Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-19 / 299. szám
Megszívlelendő javaslatok A gyermekintézmények helyzete FIATALOK, VÁLASZÚTON ' A BIZOTTSÁG nem holott határozatot, mert erre lem jogköre, sem lehetősége nincs. Mindössze arra vállalkozott, hogy ráirányítsa a figyelmet egy mindennapi gondra, amely sokszor kikerül a gazdasági vezetők látóköréből, noha mint szülők, maguk is naponta érzik a helyzet visszásságát. A szak- szervezeti nőbizottság tanácskozásáról van szó, amelyen napirendre tűztek a gyermekintézmények helyzetének vizsgálatát. Köztudomású, hiszen sokat emlegetett tény, hogy a bölcsődei, de különösen az óvodai férőhelyek száma kevés. Sokkal több gyermeknek volna szüksége az óvodára, nem csupán megőrzésük miatt, hanem azért is, mert tapasztalatok bizonyítják, hogy jobban felkészíti az iskolába menő gyermekeket. Ismerve «* gondot, van is mozgolódás, társadalmi ajánlás, üzemi hozzájárulás az óvodai gondok megoldásához. S ha mutatkozik is helyhiány, falun és városon egyaránt, ami van, az azért jó, vagy legalábbis megközelíti a korszerű kívánalmaikat. Ebből egyenesen következik, mennyire égető az iskolai napközi otthonok helyzete. Ez nemcsak kevés, hanem ami van. az is korszerűtlen, a céloknak egyáltalán nem megfelelő. Egy kis statisztika magáért beszél: 1970-ben 176 napközis csoportban 5912 tanulót „őriztek”. És nem véletlen kifejezés, hogy őriztek, mert a napközik korszerűtlensége, zsúfoltsága sokszor csak a gyermekek megőrzését jelenti és nem többet. Nincs az a jól felkészült, lelkiismeretes pedagógus, aki a 40—46 fős csoportoknál a megőrzésnél többre képes. Ahhoz, hogy foglalkozzék a gyerekekkel, segítsen a nehézségek áthidalásánál, szinté egyénenként megtanítsa tanulni őket, sokkal jobb lehetőségekre lenne szükség. DE NÉZZÜK TOVÁBB a nőbizottság által készített statisztika számait. A 176 napközis csoportnak 113 terem áll rendelkezésére.' E termek kétharmad része nem erre a célra épült, hanem valamilyen más helyiségből, tanteremből, lakószobából alakították át. És ez ráadásul a jobbik megoldás mert ugyanakkor 63 csoportnak még csak átalakított terem sem jut, a gyerekek ugyan- aközt a négy fal közt, ugyanabban a padban töltik el a délutánt is, ahol délelőtt voltak. A gyerekek nyolc—kilenc órát töltenek el naponta ugyanabban a helyiségben, s a tanterem zsúfoltabb, mint délelőtt. Ráadásul nem egy esetben éppen a magas csoportlétszámok miatt két— három osztály gyermekeiből állítanak össze csoportokat, s ez szinte teljesen lehetetlenné teszi a velük való egyéni foglalkozást. Ilyen esetben a szülők segítsége, fáradozása sem teheti otthonossá a tantermet Rendkívül éles az ellentét az óvodai ellátás és az iskolai napközi otthon között És ez a mi gyermekközpontúnak mondott nevelési gyakorlatunkban egyáltalán nem jó. Számtalan példa van arra, hogy különböző közösségek. szocialista brigádok, vállalatok, intézmények ösz- szefognak az óvoda felszerelésének javítására.. Vizet vezetnek be, pihenőágyakat készítenek, játékokat vásárolnak. De ugyanaz a gyerek, aki az óvodában korszerű körülmények közt játszik, pihen és tanul, augusztus 30- án, szeptember 2-án már egészségtelen, zsúfolt napközis teremben ül, megfosztva a játék, a délutáni pihenés lehetőségétől. Pedig a hatéves gyerek attól, hogy egyik napról a másikra átkerült az óvodából az iskolába, még nem lett sem nagyobb, sem felnőttebb. A TANÁCSKOZÁS résztvevői szenvedélyesen beszéltek a gyerekek érdekeiről és javaslatokat is tettek, amelyékre érdemes lenne odafigyelni. Általában bevett szokás — mondták —, hogy üzemekhez, intézményekhez fordulnak segítségért és ez a kérés mindig visszhangra is talál. Így kerülnek az iskolákba televíziók, rádiók, vetítőgépek. De mennyivel többre jutnánk, ha nem elaprózva jutna el ez a segítség az iskolákba. Sokkal észszerűbb lenne, ha az üzemek, vállalatok és intézmények az iskolai napközi otthonok fejlesztésére szánt összeget egy helyen gyűjtenék össze. Igénybe véve a társadalmi segítséget, amelyre elsősorban az érdekelt szülők hajlandók is lennének, lehetőség volna egy-egy központi napközi felépítése. Egerben három-négy ilyen korszerű ebédlővel, pihenővel, klubbal és tanulószobával ellátott napközivel az egész város igényét meg lehetne oldani. Tudták a javaslattevők, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de ha minden összeget összegyűjte- nénk, amit egy-egy ötéves tervidőszak alatt elaprózva a napközikre költenek, minden ciklusban felépülhetne egy- egy ilyen napközi. És ezzel foglalkozni kellene, mert öt és tíz év múlva is lesznek gyerekeik, lesznek dolgozó anyák, s napiközi otthonra is szükség lesz. Született javaslat közelebbi dolgokra is. Nagyon helyénvaló lenne, ha valamelyik vendéglátóipar! vállalat létrehozna egy gyermekmen- zát. Mert amíg a kisebb gyerekek elhelyezése, étkeztetése, ha korszerűtlenül és zsúfoltan is, de nagyjából megoldott, a felsőtagozatos gyerekeknél egészen súlyosa gond. Hetedikes, nyolcadikos gyerekeket férőhely hiányában még ebédeltetésre sem vállalnak. Egyetlen diákétkező megoldaná ezt is. fis még egy statisztikai adat, amely azt mutatja, nem volt véletlen, hogy éppen e dolognak vizsgálatát tűzték napirendre: a megye gyermekintézményekkel való ellátottsága rosszabb az országos átlagnál, ugyanakkor fejlődési üteme — elsősorban az ipart tekintve —, meghaladja az országos átlagot; A SZAKSZERVEZET megyei nőbizottsága nem hozhatott határozatot, mert erre lehetősége nem volt De ami ott elhangzott az nagyon megszívlelendő. Mindazt, ami elhangzott, az anyai felelősségérzet mondatta velük, s a gyermekek jövőjének féltése. Deák Rózsi Tizennyolc éves korban, érettségi előtt nem könnyű pályát választani, hiszen a döntés — aikár megfontolt, akár hirtelen jött — nemegyszer egy életre meghatározza a fiatalok sorsát. Mi befolyásolja őket elhatározáskor, képesek-e tárgyilagosan felmérni képességeiket, igénylik-e a felnőttek, tanáraik tanácsait, érett útmutatását? Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Szakközépiskola negyedikeseit kértük meg, hogy válaszoljanak ezekre a kérdésekre. S, hogy megközelítőleg teljes legyen a kép: igényeltük tanáraik meglátásait is. Igények és valóság Kapuszta Edit tanulmányi átlaga 4,7, Debrecenbe, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemre, vegyész szakra szeretne menni. — Sajnos későn határoztam így. Korábban ugyanis a humán tárgyak, közülük is elsősorban az irodalom vonzottak. A négy« átlaga Bitói Adél jogász akar lenni: — Előbb, évekig c tanári hivatás érdekelt, úgy döntöttem, hogy magyar—német szakos középiskolai tanár leszek. Nemrég változtattam elhatározásomon. Kovács Évát csak négy tízed választja él a kitűnőtől, orosz tagozatos osztályban, tanul, mégis magyar—népművelés szakos szeretne lenni: — Én. is Debrecenbe, a Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkeztem. Korábban a magyar—történelem szak volt szimpatikusdbb számomra. örsi Tamás legjobb átlageredménye 4,3 volt Nem kis erőpróbára vállalkozik: közgazdász akar lenni, Pécsre jelentkezett: — Eredetileg a mérnöki pálya vonzott, de rá kellett jönnöm, hogy nem megy a fizika, ezért is hagytam ott a Gárdonyi Géza Gimnáziumot, s átjöttem ide. — Mi fantáziát látnak a választott pályában? — kérdeztem mindannyi üktől. A vegyész szakra jelenik», ző Editet a kémia ejtette rabul, vegyész azért lenne, mert akkor nagyüzembe kerül, úgy véli: itt alkotó munkát végezhet. Adél nemesnek tartja a védőügyvéd! hivatást, asért, mert embereken segíthet. Éva nem nagyon ismeri a népművelői munka jellegét Talán a leendő közgazdász a leghatározottabb mindamnyiuk közüL Választott hivatásukat mégsem ismerik kellőképpen, túlontúl idealizálva közelítik meg. Ki volt az ösztönző? Épp emiatt faggattam őket arról, hogy önállóan vagy más befolyására, tanácsára, érvei nyomán határoztak-e. Edit: A tanárnőm, dr. Orosz Emőné ajánlotta. Adél: Nagynéném magyar —német szakos tanárnő, ő beszélt le arról, hogy pedagógus legyek és a szakját válasszam. Édesanyám a megyei bíróságon dolgozik, a gazdasági hivatalban. Sokszor bejártam hozzá, otthon is beszélt az érdekesebb ügyekről. Tanácsára döntöttem így. Éva: Osztályfőnököm javasolta, hogy a magyar mellé a népművelés szakot válasz- szám. Otthon, Taxnaléleszem, sűrűin megfordulok a kultúr- házban, az igazgatónő, a költő Utassy József félesége is ,beszélt a falusi népművelés szépségéről, szerepéről Tamás: Sem szüleim, sem az iskola nem befolyásolt, úgy érzem, hogy egy fiatalember tizennyolc éves korában már képes önállóan tájékozódni, dönteni. Es ha nem sikerül..? Más szóval fogalmazva: vajon felkészültek-e az esetleges kudarcáé a pályavá/- 1 aszták. A véleményeket érdemes idézni. Edit: Ha nem vesznek M, akkor Budapestre, a Könnyűipari Felsőfokú Technikumba jelentkezem. Ha ez se megy, úgy várok agy-két évet, de nem adom fel. Hogy közben hol dolgozom, az teljesen mindegy, nem is gondoltam rá eddig. Adél: Tudom, hogy sem lesz könnyű jogra bejutnom, hiszen a kitűnők között is válogatnak. Én mégsem adom fél ha kéO, három évet is várok. Éva: Amíg Mvesaiek, addig képesítés nélküliként dolgozom valamelyik iskoláiban. Más lehetőség nincs, hiszen az irodák zsúfoltak. Véleményem szerint egy-két év nem kiesés. Tamás: Ez jelenti a legkisebb gondot számomra, rólam. ugyanis két évig gondoskodik a honvédség. Huszonnégy hónap alatt lehet gondolkodni a sikertelenség okain. Utána még mindig van idő az újrakezdésre. Pályaválasztók — felnőtt szemmel A fiatalok döntöttek. Hogyan ítélik meg elhatározásukat, azok, akik négy éven át foglalkoztak velük, igyekeztek helyes irányba terelni érdeklődésüket: az ceztalyíő- nókök, a tanárok? Barta Ida míyaváSasatíM felelőse az iskoláinak: — Eljutott hozzájuk ktSbe* a teljes tájékoztató anyag. Akik még ekkor asm tűritek dönteni, szokat, külön figyelemmel kísértük. Meghívtuk ide a megyei péiyavélasztátá tanácsadó munkatársait, hogy a megfelelő vizsgálatok után ajánljanak reális, képességékhez mást lehetőségeket. Nagy latsamé «ztály tónak: — A ssffiöí betotyáí! e&6 osztálytól felfelé csökken, érthető, hogy áss iskolának kell segítenie. A pályaválasztás az osztályfőnöki órákon állandóan téma. A legnehezebb realitásra, c valódi képességek felmérésért szoktatni a gyerekeket. Osztályomban elsős kodban még 15 orvos jelölt volt Ma már csak négy jelentkező van. Tennivaló azért akad az elkövetkező évekre is, mert s pó- lyamlasztást irányító munkát sosem lehet elég jól végezni Es valóban nem vitatható, mert a fiatalok választása — ezt igazolta a beszélgetés to — nemegyszer megfontolatlan, ötletszerű, leendő hivatásuk lényegét nem ismerik pontosam, a sikertelenségre nem készültek fel Miattuk érdemes többet törődni velük, hiszen, a fiatalkori döntés úgyszólván egy életre meghatározza jövőjüket Pécsi btváa SÖTÉTSÉGBEN Bolya József csütörtökön te kint dolgozott á havas erdőn. Nehéz rönköket rakott teherautókra egész nap. Káromkodott és kiabált a vasszánkót vonszoló lovaikra, abba is belefáradt teljesen. A többiekkel együtt autón jött hazafelé, s a járművet megállították a kocsma élőt. Szilvapálinkát ittak, sör kíséretében. öt óra körül lehetett az idő, amikor otthona küszöbét átlépte. Nem sokkal később az udvaron rátámadt édesapjára, öklével az arcába csapott, azután fojtogatni kezdte. Az apánál kés volt és Bolya Józsefet mentőautóval kellett az egri kórházba szállítani,A kórházban Baleseti sebészet. Odakint havat kavaró, metsző hideg; idebent kellemes meleg a kórtermek ajtói nyitva. Nemrég kongatták el a delet. Edénycsörgés, szürcsölés mindenfelé. A 10-es szobában is. — Jó napot és jó étvágyat kívánok. — Csendes morgás az edények felett. — Bolya Józsefet keresem ... — Én vagyok —- szól az ajtó meletti második ágyról. Csontos, nyegle arc, mély gödrű szemek. Van valami furcsa a tekintetében, de nem tudom mi, mert mindjárt az arca elé emelt alumínium tálkába mered, Levest, vagy valami főzelékfélét kanalaz. — Ha evett, majd jöjjön ki hozzám. Itt a folyosón várom... A várakozási időt beszélgetéssel kurtítga- tom. Dr. Vájvi Mihály osztályvezető főorvos már telefonon tájékoztatott betege állapotáról, s most előszobáin is elmondja diagnózisát: — A mellkasát érte szúrás, tie nem hatolt be a mellkasüregbe, iranya a húsban elcsúszó. Nem veszélyes. Két nap múlva hazamehet. Bal karján is vannak szúrásnyomok, de azok jelentéktelenek. Egyébként ittas volt, amikor a kórházba beszállították. Bolya József úgy ül le a padra, hogy szembe fordulva beszélhessen velem. Harmincnyolc éves. Nem kerüli a tekintetem. — Mire kíváncsi? — A csütörtök estére. — Ügy öt óra tájban érteim haza. A hátsó konyhában, ahol ilyenkor vagyunk, ott volt a feleségem, az asztalnál egyik sógorasszonyunk, meg apám. az öreg. Mostam volna a kezemet és csodálkoztam, hogy a kisebbik, hathónapos fiam alszik, pedig ilyen tájban nem szokott soha. Tudakoltam az «kát. Feleségem elbőgte magát akkor láttam, hogy egész piros a szeme körül as arca. Egész nap zavarták a gyereket, nem hagyták aludni, mondta. Ki nem hagyta? De erre már az öreg állt is fél az asztalitól és lépett id az ajtón. Utána mentem, saépen megfogtam a karját, jöjjön már vissza, beszélgetni akaróik, hová megy?! De akkor mór éreztem is a két ütést a karomon. Csak amikor mellbe szúrt és véreand kezdtem, akkor láttam, hogy kés van nála. Kiabáltam segítségért Valaki elszaladt orvosért, más meg a rendőrséget értesítette. — Nem védelemből szúrt az öreg? — A rendőrségien azt mondta, védelemből. El is engedték..-.!! — Maga fojtogatta az apját és azért kapott szúrást nem? — Ha én akkor őt meg alkarom fojtani, biztos lehet benne, hogy meg is fojtom. De hát ő tiport le engem... ! — Máskor is kezet emelt az apjára? — Telekürtölte már a falut, nemegyszer, hogy megütöttem, megvertem. — Természetesen az egész csak hazugság volt, ugye... ? — Egyszer lagziból mentem, haza, vdlit bennem valamennyi ital, ő megpirongatott és összeszólalkoztunk. Meg akart ütni, de ellöktem magamtól. Beesett az ajtó mögé a sarokba és úgy magára rántotta a széket, hogy az egész arca kék, meg zöld lett. Erre is az híresztelte, hogy én vertem meg Pedig ugye, ő rántotta magára a széket, — Tehát nem azon a csütörtök estén kezdődött a „dolog”? — Egész pontosan már akkor elkezdődött, mikor édesanyám meghalt. Végképp elromlott közöttünk a viszony múlt év december 15-én, disznóvágáskor, amikor ő, meg a feleségem szülei is megtudták tőlünk, hogy szaporodik a család. Egyik ólairól se akartak beleegyezni, hogy még egy gyerekünk legyen. Nézze, én is egyke vagyok, tudom mit jelent egyedül lenni, testvér nélkül. Nem szántam ilyen sorsot a 12 éves fiamnak! És hat hónappal ezelőtt megszületett a második fiunk is. — A második unoka nem hozott semmi enyhülést maguk és a szülők között? — Semntít.EI Feleségem szülei nem járnak hozzánk, az öreg pedig annyira megharagudott, hogy csak a legszükségesebb esetben szólt hozzánk. Gondolom igen érzékenyen érinthette a dolog, mert ahogyan tudom, nősülésen törte a fejét. A négytagú család mellé, ugye, nem hozhatott még egy idegent asszonyt is a házba! De most már majd vihet, ahányat csak akar, elmegyünk arról a portáról és feléje se nézünk. Tőlem akár a kutyák te húzhatják. — Sárga villanást látok a szemében. — Azt kapja, amit érdemei. Örök jegyeit vágott azzal a késsel a mellembe, s ezt míg élek nem felejtem el! Á faluban Erdőkövesd szép kis falu a Tárná mentén. A település szinte már teljesen összenőtt, egybeépült nagyobb szomszédjával, Pé- tervásárával. Lélekszáma az ezret tán eléri, Az emberek jól ismerik egymást. Ami azon a csütörtök estén a Bolya-pprtán történt, megütközést váltott ki mindenkiből. A nagy többség ugyan józan mértékkel és megvetéssel beszél a Vérontásról, de a 38 éves fiút hibáztatja a 70 éves apja ellenében. — Akaratos, erőszakos és hirtelen természetű a Józsi. Akár a gázoshordó, elég egy szikra és már robban az egész ember. — Nemegyszer megverte a feleségét te. Aki asszonyra kezet emel, az nem tartja bűnnek az apaverést sem! — Mindent megkapott az a fiú a szüleitől, csak az intelligenciát spórolták el tőle fukarul..-.! — Agresszivitásért, vagy kegyetlenségért nem kell elmennie a szomszédba! Mert nem késsel akarta-e leszúrni a tsz-ben az állat- tenyésztési vezetőt?! És miért? Azért csupán, mert „nem egyeztek”. Nem ő verte-e vasvillával a tehenészetben az állatokat, hogy ne szopják el egymás tőgyéből a tejet? Vagy itt van a legutóbbi esete: baltával verte fejbe az erdőgazdaság egyik lovát, mert nem a kedvére húzott szegény pára. Hogyan hinném hát el, hogy szépen megfogta az apja kar- gát: „tessék jönni, beszélgessünk,,»» ’ És az apánS mit mondanak? — Köztiszteletben álló, dolgos, rend« ember. Nem volt annak senki emberfiával baja, összetűzése, mióta él. Amióta megalakult a tanács, azóta ő tanácstag. A termelőszövetkezet vezetőségének is tagja. Arra az emberre az ellenségei sem tudnak mondani senor, mi rosszat Á Bolya-porfán Az jár az eszemben, amit a megszűrt ffö mondott a kórház folyosójának padján: „Nézze csak meg, milyen palotákban laknak a velem egykorúak, a mi házunk ahhoz képest egy gunyhó!” Keresem hát ezt a guny- hót. s. Hosszú, tomácos épületet, tágas, gangos házat találok természetesen. Rendiben tartott, tiszta udvar. A házban négy szoba van. Ebben nem férhetett meg az öt ember. Különösen nem férhetett meg egymástól két ember: a fiú és az apa. — Azon a csütörtökön az egyik szomszéddal kályhát állítottunk be abba a szobába, ahol a 12 éves unokámmal aludtunk. Eddig fűtetlen szobában feküdtünk-keltünk. Biztosan zörögtünk is, felébredhetett a kicsi. De azért egy fiúnak még nem kellene fojtogatni az apja torkát. Az volt a baj: a kályha! Fiam megtiltotta, hogy a szobában be- fűtsek. Megtiltotta a saját házamban, a szobában, ahol alszom. Költöztem volna tán ki a disznóólba? Ki tudja, meddig élhetek még, ez a ház csak az övé lehet, nincs más örökös. Miért kellene ráíratnom még az életemben? Kapok tűrhető nyugdíjat s dolgozom meg mindig, havonta a tsz-bőt haza viszek mellé 1500 forintot. Azt szerettem volna, hogy egy erszényünk legyen mindnyájunknak. Régóta nem mosnák: ram és hosszai ideje nem is főztek számomra. Konzernen élek. —- Miért szűrt a késsel? — Meg akart fojtani és csak a szúrásra engedett el. Sokszor összetört már engem a fiam. Hálából, fizetségül, hogy érte küszködtem, hogy felneveltem. Engednem kellett volna, hogy megfojtson. Nagyon sajnálom, hogy nem engedtem •. ■ Sokkal jobb lenne, mint ekkora szégyennel élni.. t! ★ Kék szikrázással csillog a hő a napsütésbán. — Hányán élnek még —■ sötétségben.-.? Patafcy Orr*
