Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-04 / 54. szám

j Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk I Viharfelhők j Ciprus felett CIPRUS SZIGETE mindig is híres volt mediterrán > •népségéről, a langy fuvallatok, a melegen tűző nap és a > Ivók víz, kék ég világa ez. Most azonban baljős viharfel- > rok gyülekeznek Ciprus felett, ha nem meteorológiai, de > politikai értelemben. A legutóbbi órák jelentései arról ? számolnak be, hogy támasszal városban, egy incidens < során, megsebesült egy rendőr. Sajnos, elegendő ok akad í arra a komor jóslatra, hogy ha a szigeten nem születik < “ valami jótékony változás, a limasszolit más, súlyosabb < incidensek is követhetik. < Az incidens közvetlen oka az volt, hogy tüntetők í vették körül a kitiumi püspökséget, amelynek épületében > Makariosz érsek, köztársasági elnök immár nyílt két el- < lenfele, két püspök tartózkodik. A tüntetők nyomán meg- 5 iöttek az ellen tüntetők, és az összecsapás nyomán sérül- s hetett meg a palota előtt őrködő rendőr. $ A PÜSPÖKÖK állásfoglalása a rendkívül bonyolult < ás nem kevésbé veszélyes ciprusi helyzet új eleme. A cip- s rusi ortodox egyház úgynevezett szent zsinatán Kypria- < nősz püspök és egy társa Makariosz elnök ellen foglalt < ; állást. íhs annyit jelent, hogy az érsek-államfőnek újabb s 1 fronton kell védekeznie. Az elnök, aki egyházi ember is, s í minden szempontból rendkívül sértőnek élvezhette ezt a | 1 támadást, hiszen kijelentette: ha az ortodox egyház szent \ zsinata nem nyilvánítja ki támogatását, kész lemondani. > Rxzel a nyilatkozattal a ciprusi krízis új, a jelek sze- > i-int minden eddiginél fenyegetőbb szakaszba étkezett. < Szinte szimbolikus, hogy a limasszoli incidens során az \ érseket támogatók voltak döntő többségben. Ez a sziget í egészére jellemző: a ciprusi nép zöme felismerte, hogy i az önálló Ciprus pillanatnyilag Makari ősz személyében l testesül meg. Az érseket — a közismert török—görög < nemzetiségi ellentét ellenére — nem belső, hanem külső > tényezők veszélyeztetik. í Athén szeretné eltávolítani, mert a junta nem ciprusi < függetlenséget, hanem enózist, Görögországhoz csatlako- s zást akar. Törökország hajlandó lenne a felosztásra, és s az érsek ugyancsak útjában áU. Nem tetszik Makariosz s függetlenségi politikája a sziget egykori urának, London- S nak és a NATO politikai és stratégiai tervezőinek sem. $ FÉLELMES KÜLSŐ ERŐK állnak szemben tehát a í ciprusi nép többségének akaratával és a haladó világ > ‘ Makariosz politikája iránt érzett rokonszenvével. Egye- > s lőre csak annyi biztos, hogy Makariosz megbuktatásával > | új veszélygóc születne a Földközi-tenger amúgy is zakla- | 5 tott térségében. ? W'A/W'M^WMWW/WNAAM^WWWWVWWWWVVVW\MAAAAA/WW' Altmann mégiscsak azonos a náci tömeggyilkos Barbievel? LA PAZ A még mindig ismeretlen helyen tartózkodó Klaus Alt­mann, ügyvédei közlése sze­rint, ellen támadásba lendült, s csütörtökön azt követelte, hogy a bolíviai kormány uta­sítsa vissza a kiadatására vo­natkozó francia kérelmet Az ügyvédeikkel konzultá­ciót folytató jogászok elmon­dották, hogy a megbeszélésen Altmann megbízottai hallga­tólagosan elismerték, hogy megbízójuk valószínűleg azo­nos volt a náci tömeggyil- kos&al — Bar hi evei. Altmann— Barbie ügyvédei háromezer szavas dokumen­tumukban azzal az érveléssel állnak elő, hogy védencük kiadatása lehetetlen, mivel Franciaország és Bolivia kö­zött nincs erre vonatkozó megállapodás. KENNEDY-FOK: Magyar idő szerint pénte­ken hajnalban útnak indí­tották a Jupiter felé a Pio­neer 10. amerikai űrszondát. A Pioneer fellövése, ame­lyet háromszor halasztottak el, sikerült és az űrhajó az előírt pályán halad az óriás­bolygó felé. Az űrszonda útja 639 na­pig tart. Ekkor ér a Jupiter körzetébe, ahonnan a ter­vek szerint fényképeket küld vissza a Földre és — több mint százezer kilométeres távolságból — megpróbálja „feltérképezni” a bolygó fel­színét, mielőtt kirepülne naprendszerünkből. Az ame­rikai tudósok azt remélik, hogy a Jupiterhez vezető L A markazi Mátravölgye Mg. Termelőszövetkezet tipizálás miatt eladásra felkínál 1 db Gaz 69. személygépkocsit, 1 db Nysa 501-es teher­gépkocsit (csukott) valamint 1 db Cárpáti 3 tonnás teher­gépkocsit. Ar megy egyezés szerint Érdeklődni telefonon, vagy írásban mindennap reggel a órától 16 óráig. Telefon: Márkáz. 8. 71. támadás a VÖK ellen A saigoni amerikai pa­rancsnokság pénteken reg­gel beismerte, hogy a haza­fias erők előző nap Laosz fölött megsemmisítettek egy amerikai kémrepülőgépet. Ugyanakkor közölték azt is, hogy amerikai repülőgépek csütörtökön három ízben is támádást intézteik észak-vi­etnami területek ellen, s ez­zel 71-i« nőtt a VDK elleni idei amerikai légitámadások száma. Jarring bizakodik Gurmar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti megbí­zottja, felvette a kapcsolatot több ország ENSZ-képviselő- jével. Az érdekelt delegáci­ók szóvivői elmondották, hogy a svéd diplomata talál­kozott Sir Colin Crowe an­gol, George Bush amerikai és Jacques Kosciusko-Morizeit francia fődelegátussal, akiket tájékoztatott legutóbbi kai­rói, ammani és jeruzsálemi tárgyalásairól. Jarring hasz­nosnak mondotta a közel-ke­leti fővárosokban lezajlott eszmecseréit és kifejezte azt a reményét, hogy az érintett felekkel folytatódnak a meg­beszélések New Yorkban. Ünnepélyesen aláírták a Szovjetunió és a Bangla Desh Népi Köztársaság közös nyilatkozatát MOSZKVA: Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fo­gadta Mudzsibur Rahman sejket, a Bangla Desh Nép} Köztársaság miniszterelnö­két. A meleg, baráti légkörben megtartott eszmecserén a két ország közötti barátság és együttműködés további erősítésével és fejlesztésével összefüggő kérdéseket, illet­ve néhány nemzetközi prob­lémát vitattak meg. Pénteken a Kremlben vé­get értek a megbeszélések Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és Mudzsibur Rahman sejk között. A tár­gyalásokat a szívélyesség és a baráti kölcsönös megértés légköre jellemezte. Alekszej Koszigin és Mud­zsibur Rahman pénteken a Kremlben ünnepélyes külső­ségek közepette aláírta a „Szovjetunió és a Bangla Desh Népi Köztársaság kö­zös nyilatkozatát.” Mudzsibur Rahman sejk, a Bangla Desh Népi Köz­társaság miniszterelnöke és a kíséretéhez tartozó személyi­ségek Andrej Grecsko mar­sall szovjet honvédelmi mi­niszter és Ivan Pavlovszkij hadseregtábornok, honvédel­mi miniszterhelyettes kísére­tében pénteken látogatást tettek a tamanyi gárdahad­osztálynál. A Bangla Desh miniszter- elnöke és kísérete a szovjet harcosokkal való találkozás után repülőgépen Leningrád- ba utazott. Útjára elkísérte Alekszej Koszigin szovjet kormányfő. Mudzsibur Rahman Moszk­ván s Leningrádon kívül Taskentbe is ellátogat. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken találkozott Abdusz Szamad- dal, a Bangla Desh Népi Köztársaság külügyminiszte­rével és folytatta az eszme­cserét. DACCA: Valamennyi daccal lap el­ső oldalon ad részletes tá­jékoztatást Alekszej Koszi­gin és Mudzsibur Rahman tárgyalásairól. A People című lap „Jó- szolgálati küldöttség a nagy Lenin földjén, a szocializ­mus hazájában” címmel ad jelentést Mudzsibur Rahman szovjetunióbeli látogatásáról. A Morning News moszk­vai tudósításában hangsú­lyozza, hogy Bangla Desh miniszterelnökét „a hagyo­mányos szovjet vendégszere­tettel” fogadták Moszkvá­ban. A Május I. Mg. Tsz. Kömíő (Heves megye) pályázatot hirdet gépmíílielyvesr.eloi állás betöltésére, valamint azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező hálózati villanyszerelőt Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal a tsz elnökénél. . r* .... ; - ,V|j v se. Angela mosolya gela Davis üdvözli McAffee farmer gyermekeit. McAffee bir­tokát ajánlotta fel biztosítékul az óvadékra felvett összeg el­lenében. (Telefoto — AP — MTI — KS) Pioneer 10. kétéves úton kívül még öt évig tudják tartani a kap­csolatot a Pioneer 10-zel, amely ily módon adatokat szolgáltathat a naprendsze­rünkön túli világegyetem­ről. Az űrhajó útjának leg­veszélyesebb szakasza az át­haladás az aszteroid-öveze- ten, de a tudósok remélik, hogy sikerül átjutnia a me­teorok között. Az űrkísérlet 67,5 millió dollárba kerül. A Pioneer 10. túljutva naprendszerünk határán, elméletileg akár több millió éven át is szá­guldhat a térben és a tudó­sok azt remélik, hogy egy távoli világ értelmes élőlé­nyei rátalálhatnak. Ezért az űrhajó fedélzetén egy, a viszontagságoknak ellenálló, arannyal bevont plakettet helyeztek el. Ez többek kö­zött egy meztelen férfit és nőt ábrázol, valamint tudo­mányos vázlatrajzokat, ame­lyek megmutatják a Föld helyét, és mivel az üzenet a naprendszeren kívüli lé­nyeknek szól, naprendsze­rünket is. Az ábrán feltün­tetett pulzárcsillagok jeléből az esetleges „megtalálók” nemcsak bolygónk helyét ál­lapíthatják meg, hanem még azt is, mikor lőtték fel az űrhajót.------------------------------------------------------------­­i Közüiefek és magánosok részére sódert adunk el házhoz szállítva: {fáshoz szállítva (sóderár és fuvar) Füzesabony 105,— Ft/köbmétci Makiár 130,— Ft/köbmétcr Andornaktálya H0,— Ft/köbmétcr Eger 105,— Ft/köbméter Egcrfarmos (földúton) 90,— Ft/köbméter Egerfarmos (műúton) 165,— Ft/köbméter Szihalom (földúton) 85,— Ft/köbméter Mezöszemere (földúton) 85,— Ft/köbméter Szihalom (műúton) 145,— Ft/köbméter Mezöszemere (műúton) 145,— Ft/köbmétcr Poroszló 155,— Ft/köbméter Besenyőtelek 105,— Ft/köbméter Ojlörincfaha 155,— Ft/köbméter Sarud 175,— Ft/köbméter A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves betanító tanfolyamot indít szakmával nem rendelkezők részére. Jelentkezési feltétel: 20—40 éves életkor, 8 ólt. iskolai végzettség és egészségügyi alkalmasság. A tanfolyam öt hónapig tart, ez alatt a dolgozók havi 1700,— Ft bérezésben, munkásszállói elhelyezésben és munkaruha-juttatásban részesülnek. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók betanított kőműves munkás oklevelet kapnak és vállalatunknál ebben a munkakörben dolgozhatnak. Jelentkezési határidő: 1972. március 10. Jelentkezés: Egerben az L sz. főépítésvezetőségen (Lenin út 13.) Gyöngyösön a vállalat munkaügyi osztályát) (Róbert K. u. 21/1.) A sóder vételárát pénzesutalványon kérjük címmegjelölés­sel termelőszövetkezetünk részére megküldeni. A pénz megérkezése után a sódert azonnal szállítjuk. ARANYKALÁSZ ME&OGAZ11ASAG1 l’ERJMELOSZfl V KT KÉZ E í j MEZÖTÁRKÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents