Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-25 / 96. szám
Kollégium tanyán élé bisdiálroM A boldogság kék madara A soltmdkerti hétközi kollégiumban 70 tanyasi kisdiák kapott otthont a tanév idejére. A kollégium kisdiákjai az eltelt fél esztendő alatt jól beilleszkedtek az új környezetbe és tanulmányi eredményük is javult. A kollégium kedvező feltételeket teremtett a jobb tanulmányi eredmények eléréséhez és sok szórakozási lehetőséget is ad a gyermekeknek. Képünkön: Sándor Margit, Dani Ildikó és Szegedi Erzsébet közösen, egymást segítve tanulnak. (MTI foto — Karáth Imre felv.) Az Egészségügyi Minisztérium és a szakszervezet elnökségének ajánlásai Az egészségügyi dolgozók munkájának szervezettebbé, színvonalasabbá tételére az Egészségügyi Minisztérium és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége együttesen ajánlásokat adott ki. Egyebek között javasolják; — az egészségügyi dolgozók, aktív közreműködésükkel, szerezzenek érvényt azoknak az előírásoknak, amelyek a betegek fogadására, a várakozásra szolgáló helyiségek rendjére, tisztaságára, a várakozási idő rövidítésére, a rendelések kihasználtságának egyenletessé tételére vonatkoznak. A fekvőbeteg-intézményekben a lehetőségek ésszerűbb felhasználásával törekedjenek arra, hogy a betegfelvételkor csökkenjen — a gyakran indokolatlanul hosszú —, várakozási idő. Fontos feladatként jelölik meg az ajánlások az ápolási munka színvonalának emelését, hogy az orvosi ellátással kapcsolatos közvetlen teendőkön túl a betegek a körültekintő gondoskodásból érezzék: a kórház dolgozói humánus kötelességüknek tartják, hogy mindent megtegyenek gyógyulásukért és közérzetük javításáért. Az egészségügyi dolgozók kezdeményezéseikkel, vállalásaikkal segítsék elő a betegek személyes szükségleteinek kulturált körülmények közötti kielégítését. A továbbiakban az ajánlások javasolják: az egészség- ügyi intézetekben és a vállalatoknál a munkahelyi vezetők és a szakszervezeti vezetők támogassák a dolgozóknak azokat a kezdeményezéseit, amelyek munkahelyük rendjének, tisztaságának, kulturáltságának fokozására irányulnak. Ugyancsak fontos feladatként jelölik meg, hogy az intézmények vezetői, a szakszervezeti vezetők segítsék elő a jó munkahelyi légkör feltételeinek javitását. Felhívják a figyelmet arra is: a gyorsuló tudományos-technikai haladás azt igényli, hogy a szervezési munka lépést tartson a fejlődéssel. Éppen ezért a korszerű munka- és üzemszervezést jelentős feladatnak kell tekinteni az egészségügy területén is. Hogy tizenhét évvel ezelőtt elvégezhettem a püspökladányi óvónőképzőt, s Pásztón belém csimpaszkodtak első aprócska barátaim, ez csupán a csalóka kezdet volt. A hazatalálás sugarainak játszi felvillanása. Nem gondolhattam én akkor, micsoda buktatón kell átlábalnom, miféle drámába sodor az élet, amíg eljutok nyugr ságos, boldognak tűnő mai önmagamhoz, ide, Balatonba. Persze, máig sem tudom, mi volt a baj gyökere. Amikor Pásztóról például a Mecsek tövébe, Pécsre kerültünk, még szaladt a szekér. Tiszta volt felettünk az égbolt Zagyvarónán, Ecsegen is, hol már vezető óvónői tisztre találtak méltónak. Mindketten jól kerestünk, volt bebútorozott lakásunk, gépkocsink. Gyarapodhattunk, nevelhettük gálánsán kislányunkat. Csak egyszer férjem inni kezdett. Botrányos jelenetek sorát rendezte otthonunkban. Majd egyéb dolgok következtek. Ahogyan ez lenni szokott. S így ment egyik évről a másikra. Nem próbáltam volna magamba nézni? De igen. Ezerszer is. Mégsem leltem okát viselkedésének. így, amikor egyre inkább fenyegette az uram garázda viselkedése gyermekünk testilelki épségét, szakításra szántam magam. Iszonyatos nehéz volt, bevallom! Otthagytam, visszamentem hozzá. Megint otthagytam, ismét visszamentem. Szerelmi házasság volt a miénk. Annyi esztendő számtalan élménye is eggyé kovácsolt bennünket. Most mégis azt mondom: így volt helyes, csak így dönthettem. Elsősorban a kislány miatt. Öt féltettem, őt akartam megkímélni a folytatástól. Jóformán semmit nem hoztam el magammal. Gyermektartásért sem folyamodtam mindmáig, pedig esztendeje immár, hogy szétváltak útjaink. De megért engem, ugye? Legalább senki el nem vitathatja tőlem a leányt, zátonyra futott szerelmünk e szép, kedves gyümölcsét. Aki most már tizenhat éves, Egerbe jár dolgozni, s úgy érzem, kiheverte a lelki sérüléseketBizony, kétségbeejtő hetek, hónapok voltak azok. Idegen falak, idegen bútorok között. Férfitámasz nélkül. Azt hittem sokszor; beleőrülök. Hatalmasan mély kút torkában éreztem magam, amelybe lassú zuhanással alámerülök. Ilyenkor, tudja,' nagyon-nagyon magamhoz szólítottam iskolából megtérő leányomat, s el nem engedtem addig, amíg a lidérces gondolatok tova nem szálltak. Ismét máskor az fogalmazódott meg bennem, hogy rakéta, űrhajó vagyok, csak hirtelen minden navigációs műszerem felmondta a szolgálatot, s lebegek a világmindenségben, földmelegtől, embermelegtől mérhetetlen távolságokban. Ügy tűnt valóban: aláhul- loki Kiröpülök a világból. De Ostorosra kerültem. S kollégáim szorosan megfogták a kezemet. Szívük fonalára fűztek mindkettőnket. Engem s a kislányt. Ez aztán végérvényesen felnyitotta szememet. Attól a pillanattól kezdtem érezni és tudni igazán, hogy minden dolgok nyitja bennem lakozik. Hogy kettőnk jövendője, boldogulása az én kezemben van. Hogy annyi más elhagyott asszony bukása csak ellenpélda lehet az életemben. Hogy nekem létezik hivatásom is, túl saját gyermekemen, hivatásom, amely ismét teljessé teheti az életemet. Mennyire váratlan, mesébe illő volt aztán, hogy tavaly ősszel kijöttek hozzánk a járási hivatal emberei, mondván: Katika, a maga szakértelmét, tapasztalatát Balatonban szeretnénk kamatoztatni, ahol a helyi tanács annyi év után óvodát teremtett. Milyen öröm lesz a faluban, ha a harangláb mellett álló, szépen kitatarozott öreg iskolát ismét elevenség ragyogja be. A szülők nyugodtan mehetnek reggelente munkába, ott az óvónéni, vigyáz kicsinyeikre, hasznosra és jóra tanítja őket. S nem kell tovább albérletben kínlódnia, Balatonban rendes lakást is tudunk magának biztosítani, van rá 160 ezer forintunk. Pöttöm emberkék! Megváltozott ám idők múltán az ilyen apróságok nevelésének módszere nagyon. Nem gügyögünk többé nekik, hanem igyekszünk némi alaptudással felvértezni őket, hogy úgy mehessenek az általános iskola első osztályába. Amikor tavaly novemberben Ostorosról átjöttem ide, s néhány nap alatt a lelkes szülök támogatásával berendeztük az épületet, ezt a csapást szélesitgettem én is kezdettől fogva. Eredmények? Nem, erről nem szólok. Dicsekvésnek tűnne. De tudok mutatni magának fényképeket. Látja itt ezt a sok ásós férfit? Szülők! A homokozót, meg a pancsolót ássák Akik szereléssel, festéssel bíbelődnek, azok KISZ-fiatalok. A gyermek- fodrászműhelyt Murányi Sa- nyika édesapja készítette nagy műgonddal. Mászókak, hinták a nádasdi lemezgyártól. Mily ügyesen, macskáiként kúsznak fel rá! Itt meg, ahol varrni lát asszonyokat, azt a matériát dolgozzuk fel, amit két pesti ruhagyártól kaptam köszönetért. És ez a nekiszilajodott kiscsikópár? Magyar ruhában ? Kormos Ágnes meg Szalontai Dénes. Farsangi műsoros gyermekbált rendeztünk a közelmúltban hogy kis pénze legyen játékra a szülői munkaközösségnek, ott mutatja őket a fotó. (Mind a harminckilenc másnak öltözött ám. Volt Rózsa Sándor, Ve- szelka Juli, Zorró, János vitéz, Ludas Matyi. Mindnek versezetet írtam, s elmondták a kultúrház színpadán. Képzelheti a mamákat, nagymamákat! Szóval dolgos, segítőkész nép lakja ezt a falut. Any- nyi új, kétszintes házat lát, ha végigsétál a főutcán, hogy milliomosnak hinne mindenkit. Mondjam azt, hogy most már kicsit annak érzem magam én is? Mert annak. Persze, nem úgy, hogy bankbetétem, palotám van, hiszen egyelőre az iskola úttörőszobájában rendezkedtünk be a lányommal. Hanem hát minden egyenesbe jött körülöttem. Könnyűnek érzem magam, szinte szállaní tudnék. Szállók is! Ügy kapaszkodtam meg a boldogság kék madarának szárnyaiban, hogy rendet teremtettem a magam portáján és naponta osztom szét szívemet harminckilencfelé... A vallomást lejegyezte: Moldvay Győző A főszezon előtt Idegenforgalmi gondjaink 1972-ben Tájékoztató Egerben Hézagpótló tanácskozásnak s nevezhetnénk azt a be- zélgetést, amely hétfőn dél- itán Egerben, a Heves me- ;yei Idegenforgalmi Hivatal anácstermében zajlott le. ierecz István, a Mátra—Eger -Nyugat-bükki Intéző Bi- ottság elnöke a megyébe ramló idegenforgalmat lebo. tyolító utazási irodák — BUSZ, VOLÁN, EXPRESS, looptourist és a Heves melyei Idegenforgalmi Hivatal vezetői, képviselői szánára tartott tájékoztatót ak- uális idegenforgalmi kérdőikről, valamint a tájegy- ,égi intéző bizottság szerve- etéről, szakbizottságairól, nunkájáról. Bevezetőben utalt arra a íemrégen lezajlott tanácsko- :ásra, amely hazai idegen- örgalmunk múlt évi tapasz- alatait elemezte. Kiemelte, rogy országos, így megyei tapasztalat is, hogy az elő- és utószezon még mindig nincs >p timálisan kihasználva. .Gyengéink” közé tartozik továbbá, hogy kulturális, szórakoztató rendezvényeink nem érik el a kívánt színvonalat, s baj van a tömegközQLM§miM 1972. április 25., kedd lekedés kulturáltságával, higiéniai feltételeivel is. Szükséges — mondotta — és lehetséges a diákturizmus bővítése is, amelyre jó lehetőség az országosan meglevő mintegy 45 ezer kollégiumi férőhely. Mindez azonban csak lehetőség — jelenleg ugyanis alig 25 százalékos e férőhelyek kihasználtsági foka ... Berecz István tájékoztatójából, s a hozzászólásokból egyaránt kitűnt — s ezt tükrözik az országos tapasztalatok is —, kevés a szervezett belföldi társasutazás. Ennek egyik fő oka. hogy az utazási irodák között nincs fel osztva a „piac”, s hiányos az ezt irányító-szervező állami! ágazati tevékenység is. (Megyénkben például — s ez már 1 nem mai téma! —, évek óta nincs elegendő, színvonalas prospektus.) A tanácskozáson egyébként felmerült az az igény is,| hogy a táj fejlesztésébe, a tervek kialakításába a jövő-* ben feltétlenül be kell vonni az idegenforgalmi értékekei hasznosító utazási irodákat is, mert lényegében a legközvetlenebbül ez''k az i| irodák ismerik ázol'at az igényeket, amely eltet az ide érkező bel- és külföldi tu-, risták támasztanak tájegysé 1 günkkei szemben. (faludi) $!A(kÚk •• II. A megimádkoztatott kálvinisták Panaszra mennek a cselédjei Józsa Gyurinak, uruk színe elé. — Tekintetes urunk! Inunk szakadtáig dolgozunk, és keservesen kell tapasztalnunk, nem futta időnkből, hogy Istent imádjuk és neki hálát adjunk. Nincs annyi időnk se. hogy meghallgassuk a nagy- tiszlelelü prédikátor urunk szavait. — No, emberek! — szólt nagy kenetteljes hangon Gjij«ri úr az áhítatra étes népnek —, majd én gondoskodom, hogy ne maradjatok el az isteni tiszteletről, s módotok és lehetőségetek legyen kegyelemteljes szentbeszédet hallgatni! A parasztok boldogan szélednek szét, mei-t tudják, hogy uruk így, vagy úgy, de be szokta váltani mindig ígéretét. Telnek-múlnak a hetek, hónapok. Már itt van a karácsony, amikor igazán szükség lenne meghallgatni egy szépen felépített prédikációt — mondogatják a parasztok. És nem is sejtik, hogy uruk, a „Sátán” — ahogy nemegyszer nevezgetik a háta me- gett —, már készíti is a karácsonyi istentiszteletüket és prédikációhallgatásukat. A kálvinista Rómából. Debrecenből, éppen Tiszafürednél vezet át egy éppen általa megépített szép és jókora falúdon az út a hevesi tájakra. Egy megbizható háziszolgáját kiállítja a hídra, azzal a paranccsal, hogy az így, karácsonyi időben arrafelé közlekedő legátusokat, azaz a debreceni kálomista kollégiumban tanuló teológus növendékeket invitáljon meg a „Vörös kastély” urához egy Ícís vendégségre, és szent szolgálatra ... Nem kell sokat várakoznia Józsa Gyuri fogdmegjének. Hamarosan fel is bukkan nyolc debreceni teológus, akik azzal a céllal jönnek, hogy itt, a hevesi református tájakon prédikáljanak hittestvéreiknek. örülnek is a szíves invitálásnak, s kivált annak, hogy nem sok kutyagolás után, máris ájtatos hívekre tettek szert. Egész nap tejben-vajban fürdeti Józsa Gyuri az ágrói- szakadt legátusokat, akik csak úgy falják a finom falatokat és nyelik a zamatos butik Másnap összehívatja valamennyi cselédjét prédikációra, meghirdetvén, hogy „jó- beszédű teológusok,” érkeztek Debrecenből. Már reggel nyolc órakor együtt áll a jó nép a szabad ég alatt, hogy egy rövid, lélekemelő prédikációval áldozzon vallási kötelességének. Levett kalappal, hajadonfőit áll az ájtatos tömeg. Előáll az első' legátus, és szépen , csiszolt beszédet mond. Igazán öröm melengeti a kálomista hívek szívét- lelkét a beszéd alatt. S dicsérik Józsa Gyuri urat, hogy na lám, mégiscsak meg mél- tóztatott hallgatni a szegény paraszt szavát! De alig lép le a hevenyészve emelt szószékről az első deák, követi a második ... S így, szinte végtelennek tűnő sorban, mind a nyolc debreceni teológus elmondja jól bemagolt prédikációját. S közben a nép étlen-szomjan és hajadopfőtt áll, és hallgatja. De Gyuri íogdmegjei nem engedik el őket. Ha szentbeszédre voltak éhesek, hát hallgassák csak bőviben! Egész gyertyagyújtásig tartott a nyolc debreceni legátus beszéde. 'Agyonfagyva, agyon-, fázva, átkozódva-szitkozódva tértek meg a prédikációról a parasztok. S úgy gondolták, hogy jó időre elegendő üdvös igét hallottak. Közben pedig a Józsa-kú- rián nagy dáridó járja. Pompás lakoma és gazdag pénzbeli j útadóm Gyuri úr fizetsége. Az esetnek nagy tanulsága maradt Á debreceni kollégium megtiltotta deákjainak, b"gy a jövőben a füredi, Józsa Gyuri építette Tisza-hí- don járjanak át legációba. De a parasztok is megfogadták, hogy ebben a földi életben, nem lógnak több prédikátort kérni földi uruktól és parancsoltjuktól, Józsa Gyuri űrtől... Furcsa jótékonyság Maradjunk csak még egy eset elbeszéléséig a derék, de szegény kálvinista deákoknál, akik ebben az időiben bizony vándorlásuk közben keresték meg ruhára, csizmára valójukat. No meg egy kis zseb- pénzrevalót. Józsa Gyuri, mint kálomista famíliából származó nemes úr is úgy érezte, hogy kutya kötelessége segélyezni ezeket az ágrólszakadt deákokat. Mindig kész örömest be is fogadta őket, sőt gazdagon meg is jutalmazta szegény fejüket. Igen ám! De a gazdagon terített étkezés után előkerült a kártya, az ördög bibliája. S megkezdődött a játék, amelynek Józsa Gyuri nagy mestere volt. Rövid 1— 2 óra alatt minden deákja az utolsó krajcárját is dlvesztette. Visszavándorolté! a forintok oda, ahonnan jöttek: a tiszafüredi nagyúr tarsolyába. S őkelme boldog szívbéli örömöt érzett jótékonykodása kapcsán. Ha pedig netalán valaki a szemére vetette hogy hát mégsem helyes dolog, amit cselekedett —, így vágott vissza: — Én eleget tetteim kötelességemnek! Segítettem a szegényeket! Láthatjátok, hogy mennyi forintot osztottam szét most is közöttük. Hát mit akartok, hogy még tegyék, urak? Arról én igazán nem tehetek, hogy nem tanítják meg jól kártyázni a deákokat a sárospataki és debreceni kollégium igen tisztelt professzorai!... (Tolytatjtű^ Á
