján. Az új méretreRdszerben számonként öt, illetve 7 mil­liméterenként változik a nagyság. A magyar szab­ványügyi szakemberek azt javasolták, hogy a 7 milli­méteres méretkülönbséget csak a „kényelmesebb” há­zi cipőknél és túrabakan­csoknál vezessék be. Az új mértékrendszer ki­dolgozása még folyamatban van. azonban az NDK-ból és Csehszlovákiából importált cipők számozása már a mil­liméter-rendszeren alapszik. Eszerint a 36-os francia szá­mozású lábbeli 24-es, a 42- esé pedig 28-as. Az új szá­mozást előreláthatólag két- három év múlva vezetik be világszerte, mivel a cipőgyá­rakban a kaptafákat is ki kell cserélni, át kell számoz­ni. A Magyar Szabványügyi Hivatal már megkezdte az új mértékrendszer bevezeté­sét azzal, hogy a néhány éve megjelent kaptafaszabvány a francia méretek mellett mil­liméter rendszert is tartal­maz. (MTI) Emlékezetes marad szá­momra az a nap, amikor megtudtam, hogy én leszek Gagarin dublőze. Érthetően nagy izgalom­mal közeledtünk az űrhajó prototípusához. Elméletben lényegében mindent elsajá­títottunk már, a legváratla­nabb feladatok megoldására, rejtett hibák kijavítására is felkészültünk, s mégis egé­szen újnak tűnt itt minden. Koroljov akadémikus rész­letesen elmesélte az űrhajós­kabin felépítését, amely sok­kal szőkébbnek tűnt, mint akármelyik sugárhajtású va­dászgép kabinja. Ugyanak­kor kevesebb a gomb, a jel­zőlámpa, műszer, kapcsoló a falon — ahogyan vártuk is —, hiszen az űrhajó műkö­dése és vezérlése majdnem teljes mértékben automati­zált volt. A szemle végén Szergej Pavlovics arra kért bennün­ket, hogy tüzetesen, alkotó módon vizsgáljuk át a „ma­darat”, és közöljük vele ja­vaslatainkat. Hozzá is fogtunk. Ekkor éreztük először, hogy nem volt haszontalan egyetlen korábbi óra, képlet, gyakor­lat sem. Természetesen, a mérnökök, tervezők, vagyis az űrhajózás szakemberei jobban értették dolgukat, mint mi, így csupán a kabin kényelmére vonatkozóan tet­tünk néhány megjegyzést. Nagyon jó érzés volt vi­szontlátni saját elképzelé­sünk megvalósulását... Röviddel az indulás előtt felkeresett bennünket Ver- sinyin elvtárs, a légierők fő- marsallja. — Izgul, ugye? — kérdez­te részvéttel Gagarintól. — Igenis... Egy kicsit, fő- marsall elvtárs. — Pedig az arcán észre sem lehet venni. Ügy látszik, jól álcázza. Talán ide rejtet­te... — azzal Jurij Szerge- jevics különböző színű ki­tüntetéseire mutatott — Igyekszem, főmarsall elvtárs. Teljesítem a felada­tot. — Ez a legfontosabb: ez a magabiztosság, az, hogy bíz­zék a technikában... Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij írta jó néhány évtizeddel ezelőtt: „Legelő­ször elkerülhetetlenül csak a gondolat, a fantázia, a mese jelenti a fejlődést. Utána számításba veszi erőit a tu­domány. S csak ezután _a cselekvés által válik való­sággá a gondolat.” Mi pedig tanúi voltunk mind a három szakasznak. Tanúi, sőt részvevői is. 1961. április 12-e. Világos, napfényes reggel. Jurij Ga­garin hangja ünnepélyesen csengett a búcsúzáskor, s alig érezhető remegéséiből tudtuk, hogy ő is tisztában van a repülés fontosságával es jelentőségével. (Én voltam a „tartalék-utas”, ilyenfor­mán én is beöltöztem.) — Néhány perc múlva ez a hatalmas űrhajó felvisz engem a világűrbe. Mit is mondhatnék búcsúzóul? Olyan, mintha az egész ed­digi életem egy pillanat len­ne, s mégis az, amit eddig leéltem belőle, mindent amit eddig tettem, ennek a fel­emelő érzésnek a kedvéért történt... Miután Jurij jelentette, hogy a közérzete jó, s start­ra kész, gyorsan levetettem az űrhajós ruhát, felvettem „földi” öltönyömet és a hír­központba siettem. — A közérzetem kitűnő. Mindent úgy csinálok majd, ahogyan tanították. Akaratlanul is felnevet­tünk örömünkben. Ha egy űrhajósnak tréfálni van kedve, akkor valóban jól ér­zi magát. Felbőgött a hajtómű, az emelőrakétákat sűrű füstfel­hő vonta be. Egyre fokozódó erősséggel süvítettek, tomboltak a mo­torok, s vált sűrűbbé, ter­jedt, emelkedett a füstosz­lop. Lent dübörögni kezdett a láng- és füsttenger. Pilla­natra megingott a hatalmas test, majd lassan úszni kez­dett a kék ég felé! 10 óra 55 perckor közölte a rádió, hogy a Vosztok űr­hajó szerencsésen földet ért. A boldog visszatérés után nehezen tudtam csak megkö­zelíteni Jurijt. Tudósok, akadémikusok, politikusok, . kolhozparasztok hullámzó gyűrűje vette kö­rül. ő. miután észrevett, a segítségemre sietett. Erősen magamhoz szorítottam. Azt mondják, sokáig maradtunk így, s köziben ököllel vertük egymás hátát a boldogságtól. Azóta eltelt néhány év, s Jurij már nincs köztünk. Emlékét kegyelettel őrzi az egész világ haladó emberisé­ge. Oroszból fordítottat Saiga, Attila Az elmúlt vasárnap ■* helybeli és idegen egyaránt láthatta — társadalmi mun­kások nagyszámú, népes csapata szállta meg Eger utcáit, hogy rendbe tegye, szebbé varázsolja. S kezük nyomán az egyik óráról a másikra eltűntek az útsze­gélyről, a házak elől a csú­fító hulladékok, törmelé­kek. Cserjecsemeték, fiatal husángok kerültek a föld­be. Jó volt tapasztalni e se­rény igyekezetei. S az öröm még nagyobb Is le­hetett volna — ha másfe­lől nem látja az ember az ablakokból tétlenül leseke- dő, vagy éppenséggel a há­zak' előtt karba tett kézzel bámészkodó utcabelieket. Azokat, akik szinte szem­rebbenés nélkül vették tu­domásul, hogy a város más részein lakók ez alkalom­mal itt Végezték önzetlenül társadalmi munkájukat — a megérdemelt hét végi pi­henés helyett... S nem kevésbé volt szo­morú tapasztalni azt is, hogy a társadalmi munká­sok elvonulása után —1 mennyire magukra marad­tak a kiültetett csemeték. Csupán néhány ház lakói­nak jutott eszébe, hogy víz is kellene a cserjeszálakra, fácskák tövére, így sok he­lyütt már a délutáni, esti órákban kókadozni kezd­tek a zsenge levelek. Talán még nem késő! Vegye hát kezébe az utca­beli ember itt is, ott is a locsolókannát. a gumi- slagot, öntözgesse a házuk elejét díszítő, a környék­beli levegőt tisztító cseme­téket. Locsolja, gondozza, védje valamennyit — mind­annyiunk örömére! <—ni) 1972. április 13» amim

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents