Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

WTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Mátra tej AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 67. szám ARA: l,r- FORINT 1972. március 19. vasárnap /VVWNA/WW/VWWSAiV\/VWVS/VVWVWWWVVWSAWWA/WWWWVVWV!> Elsőévesek JV7 cm diákokról esik szó a következőkben, — ahogy a cím sejtetni engedné — jóllehet, mégiscsak tanulókról, s hozzá olyanokról, akik valójában most is­merkednek a közélettel. Kevés híján egy esztendeje, hogy hetvenezer tanácstagot választottak a községi, városi ta­nácsokba. Nagy részük ekkor kapott először ilyen fele­lősségteljes szép megbízatást. Már túl vannak első vívódásaikon, hogy melyik na­pirendhez szóljanak hozzá az üléseken, mondandójuk­ban miként kapjon helyet a választók kívánsága, saját véleményük. Legtöbbjük már elmondta „szűzbeszédét’’ a testületben, s megtartotta beszámolóját választóinak, ■. Az elmúlt hónapok próbálkozásai, sikerei és kudarcai után lassanként megérlelődtek az első tapasztalatok. A minap BudaJtalászoa egy fiatal tanácstag azt mondta: — Sok gondja van e nagyközségnek, jórészt anyagi természetűek. Nehéz elosztani a rendelkezésre álló eszkö­zöket, összegeket. Nyílt, őszinte vitára lenne szükség, hogy mindenki elmondja javaslatát, elképzelését Ehe­lyett meghallgatják az előterjesztést, néhány rutinos hoz­zászóló mindennel egyetért, s aztán mély hallgatásba ful­lad a téma. Ami a legérdekesebb, az ülés után, a folyo­són zajlik a „közélet?’, előkerülnék a rejtett gondolatok... Nem jellemző e kép, de még sok helyem kísért Az emberek vagy a kifejezésbeli nehézségektől tartanak, vagy régebbről hurcolnak rossz tapasztalatokat a meghall­gatásukat, javaslataik megvalósulását illetően. Lehet, valamikor számos ötletük, elképzelésük volt, hogyan, mi­ből legyen út, járda, egészségház. Aztán a semmibe hul­lott a szavuk. Miért? Talán nem volt rá elegendő pénzt A korábbi vezetők nem értették meg a lakosság igényeit? Ezer és egy oka lehetett annalt, ami leszoktatott embere­ket a nyílt színvallásról, a vitákról. — A mai politizálás nem tűri « „pmmogásT, a fo­lyótól panaszokat, csendes füstölgést — fejtették ki nemrégiben egy városi tanácsülés szünetében. Nem ki­sebb dologról volt szó, mint arról, hogy a meglévő ösz- szegből művelődési ház, vagy inkább óvoda épüljön. A kérdés megosztotta a tanácstagságot. S még azt sem le­hetett mondani, hogy a vitában „nemzedéki” problémák lappangtak, hiszen a fiatalok éppenúgy lelkesedtek a kor­szerű színház-, mozi- és klubhelyiségért, mint a sakkoz­ni, olvasni vágyó idősebbek. De az óvodát is egyaránt áhitották a kisgyerekesek gondját, valamint a nagyszü­lőkét képviselők. A háromórás vita eldöntötte a kérdést: első a meg­élhetés, tehát: az óvoda. A kismamák munkájára szükség van az üzemekben, a gyerekekre vigyázni kell valahol. A vendéglátóipar vezetőit pedig a végrehajtó bizottság utasította: az eszpresszók, cukrászdák klubszerűén mű­ködjenek, helyet adva irodalmi összejöveteleknek, sak­kozóknak — addig is, amíg sor kerül a művelődési ház felépítésére. Persze, sűrűn előfordul, hogy a kérdések feldolgozá­sa, a határozati javaslat elfogadása, az alternatívák mér­legelése, jelentős élőtanulmányt, sokféle jogszabályi, tör­vényi vagy államigazgatási eljárási ismereteidet kíván. Ma már nem lehet „áltálában” hozzászólni egy témához. Nem lehet alapozatlan igényekkel és követelésekkel elő­állni; a községpolitika igen széles körű államjogi, köz- gazdasági tudást és általános műveltséget feltételez. Nem csoda, ha arra a meggondolásra jutottak Heves megyében, hogy összehívják a fiatal tanácstagok fóru­mát. Kollektív módszertani felkészülést kívánnak bizto­sítani számukra, mert egyesek nem képesek olyan ered­ménnyel eljárni a különböző ügyekben, mint a tapasz­talatokkal rendelkező idősebbek. Első alkalommal a megye vezetői adtak tájékoztatást a tanácstagi tevékeny­ségről, a jogokról, a kötelezettségekről, az ügyek hova­tartozásáról, a törvényesség szempontjairól. A következő fórumon a választókerületi munkáról, a választókkal va­ló kapcsolatról lesz szó. Időben jött e kezdeményezés, s mindaz, amit mosta­nában szerveznek. A párt- és a népfrontbizottságok lel­kiismereti feladata, hogy a. közélet „mély vizébe” most először került ifjú tanácstagokat (s ez nem okvetlenül életkort jeleni, hiszen a korosabbak is lehetnek „első­évesek”), ne engedjék elkedvetlenedni esetleges kudar­cok, sikertelenségek miatt. Különös gonddal figyeljék és } segítsék a munkás- és paraszt fiatalok tevékenységét. ■ Számukra sok-sok magyarázatot kíván, hogy a helyi po­litizálás nem hasonlítható az üzemi vagy a szövetkezeti munkához. Más dolog szcrszámoklcal, gépekkel merhető mennyiségeket megtermelni, szántani, szerelni, eszter­gálni vagy szállítani, mint az egyének, történetesen a választók ügyes-bajos dolgában eljárni, vagy felkészül­ni egy tanácsülésre. Sok múlik az érdeklődésen; hogyan, milyen segítsé­get adnak a gyakorlott pártmunkások, s idősebb társaik a fiataloknak, a gyakorlatlanoknak. Még azt is hozzáte- hetnónk, hogy mindehhez kellő tapintat, szívélyesség is szükséges. Hiszen az érintettek önként vállalták megbí­zatásadat. aminek napi munkájuk után igyekeznek ele­get tenni, sokszor lemondva szórakozásukról, saját kedv. telesükről, amúgy is kevés szabad idejükről. A szocialista demokratizmus szélesedésével mind tartalmasabb és a gyakorlati életben jól műkö­dő új jogszabályok — mint az új tanácstörvény is — se­gítik az állami életet, a helyi gazdasági és társadalmi erők kibontakozását, a kommunális, kulturális igények, az egészségügyi és szociális ellátás színvonalas kielégíté­sét. E munkálkodás nagyszerű seregét, derékhadát alkot­ják a tanácstagok, a közélet áldozatos katonái. (G. M .) i Bhutto hazautazott hivatalos moszkvai látogatásáról Szombaton Moszkvából hazautazott Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök, aki március 16. óta hivatalos lá­togatáson tartózkodott a Szovjetunióban. Ott-tartózkodása scsráa Bhuttót fogadta Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának főtitkára. A pakisztáni elnök megbeszé­léseket folytatott Alekszej Kosziginnal. Eszmecsere zaj­lott le a szovjet—pakisztáni kapcsolatok és a Hindusztá- ni-félszigeten kialakult hely­zet kérdéseiről, valamint a térségben felmerült problé­mák politikai rendezésének lehetséges módozatairól. Megvitattak számos nemzet­közi kérdést is. Ez a neve a pasztőrözött 3,6 százalékos zsírtartalommal rendelkező zacskós tejnek, amelyet a pétervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet az idén létesített tejüzemében tasakol. Az új tejüzemben naponta ezer liter tejet töltenek fél- es egyliteres zacskókba. (Foto: Tóth Gizella) A termelési tanácskozásokról Jelentjük Gyöngyös és Hatvan kereskedői jeleskedtek A Heves megyéi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál is általában eredményes év­nek könyvelték el a tavalyit Az üzletek forgalma 727 millió forintra emelkedett, ami nem kevesebb, mint 54,5 millióval haladta túl a ko­rábbit Az egyes ágazatokat tekintve a legdinamikusabb fejlődést a ruházati főcso­portban tapasztalták: a szá­mok felülmúlják mind a me­gyei, mind pedig az orszá­gos átlagot A szakmákon belül a konfekciónál és a papír-írószernél jelentős kü­lönösebben a „felfutás”. Ami pedig a területi mun­kát illeti: Hatvan kereske­dőié a pálma, hiszen a ru­házati- és a vegyesiparcik­kek forgalmazásában egy­aránt kiemelkedtek társaik közül, nagymértékben hozzá­járultak ahhoz, hogy a válla­lat az elmúlt évben 20 mil­liónál is többre növelte nye­reségét, s bérarányos része­sedésként az idei' március­ban 12 napot fizethetett dol­gozóinak. A vásárlók részéről je­lentkező igények kielégítésé­re a vállalat számottevően erősítette ipari kapcsolatait, s ezen belül 38,1 százalékkal emelte megyei beszerzését. Boltfejlesztése során a me­gyeszékhelyen három üzletet korszerűsített s négy új, kor szerű árudát nyitott. Mindezekről a szombaton délután tartott termelési ta­nácskozásra terjedelmes, részletes beszámoló készült, amit Zimándi Mátyás igaz­gató szóban még számos más észrevétellel kiegészí­tett. A tanácskozáson — amelyen részt vett Oláh György, a megyei pártbi­zottság első titkára, Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnök» — került sor a tavalyi munka legjobbjainak honorálására is. A verseny­zett 66-ból 56 brigádot ju­talmaztak, 17 — csaknem fe­lében gyöngyösi — áru­da kapott kiváló cí­met, 25 kiváló dolgozót avattak, s Novák Emil, Il­lés István, Sárosi Imréné a Belkereskedelem kiváló dol­gozója kitüntetést kapta. Kevesebb túlórával — jobb eredmények a sütőiparnál Ugyancsak szombaton tar­totta termelési tanácskozását az Észak-Heves megyei Sü­tőipari Vállalat is, amely­nél a múlt évet értékelő be­számolóból — egyebek mel­lett — kitűnt, hogy a ko­rábbinál lényegesen keve­sebb túlórával is jobb ered­ményeket ért el tavaly, mint azelőtt. A vállalat mind a kenyérből, mind pedig a péksüteményből fokozta ter­melését, s elérte az együtte­sen közel 91 millió forintos értéket. A jobb gabona kö­vetkeztében a termékek mi­nősége is javult — ami a vásárlók természetes rokon- szenvével találkozott. A vál­lalat az ellátás további javí tására Egerben és Nagyfü- geden két új boltot is nyi­tott. Általában a vállalati boltok tiszta nyeresége meg közelítette a 800 ezer forin­tot. A termelőegységek, a tmk-üzem mellett a közpon­ti laboratóriumnak is nagy szerepe van a sikerekben. Mindezt összevetve: a sütő­ipari vállalat az idén 16 nap munkabérének megfelelő nyereségrészesedést fizethe­tett dolgozóinak. Gáspár Sándor Moszkvában Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével szombaton magyar szakszervezeti kül­döttség utazott Moszkvába, a szovjet szakszervezetek március 20-án kezdődő XV. kongresszusára. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren a SZOT titkár­ságának tagjai búcsúztatták. Megjelent V. J. Paplan, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. ______ K ommunista szombatok a megyében MINDEN munkahelyük be­népesült tegnap a megyében annak ellenére, hogy a He­ves megyei Állami Építőipa­ri Vállalat dolgozói szabad szombatot tarthattak volna. A vállalati KISZ-bizottság felhívására ugyanis közel háromezer ember végzett munkát. A társadalmi munkában részt vevők a legkülönbö­zőbb feladatok végrehajtá­sát vállalták: a tereprende­zéstől a szakipari tevékeny­ségig Ott voltak a többiek között a vállalat vezetői is, ahogy még a takarítónők sem maradtak otthon. Nem lebecsülendő az anya­gi haszna sem ennek a kom­munista szombatnak, de leg­alább ilyen fontos vonása az a lelkes összefogás, ami a munkában megjelentek szá­mában is megmutatkozott. Ez is bizonyítja, hogy az ál­lami építőknél az eltelt egy évben kialakult a cselekvési egység, a vállalat minden dolgozója nagyon komolyan igyekszik elégsí ésaöÉ fel­adatának . A KISZ zászlóbontásának 15. évfordulója és a vietna­mi népnek az amerikai im­perializmus elleni harcának nemzeti napja tiszteletére kommunista szombatot tar­tott a Mátravidéki Fémmű­vek 10-es szerszámüzemé­nek több mint másfélezer fiatalja. A két műszakban dolgozó fiatalokat munka­helyükön felkereste Németh László, a KISZ megyei bi­zottságának titkára és Var­ga Miklós, az egri járási KISZ-bizottság titkára. A siroki fiatalok a kom­munista műszakért járó ke­resetüket befizetik a vietna­mi nép megsegítésére nyi­tott szolidaritási számlára. A SZABAD szombat elle­nére mozgalmas volt az élet a MEZŐGÉP Vállalat egri gyáregységében is, ahö] a KISZ-szervezet felhívására a fiatalok rendes műszakot vállaltak, majd munka után klubdélutánt tartottak. A fiatalok akcióján részt vett Török István vállalati igaz­®a® & _______.... A Képújság a hevesi járásban összeállításunk a 3. olda­lon. Találkozás a valósággal Egy hasznos tapasztalat- csere emlékezetes pillana­tait villantja fel munka­társunk riportja a lapunk 4. oldalán. Közművelődés, gondokkal... Sorozatunk második ri­portja a sok tekintetben előnnyel rendelkező Abasár közművelődésének helyzeté­vel, közeli terveivel ismer­tet meg a lap 4. oldalán. Ahol az ösztönzők nem ösztönöznek... Miért nem gazdaságos a cukorrépa-termesztés Visz- neken? Erről szól Írásunk az 5. oldalon. Egri faszobrászok Az Agria Bútorgyárban re­mek stílbútorok születnek az ügyes, tehetséges fa szobrászok keze nyomán. Róluk szól Pataky Dezső riportja a 6. oldalon. A lá<s;at ismét csal A február 6-án megjelent gyöngyösi lakáskiutalási üggyel foglalkozunk ismé­telten lapunk 6. oldalán, a cikkre kapott válasz miatt. Újpest­3:1 Eger Az NB I -es labdarúgó- mérkőzésről tudósítunk a lap 10. oldalán.

Next

/
Thumbnails
Contents