Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-12 / 9. szám
9 tudomány a termelés szolgálatában Levél Madridból — A világ élvonalában Uj termésbecslési eljárás r Lapunk hasábjain jó néhányszor beszámoltunk már a kompolti mezőgazdasági kutatóintézet munkájáról, az ott folyó kísérletekről. Ezúttal arra kértük dr. Szalai Györgyöt, az intézet igazgatóját, arról beszélgessünk, a kutatógárda milyen kapcsolatot alakított ki a termelőüzemekkel, milyen tanácsokkal, kutatási eredményekkel segítik elő a közvetlen termelés fellendítését. — Intézetünk fő feladata a kutatás, az új fajták, eljárások, módszerek kikísérletezése. Emellett természetesen egyre nagyobb feladatot fordítunk arra, hogy a mezőgazdasági I üzemekkel gyümölcsöző kapcsolatot alakítsunk ki, segítsük a tudományos eredmények minél gyorsabb elterjesztését. Elmondhatom, hogy az ilyen irányú törekvésünk évek óta sikeres és egyre mélyebb tartalmat nyer. A konkrét példákból kiindulva először a műtrágyázással kapcsolatos szerződésünket említeném. Több termelőüzemmel, így például a Füzesabonyi Állami Gazdasággal, a füzesabonyi Szabad Nép, az al- debrői Űj Élet termelőszövetkezettel és a Mezőnagy- mihályi Állami Gazdasággal szerződést kötöttünk. Ennek lényege a következő. Az illető gazdaság jelzi, hogy melyik területén milyen növényt akar termeszteni és milyen terméseredményt szeretne produkálni. Intézetünk bizonyos térítés ellenében talajmintákat vesz, a labora1 tóriumban talajvizsgálatokat végzünk és közöljük a gazdasággal, hogy milyen műtrágyából milyen adagot kell kiszórni az adott területen. Az elmúlt esztendőben mintegy 21 ezer holdon ilyen alapon folyt a termelés — méghozzá sikerrel. Nagyon hasznosnak tartjuk ezt a módszert és szívesen vállalunk más termelőszövetkezettől is megbízatást hasonló munkára. . — A kiskörei vízlépcső megyénk gazdaságait is érinti. Az intézet végzett-emunkat ezzel kapcsolatban? — Természetesen. A Szol- hoki Mezőgazdaságfejlesztési Az űvegházban július van — most virágzik a lucerna. termelőüzemek közötti jó kapcsolatot. — Mi volt a közelmúltban az a tudományos eredmény, mely a legtöbb üzemet érintette? — Néhány évvel ezelőtt megbízást kaptunk új. termésbecslési eljárás kidolgozására. Elmondhatom, hogy nagyon gyorsan — mindösz- sze két esztendő alatt — sikerült olyan módszert kidolgoznunk, amely a régebbieknél pontosabb, megbízhatóbb. Eljárásunk az őszi búzára, az őszi árpára és a kukoricára, helyesebben ezek fajtáira vonatkozik. Lényege áz, hogy az egy négyzetme- teren levő kalászok számából, a kalászok átlagos hosz- . szúságából ki lehet számítani az átlagtermést. Mi minden fájtára táblázatot készítettünk, a táblázatok eljutottak az ország termelő- szövetkezeteihez, állami gazdaságaihoz még 1970-ben. Ma már arról is beszámolhahogy ismertessük az új módszert. Nem szeretnék szerénytelennek látszani, de nyugodtan elmondhatom, hogy a világon talán a legmegbízhatóbb termésbecslés van kialakulóban. Természetesen a munkát még nem fejeztük be, igyekszünk még pontosabbá tenni eljárásunkat. —4 Évente hányast keresik fel az intézetet? — Több külföldi kutatóintézettel vagyunk kapcsolatban. Munkatársaik közül mintegy ötvenen látogatnak évente hozzánk. A különböző rendezvények, csoportos látogatások során további 100—150 szakember jut el intézetünkbe. A különböző mezőgazdasági üzemekből egyéni látogatás során pedig ugyanennyi szakember. Ez is mutatja, hogy intézetünket ismerik, szívesen jönnek hozzánk. Mi is arra törekszünk, hogy egyre szélesebb legyen a kapcsolatunk a termelőszövetkezeti, álla- . ml gazdasági vezetőkkel, hiszen azt szeretnénk elérni, hogy a tudomány, ezen belül intézetünk munkája egyre hatékonyabban szolgálja a termelést. Kaposi Levente Számlálják a kukoricaszemeket, ez is szükséges az új termésbecslési eljáráshoz: Hatvan A NAGYOBB ÜTEMÜ fejlődés lényegében a harmadik ötéves terv során indult meg Hatvanban. Minőségi változás következett be ezekben az években. A valamikori falusias jellegű település kilé- fpett a fégi keretekből, és. igyekezett felzárkózni a vele azonos lélekszámú városok sorához. Mindenekelőtt a kórház emelhető ki, mint a legnagyobb építkezés, de emellett rögtön említeni kell az első töbszintes házak elkészültét is. Az újjászületés előfeltétele volt a régi házak lebontása, a szanálás. De ahhoz, hogy Hatvan külsőre is egyre határozottabban mutathassa a modern város jellegét, meg kplett kezdeni az elavult épületek elbontását. A városhoz hopátartoznate azok a nagy összeget felemésztő beruházásdk is, amelyek nem mutatósak, jószerével nem is láthatók, ha már elkészültek, mert a csatornázás, a szennyvíz és csapadékvíz elvezetése a korszerűsítés alapja. Ehhez a feladathoz is az elmúlt tervidőszakban’ fogtak hozzá a hatvaniak. De maradt még tennivalójuk a következő évekre i$ a „föld alatti” város kialakításában. A 71-es célok között szerepelt a kórházhoz tartozó nővérszállás megépítése a lakásépítkezések folytatása Iroda megbízatása alapján elkészítettük Kömlő, Tisza- nána, Sarud, Űjlőrincfalya és Poroszló termelőszövetkezetének távlati terveit. Ezekben a tervekben meg lett határozva a vetésszerkezei, a termésátlagok, a traktorlépcső, az önköltség, a jövedelmezőség, az állattenyésztés alakulása, a takarmánybázis ■— egyszóval minden olyan tényező, amely a gazdálkodással kapcsolatos. Nagy munka volt ez, hiszen egy terv elkészítése egy tudományos munkatársnak 18—20 hónapját vette igénybe. Meg szeretném említeni, hogy Poroszlónál még bizonyos munkák hátra vannak, de a többi tervet már a szövetkezetek közgyűléseken is jóváhagyták. Ügy érzem, fcogy ezek a tervek is dokumentálják az intézet ót a (Foto: Kiss Béla) tünk. hogy mi a vélemény az új eljárásról. Az észrevételek zöme pozitív, kedvező. Mi például, az elmúlt ' évben tíz Heves megyei termelőszövetkezetben végeztünk vizsgálatot és ebből becsültük fel a megye várható őszi árpa termésátlagát. Őszi búzánál ti vizsgálat kilenc szövetkezetre terjedt ki. Végeredményben — a valós átlagokat figyelembe véve — elmondhatjuk, hogy árpánál 93,7 míg búzánál 105,2 százalékban realizálódott a becslés. Az új módszert az elmúlt évben az ország mintegy 300—400 gazdaságában alkalmazták. De nem csupán belföldön váltott ki érdeklődést az eljárás, Spanyolországból, Madr ridbói is kaptunk levelet, Pályakezdő fiatalok Becsülik a munkát és örömük telik benne A falrak bátor emberei Ezekben a napokban a falvak bátor embereinek egy csoportja jön össze mindenütt, hogy megbeszéljék, mit tettek az önként vállalt feladatok végrehajtásáért, s megválasszák ismét vezetőségi tag jóikat. Ezek a bátor emberek az .önkéntes tűzoltók, akik ott vannak, ha veszély van, ha a „vörös kakas” felrepül a házakra. Nemegyszer halált megvető bátorságra van valóban szükség, hogy megfékezzék a lángokat, megóvják a teljes pusztulástól a családok otthonait, kis vagyonát. Ezek az emberek a munkás hétköznapokon vállalatok, intézmények, üzemek és a föld dolgozói, csakúgy mint mások. De ha leéli, az első riasztó szóra ott vannak és segítenek. Munkájukkal, amely hozzájárul a tűzesetek megelőzéséhez és megfékezéséhez egyaránt, kivívtak már az elmúlt esztendőkben ti > falvak népének tiszteletét. Ezt mi sem bizonyítja tálán jobban, mint az, hogy az elmúlt tanácsöálasz- tásök idején szám szerinf 321-et tanácstaggá is választottak. Ezekben a napokban, hetekben az önkéntes tűzoltó- csoportok megbeszélik eddigi eredményeiket, önkritikusain elemzik az elmúlt évek során végzett munkákat. Vizsgálódnák, hol és hogyan tehetnek többet, hogyan szolgálhatnák még jobban az emberek biztonságéit. Igyekeznek alaposan elemezni az *eredményeket, amely ék valóban tiszteletre méltóak. Többek között azért is, mert ezek mögött az eredmények mögött fárasztó — a szabad időben végzett— gyakorlatok tömege áll. Pihenő és szabad idejüket áldozzák fel arra, hogy felkészüljenek mind alaposan, a falu szolgálatára. Ezekben a napokban választják meg új vezetőiket is, akikkel az élen a jövőben még jobb munkáira készülnék. Csák elismeréssel szólhatunk mi is az eddig végzett munkáról. S csak sikereket kívánhatunk az újjászervezett vezetőségeknek, az új aktívákkal erősödő testületeknek —, mindannyiunk érdekében végzendő munkájukhoz, ' STV «- d — A Munkaügyi Minisztérium nyolcezer pályakezdő fiatal, továbbá vállalati igazgatók, KISZ-vezetők, tanácsi munkaügyi . osztályvezetők véleménye alapjun felmérést készített a pályakezdők helyzetéről. A válaszokból kitűnt, hogy a fiatalok 94,6 százaléka egészben vagy részben elégedett munkahelyével, (egészében, 28.4 százalék), elégedetlenségét csak 5.4 százalékuk fejezte ki. Azoic, akik munkahelyükön jól érzik magukat, mindenekelőtt a munkatársak jó kapcsolatát, majd sorrendijén a vezetők és beosztottak jó együttműködését, a dolgozókkal való jó bánásmódot, a fejlődési lehetőségeket, a saját ügyekbe való beleszólás lehetőségét, az anyagi megbecsülést, a szociális gondolkodást, végül az üdülési, sport- és kulturális lehetőségeket ( tartják vonzónak. A vállala-' toktól elkívánkozók viszont elsősorban az anyagi megbecsülés hiányára, a saját ügyeikbe való beleszólási joguk csorbítására és a munkatársak közötti rossz kapcsolatokra panaszkodnak. A fiatalok többsége —saját vallomása szerint — nem (Tudósítónktól): Feldebrő község lakossága, a községi tanács és a Hazafias Népfrontbizóttság vezetésével évek óta eredményesen vesz részt a virágos faluért versenymozgalamhan. E mozgalom eredményeképpen Feldebrő valóban tiszta és virágos falu,, utcáin és parkjaiban gondozott virágágyak, díszfák, díszcserjék sora, hirdeti a lakosság réndszerete- tét és szépérzékét. A feldebrőiek 1972-ben Is részt vesznek ebben a mozgalomban és most a kedvező enyhe téli időjárást kihasználva, máris munkához láttak. A községüket szerető feldebrőiek ezekben a napokban ezer díszfát és 50 rózsatövet ültettek el a Kossuth utcában, a Szabadság téren és a község parkjai törődik bele, ha jogosnak érzett panaszát, javaslatát elutasítják. A fiatalok 40 százaléka nemcsak saját, hanem a helyi közösség érdekében is rendszeresen fellép, 34 százalékuk pedig a vallalát,egészének ügyeivel is szívesen foglalkozik. A megkérdezettek 73 százaléka szerint a vezetők az emberek jó munkáját észreveszik, tehát ezért is érdemes jól dolgozni. A jó munka elismeréséről azonban erősen eltérőek a tapasztalatok. A vizsgálatból ki tűn 1, hogy a fiatalok nagyra értékelik a tudást, a tanulást, többségük úgy vélekedik, hogy szakmai fejlődésük legfontosabb feltétele, érvényesülésüknek útja a jó munka és a tanulás. A Munkaügyi Minisztérium következtetései szerint a pályakezdő fiatalokat általában egészséges ambíciók és törekvése}?; jellemzik, érték- • rendszerük alapjaiban szocialista, bár ez az esetek egy részében még nem tudatos. Becsülik a tudást, a segítő- készséget, örömüket lelik a jó munkában és erősen törekednek a munkahelyi sikerre. ban. Az elültetett fák többsége gömakác és gömbjuhar, de ezenkívül még nyolcféle díszcserje és díszfa került a talajba. A kedvező időt a lakások előtti terel?, útszakaszok virágágyainak előkészítésére is felhasználják a községbeliek. Minden ház' előtt fel ásták már a virágagyak helyét, előkészítették a talajt a tavaszi időszakra. Tovább folytatódik majd a díszfák és bokrok telepítése a község területén, mivel a tavasz folyamán újabb ezer kis facsemetét ültetnek lei a község különböző pontjaira. Szorgalmas munkájuk eredményeképpen az idén ismét virágdíszbe öltözött községként vesznek részt — ismét nem kis eséllyel — e szép és nemes versenymozgalomban. Ezer díszfa és díszcserje Fásítás Feldebrőn jelene és jövője mellett. Ismerve azonban az építőipari vállalat nehézségeit, nem okozhat meglepetést senkinek, hogy a valóság nincs összhangban, az eltervezett képpel. Talán: kárpótlásnak is elfogadható, hogy a mélyfúrás sikerrel járt. Megérte a több mint két és fél milliós költséget, mert olyan vizet hozott, hogy már készül is az új, strand megépítésére a város vezetősége,, de velük együtt maga a lakosság is. ' A legtöbbet a strand építését emlegetik az emberek. Az erőket is erre fogják ösz- sze. Ügy számítanak a város vezetői, hogy a hatvaniak1 szívesen vesznek részt társadalmi munkában a kabinok, elárusítóhelyek megépítésében. Az ezekhez szükséges építési anaygok», pedig a művelődési ház lebontásából majdcsak kikerülnék. SOKAT BESZÉLTEK a város gázellátásáról .is. Ügy volt, hogy a gázszolgáltatás még a negyedik ötéves terv során megkezdődik. Gondoskodni kellett tehát 'az új épületeknél is, de a már meglevő lakásoknál is a gáztüzelés feltételeinek biztosításáról. Erre a célra jelentős összeget szántak. Az OKGT-tól kapott értesülés szerint ezt a programot a későbbi évekre kell halasztani. Csak 1975. után valósulhat meg. A műszaki feltételek kialakítása azonban nem hanyagolható el emiatt a mostani építkezéseknél A negyedik ötéves terv céljai között .szerepel több mint négyszáz lakás célcsoportos beruházásából történő felépítése. Ebből 160-at még 1972. első félévéig kellene elkészíteni. De az 1971-es részfeladat teljesítése sem ment simán. Bár a hatvani hatóságok úgy döntöttek, hogy a téli hónapokban nem vesznek át frissen épült lakásokat — éppen a korábbi, nagyon, szomorú tapasztalataik alapján — kivételt tenni hajlandónál? mutatkoztak most, hogy könnyítsék az. állami építőipar helyzetét. A célcsoportos lakások mellett az OTP is mintegy háromszáz lakás elkészíttetését tervezi, a mostani tervidőszak alatt. Ebből 42 lakást már 1971. derekán el kellett volna kezdeni, de hát itt sem sikerült az elképzeléseket megtartani, bár a közművesített terület már júliusban a kivitelező rendelkezésére állt. A nagyobb beruházások között szerepel a százszemélyes új kollégium, a kenyérgyár, de megkezdődik a házgyár megépítése is, aminek a befejezése viszont elhúzódik az ötödik ötéves terv idejére. A MÁV a vasútállomás bőji» vitásét tervezi, de korszerűsíti a vasútvonalat is. Üzletek, szolgáltatóban, vendéglátó egységek tartoznak még a tervek sorába. Folytatni kell. a közművesítést is. Méghozzá olyan ütemben. ahogy azt az építkezések megkövetelik. Ehhez a tanács kénytelen lesz hozzájárulást is várni az érdekeltektől, éppen véges anyagi lehetőségei miatt. A j város vezetői úgy számítják. hogy a jogos lakásigényeket a következő években ki tudják majd elégíteni a megfelelő kategóriákban, ha a lakásigénylők száma a korábbi gyakorlat »érint növekszik ezután is. A legnagyobb gond az építkezéseknél az, hogy a városban szabad terület már alig található. Csak a régi utcák lebontásával lehet és szabad Hatvan, fejlesztését megoldani, ez pedig érthető okból: növeli a költségeket. DE AHOGY az elmúlt néhány év alatt előnyére megváltozott a város külső képe éppen az új épületek kialakítása nyomán, ugyanüyen mértékben lesz egyre derűsebb, egyre korszerűbb Hatvan a következő évek fejlődése után, (G. Molnár F.) MmsmGk vm. Immár Ki, saetin