Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-29 / 255. szám
Sárgul már az eper fa levele Egy ózdi szemtanú Gárdonyiról „Mint ha pásztcrtűz ég őszi éjszakákon ..." Százhuszonöt éve született Arany János Toldija ■■ Odakint aramysugaraß, lombhullató ősz, s idebent az ózdi ház kis szobájában is az őszről dalol a hetedik X felé ballagó özv. Vincze Sándorrá: „Sárgul már az eperfa levele, hideg akar lenni...” Magasra kapaszkodik a vékonyka hang, körülröppen a falak mentén, ellebeg a cirá- dás bútorok között, s aláhull, lassan elhalkul, mint a bogárzümmögés. „Sárgul már az eperfa levele ...” Gárdonyi Gézának énekelte sokat ezt a szomorkás dalt özv. Vincze Sán- domé Bagoly Ilonka. Kislány korában, 1914. májusától novemberig, egy feledhetetlen nyarat töltött az egri sáncban, a Gárdonyi utca 22. számú házban, Mátékovics Józsefek vendégeként. — Mátékovicsék olyan nagyon. jóban voltak Gárdonyiakkal, hogy minden, ebéd után átmentünk hozzájuk az asszonyom m ai. Ott játszottam, daJoigattam a kertben, s da- lolásomra felfigyelt Gárdonyi Géza is. Behívott magához a dolgozőháza könyvtár- szobájába, és minden nótát el kellett énekelnem neki, amit csak tudtam. Legtöbbet a „Sárgul már az eperfa le- veié”-t énekeltette vélem, ezt különösen szerette hallgatni. Az éles szemű gyermek olyan megfigyeléseket tett a Gárdonyi-házban, amelyekről eddig a Gárdonyi Gézának emléket állító könyvtárnyi irodalomban sem olvashattam. — Endékszem a Gárdonyiház konyhájában egy óriási mángorlóra. Nagy kövekkel volt megrakva annak a teteje. hogy ezzel a nehezékkel még jobban puhítsa, simítsa a kimosott ruhát. Ketten rán- cigáltuk mi azt a mángorlót Gárdonyiéit cselédjével, a Juliskával, és nagyon kifáradtunk bele. Nagy esemény volt azután számomra a vízhúzás, a vízhordás. A ház külső fala mellett, ahol Gárdonyi édesanyja lakott, volt egy nagy-nagy tartály, abba hordtuk vedrekkel a vizet. Máig sem tudom elképzelni, miféle szerkezet lehetett ott, s hogyan jutott fel a víz abba a csőbe, ami a padlásról kinyúlt. Ha abból a csőből csepegni, csordogálni kezdett a víz, akkor abba kélleitt hagyni a vízhordást, mert megtelt a tartály. — Hogyan emlékszik vissza Ilonka néni Gárdonyi Gézára? — Szomorú arcú ember volt, nem láttam mosolyogni soha. Nekem már akkor is feltűnt a szomorúsága. Egyszer azt is megkérdeztem tőle: Géza bácsinak hol a felesége? Nincsen felesége? Akkor még inkább élszomorodott az arca, hallgatott és azután mondta, hogy van neki félesége, csak elutazott nagyon messzire... Sokat faggatott engem Gárdonyi Géza a falusi életről, a falusi szokásokról is. Aurél, hogy milyen minálunk az esküvő, a lagzi; hogyan mennek kérőbe, lag- ziba hívogatni; hogyan viszik végig a falun nótaszó mellett a menyasszonyi ágyat és mit énekelnek esküvőkor, a templomba menet? Miközben meséltem, vagy énekeltem neki, akkor ő apró cédulákra, papírdarabokra jegyez- getett valamit. Mikor megunta a kérdezgetést, az éneklést, kihúzta az íróasztala oldalsó fiókját és adott egy marék cukrot: „Na, eredj a kertbe, játsszál, szedjél epret ... r, (patakyi A TOLDI kéziratának végén — az Országos Széchenyi Könyvtárban — a költőnek ez a bejegyzése olvasható: „Vége oct. 23-án 1846.” Százhuszonöt esztendős tehát az a mű, amely azóta egyik legértékesebb és legismertebb nemzeti kincsünk. 1846. februárjában hirdette meg emlékezetes pályázatát a Kisfaludy Társaság: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkain élő történeti személy, például Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja nov. 20. 1846.” Arany akkor még szülőhelyén, Nagyszalontán lakott, melynek egykor a TóLdiak voltak a földesurai; a ma is meglevő, de már befödött „csonka torony” a Toldiak várának maradványa. Volt a költő — akkoriban még szalon tai aljegyző —, birtokában egy épp százéves, 1746. évi kiadású népszerű ponyvafüzet, amely „irattatott Ilosvai Péter által”: Az híres-neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história. Jól ismerte Arany a nép ajkán őlő Toldi-mondákat is, és nagy kedvvel látott munkához. Néhány hónap alatt — talán fél év —, alatt elkészült a remekmű: az elő- hangbói és tizenkét énekből óJJó Toldi. Arany János költeménye tizenhárom versenytársával vett részt a pályázaton. A tizennégy pályaművet a Kisfaludy Társaság által kijelölt öttagú bizottság bírálta el: Vörösmarty Mihály, Garay János, Gaái József, Bártíay László és Tóth Lőrinc. Vörösmarty véleménye így hangzott: „A beküldött munkák között kétségtelenül Toldit illeti az elsőség. A kifejezések ősi egyszerűsége mellett a világos szerkezet, nagyszabású és sok bensőség- gel bíró jellemek, a tisztán és következetesen népies előadás jóval fölül emelik a többi pályázókon.” (Garay, Gaál, Bártíay és Tóth is a Toldinak ítélte az elsőséget.) HAMAR ELJUTOTT az egyöntetű lelkes elismerés híre Petőfihez is. Elkérte a Toldi kéziratát a Kisfaludy Társaság titkárától, Erdélyi Jánostól, s miután végigolvasta Arany elbeszélő költeményét, 1847. február 4-én levéllel és verssel köszöntötte „Toldi íróját”. Petőfi „meleg kézfogásra, forró ölelésre” küldi ,Jelkét” a nagyszalontai költőtársihoe. Arany János legnagyobb jutalma nem a 15 aranyról 20-ra fölemelt pályadíj, hanem Petőfi szenvedélyes hangú elismerése: Ho hozzád ér lelkem, s meg talál egemi: Nem tehetek róla . .. te gyújtottad úgy leli Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Néhány hónappal Petőfi és Arany első levélváltása után nyomtatásban is hozzáférhető lett a Toldi. De a néphez még sokáig nem jutott el a költemény. Elgondolkoztató, amit Benedek Marcell ír ezzel kapcsolatban: „A pályadíj dicsőségéről csak az, újságok és divatlapok szűkkörű közönsége vett tudomást, a könyvkiadásból egy év alatt ezer példány sem fogyott el...” Arany János Toldija tulajdonképp csak évtizedekkel a megírás után hódította mega szélesebb olvasóközönséget — az iskolai irodalomtanítás révén. Ma már százezrek ismerik például az előhang varázslatos-szépségű sorait: Mini ha pásztortüz ég őszi éjszakákoni Messziről lobogva tenger pusztaságom Toldi Miklós képe úgy lobog fel néfyem Majd kilenctíz ember-öltő ■ régiségben, Ilosvai Selymes Péter régi históriájának Tholdi Miklósával szemben, aki jóformán csak nagy erejével tűnik ki, Arany Toldija olyan irodalmi hős, aki, elsősorban mint jó és nagyszerű ember vívja ki együttérzésünket. Művének főhősét talán jobban szeretjük,' mint csodáljuk. „Csuda-dolgairól írtak krónikákat” — jegyzi meg a befejezésben Arany, de ő nem csupán a hőstetteiről akart és tudott írni „jó Toldi Miklósnak”, hanem a szeretette méltó fiatalember nagy szivéről, jellembeli értékeiről, a cselekedeteit vezérlő, nem közönséges indulatairól is. Arany művében egyformán nemes érzésekből fakad, ahogy anyját szerette ez a „daliás gyermek”, s ahogy „védte az erőtlent, a királyt, országot”. Olyan ember volt: Senki sem állhatott ellent haragjának^ De ingét is odaadta barátjának .. j Miklós és édesanyja mellett mélyen a szívünkbe zártuké százhuszonöt év alatt Bencét is, az öreg szolgát. Arany elbeszélő költeményének egyik legemlékezetesebb versszaka az, melyben ez a hűséges öregember oly végtelen örömmel, s gyöngédséggel szól a bujdosásra kényszerült Miklóshoz — miután rátalált a nádasban: „Jaj! eszem a lelked, beh jó, hogy meglellek) Harmadnapja már, hogy mindenütt kereslek) Tűvé tettem érted ezt a tenger rétet) Sose hittem, hogy meglássalak ma téged. Hogy vagy, édes szolgám? twin haltál meg éhent Nem evett meg a vad ezen a vad réten? Itt a tarsolyom, fogd, és egyél szépen; ne) Sült hús, fehér cipó, kulacs bor van benne." HISSZÜK, hogy Arany János Toldijának értékeit a következő százhuszonöt esztendő sem homály ősit ja el, Dr. Pásztor Emil Készül a „Bors” 13. része dező irányításával megkezdték a nagy sikerű „Bors” tv- filmsorozat 13. részének forgatását. Címe: „Üjjé, a Ligetben” A készülő film operatőre Forgács Ottó. Képünkön: Koncz Gábor és Bujtor István a fűm egyik jelenetében. (MTI foto —- Tormái Andor felvétele) Sugár István: ‘WH» ZtiáTofyi A megtalált 35. Gróf Buttler János végre is célba ér. A bajorországi Haimhausenben is Buttle- rokra akad, méghozzá a leg- tőrőlmetszettebb fajtából, hisz elődeik csak az 1600-as években jötték át a nemzetség ősi fészkéből, Írországból Európába. A kiszemelt Utód: BUTTLER VON CLO- NEBOUGH SÁNDOR GRÓF katonatiszt, s ereiben kéknél kékebb vér csörgedez. Atyja, Buttler Kajetán Theobald gróf, a bajor király vezérőrnagya és Würzburg parancsnoka volt. Édesanyja pedig gróf Gaugreben Mária Anna palotahölgy s a bajor Terézia-rend udvarhölgye. 1844. nyárutóján az ifjú Sándor gróf, az öreg Buttler meghívására Magyarországra látogat — egy kis terepszemlére. A 31 éves fess bajor katonatiszt megnyeri az öregúr tetszését, hisz nemesebb utódról nem is álmodhatott volna. A fiatal grófnak is megtetszenek a felajánlott lehetőségek: a vagyon, a család fényes tekintélye, de nem utolsósorban: báró Barkóczy Éva, Novemberben Buttler János már azt írja egy pozsonyi barátjának: „Úgy látszik. U?l. Oktober U., pántolt boldogság hogy az Iff jak öszvekelése haladni fog!” S halad is a legjobb úton a beteljesülő boldogság felé. 1844. november 4-e nagy nap, nemcsak a fiataloknak, de párdányi gróf Buttler Jánosnak az életében is. Égy hosszú, csalódott, kesernyés élet utolján, végre igazán az első önfeledt, boldog nap! Örökbe fogadott fia: gróf Buttler von Clonebough Sándor és Barkóczy Éva bárónő, a menyasszony szülei családi székhelyén, a Zemplén megyei Imregen házasságot kötnek egymással. Buttlerunk mindennel elhalmozza újdonsült fiát és menyét, kik élete alkonyán gyermekei helyett gyermekei, s általános örökösei lenni hivatottak. Nyomban több Ung megyei faluval ajándékozza meg a fiatal házasokat, közte Dobórusz- kával, ahol ő maga és Bo- zoss-al, hol az új házasok laknak. Sándor és Éva őszinte meleg szeretettel veszik körül a hetven esztendőt már meghaladt öregurat, s megcsillantják előtte azt a családi melegséget, szereletet és boldogságot, melyet ő, az élet furcsa játékaként — vagy saját hibájából? — egész életében nélkülözni kényszerét. Elvetélt boldogsága félszázad múltán támad új életre! A Sors kegyes hozzá: öregen és betegesen, teg- alább félévnyi meleg, napsugaras családi boldogsággal ajándékozza meg. De e® te valami — mert Dőry Katariinnak ez sem adatott meg._ A végső leszámolás Buttler Jánosból élete utolsó éveiben valami megmagyarázhatatlan jóság árad. Még lapos erszónyű nagybátyja, Barkóczy Zsigmond báró is kap tőle egyetlen szóra több Márarnaros megyei falu: — csak azért, hogy méltó tisztségre emelkedhessen általa a vármegye tisztikarában. Betegsége hatása alatt — haj£a «Lőtt fcr, eKv szép felvidéki birtoka eladásából szármáz» 53 ezer forintból a messze földön híres-neves egri mizeri barátok ispotályát is fejleszteni, bővíteni, az ágyak számát szaporítani akarja. De sajnos, nem futja már rá életéből... Mintha éremé, hogy kevés ideje van már hátra, néhány hónappal halála előtt, egyenesbe hozza feleségével még függőben maradt egyetlen ügyét. Meggondolatlan fiatal fővel, egész életét tragikusan megpecsételő, nagy hirtelenjében aláírt házassági szerződését 14 ezer 'csengő ezüst forinton visszaváltja Dőry Katalintól. Hadd kapja meg a kapzsi asszony már any- nyira óhajtott pénzét, de végre kezei között tudhatja ezt a súlyos százezrekbe került, s egész életét tönkretevő átkozott papirost! 1845. április utolján hirtelen ágynak esik. s egészséf' állapota napok alatt agga;. tóra fordul. Dobóruszkai kastélyában ott szorgoskodnak körülötte azok, akiktől késő öregségére szereteted hűséget és őszinte jóságot kapott — mégha pénzen is kellett megvásárolnia őket: a rajongásig szeretett mostohafia, Sándor, hitvesével, Évával, háziorvosa, titkára, gazdasz- szonya Borbála, s inasa, a mindig készséges János. Május 2-án már annyira közel érzi végső óráját, hogy testamentumát is tollba mondja. .. Minthogy az isteni gondviselés gyermekkel meg nem vigasztalt, mégis kívánván családom nevét fenntartani s megörökíteni, ezért az általam Bavariából (Bajorországból) kihívott gróf Buttler Sándort és általa akaratommal s beleegyezésemmel hitvesül vett báró Barkóczy Évát minden ingatlan és ingó s akárhol található személyi vagyonúimban s en- g erregt illető tőkepénzekben általános örököseimnek teszem és vallom ezen végrendeletem erejénél fogva...” De nem feledkezik meg szeretett kálvinistáiról sem. A négy egyházkerület (püspökség) számára torontáli jószágából mintegy 10Q ezer forintot hagyományoz. De jó gazda módjára, gondoskodik mindennapjainak szorgos gondozóiról: inasáról és gazdasszonyáról is. Testamentuma végrehajtójául pedig barátját, ifjú Bernáth Zsigmondot s az alispánt jelöli ki, mint „akiknek erán- tam szíves blzodalmukat tapasztaltam”. Másnap, május 3-án a lélek lángja egyre gyérebben pislákol mór öreg testében — s még ugyanaz nnp, az Éj leánya, a kegyetlen párka, Atroposz, elvágja párdányi gróf Buttler János élete fonalát. Sándor gróf és hitvese, Éva, mesébe illő jótevőjüket, végakaratához híven, „illendően” helyezik örök pihenésre, kegyúri templomában a paiáeyi kálvinista.egy- ház kriptájában. Székhelyén, Dobóruszkán csak katolikus templom áll, s annak földjében — úgy érzi és hiszi —, nem leinne még halála után sem nyugodalma sohasem ... Marakodás az örökségért A Buttler—Barkóczy család nem veri nagy dobra János gróf halálának hírét. Előrelátók! Tudják, hogy nemcsak Buttlemé, az özvegy, de a Buttler-leányok ága is éhes héjjá módjára csapnának a gazdátlanul maradt zsákmányra. De Bar- kóczi Zsigmond báró ám a tett embere! Se szó, se beszéd, egyszeriben- a fiatal házasok részére elfoglalja az erdőtelki birtokot és a kastélyt, s minden mozgatható ériéket innen felvidéki birtokaira szállíttat. A felvidéki jószágait nem kell félteniük, mert azok szilárdan kézben vannak, de különben is Buttler János saját szerzeményei azok, s mint ilyenek, megtá- madhatatlanok. . A harc a birtok körül azonban nem ül el. Egy héttel az öreg gróf halála után, váratlanul fegyveres vendégek érkeznek az erdőtelki kastély elé. A királyi fiskus képviselői, hogy az állam ■nevében rátegyék kezüket a magtalanul elhunyt Buttler- birtokra, De nem várt meleg fogadtatásban részesülnek. A kastély kapujában h:Vivienjében vasvillára és kaszára kapott majorságbéli csel .lek állják útjukat. A csillogó paraszti fegyverek védelmében hamarosan megjelenik Barkóczy Zsigmond, s a testamentum egyik vég- renaitója. Ellentmondást nem tűrő kemény hangon a képibe vágják a vagvonkobzásra érkezett állami uraknak, hogy itt nine:, mit keresniük, mert Erdőtelek sorsáról érvényes végrendeletben maga Buttler döntött. (Folytatjuk.) Buttler János gróf dobóruszkai kastélya- amelyben élete utolján lakott, s amelyben meghalt.
