Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-15 / 63. szám

Harminc éve - a Petőfi-szobornál 1848. március 15. előzményei és hatása Egerben Harminc évvel ezelőtt a Kom­munisták Magyarország! Párt­jának kezdeményezésére meg­alakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság, amely vállalta az 1848-as szabadságharc év­fordulóján, 1942. március 15-én rendezendő antifasiszta, hábo­rúellenes tüntetés szervezését. Március 15-én csaknem tízezer ember tüntetett a Petőfi-szo­bornál a háború ellen, függet­len, szabad Magyarországot követelve. A Bajza utcai műteremben Páti óv Pál, kétszeres Kos- suth-díjas kiváló művész a fény felé fordítja a sárgás­barna plakettet, az> eredetit. E plakett nyomán készült 1942. márciusában több mint 20 ezer Petőfi-,-lvény. — A harmincadik évfordu­lóra nagy méretben is elké­szítik, s március 15-én helye­zik el o Petőfi téren — mondja. Pátzay Pál maga is tagja volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Huszon- nyoicadmagával — különböző párti llású és párton kívüli politikus, író és művész, kö­zöttük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Illyés Gyula, Kállai Gyula, Somogyi Miklós, Sző­'Válaszol, AZ ILLETÉKES *XV'VkX\XXVXX\XXXXXVXXXXXXXVVvXXV Igazgatói figyelmeztetés nyi István — írta alá a ma- , gyár nemzethez szóló felhí­vást. Az immár történelem­mé vall eseményekre Pátzay Pál így emlékezik: — A felhívás kibocsátása után jól haladt a március lb-i tüntetés szervezése. Több lap is közölte a felhívást, az iizemekben — hallottam — gyűjtöttek a koszorúra. Ezek­ben a napokban telefonált Mihályfi Ernő: kérte, sörgő- sen formázzak meg egy Pe- tófi-plakettet, a, költő fejéjt alatta az 1848-as évszámmal. A munkára mindössze két órám maradt, máris jelent­kezett az emlékbizottság kül­dötte a gipszbe öntött min­táért, s vitte az éremkészítő Ludvig-céghez. A rákövetke­ző napokban háromszor kel­lett újabb rendelést adni az üzemnek, alig győzték a jel­vények gyártását. A plakett fényképét több lap szintén közölte, azzal a felhívással, hogy a március 15-i tünteté­sen mindenki gomblyukában legyen ott a Petőfi-jelvény. Akkoriban a Ganz-gyár mö­gött laktam, s reggel öröm­mel láttam, hogy sok mun­kás kabátján a jelvénnyel ment be a gyárkapun. Szeles vasárnap volt akkor, március 15-én. Az emlékbi­zottság tagjaival a Modern kávéházban találkoztunk, on­nét kettes sorokban mentünk az Erzsébet-hídhoz, ott vára­koztunk. Három óra előtt csendes, majdnem kihall volt a tér. néhányan már kétked­ve arra gondoltak, talán nem is lesznek többen, hatott az ellenpropaganda, öt koszo­rút vittünk, az egyiket mel­lettem, Bernáth Aurél tartot­ta kezében. A szalagon ez állt: „Petőfinek, a magyar értelmiség.” Amikor az emlékbizottság koszorúival elindultunk a szobor felé, hirtelen megele­venedtek, megmozdultak a tér körüli utcák. Rendezett so­rokban áradt a tömeg a tér­re. Jöttek az építőmunkások, a munkások képviselői ko­szorúikkal, fiatalok, időseb­bek. Csendben ‘ helyeztük el koszorúinkat. Közben jelsza­vas táblák emelkedtek a tömeg feje fölé, Kossuth- és Petőfi-arcképek. Eleinte el­szórtan, aztán már kórusban zengett: ..Különbékét!” „Sza­bad, demokratikus Magyar- országot!” „Le a háborúval!” A mostani Apáczai Csere János utcán indultunk meg a Kossuth-szobor felé. Vala­ki rákezdett a Kossuth-nótá- ra, amelytől hamarosan zen­gett a belváros. Ekkor már mögöttünk jöttek riadóautó­ikkal a rendőrök, s a Lánc- hídnál a főkapitányságról kirohanó rendőrökkel együtt gumibottal kezdték szétszór­ni a tömeget. A Petőfi-jelvényről még annyit — mondja a művész —, már a kibocsátás napjai- ben elhíresztelte róla a reak­ció, hogy az nem is Petőfit ábrázolja. Sokaktól rendőrök kobozták el, a tüntetésen mégis nagyon sok ember gomblyukában láttam. Ha­marosan idézést kaptam a rendőr-főkapitányságra. Som­bor Schweinitzer főkapitány­helyettes hallgatott ki. Ilyen kérdéseket tett fel: Ki adott megbízást a plakett készíté­sére? Mi volt vele a célom? Kit ábrázol, Lenint, vagy Petőfit? Megmutattam neki a jelvényt és egy Petőfi-ké- pet, de még akkor sem akart hinni. Arra kért, jegyző­könyvben is jelentsem ki, s írjam alá, hogy a kis pla­kett nem Lenint, hanem a költőt ábrázolja. Kijelentet­tem ... — Azóta már megformáz­tam Lenint is — mutat Pá­tzay Pál a Dózsa György té­ren felállított szobor műte­rembeli mására. Aztán a pla­kettet vizsgálja, összehúzott szemmel: — Nézze csak meg, így, ebből a szögből, alulról Le­nin arcát! Nem vesz észre semmit? A plakett biztosan Petőfit ábrázolja, a szobor biztosan Lenint. Mégis, egy­re gyakrabban fedezek fel azonos vonásokat a két ar­con ... N. T. * A TÖRTÉNELMI KÉP Polláck Mihály klasszicista palotájának oszlopsora előtt az esős tavaszi égbolt alatt szavaló költővel közismert; egy nemzet szabadságszere- tetenek, történelmi tudatá­nak máig talán legszilárdabb, legmegrögződött eleme. Ma már kérdéses, hogy áll-e mögötte tényszerű valóság: a költő, saját visszaemlékezése szerint, a nevezetes napon háromszor szavalt ugyan, de ott egyszer sem. A történeti tudat azonban a tényekkel szemben lényege szerint mégis valóságos képet terem­tett: a költő és a Nemzeti Múzeum kertjét betöltő tö- ~meg, a József-napi vásárra feljött parasztok, kisneme- sek, vásározó kereskedők, mesteremberek és legények, napszámosok és értelmiségi­ek, maga a nép találkozott a legteljesebb érzelmi azo­nosulás jegyében a szavaló költő által njegtestesített for­radalmi gondolatokkal. 1848. február 24-én a pári­zsi nép elkergette Lajos Fü- löpöt, a polgárkirályt és ki­kiáltották a köztársaságot. Ez a forradalmi esemény vi- harszerűen éreztette hatását a többi európai királyságban is. s Engels szavaival „egy­szerre kirobbantotta a fe­nyegető vihart és meghazud­tolta az öreg Ferenc állítá­sát, amely szerint az ö és Metternich napjaira az épü­let még kitart.” A KOSSUTH LAJOS ve­zette reformellenzék nyom­ban felismerte a bécsi reak­ció szorult helyzetét. 1848. március 3-án Kossuth a pol­gári átalakulás liberális programját tartalmazó be­szédében követelte a pozso­nyi országgyűlés rendjeitől a reformellenzék javaslatainak haladéktalan elfogadását, közte a független magyar kormány kinevezését, az ál­talános és kötelező örök- váltságot, a nemesi adómen­tesség felszámolását, a kor­mányrendszer felelős mi­nisztériummá való átalakí­tását. Kossuth beszéde együttérzésre talált a fran­cia események és a paraszt- lázadástól félő ingadozó kö­vetek jó részében. Egerben is feszült figyelemmel követték az országgyűlés üléseit. 1848. február 10-én szerkesztett kérvényükben leszögezték: „Eger városa a földbirtok- használati viszonyokból ke­letkezett végtelen peres ba­jai bonyolultságának tökéle­tes kitisztuihatását” várja a rendektől, s „a törvények szerkezetének szövegébe, az örökváltság kényszerítő rendszerének a szerződéses lakosokra is kiterjesztését.’’ Egerben március 19-én ült össze Gáhv József főbíró el­nöklete alatt — miként az egykorú forrás írja — „több ezrekre menő városi nép roppant sokasága ... szaba­dalmas Eger városa részé­ről közgyűlés tartására.” Ha­tározatot hoztak, hogy a nemzet követeléseit tartal­mazó 12 pontot, valamint Petőfi Nemzeti dalát 4000 példányban nyomban ki kell nyomtatni, és azt szétoszta­ni a nép között. A szabad sajtó foganatosítására és a cenzúra eltörlésére haladék­talanul útba indítottak Csiky Sándor vezetésével egy kül­döttséget a cenzorhoz. A küldöttség azonnal felkeres­te Bezzegh András könyv- vizsgálót, akit felszólítottak az előzetes cenzúra beszün­tetésére. mondván: „a Hely­tartótanács március 16-i ide­iglenes szabályzata szerint is a sajtó, minden megelőző cenzúra nélkül szabadon működik.” Bezzegh cenzor teljesítette a kérést, azon­nal hozzáfűzte, a „nyomta­tásért ezután is díjat kell fizetni, a szabad sajtó cél­szerű foganatosítására min­den nyomtatványból a ki­nyomtatás után, ezután is kér egy példányt,” A Csiky vezette küldöttség még a képviselőtestületi ülés alatt visszaérkezett, így jelenté­A szakmunkásképző-inté­zetek tanulói közül az Idén, a felszabadulási évforduló tiszteletére 110 ezren nevez­tek be a szakmai, illetve tantárgyi versenyekre. Az iskolai és a megyei ver­senyek befejeződtek. Az el­következő napokban már az országos elődöntőkre kerül sor. A Munkaügyi, a Könnyű­ipari és a Belkereskedelmi Minisztérium intézményeiben sük alapján értesült - a nép, hogy a líceumi nyomda munkásai serényen hozzálát­tak a nemzet követeléseit tartalmazó 12 pont kinyom­tatásához. Déifelé már utcá­ra is kerültek az első példá­nyok. Ezalatt újabb határo­zatokat hozott Eger magiszt­rátusa a nemzetőrség íelál- litására megbízták Csiky Sándort. Kimondták, márci­us 25-re a varos díszkivilá­gítását. A városházára, a lí­ceum épülete csillagvizsgáló tornyának tetejére, valamint a középületekre kitűzték a nemzetiszínű zászlót, s ki­mondták: „a nemzeti szabad­ság jelképeként” elvárják minden egri polgártól, hogy kabátjára „nemzeti színű je­gyet tűzni és viselni nem muiasztand”. Büszkén írta Csiky Sándor a Pesti Napló számára küidött tudósításá­ban: „Egerben ma már a kétfejű sasok elrepültével, mind a katonai laktanyák, mind a sóházi és egyéb ki­rályi épületek országunk szí­nét és címerét viselendik...” Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc végül még­is elbukott a külső erőszak nyomására, de kivívta a Mo­narchiában azt, ami a pol­gári átalakulás szempontjá­ból alapvető volt, a jobbágy­felszabadítást és a polgári jogegyenlőséget. Ezt az el­lenforradalomból sarjadt neoabszolutizmus is elfogad­ta, és retrográd szűkítésekkel végrehajtotta. 1848. MÁRCIUS idusának emléke így maradt meg a dolgozó nép szívében. (Sebestyén Sándor) oktatott 49 szakmában azor- ■ szagos döntök a budapesti díjkiosztó ünnepséggel már­cius 25-én fejeződnek be. A fogyasztási szövetkezetek országos tanácsához tartozó szakmák országos döntői május közepén érnek vegei. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium hat szakmában szervezett intézeti versenyt, ezeket április 5-ig rendezi k meg. Szakmunkástanulók versenye — udvariatlan­ság miatt... Lapunk ez év február 22-i számában a Postánkból cí­mű rovatunkban Véres Elek- né egri lakos tollából pa­naszlevelet közöltünk. Olva­sónk leírta, hogy először járt szemészeti szakrendelésen, Sj így nem tudhatta, hogy a szemüveget kiutaló vénnyel egyenesen az Ofotértba me­het, vagy előbb még vala­milyen ügyintézőhöz kell fordulnia. Ezért megkérdez­te az orvosímokot, hogy ho­vá kell még azzal mennie, aki erre azt válaszolta, hogy „a csemegébe, asszonyom ...” Dr. Németh Ferenc rende­lőintézeti igazgató főorvos vá­laszolt cikkünkre, amelyben ( leírja, hogy bár elég zsúfol-; tak a rendelések, hájszolt, tempóban végzik a munká­jukat, de ez nem jelenthet felmentést az előírt informá­cióadás kötelessége, s az elő nem írt udvariassági .szabá­lyok betartása alól. ...4,r ud­variasság elmulasztása miatt — írja dr. Németh Ferenc —, Tóth Gézáné asszisztensnőt igazgatói figyelmeztetésben részesítettem, egyben figyel­meztettem minden asszisz­tensnőt a betegekkel szembe­ni udvarias és szívélyes ma­gatartásra .. .” 1912. március 15., szerda 3. — Mi újság, Sárai úr? Sárai kimért, nem barát­ságtalan, de nem is barátsá­gos úriember. — A bricskál várom. Meg­nézem a szőlőt. — Hogy van a cukra? — mosolyog Géza. Zavarban van. — Az éjjel rosszalkodott. Pedig csak fél liur kadarkát ittam a vacsorához. — Só­hajt. — A/, orvos? — Nem mondja, hogy ne igyam. Egyáltalán nem tiltja — s mintha maga is csodál­kozna ezen. — Én is azt hiszem, in­kább az izgalomtól van — mondja Géza. s fürkészi az öreg arcát. — Ez a sok gond .. ez a nagy gazdaság... Sárai megütődve néz az elnökre. — Csak nem akarsz nyug­díjba küldeni? Géza keresztülmegy a kül­ső irodán — itt dolgozik a 19 éves Piroska, adminisztrá­tor és Pista bácsi, a hivatal- segéd. — Ha keresnek, egy óra múlva itt vagyok. Motorral kifordul a tsz- •:>.r kapuján — s szembe- '. ■ 1 • . a h /ékati Intege - tő csősszel, Andris bácsival. Lefékez. A mögöttük levő ház ab­lakában Selyem Zsiga fele­sége jelenik meg — kirázott egy rongyot s kíváncsian az ablaknál marad. — Baj van, Géza — mond­ja az öreg s int, hogy kap­csolja ki a motort, ne kell­jen kiabálnia. A beállott csendben körülnéz, megvár­ja, míg egy biciklis elhajt mellettük, s halkan mond - ja: — Selyem Zsiga öt véká­val több halat vitt el, mint amennyit a menetlevélbe be­írt. j Nagyon kellemetlen hír, Géza arcából kifut a vér. — Ne vacakoljon, Andris bátyám. Ez nem létezik. — Számoltam — mondja az öreg — Hátha rosszul számolta, öreg. Ahol harminc-negyven fülesről van szó, olt könnyű ám eltéveszteni. A csősz egy marok kukori­cát vesz Iá a zsebéből, a szivarzsebéből pedig a me­netlevél másolatát. — Harmincöt véka — mu­tatja a papírt — látod? Ez pedig — a kukoricát odabo- rítja Géza markába — negy­ven szem. Számold meg. — Hogy?... — Géza meg­rázza a fejét — Nem ériem. — Ugye. az egyik zsebe­det teleraktam kukoricá­val. Aztán «mint egy vékát lemértünk a mázsán s föl­tettük a teherautóra, egy. szem kukoricát áttettem a másik zsebembe. A végén összeszámoltam — öttel több. Géza időt akar nyerni. Csak most száll le a motorról, odébbtolja a járda felé, s megszámolja a kukoricasze­meket. Negyven. — Node — kérdezi bosz- szúsan —, hogy jutott ez eszébe ? — Hogy jutott eszembe. — csodálkozik az öreg. — Hát te tanácsoltad öt évvel ezelőtt. Amikor az a vitás dolog volt a Pigniczkinet- Te mondtadr hogy az egyik zse­bemet rakjam meg kukori­cával . .. Igen, tényleg — mondja el- képedten Géza. — És azóta maga... — Azóta én minden rako­mányt megszámoltam... Csak eddig ugye, nem volt jelentenivalóm. — A munkások is észre­vették? — Hogy vették volna ész­re? — csodálkozik az öreg. Ök nem számolták. Ök csak rakodtak. — Egyszer fiatalkoromban mulattunk, a Zöldkoszorúban — mondja elgondolkozva Géza. — Féldeciket ittunk. A barátaim engem bíztak meg, hogy számoljam a fo­gyasztást. Én minden körnél kitettem magam, elé egy szál gyufát. No, fizetésre kerüli a sor. A főpincér négy kör­rel kevesebbet számolt. Tud­ja, hogy történhetett ez, And­ris bátyám? Én tévesztettem eL Amikor rendeltünk, ak­kor is kileltem, a gyujassá­lat az asztalra s amikor ki­hozták, akkor is... Előfor­dul az ilyesmi — teszi hoz­zá elnézően. — Velem még soha nem fordult elő — mondja meg- bántottan az öreg. Géza felül a motorra, mint alá befejezte a beszélgetést. Kemény a hangja, amikor visszaszól: — Andris bátyám, ez na­gyon súlyos dolog. Egy ag- ronómust megvádolni azzal... Nézze — mondja szelídeb­ben — a legközelebbi szál­lításkor kivisz valakit. Mond­juk, az öreg Pintért. És egy­mástól függetlenül mind a ketten számolják. Ha akkor is úgy tapasztalják... nos, akkor... — Te tudod, Géza —s mondja sértetten az öreg. Géza berúgja a motort s a kukoricát dühösen hajítja el a márkából. — Az anyja szentségit! Ifjú Zsuppán, a csősznek a fia 30 éves, bikaerős, in­dulatos férfi. Diszpécser volt a Vagongyárban. Niklai Gé­za hívta vissza a tsz-be el­nökhelyettesnek, mert több­ször megrótták, hogy rossz a vezetőség „szociális össze­tétele”. Miután a tsz-irodán végighallgatta az apját, fel­veszi a telefont s beleszól. — Kapcsolja a megyei rendőrkapitányságot. Sürgős. Beleordít. — Persze, hogy életveszély! Mit gondol, szó­rakozom? ... Várok. — Visszateszi a telefont, tűnő­dik. — Én megértem, nem szívesen hisz el ilyesmit az agronómusáról. no de ... lá­tatlanban a: ellenkezőjét sem kellene mié! Alig ismerjük! Eg< re van itt. ennyi idő ah: nem lehet egy idegent megismerni... lÉolyiatjUKj í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents