Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-24 / 71. szám

VILÁG PBOLETABJAI, EGYESÜLJETEK! I AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 71. szám ARA: 8® FILLÉR 1972. március 24.. péntek AZ ALKOTMÁNY MÖDOSITASARÖL • A NÉPGAZDASÁG 1971. ÉVI TERVÉNEK TELJESÍTÉSÉRŐL • AZ ORSZÁGOS KÖZMŰVELŐDÉSI TANÁCS LÉTREHOZÁSÁRÓL ülést tartott a Minisztertanács „Örvendetesen fokozódott a népfrontbizottságok aktivitása és kezdeményezőkészsége” Megtartotta ülését a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezlete Új tisztségviselők a népfront megyei vezető testületében Csütörtökön délelőtt Egerben, a Technika Házában rendezték meg a Hazafias Népfront megyei küldöttérte­kezletét. A küldöttek és a meghívottak a megye társadal­mának valamennyi rétegét képviselték. Az elnökségben többek között helyet foglalt Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Oláh György, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Bartólák Mihály, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöksé­gének tagja, a SZÖVOSZ alelnöke, Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke, Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára, Mudriczki János, as SZMT vezető titkára, Mód Aladár, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának tagja, az ELTE professzora. A megyei tanács­kozáson ott voltak megyénk országgyűlési képviselői is. A résztvevőket, a közel 200 küldöttet és a vendégeket dr. Csemik József, a népfront megyei bizottságának el­nöke köszöntötte. Az üdvözlő szavalt után a küldöttértekezlet résztvevői megszavazták az előterjesz­tett napirendet, majd pedig az ügyrendet, és elfogadták a munkabizottságok vezetőire, illetve tagjaira tett javasla­tot. Ezután Póti Jenő, a Ha­zafias Népfront megyei Bi­zottságának titkára ismertet­te a megyei népfrontbizott- ság beszámolóját. A beszámoló mindenek­előtt a mozgalmi munka ta­pasztalatait értékelte. — Megyénk társadalmi, gazdasági viszonyainak ked­vező alakulása lehetővé tet­te — hangzott Péti Jenő elő­adásában — a mozgalom te­vékenységének szélesebb kö­rű kiterjesztését is. Ennek köszönhető, hogy a mozga­lom társadalmi bázisa a be­számolási időszakban tovább fejlődött, szélesedett. A párt- szervezetek és pártalapszeir- vezetek rendszeresen igénylik a népfronttestületek közre­működését a társadalmi élet minden területén. A Hazafi as Népfront me­gyei titkára hangsúlyé/tu. örvendetesen fokozódott megyénkben a népfront­bizottságok aktivitása és kezdemény ezökészsége. A szövetségi politika fej­lesztésében kifejtett tevé­kenységet, a megyei eredmé­nyeket taglaló beszámoló kihangsúlyozta, hogy a kép­viseleti rendszer beváltotta a hozzáfűzött reményeket, szá­mos és igen fontos politikai akció sikeres lebonyolítása vált lehetővé, a népfront ke­reteiben és közösen a más szervekkel lebonyolított ren­dezvényeken. A munkásosz­tály részvétele a népfront­testületekben eddig nem volt kielégítő, de az új népfront- bizottságokban való részvé­telük már megfelelt az el­várásoknak, hasonlóképpen a termelőszövetkezeti paraszt­ság részvételéhez. Ami az értelmiséget illeti, bizonyos megtorpanás ta­pasztalható, amely egyrészt a népművelés egész rendszeré­nek, anyagi alapjai kialaku­latlanságának, másrészt az értelmiségiek társadalmi munkával történő túlterhelé­sének tudható be. A nők helyzetével kapcsolatban a beszámoló rámutatott, hogy a ^rt Központi Bizottsága ha- Mrozataimak értelmében egy- fte nagyobb saersjpeí kapnak ct közéleti munkában. Anép- frontbizottságok igen gyakran vitatnak meg nőket érintő kérdé­seket, és szorgalmazzák a helyze­tük még jobbá tételét célzó feladatok végrehajtását. Ami a fiatalokat illeti a népfront- testületek nagy számban vá­lasztottak meg felelős funk­cióba KISZ-vezetőket elnök­ségi tagként, vagy alelnök­iként, ez is sokat segített a népfront és a KISZ közötti szorosabb együttműködés megteremtésében. Javítaniva­ló természetesen van még. — A jövőben. nagyobb fi­gyelmet kell fordítaná — mondotta Póti Jenő —, a 30 éven aluli, KISZ-en kívüli fiatalok politikai nevelésére, és kölcsönösen kell keresni a KISZ-szei az együttműködés legcélravezetőbb módszereit. Az országgyűlési és ta­nácsválasztások előkészíté­sében, lebonyolításában, fon­tos szerepet tölt be a nép­front, miképpen a képvise­lők és a tanácstagok tevé­kenységének további segí té­sében is. Az elmúlt évi. álta­lános választások tapasztala­tai ékesszólóan, beszélnek e nrmnlfca hatékonyságáról. A megválasztott képviselők és tanácstagok fogadónapjainak, tömegkapcsolatainák szerve­zésében és segítésében min­denütt nagy szerepet — és eredményes szerepet —, ját­szott a népfront a megyé­ben. A megyei tanácstagok helyi csoportjának munká­ját a jövőben azonban még tovább, és hatha­tósabban kell segíteni. Szó esett a népfrontbizottsá" gok gazdaságpolitikai tevé­kenységéről is, ahol a lakos­ságot legjobban érintő kér­désekről vitatkoztak, akár az ár. és bérpolitikáról, akár a tsz-ek belső viszonyainak kérdéséről, illetve a szövet- kezetpolitika egyéb feladatai­ról szólt a téma. A község- és várospolitikai munkával kapcsolatban a be­számoló leszögezte, hogy a népfront lényeges és fontos feladatának tekintette azt a tényt, hogy a lakosság javaslatai, öt­letei minél jobban kife­jezésre jussanak a taná­csok elhatározásaiban. Lényeges, hogy a középtá­vú és éves terveket tanácsi döntés előtt a népfrontbizott- sagok is megtárgyalják és a saját eszközeikkel mozgósít­sanak a végrehajtásra. A szellemi és fizikai munka tár­sadalmi volumene a beszá­molási időszakban 86 millió forint értéket tett ki. Prob­lémával is találkozunk e te­vékenységgel . kapcsolatban, amelyek főképpen szervezési hiányosságokról, illetve a fel­adatok fontosságának nem mindig helyes értelmezésé­ből adódnák. Sró volt a közm űvélődési feladatokról is, amelyekkel kapcsolatban a beszámoló hangsúlyozta, hogy a megyei atopfrontelíMxkség -minden év­ben olyan, irányelveket ké­szített, amelyeket az alsóbb szintű népfrontszervezetek jól felhasználtak. A közmű- melődésd feladatok sokrétű­ségén. segített az a tény is, hogy a nőbizottságok népmű­velési tevékenységének for­mái a mozgalom keretébe kerültek át. Az MSZBT-vél kialakult szorosabb szervezeti egy­ség alapján is tovább bő­vültek a művelődéspoli­tikai munka keretek A politikai ismeretterjesztés hasznos és önállóan szerve­zett fórumai voltak a nép­fronttestületek. A téli idő­szakban szervezett oktatáso­kon évente négy-ötezer em­ber vett részt. A nemzetközi agitációs és barátsági munkában jó ta­pasztalatok születtek Heves megyében, akár a hazai, akár a nemzetközi események, év­fordulók megünnepléséről volt szó. Ez a tevékenység természetesen leginkább a ta­vaszi bókehónapok során volt igen intenzív, amikor több nagygyűlés és más rendez­vény jellemezte a témákkal kapcsolatos megmozduláso­kat. A katolikus papi béke- mozgalomban hasonlóképpen jó szervező munkával tűnt ki a népfront. A testvéri kap­csolatok fejlesztésére, a kü­lönböző országok delegációi­nak fogadásával, illetve a baráti találkozók megrende­zésével ugyancsak szép ered­ményeket ért el a megyében a népfrontmozgalom. A további feladatokkal kapcsolatban mindenekelőtt a nemzeti egységpolitika he­lyi feladatainak még ered­ményesebb megoldását szor­galmazta a beszámoló. En­nek érdekében, • a munkások, (Folytatás a 3. oldalon) A kormány Tájékoztatás Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány az igazságügy- sniniszter előterjesztése alap­ján megtárgyalta és elfogad­ta az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság alkotmányá­nak egységes szövegéről Nemhiába hívták fel a szakemberek a figyelmet már a tél derekán a csapadékhi­ányra, a száraz telet eddig száraz tavasz követte, s a fejlődésnek indult növény­zet további sorsát nem lehet csupán csak a természetre bízni: ahol lehetőség van rá, öntözni kell. Érdemes megemlíteni, hogy a téli hónapokban az ötven­éves csapadékátlag 152 mm volt, ám az idén a lehullott kevéske hó miatt nem ha­ladta meg a 84 mm-es szin­tet. Az elmúlt hetekben a hidegfront-betörés,, viharos erejű széllel kísérve, még jobban kiszedte a nedvessé­get a földből, ezért az idén szokatlanul korán kezdődött el a nagyüzemi táblákon az öntözés. Heves megyében mintegy 17 ezer katasztrális holdnyi területen biztosítottak az ön­tözés lehetőségei. Közös gaz­daságaink ezekben a napok­ban szerelik' a berendezése­ket, hogy vizet biztosítsanak ott, ahol a legnagyobb szük­ség van az éltető nedvesség­re, de néhány termelőszövet­kezetben mär meg is kezdő­dött az öntözés. Kiskörén — noha még nem a Tisza II, segítségével z---------------—---------------«% s zóló törvényjavaslat terve­zetét. A Minisztertanács ja­vasolja az alkotmány módo­sítását előkészítő országgyű­lési bizottságnak, hogy a tör­vényjavaslatot a kormánnyal egyetértésben terjessze a so­ron következő ülésszakon az országgyűlés elé. (Folytatás a 2. oldalon) — a termelőszövetkezet 150 katasztrális hold legelőt ön­töz a hét eleje óta, s négy öntözőgép juttatja a vizet 300 katasztrális hold lucer­nára. Jelenleg újabb négy gép kitelepítése folyik, így 500 hold pillangós takar­mány öntözése válik lehető­vé. A takarmánynövények után úgy tervezik a kiskö- reiek, hogy a kenyérgabona­táblákra kerül sor, s össze­sen mintegy kétezer holdnyi területen juttatnak mester­séges csapadékot a földbe. Gyöngyöshalászon hétfőn kezdték meg 80 hold lucer­na öntözését, hogy a május eleji első kaszálásra az ál­latállománynak jó minőségű és megfelelő mennyiségű ta­karmányt biztosítson a ter­més. Az öntözőrendszer ki­telepítésén most dolgoznak a termelőszövetkezeti tagok, s a tervek szerint paprikát, cukorrépát, uborkát és ga­bonát is öntöznek majd. A 350 ezer köbméteres víztá­roló feltöltve várja a tava­szi szárazság elleni hadjára­tot. Verpeléten 100 katasztrá­lis iioid 'legelő öntözésével kezdődött el az öntözési program. Ez a terület azon­ban 200 hold takarmányter­mesztő és 500 hold szőlő­termő területtel egészül majd ki, ha elvégezték az öntöző- csövek felszerelését. A szárazság a magasabb fekvésű területeken már érezhető. A termelőszövetke­zet két nagy teljesítményű öntözőgépet vásárol, hogy 270 hold gyümölcsöst is ön­tözni tudjanak. Az öntözés­hez a Tárnából és a víztá­rolóból emelik ki a vizet, s teljes kapacitással másfél ezer holdat öntöznek a sző­lőben, gyümölcsösben s a takarmanytermelő terüle­ten. ★ Az Agrotröszt megyei Ag- roker vállalatai az 1972. évi öntözési idényben, már már­cius 1-től valamennyi öntö­zési cikküket 20 százalékkal olcsóbban 'árusítják a mező- gazdasági üzemek részére. A. mezőgazdasági termés- eredmények alakulása szem­pontjából nagyon fontos a csapadék pótlására minden rendelkezésre álló öntözési kapacitás kihasználása. Az Agrotröszt, illetve az Agroker vállalatok az árle­szállítással is minél több ön­tözőberendezés üzembe he­lyezésére igyekeznek ösztö­nözni a mezőgazdasági üsa* muhet. Öntöznek megyénk termelőszövetkezeteiben Tanácskozik a megyei küldött értekezik 4.

Next

/
Thumbnails
Contents