Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-05 / 287. szám

a'nap »j 1971. december 5., vasárnap A Nap kél: 7.14, nyugszik: 15.54 órakor A Hold kél: 19.06, nyugszik: 10.18 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon VILMA nevű kedves olvasóinkat! A Vilma a Vilhelmus, illetve a nőt alakjának, a Viíhelminának magyaros formája. Eredete magyará­zatakor a Wilhelmine német alakból kell kiindulnunk . A szóösszetétel értelme: „erős, védő*\ Hetven évvel ezelőtt született Werner Heisenberg, Nóbel-díjas német elméleti fizikus, a kvantummechanika egyik megalkotója. A kiváló fizikus 26 éves korában állította fel a róla elnevezett határozatlansági relációt. A turbulencia, magfizika és az erőterek kvantumel­mélete terén ért el igen jelentős tudományos ered­ményeket, amelyek elismeréseként 1932-ben kitüntet­ték a fizikai Nóbel-díjjal. 1957-ben felálított általános egyenlete, az úgynevezett alapanyag mozgástörvény nagy érdeklődést keltett szakkörökben. Hosszú időn át szélsőséges idealista filozófiai nézeteket terjesztett, de az utóbbi időben nézeteit kritikailag felülvizsgálta., és nagyrészt módosította: ezt tükrözte már az 1958- ban nálunk is megjelent kötete (A mai fizikai világ­képe) is, © Mi legyek, hol tanulhatok? I Megjelent az 1972. évi pályaválasztási tanácsadó kézikönyv 0 Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, néhány helyen kisebb eső, havas eső. A késő esti óráktól kezdve több helyen ködképződés. Mérsé­kelt északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 6 fok között. ■* BAV- képaukció I- A Bizományi Aruház Vál­lalat december 14-én és 15- én rendezi 26. művészeti kép­aukcióját, amelynek anyagát előzetesen kiállításon tekint­hetik meg az érdeklődők. A kiállítást szombaton délelőtt dr. Szénié Imre vezérigazga­tó nyitotta meg a MOM Csörs2 utcai művelődési há­zában. I A karácsonyi kétnapos auk­ción minden eddiginél gaz­dagabb anyag — 366 kép, 3 piillió forintos kikiáltási áron r- kerül kalapács alá. A ki­állításon a magyar festők al­kotásai vannak többségben, de neves, régi külföldi mű­vészek képei is- megtalálha­tók. Az aukció szenzációja Paál László eddig ismeretlen mű­ve, az Erdei táj; kikiáltási ára 90 000 forint. Munkácsy Mihály 1889-ben készült gyö­nyörű „Csendélet”-e 40 000 fo­rintért indul az árverésen míg Szinyei-Merse Pál bájos képét, „Gyermek a babával” 30 000 forintra tartják. Állatorvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő reg­gelig. elsősegély esetére ügyelet: EGERBEN: Allatkórház, Szö­vetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátorl és makiári állategészség­ügyi körzetekben.) Telefon: 13- «8. FÜZESABONYBAN: Petőfi TSZ Irodája, Zrínyi u. 11. Telefon: 89/132. GYÖNGYÖSÖN: Allatkórház, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16- 45. PETERVASÄRA: Községi ta­nácsháza. (Volt pétervásári já­rás és verpeléti körzet területé­re.) Telefon: 19. HATVANBAN: Vágóhídi Tele- ton: 12-10. PIACI Burgonya kilója 2,70—3,50 fo­rint, burgonya 2 kg-os csoma­golásban 8.20 forint, burgonya II. fajtacsoport 2 kg-os csomago­lásban 7,60 forint, burgonya III. fajta csoport 2 kg-os 6,60 forint, takarmányburgonya 1.80 forint, vöröshagyma 4—4,60 forint, vö­röshagyma 2 kg-os csomagolási ban 10,40 forint, fokhagyma 8— 15 forint, fejes káposzta 3.20 fo­rint. vöröskáposzta 4 forint, karfiol G forint, gyökér 7,50 fo­rint, sárgarépa 3.20 forint, zel­ler 7 forint, karaiáb 4 forint, fr.keteretek 2.50 forint, ecetes uborka kilója 13—15 forint, sa- vanyii káposzta 8 forint, körte 6.!>o !t forint, alma piros 4.40— 7.60 forint, alma fehér 2,50—5.50 forint mák 48 forint, lencse kilója 26 forint, dió héjas 13— 17 forint. Az elmúlt évekhez képest az idén két héttel korábban kézbesíti a posta a Heves megyei Pályaválasztási Ta­nács kiadványát, a pályavá­lasztási tájékoztató kéziköny­vet, Ez azt jelenti, hogy a pályaválasztásra készülő vég­zős fiatalok már, a téli szü­net megkezdése előtt tanul­mányozhatják a tanácsadó könyvecskét, s így sokkal több idő áll majd rendelke­zésükre a végleges döntésig. Az iskolai szünet alatt ugyanis bőven jut idő arra, hogy otthon, a családi kör­ben is megbeszéljék a szán­dékokat és mérlegeljék a le­hetőségeket. Ha még így sem sikerül választani, úgy a kö­vetkező év elején még ele­gendő idő- lesz arra, hogy a fiatal — az osztályfőnöke ta­nácsát követve és a tájékoz­tatót átlapozva — megjelen- “ —- jen a pályaválasztási tanács­adó szakvizsgálatán. Három hét máivá békekölcsön-sorsolás Három hét múlva,” december 28-án és 29-én rendezd az Országos Takarékpénztár • IL, ÜL és IV. békeköl­csön 1971. évi n„ félévi sorsolását. A kétnapos húzáson összesen 1199 500 kötvényt húznak ká 175 716 900 forint értékben: Hűtőtorony-váz exportra » Mit is tartalmaz tehát a kézikönyv? Hasonlóan az elmúlt évi­hez, ebben is találhat az ér­deklődő egy rövid közgazda- sági tájékoztatót megyénk ötéves fejődésének irányá­ról, s arról, hogy a tervezett fejlődés várhatóan milyen • munkaerőigénnyel jár majd. Érinti a különböző beiskolá­zási, és elhelyezkedési lehe­tőségeket, amelyek az 1972- es évre vonatkoznak. Meg­adja azokat a keretszámo­kat is, amelyek alapján egy- egy iskolába, vagy szakmára megtörténik a beiskolázás. A pályaválasztás megkönnyí­tését szolgálják a könyvben található szakmaleírások, fényképek, az egyes iskola­típusokban folyó oktatási munkák ismertetései, s .azok, a megjelölések is, amelyek az alapot jelentő tantárgyak­ra vonatkoznak. Az érettségizők megismer­hetik a kézikönyv alapos in­formációi nyomán, a me­gyénkben levő felsőfokú ok­tatási intézményeket és az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó — úgynevezett „C” tagozatos — szakmunkáskép­zést. Azokat a végzős fiata­lokat, akik nem kívánják to­vább folytatni tanulmányai­kat, a kiadvány a legkülön­félébb elhelyezkedési lehető­ségekről tájékoztatja. Külön szó esik azokról a szakmák­ról és munkahelyekről, ame­lyek a lányok elhelyezkedé­si gondjai* segítenek. Ismer­teti azokat a munkalehető­ségeket is/ ahol szakmai to­vábbképzést biztosítanak a fiataloknak, vagy ahová csak újabb alkalmassági vizsgá­latok, rátermettségi felméré­sek után jelentkezhetnek a most végzők. A kiadvány szerkesztői alapvető szempontként vet­ték figyelembe az anyag ösz- szeállításánál a népgazdaság és az egyén érdekeinek ösz- szehamgolását. Ezért a kü­lönböző tájékoztató részeket fontosságuk sorrendjében találhatják meg a könyv használói. Emellett rendkí­vül hasznosan forgatható a visszatérően feszültségét oko­zó elhelye2kedési és pálya- választási gondok elkerülé­sére, megoldására. Fogadónap a megyei rendür-ffihapitänysägon A Heves megyei Rendőr­főkapitányság vezetője de­cember 11-én, szombatom délelőtt 10 órától 12 óráig tartja fogadónapját Egerben, a Szabadság tér 1—3. szám alatt. A fogadónapon a ka­pitányság vezetőjét a hatás­körébe tartozó problémával bárki felkeresheti Pályaválasztási kiállítás Nagyszabású pályaválasz­tási kiállítás nyílt szombaton Nyíregyházán. A megye inté­zeteiben készített 15 alapvető ipari és mezőgazdasági szak­ma legszebb termékeit — kis­méretű gépeket, berendezése­ket, bútorokat, készruhákat, cipőket, bőrdíszmű tárgya­kat, finom műszeripari szer­számokat stb. — mutatják be a pályaválasztás előtt álló tanulóknak és szülőknek. A kiállítás ideje alatt minden délelőtt és délután más-más szakmunkásképző intézet ta­nárai és tanulói tartanak be­mutatót az intézetük munká­járól, az iskolák életéről. Könyrhereshedel mi reform Három új terjesztővállalat A Kiadói Főigazgatóság vezetőjének nyilatkozata Üj gyártmányként Hellar- Forgó féle hűtőtorony, váz- szerkezetet készítenék a Szombathelyi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat calldömölki és pá- csonyi üzemegységében. A 120 méteres óriástoronynak elsősorban a vízben szegény területeken van nagy jelen­tősége, mivel igen gazdasá­gos hűtőhatásfok mellett mi­nimális vízmennyiséget igé­nyek Eddig két hűtőtorony ké­szült el, érteke egyenként húsz millió forint. Mindket­tőt a szovjetunióbeli Razdan- ba szállították, az ottani erő­műhöz. Befejezés előtt a harmadik óriás torony is, mplyet még az idén, ugyan­csak Razdanba szállítanak. Átszervezik, korszerűsített szervezetben működtetik a könyvterjesztő országos há­lózatát 1972. január 1-től — közölte dr. Marczáli László, a Művelődésügyi Miniszté­rium Kiadói Főigazgatóságá­nak vezetője az MTI mun­katársának adott nyilatko­zatában. Három könyvter­jesztő vállalat működik majd: két kiskereskedelmi, amelyek közül az ’ egyik a fővárosi, a másik a vidéki A mikulás körbejár . •. A város utcáin özönlik a tömeg. A csomagokkal siető em­berek között egyszerre csak fel tűnik egy díszes, piros ru­hát viselő, sétáló alak: , a mikulás... Puttonyában át­kötött csomagocskák, min­den földi jóval, gyermek­csemegével. Valamivel odébb egy édesapa magyaráz a fiá­nak, miközben a játékbolt kirakata elől 'igyekszik el- vonszolni: — Éppen itt jön a Miku­lás bácsi, neki mondd el, hogy mit szeretnél. Majd, ha úgy látja, hogy megérdem- led, elhozza neked — mond­ja, s mosolyogva nézi a meg­szeppent gyereket. S ekkor megszólal a fehérszakállas, piros palástos öreg: — Na, kisfiam, mondd el szépen mit tegyek a cipődbe? — Csókolom Mikulás bá­csi — kezdi illedelmesen a kisfiú, majd sorolja, — Tet­szik tudni, én nagyon sze­retnék egy szép piros autót, meg egy nagy labdát is. Olyat, amelyikkel odabenn is lehet játszani, meg aztán egy elemes puskát is tessék nekem hozni, mert az olyan szépen villog és a szomszéd ■ Jancsinak is van már... — és így tovább. A kérés foly­tatódik. s a Mikulás bácsi csali bólogát, aztán mindent megjegyezve lassan tovább ballag. A kisfiú pedig csil­logó szemmel kérdi: — Hányat is alszunk még addig, édesapa? Ezt- mindenki számontart­Tiszla lesz a kis cipő, jöhet a Télapó. könyvterjesztést végzi, a harmadik vállalat feladat­körébe pedig a készletezés tartozik. A kiskereskedelmi válla­latok az eddig működő ter­jesztővállalatok közül kettő­nek a nevét öirökliik, így az Ál­lami Könyvterjesztő Vállalat (V., Deák Ferenc utcai köz­ponttal) a budapesti könyv- terjesztést végzi, a Művelt Nép Könyvterjesztő Válla­lat (központja, VI., Népköz- társaság útja 21.), pedig a vidék könyvellátásának fel­adatát kapja. Mindkettő kö­telékébe antikvár boltok is tartoznak. A szakköriyves- boltok hálózatának fenntar­tása és bővítése ugyancsak szerepel mind a két kiske­reskedelmi vállalat, feladatai 'i között. A készletezést — harma­dik cégként — végző Könyv- értékesítő Vállalat (V., Pe­tőfi Sándor utca 3.) újon­nan alakult, a kiadók érde­keltségébe tartozik majd, s szervezetében működik a könyvtárellátó is. Megszűnik a SZÖVKÖNYV, az eddig működött harmadik könyvterjesztő vállalat, de az Általános Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezetek tulaj­donában lévő könyvesboltok továbbra is fennmaradnak. A hozzájuk tartozó üzemi, munkahelyi és falusi ter­jesztő hálózat ugyancsak tovább folytatja tevékeny­ségét. Annak a négy kiadó­nak (Akadémia, Kossuth, Tánesis, Zrínyi), amely ed­dig is foglalkozott terjesz­téssel, ezt a jogát az átszer-. vezés nem érinti. Az otrkzá- gos kiskereskedelmi tevé­kenység kiegészítéseként a szükségletekhez mérten ipar­igazolvány adható ki ma­gánszemélyeknek .is a Könyvértékesítő Vállalattól beszerzett könyvek árusítá­sára. Az átszervezés — a ren­delkezésre álló anyagi esz­közökből — külö* állami do­táció nélkül történik, még­pedig olyanformán, hogy az átcsoportosi tásoto átmeneti visszaesést se okozzanak az országos könyvforgalamban. önálló könyvértékesitő vállalat létrehozását az te­szi szükségessé, hogy az évente 30—80 millió forint közötti értékben könyvet előállító' kiadóknak az az ér­dekük: az értékesítési mun­ka terhét” olyan kereskedel­mi szervvel osszák meg, amelynek érdekeltsége áz övékkel közös, amely képes a teljes könyvtermelést az egész piachoz viszonyítani, és ezáltal hatékonyan közre­működik a könyvórtékésítési propagandájában és ennek anyagi ösztönzésében. A ki­adók nemcsak a könyv meg­jelentetése felöl határoznak, hanem szabad kezet kapnak a példányszámok megállapí­tásában is. (MTI) ja. Az üzletekből elfogytak a csoki-mikulások, megcsap­pant a játékbolt készlete, s a szokásos játékvásár is na­gyobb volt az idén, mint ed­dig bármkor... Gyerekek, felnőttek egy­formán készülődnek. Az édesanyák, édesapák a má­ik ulási ajándékért sietnek, a legkisebbek pedig a napo­kat siettetnék. Tiszták már a kiscipők... A télapó körbejár és előbb-utóbb bekopogtat min­denhová. A Györgyéni úti óvodában már tegnap meg­érkezett a Finomszerelvény- gyár két brigádjának a” tél­apója, és sok-sok ajándékot játékot vitt a csöppségek­nek. Felragyogtak a pici arcocskák, s bizonyára min­den otthonban így lesz a télapó látogatása után... l—s), A tárgyalóteremből Ismét disszidálni akart.» A 27 éves Berki József hat­vani lakos már negyedszer került bíróság elé. Mái" ed­dig is hosszabb időt töltött börtönben tiltott határátlé­pés előkészülete, majd kísér-' late miatt ,s most ’ismét úti­okmányok nélkül kísérelte meg a magyar—jugoszláv ha­tár átlépését. A Hatvani Városi Bíróság főbüntetésül 2 évi es 6 hó­napi szabadsagvesztesre, mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásaiéi 3 évi időtartam­ban való eltiltásra ítélte. (T) Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás • megyei tanács napilapja. — Főszerkesztői PAPF JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (PE: 23.) Telefon: Szerkesztőség: W-TÍ- »-», M-M. lapkiadó Vállalati 18-6». Gyöngyösi szerkesztőségi JMT. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index* 10 Mk üevMi megyei Nyomda Vállalat, Eger, Btóéy Sándor utca «. szám. Igazgatói éjOIYMOS íOSABj —----­t

Next

/
Thumbnails
Contents