Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-29 / 75. szám
A mezőgazdasági szövetkezetek alkotó kongresszusa Ma kezdődik a mezőgaz-. '1 dasági szövetkezetek második országos kongresz- «zusa. Több mint egymillió termelőszövetkezeti, szakszövetkezeti és halászati szövetkezeti tag megbízásából három napon át tanácskozik az Országházban 450 — közöttük 21 Heves megyei —, titkos szavazással megválasztott küldött. Számba veszik a tsz-mozgalom minden lényeges kérdését, az első kongresszus óta eltelt öt évben végzett munka eredményeit, fogyatékosságait, értékelik a mezőgazdasági szövetkezetek önkormányzati szerveinek eddigi tevékenységét és javaslatokat tesznek arra, hogy miképpen lehet még sikeresebbé tenni a szövetkezetek működését. Ott lesznek a kongresszuson a párt, a kormány, a közélet és a tudomány képviselői is. A kongresszus tehát jó alkalom arra, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek sokoldalúan megvitassák a mai helyzetet, a X. pártkongresszusom, valamint a IV. ötéves tervben megjelölt feladatokat. Gondos és alapos előkészítés után került sor erre a kongresszusra. Minden szövetkezetben közgyűlésen mondtak véleményt a tagok a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa által még a múlt év végén közreadott irányelvekről, s arról, hogy ők hogyan ítélik meg a nagyüzemi társas gazdálkodás mai helyzetét, fejlődési lehetőségeit. Ezt követően a területi szövetségek küldöttválasztó érekezletein összegezték az adott tájon, termelési körzetben szerzett tapasztalatokat, indítványokat, s választották meg a megújuló TOT tagjainak túlnyomó többségét és a kongresszusi küldötteket Mindazok, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy a szövetkezeti tagok képviseletében részt vesznek a ma kezdődő tanácskozáson, bőséges és tartalmas kongresszusi útravalót kaptak megbízóiktól. Valamennyi küldöttválasztó értekezleten erős hangsúlyt kapott a párt jó politikájának, a munkásosztály támogatásának szerepe az elért eredményekben. Az a felismerés és szilárd meggyőződés, hogy mint eddig, ezután is csak a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság alapvetően azonos érdekeltségére épülő testvéri együttműködés lehet az egészséges társadalmi és gazdasági fejlődés legfőbb biztosítéka. Ebben, a szövetségben a mezőgazdaság iparosodásával egy időben mind fontosabbá válik a gazdasági tartalom, az áru- és termelési kapcsolatok egyre szerteágazóbb rendszere. Joggal várja el a munkásosztály, az egész ország a termelőszövetkezetektől — saját érdekük is azt diktálja —, hogy minden rendelkezésükre álló lehetőséget hasznosítsanak a termelési eredmények és jövedelmek növelésére, a költségek csökkentésére, az élelmiszer-ellátás javítására, á népgazdaságnak annyira nélkülözhetetlen mezőgazda- sági export fokozására. Ezeknek a követélményeknek kizárólag saját erőfeszítéseikkel nem tudnak megfelelni a szövetkezetek. Évről évre több múlik azon a mezőgazdságban, hogy milyen, mennyi gépet, alkatrészt, berendezést, másféle, ipari eredetű termelési eszközt és milyen áron vásárolhatnak a szövetkezetek. S nem mindegy az sem, hogy a pénzügyi gazdálkodás, a vállalati önállóság és egyenjogúság törvényben szentesített elve mennyire valósul meg a gyakorlatban. Sok szó esett az eddigi tanácskozásokon, s bizonyára beszélnek a kongresszuson is az érdekképviseletről, az érdekvédelemről. Az eddigi tapasztalatok szerint a szövetkezeti tagok és vezetők túlnyomó többsége azt a helyes felfogást vallja, hogy az érdekvédelem létjogosultságát szocialista tervgazdálkodásunk szolgálata adja. Az a törekvés, hogy minden szövetkezet a törvényes keretek között a lehető legeredményesebben járuljon hozzá népgazdasági céljaink megvalósításához, tagjai jólétének megalapozott növeléséhez. Ebből fakad a szövetkezeti szövetségeknek, a TOT-<nak, és a mostani kongresszusnak az a joga és kötelessége is, hogy észrevételeivel. javaslataival segítsen elhárítani minden akadályt, ami a szövetkezeti gtt diákod ásban rejlő előnyök, lehetőségek hasznosítása ellen hat. Gátló tényezők természetesen nemcsak szövetkezeteken kívüli okok lehetnek és vannak, hanem olyanok is, amelyeket maguk a szövetkezetek háríthatnak ed, szüntethetnek meg. Megcáfolhatatlan igazság, hogy az érdekvédelemnek a szövetkezetben kell kezdődnie. A közös gazdaság erejéhez, hatékony gazdálkodásához nélkülözhetetlen, hogy az alapszabálynak megfelelő, demokratikus rend, öntudatos fegyelem, szorgalmas és hozzáértő munka legyen a szövetkezetekben és ne tűrjenek meg semmiféle törvénysértést, szabálytalanságot, visszaélést. Czocializmust építő ^ munkánk egyik legnagyobb eredménye a mező- gazdasági szövetkezetek létrehozása, megszilárdulása. Hogy biztonságosan és még gyorsabban haladhassunk tovább, ahhoz járulhat hozzá alkotó munkájával, okos és megfontolt tanácskozásával, megalapozott javaslataival a mezőgazdasági szövetkezetek második kongresszusa. Ezt várja tőle, résztvevőitől nem csupán a szövetkezeti tagság, hanem egész társadalmunk. Fekete statisztika Országszerte sok helyütt tanácskoznak mostanában a munkavédelem szakemberei. Konferenciák, értekezletek, munkamegbeszélések követik egymást. S nincs jogunk so- kallni az eszmecseréket, mert a tanácskozások középpontjában egyetlen fogalom szerepel: os emberi élet fokozottabb védelme. Nyilván igen sok munkavédelmi szakember emlegeti azt a statisztikát is, ami úgyszintén a közelmúlt napokban került nyilvánosságra. Az 1966-os esztendei 87 291 üzemi balesettel szemben, tavaly, — 1971-ben — 74 553 volt az ilyen természetű balesetek száma. Több mint 13 ezres csökkenés, ha az öt évvel korábbi adatokkal egybevetjük tehát a tavalyiakat. Jó alkalom lenne arra is, hogy elidőzzünk a javulás méltatásánál... De inkább vegyük szemügyre — mert elkerülhetetlen — ennek a fekete statisztikának a legsötétebb oldalát. összességében több ma a halálos kimenetelű üzemi baleset, mint az összehasonlítási alapul vett 1966-os évben. Ezer munkásra 46,1, kisebb és nagyobb sérüléssel járó baleset jutott tavaly, százezer munkásból 20,7 — belehalt a sérülésekbe. Érvelnek, vitatkoznak a szakemberek. Mérik, mennyi és milyen munkavédelmi szabályozó kellene még: hozzáértéssel és mélységes felelősségtudattal töprengenek és mérlegelnek. Csak... A SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetében, az egyik fiatal munkatárs tanulmányt írt a közelmúltban. Valami olyasféle mottót, indítást szánt a munkájának: elegendő-e a szabályok megalkotása, a rendelkezések kiadása, üzemekben, vállalatoknál a munka- védelmi szakemberek betanítása? Elég-e, ha kutatók csoportjai Magyarország 22 tudományos intézetében pontos és okos gépminősítő jegyzőkönyveket — valóságos kis mestermunkákat — készítenek minden magyar és külföldi új géphez: „csak így, s csak biztonságos kezeléssel, beállítással üzemelhet.” Elég-e mindez? Fáradozásból — néha még soknak is tűnnék. De pótolhatja-e bármi, a legszebb dolgozat — az önmagát védeni köteles ember figyelmét? A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetében sokáig elidőztek a szakértők nemrégiben két jelentés felett. Életekről szóltak, három összetört, soha vissza nem adható életről. A vidéki gázgyárban üzemzavar támadt Ketten javítottak, egy műszaki irányított. Korábban is voltak ott kisebb bajok, javítgattak akkor is, kicsit találomra. Az üzemzavar valódi okát, a kazán biztonsági berendezésének súlyos hibáját azonban most sem vették figyelembe. Munka végeztével beindították a gépezetet. Azonnal robbant. Meghall a két szerelő. Meghalt az irányító szakember is. A fővárosban, az egyik nagy hírű, régi gyógyszer- gyárban két, más vállalattól érkező szakmunkás merevítő bordát „szabott be” az üzem egyik vasszerkezetébe. Elvégezték a kiszabott munkát, aztán egyikük észrevette a közeiben a hegesztőberendezést. „Csináljuk meg most már az egészet, ne várjunk külön utasítást”. Az ívfény fellobbant. Egy pillanat volt mindössze... Ebben az üzemben robbanékony gázok vannak, bizonyos üzemrészekben ... öt halott, tíz súlyos sebesült. Milliós kár. Az ívfényt tizedmásodperc múlva követte a szakító, tépő, hatalmas detonáció. A bíróságokon — nem is csak elvétve — azt kell, hogy mondja a vitás kártérítési ügyekben ítélkező biró az árván maradt család képviselőjének: „Kérem — nem a vállalat, nem a szabályzat, nem a gép volt a hibás. Az ön férje járt el rosszul, gondatlanul.” Kegyetlen sokszor az igazság. Kegyetlen a családok százaihoz a felismertetés: a hibát — az áldozat követte el. S hiába a méltányosságból így is juttatott segítség, ezekben a családokban ott marad a pótolhatatlan űr, fel-felrémlik évek múltával is az emlékezés: „Köztünk lehetne, ha akkor vigyáz”. Sok munkahelyen — joggal, nem is indok nélkül — elvárnak ma már bizonyos fokú önállóságot is a dolgozóktól. A szakszervezetek idevonatkozó vizsgálatai szerint is: ez az „önállósítási” törekvés — jó dolog. Kell, szükséges, időt, energiát, pénzt takarít meg sok munkahelyen. Egyet nem lehet megtenni A munkavégzés, a munkafolyamatok pontos, lágyakorÉled a vásárváros Lenne víz, havi ütvén A májusban nyitó Budapesti Nemzetközi Vásár területén megkezdték az idei nagyszabású kiállítás előkészítését. Hozzáláttak a pavilonok felújításához, festéséhez, takarításához. Fent: felújítják a Széchenyi fürdő felöli bejárati kapu vásárjelképét. Botra: festik a főtér egyik kiállító csarnokát. (MTI foto — Bara István felv. — KS) forintért Idáig minden símán ment. A gyöngyössolymosi községi tanács januári ülésén jóváhagyta a tervet, a februári lőtt egymásutánjában mellőzni az elemi munkavédelmi teendőket. Vagy — ami ugyanilyen hangsúlyos: olyan folyamatokat vigyázatlanul elvégezni, amelyeknek a hatását — mechanikai, kémiai, fizikai, elektromos reakcióját — a tevékenykedő nem ismeri megfelelően. Talán túl szakszerűnek hat mindez. De világjelenség, hogy a munkahelyi, munkából származó balesetek elhárítása ma már legalább annyira múlik a szaktudáson, a szakszerű munkán, mint az elengedhetetlenül szükséges óvatosságon. Mikor következik a baj? Ha mechanikussá, ha felületessé válik a munka, ha felszínes a munkakörhöz tartozó munkavédelmi ismeretanyag elsajátítása, ha lazít figyelmén az embér és úgy gondolkozik: „mit nehezítsem, lassítsam a dolgom a folytonos óvatoskodással ?” Nincs az a tökéletes szabály, nem konstruáltak még olyan biztonságtechnikai berendezést, ami tökéletesen pótolná az önnön kezét, szemét, arcát, életét óvó embert. Azt a fekete statisztikát egyedül a szabályok szigorítása ezután sem tudja világosabbá festeni. A vigyázó, az aprólékosságig megfontolt munkavégzés, az életet óvó valameny- nyi technikai és elméleti segítség pontos igénybevétele | s mellé a saját élet bizto . ’ ságának vigyázása segíthet majd jobbítani... Värkonyi Margit falugyűlésen az emberek támogatták az elképzelést, majd a körzetenként lefolytatott szervezés során a község ezer családjából hétszáz aláírta a belépési nyilatkozatot. Csak a víztársulást nem lehetett még létrehozni. Hiába ment minden olyan simán. Ugyanis még egymillió hiányzók a pénzből. Havonta ötven forintot kellene befizetniük a soly- mosiaknak tíz éven át, hogy megépüljön a vízmű. Ez ösz- szesen hatmillió forintnak felel meg. Hárommilliót saját erejéből teremt elő a tanács. Ügy is, hogy együttműködik a gyöngyösiekkel, mert a város északi részének vízellátását így köny- nyebben lehet megoldani. Nyilván, a közös teherből a rá eső részt a város is vállalja. Így marad meg az egymillió, amit a vízügyi igazgatóságtól reméltek. Hiszen a vízügy mindig ad támogatást minden víztársulásnak. Csak a solymosiaknak nem. Ha a szándékon múlna, a solymosiak sem lennének mostohák. De nincs pénzük a vízügyieknek a negyedik ötéves terv időszakára. A nincsből pedig az isten sem ad. Ott állnak tehát a solymosiak a legszebb reményekkel, a legjobb tervekkel és a legnagyobb tanácstalanságban. Honnan szedjék elő a hiányzó egymilliót? A terv szerint a vizet az aíkári területről biztosítanák. Onnan kellene a vizet vezetéken feljuttatni a gyöngyösi északi, városrészhez. Itt átemelő mű segítené, hogy a víz a Gyöngyössolymos fölött megépülő két 200 köbméteres víztárolóba kerüljön. A "nr'dencéböl a 'e-pvitártó, a ' '•'olyás útján t'-ne vissza s ;.z a község há/-<iba is, de a gyöngyösi északi területre is. Mindenképpen ez volna a legésszerűbb ás a legjelesebb megoldás, ami egyszerre két célt is szolgálna. Háromezer ember juthatna vízhez ezen az úton Gyön- gyössolymoson és ugyanany- nyi Gyöngyös fezaki részén- A tét tehát még a számok bizonysága szerint sem kicsi. De éppen a számok makacssága miatt látszik a megoldás nagyon nehezen végreha j tha tónak. Hacsak nem kapnak valahonnan segítséget mégis. De hát — honnan várhatnak ilyen segítséget? A községi tanács vb-titká- ra, Kerek Tivadar egészen addig magyaráz lelkesen, amíg el nem jut ahhoz'a bizonyos egymillió forinthoz. Aztán lecsendesedik a lendülete. Sorolja, hogy a lakosságtól újabb vállalást nem kérhet már senki. Az ő terhűknek számitó hatmillió forint így is a legmagasabb összeg, amit az országban valaha is megajánlottak, A község különböző gazdaságai, üzemei már lejegyezték a saját hozzájárulásukat. Ezt sem lehet feljebb srófolni. Ha a községfejlesztésre fordítható összes pénzt tíz évre lekötnék, akkor semmi sem jutna egyéb feladatokra. Adósságot ezért sem vállalhat már magára a község. Nem volna miből visszafizetnie. Ha a vízügyi -igazgatóság nem tudja támogatni őket anyagilag, akkor már csak a megye marad hátra mentsvárként. Talán-talán ennyi erőfeszítés után jó szívvel lesznek a solymosiak iránt. Különben csak lenne víz a községben havi ötven forintért. Ha nem tudják előbányászni azt a bizonyos egymilliót, akkor ki tudja, mikor juthatnak vezetékes vízhez itt, a Mátra tövében? (G. M. F.) MjmMi Q 1972. március 29* me|§
