Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-25 / 304. szám
Az arab államszövetség elnöki tanácsának ülése KAIRO: Az Arab Köztársaságok Szövetségének Elnöki Tanácsa kétnapos kairói ülését befejezve határozatot hozott a szövetségi kormány, a szövetségi parlament és a szakosított tanácsok megalakítására. Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad Szíriái elnök megállapodott abban is, hogy a szövetségi parlament első ülését a jövő márciusban tartják. Mint Jelentettük a minisztertanács elnökévé Ahmed el-Khatibot a szírlai parlament elnökét választották. Az Egyiptomot, Líbiát és Szíriát egyesítő államszövetség az alkotmányos szervek kiépítésével jelentős lépést tesz előre a gyakorlati megvalósulás útján, az elnöki tanács határozatait később hozzák nyilvánosságra. Giovanni Leone az Olasz Köztársaság új elnöke Giovanni Leone személyében megválasztották az Olasz Köztársaság új elnökét A kereszténydemokrata szenátor az elnökválasztás 23. fordulójában 518 szavazatot kapott, a szükséges többség 505 szavazat volt A 23. és egyben döntő elnökválasztási forduló hivatalos eredménye a kővetkező: jelenlevők: 996; szavazott: 996; Giovanni Leone 518 szavazatot kapott, Pietro Nen- ni 408 szavazatot kapott Érvénytelen szavazat: 3. Fehér cédulát dobott az urnába 36 képviselő. Egyéb szavazatok: 25. Waidheim t Izrael köteles eleget tenni a világszervezet határozatának Kurt Waldheim, az ENSZ újonnan megválasztott főtitkára, a kairói A1 Ahramnak, a közel-keleti béke esélyeiről nyilatkozott A lap szerint Waldheim kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács, 1967. november 22-i határozata nem indokolja Izraelnek azt a követelését hogy az ellenségeskedő felek közvetlen tárgyaláson rendezzék a vitás kérdéseket. Waldheimnek az a véleménye, hogy Izrael kötelet eleget tenni a közgyűlés legutóbbi határozatának, pozitív választ kell adnia Jarring 1971. jebruári kérdőívére, lehetővé kell tennie a Jarring - misszió felújítását. „Azt hiszem, Izrael pozitív válasza nélkül nagyon nehéz lesz kideríteni, vajon hol is kezdheti működését Jarring” — mondotta az új főtitkár. Karácsonyi IfimQnel. • • ÁFÉSZ GYÖNGYÖSI AUTÓALKATRÉSZ BOLTJÁBAN autógumi vásár S20xl3-as ceát és román 600x18-os magyar sima 590x13-as román 650x16-06 magyar sima I55xl4-es barum sima . . _ , es terep 160x15-ös szovjet és cseh 215x825x15-ös Michlrn 590X15-ÖS cseh terep 650x20-as szovjet 600x15-ös cseh terep 825x20-as magyar és 640x15-06 lengyel sima Jugoszláv 640x15-ös Semperit terep 900x260x20-as szovjet 670x15-ös magyar 9x24-e* magyar JÓST VÁSÁROLJA MEG AUTÓGUMI-SZÜKSÉGLETÉT A DNFF által elhatározott háromnapos tűzszünet pénteken saigoni idő szerint hajnali egy órakor (magyar idő szerint csütörtökön délután 16 órakor) életbelépett Dól-Vietnam egész területén, az amerikai és dél-vietnami fegyveres erők azonban folytatták hadműveleteiket, tekintettel arra, hogy a délvietnami bábrezsim csak 21 órás tűzszünetre hajlandó, amely saigoni idő szerint pénteken 18 órakor (magyar idő szerint pénteken délelőtt 11 órakor) kezdődött. Saigoni katonai szóvivő közlése szerint csütörtökön este összetűzésekre került sor a kormánycsapatok és a szabadságharcosok között Quang Tin és Quang Ngai tartományokban. Az amerikai parancsnokság szóvivője bejelentette, hogy B—52-es óriás bombázók a hazafiak vélt utánpótlási vonalai ellen intéztek támadást. Közölte továbbá, hogv az am“"'kei vadász- bombázók a VDK területén a lé**védelmi állásait támadták. KARÁCSONYKOR a legtöbb zsebben már ott lapul a jövő évi naptár, a legtöbb írói sztalon meg ott a határidőnapló, lapjain, a hónapok rend játék az előre ismert fontos dátumok megjelölésével. Az 1972-es zsebnaptárban már beírtuk a családi ünnepeket, a feleség meg a fiúk születésnapját — nem azért persze, mintha nem tudnánk enélkül is, csakhogy így, bejegyezve, előre figyelmeztet az ajándékra, a megemlékezésre. A határidőnaplókban is ott van már jó néhány bejegyzés, nyilván a diplomáciai határidőnaplókban is jó néhány naphoz jegyezte be tennivalóit nagykövet, protokollfőnök, külügyminiszter. Van azonban egy esemény, amelynek napját ma még nem tudjuk, pedig egyre több helyről hallani: az új esztendőben sor kerülhet rá. Az európai biztonsági és együttműködési értekezletről van szó; arról a földrészünk minden országának részvételével mielőbb összehívandó tanácskozásról, amelynek javaslatát a szocialista országok vezetőinek, a Varsói Szerződés tagállamainak 1969, márciusi budapesti felhívása tette oda a földész politikusainak asztalára. A valóságot pontosan, határozott szóval kimondó okmány a budapesti felhívás: „Napjaink Európája, a hogv a második világháború után kiEurépa alakult, több mint 30 nagy és kicsi különböző társadalmi rendszerű, földrajzi elhelyezkedésű és érdekű országot jelent. A történelem akaratából azonban egymás mellett kell élniük, ezen a tényen senki sem változtathat” — szögezte le a budapesti felhívás. S ha a „napjaink Európája” fogalmazás a jelenről beszél is, elkerülhetetlen, hogy a földrész helyzetét végi gondolva ne bukkanjon fel múlt is, jövendő is. Múlt — azaz a háborúk tüze az öreg földrész sebzett testén, a második világháború sorsfordító nagy csatái a Volga mentén. Moszkva körül, az Atlanti-óceán partjain, az Appennini-félszigeten, a Balaton, a Dnyeper, francia és német vizek partjain, az első világháború Mame menti csatái, vagy még előbbi, régi-régi fegyveres összeütközések vén könyvekből megidézett emléke. Igen. vén kontinensünk nemcsak kultúrák bölcsőié, hanem katonatemetők földje is volt századok során át. A JÖVŐT úgy rajzolja meg. persze még csak körvonalaiban, a budanesti felhívás is, s az azóta elhangzott SZOO'eVstn nvilatVngntok sora — kez"ttük a legutóbbi, a decemberi varrói kill- iigvmin "sztori tanácskozás kö-leménve ahol a szocialista orsz>"ok azt aiáolot- tófr az pnzów»* országok az TT^A és Kan-d • kormányainak. hogy „késrxieiorn nélkül kezdjék ««í a* európai aszf&fea értekezlet gyakorlati előkészítését, s ezzel biztosítsak az értekezlet 1972-ben történő összehívását” —, hogy az országok egyenjogúságának, függetlenségének és szuveré- nitásának tiszteletben tartása alapján alakuljanak, fejlődjenek tovább az európai országok közötti kapcsolatok. Szorosabb együttműködés a gazdasági, műszaki-tudományos, kulturális élet minden területén: ezt jelentené az európai értekezlettel kezdődő új korszak földrészünkön. Két éve még csak reménykedtünk egy sor olyan lépésben, amely túl légkörjavító szerepén, igazi előrelépés. Azóta aláírták — és most már várhatólag mielőbb ratifikálják — a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet egyezményt, létrejött Nyugat-Ber- lin kérdésében a négyhatalmi megállapodás s éppen a minap a közvetlenül érdekelt felek, az NDK kormánya, az NSZK kormánya és Nyueat-Berlin szenátusa is szerződésben rendezték a tranzitforgalommal és más kérdésekkel kapcsolatos ügyeiket. Az eu-óoai értekezlet ellenijei épn°n ezeket, a lé- om'mint „szükséges előfeltételt” a konferencia Ö«S7jeh fvá«á hoz. jomtAbb. Brüsszelben, a N ATO-tnoáe-kozáeon azonban már ezek az erők isutó- V<S n „•«•«• vívtak — vilá«08- sá l'”tt terv 1171 utolsó hef-aitaan TuoutoromnVltek a lrt- hetős^mk a konferencia ásszeü lésére. világhíradó AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÍTFO: Aláírták az NDK «a a Nyugat-Berlln közötti egyezményeket — Bhutto, Pakisztán új elnöke letette az esküt KEDD Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozott az lndlal- paklsztáni kérdésről — Dortlcos kubai elnök hivatalos, baráti látogatásra Moszkvába érkezett — Végétért a Nixon—Heath-találkozó SZERDA; Kurt Watdhelmot választotta meg az ENSZ-közgyűlés a világszervezet főtitkárának — A SALT-tárgyalásokon beállott a karácsonyi szünet CSÜTÖRTÖK: Sorozatos lemondások Horvátországban — Nixon „évi mérlegének” kritikai visszhangja PÉNTEK: Mudzsibur Rahman sejk és a pakisztáni vezetők között megkezdődött az alkudozás — Csak egynapos a karácsonyi tűzszünet a vietnami hadszíntéren Heti így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: A KRÖNIKAS az ünnepek miatt csak csonka hétről számolhat be, de mi sem bizonyítja jobban rohanó világunk eseménygazdaságságát, mint az, hogy négy-öt nap alatt nagyon sok minden történt az öt földrészen... Az Indiai—pakisztáni válság még mindig az aktualitás élére kívánkozik. Pakisztán, Amerika és Kína „közös veresége” továbbra is foglalkoztatja a világsajtót, a miért és a hogyan kérdéseire keresik a választ a visszapillantó cikkekben a publicisták, de a múlt mellett a jövőt is kezdik firtatni: hogyan tovább? Egyre világosabbá válik hogy csak az történhetik, amit a Szovjetunió és az európai szocialista országok sürgettek: politikai megoldást kell keresni a keletpakisztáni, a bengál problémái a. Biztosítani kell anyu- gat-pakiszlániak elnyomó kormányzása alatt élt keletpakisztáni tömegeknek, hogy önrendelkezési jogukkal élhessenek és maguk döntsenek sorsukról, önálló bengál államban akamak-e élni, vagy megelégszenek-e esetleges más biztosítékkal a nemzeti önkormányzatuk, a maguk gazdasági fejlődése dolgában? Pakisztán fővárosában — úgy látszik — kezdik valamivel józanabbul felmérni a vereség utáni helyzetet. Erre utal Mudzsibur Rahman sejknek, a bengálok legnépszerűbb politikusának szabadon bocsátása és az, hogy Rahman sejk és a pakisztáni vezetők hozzákezdtek a minden bizonnyal hosszan tartó és kemény alkudozásokhoz. A NYUGAT diplomáciai vereségének, egyben pedig a kínai—pakisztáni összjáték kudarcának is felfogható, hogy végül is az ENSZ-ben olyan határozattal tettek pontot az indiai—pakisztáni ügy végére, amely megelégszik tartós tűzszünet sürgetésével, a csapatok visszavonása óhajának kifejezésével. A továbbiakban a határozat nemzetközi intézkedéseket ajánl a menekültek támogatására és a „humanitárius problémák” megoldására egy •ENSZ-megbízott közvetítői szolgálatait kínálja feL MÚLT ÉS JELEN után most a jövőre kell gondolnia Európának; arra, hogy a Volga menti erőműből surrogó drótokon áram juthat el a Pó menti faluba, hogy irdatlan hosszú csőkígyón át érkezve a Ruhr-vidéki gyárban fűti a kemencét az uráli földgáz. Arra, hogy az Atlanti-óceántól a Feketetengerig közösen használhatták folyamok, csatornák vízi útját, belga és magyar, angol és szovjet orvosok dolgozhatnának közösen a rák vagy a szívinfarktus fenyegető réme ellen... A politikában dátumokat illetően sem okos dolog a találgatás-jósolgatás, így hát nem érdemes töprengeni, pontosan naptár szerint mikor is lesz — az eddigiek szerint a finn fővárosban, Helsinkiben — az európai értekezlet nyitó ülése. Diplomaták határidőnaplójában tehát még nem jegyezhető elő — de van, ahol már számolnak a valószínű dátummal. Az erdőben oly gazdag, oly. remek bútoriparral rendelkező Finnországban nyilván igen hamar hozzálátnak a legmegfelelőbb faanyag, a legjobb furnirki-» választásához a szakemberek: az asztalt mindenképpen jó előre el kell készíteni. S EZ nem akármilyen asz- I tál lesz; a harmincnál több j európai ország, az USA és Kanada képviselőinek kényelmes, jó helyet kell biztosítani körülötte, hogy nyugodtan vitatkozhassanak, tárgyalhassanak a béke és megértés jegyében :— lehetőleg már 1972 ben. r- M. Az ENSZ-megbízott kijelölése már az új ENSZ-főtit- kár feladata lesz. Viszonylag rövid választási aktusok után, amelyeket azonban hosszú hónapok diplomáciai alkudozásai előztek meg, az ENSZ-közgyűlés végül is közfelkiáltással szerda délután megválasztotta U Thant utódját, az osztrák Kurt Waldheim személyében. Talán nem ünneprontás, ha megjegyezzük, a karácsonyi ünnepek közeledte volt a döntő: nem lehetett tovább húzni-halasztani az ügyet... U Thant, aki még az ősz elején nem zárta ki teljesen annak a lehetőségét, hogy esetleg néhány hónapig még vállalja a felelősségteljes és igen terhes főtitkári teendőket, véglegesnek mondotta távozási szándékát. Finn és etióp, chlei és osztrák jelöltek, no meg jó néhány önjelölt közül kellett választani. A Biztonsági Tanácsban néhány szavazás eredménytelen volt, míg végül az osztrák diplomata személyében meg tudtak állapodni. A bennfentesek tudni vélik, hogy a kínai delegáció vétózta meg először Waldheim jelölését, míg a Biztonsági Tanács többi szocialista tagjai egyetértettek Ausztria volt külügyminiszterének, az ENSZ munkájában éveken át részt vett diplomatának főtitkári megbízatásával. Érdemes elidőzni annál a ténynél, hogy — egy európai politikus kerül most ismét a világszervezet első funkcionáriusának székébe. Nemcsak a semleges Ausztria diplomáciájának köszönhető ez, nem is Waldheim személyes érdemeinek. Aligha tévedünk, I ha azt állítjuk: mert Európa fokról fokra békésebb földrésszé válik, ezért kamatoztathatja történelmi tapasztalatait is újra a világban és a világszervezetben. Az európai kérdések kedvező alakulásának ünnep előtti utolsó jele az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között létrejött egyezmények aláírása volt. (Még itt sem hagyható figyelmen kívül az időtényező: illő volt, hogy karácsonyra megtörténjék ez az aktus, ne maradjon az ünnepek utánra). Emlékszünk rá, hogy a szeptember 3-i négyhatalmi egyezménnyel függenek össze a most aláírt megállapodások. Annak _ idején olyan hasonlatokat gyártottak a hírmagyarázók, hogy a négy nagyhatalom megegyezése volt az alap, a két német állam, illetve az NDK és Nyugat-Berlin közti megállapodások szolgáltatják a faiakat, a végén az egészre tető gyanánt került a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy- Britannia közötti záró jegyA Mátraalji Szénbányák azonnali belépéssel felvesz írcpzííí szatenratósokat és minősítéssel rendelkező hegesztőket. Jelentkezés: A Mátraalji Szénbányák ecsédi külfejtési üzeménél Ecscden, és a Csővezeték Épitő üzemnél, Petőfibányán, a munkaügyi csoportnál. zőkönyv aláírása ... Hogy ez mikor történhetik meg? Azt hiszem, kiegészíthetem a hasonlatot: ha a nyugatnémet parlament ratifikálja a Szovjetunió és az NSZK, Lengyelország és az NSZK közötti szerződéseket, akkor lesz — a bokrétaünnepély... KARÁCSONY JE3LÖTT a nyugati politikában sor került néhány találkozásra és tárgyalásra. Ezek sorából kiemelkedett Heath angol miniszterelnök és Nixon elnök megbeszélése a brit gyarmat, Bermuda-szigeteken. (A Fehér Ház urai számára mindig könnyebbséget jelent, ha csak az amerikai partok előtt fekvő valamelyik kis szigetre kell repülniök: 1962- ben a Bahama-szigeteken találkozott MacMillan néhai Kennedy elnökkel. Az angol kormányfők a vendéglátók, mert ezek a szigetek őfelsége, az angol királynő koronagyarmatai). A bermudai tárgyalásokon elsősorban arról volt szó, hogy miként is viselkedjék Anglia a Közös Piacon, hogyan is képviselheti ott * „különleges szövetség”, a szoros angolszász kapcsolatok jegyében az USA érdekeit is. Az Egyesült Államok küldöttsége ugyanakkor Brüsz- szelben, a Közös Piac fővárosában, az európai gazdasági közösség csúcsszervével, a bizottsággal is megkezdte a tárgyalásokat A NIXONI gazdaságpolitikában nem is olyan régen határozhattak el fordulatot, néhány hónapja mindenesetre már a világ is tudomást szerezhetett erről, amikor megismerte a „dollármentő intézkedéseket”. A már akkor rebesgetett dollárdevalválás karácsony előttre valóság lett. Az amerikai pénz kis híján 8 százalékkal ér ezután kevesebbett. mint eddig. Persze, minden rosszban van valami jó: az olcsóbb dollár azt eredményezi, hogy olcsóbbak, tehát keresettek lesznek az amerikai áruk a világpiacon, felszökik az amerikai export. Ez is egyfajta karácsonyi ajándék a külföldre szállító amerikai nagyvállalatoknak. S természetesen nem .lehet lebecsülni annak az ajándéknak a nagyságát, amit Nixon kormányzatától a nemzetközi spekulánstőke kapott: pünkösdtől karácsonyig 12 százalékkal növelhette meg millióinak számát az, aki idejében vett dollárért például nyugatnémet márkát és most visszavásárolja dollárjait. A M. C. Selypi Cukorgyára az alábbi használt, de üzemképes berendezéseket kínálja megvételre: Gőzturbina: 2500 LE, 3000 ford/min., 13 att.. 300 C° gőzre ellennyomás max 1,8 att, 170 C°. Generátor: 2600 VA, 530 V, 3000 ford/min, gerjesztőgéppel. Transzformátorok: 800 kV A, 500/402 V 500 kV A, 520'400/231 V 160 kV A, 550 380/220 V 900 kV A, 535'420 V. 160 kV A, 550/110 V. 600 kV A, 21,5'0.54 kV 200 kV A, 21/0,4 0.231 kV 500 kV A, 520 400/231 V 100 kVA, 550/115 V 200 kV A, 22 '0,5/0.231 kV ' 500kVA, 22/0,4/0,231 kV. Ügyintéző: Bana Zsigmond-----------—I c