Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-19 / 273. szám
Versenyben nz ünnepélyességért Hogy emlékezetes legyen a névadó ünnepség «Testvéreink számvetése" Egyedülálló kezdeményezés történt Gyöngyösön a művelődési házban. A Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda meghirdette pályázaton, hét általános iskola alkalmi együttese vett részt, mellettük egy óvoda és a zeneiskola csoportja félhivatalos bemutatót tartott. Szinte nagyüzemben folytak a névadó ünnepségek, éppen úgy, mint a valóságban: a nemzetiszínű vállszalagos anyakönyvvezető 'közreműködésével, szülők és névadó szülök jelenlétében, de még a pólyásbaba sem hl- . ányzott. „ö” volt az egyetlen nem élő. Egyik műsor a másikat követte, és ennek a megállás nélküli ünnepségsorozatnak nemcsak az volt az előnye, hogy könnyebben lehetett dönteni a sok jó közül, hanem az is, hogy élesebben han gsúlyozta az esetleges töréseket, félrecsúszá- sokat. Azaz: módot adott az általánosítások megfogalmazására is. Erre pedig nagy szükség volt, hiszen a ma társadalmi valóságának megfelelő tartalmú családi ünnepségek megrendezésében még nincs elegendő gyakorlatunk. (Sokszor csak a szándék dicsérhető, a megoldásban már több kifogásolnivaló akad. Ezért is üdvözlendő a gyöngyösi kezdeményezés, amire odafigyelt a népművelési intézet, a KISZ- és az úttörőszövetség központja is. Mint képviselőik elmondották, nagyon sok ötletet vittek magukkal azért, hogy azokat továbbadják. A pályázatot végül Is az V-ös számú általános iskola együttese nyerte meg, második helyen végzett az I-ee számú általános iskola, míg a harmadik helyezést megosztották a VII-es számú és a IV-es számú általános iskolák között. A döntést a héttagú zsűri pontozás alapján hozta meg. Ezzel a módszerrel is az objektivitást igyekeztek biztosítani. A tények megkívánják, hogy néhány megjegyzést fűzzünk hozzájuk. Mindenekelőtt: nagyon örvendetes, hogy a művelődési házat külsejében is alkalmassá tették nem is csekély anyagi áldozat árán az ünnepségek megtartására. Az ünnepségnek ez a kerete elengedhetetlen követelmény. Nagyon jó megoldás, hogy minden családi esemény hivatalos aktusa után lehetőség nyílik a nagyteremhez csatlakozó helyiségben fogadást adni a vendégeknek: koccintani az ünnepelt egészségére. Még a díszpoharakat is megtarthatják a jelenlevők, vagy iparművész által tervezett tálat, kerámiát ajándékozhatnak egymásnak. Az is nagyon jó dolog, hogy magát az ünnepséget is olyan hangulati elernékkel bővítik, amik érzelmileg is befolyásolják a résztvevőket, anélkül, hogy az olcsó hatásvadászat eszközeivel élnének a rendezők. Kitűnt, hogy a névadó ünnepségen még a népi mondókára ráépített játék is megható, hiszen ezzel is az ün~ nepeiiíthez tartozást fejezik ki a kis pajtások. De nem illik ide az olyan szöveg, hogy „Sós kútba vetnek, onnan is kivesznek, kerék alá tesznek, ott meg összetörnek”. Mint ahogy nem alkalmas az olyan vers sem, amiben megtalálható a koporsó kifejezés vagy a bi tangság, gazambersóg szó. Magnóról hegedűszólót játszani, még csak hagyján, de verset visszaadni — szigorúan tilos. Jó volna, ha minden énekszámot hangszer kísérne: fafúvós vagy harmónium, ha nincs kamarazenekar. Magából az ünnepi alkalomból az is következik, hogy itt nincs helye a fortéknak, a legerő sebb hang sem lehet az át- lag-pianón túl. Különben széttöri a hangulat bensősé- gességét. Az elmondottakból kitűnhet, hogy a gyöngyösi szervező Iroda minden törekvése a feladatának minél teljesebb ellátása. Ezért hirdették meg a pályázatot, aminek győzteseit megfelelő anyagi díjazásban is részesítették, illetve: a szereplő együttesek minden tagját megajándékozták. A bemutatott műsorokat az elkövetkezendő ünnepségeken fél használják, az esetleges 1 módosítások végrehajtásával. A több órán át tartó bemutató bizonyára nagy hatással volt magukra a szereplőkre is, mintegy kialakítva bennük egy jó irányú igényességet. A társadalmi ünnepségek megrendezésében elindultunk most már ft helyes irányba, ezt bizonyította a gyöngyösi példa. Hogy ebben a témakörben minden, hasznos kezdeményezés, kísérlet, elgondolás nagy jelentőségű, azt magyarázni sem kell A jó példát felemlegetni viszont annál inkább szükséges. Mint tettük ezt most is. (gmf) A francia képzőművészet seregszemléje A Szépművészeti Múzeum jóvoltából és fejlődő kulturális kapcsolataink eredményeként, két párhuzamos kiállításon láthatjuk a francia grafika és festészet mintegy két évszázados anyagát. Múzeumunk saját grafikai anyagából állította össze a Francia élet, francia grafika című kiállítást, azzal a szándékkal, hogy rajzok, rézmetszetek segítségévéi mutassa be elmúlt századok embereit. ma is eleven városok utcáinak hajdanvolt képét, a társadalmi és politikai élet eseményeit. L. Ph. Debucour Sétatér, illetve Esküvői tánc című kompozíciójának segítségével mintegy vendégei lehetünk a múlt század elejei életnek, Gavarni Táncoló párja révén magunk elé idézhetjük a corn- media déli’ arte hajdani vásári előadásait, hogy azután T. Guy grafikája kapcsán eljussunk a Champs Élysées forgatagába, vagy — hogy időben egy nagyot ugorjunk —, mintegy Manet szemével láthassuk az eső áztatta Ruede Bemet. A francia életnek azonban nemcsak idilli vasárnapjai, vagy békés polgári hétköznapjai tárulnak elénk, hanem a forradalmak és a kommün eseményei is, hősiességükkel és tragédiáikkal egyetemben. J. B. Carpeau lapjai dokumentumszerű hűséggel kísérik az eseményeket, Manet híres akvarelljén tanúi lehetünk egy kivégzés »őrtüzének, Daumier grafikái pedig feltárják azokat az okokat, azokat a figurákat is, amelyek, illetve akik miatta társadalmi robbanás megtörtént: hamis bírák, harácsoló kereskedők, ostoba társaságbeli, nagyvilági férfiak és nők állnak az események hátterében. Majd ismét békésebb képek sorakoznál?: csónaká- zók, kerthelyiségben táncolok, utcai járókelők; ellátogathatunk a mellékutcákba és a sikátorokba, sőt Forain 0JM£§£ és Degas révéin, fülledt hálószobákba és színházi öltözőkbe is. Toulouse-Lautrec fanyarabb iróniával, olykor szinte kétségbeesve, máskor együttérző örömmel figyeli a cirkuszok és a lokálok világát. Picassót azonban elsősorban nem az események érdeklik, hanem a, kulisszák mögött magára maradt ember kendőzetlenül szomorú arca. Négy párizsi múzeum anyaga mintegy kiegészíti a grafikai kiállítást, illetve olyan munkákat tár a nézők élé, amilyenek a hazai gyűjteményekből hiányoznak. Az impresszionisták sorát Monet nyitja meg egy olyan képpel, amely erősen emlékeztet arra a világhírű Naplementére, amelyről az egész irányzatot elnevezték. A posztimpresszionizmus korszakából Cézanne-nalk egy nem túlságosain, jelentős tájképe látható, ellenben Toulouse-Lautrec férfiportré-, ja széles festői látásmódjával, irónia nélküli realizmusával más oldalról mutatja be a mestert, mint a néhány teremmel odébb látható, dekoratívabb jellegű grafikái. A század végi szimbolista, a klasszicizmus szigorú szerkesztésszabályait felelevenítő Puvis de Chavamnes két bemutatott kompozíciója közül a Nyár különösen érdekelheti a látogatót, annál is inkább, mert ez a mű szolgált előtanulmányul ahhoz a nagy kompozícióhoz, amely a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona. Odilion Redon Zenélő darabja a mi Guláesynk világát idézi. A századelőt — Bonnard, Denis és Maillol vásznai képviselik, a velük párhuzamosan induló „Vadak” csoportját pedig Derain, Dufy, Ma- , tisse stb. munkái. A korai, analitikus kúbiz- mus korszakából Braque és Picasso egy-egy munkájával találkozunk; jellegzetes, de nem túlságosan érdekes képek. A két kiállításon hat- van festménnyel és’ több száz grafikával ismer-; kedhettünk meg és ezzel j olyan áttekintést kaphattunk 171. november 19.. péntek a francia festészet és grafika fejlődéséről, összefüggéseiről — s nem utolsósorban hazai képzőművészetünkre gyakorolt hatásáról —, amilyenben talán még soha nem volt részünk! Bojár István Uttörőprogram a KISZ Vili. kongresszusa tiszteletére SZERTE az országban több százezer piros nyakkendős kisdiák kapcsolódott be a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére meghirdetett „Testvéreink számvetése” elnevezésű akcióba. A változatos, sokrétű úttörőprogram eseményeiről és a közeli napokban induló országos versenyekről az Űttörőszö- vetség illetékesei elmondották: — A pajtások elsődleges feladata az, hogy megismerkedjenek a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak munkájával, figyelemmel kísérjék az ifjú kommunisták kongresszusi előkészületeit, s ily módon erősödjék a KlSZ-alapszerveze- tek és az úttörőcsapatok testvérkapcsolata. A tapasztalatok szerint a legnépszerűbb feladatok közé tartoznak az úttörők és a KISZ-isták közös rendezvényei. A KISZesek meghívják piros nyakkendős barátaikat ifjúsági napokra, nyilvános taggyűlésekre. A kölcsönös ismerkedés alkalmával a gyerekeknek beszámolnak a KISZ- isták életéről, munkájáról: a kisdiákok közelebbről megismerik a társadalmi életét, holnapi világukat, jövendő tanuló- és munkahelyüket. — AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS szép példáiról, a KISZ-esek és úttörők közös társadalmi mumkaakcióiról sorra érkeznek a hírek a városokból és falvakból. Az úttörőrajok a KISZ-esekkel együtt részt vesznek egy-egy falu parkosításában, az építkezési munkákban, helyi sportpályák kialakításában, vagy az őszi termés betakarításában. Ezenkívül az ifjúkommunisták kalauzolásával a gyerekek ellátogatnak ipari üzemekbe, megismerkednek az alkotómunka műhelyeivel, a TEREFERE (Foto: Tóth) fizikai dolgozók életével. — Az ifjúsági szövetség kongresszusát köszöntő úttö- rőiakció részvevői országos szintű művészeti és mozgalmi próbákat is tehetnek. A „Testvér KíSZ-szervezetünk életéből” címmel meghirdetett foto- és rajzpályázat részvevői például december 1-ig postázhatják munkáikat a budapesti XVIII. kerületi úttörőház címére: a legjob- bakbó.1 a KISZ-kongresszus idején rendeznek nagyszabású bemutatót. A Pajtás újság december 21-i száma ugyancsak az akcióhoz kapcsolódó fejtörőt tartogat. Az ifjúsági mozgalom történetével kapcsolatos rejtvény megfejtői értékes jutalmakban részesülnek. A gazdag eseménysorozathoz december 10-én kapcsolódik majd az országos úttörő rádióamatőrverseny. A központból mintegy 100 úttörős rádiós csoportnak továbbítják adón a feladatokat. megyénk üttörői is bekapcsolódtak a KISZ- kongresszus tiszteletére meghirdetett akcióba« három úttörőcsapat, 82 raj, és három őrs vesz részt a különböző vetélkedőkben és pályázatokon. Egerben például a közelmúltban „Ki tud többet a KISZ-ről” címmel mintegy 70—80 úttörő részvételével rendeztek vetélkedőt. „Testvéreink közt” címmel pedig megyeszerte irodalmi, képzőművészeti pályázatok indultak: az úttörők a KIS7 ben szerzett élményeiket dolgozták fel irodalmi és képzőművészeti formákban. Ugyancsak egyik fontos megyei kezdeményezés, hogy „Nyolc kongresszus szellemében” címmel több úttörő- kollektíva képekben feldolgozza a KISZ eddigi eredményeit, tevékenységének állomásait, s ezekből kiállításokat rendeznek. Fordította : Kassai Ferenc í íi. *— Nehéz róla, mint halottról beszélni. A halottakról mindig csak jót mondanak. Vagy jót, vagy semmit. Elfelejtik, mennyi kicsinyes gyengéje van az embernek. Amikor aztán valaki véletlenül meghal, köröskörül mindenki elsápad. Úristen, hiszen ez bármelyikükkel megeshetett volnál S hirtelen roppant hálát éreznek a halott iránt. Hiszen végeredményben helyettük halt meg.., Ezért mondanak a halottról csak jót. Vagy jót, vagy semmit. — Elég komor filozófia — vetette oda Sztasz. — Á, nincs nekem kedvem filozofálni. Csak bánt, hogy Tányáról is ugyanúgy beszélnek majd, mint a töb- biekről. Pedig ő egészen más volt! — Bocsásson meg.!. Ön szerette Tanya Akszjonovát? — Azt hiszem, ma már ennek nincs jelentősége. Azonkívül, miért kell eny- nyire intim érzelmet bolygatni? — Tányát érthetetlen körülmények közt gyilkolták meg. Minél többet szeretnék megtudni róla. A halála már nemcsak az ön magánügye. — Értem. Hát tételezzük fel, hogy szerettem. — Szerette? Vagy csak tételezzük fel, hogy szerette? — Szerettem. — Tánya miatt vált el a feleségétől? — Erről iS tud? — Mindenről tudnom kell. Szóval? — Nem. Nem Tánya miatt váltam el. Egyszerűen... értelmetlenné vált a házasságunk. Idegenek^ lettünk, Jelena a mai napig sem akarja ezt megérteni. — Az ön volt félesége, Jelena Bukova tudott az Akszjonovához fűződő kapcsolatáról? — Igen, s ez éles konfliktust okozott közöttünk. Jelena követelte, hogy hagyjam el Tányát és térjek vissza hozzá. — Alcszjonova tudott erről? — Nem. Azaz, végül is megtudta. Névtelen levelet kapott valakitől. Nyilván Jelena írhatta. Tvihonovban felvillant a Tánya retiküljében talált boríték képe. — Miért nem mondott el rögtön mindent Akszjonová- nak? — Ugyan! Ismernie kellett volna Tanyát. — Sztavickij öntött a konyakból, ivott. — Azonnal a pokolba küldött volna. Így is mindig szemrehányást tett: „Túl szépen beszélsz te mindig. . Úgy viselkedtem, mint a kisdiák, aki ellógott egy órát, s mert tudja, hogy úgyis megbüntetne, „most már mindegy” jelszóval folytatja az iskolakerülést. Valamiféle csodában reménykedtem. Abban bíztam, hogy idővel mindez veszít a jelentőségéből. Erre mondják, hogy helyzeti hazugság. — És azután? — Azután Tánya kapott egy levelet és én nem hazudhattam tovább. Akkor lett vége mindennek. — háttá a levelet? — Tessék. Sztavickij remegó ujjakkal hámozta ki a borítékból a levélpapírt. Átfutotta a levelet: — Ez nem Jelena írása. — Nézze meg figyelmesebben. — Mit nézzek rajta? Csak ismerem a feleségem kézírását? Hálistennek nem ö írta... — Ha feltételezzük. hogy Bukovának mégis volt valami köze a levelekhez, akkor kézenfekvőnek látszik, hogy ilyen kényes dologhoz csakis nagyon közeli jó barát segítségét vehette igénybe. Véleménye szerint, ki. lehetett az? — Nem. Tánya szóba sem akart velem állni. — A felesége kézírását nyilván jól ismeri? — Persze. Miért? — Tánya retiküljében találtam egy fenyegető levelet, Halála előtt két nappal kapta. — Az nem az.. A névtelen levelet, amiről én beszélek, egy hónapja írták. Megnézhetném azt a másikat? Sztavickij elgondolkozott: — Talán Zina Pankova, a barátnője. — Ki az? — Színésznő. Jelenával dolgozik együtt az Operett- színházban. Sztavickij újra töltött magának. Tyihonov ismét az ablaknál állt, a szakadatlanul hulló hópelyheket nézte. (Folytatjuk)
