Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-09 / 33. szám
il korong egyre ritkábban forog Látogatóban Hatvan öreg fazekasánál, Bukát Ferencnél Virágcserepet „cifráz” Feri bácsi. (Foto: Tóth Gizella.) Kezében pamacs, előtte kis asztali tükör. Borotválkozás közben zavarom Bukát Ferencet., a fazekasság fehér hajú, idős mesterét, aki még a század első évtizedében szerzett segédlevelet Kertész uram ók gyöngyöstarjám műhelyében. Tucatnyian vigyázták itt első csetlő-botló lépéseit, lassú kibontakozását. És sokszor maradt bent egyedül éjfélekig, hogy apróra elsajátítsa a szakma valahány fogását, iszapolástól égetésig. — Az én inaskodásom éveiben száma nem volt a tálasnak, fazekasnak ezen a vidéken — emlékezik a régi időkre. miközben elrakja eszközeit, — Ahol születtem, Gyöngyösön egész utcákat kiad talc például. S piackor, vásárok alkalmával megrakott szekereken gurult a portéka Salgótarján, Gyarmat, Eger irányába. Míg azonban ez a nagy forgalmú műhely talpra állt, itt. a hatvani Klapka utcában, sok víz lefolyt a Zágy- ván. És sokfelé megfordult Bukat mester, hogy tudományát szaporítsa. A fehér zománc titkait Pesten tudakolta, a kályhacsempe korongozásával a Dráva mellett, Barcson ismerkedett meg. s egy hires fazekas műhelyében hónapokat töltött Baján, hogy a festék keverés csínját-bínját elsajátítsa. De az is regénybe illő, ahogy az első gyöngyösi lignitbányát fölfedezte. Mert az az ő nevéhez fűződik! — Hazajöttem az első világháborúból, Gyöngyös leégve. Fel kell építeni a házakat, a várost. Kell a sok tégla. Beálltam Silbermann gyárába, hogy én is segítsek. Nehezen haladtunk a tégla- csinálással, mert sok víz kell hozzá, az meg nem volt. Hozzáfogtam az egyik kiszáradt kút mélyítéséhez, s fél méter után barnára pörkö- lődött fadarabok kerültek ki a földből az ásó nyomán. Néztük, nézegettük, mi a szösz lehet, aztán tűzbe dobtuk. Remekül égett! Nahát, így találtam én a lignitet, amiből a szurdok-parti akna lett, s még talán a negyvenes években is adta gyomrából a tüzelőt. ★ Időközben azonban idill alakult ki a fiatal mester és egy másik fazekas család, a Mészáros dinasztia szemreva- ló leánya között is. Az'idill pedig, amely Csató-kerti tánc vigalmakkal volt színes, később házasságba futott. S az ifjú pár most már oda törekedett, ahol nagyobb önállóságban élhet, jobbak a munkaviszonyok. így választották Hatvant. Számításuk nem volt rossz. Gyarapodtak mindenképpen. s Legnagyobb örömük a két^ leánygyermekben volt, akik ^ gyors egymásutánban szülei- $ tek, s ma már maguk anyaként, szeretettel, gondoskodással övezik életadóikat. Erre mindinkább rászorul most már az idős házaspár. — Elmúlt az idő, amikor egyszerre tíz szekér állt a ház előtt, mind kereskedőké, akik ái-usílásra vették tőlünk a köcsögöket, szilkéket, cse repeket, itatókat — ingatja a fejét rezignáltan Bukát néni. — Elmúlt. Most már minden műanyagból készül. Nem kell a mi munkánk csak olyanoknak, akik a lakásukat díszítik egy-egy ódivatú darabbal. Van olyan hónap, hogy nem iszapol az uram. Nincs rrn- végett. összébb-összébb húzzuk hát magunkon a gúnyát, s annak örülünk, hogy legalább a hatvani múzeumban megcsodálhatják a kíváncsiak, mit lehet az egyszerű földből, a sárga földből, az agyagból teremteni, ha szívvel, lélekkel teszi .valaki. ★ A néni ezt már a műhelyben mondja, ahol közben mindenféle szerszámmal, s azok rendeltetésével megismerkedtünk. Feri bácsi pedig, únván a tétlenséget, hozzáfogott a nemrég égetett virág- cserepek cifrázásához. Ahány szín, annyi ecset, s annyi motívum. Harmóniájuk azonban még nyersen is tökéletes, szinte dalol az ablakon beszűrődő februári fényekben. Bár így ragyogna a nap két hét múlva is, amikor aranylakodalmát tartja az idős házaspár. Szűk családi körben, s szerétéiben, amelynek . melege átlengi az egész Bukát-portát. Moldvay Győző Áz író tervek nélkül nem író A 60 éves Darvas József írói terveiről, a magyar irodalom határainkon túli szerepéről Darvas József csütörtökön „hivatalosan” is belép a magyar irodalom -nagy öregei közé: február 10-én ünnepli 60. születésnapját. Életműve — 1932. óta megjelent regényei, szociográfiái, színdarabjai — indokolja is a jel - zőt; írói, irodalomközéleti tervei azonban fiatalos, töretlen alkotókedvről, ifjúi aktivitásról vallanak. A hatodik X küszöbén ars poeticájáról, s e tervekről nyilatkozott. — Írói indulásomkor, negyven évvel ezelőtt, a magyar irodalomnak azt az örökségét vállaltam, amelyet a társadalmi kérdések, a nemzeti sorskérdések iránti érzékenység jellemzett. Azóta, mindmáig ezt igyekeztem tehetségem, képességem szerint folytatni. A valóság megmutatása, az ellentmondások feltárása, s egyben a haladás irányába való feloldásának a segítése: ez volt mindig az írói programom. Kommunista elkötelezettségű írónak vallottam, vallom magam — de azt is vallom, hogy az irodalom, az eszmei elkötelezettség igazi érvényét, értékét is csak az esztétikai minőség, a színvonal döntheti el. Az író tervek nélkül már nem író. Sok tervem van még —, de nem szívesen beszélek róluk, mert ki tudja, mit tudok még belőlük megvalósítani? Mindenesetre: ezekben a napokban kezdtem hozzá önéletrajzi kötetem — vagy köteteim? — megírásához. Talán nem is jó ez a megjelölés, hogy önéletrajz. A magam emberi fejlődésrajzán, a megélt dolgokon keresztül lcorrajzot szeretnék adni az elmúlt öthat évtizedről. A világról, az eseményekről, a mozgalmakról, amelyekhez közöm volt, az emberekről, akikkel találkoztam. Eddigi életem során voltam „lent” is, „fent” is: sokféle nézőpont adatott a látásra, a tapasztalásra. — Mint az Írószövetség elnöke, hogyan értékeli a mai magyar irodalom szocialista tendenciáinak kibontakozását? — Nehéz erre a kérdésre néhány mondattal érdemben válaszolni. Azt sem hiszem, hogy maga az írószövetségi elnöki funkció olyan kompetenciát jelentene, hogy a választ feltétlenül érvényesnek kelljen elfogadni. Amit mondok tehát, inkább a magam nevében mondom. Gondolom: a „mértékegységünket” kell mindenekelőtt jól meghatároznunk. Hogy értem ezt ? Először is: a mértékegységünket az időben. Az irodalom folyamat; — nem lehet „rövid távon” egy-két év termése alapján helyesen értékelni. Az, hogy „mai magyar irodalom” legalább egy-két évtizedet jelent. S ha így nézem —, hullámzásokkal és ellentmondásokkal — a szocialista tendenciák erősödését lehet megállapítani. Különösen, ha az említett mértékegység más vonatkozásban is helyes. Ha nem szűkít, ha nem dogmatikusan értelmezi a szocialista értékeket. Márpedig — és ez jó dolog —, az elmúlt 10—15 évben olyan értékeket is integrált a szocialista irodalom, amelyeket a régi szektás felfogás kirekesztett ebből a fogalomkörből. Persze, ezen az egészében véve jó folyamaton belül látok — nem is csekély — problémákat. Látom például a realista, a határozottan társadalmi érdeklődésű irányzat — remélem, átmeneti — visszaszorulását. Vagy például azt, hogy a legfiatalabb írónemzedék törekvései irodalomtörténeti mértékkel mérve is, példátlan mértékű szakítást jeleznek a magyar irodalom folytonosságában. De talán a legnagyobb probléma az, hogy ezekkel és a hasonló kérdésekkel nem nézünk nyíltan szembe. Nincs vita, de miért nincs? Ennek az okát is keresni kéne. Az irodalomban a mű a fontos — de a pezsgő szellemi élet segítheti a jó művek születését. — Hogyan vélekedik irodalmunk határainkon túli szerepéről? — Régi vita, hogy van-e egyáltalában reményünk úgy bekerülni a világirodalom áramába, vérkeringésébe, ahogyan a magyar irodalom teljesítménye: alapján megérdemelné? Nyelvi elzártságunk és sok más ok miatt jogos a kétkedés. Szerintem azoknak van igazuk, akik azt mondják: ne is ez legyen a fő gondunk, hanem az, hogy az irodalom magunkról, magunknak beszéljen a legigazabban, hiszen még a nagyvilágot is csak így és ekkor érdekelhetjük. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne tegyünk meg mindent legjobb értékeink külföldi megismertetéséért. És — szerintem, kevesebbet teszünk, mint tehetnénk. Propagandánk szegényes és esetleges. Lassú javulás azért ennek ellenére is van. Különösen a szocialista országokban történt és történik sok minden klasszikus és mai irodalmunk kiadásáért. Egyetlen mai példát említek: a Szovjetunióban, több kiadó közös vállalkozásában, 15 kötetes sorozatban kiadják a legutóbbi néhány évtized magyar irodalmának körképszerű válogatását. És Nyugaton is, a „harmadik világban” is egyre több mai költőnk, prózaírónk műve jelenik meg. Sőt, már nemcsak egyedül Molnár Ferencen Keresztül ismerik a magyar drámát. Azt hiszem, a közelgő Petőfi-évforduló is alkalom lehet, hogy a magyar irodalomra irányítsuk a figyelmet. Tudomásom szerint mind a szocialista országokban, mind sok nyugati országban is komoly készülődés folyik erre az évfordulóra. Megint csak egy-két példát: a Szovjetunióban kiváló költők tolmácsolásában, 300 ezer példányban jelent meg orosz nyelven egy reprezentatív Petőfi-válogatás. A párizsi „L’Europe” című folyóirat külön Petőfi-szá- mot jelentetett meg, mi itthon, 1973-ban az évforduló jegyében rendezzük meg a már hagyományossá váló európai költőtalálkozöt Ugyancsak megszervezzük a Petőfi-fordítók nemzetközi konferenciáját. (G. R. — MTI) Kürti András: Magyar cirkuszfilm Az ABC országos tv-háló- zat hétfő este „Budapesti cirkuszfesztivál” címmel bemutatta a. magyar cirkuszmúvé- szek műsoráról készült egyórás filmjét. Ebből az alkalomból dr. Szabó Károly, hazánk washingtoni nagyköve- te fogadást adott New York-^ ban a film készítői és rende zőt, az ABC televíziói, vala- $ mint a film elkészítését finanszírozó amerikai nagy-* vállalatok vezetőinek tiszte-$ i leiére. (MTI) KOPASZ-HEGYEN 1 21. Korsók, rokkák, kőszerszámok . . . Eredményes gyűjtőmunkát végeztek ^ a napkökéiiyesi honismeret! szakkör| S tagjai | Az általános iskola folyó- amelyet valaha őseink husz-| Hálhattak mincltnmíini elei- ? sóján néhány falru akasztott vitrinből, polcból álló apró tárlat fogadja a látogatót. Az itt látható gyűjtemény azonban egyáltalán nem szegényes, hihzon a lehető legsokoldalúbban tálja fel n nagykökényes! honismereti szakkör munkáját, gyűjtőútjainak eredményeit. A kis közösség fiatal tagjai Török László tanár vezetésével rendezték be ezt az állandó tárlatot, amelynek a célja, hogy bemutassa a község, a közvetlen környék néprajzi emlékeit, régészeti leleteit. Található itt az eke nyomán felszínre került kőszerszám, QjimaM \9Ti, február 9., szerei» nálhatiak mindennupi műk megszerzéséhez, látható^ u polcokon egy csomó kü-^ lönféle mintázatú, formájú és? színű cserépedény, korsó,? amelyeket a falu lakói úján-? dékoztak a szakkör 'tagjai-§ nak. A gyüjtőutak többek kö- ? zült elvezettek u házak, paj-j tdk padlásaira is, — Erzsiké főzte — int az öregasszony a lánya felé, aki a konyha sarkában ül, valami gyerekholmit varr. Húsz év körüli, csinos, szelíd és kedves nő. — Jobban főz, mint én, mégis elkergette az ura. A csecsemőjével a karin. Bent alszik a pici a szobában, azért is tálaltuk itten. — Nem ő kergetett — jegyzi meg halkan Erzsiké — én jöttem el. Az öregasszony legyint. — Mindegy az, Ahelyett, hogy megnyalná mind a tíz ujját az a részeges csirkefogó, amiért ilyen rendes, tisztességes feleséget kapott! — Hagyjuk ezt, anyu. megígérte ... Feri egyébként x sem részeges, csak néha iszik, anonnati^ Akkor tényleg — bolond. De értékes leletek bukkantak? ha kijózanodik, ő bánja a elő, Ezek rokkák, köpü- ^ legjobban, hogy goromba lök, s ki tudja még hányfé-j volt. Beszéljünk másról, le, a régi háztartásokban? Mondja, szerkesztő úr, kér- használt eszközök — a gon-? hetnénk egy nagy szívessé- dos megtisztítás, kisebb ja-? vitás után kerültek az iskola^ folyosójára. § get? — Nem vagyok szerkesztő úr, Tibi vagyok. És egy Ilyen A nagvkökényesi honismepaprikás krumpli után nem réti szakkör eg-ébként többször értékes leletei adott át a hatvani múzeumnak, amelynek a vezetői sokat se- , gítettek a gyűjtőmunkák? megszervezésében. $ kérhetnek tőlem olyat, amit ne teljesítenék. Anya és lánya egymásra pillant, melyikük rukkoljon elő a kéréssel. — Arról a holnapi műsorról lenne szó — vesz végül magának bátorságot Erzsiké. — Nem nézhetnénk meg anyámmal? Mert innen, a házból, semmit sem látni. — El van boronáivá — mondja nagyvonalúan a va- csoravendég, miközben feláll az asztaltól. — Intézkedem az őrség parancsnokánál. Holnap reggel az lesz az első dolgom. Már azt is tudom, hová állítom magukat. Van egy kőkupac a telek túlsó sarkában, onnan nyugodtan nézelődhetnek, kívül esik a kamerák látómezején, nem lesznek útban senkinek. Igen, igen, ignn Hétfőn reggel, amint felébredt, Kopra Tibor első dija a tisztáshoz vezetett. Pontosabban, arra a helyre, ahol egy napja még bokrokkal övezett füves tisztás terült el a telke csücskében. Most feldúlt csatatér. Mint elhagyott lövegek, meredez- nek u kameraállványok, lő- szeres ládák u kábelek csatlakozó szekrényei. Letaposott cserjék, törött ágak, cigaretta’sikkek, élű ob itt p.i ■ pírpoharak, filmdobozok, csupa szemét az egész vidék. Samu egy hónap alatt sem tudott volna annyi kart ten- mint a kollégák a tegnapi rövid és jól sikerült sajtóértekezleten. De hát az a fő, hogy a hatalmas, opálszínben ragyogó gömb sértetlenül áll a helyén, remélhetőleg belül sincs semmi baj. Kopra nem tette fel a homlokára a tapadókorongot, nem akarta megindítani a gondolatátviteli mechanizmust, ne fogyjon fölöslegesen az energia. Ehelyett gyűrűjével háromszor gyengéden megkocogtatta az űrhajó falát. Hallgatózott. Azonnal válasz is érkezett, trillázó koppanás-sorozat belülről. Tehát Hax él, egészséges, dolgozik. Az újságíró megkönnyebbülten sietett vissza a sufniba, arra még bőségesen van ideje, hogy az adás kezdetéig rendbe hozza a terepet. Sőt, ezt a munkát talán nem is egyedül neki kell elvégeznie, ha Hetenyei nem hajlandó intézkedni ez ügyben, a kiskatonák majd csak segítenek. Vizet hozott a kerekes kútról, megmosdott, niegbo- rotválkozotl, majd elkészítet'c a reggelijét. Feketekávé, keksz, konzervek. Evett, ivott/ töprengett. Hogyan is lásson hozzá a déli műsor megszervezéséhez? Egyáltalán mi legyen abban a műsorban? Már az ötödik májkonzervet kebelezte be, de semmi sem jutott az eszébe. Pedig három perc igazán semmi kis idő. De hát az ökölvívásban is pontosan ugyanennyi ideig tart egy menet, s ezalatt akár kiütéses vereséget is szenvedhet az a versenyző, akinek nem megfelelő az erőnléte, vagy képzetlen, vagy hibás küzdőmodort alkalmaz a szorítóban. Milyenek az ő esélyei? Az erőnléte ragyogó, pompásan aludt, tökéletesen kipihente magát, s most már a hasa is tele van. Korántsem ilyen kedvező a helyzet, ha a tudását és a taktikai vizsgáljuk. Pár órával a mérkőzés kezdete előtt még fogalma sincs, miként húzza ki, vészelje át azt az egyetlen menetet, anélkül, hogy padlóra kerülne, hogy rászámolna a bíró. Vagy leléphetnél Á, hülye hasonlat! Neki nem egy bírája lesz a szoritöban és néhány pontozóblrája * szorító körül, hanem néhány százmillió. Legalábbis itt, » Földön. A tévénézők, a rádióhallgatók. Eb rajtuk kívül még mennyi Hax-ssarÜ értelmes lény a Marson, * messzi égitesteken! Abbahagyta az evést, hirtelen elment az étvágya, alattomos görcs készülődött a gyomrában, verejtékgyöngyök jelentek meg az arcán. Úristen, három perc, száz- nyolcvan másodperc, rettenetesen hosszú idő! £s„élő” adás lesz! Tucatnyi helyrehozhatatlan hiba csúszhat be az alatt a műsorba, nevetségessé teheti magát a világ előtt. Szűkebb és tóga bb értelemben egyaránt. De ez még hagyján. A legjobb szándéktól vezéreltetve is kárt okozhat, fel nem mérhető jelentőségű kárt az egész emberiségnek! Es saját magának!
