Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-22 / 69. szám

A % i m m 1972. március 22., szerda A Nap kél: 5.43, nyugszik: 18.00 órakor A Hold kél: 10.01, nyugszik: 1.57 órakor Szeretettel köszőntjűk névnapjukon IZOLDA nevű kedves olvasóinkat. Kelta eredetű név. Jelentését csak a görög diák­járól fejthetjük meg, amely nyelvben a „doron”: „ajándék”-ot, míg az „izo, isos’1 összetételekben „egyerdő’’-t, „egyező’’-t jelent. * Száznegyven évvel ezelőtt* 1832-ben született Szarvas Gábor nyelvész, akadémikus, a magyar nyelv- művelés kiváló munkása. A szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett, fiatal kora ellenére azon­ban nem vették fel. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben, érettségije után otthagyta a rendet. Jo­gász lett, tanulmányait azonban betegsége miatt abba kellett hagynia. Előbb Egerben, majd Baján, később Pesten volt tanár. Súlyos szembaja miatt egyre ne­hezebben tudott dolgozni, öt bízta meg a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat meg­indításával a Magyar Tudományos Akadémia. Így in­dult meg 1812-ben a Magyar Nyelvőr. Tagja volt a helsingforsi finn-ugor társaságnak is. Több fontos nyelvészeti tanulmányt irt, A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ülése Időjárás: Várható Időjárás ma estig: időnként kissé megnö­vekvő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. A hajnali órákban párásság, egy-két helyen ködképződés. Válrható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Kedden a MEDOSZ szék­hazában tartotta a VII. kongresszus utáni első ülé­sét a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsa. Az elnökség írásbeli beszámoló­ja — amelyet szóban egé­szített ki és javasolt elfoga­dásra dr. Molnár Frigyes, a SZŐ VOSZ elnöke —, ösz- szegezte a fogyasztási szövet­kezetek decemberi kongresz- szusa óta eltelt három hó­nap munkáját. A beszámoló megállapí­totta, hogy a fogyasztási szö­vetkezetek ez évi fejlesztési tevékenységét illetően a be­ruházások összegszerű korlá­tozása állami feladat. Az el­nökség felhívta a szövetke­zetek figyelmét, hogy rang­sorolják a beruházásokat, és a legfontosabb célok meg­valósítására összpontosítsák az anyagi erőforrásokat. Szükség van arra is, hogy az ötéves fejlesztési terveket a terület- és településfejlesz­tési programok figyelembe vételével korrigálják a szö­vetkezetek. Az elnökség más szövetkezetekkel, továbbá a tanácsokkal, állami vállala­tokkal az együttműködés fo­kozását, a tagsági erőforrá­sok, a közös társadalmi te­vékenység lehető legjobb hasznosítását ajánlotta a szövetkezeteknek. A mozga­lom legjelentősebb, idősze­rű eseményei az április— május hónapban sorra kerü­lő részközgyűlések. A több mint 8000 gyűlés nyújt fó­rumot arra, hogy a csaknem kétmilliós tagság megvitas­sa a kongresszusi határoza­tok végrehajtására vonatko­zó feladatokat. E gyűlések feladata lesz az alapszabá­lyok módosítása is a közel­múltban megalkotott szövet­kezeti törvények és az ehhez kapcsolódó kormányrende­leteknek megfelelően. A beszámolót követően a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa megtár­gyalta és jóváhagyta a köl­csönös fejlesztési alap és a kölcsönös támogatási alap 1972. évi felhasználásának előirányzatait, a SZÖVÖSZ és ■ a központi szövetkezeti intézmények idei költségve­tését, valamint az országos tanács ügyrendjét és 1972. évi munkaprogramjának terve­zetét. Vécsi kezdeményezés Ebéd öt forintért 4 Fáklyaláng Gyöngyösön Csütörtökön délután fél ift órai kezdettel mutatja be Gyöngyösön a művelődési házban a Déryné Színház Illyés Gyula Fáklyaláng cí­mű történelmi drámáját, A művet Szécsi Ferenc ér­Íz I^g'észségügyi. Minisztérium közleménye I A jugoszláviai Koszovo autonóm tartományban elő­fordult himlő megbetegedé­sekről kapott hivatalos tájé­koztatás alapján az Egész­ségügyi Minisztérium meg­tette a szükséges járvány­ügyi intézkedéseket. Magyar állampolgárok Jugoszláviába vagy Jugoszlávián át csak szabályszerű himlő elleni ol­tás alapján kiállított, érvé­nyes nemzetközi oltási bizo­nyítvány birtokában utaz­hatnak. A védőoltást a terü­letileg illetékes oltóhely (vi­déken a KÖJÁL-ok, Buda­pesten a Madách téri ren­delőintézet) adja. I A Jugoszláviába vagy Ju­goszlávián át utazóknak le­galább hét nappal az utazás megkezdése előtt kell jelent­kezniük az illetékes oltóhe­lyen, hogy a kötelező himlő elleni oltásban részesüljenek. PIACI Burgonya kilója /2.90—3,70 fo­rint, burgonya 2 kg-os csoma­golásban 7—8,60 forint, takar­mányburgonya 1,80 forint, vörös­hagyma 4—5,20 forint, vörös­hagyma 2 kg-os 11,60 forint, fok­hagyma 9,50—16,50 forint, fe­jes káposzta 4,80 forint, kelká­poszta 5,90 forint, vöröskáposzta 5,30 forint, gyökér 6—8 forint, sárgarépa 3—5 forint, zeller 6,20 —8,50 forint, karaláb 4,00 fo­rint, cékla 4.90 forint, fekete­retek 3,50 forint, ecetes uborka 13—15 forint, savanyú káposzta 7 forint, alma piros 6—10 forint, alma piros 2 kg-os 16,20—21.20 forint, mák 48 forint, lencse 18— 26 -forint, dió héjas 13—17 forint, dióból 70—80 forint, torma 15 forint, tojás darabja 1,30—1,60 forint, cseresznyepaprika 55 fo­rint, vegyes leveszöldségcsomag 5,70 forint, dugliagyma egysé­gesen 20—24 forint, étkezési szá­raz bab 15—24 forint, zöldhagy­ma 1.70—2 forint, hónaposretek csomóia 2.30—2,70 forint, saláta 3,10—3,80 forint. Teríték-kiállítás „Korszerű terítékek 1972.” címmel április 1-ig tartó árusítással egybekötött kiál­lítást nyitott kedden a Di­vatcsarnokban az AMFORA- UVÉRT vállalat. A kiállítá­son bemutatják az asztali te­rítékeik jelenlegi áruválasz­tékát. amelynek mintegy 80 százaléka újdonság, eddig nem volt forgalomban. Az igen sokat fejlődött ha­zai porcelán- és kerámia­ipar termékeit az idén mint­egy 300 millió forint értékű angol, francia és olasz im­porttal egészítik ki. A kül­földről behozott edények mind minőségben, mind ár­ban versenyeznek a hazai termékkel. Az olasz import 40 darabos „maxi” porcelán­készlet ára például 1690 fo­rint. Sok újdonsággal jelent­keztek a hazai üzemek is. Az Alföldi Porcelángyár a vásárlók régi kérését teljesí­tette azzal, hogy elkészítet­te a varia étkészletet, — a második félévben kerül for­galomba — amely tetszés szerinti összeállításban vá­sárolható, s minden darabja folyamatosan pótolható lesz. Megyénk kisebb falvaiban, különösen ott, ahol az álta­lános iskolák mellett nincs napközi otthon, étkezési le­hetőség a szülők számára nemegyszer rendkívüli gon­dot jelent a gyerekek ét­keztetésének megoldása. Ezen a problémán segített, még­hozzá rendkívül ötletes mó­don a vécsi általános isko­la vezetősége. Az 1300 lako­sú községben az elmúlt év szeptemberében korszerű, a városi igényeknek is meg­felelő bisztró létesült, ahol délben és este meleg ételt kaphat a vendég. Az iskola vezetősége megegyezett a bisztró vezetőjével, s megol­dották 30 általános iskolás olcsó étkeztetését. A gyere­kek napi öt forintért kapnak ebédet. Az eddigi tapaszta­latok azt igazolják, hogy az ízletes zónaadagokkal elé­gedettek a diákok, s nem járt rosszul a bisztró sem, hi­szen állandó vendégköre lett. Olyan kezdeményezés ez, amelyre nemcsak felfigyelni érdemes, hanem célszerű lenne követni a vécsi pél­dát ott, ahol erre lehetőség adódik. Primőrök hűsvétra Tavasz az egri Petőfi Tsz-ben Az egri Petőfi Termelő- szövetkezetben tízezer négy­zetméter üveg és fólia alatti területen termelik a primő­röket. A munka már újév körül kezdődött, s folyama­tosan kerülnek piacra az íz­letes zöldségfélék. Eddig sa­látából például már mintegy húszezer fej kelt el, s hús­vét táján újabb ötvenezer fej kerül a piacokra. Ezen a héten már exportsalátát is átad a szövetkezet a SZÖV- TERMÉK Vállalatnak. A salátán kívül már né­hány ezer csomó retket is értékesített a gazdaság, s a szállítás akárcsak a salátá­ból, ebből is folyamatos. A salátát a későbbiekben a paprika, a paradicsom, az uborka, a karalábé váltjaiéi a növényházakban, ezekből a növényfélékből is jelentős mennyiség jut az egri házi­asszonyoknak. A szövetkezet vezetői szerint május else­jére már a gazdaság primőr uborkája is megjelenik a piacon. — VÉRADÓ NAPOT tá­tották kedden Egerben az Állami Biztosító Heves me­gyei igazgatóságánál, ahol a megyed fiók dolgozóinak több mint 30 százaléka adott vért. A pénzintézet tisztviselői el­határozták, hogy a mozgal­mat a jövőben még jobban kiszélesítik. 352 oldal Hivatalos zseMiyv autósoknak A magyar autózás történe­tében első ízben jelenik meg, az autózás minden területé­Miért égetik az avart az erdő közelében? Elégtek a fény ©csemeték... Gál József; — Lángolt itt minden... Csengett a telefon a szer­kesztőségben : — Itt a tűzoltóság... Saj­nos újra erdőtűz, sőt nem is egy, kettő... Igen, sajnos az utóbbi na­pokban — mióta beköszön­tött a száraz napsütéses idő — alig múlt el egy nap, amikor hasonló információ, bejelentés nem érkezett hoz­zánk. De aki a televíziót né­zi, a rádiót hallgatja, az or­szágos sajtót is olvassa, meg­állapíthatja, hogy ország­szerte szaporodtak az erdő­tüzek. Igaz, hogy a tűzoltók mindig és mindenütt gyor­san és hatékonyan közremű­ködnek, s nem áll fenn an­nak a veszélye, hogy egész települések válnak a tűz martalékává, de pusztul mindnyájunk , téltett kincse, az erdő. Jelentős a népgaz­dasági kár, hiszen csak me­gyénkben milliókra rúg az utóbbi néhány hét erdőtüzei­nél keletkezett anyagi vesz­teség. Legutóbb Bekölcén a tar- naleleszi erdőgazdaság I/A erdőrészén a Baksa-tanya mellett égett le három és fél hektárnyi területen egy tízéves fenyőcsemete ültet­vény. Héttőn történt az eset, amikor is Dorkó Géza be- kölcei ács á fenyőültetvény közvetlen szomszédságában —■ miután körülszántotta a területet — meggyújtotta a tavalyi száraz avart. A lán­gok rövidesen átterjedtek a fenyvesre is, s a megélén­kült szél hatására gyorsan terjedt a tűz... Ami ezután következett az csak a lakos­ság, a tűzoltók gyors beavat­kozásának köszönhető: meg­fékezték a lángokat, s „mind­össze'’ 100—120 ezer forint­nyi kár keletkezett... ★ A Baksa-tanyánál a He­ves megyei Rendőr-főkapi­tányság illetékeseivel hely­színi szemlén voltunk. Gál József, a tsz juhásza még egy nappal a tűz után is az események hatása alatt, ré­mülten tájékoztatt. — Nagyon megijedtünk, füstölt, lángolt itt minden. Kaptunk a kezünkbe min­dent, ami éppen elérhető volt, seprűt, kapát, fejszét, s szaladtunk a lángokhoz. Leg­előbb a tűztől alig ötven méternyire lévő nádtetős juhhodályból hajtottuk messzebbre a négyszáz bir­kát, aztán körbe szántottuk a tanyát. Ezt a tüzet Is sikerült vé­gül is megfékezni: gondat­lanság, vagy szándékosság okozta-e. a vizsgálat folyik, s a vétkest vagy vétkeseket szigorúan megbüntetik! Az ilyen és hasonló esete­ket csak úgy lehetne elke­rülni, ha az erdős területek közelében, szomszédságában lévő települések tanácsai rendeletileg megtiltanák az avar égetését, s az ilyen ve­szélyes időkben megkettőz­nék azoknak az. őröknek a számát, akik a tűzkárok el­hárításává] foglal koznak. (faludi) re kiterjedő hivatalos zseb­könyv, a Magyar Autóklub és más, az autózás fejleszté­sében érdekelt intézmények, vállalatok közreműködésével. A 352 oldalas munka ma­gába foglalja az autózással, járművezetéssel, -szereléssel, -karbantartással kapcsola­tos tudnivalókat. Ismerteti az* összes kapható gépkocsi- típusok műszaki adatait és vásárlási feltételeit. A veze­téstechnikai fejezet a gép­kocsiba történő beszállástól kezdve, a síkos úton, ve­szélyhelyzetben szükséges tudnivalókig, a gépjármű- vezetés valamennyi szüksé­ges elemét ismerteti az autósokkal. Az idegenforgalmi fejezet tizenkét ország legszebb íu~ ristaútvonalai mellett az uta­zással, vízummal, devizával és a gépkocsi kivitelével kapcsolatos tudnivalókat is tartalmazza. A belföldi ide­genforgalmi fejezet 29 tér­képszelvénnyel illusztrálja hazánk természeti szépségek­ben, történelmi nevezetessé­gekben gazdag idegenforgal­mi területeit. A szeptemberben megje­lenő zsebkönyvet megkapják a Magyar Autóklub tagjai és októbertől az összes Magyar- országon értékesítésre kerülő gépkocsi kesztyűtartójában megtalálható lesz. Gyors- és gépírás — ma Országos továbbképzés Egsrben A Művelődésügyi Miniszté­rium az Észak- és Kelet-Ma- gyárország területén gép- és gyorsírást oktató tanárok számára kétnapos szakmai továbbképzést szervezett Egerben, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépis­kolában, Az ünnepélyes megnyitót kedden délután tartották a vendéglátó-iskolában. A kö­szöntő szavak után a „ke- ris” . diákok irodalmi össze­állítással tisztelegtek Alpári Gyula emléke előtt, majd dr. Csicsai József, az egri köz- gazdasági szakközépiskola, valamint Nagy István, a me­zőkövesdi gimnázium és közgazdasági szakközépiskola igazgatója értékelte a to­vábbképzés tiszteletére ren­dezett gyors- és gépírási ver­senyt. Az I. és II. osztályo­sok kategóriájában mezőkö­vesdi és egri diákot: ve;-seng- teg. I. osztályosok közül gép­írásban az egri Koch Mária; gyorsírásban a szintén egri Mihalik Ibolya ért el első he­lyezést. A másodikosok közül gépírásban Simon Ilona, gyorsírásban Visnyei Agnes lett az első helyezett. Mind­ketten a „kéri” diákjai. A harmadik osztályosok köré­ből gépírásból Bóta Ágnes szerzett babért, ő lett a gyors­írási verseny első helyezettje is. A negyedik osztályosok kategóriájában a gépírási versenyt László Jolán, a gyorsírásit Deák Éva nyerte meg. A színes délutáni program élményt nyújtó érdekessége volt az a beszélgetés, amely­nek során dr. Kappa György, Magyarország örökös gyors­íróbajnoka, valamint Kökény Sándor, a magyar gépírások­tatás egyik jeles képviselője válaszolt a tanulók által fel­vetett kérdésekre. Ma délelőtt dr. Kappa György tart előadást önálló rövidítésalkotási készség ki­alakítása. fejlesztése címmel, majd Kökény Sándor beszél arról, hogy milyen szerepet játszik a sebességfokozás a gépír ásban. (p—i.) #f $ A DZagya? Szociálissá Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a elegyed tanács napilapja. — Főszerkesztőt tPASO? JÁNOS. — Kiadja e Heves megyei Hapkiaca Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. S. (Pi.: 23.) Telelőn: Szerkesztőség: 12-73. 20-29, 24-44. Lapkiadó Vállalat 15-69 Gyöagyőtü saariEesztőBági 16-87» Terjeszti a Magyar Posta, öoüzetes! dl) egy ncn-a: Sa>,~ Ft. EieaäewStS bárzzeiy postahivatalnál ó) MabaBÍnöagL íötiaas «uaä», ______________ Sevsa dali éi Uyomd* Vállalat» Sgafj Bródy Sáadoa? tries é, szám» igazgatás SObYMOíj, JÖZSB3V \

Next

/
Thumbnails
Contents