Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-16 / 296. szám

Munkája nemcsak alkotás volt Laborcz Ferenc: Fazola Henriit. (Részlet) A 63 éves korában, tragi­kus hirtelenséggel elhunyt Laborcz Ferenc szobrásza- tunk egyik kiemelkedő alak­ja, a munkásságáért Mun- kácsy-díjjal kitüntetett mű­vész. Alkotóereje teljében volt még, kivitelezésre váró tervek, ötletek egész sorát vitte el örökre közülünk, reánk hagyva azonban több évtizedes munkásságának eredményét: egy olyan élet­művet, amely így. csonkán is, hazánk kultúrkincsének értékes részét alkotja. Alig több, mint egy éve, hogy Eger város közelebbről is megismerkedhetett a piű- vész alkotásai val. A Gárdo­nyi Géza Színház aulájában rendezett tárlaton a művész szinte minden jelentős alko­tását megtekinthettük: az or­szág különböző városaiban felállított műveinek fotója, vagy eredeti terve szerepelt a csak kiállítótermekből is­mert alkotásai mellett:. Az égri tárlat kitűnően repre­zentálta Laborcz Ferenc sok­oldalúságát, Törekvéseiben egyértelműen konstruktivista volt ugyan, de anyagát te­kintve, amelyben a konst­ruktív formáit beleálmodta, a legszélesebb skálán mo­zogtak szobrai. Minden anyaggal mesterien bánt. Torzói (amelyeket szintén láthattunk Egerben) éppen olyan meggyőzőek voltak, akár fából, akár kőből fa­ragta a művész, mint a bronz kisplasztikák egész sorozata. A fa volt az anyaga, amikor a makrovilág tömören össze- ? fogott képét mintázta kéít domborművén, az Ég és Föld című munkáin. S köbei véste a mikrovilágból vettt témáját, a Kristályokat. Min- ” dig megtalálta a legmegfele­lőbb anyagot kompozíciójá­hoz. Nem véletlen, hogy annyira ragaszkodott eredeti | elgondolásához akkor is «mikor éppen az Eger város számára készülő Fazola-szo- borról volt szó. Végül is, sok harc árán, de elérte — amint ezt ő maga egri kiállításának megnyitóján tartott beszédé­ben elmondotta —, hogy ter­ve szerint, az egyik legnehe­zebben megmunkálható anyagból, krómacélból ké­szült el az alkotás, amely az­óta az egri IV-es számú is­kola területén áll. Láthattuk bronz kisplasztikáinak egész sorát, de a két fogalom, a kisplasztika & a bronz, még­sem volt egyértelmű, egy­hangú összefonódottságban tevékenysége során. Kis mé­retű kompozíciói között ta­lálkoztunk alumíninumból készültekkel, s bronzból is alkotott köztéri szobrokat. A Madár című munkája pél­dául a vadászati világkiállí­tás területén a bronzplaszti­kák legjobbjait képviselte. Munkája nemcsak az alko­tás volt. A fiatal generáció tanítását vállalta, amikor a Dési Huber rajzkör tanára lett. Oktatói tevékenységét éppen olyan lelkiismeftetesen végezte, mint művészi mun­káit. Az ifjú generációtarra nevelte, hogy értékes életet éljenek, mondván: „Addig értékes az élet, amíg a ter­mészet örök nagy megújho­dásának cselekvő részesei lehetünk: ezt nem a kor ha­tározza meg.” És jó mester módjára példát is mutatott. Haláláig cselekvő életet élt: utolsó tárlata alig három hó­napja nyílt meg. S a bemu­tatón kiállított tervek nyo­mán azt . hitte mindenki, sok alkotással gazdagítja még hazánkat. Sajnos, nem így történt. Alkotásainak sora megszakadt. A reánk maradt hagyaték értéke azonban így is örök, mert már életében tisztán látta, (s mindig esze­rint alkotta szobrait), hogy: „Egy mű értékét az határoz­za meg, mennél mélyebbre nyúlnak a gyökerei, és men­nél messzebb érnek az ágai.” Cilikén Bálint Nyikolaj Nyekraszov emlékezete Nyikolaj Nyekraszov, az orosz forradalmi demokrácia legjelesebb költője, százötven éve született. Közéi negyven éves irodalmi munkássága, fáradságot nem ismerő iro­dalomszervező tevékenysége mély nyomot hagyott kortár­saiban és utódaiban egyaránt. Többféle irodalmi műfajjal is próbálkozott. Nyekraszov rendkívül széles skálájú köl­tői tehetsége elsősorban azok­ban a verseiben jut kifeje­zésre, amelyekben a parasz­tok és a városi szegénység nyomorúságos életkörülmé­nyeit tárja fel. Költeményei realista képet festenek a múlt század közepének Oroszorszá­gáról. Szerelmi lírájában is találunk, költői remekeket. Ars poeticáját legvilágosab- ban a Költő és a polgár c. versében fejtette ki. A köl­tőnek vezérszerepet kell be­töltenie népe életében, s lírá­jával gondolatébresztővé vál­ni. Nyekraszov a társadalmi haladásért minden harcot vállaló, a szebb holnapért merészen kockáztató, az eset­leges bukásokban is az újra­kezdést álmodó életfelfogást hirdeti. „Tehetséged akármi gazdag, Mutatni, csillogtatni kár, Hisz lázas munkából fogan csak Az életserkentő sugár”. (Fodor András fordítása) Nyekraszov költészetével új korszakot nyitott, hiszen poli­tikai lírája a haladó értel­miségiek, a raznocsinyecek forradalmi gondolatait nép­szerűsítette. A nemesi szár­mazású író műveiben a ple- bejusi elkötelezettség domi­nál. Jól illusztrálja mindezt az Elfelejtett falu c. meste­rien ironikus verse, amely képeket villant fel az „elfe­lejtett” falu életéből. Az öreg anyóka háza roskadozik, a parasztok földjéből csalárd módon lefaragnak, a bájos Natasa férjhez akar menni —, de minden a bárótól függ, aki Pétérváron székel, sakit a faluban még sohasem lát­tak. A vers remekbe szabott, már szarkazmusba hajló be­fejezése világosan érzékelteti, hogy a parasztok nem vár­hatnak semmit az egészen más világban élő földesúrtól. „Végre egyszer látják: út porán keresztül Hat-lovas fogattal parasztszekér gördül. A hosszú szekéren tölgykoporsó búsul, Benne van az úr és mögötte az ú) tir. Ezt siratták, amaz szemét törölgette, Kocsijába ült és elhajtott Pityerbe”. (Fodor András fordítása) Szép nekrológ-költemények­ben emlékezik meg kiváló kortársairól és harcostársai­ról, s néhány strófában is művészi sűrítéssel fel tudja villantani Belinszkij, Dobrol- jubov, Gogol és Turgenyev emberi és írói értékeit. Élete vége felé lírája el­komorul, s néha a kétség hangja is felüti fejét. Az Elé­gia c. verse példázza ezt a legszemléletesebben. „A népnek adtam én költői szent hevem Lehet, hogy meghalok, s nem ismeri nevem”. (Gábor Andor fordítása) Nyekraszov a nagy elődök, Puskin és Lermontov nyom­dokain indult el, de újrafo­galmazott témáival, formai gazdagságával a múlt század második felében a líra meg- újítójává emelkedett, s költé­szetével mintegy előkészítet­te az utat a huszadik század másfajta, Majakovszkij-típu- sú forrad almiságához. Különleges helyet foglal el irodalmi munkásságában a Ki él boldogan Oroszország­ban c., befejezetlenségében is monumentális poémája, amely hű és találó képeket fest — hét vándorló paraszt életén keresztül — a XIX, szazad második felének orosz valóságáról. A mű a költő né­piességének kiteljesülése, sőt a poémában harmonikus egységbe szerkeszti a népies klasszikus költészetet. A költő Nyekraszov el­választhatatlan az irodalom- szervező NyekraszovtóL Hosszú évekig szerkesztette a múlt század legkiválóbb orosz irodalmi lapját a Szovre- mennyik-et (Kortárs). E fo­lyóiratban hirdette Csernyi- sevszkij és Dobroljubov is forradalmi ideológiáját és munkatársai között találjuk a klasszikus orosz irodalom olyan veretes nagyságait is, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Herzen és Turgenyev. A Szovremennyik betiltása után áldozatos tevékenységét az Otyecsesztvennije Zapiszki (Hazai feljegyzések) c. saj­tóorgánumban folytatja. Nyikolaj Nyekraszov költé­szete, kritikusi és irodalom- szervező munkássága egy korszakot jelent. Egész éle­tét az oroszországi viszonyok megjobbításának szentelte, merész volt lírájában és bá­tor harcaiban, )rA tudás út­ja” c. versében mintegy ösz- szefoglalja — az utókornak is szóló —, a jóra és nemes­re törő, a fényesebb jövőért minden áldozó emberhez in­tézett költői üzenetét: „Hát indulj I kint a nagyvilágban Van sok nemes szív is, ne féljl Percig ne csüggedj: aki bátran Előre tör, az célhoz ér", (Képes Géza fordítása) Dr. Hekli József A VEINEK -6. VEINER Egri utcák, egri utcák Kedvesek, szépek, festői házakkal. Falai között tör­ténelmi emlékekkel. Ezek az egri utcák. Sárosak, veszélyesek, kes­kenyek. Felbontották, kivés­ték. balesetveszélyesek. Ezek is egri utcák. Mostanában ismét naponta hoz a posta leveleket, két­ségbeesett lakók, járókelők, aggódó anyák írják. íme egy- kettő mutatóban: „Kérem, ha hetséges, nézzék meg, mi­lyen veszély fenyegeti a 9. számú általános iskola tanu­lóit, a Szovjethadsereg útja 58. számú ház előtt...” „Tessenek kijönni a Bárány utcába. Megkezdték az út ja­vítását. Sok-sok reklamálás­ra, megjelent egy markológép és több munkás, s utánuk 12 méter hosszú, nyolcvan cen­ti mély szakadék tátong ...” Vagy: „Szeretném felhívni fi­gyelmüket, hogyan néz ki ut­cánk a Béke mozitól felfe­lé ...” „Megépült a két szép irodaház a Klapka utca Men­tőállomás felőli részén. Autó­parkoló-helyet csináltak előt­te. s ezzel ráegszüntetiék a gyalogjárót. Ezen a részen csak a gépkocsik között kí­gyózva lehet bujkálni és ket­tős óvatossággal, mert ugye a parkírozóhelyen a gépkocsié az előny.” A kéréseknek megfelelően egy két helyre el is látogat­tunk. Végigegyensúlyoztuk magunkat a Vöröshadsereg Fordította i Kassai Ferenc távozott. Rövidesen ismét feltűnt egy rozzant létra- társaságában. Kabátját Sztasz karjára kanyarítva Szaveljev a fához támasz­totta a létrát és gyorsan felmászott rajta. — Itt ült? — kérdezte. Jßpfll. december 1C» csütörtök utca és a Szederkényi utcag sarkán levő keskeny földcsí-J. kon, vigyázva, hogy bele ne | csússzunk a gázcső méteres} árkába. Megálltunk a Bárány \ utcai „szakadék” szélén, rop-1 pant kalandos volt ez is.f Együtt szidtuk a lassú mun-1 kát a Kapás utcaiakkal, ahol | már hetek óta nem lehet köz- r lekedni, s valóban nem ideá-1 lis megoldás a Klapka utcai | parkolóhely sem. Nem is be- | szélünk már a Lenin út vas- } úti bejáró előtti ároksoráról. | Itt csak az úttesten lehet köz- r lekedni. 4» Mindenki tudja, hogy aí- közművesítés, a gázvezeték í lerakása, a parkírozás, áthe-1 lyezés, útszélesítés mind-g mind a növekedés vele járó- ja. Ha bővítik például a gáz-£ vezeték-hálózatot, nyilván ki | kell ásni hozzá az árkot. Ezt | mindenki megérti. De azt S már nehezen, hogy hetekj; múlva is ott tátong az árok, f korlátok nélkül, fedetlenül. | Egyes részeken — túlzás nél- j; kül! —, életveszélyesek! 4 Mikor érünk el oda, hogyt a tanács illetékes osztálya — | amely egyébként minden ■■ esetben kötelezi az érdekelt £ ásó, bontó vállalatot az ere-} dei állapot visszaállítására l —, végre is hajtja saját ha-1 tározatát. És mikor érünk ;; oda, hogy nemcsak az ásásra ;> kerítenek gyorsan embert és költséget, hanem az árkok be- r temetésére is. Akik hetekig, | sok helyen hónapokig járnak » ilyen utcákon, bizony egyre ? fogyó türelemmel és növek-g vő aggodalommal nézik a be-1 omló szélű árkokat. i Vajon a felelős csak akkor \ kezűi slő, ka végzetes baj. történik? —4. —■ 34. A Köztisztasági Hivatal Dzerzsinszkij kerületi kiren­deltségénél a kedves disz­pécsernő készségesen átla­pozta a jelentéseket és kö­zölte, hogy február 14-én, kedden reggel 8 és 9 óra közt a MON 17—46-os hó­kotrógép dolgozott Vladiki- nóban. — A kérdést kimerítettük — szólt Szaveljev a belépő Tyihonovhoz. — A gyerek nem hazudik. Valóban ott járt a hókotrógép. — És mit jelent ez? Nem biztos, hogy valóban a hó­ban találták a puskát. El­lenőriznünk kell. — Mit? — Meg kell keresnünk az elesett varjú tetemét. öl­tözz, indulunk. A kisfiúk megmutatták a helyet, ahol eltemették ál­dozatukat. — Életemben először ve­szek részt effajta szertar­táson — dörmögött Sztasz. Csalódás várta őket: a go­lyó nem volt a varjúban. Tyihonov már-már szedte a sátorfáját, de Szaveljev, aki kifogyhatatlan türelemtarta­lékokkal rendelkezett, szapo­rán akcióba lépett: — Hol ült a varjú, amikor rálőttetek? — kérdezte a gyerekeket. — Ott, azon az ágon — Szerjozska a juharfára mu­tatott. — Várjatok itt egy percig — mondta Szaveljev ás gondterhelt arckifejezéssel — Ott, és szivarozott! — jegyezte meg nem minden ingerültség nélkül Sztasz. — Egy kicsit arrébb, bal­ra’ — tette hozzá Szerjozs­ka. Szaveljev zsebkendőt hú­zott elő, óvatosan lehámozta a i'akéregre tapadt havat. Orra eltűnt az ágak között. Tyihonov elmosolyodott: „Mint egy harkály” gon­dolta. Szaveljev köziben foly­— Szép kis munkát adott nekünk az ön Szavelievje — mondta a lány. — Fordított sorrendben kellett ellenőriz­nünk mindent, hiszen csak azokat a puskákat tartjuk nyilván, amelyekhez fegy­vertartási engedély is van. Az önt érdeklő puska nem szerepel a nyilvántartásban. Holnap megküldöm az írás­beli jelentést is. »Így ésszerű — gondolta Tyihonov. — Aligha dob el valaki egy nyilvántartott fegyvert De a tulajdonost mégis elő kell kerítenünk, bármi történik is. Ez mosta legfontosabb!” Tyihonov belépett irodá­jába, felkattintotta az asz­tali lámpát. A gyenge vilá­gításban nem tűnt olyan ba­rátságtalannak a helyiség. Jegyzetfüzetet vett elő az asztalfiókból, fellapozta, a telefonkagylóért nyúlt. — Halló, központ? Kap­csolja Tálát. Hohlovot ké­rem a bűnügyi rendőrségtől. Hohlov máris a vonalban volt, mintha csak a hívást várta volna. — Hogy vagy, Tolja? — kérdezte Sztasz. — Figyelj ide, nagyon fontos és na­gyon sürgős kérésem van. Keresd fel kérlek a Fegy­vergyár kereskedelmi osztá­lyát. Van nálam egy puska, TOZ—17 mintájú, a száma Vera—Borisz 806237. Legelő­ször is állapítsd meg, mikor készült, melyik sorozathoz tartozik. Azután tudd meg, melyik raktárnak küldték el a sorozatot. A raktárban már könnyen rábukkanhatsz a vevőre is. Felírtad a szá­mát? Megteszed? Hát per- szel hogy nem most rögtön, értem én. De holnap feltét­lenül várom a hívásodat! A raktári másolatot légy szi­ves küldd el a futárral. Kö- szőnöm, Tolja. Tyihonov felsóhajtott. ) CSÜTÖRTÖK „A fegyverszakért® vizs­gálat megállapítása szerint a fiatalkorú Gafirovnál ta­lált töltények teljesen meg­egyeznek azzal a tölténnyel, amelyet február 23-án ope­ráltak ki a jegyzőkönyvben feltüntetett juharfa ágából, de keménységüket és vegyi összetételüket tekintve kü­lönböznék a T. Sz. Akszjo- nova holttestében talált go­lyótól. . Tyihonov félretólta a fegy­verszakértő jelentését. „Min­den világos. A fiúk ártat­lanok. Nevetséges, de egye­lőre ártatlanokat hajszol­tunk: Pankovát, Kazancevet, MurtazM. ..” (Folytatjuk.) tatta a tisztogató hadműve­letét. — Megvan! — kiáltotta.—. Itt a nyílás. Kiszedjük be­lőle? — Hazavihetjük a fával együtt — felelte Sztasz. — Ha elbírod. Ha nem, akkor szedd ki. De előbb talán gyere le és szerezz szerszá­mokat. Meg tanúkat. Szaveljev dühösen ráncol­ta homlokát, miközben be­lebújt a kabátjába: — Tanúkat, ebben az or­dító hidegben? Ki fog rá vállalkozni? — Ne hőbörög), a tárgyi bizonyíték érvénytelen ta­núk nélkül. Te is tudod. Munkára fel!... Tyihonov sovány, egyenes tartást! lányba ütközött a folyosón: az engedély-osz­tály inspektorába. — Jó estét, Gálocska — mondta. — Épp magához ké­szültem. Ellenőrizte Szavel­jev leletét?

Next

/
Thumbnails
Contents