Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-21 / 300. szám

§ 4 Á4P Mint,, mim... Hím Aranyvasárnap a megyei üzletekben ^ 1971, december ZL, kedd ^ A Nap kel 7.29, nyugszik 15.55 órakoe ^ A Hold kel 10.00, nyugszik 19.55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZIDOR nevű kedves olvasóinkat! Az Izidor névben Isis egyiptomi istenasszony npve rejtőzik, a görög „doron” szó pedig ,,ajándék”-ot'je­lent, így a névnek ,,Isis ajándéka,” az értelme. Húsz évvel ezelőtt nyílt meg a Magyar Néphad­sereg Színháza a romjaiból újjáépült vígszínházi épü­letben; a kulturális intézmény ma ismét Vígszínház néven működik. Budapest első magánszínházának mű­sora kezdetben a francia bohózatokból és könnyű víg­játékokból állt, néhány év múltával azonban drámai színházzá formálták át. Első igazgatója, Ditrói Mórt nagy érdemeket szerzett a társulat megszervezésében és művészi együttessé emelésében. Igazgatását 1921- ben Jób Dániel vette át. Az épület 1945. januárjában bombatalálat következtében súlyosan megsérült, ezért a felszabadulás után társulata kénytelen volt a Ra­dius mozi Nagymező utcai épületében játszani. Az ál­lamosításkor az együttes beleolvadt az 1949. szeptem­berében megnyíló Ifjúsági Színház társulatába* Megyeszerte igazi, kará­csony előtti forgalom volt aranyvasárnap az üzletek­ben: vásárló vásárlónak adta a kilincset, s talán senki sem távozott üres kézzel. A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat eg­ri, gyöngyösi, hatvani és recski boltjaiban — összesen harmincöt kereskedelmi egy­ségben —, együttesen mint­egy 1,5 millió forintot árul­tak, egyötödével többet mint esztendeje. Mint megtudtuk: főleg az üveg-, a porcelán- és kerámiaáru, a játék és a fel­ső kötöttáru volt kelendő. Hasonló forgalomemelke­désről kaptunk jelentést a gyöngyösi GYÖNGYSZÖV Áruházból, ahol röpke négy óra alatt — vasárnap reggél kilenctől délután egyik —, nem kevesebb mint 240 ezer forint értékű ajándék talált gazdára. Itt is többnyire a játékokat és a különféle di­vatárut — például a kardi­gánokat —, vették. Meglepő, hogy megyénk legnagyobb áruházát is túlszárnyalta a füzesabonyi, amelyben ezen a napon kereken 300 ezer forinttal zárták a kasszát. Ügy látszik, hogy az arany­vasárnapot — nemhiába hir­dették két héten keresztül! Pétervására szövetkezeti Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként kissé telsza* kadozó felhőzet, többfelé kisebb esővel. Várható Leg­magasabb nappali hőmérséklet, plusz 3, plusz 8 fok között. (MTI) Jugoszláv pártmunkások látogatása Egerben Vasárnap Egerbe látogat­tak a hazánkban tartózkodó jugoszláv pártmunkás-dele­gáció tagjai. Arnaudovski Ljupcsot, a Jugoszláv Kom­— NÉPFRONT tanácsko-' Zás Egerben. Az elmúlt hét végén tartotta meg ülését a Hazafias Népfront egri járási elnöksége, amelynek tagjai megtárgyalták a népfront kongresszusa előtt álló fel­adataikat. Az intézkedési t -vben meghatározott ja­vaslatokat Tóth Flórián, a járási népfronttitkár ter­jesztette az elnökség tagjai elé. ★ — KÖZÖS támogatás a káli. énekkarnak. A közel­múltban közös bizottság ala­kult a káli Bartók Béla Fér­fikórus munkájának támo­gatására. A helyi ktsz, vala­mint a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ vezetői jegy­zőkönyvbe foglalták, hogy közösen támogatják az egy­re sikeresebben szereplő együttest, s a fenntartásra szánt összeget az OTP egy önálló számlájára utalják át. ★ — BŐVÍTIK a kápolnai Hársfa vendéglőt. Nemsoká­ra befejeződik a bővítési munkálat. Eddig egyszerre csupán nyolcvan vendéget tudtak fogadni a forgalmas 3- as út melletti étterembe, most ezzel a bővítéssel dup­lájára emelkedik a kisven­déglő befogadóképessége. Magyar műbőr nyugatnémet autópiacon Évek óta számos nagy európai autógyár vásárol magyar műbőrt a gépkocsik belső borítására, kárpitozására, A CHEMOLIN­PEX Külkereskedelmi Vállalat képviselői most jelentős üzletet kötöttek a nyugatnémet VoLks- wagen-gyárral is. Eszerint a jövő évben 3 millió marka értékű mű­bőrt szállítanak a VW-kocsikra. A korszerű magyar kárpitanyag iránt a szocialista országokból is nagy érdeklődést tanúsítanak. A Volga menti autógyárak több szovjet gépkocsitípusra évi fél­millió, a csehszlovák Skoda-mű- vék pedig évi egymillió rubel értékű műbőrt vásároltak. A ter­vek szerint a Zsigulik és a Ju­goszláviában olasz licene alapján gyártott. Zasztava-kocsik ülései­re Is magyar kárpit kerül, PIACI Burgonya kilója 2,70—3,50-ig, burgonya 2 kg-os csomagolás­ban; 6,60—8,20 Ft, takarmány­burgonya 1,60 Ft, vöröshagyma 4— 4,60-ig, vöröshagyma 2 kg-os csomagolásban 10,40 Ft. fokhagy­ma 8—15 Ft. fejes káposzta 3.69 Ft, kelkáposzta 3,90 Ft, vörös- káposzta 4,30 Ft, karfiol 7,— Ft, gyökér 7,30 Ft, sárgarépa kilója 3,20 Ft, zeller 7,— Ft, karai áb 4,— Ft, cékla 4,30 Ft, fekete­retek 2.50 Ft, ecetes uborka 13—15 Ft. savanyú káposzta 8.— Ft, körte kilója 6,50—9 Ft, alma, piros, 4,40—7,00-ig alma, fehér, 2,50—5,50-ig. mák kilója 48,— Ft, lencse 26,— Ft, dió, héjas, 13—17 Ft, dióból 54—64 Ft, mandula­bél 70—80 Ft, torma kilója 15.—* Ft Zenes-táncos irodalmi műsor a Brody filmszínházban Vasárnap délelőtt rendezte meg az egri IV. számú, Gaga­rin nevét viselő egri általános iskola zenés-táncos irodalmi műsorát. A rendezvény véd­nökségét a szülői munkakö­zösség választmánya vállalta. A didaktikai szempontokat nagymértékben figyelembe vevő program elsősorban, a tömegprodukciókra, szavaló­kórusokra, táncszámokra, csa­pattornára, az irodalmi szín­padi együttesre, az énekkarra alapozott és így nem is ma­radt el a mozit zsúfolásig megtöltött érdeklődők előtt a siker. A hangszerszólók is megtették hatásukat, bár az elhangzott részletek itt-ott kilógtak a műsor hangulatá­ból. Dicséret illeti az irodal­mi színpad Gagarin-összeállí- túsán. és a Mező Imre-emlé- kezésen túl a Pászthy József tanár által vezetett énekkart, is, mert különösen a záró- számban érett produkciót nyújtott. Az egészében frappáns és jól pergő műsort. Kócza Im- réné tanár állította össze. Reprezentatív állami gazdasági bolt nyílik A rádió réklámmüsorai- ban gyakran hangzik el: ke­resse mindenütt az állami gazdaságok boltjait. Akik az állami gazdaságok boltjaiban vásárolnák megszoktak, hogy mindig jó minőségű áruk kö­zött válogathatnak, de a vá­sárló mór azért is hozzászo­kik az üzlethez, mert az ál­lami gazdaságok boltjait min­denhol az országban Kecs­keméttől Komáromig egyfor­mán alakítják ki. Heves megyében eddig mind­össze egyetlen Á. G. üzlet egy zöldségesbolt nyílt a Hevesi Állami Gazdaság kezdeme- nyezésére, ill. a Hortobágyi Állami Gazdaságnak egy húsboltja van Egerben. Ez azonban nem tartozik a szé­lesebb áruskálát fölvonultató üzletek közé. A Füzesabonyi Állami Gazdaság tervei között sze­repel egy reprezentatív cse­megeüzlet létrehozása. Az új üzlet a tervek szerint jövő tavasszal1 nyílik meg Eger belvárosában — a Marx Ká­roly utcában. Az üzlet az állami gazda­ságok boltjainak országos há­lózatába illeszkedik, formá­jában, belső kiképzésében is. A kereskedelmi egység azonban, nemcsak küUemileg szeretne méltó társa lenni a már meglevő üzleteknek. A Füzesabonyi Állami Gazdaságban az idén teljes ELŐSZÖR A JXEPUJSAGB4N! Karácsony vasárnapjától folytatásokban közöljük: A TOPlITZ T0 RESJTÉLYE­áruházában főleg szőnyegből, férfiöltönyből, kabátból 25 ezer forintos forgalmat jelen­tett az ünnepi nyitvatartás, a hatvaniban, a tavalyihoz hasonlóan 115 ezret, míg az egri Centrumban 159-et. Egyedül a hevesi nagyáru­házban panaszkodtak az aranyvasárnapra, mert a ta­valyi 100 helyett mindössze 70 ezer forintot hozott. Aho­gyan megtudtuk: ennek ko­rántsem valamiféle áruhi­ány az oka. Jnkább az, hogy itt, ebben a községben és a környékén az emberek vala­hogy nem szoktak még az ünnepi nyitvatartáshoz —, s inkább hétközben vásárol­nak. (—ni) Volt „ifik" búcsúja a KISZ megyei bizottságon Kedves, bensőséges hangulatú ünroepsüg keretében találkoztak tegnap, hétfőn, a KISZ Heves megyei bizottságának vezetői az ifjúsági mozgalomban több éven. át eredményesen tevékenykedő volt KISZ-megyebizottsági tagokkal és társadalmi aktivisták!tál. A megje­lenteket, közöttük Bári Józsefet és Lévai Ferencet, a megyei pártbizottság osztályvezetőit Né­meth László, a megyei KISZ-bi- zottság titkára üdvözölte, majd Kónya Lajos, a megyei KISZ-bi- zottság első titkára méltatta a ..veteránok” érdemeit, tájékoz­tatta őket az időszerű KISZ-fel­adatokról, a VIII. kongresszus határozatairól, amelyeknek meg­valósításához kérte a jelenlevőik további segítségét is. Végül aján­dékok és oklevelek átadásara ke­rült sor, majd baráti beszélgeté­sen idézték fel a megjelentek az ifjúsági mozgalomban eltöltött idejük legkedvesebb, legemléke­zetesebb epizódjait. „Nagyon szépen köszönöm, néni...” murristák Szövetsége szerve­zeti szabályzatával foglalko­zó bizottságának tagját, a JKSZ szkopjei városi bizott­ságának titkárát, a küldött­ség- vezetőjét, Rogelj Fran­cot, a Szlovén KSZ KB tár­sadalmi, politikai és ideoló­gia bizottságának tagját, Djordje Zsivotát, a Szerb KSZ KB eszmei-politikai bi­zottságának elnökét és Zsiv- ko Makovicsot, a JKSZ el­nökségének tanácsadóját megérkezésük után Trezse- nyik Sándor, az egri városi pártbizottság titkára és Bú­zás Lajos, a pártbizottság osztályvezetője fogadta, s tá­jékoztatta a város életéről. A jugoszláv pártmunkások: ezt követően a város utcáin tettek sétát, hogy megismer­kedjenek évszázados neveze­tességeivel, a fejlődés ütemé­vel. A delegáció tagjai a késő esti órákban utaztak vissza Budapestre. kapacitással megindult a nagyüzemi sértés kombinát termelése, amely évente ti­zenháromezer hízott sertést ad a népgazdaságnak. A nagy volumenű értékesítés mellett az áüami gazdaság saját üz­letén keresztül közvetlenül is elő szeretné segíteni a la­kosság jobb ellátását. Az új üzletben a tőkehús­árusítás mellett, a gazdaság saját feldolgozásé töltelék­árut és füstölthúst hoz for­galomba. A vásárlók külön­féle sajtok között és állami gazdasági palackozott borok között válogathatnak majd 1972. tavaszától. sz. a. A kis Poczok Gizella boldog perce..'. (Foto: Tóth Gizella) A kis oktatóterem székso­ra előtt egymás mellett áll a nyolc gyermek. Elöl a legmagasabb, aztán , a kiseb­bek, mint az orgonasíp ok. Valamennyien megszeppent tekintettel szemlélik a túlsó oldalon üldögélő sok idegent, akik az ő kedvükért jöttek el ezen a hétfői délelőttöm. Egyszerre — talán egy ap­ró jelre — az egyikük ver­set mond, a végén picit meg­hajol, s felderült, megköny- nyebbült arccal fogadja az elismerést, a tapsot. Szemé­vel követi az összeverődő te­nyereket, de hangjukat nem hallja. S azt sem, amikor a TIGÄZ Pattantyús-brigádjá­nak egyik nőtagja mond né­hány mondatot. Minden szót a szájról ol­vasnak le, s hálásak egy- egy megértett mondatért... A brigád tagok odalépnek a gyerekekhez, s kisebb-na­gy óbb csomagot adnak át nekik: egy teljes öltözet ru­hát. A kis kezek örömmel szorongatják az ajándékot, s boldogan viszonozzák az ar­cukra nyomott kis puszikat. Sorban mindenkinek... — A TIGÁZ tervezőitől azt kértük, hogy készítsék el a gázellátáshoz szükséges munkálatok tervét. Ök fel­mértek mindent, aztán ha­táridő előtt beállítottak a tervekkel. Amikor arról volt szó, hogy mibe kerül, kije­len ttetók: ez ingyen van... — mondja Vass László igaz­gató. — De a meglepetés csak ezután jött. A brigád tagjai azt is bejelentették, hogy a siketnémák általános iskolájába járó és a neve­lőotthonban lakó nyolc álla­mi gondozott gyermeket megajándékozzák a legszük­ségesebb ruhaneműkkel. S valóban, a TIGÁZ brigádjá­nak tagjai állták a szavukat, a legszebb holmikkal léptéik meg a gyermekeket. A legszebb pillanat a cso­magbontás. A kis Poczok Gizella boldogan vette át a szép cipőt, a csillogó csatos orkánkabátkát. Amikor min­den — ami most már az övé — a környező székekre került, kis szájával nehezen formálva a hangot, odabo­rult az egyik brigádtag ölé­be­— Nagyon szépen köszö­nöm. néni... (szilvás) FIGYELEM! • • Otfordalós kereszfrejtvény- pályázat gyermekeknek karácsonytól — szilveszterig ötfordulós keresztrejtvény-pályázatot hirdetünk gyere­keknek. Az első rejtvényt karácsonyi számunk Családi olda­lán közöljük, az ötödik, s egyben utolsó rejtvényünk lapunk szilveszteri számában jelenik meg. Beküldendő az öt keresztrejtvény megfejtése, egyszerre. A beküldés határideje január 7-e. A megfejtéseket tartalma­zó levelezőlapokra kérjük ráragasztani a rejtvény mellett közölt betűket is. A pályázaton csak e betűkkel együtt be­küldött rejtvények vesznek részt. A helyes megfejtést be­küldők között könyveket sorsolunk ki. Főnyeremény egy 12 kötetes kiskönyvtár. Hamm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága & a megyei tanács napilapja. — Főszerlces-tő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73 , 20-29, 24-44. Lapkiadó Vullalat 12-«* Gyöngyösi szerkesztőség: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és -kézbesítőnél. Heves megyei, Nyomda-Vállalat, Eger, Brúdy•Sándor utat 4. szám. Igazgatóé SÓLYMOS . indáit. 3» ott.

Next

/
Thumbnails
Contents