Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-28 / 74. szám
Hiánycikk az élményszerűség Irodalomtanítás — ma ' Azt mindenki természetesnek tartja, hogy ma a tudományos-technikai forradalom annyit emlegetett időszakában mindennapos vitatéma — nemcsak szakmai berkekben — a reál tárgyak korszerű oktatása. Kétségtelen helyes ez, az viszont ko- ránsem, hogy vajmi kevés szú esik a humán tárgyak, elsősorban a magyar iroda- lom oktatásának gondjairól, s a legfontosabb tennivalókról. A csend, a hallgatás miatt úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Csalódta látszat, hiszen tények, gondok sürgetnek meditációra. számvetésre, vitára cselekvésre. Felfogni a szépet Általános és középiskolai irodalomtanárokkal, az irodalomtörténet és -oktatás főiskolai művelőivel beszélgettünk azért, hogy a véleményeket összevetve próbálkozzunk egyrészt a valósághű helyzetfelméréssel, másrészt a kiútkereséssel. Az toodalomoktatás célját mindenki egyértelműen határozta meg, valahogy így: a felnövekvő ifjúságot meg kell tanítani arra, hogy felfogja a szépet, hogy értő olvasóvá nőjön, elsajátítsa az esztétikai alapismer eteket, különböztesse meg a silányt, a giccsest, a selejtest a gondolatilag és művészileg értékestől, a múló divat vadhajtásait az időálló irodalmi alkotásoktól. Olyan diákokat kell formálni nap mint nap, óráról órára, akik nemcsak sejtik, érzik, felfogják a szépet, hanem meg is magyarázzák, miért is az. Csak az így felvértezett fiatalok képesek arra, hogy megértsék irodalmi nagyságaink gondolatvilágát, az egyes művek eszmei mozgatórúgóit, gondolatgazdagságát. Csak így képzelhető el, hogy a múlt szellemi örökségére rezonál- nak, s a művek sugallta gondolat egyéniségük formálójává válik, s a gondolati hagyaték élő valósággá, jellemgyúró erővé lesz. Született, élt, írt... Senki se tagadja, hogy helyes ez a nemes célkitűzés. Más kérdés viszont az, hogy mi lesz ebből a valóságban az általános és középiskolai magyarórákon. A helyzetkép elszomorító, mert a valóság messze cammog az elképzelésektől. Igaz, új tanterv született, a korábbiaknál sokkal átgondoltabban tervezett és megírt magyar irodalomkönyvek jelentek meg. A dicsérendő igyekezet ellenére sem sokat javult a helyzet. Nézzük az alapvető hiányosságokat! A diákok az irodalmat „leckének” tekintik, rendre meg is tanulják —. ki ki igyekezete szerint —, hogy mikor született, mii írt, meddig élt ez vagy az az irodalmi nagyság, ha kell precízen idéznek is a művekből, elolvassák vagy átfutják a kötelező olvasmányokat, egyszóval gazdag ismeretanyagot magolnak bé. Az esztétikai érték felmérésénél viszont megtorpannak, az alkotások gondolatanyagával képtelenek megbirkózni. a szellemi hatóerő lepereg róluk, a művek nem jelentenek számukra sem esztétikai, sem szellemi élményt, nem hatnak formálódó lelkivilágukra, nem motiválják cselekvéseiket. ítélőképességük elsalnyul, torzóvá gyúródik, képtelenek megítélni — saját véleményük alapján és helyesen —. egy filmet, egy tévéjátékot,! egy könyvet, egy képzőművészeti alkotást. Tanácstalanul más ítéletére lesnek. Ez egyik útja a sznobbá válásnak, vagy ami legalább ilyen kóros, az érdektelenségnek, így lesz Váci Mihályból, Fejes Endréből felkapott költő. író. s közben — ez a tragikus — elsikkadt, torz, téQtmmM Í0TI- március 88., kedd !i vies értelmezést kap a mű, az alkotói gondolatvilág. Mindez nemcsak eszmefuttatás, hanem keserű valóság még akkor is, ha akadnak szabályt erősítő kivételek. Érzékelik ezeket még a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáin, sőt az első, másodéves magyar szakos hallgatók vizsgáin is. Azt sem kell tagadni — mégha nem is általános jelenség —, hogy az általános és középiskolákban tanító irodalom szakos tanárok között is akadnak olyanok, akik nem képesek önálló értékítéletre, -nem tudnak önállóan • mérlegre tenni egy-egy irodalmi alkotást. Ennek természetesen az a következménye, hogy képtelenek tanítványaikat — « tiszteletreméltó ambíció és jóindulat ellenére is — értő és józan irodalom- szemléletre, értékítéletre nevelni. Ez a kórtünet arra figyelmeztet, hogy az irodalomtanárok főiskolai és egyetemi képzése terén is akad épp elég tennivaló. Nem részletkérdés Mindez nem túlzás, csak felmérése a valóságos helyzetnek. Ennél azonban nem lehet megállni, fel kell villantani az Okokat, s ezzel kapcsolatban a legsürgetőbb, feladatokat. Jobbá, hatékonyabbá kell formálni irodalomtanításunkat, mert a jelenlegi módszerek, a mostani tanterv nem sok reményt nyújt a kilábolásra. Mindenképpen abszurd helyzet az — ezt tanítási gyakorlaton lévő főiskolai hallgatók panaszolták —, hogy az általános iskola nyolcadik osztályában csak egy óra jut Radnóti Miklós költői munkásságának bemutatására. S lehetne még sorolni a meghökkentő példákat. A tankönyvekben az írók-költők nincsenek irodalomtörténeti értéküknek megfelelően képviselve: sokszor azonos terjedelmet illetve óraszámot kap a jelentős és a kevésbé értékes életmű. Jogos az a tanári pa14. — Lemondok! Én ezt nem csinálom tovább' — mondja felindultan Zsuppánnak. Az úgynevezett központi major udvarán állnak, itt találta meg Zsuppánt. Körülöttük óriási istállók, silók, széna- szalmakazlak — tíz évvel ezelőtt itt rossz minőségű legelő volt. Itt-ott egy-egy ember dolgozik, messziről idebámulnak. Zsuppán a tekintetével valami alkalmas helyet keres a beszélgetésre, végül egy elhagyott, leszögezett gémeskút kávájára ülnek. Mögöttük csillogóan magasodik az alumínium víztorony. — Undorító ez a macerálgatás, gyanú sítgatás. Mintha mocsárban gázolnék és hínár tapadna a bokámra. Csinálja más! — Ez megfutamodás! — Zsuppán csóválja a fejét. — Nem vagy te harcos ember, Géza. —, Harcos ember? — Géza rábámul. — Ha magamról ' van szó, nem vagyok harcos ember ... Ha valaki mocskol engem — mocskoljam vissza? Ügy erezném magam, hogy minden szónál békák ugrálnak ki a számból. Szükségem van nekem arra, hogy békák ugráljanak ki a számból i nasiz is, hogy kevés az idő, az óraszám arra, hogy valóban színvonalas, tartalmas irodalomoktatást produkáljanak. Sokan hangoztatják, hogy új, a . célki tűzésekhez alkalmazkodó tanterv kellene, s természetesen még jobb tankönyvek, több stüisztikai és esztétikai ismeretanyaggal és gyakorlasttal. Enélkül csak nehezen képzelhető el olvasásra nevelés — általános vélemény, hogy ez az alapja az irodalmi érzék kialakulásának —, az élménysze- riiség fokozása. Kétségtelen, Igazuk van, ám a realitásokat is figyelembe kell venni. Gyakorlatilag semmi remény arra, hogy új tantervet vezessenek be, hogy növekedjék az irodalomórák szépiát. A terjengő kórtünetekibe mégsem lehet belenyugodni. Csak egyfajta áthidaló megoldás létezik: isméit a pedagógusok, az irodalomtanárok hivatás- szeretetére apellálni. Ha ők vállalják a pluszt és az esetenkénti „rebellisséget”, akkor pillanatnyilag megoldhatók a legsürgetőbb problémák. Mit is kell tenniük? Nem elég lelkiismeretesen „leadni" a tantervi, az órai anyagot, hanem órán kívül és az órán is minőségi többletet kell áldozniuk. Jó, ha könyveket ajánlanak osztályuknak, s olvasás után közösen megbeszélik, helyes, ha a művészileg jelentősebb filmeket, tévéjátékokat megvitatják egy-egy órán. Bármennyire szentségtörésnek hangzik, mégis igaz, s főként hasznos, ha diákjaikat egy- egy magyar órán elviszik képzőművészet-tárlatokra. A kirándulásokon erre különösképp kínálkozik lehetőség. Érdemes ankétot rendezni az egyes színházi előadásokról. Mindez pluszmunka, ám ideiglenesen célravezető, s érdemes próbálkozni vele, mert a tartalmas, szép szó és gondolat nemcsak az esztétilcai érzéket fejleszti, hanem emberebb emberré formál, s ezért nem drága semmilyen áldozat Zsuppán széttárja a kezét. — Kilencszáz forint miatt!... — Nem a kilencszáz forintról van szó! — kiáltja Géza. — Ez csak ürügy! Ki akarnak nyírni! — Ugyan! — hitetlenkedik Zsuppán. — Ide figyelj, Zsuppán! Te új ember vagy a téesz-moz- galomban, azt hiszed, itt is olyan egyszerű és áttekintIfjnsági versmondók Füzesabonyban A* elmúlt hét régén a KISZ füzesabonyi Járási bizottsága és a járási könyvtár ifjúsági vers- mondó találkozót rendezett a járási hivatal dísztermében. A találkozóra 20 fiatal vers- modó jött el, hogy összemérjék tudásukat. A versenyzők többsége irodalmunk klasszikusait szólaltatta meg, mai magyar írótól csupán egy-két vers hangzott el. Az ifjúsági versmondó találkozó első helyezetné Kiss Katalin szihalmi fiatal lett. második díjat Kerekes Margit an- dornaktályai, a harmadikat Szombati Éva nagyúti fiatal szerezte meg. Az első három helyezettnek a füzesabonyi Járási KISZ-bizottság serlegét, valamint a találkozó versenyzőinek az értékes könyvjutalmakat Vi- rágh Tibor, a Megyei Irodalmi Színpad tagja, a zsűri elnöke adta át. Végezetül elszavalta Jev- genyij Jevtusenko egyik szép versét, amelyet viharos tapssal köszönt meg a közönség. hető minden, mint az iparban ..: — No, azért ott sem — kezdené Zsuppán, de Géza nem hallgat oda. — Ebben a járásban van huszonnyolc téesz. Tíz évvel ezelőtt, amikor az első elnöki értekezletet tartottuk, huszonnyolc parasztember gyűlt össze. Tudod, szervezéskor valódi volt a demokratizmus, minden faluban hagyták, hogy az emberek \ A GRÁNÁTKÖVE» karék.- Ez a Kuprin-novellából készült tv-játék aligha öregbítette a nálunk amúgy is kevésbé, jobbára csak a Szu- lamitról és ,,-ból” ismert Kuprin irodalmi tekintélyét. Pedig az író, aki egyszerre volt a XIX. és a XX. század gyermeke, aki megértette az 1905-öst, de már idegen volt számára az 1917- es szocialista forradalom — a kritikai realizmusnak ha nem is kiemelkedő, de számottevő alakja volt az orosz irodalomban. Regényekben, lírai hangú novellákban — ilyen A gránátköves karék azt válasszák meg elnöknek, akit akarnak. Még jelszót is kreáltak hozzá: „A falu a legjobb káderes.” Aztán, amikor befejeződött a kollektivizálás, az „elvtársak” nyeregben érezték magukat s szép lassan elkezdték kipöckölni a parasztokat a hatalomból. Most már csak ketten vagyunk a járásban: az öreg Limp, meg én ... Most én vagyok soron. Zsuppán elképedve hallgat. — Ha végiggondolom, milyen elképesztő dolgok miatt nyírtak ki egy-egy elnököt... Apáti Jóska az első két évben nagyon jó gazdaságot csinált. Nosza, vitték jobb- ra-balra tapasztalatcserére. Egy évig alig volt otthon, szétzüllött a téesz. Akkor leváltották, mért hagyta széfc- zülleni. .. Lehőtz bácsi az új istálló építéséhez nem tudott darut szerezni. Bement a szovjet katonai parancsnokságra, kunyerált tőlük egy darut. Megkapta egy hétre, persze, ingyen. Két nap alatt végeztek. Akkor kölcsönadta a szomszéd té- esznek, de kért tőlük valamennyi pénzt, hogy ajándékot vehessenek a két ldska- tonának, akik a darut kezelték. Leváltották, üzérkedés, vagy mi miatt. Aztán volt egy olyan mozgalom: az erősebb segítse a gyengét. Iz- vinczai Józsefet például, akinek tűrhető jó volt a szövetkezete, rászabadították a szomszéd elnökre, Szabó Lajosra. Izvinczai hetente két napot töltött, a szomszéd faluban, szépen meubos/.él- te a bi'izárlvezoiűkkel, hogy mit Cúii.uijmiaiv s unogy hazament, Szabó rögtön keresztezte az utasításait. Mind a kelten buktak ... S jöttek is — ábrázolja elsősorban * katonákban Oroszországban, ha lehet még kegyetlenebb életét, a szegények nyomorát, az orosz kapitalizmus kialakulásának belső ellentmondásait. A gránátköves karék hősei is kétségkívül a korabeli orosz valóság szülöttei, maguk is érzik, hogy tiszta és szép érzelmekre lenne szükségük, de már csak beszélni tudnak róla, sőt tenni ellene — érezni, élni a tiszta és nemes emberi érzelmekkel már képtelenek. Nos, az a Kuprin-novella, illetőleg a belőle készült te. levíziós játék messze nélkülözte az igazi lírát, helyét a szentimentalizmus foglalta el, híján volt a belső drámai feszültségnek, ezt végtére is egy újsághír teremtette volna meg, s a cselekményt cselekménnyé, a hangulatot valóban atmoszférává teremteni hivatott táncbetétek csak még jobban széttagolták a produkciót. Az Esztergályos Károly rendezte és Barabás Tibor adaptálta Kuprin-novella bágyadt unalmával, vontatott- ságával, élettelen, kiagyal t- nak tűnő figuráival ölven perc felesleges időtöltésnek tűnt a képernyő előtt. Az is volt (gyurkó) 9 „virágok városa" Dunaújvárost joggal nevezik a virágok városának, az utcákat-tereket az idén négy- százezernél több egy- és két- nyáras virág díszíti majd a legkorábbiak, a krókusz sárga virágai már elvirágzot- tak. Most egymás után nyílnak a forzicia bokrok sárga virágai, valamint a fehér és kék jácintok. A különböző színű rózsákból százhúszezret gondoznak. Árvácskákból és nefelejcsekből száz- kilencvenezret ültetnek majd ki. A nagy kiterjedésű parkokat nyolcvannyolc asz- szony és leány gondozza. ki elnöknek a tanácstól, az állatforgalmitól, a MÉK-től, az ÁVH-tól, a Hazafias Népfronttól, a rendőrségtől, a katonaságtól, a Vagongyárból, a MÁV-tól... Zsupán elpirul. — Én nem elnöknek jöttem. — Nem rólad beszélek! — mondja Géza zavartan. — Téged én hívtalak. Egy időben közmondás volt a járásban: Az ipar és a hadsereg selejtezett s a selej- tet rászabadították a mező- gazdaságra... Ügy látszik, az én helyem is kell valakinek. Hát tessék* Zsuppán a téesz-irodán telefonál. Egyedül van. — Hát, Galambos elvtárs, nagyon sajnálom, hogy a múltkor, amik«: kint volt nálunk cikket írni, engem nem keresett meg. Elvégre mégiscsak mi ismerjük * tisztelt elnökünket a legjobban. Nem értem példánk mért nem írta meg, hogy tavaly egy traktor a határban szőrén-szálán eltűnt é* az elnök meghamisította a leltárt, hogy ne vonják felelősségre ... Ne jegyezze, mert ez még semmi. Jöjjön ki, tudok én magának olyan adatokat mondani/.. Azt az esetet sem említették magának, hogy a szovjet parancsnokságtól kapott ingyen egy darut és azzal a daruval hónapokon keresztül bérmunkát végzett a járásban?... Nézze, ha nem érdekli magát, felhívom a Népszabadságot... Jó. Itt leszek a té- esz-irodán. Este hétkor, igen. A viszontlátásra. — Zsuppán leleszi a kagylót s fergetegesen elneveti magát. (Folytatjuk.) (V. A.) Nincsenek egyedül SÄJÄ5S otthont az öregek napközije. A felújított helyiségekben, kellemes környezetben, derűsen telnek itt a vécsi öregek r Pécsi István napjak G/uGőcií ettzse/ZEr
