Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-15 / 38. szám
A NAP m A Nap kél: 6.51, nyugszik: 17.06 órakor A Hold kél: 6.52, nyugszik: 17.55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KOLOS nevű kedves olvasóinkat! A név eredetére nézve kétféle magyarázat van: az egyik szerint 1. István korában már előfordult a Kluzs nemzetségnév és ebből származik, a másik szerint Claudiusból, Róma egyik nemzetségnevéből ered. * 115 évvel ezelőtt halt meg Mihail Ivanovics Glinka orosz származású zeneszerző, az orosz nemzeti zene megteremtője. Nemesi családból származott. Már gyermekéveiben kapcsolatba került a zenével, s nagy hatással volt rá falujának jobbágyzenekara; ez jelentette első találkozását az orosz népdallal. Glinka volt az első, aki Puskinhoz hasonlóan — az orosz élet egészét magas színvonalon tudta tükrözni. Sajátos egyéni hangvétele az orosz népi dallamosságot idézi, s bár zenéjében sok az olaszos operai fordulat — akárcsak Erkelnél —, müveinek metodikája, helyi koloritja nagy nemzeti zeneszerzővé avatja. Méltán tekintik az orosz nemzeti zene első klasszikusának. 1* i rr m r r Idoiaras: Várható Időjárás ma estig: erősen felhős, páráé idő, már kevesebb helyen eső, egy-két helyen havas eső. Időnként élénk, helyenként erős északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—6 fok között. ÁFÉSZ küldöttgyűlésekről jelentjük Tisztes nyereség — otthon Ezekben a napokban folynak a fogyasztási szövetkezetek küldöttgyűlései. A hét végén Párádon, Kápolnán, Poroszlón, Karácsondon, Lőrinciben, Domoszlón, Erdőtelken, Gyöngyöspatán, Nagyrédén, Pélyen, Tarnamérán, Ludason és Vámosgyörkön került sor az ÁFÉSZ, illetve a takarékszövetkezetek küldöttgyűlésére. Hétfőn pedig Hevesen és Apcon számoltak be az ÁFÉSZ vezetői, s a sarudi takarékszövetkezet gazdálkodását is ezen a napon értékelték. V A HEVESI körzeti fogyasztási szövetkezet küldöttgyűlésére Hevesen, a járási pártbizottság székházában került sor, ahol a küldötteken kívül megjelent Sramkó László, a megyei párt-vb tagja, a hevesi járási párt- bizottság első titkára, Szabó Ildikó, az Országos Fogyasztási Szövetkezeti Tanács tagja és Berecz Géza, a (MÉSZÖV ÁFÉSZ-titkárságá- nak vezetője is. Gőz Pál, szövetkezet a fogyasztási igazgatóságának Kfjer, Leningrad, Moszkva Béke- és barátságvonat indul a Szovjetunióba 1963. tavasza óta Immár hagyomány, hogy megyénkből több mint 300 dolgozó utazik különvonattal a Szovjetunióba, hogy megtekintse Kijev, Leningrad, Moszkva nevezetességeit, megismerkedjék a szovjet tájakkal és emberekkel. A megyei pártbizottság támogatásával az IBUSZ Heves megyei kirendeltsége ebben az évben is megkezdte a május 7-től 15-ig tartó látogatás szervezését. A haTűzoltóközgyűlés Kálban Vasárnap délután a káli községi tanács üléstermében tartották meg vezetőségválasztó közgyűlésüket az önkéntes tűzoltó testület tagjai Kelemen János parancsnok beszámolója után többen ecsetelték a négy év alatt végzett munkát, a testület tevékenységét akadályozó nehézségeket. Az önkéntes tűzoltók közgyűlésén a jól végzett munka elismeréseként több tűzoltót előléptettek, másoknak pedig emléklapot nyújtottak át. Ezt követően ünnepi aktusra került sor: hat fiatal önkéntes tűzoltó tette le a fogadalmat. Végül a résztvevők újjáválasztották a testület vezetőségét. Pl AC1 Burgonya kilója 2,90—3,70 forint, burgonya z kg-os 7—8,60 forint, takarmányburgonya 1,60 forint, vöröshagyma 5 forint, vöröshagyma 2 Ug-os 11.20 forint, fokhagyma 9,50—16,50 forint, fejes káposzta 3,90 forint, kelkáposzta 4,40 forint, vöröskáposzta 4,30 fortnt. gyökér 6—0 forint, sárgarépa 3—4,60 forint, zeller 7,60 forint, karaláb 4,40 forint, cékla 4,30 forint, feketeretek 3,50 forint, ecetes uborka kilója J3—15 forint, savanyú káposzta 7 forint, körte 7,20—8.70 forint, alma piros 6—9,40 forint, alma piros C kg-os 15,40—20 forint, alma piros 1 kg-ps 7,60—10,20 forint. alma fehér' 3—6.20 forint, mák 48 forint, lenesé 18—26 forint, dió héjas 13—17 forint, dióból 54—64 forint, mandulabél 70—80 forint, torma 15 forint, tojás darabja 1,30—1.50 forint, cseresznyepaprika 55 forint, vegyes leveszöldség csomag 5,50 forint. gyomáhyokhoz híven ez évben is megyénk különböző gazdasági egységei — vállalatok, üzemek, intézmények, szövetkezetek — a legjobb dolgozóit jutalmazzák az utazás költségeinek megtérítésével. — Ezzel a munkánkkal, a béke- és barátságvonat indításával is szeretnénk hozzájárulni, hogy megyénkből még több ember ismerje meg a Szovjetunió szép városait — mondta Molnár Eszter, az IBUSZ Heves megyei vezetője. — Együtt ünnepelje a szovjet emberekkel a győzelem napját, baráti és testvéri kapcsolatot alakítson ki, megismerje a hős várost, Leningrádot, gyönyörködjék az építészeti remekművekben, átlépje Moszkvában a kongresszusi palota küszöbét, lerója kegyeletét a Lenin-mauzóle- umnál. Számos élmény vár a béke- és barátságvonat minden utasára: napsütéses ragyogásban sétálhat végig Kijev főutcáján, a Krescsati- kon és a Dnyeper folyópartján. Az elkészült program szerint az utazás ülőkocsis különvonattal történik a határig, Csapon átszállnak a kirándulók 4 személyes hálófülkés szovjet különvonatba, s az indulást követő nap reggelén megérkeznek Kijevbe, A városnézés, az Ukrán Népgazdasági Kiállítás megtekintése után az esti órákban tovább utaznak Lenin- grádba, ahol ellátogatnak a Szmolnijba, az Aurórára, az Ermltázsba. Továbbá szerepel a programban az Izsák- székesegyház, a Péter—Pál- erőd megtekintése is, s egy kirándulás Petrodvorecbe. A nyolcnapos út során, a hatodik napon egy baráti találkozóra is sor kerül Moszkvában, majd indulás előtt lehetőség nyílik a világhírű Tretyakov-képtár, a Kreml és Moszkva egyéb nevezetességeinek megtekintésére is. (faludi) Eredményes év Ándornaktáiycm Hétfőn délután a községi kultúrotthonban tartotta meg zárszámadó közgyűlését az andornaktályai Búzakalász Termelőszövetkezet. Az ünnepi közgyűlésen megjelent Virág Károly, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, valamint Babus Zoltán, a területi szövetség elnöke is. A beszámolót Czifra Miklós, a termelőszövetkezet elnöke terjesztette elő. Mint a beszámolóból is kiderült, eredményes évet zárt a termelőszövetkezet tagsága. A kalászosok jó termést hoztak, őszi búzából 19 mázsa, őszi árpából pedig 25 mázsa volt az egyholdas átlagtermés. Különösen kimagasló termést hozott a szőlő. Az 55 mázsás átlagtermés 107 vagon szőlőt jelentett, melyből hétezer hektoliter bor került a termelőszövetkezet pincéjébe. Jól jövedelmezett a melléküzemág is. A szállítás 12 millió forintot forgalmazott az elmúlt esztendőben. Foglalkozott a beszámoló a közös vagyonnal is. összelia sor. lí tűsként említette, hogy míg 1967-ben 25 millió volt a tsz közös vagyona, ez az összeg 1971-ben több mint duplájára, 58 millió forintra emelkedett, amely azt jelenti, hogy egy tagra 500 ezer forint érték jut. A szövetkezet Úszta vagyona a múlt évhez viszonyítva 12 millió forinttal emelkedett. Mindezek az eredmények — mondotta az elnök — köszönhetők a termelőszövetkezet jó kollektívájának, melyről elmondható, csaknem valamennyi tagja a torzsgárdához tartozik. Ezért lehetett az. hogy egy 10 órás munkanapra 108,92 forint jutott, az évi átlagjövedelem 26 750 forintot tesz ki. A beszámoló után hozzászólások következtek, majd megválasztották a területi szövetség és a termelőszövetkezeti kongresszus küdötteit. (k. b.) elnöke — a kiadott írásos előterjesztés kiegészítéseként — szóban is elemezte a szövetkezet 1971. évi eredményeit. Igen jelentős fejlődést ért el a szövetkezet az elmúlt évben 1970-hez viszonyítva: a mérleg szerinti nyereség több mint hét és fél millió forint az előző évi hat és fél millióval szemben. Különösen figyelemre méltó ez a fejlődés, ha tekintetbe vesszük, hogy a szövetkezet — amint Gőz Pál szóbeli kiegészítőjében is hangsúlyozta — a saját működési területén tevékenykedett, s nem. keresett nagy nyereséggel kecsegtető melléktevékenységet távon vidékeken. Ezt a magatartást helyeslik a szövetkezet küldöttei s ez megnyilvánult a mostani küldöttgyűlésen is. A szövetkezet vezetői ezzel bebizonyították, hogy tisztes nyereséget otthon is lehet elérni. A hozzászólók — közöttük Sramkó László, Marsi Lajosné, Rozgonyi István, Varga Gizella hevesi és Toldi László hevesvezekényi küldöttek — valamennyien a továbbfejlődés szükséges és reális lehetőségeit mondták el. Sok kritika érte a magas zöldség-gyümölcs árakat, s többen hangsúlyozták, hogy jó lenne, ha a nagykereskedelmi vállalatok olcsóbb ruházati áruféleségeket is forgalomba hoznának a jövőben. ★ KÁPOLNÁN, a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ hét községből érkezett küldöttei vasárnap délelőtt tárgyalták meg és fogadták el a vezetőA megyei döntőbe jutottak Vasárnap délelőtt rendezték meg Gyöngyösön a művelődési házban a Ki mit tud? zenei városi- járási döntőjét. A zsűri úgy határozott, hogy a március 12-én sorra kerülő megyei vetélkedőn a Vidróczki táncegyüttes (vezetői: Tímár Sándorné és Zeltner Imre), Benei Katalin gyöngyösi dalénekes, a gyöngyösi művelődési ház Máriáin tánczenekara, a gyöngyöstar jani Kovács Géza pol- beat énekes, a gyöngyösi Ber- ze Nagy János Gimnázium Bartók Béláról elnevezett kamarakórusa és a gyöngyösi szakmunkástanuló, Gerencsér Anna énekes vehet részt. Barlangkísérlet Mindeddig egyedülálló kísér- lethez kezdett hétfőn Michel Siffre francia barlangkutató Texasban: négy hónapig tartózkodik majd a föld alatt, hatvan méter mélységben. Ezalatt arra keres választ, hogy miként reagál az emberi szervezet a 48 órás „napokra”, a 36 órás ébrenlétre és a 12 órás alvásra. Szervezetének reakcióját elektronikus készülékek jegyzik. ség beszámolóját és az 1972. évi gazdálkodás tervét. Farkas József, az igazgatóság elnöke a többi között elmondotta, hogy az elmúlt évben közel 120 millió forint forgalmat bonyolítottak le a szövetkezet egységei, s ez az eredmény jóval meghaladja a tervezettet. Több mint kétmillió forintot fordítottak hálózatbővítésre, ebből készült el a nagyúti ÁBC-üz- let, a kápolnai korszerű italbolt, a vágóhíd, bővült a bútoráruház, adták át azal- debrői modern presszót. A tervszerű munka nyomán növekedett az árucikkek mennyisége, jobb volt a lakosság ellátása, bővült a legkeresettebb áruféleségek választéka. Az idei tervek még ennél is gazdagabb ellátást, a lakosság még jobb, udvariasabb kiszolgálását irányozzák elő. Továbbra is bővül a hét községet átfogó hálózat: befejeződik a kápolnai ÁBC-áruház építése, tavasszal átadják a kibővített kisvendéglőt a 3-as út mellett, megkezdi működését a nagyúti büfé-falatozó is, amelyet az idén bővítenék ki, lépéseket tesznek a vágóhíd és a sütőüzem bővítésére, korszerűsítésére is. ★ VÁMOSGYÖRKÖN szinten vasárnap délelőtt került sor a küldöttgyűlés lebonyolítására. Itt a négy községet át«i fogó takarékszövetkezet elnöke, Bakos László számolt be az eredményekről. Elmondotta, hogy a tagok által elhelyezett betétek ösa- szege megközelíti a 17 millió forintot, s a megyében elsőként kezdeményezték a fiatalok körében a „Gyűjtsön hozományra” mozgalmat, amelynek már az első évben nagy sikere volt. Ma: Párt napok megyénkben Egerben (Háziipari Szövetkezet) 16.30 órakor: Szigeti Lászlóné, Egerben (MEZŐGÉP) 14.15 órakor: Nagy Katalin, Donnándon 18 órakor: Zay Béla, Füzesabonyban (állami gazdaság) 15 órakor: Adamkó József, Fémművek füzesabonyi gyáregysége, Füzesabony, 14 órakor Horváth Nándorné tart pártnapot. Népfrontgyűlések orakor, órakor, Besenyőtelek, 18 művelődési ház, Mezöszemere, 18 pártház, Egerfarmos, 18 órakor, tanácsház. í Újlőrincfalva, 18 órakor: pártház. Sarud, 18 órakor, pártház. Keesk, 18 orakor imüvelö- dési ház. Füzesabony, 18 orakor, járási hivatal. ★ Idas emberi gázolt ... Heves nagyközség belterületén, február 12-én délelőtt, Jacsó László gépkocsivezető, mezőtárkányi lakos tehergépkocsijával elütötte Lahuda József, 27 éves segédmunkás, hevesi lakost, aki kerékpárján ittas állapotban közlekedett. A baleset következtében Lahuda súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A gépkocsi vezetője ellen rendőri eljárás indult. ★ * ss EGERBAKTÁN bensőséges ünnepségen emlékeztek meg vasárnap az öregek napjáról. A községi népfrontbizottság mellett működő nő- bizottság 132 idős embert hívott meg erre a rendezvényre. Az ünneplésben kitettek magukért a helyi üzemek, a tsz és a fogyasztási szövetkezet vezetői is. Az úttörők színes műsorral kedveskedtek, s felléptek a népdalbemutatóra készülődő községbeliek is. A tárgyalóteremből Mostohaapját bántalmazta Egy verekedés - két büntetés Az elmúlt esztendő októberében a húszéves tiszaná- nai Bari Sándor az egyik nap minden ok nélkül rátámadt idős, nyolcvanegy esztendős mostohaapjára, kézzel, majd egy kés nyelével ütlegelte. Az idős ember másnap meghalt. Az ügyészség emberölésért emelt vádat Bari ellen. Az Egri Megyei Bíróság büntetőtanácsa Bari Sándor bűnösségét, a váddal ellentétben, halált okozó testi sértésben állapította meg. (A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy az idős ember több, az aggkorral együtt járó betegségben szenvedett, s a sérülések sem támasztották alá azt, hogy a fiatalember meg akarta volna ölni mostohaapját). A bíróság Bari Sándort ötévi szabadságvesztésre ítélte — ebben a minősítésben a büntetési határ két évtől nyolc évig terjed —, mellékbüntetésül pedig öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Súlyosbító körülményként mérlegelték azt a tényt, hogy Bari Sándor ellen garázdaság miatt már több ízben indult eljárás. Enyhítő körülményként mérlegelték családos voltát, és beismerő magatartását. ★ Az 1971. augusztus 20-a mozgalmas estére alkonyo- dott Sirokban. A helyi italboltban szórakozott Liptai István és nála jóval fiatalabb munkatársa. Kocsis András, mindketten más-más társaságban. Kocsis egyszer csak se szó, se beszéd, belekötött Liptaiba, s többször úgy megütötte, hogy az a földre zuhant. Még ott is belerúgott néhányszor a súlyosan sérült emberbe. Liptai feltápászko- dott, és elővéve a bicskáját, két szúrást ejtett Kocsison. Az egyik szúrás behatolva a mellkasba, életveszélyes sérülést okozott, a másik szúrás a karját érte. Liptai Istvánt emberölés kísérlete miatt kétévi szabadságvesztésre ítélte az Egri Megyei Bíróság büntetőtanácsa, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Kocsis András büntetése hathónapi szabadságvesztés, mert bár ő sérült meg életveszélyesen, de a verekedést ő provokálta. Liptai nál enyhítő körülményként kellett értékelni, hogy őt támadta meg Kocsis András. k. g. Hava* mágiái Nyomd* VtUalat, kjj, Bródy Sándor «vsa tbármely postahivatalnál & kéebesítőaÓL Tgargíitc; sotiYMos józsmr. 1