Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
Külpolitikai összefoglalónk így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: MA, vasárnap emlékezik meg a vietnami nép az amerikai Imperializmus elleni harc nemzeti napjáról. Huszonkét esztendővel ezelőtt, 1950. március 19-én hajtottak végre ugyanis vietnami szabadságharcosok első ízben számottevő katonai akciót amerikai egységek ellen. Akkor elsősorban a francia expedíció» csapatokkal folyt a harc, de mivél a Saigon kikötőjében horgonyzó ameri- rikai hadihajók a gyarmatosítók támogatására érkeztek, a partizánoknak velük szemben is fel kellett venniük a küzdelmet. S az évfordulónak különös Időszerűséget ad az Egyesült Államok jelenlegi szerepe Indokínában. Nincs jele, akárcsak árnyalatnyi változásnak sem: erről tanúskodnak a most záródó hét hadi- jélmtései is Különösen súlyos harcok bontakoztak ki Kambodzsában, ahol az Ame_ HETI VILAGHÍRADOj HKtrO: Megnyílik az Ólon Kommunista Párt kongresszusa Az arab föderáció hármas csúcsértekezlete Kairóban kedd .* Próbaválasztás Floridában, határozott jobbratolódássat Lejár az észak-írországi tűzszünet, újabb bombarobbanások SZERDA Az MSZMP KB álét*, az egyik napirend külpolitikai kérdésekkel foglalkozik Husszein bejelentése Jordánia átszervezésére CSÜTÖRTÖK: A párti*« Vietnam-értekezlet lét. Mám Pompidou elnök sajtóértekezlete PÉNTEK Bhutto pakisztáni elnök befejezi moszkvai tárgyalásait Felélénkült viták az arab világban: hevesen bírálják a járdán uralkodót, Kairó visszautasítja Irak föderációs tervét SZOMBAT: Az Indiai kormányfő Daccában Angol—francia csúcstalálkozó Londonban — franciául — „Kedves ba- rátom”-nak nevezte washingtoni kollégáját). DELKELET-AZSIANÁI. valamivel kedvezőbbnek tűnik a helyzet a hindusztáni kontinensen — mindenekelőtt a szovjet politika építő kezdeményezései nyomán. Mudzsibur Rahman bengál kormányfő Moszkvában járt; hazatérése után a tartományi választásokon nagy győzelmet arató Indira Gandhi, indiai miniszterelnök-asszonyt fogadta Daccában — közben Indira Gandhi (balról a második) Indiai miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatásra Daccába látogatott. A képen a vendéget Mudzsibur Rahman miniszterelnök bemutatja a kormány tagjainak. fika-barát rendszer válsága fokozódott: „puccs zajlott le a puccsban”, s még a szélső- jobboldal erői sem tudtak egységbe jutni. Tart a légi háború a VDK ellen, miközben hivatalosan „nem bombázzák” a demokratikus Vietnamot, a hét szinte minden napjára jutott légitámadás. Űj elem legfeljebb annyiban adódott, hogy néhány hetes megszakítás után, a szokásos csütörtök délelőttön ismét összeült a párizsi Vi- etnam-konferencia. Vietnami oldalról olyan javaslat történt: ha Washington teljesíti a korábbi két feltételt (az amerikai csapatok kivonásának dátumszerű rögzítését, valamint a Thieu saigoni elnöknek nyújtott támogatás beszüntetését) — akkor a fogságban levő amerikai katonák és pilóták még húsvétra hazatérhetnek. Ügy tűnik, hogy a családi sonkakóstoló még várat magára; amerikai részről az ismert, régi szólamokat ismétlik a tanácskozóasztal mellett. (Tudósítók párhuzamot vontak, hogy egy másik párizsi meg- foeszéléssorozat nyitányán, Watson amerikai és Huan Cen kínai nagykövet találkozóján szívélyesebb volt a légkör, a pekingi diplomata (Népújság telefoto) Bhutto pakisztáni elnök érkezett a szovjet fővárosba. A Szovjetuniónak közismerten baráti kapcsolatai alakultak ki Indiával és Bengáliával, a Pakisztánnal fennálló viszonyát inkább nevezhetnénk realisztikusnak. Tény azonban, hogy egyedül a Szovjetunió van jelenleg csúcsszínvonalon „beszélő viszonyban” mindhárom országgal, s ez önmgában is stabilizáló erőként hat k térségben. Annál viharosabb a Közel- Kelet, s különösképpen a Jordán folyó vidéke, amely az elmúlt héten újból az érdeklődés középpontjában állt. Husszein király terve egy jordán—palesztin szövetségi állam megalakítására lényegében kísérlet az ellenállási mozgalom felszámoláséra. S jóllehet Izrael cáfolta, hogy a tervről tudomása lett volna, inkább azoknak az arab állításoknak adhatunk hitelt, amelyek már korábban is titkos párbeszédről értesültek Amman és Tel Aviv között. az arab fővárosok többségében elítélték a Husz- saein-tervet. amellyel még bonyolultabbá vált az amúgy sem egyszerű közel-keleti helyzet. Közben újabb belső nézeteltérések lángoltak fel a Douglas-Home körútja Sir Alec Douglas-Home angol külügyminiszter szombaton újabb külföldi körútra indult. Iránba, Pakisztánba, IzWtZ. március 19., vásáros» raélbe, majd Olaszországba utazik. A körút legfontosabb állomása Izrael lesz. Ez az első eset, hogy angol külügyminiszter hivatalos látogatást tesz ebben az országban. Pakisztánban Douglas-Home valószínűleg megismétli azt a javaslatát, hogy Bhutto elnök és Mudzsibur Rahman Londonban üljenek ösz- 3zb tárgyalásokra. palesztin gerillamozgalmon belül, Irak felhívása Egyiptomhoz és Szíriához egy hármas föderációra pedig ugyancsak új folyamatokat indított meg. (A bagdadi kezdeményezés annyit jelentene, hogy Líbia maradna ki az egységalakulatból.) Kairó visszautasította ezt az elképzelést. A jelek szerint az arab világ nagy belső átrendeződése, amely bizonyos pozitív eredményeket is hozott, még ko róntsem zárult le... Azért kontinensünk, Európa sem volt csendes: az NSZK-ban változatlanul éles a küzdelem a ratifikálás körül A Brandt-kormány bejelentette, hogy szükség esetéin mozgósítani fogja az üzemek dolgozóit — a hétmilliós DGB, nyugatnémet szak szervezeti szövetség különben egységesen a keleti szerződések ratifikálása mellett áll A bonná kabinet viszont elég sokáig késlekedett az ellen- támadással, helyzeti előnyhöz juttatva az ellenzéket A nyugatnémet politikusok különben Bonn és Baden-Württemberg között ,.ingáznak” az ott sorra kerülő tartományi választásokat fontos eseménynek tartják a politikai összkép szempontjából is. Genfben jubiláltak: tíz éve tanácskozik a huszonhatos leszerelési bizottság. Igaz, hogy néhány területen sikerült haladást elérni. De sajnos még hosszú tárgyalássorozatra számítunk. A bizottság most két kérdésre: a föld alatti atomkísérletek betiltására és a vegyi fegyverek kiiktatására összpontosít. Észak-íror- szágb am megint elszabadult a pokol, lejárt egy háromnapos tűzszünet, s újra robbannak a bombák. A HÉT ÖT NAPJÄN érkeztek jelentések az Olasz Komunista Párt milánói kongresszusánál. Reális, új, demokratikus alternatívát vetett fel a párt, különös tekintettel a közelgő választásokra. Amivel kapcsolatban a kongresszus hangsúlyozta: Itália nehéz ötven nap elé néz... Ulsterben a helyzet változatlan... Észak - Írországban továbbra is rendkívül feszült a helyzet Belfastban és Londonderry ben több helyen zajlottak lé összecsapások. Ezek során megsebesült három angol katona, és eltévedt golyó talált el egy hétéves kisfiút. Észak-írország és az Ír Köztársaság határán félórás tűzharc volt, amelyben az ír Köztársasági Hadsereg harcosai csaptak össze angol katonákkal. A géppisztoly-párbajban, katonai források szerint, mintegy kétezer golyót lőttek ki egymásra. A tilalom ellenére tüntetést terveznek az ulsteri katolikusok és a protestánsok is. A protestánsok gyűlésére mintegy százezer embert vártak Belfastba, akik követelik a katolikusok elleni terrorakciói miatt feloszlatott úgynevezett „különleges B-erő” a protestáns segédrendőrség szervezetének újbóli megszervezését. STOCKHOLM Az angol hadsereg egy 21 éves őrmestere az észak-írországi brit politika elleni tiltakozásul március 7-én Svédországba menekült. E lépásról két amerikai katonaszökevény tájékoztatta az újságírókat. Az amerikaiak, akik a vietnami háború elleni tiltakozásul szöktek Svédországba, egy magnetofonról sajtóértekezleten játszották le az angol őrmester nyilatkozatát. Kevin Cadwal- lader, aki attól fél, hogy a svéd hatóságok letartóztatják és kiadják Angliának, jelenleg Stockholm közelében rejtőzködik. A hangfelvételen az őrmester elmondotta, akkor határozta el hazája elhagyását, amikor megtudta, hogy egységét októberben Észak-írországba vezénylik. Pompidou az angol fővárosba érkezett Georges Pompidou francia köztársasági elnök szombaton délelőtt Londonba érkezett. Tanácskozásokat folytat Heath angol miniszter- elnökkel, elsősorban a „Tí- zek”-ké bővült Közös Piac gazdasági, pénzügyi és politikai integrációjának távlatairól. A francia elnök gépe az angol légierő northolti támaszpontján szállt le. A hivatalos fogadtatás után Heath és Pompidnu nyomban az angol miniszterelnök chequ- ersi rezidenciájára hajtatott és megkezdte tárgyalásait. Franco döntött... Franco tábornok kormánya úgy döntött, hogy akár drasztikus eszközökkel is, de leveri az El Ferrol-i hajógyár munkásainak sztrájkját, ha azok hétfőn sem veszik fel a munkát A városban, amely Franco államfő szülőhelye, a március 10-i összecsapások során a rendőrök két munkást megöltek. Ehrmann nam válla’Ia az azonosságot Bormannal... A Kolumbiában élő, német származású Juan Ehrmann jót nevetett, amikor meghallotta, hogy Martin Bormannt Hitler egykori helyettesét vélték felfedezni benne. Azt mondta, soha életében nem hordott náci egyenruhát s 35 éve él a dél-kolumbiai őserdőkben, putamayoi szomszédai ugyancsak azt vallották, hogy a német legalább három évtizede van velük, s egyik fia harmincévesnél is több. Igaz, ez a fiú különben már régen eltűnt a környékről, s így az állítás nem igazolható. Ehrmann meglepetve szemlélte a Bormannt ábrázoló fényképeket, amikor felfedezte kettejük hasonlóságát. Ettől eltekintve azonban semmi érdeklődést nem mutatott az ügy iránt Annál inkább izgalomba hozta az a lehetőség, hogy Bogotába, a fővárosba viszik, hiszen akkor — mint mondotta — elmehet a nyugatnémet követségre és hazatelepítését kérheti Reméli, hogy kifizetik neki a jegy árát, mivel pénze egyáltalán nincs. A markazi Máíravölgye Mg. Termelőszövetkezet tipizálás miatt eladásra felkínál 1 db Gaz 69. személygépkocsit, 1 db Nysa 501-es tehergépkocsit (csukott) valamint 1 db Cárpáti 3 tonnás tehergépkocsit. Ar megyegyezés szerint Érdeklődni telefonon, vagy írásban mindennap reggel 8 órától 16 óráig Telefon; Márkáz 8. Kérdések a Feltrinelli-ügyben Óriási apparátussal indul meg a vizsgálat a terrorista merénylet előkészítése közben szerencsétlenül járt anarchista milliomos, Feltri- nelli halála pontos körülményeinek megállapítására. Az ügyészség, rendőrség, csendőrség és — ami még nem fordult elő — a titkos- szolgálat részvételével, szigorú titoktartás mellett folyó széles körű vizsgálat külföldre is kiterjed: érinti Felt- rinelli külföldi kapcsolatait, tevékenységét Pénteken minden kétséget kizáróan bebizonyosodott hogy az összeroncsolódva talált holttest Feltrinellié. Halálának körülményeit illetően azonban számos feltételezés merült fel. A legvalószínűbbnek tűnő változat szerint Feltrinellit nem a robbanás ölte meg, hanem korábban gyilkolták meg és úgy vitték az elektromos távvezeték oszlopa alá — tervezett merénylet látszatát keltve. Sok apró jel vall arra, hogy nem a robbanás okozta Feltrinelli halálát, a holttest zsebében fel nem robbant trotilt is találtak, állítólag méreg vagy kábítószer nyomai is felfedezhetők voltak. A halottnál talált hamis személyi iratok, a helyszínen talált Volkswagen ugyancsak hamis iratai nyomán próbálnak jelenleg a vizsgálatot folytató hatóságok eljutni valami közelebbi adathoz és megtudni, kik lehettek azok a személyek, akiket a robbanást megelőzően a környék lakói a távvezeték körül láttak. A baloldali politikai pártok valamennyien sötét, provokációs célzatú ügynek ítélik a történteket. Berlinguer, az Olasz KP főtitkára kijelentette: „Súlyos a gyanú, hogy félelmetes, megrendezett esetről van szó.” fl 70 éves IBUSZ Utazási Iroda, Eger Baicsy-tömbbelső KÖLÖNVONAT Kijev-Leninsrád — Moszkva Kijevben az Ukrán Népgazdasági Kiállítás megtekintése és városnézés. Leningrádban az Ermitázs, Péter—Pál erőd, Szmolnlj, Auróra, Izsák székesegyház stb. megtekintése. Autóbuszos városnézés. Színházlátogatás. Kirándulás Petrodvorecbe. Moszkvában városnézés, Tretyakov Képtár megtekintése. Részvételi díj: 3400,-- Ft. Költőpénz 45 Rbl. = 639 Ft. Utazás időpontja: 1972. május 7—15-lg, Kérjük a jelentkezéseket idejében szíveskedjenek közölni. Gyakorlattal rends’kezS gyors- és gépírót azonnali belépéssel Érettségivel rendelkezők előnyben. Jelentkezés BUBIV VII. sz. gyáregysége, Eger, G rónai Sándor a. 3. Munkaügyi osztály. Azonnali belépéssel lakatos, laboráns munkakörökben alkalmazunk szakképzett és gyakorlattal rendelkező dolgozókat. Jelentkezés: Tejüzem, Eger, Mária n. 21. o