Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-05 / 287. szám
KOKTE 1 il sanghaji táncosnő'mosolya — Mosolyogjon ebben a bolondokházában a kedves sanghaji nagynénikéje ... De én nem! — kap elkín- zott arccal a fejéhez az eladó, ama pult másik oldalán, és úgy mér végig engem, aki a pult eme oldalán állok, mintha a barikád ellenkező oldalairól szemeznénk egymással. Tény és való, hogy ebben a szűk, Immáron talán ezredévet is megélt üzletben, amelyet valamikor napi húsz vevő forgalmára terveztek, óránkénti ütemezésben, most százak és ezrek fordulnak meg, mindenféle ütemezés nélkül. Amikor eszükbe jut vásárolni, és pont itt vásárolni. Mert hát ilyenek ezek a vevők. Tény és való, hogy az egykori raktár, amely a volt tulaj feleségének is szűknek bizonyult, nos, hogy ez a ficak, amelyet raktárnak hívnak, lenne hivatva raktározni az állandóén fogyó és forgó árukészletet. S az is tény, s ml több, való is, hogy ha rosszul fizetve nincsenek is a kereskedelemben dolgozók, de a felét is elfogadnák annak, amit néhány an a keresetük felől gondolnak. Akkor is mosolyogni kell! Azt gondolhatják, hogy megzavarodtam, hogy valamiféle vihogó mozgalmait óhajtok elindítani a pultok mögül, amely mozgalom keretein belül versenyt nyújtanák a szájukat az eladók: melyiküknek ér el előbb a két füléig. Szó sincs róla. Az imbecil hülye vigyar először zavarba hoz, aztán feldühit, s végül éppenúgy elveszi a kedvemet még a rSJ/SSSSfSSSSSSS/SSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSySSSS/SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSSS/S//S/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSf/SS//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* I Emberek szikraesőben vásárlás gondolatától Is, mint az a fagyos légkör, amelyben én, a vevő. megdermedek, s az eladó önmaga is reménytelenül halálra unja magát. — Maga miért nem nevet?..'. Vagy mosolyog legalább? — így a kérdés. — Mert nekem nem az a munkaköröm — így a logikus válasz. Mert az is tény és való ám, hogy senkit ostorral és börtönnel való fenyegetéssel a kereskedelembe dolgozni nem hajtottak, a döntő többség legalábbis — a fiatalabb korosztálya mindenképpen! — saját önszántéból választott egy olyan szakmát, ahol az áruismeret mellett a kulturált és vonzó magatartás is kötelező tantárgy. Vagy legalábbis annak kellene lennie. Ugyanis valóban nem a fogpasztareklám-vigyorról van szó, nem arról az amerikai mániáról, amely úgy tréningezi a nevetőlzmo- kat, mint súlyemelő a lábizmait — akkor és annyira működnek, amikor és amennyire szüksége van erre a gazdájának. A figyelmességről van sző, az adott lehetőség határain belülj figyelmességről. A türelemre — igenis —, a bogaras vevővel szemben is, áld csak matat és turkál és a végül semmit nem vesz. A kedvességre a tanácstalan férfi, az ügyetlenkedő nagymama, avagy csak vásárlási dilemmáját megosztani óhajtó háziasszony irányában. Olyan kedves és megértő tartásra, amelyet bárki megtanulhat sok y~ és még el nem romlott, rontott —, idősebb kereskedőtől, aki tudja és ma is vallja: konjunktúra Ide. konjunktúra oda. a kereskedő van a vevőért és nem megfordítva. Mert ugyan lehet az kifogás — valóban lehet! —. hogy a nagy vásárlási csúcsok idején még meghalni sincs ideje az eladónak, nemhogy órákig fecsegni, meg körbevigyorog- ni a tisztelt vevőkkel és vevőknek — mégsem elfogadható mentség ez. A vevő akkor is vevő. amikor század-! magával érkezik az üzletbe, s akkor i is, ha egyedül lép be,.. Mert tud- j niillik az a beidegződés, hogy „a2! élet egy fabatkát sem ér. ha vevő-; pofát látok” —, megmarad már a j csendes Időkre Is, amikor aztán tény- $ leg lenne idő a kilométeres mosolyra > is. } Csakhát már centiméterre sem te- ! Jik. LJzetlenek a mosolygó izmok! Edzetlen a kedv és az akarat Más ! szóval: a kereskedő teljesen eladóvá * szürkült Tudniillik eladni én is tu- 3 dók, de kereskedni, azt már csak a } jól és időben mosolyogni is tudó $ szakember tud. Nem is hívom én! másként még hivatalos helyen sem ! a kereskedelem dolgozóit, mint „ke- ! reskedő”: Mármint a jókat! A többi- 5 eknek elég az eladó cím is. ' Ami pedig a sanghaji nagynóné- 5 met illeti... Nincs ilyen. De, ha len- 5 ne és valóban táncosnő lenne, a leg- S kecsesebb piruett közben libbenne ki $ az olyan üzletből, ahol a miszes- $ nyűgös eladó szintjére süllyedt ke- $ reskedelmi dolgozó kéri számon egy ? táncosnőn azt, amit neki kellene ten- J nie. JÓI eladni Pardon: jól kereskedni! 9? AVAS NEM SZILARD, hiába írták évszázadokon át, a hagyományos szó most a szemünk előtt ég el. A vas izzik és hömpölyög; nem veszi tudomásul, nogy az ó, nevével nevezték avál- tozhatatlan logikát, a robusztus termetű, erős öklű Bogdánt és a népmese boszorkányának az orrát. Ez. a szent fém, amelyik emberi világunk megalkotásában szellemként segített, itt fortyog szemünk előtt, mérges lángokat vet, mintha bosszús volna, hogy megzavarták kozmikus nyugalmát, A föld mélyéből, ahol piheni most belép időnkbe, a történelembe, s átveszi az ember teremtő szenvedélyét, s rézszínű nyugtalanságával lassan a kéz formáihoz simul. Tíz éve jártam először az egri vasöntödében, jó ideig szorgos látogatója voltam, amíg utóbb csak elpártoltam. A hazatért ember otthonosságával léptem át piost újra az üzem kapuját, ám hamarosan csupa újdonság, csupa meglepetés vett körük . A VASÖNTÖDE MAR kívülről nézve is egészen más, mint korábban volt. Alig lehet ráismerni. Emlékezetemben még elevenen élnek a. neorealista filmek díszleteként ható ósdi, rozoga sufnik, s a verejtékszagú, koromlepte, fekete embereit, akiknek komor sziluettjei' sejtelmesen imbolyogtak a pötét öntőcsarnok kúpolóke- mencéinek vörös fényében. — A 10-es évek vége felé épült fel itt egy bődé és ez lett az „üzem” — kezdi a krónikát kalauzom, Hesz János, a hajdani pesti öntőmunkás fiúból lett okleveles kohómémök, aki 1960. szeptembere óta áll az egri öntöde élén. — Kibírhatatlan és igen nyomorúságos körülmények között dolgoztak itt az emberek évtizedeken át. Még a felszabadulás után is sokáig kellett tűrniük ezt a nyomasztó örökséget, s csak az utóbbi évek hoztak könnyebbséget. Sokkal többet fejlődött az öntöde pár esztendő alatt, mint azelőtt egész története folyamán. A nemrég befejeződött rekonstrukció során új öntő- csarnok, formázócsamok épült és építettek új .irodaházat, ahol helyet kaptak a különböző szociális létesítmények is: konyha és étkező, hideg-meleg vizes mosdó, fekete-fehér öltözők,, orvosi rendelőszoba stb. A csarnokokat korszerű gépekkel, berendezésekkel tökéletesítették. Főleg ennek tulajdonítható, hogy az öntöde termelése ma több mint négyszerese a tíz év előttinek: az akkori 6.50 tonnához kénest most már 2600 tonna öntvényt állítanak el6. Ama fejlődést nemcsak ezen lehet lemérni, hanem az előállított termékek sokféleségén és minőségén is. Ma olyan termékeket állítanak elő, amelyek az ország nehéziparában és gépgyártásában nélkülözhetetlenek, s külföldön is — Európa számos országában — becsületet szereznek a hazai iparnak. Legnagyobb megrendelőik közé tartoznak az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, a Diósgyőri Gépgyár, a Borsodi Ércelőkészítő és sok más mammutüzem, amelyeknek fontos gépelemeket gyártanak. Jóllehet a kis öntödék' közé tartoznak, a hírük azonban nagy. öntvényeiknek márkája van. S hogy ez a megállapítás cseppet sem eltúlzott, az elmondott tények is igazolják; JÁRJUK A CSARNOKOKAT, az öntöde munkahelyeit Hesz János mérnök- IgazgatóvaL Füst, sistergés, csörömpölés, motorok gyűrűző zaja, kábelek és láncok liánja mindenütt Ismerős a formázok, magkészítők gyermekes pepecselése a homokban, és ismerősök a forró- ságot lehelő kúpolókemen- cék. Legutóbb, hogy itt jártam, szégyenkeztem jócskán. Mások dolgoztak, én meg ott álltam a hátuk mögött és csak néztem őket. Emberek lapátolták a homokot, emelgették a formaszekrényeket, ketten-négyen cipelték vasrudakon a folyékony vassal teli dobüstöket. Az új csarnokokban most nem támadt semmi szégyenérzetem. A kúpoló alól sín- kocsin gördült be az izzó vaslével megtöltött üst a gépformázó csarnokba, aztán daru emelte könnyedén a magasba, s vitte játszva a formaszekrények fölé. Görgősoron „meneteltek* az . üres formaszekrények, gép töltötte üres rekeszeikbe a fotocellás keverőgéppel elő- J készített öntőhomokot. ♦ — Tíz évvel ezelőtt 50 * emberrel gyártottuk az évi 650 • tonnányi öntvényt, ma 130 ember „hozza” a 2600 j tonnás termelést. De még ezj sem elég. Szeretnénk mlha- J marabb elérni az évi 5000 • tonnás termelést. j A fejődés hajtóereje, a* soha meg nem elégedés, J lám, újabb és újabb impul-* zusokat ad .itt az egri vas- } öntödében is, az anyagi ja-» vak alkotóinak. IGEN, AZ EMBEREK... !| Nemcsak a régi öntöde ala-J kult át. Régi ismerőseim is. sokat változtak, vidámab- J bak, erősebbek, képzetteb- j bek. Nem látok szikár tér- • metű, komor tekintetű öntő-, munkásokat, akiket nem is> olyan régen még a vas szik-} ráesőjében, a vas szikrázó» fényében sárkánnyal viaskor | dó hősökhöz hasonlítottam. ( A kúpolókemence szikra-} esőjében láttam újra egyik’ régi ismerősömet, Oyenes Mihályt, aki a beteg olvasztár, Fullajtár Lajos bácsi helyére állt. Az öntöde első négy ipari tanulója között volt még 1950-ben. Kiváló szakmunkás, brigádvezető. Nagy József is ipari tanulóként lépte át huszonegy éve az üzem kapuját, s most az öntöde gazdasági vezetője, főkönyvelő. Mert közben nemcsak szakmáját sajátította el kitűnően, de munkája mellett pótolta a korábban elmulasztottakat is, érettségizett a kereskedelmi technikumban. „Veteránnak” számít az öntöde munkásai között Jékli Ferenc, aki annak idején Gyenessel és Nagy Jóskával együtt ismerkedett a szakmával; ő most csoportvezető az őnt- vénytisztitóban. A fiatalabb nemzedékhez tartozik Szűcs László üzemvezető. Csupa vibrálás és elégedetlenség, csupa teremtő nyugtalanság most is, olyan, mint ahogy évekkel ezelőtt megismertem. A fotocellás automata keverő-, gépnél szenvedélyesen magyarázta: ha lenne két tartály, egy a bentonitnak és egy a frissítő homoknak, egy gombnyomással megoldható lenne az automatikus adagolás és sutba lehetne vágni azt a vacak lapátot! FESTŐK ECSETJÉRE, vásznára kívánkozó sziluettek forognak, sürgölődnek a kúpolók vörös fényében, a vas szikraesőjében. Nem a tűzokádó sárkánnyal viaskodó mesebeli hősök ők. Emberek, akik a tettek nyelvén mondják el naponta gondolataikat, s üresen nem vesztegetik a szót. Szívük van! — énnyi az egész. Patak? Dezső Mészégető a Bükkben (Foto: Tóth Gizella) Reuma vagy rheuma? A különféle ízületi és Izommegbctegedések összefoglaló nevének írásfarmá- jával kapcsolatban nem véletlenül tettük fel a címül adott kérdést. Bár helyesírási szabályzatunk megszünteti a szó írásmódjában a kettősséget, s csak a reuma alakot teszi kötelezővé, mégis elég gyakran találkozunk a rheuma írásiormá- vaj is. Ennek oka egyrészt az, hogy a régi és az uj írásmód harcában a régi nehezen adja át a helyét az újnak. másrészt vannak, akik azt hiszik, hogy a köznapi szóhasználatban a közkeletűvé váló reuma hangsorával szembe kell állítani a szakszói értékű rheuma hangsort. S mintha valóban az lenne a gyakorlat, hogy az orvosi szakkönyvekben a rheuma írásfonna az egyedül uralkodó. De ezt az írásmódot találjuk igen gyakran az egészségügyi intézményeink illetékes osztályait megnevező címekben is. Azok a kiadványok, amelyek szótározzák szavunkat, következetesen a reuma írás- formával élnek, s a rheuma alakkal kapcsolatban a régi az elavult minősítést alkalmazzák. Ennek a nemzetközi szónak a feltűnése után eleinte a rheuma írásmód volt az uralkodó. Arany János is ezért írja hangsorunkat a régi írástorma szerint: „Asthma, meg rheuma, örök thémfl.. ” Az ebben az idézetben szereplő idegen szavak írástormája még azt tükrözi, hogy a magyarba bekerült szavak az átadó, az eredeti nyelv írásmódját követik. A reuma szó görög eredetű, a folyás, az áramlat jelentéstartalmakat hordozó görög rheumatisrhos szóból eredeztethető. Ez a görög hangsor átkerült a latinba, s a latinosított rheu- matlsmus hangsor megrövidülésével született meg a reuma hangsor. A szóban eredetileg benne levő rh hangkapcsolat hosz- szú ideig megmaradt a magyar íráshasználatban is. Az 1910-es években azonban már jelentkezik a kettősség, és 'Simányi Zsigmond 'nyelvészünk nem helyesli ezt a kettős írásmódot, s következetesen reumát ír. (Simonyi: Helyes magyarság. Bp. 1914. 20?.) Legrégibb helyesírási szótáraink természetesen nem adtak útbaigazítást e szó írására vonatkozólag. A különböző magyarító szótárak pedig eleinte az eredeti írástormát követik. Ezt a nemzetközi szót hangalak iában kívánták megszüntetni, és helyette a csáz magyar megfelelőt ajánlják. Ma már az a véleményünk, hogy felesleges lenne a kiiktatása, hiszen egyre közkeletűbbé válik, s egész szócsaládot teremtett - maga körül. Ezt bizonyítják a következő szóalakok: reumás, reumásság, reumatikus, reumakórház, reumaosztály stb. A reuma szó mellett a csúz egyre visszaszorulóban van, s lassan az elavuló, a régi, a vidékies minősítést fogja kapni. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy súlyos hibát követnének el azok, akik a reuma szó helyett és helyén mégis a csúz megnevezéssel élnek. Dr. Bakos József Bölcs gondolatok, vagy ki tudja AH az újságot szereti, az jó ember nem lehet Ha lehet, akkor amit szeret, az nem újság. ★ Mi kell egy újsághoz? Végy egy főszerkesztőt, keverj hozzá egy helyettest, tűzdeld meg néhány rovatvezetővel, az egészet rázd össze egy olvasó-, és egy tördelőszerkesztővel, ízesítsd meg néhány fotóssal, munkatárssal, valamint csipetnyi gyakornokkal..'. S az egészet úgy ahogyan van, dobd ki az ablakon. Az újsághoz ugyanis olvasó kell! ★ Az újsághoz mindenki ért. Leszámítva természetesen azokat, akik csinálják. ★ A jő riport az felveri a port — énekli Rá- tonyi. A színpadon. Pedig a jó riport elveri a port —, néha a riporteren. ★ — Látod azt az újságírót? öreg róka már a szakmában. Tíz sajtópere volt! Már nem is tr. csak sajtóperekre jár. ★ Hogy mi a hír? Hisz, ha én azt tud- ~rr.... űjságíró vagyok, kérem, és nem tudósi Gyakorlati gyakornokoktatás: — Ide figyelj, kisfiam ... Egy férfi megy a- hídon, kezében egy oroszlánnal. Egyszer csak fogja az oroszlánt és a híd karfáján keresztül szó nélkül bevágja a vízbe. Szenzációs hír ez? — Kérlek szépen, szerkesztő elvtárs, a legnagyobb mértékben... — Ostoba vagy, fiam. Ez nem szenzációs hír. A szenzáció az, ha az oroszlán megy a Hídon, a kezében tart egy férfit, s a híd karfája dobja be mindkettőt a vízbe. ★ A minap találkoztam egy emberrel, valami baja volt: elölről kezdte olvasni az újságot és sugárzott az arca, amikor a vezércikket csemegézte. ★ Iff szeretném leszögezni, hogy nem az újságok csinálják a baleseteket, a betöréseket, a háborús konfliktusokat és a szemtelen kis- kírályokat. Miszerint mindezekért az újságok lennének a felelősek, azt a leghatározottabban kénytelen vagyok visszautasítani. Az újságok csak az újságért felelősek. Az is elég! ★ ... bár nem minden ember újságíró, de azért minden újságíró ember... (egrP
