Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-29 / 255. szám

*!LAG PBOLETÄ1JÄI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam, 255. szám ARA: 80 FILLER 1971. október 29,, péntek Országgyűlési küldöttségünk Taskentben Háromezerötszáz kilométe­res repülőút után, csütörtö­kön reggel Kijevből Taskent- be, szovjet Üzbegisztán fő­városába érkezett a magyar országgyűlési küldöttség. Magyar, szovjet és üzbég zászlók díszítették a tasken- ti repülőtér főépületét, amely előtt Szagdi Szirazsgyinov, a köztársaság legfelsőbb taná­csának elnöke, Alekszandr Abdalin, a legfelsőbb tanács elnökhelyettese, a kormány tagjai, köztársasági és váro­si tisztségviselők fogadták a magyar delegációt. A magyar delegáció rövid pihenő után látogatást tett az Üzbég Legfelsőbb Tanács elnökségénél. Nazar Matcsa- nov, az elnökség elnöke hangsúlyozta népeink barát­ságának fontosságát. A másfél órás megbeszé­lést követően delegációnk vá­rosnéző körútra indult a másfél milliós lakosú, üzbég fővárosban, amely gyors ütemben gyógyítja a néhány év előtti súlyos földrengés ütötte sebeket. Elfogadták «1 Dózsa-* ünnepségek proframfal Kállai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa elnö­kének vezetésével, csütörtö­kön a Parlament delegacies termében ülést tartott a po­litikai társadalmi, tudomá­nyos és kulturális életünk kiemelkedő képviselőiből életre hívótt Dózsa-emlékbi- zottság. A széles körű társadalmi bizottság elfogadta azokat az irányelveket, amelyeket tör­ténész kollektíva dolgozott ki Dózsa György születésé­nek 500. — hiteles adatokkal pontosan ugyan meg nem határozható, de az 1970-es évek első félére tehető — évfordulója megünneplésére. — Az irányelvek — amelye­ket az emlékbizottság hama­rosan a sajtóban is megje­lentet — méltatják a Dózsa- hagyomány jelentőségét. Dó­zsa György alakja, történel­mi tettei, s az 1514-es ma­gyarországi parasztháború a későbbi évszázadokban elvá­laszthatatlanul egybeforrt a haladásért vívott társadalmi es osztály küzdelmekkel, a Duna völgyi népek összefo­gásának nemes ügyével. Dó­zsa nevét és szellemét egy­aránt idézték történelmünk nemzeti, polgári demokrati­Ma összeül a K 111. országos ÜÜífiyííIÉe Pénteken a Vasas Székház­ban összeül a KIOSZ VI. or­szágos küldöttgyűlése. A kis­iparosok e legmagasabb szin­tű testületének az a feladata, hogy megtárgyalja azt a szé­les körű tevékenységet, ame­lyet négy esztendő alatt vég­zett a szervezet, határozatai­val együtt megjelölje a kö­vetkező évek főbb tenniva­lóit, s megválassza az orszá­gos vezető testületeket, ame­lyek a jövőben képviselik a 90 000 hazai kisiparos érde­keit. / A kisiparosokat érintő idő­szerű kérdésekről, a szolgál­tatási-javítási feladatokról tír. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke csütörtökön a buda­pesti kisiparosklubban tájé­koztatta a sajtó munkatár­sait ■ i kus és szocialista mozgalmai, s neve zászló volt a fasizmus és a háború ellen vívott harcban. A szocialista Ma­gyarország a társadalmi ha­ladás egyik nagyszerű hősét tiszteli benne — e tisztelet­nek ad méltó keretet az a nagyszabású ünnepségsoro­zat, amellyel születésére em­lékezik a magyar társadalom. A megemlékezéssorozat, fő rendezvényeire 1972-ben ke­rül sor. Június 25-én Ceglé­den ünnepi nagygyűlést tar­tanak, szeptemberben há- • omnapos nemzetközi tudo­mányos ülésszakot rendez­nek Budapesten, a középke- let-európai parasztháborúk történetéről, októberben ün­nepélyesen. megkoszorúzzák a fővárosban felállított Dó- zsa-szobrot, s új Dózsa-em- 1 ókművet lepleznek le Ceg­léden és Mezőtúron. A fia­talok ifjúsági nagygyűléssel es. a Rákos-mezőn tartott fáklyás felvonulással emlé­keznek az nagy elődre. A Magyar Nemzeti Múze­umban Dözsa-emlékkiállítast nyitnak, a Nemzeti Galéria tárlaton sorakoztatja föl a Dózsa személyével, a paraszt- háborúval, illetve a parasz­ti sors témáival foglalkozó jelen képzőművészeti alkotá­sokat. A központi rendezvények, kiállítások sorát helyi ün­nepségek egészítik ki: tudo­mányos ülésszakok, emlék­ülések lesznek az ország kü­lönböző egyetemein, a KISZ ifjúsági emléktúrát szervez a Dózsa-sereg útvonalán, a televízió és a rádió ifjúsági vetélkedőre készük Határozott célkitűzésünk a párt politikájának megvalósítása Á Heves megyei fogyasztási szövetkezetek küldöttértekezlete Egerben Egyéni éritek - népgazdasági kár A nagy fokú munkáé: ú­vándorlás miatt aitadí olyan gyár is megyénkben, ahol félezren is hiányoztak a legfontosabb dologidő­ben. Erről, a sok helyütt tapasztalható káros jelen ségről írunk a lap 3. olda­lán. Sárgul már az eperia levele Egy ózdi szemtanú emlé­kezik Gárdonyira munka­társunk, a lap 4. oldalán közölt cikkében. Jövö heti rádió- ás tv-mff$or lapunk 7. oldalán. Gsütörtöífeiön Egedben. • Technika Házában került sor a Heves megyei fogyasztási szövetkezetek küldöttérte­kezletére. A megjelenteket dr. Havellant Ferenc, a MBSZÖV elnöke üdvözölte, majd az értekezlet részve­vői megválasztották a leve­zető elnököt és az elnöksé­get. A levezető élnök Zachar Gábor, a párától ÁFÉSZ el­nöke lett. A^'"elnökségben többek között, wfltyet foglalt Oláh György; az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, Barl« Alajos, a megyei pártbizott­ság titkára, Patai János, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, Szabó István, az SZMT tit­kára, tír. Varga József, a megyei tanács elnökhelyet­tese, Németh lAsztő, a KISZ megyei titkára é&Pilisy Sán­dor, a KPVDSZ megyei tit­kába1. Az elnökség és a mandá- ; tumvfzsgáló bizottság ■ választása után dr. ' Havél-' lant Ferenc számolt be a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusára való fel­készülésről. Elmondotta, hogy a szövetkezeti mozgalom kor­szerűsítésének jelentős sza­kaszához érkeztek hazánk fogyasztási szövetkezetei ak­kor, amikor az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa ez év de­cemberére összehívta a kongresszust. A SZÖVOSZ VI. kongresszusa 1967 máju­sában ülésezett s as azóta eltelt időszakra a szövet­kezeti mozgalom gyors, di­namikus fejlődése, erősödése volt a jellemző. Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek bol­ti kiskereskedelmi forgalma 1966-hoz, a kongresszust megelőző évhez képest 1970 végére országosan i>9 száza­lékkal emelkedett s ma már megközelíti az évi 40 milli­árd forint forgalmat. A for­galom növekedése megyénk­ben kedvezőbb volt az or­szágosnál. Közel 76 száza­fr­Befejezte munkáját a magyar - szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság 8. ülése Október 25-én, Budapesten tartotta- 8. ülését a magyar— szovjet kormányközi kultu­rális együttműködési bi­zottság. Az ülésszakon meg­vitatták az együttműködés továbbfejlesztésének időszerű kérdéseit .a közművelődés, a sajtótermékek és a hangle­mezek terjesztése területén. Elfogadták a művészeti együttesek, szólisták és ki­állítások cseréjének távlati teaestét. Tanácskoztak a ma­gyarországi orosz nyelvokta­tásban folytatott együttmű­ködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről és meghall­gatták a két ország koncert­irodáinak beszámolóját a ko­rábban hozott határozatok végrehajtásáról. Az ülésszak., jegyzőköny­vet csütörtökön, Jekatycrina Furceva, a Szovjetunió kul­turálisügyi minisztere és 11- ku Pál művelődésügyi mi­niszter irts olé, ^ „ * * A küldöttgyűlés elnöksége. Dr. Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke beszámolóját tartja. (Foto: Szabó Ibajos) lókkal magasabb az 1966. évinél s ma már elmond-» hatjuk, hogy kiskereskedel­mi egységeink a megye áru­forgalmának közel 50 száza­lékút bonyolítják. Hasonlóan kedvezően ala­kult a vendéglátóipari for­galom is — mondta dr. Ha- vellant Ferenc. — Országo­san 36,4 százalékos, me­gyénkben 38,3 százalékos a forgalmi növekedés — s így egységeink a megye vendég­látóipari forgalmának több, mint félét bonyolítják. Ta­pasztalható, hogy megyénk­ben egyre inkább gyarapo­dik a színvonalas vendéglá­tóipari egységek száma s ma már az a jellemző, hogy egy­re kevesebb olyan község van, ahol nincs melegkony­hás ételszolgáltatás. A felvásárlási tevékenység a több csatornás értékesíté­si és közvetlen bonyolítási lehetőségek következtében csökkent, az viszont örven­detes, hogy megfelelően emelkedett a szövetkezetek ipari-szolgáltató tevékenysé­ge. Egyenletes növekedés ta­pasztalható a gazdálkodási eredmények alakulásában is. Növekedett és tevékenység! körében is .szélesedett a ta­karékszövetkezeti mozgalom is. Megyénkben a betét­könyv-állomány 171,9, míg a kölcsömállomány 166,8 szá­zalékkal emelkedett 1966- hoz viszonyítva. A szövet­kezeti mozgalom aránylag rövid- múltra visszatekintő ágazata a lakásszövetkezeti agazat. Jelentősége azonban igen nagy. A MÉSZÖV el­nöksége ezért fordított és fordít nagy figyelmet tevé­kenységükre. Megyénkben jelenleg 13 lakásfenntartó és 3 lakásépítő szövetkezet mű­ködik, állományukban 924 lakás van. Jelenleg folya­matban van közel 30Ü lakás megépítése. A következőkben dr. Ha- reliant Ferenc kijelétnette, hogy az idei év a negyedik ötéves terv induló éve, s ezért igen nagy jelentősége van. Az eddig eltelt kilenc hónapban — mondotta — a kiskereskedelem és vendég­látóipar, mint fő tevékeny­ség, forgalma 1 milliárd 664 millió forintot tesz ki. Ez 230 millió forinttal haladja meg a múlt év hasonló idő­szakának forgalmát. Eredmé­nyes volt az ipari tevékeny­ség fejlődésé, egyre több szövetkezetnél hoznak létre javító, karbantartó és egyéb szolgáltató üzemeket. A fel- vásárlási tevékenység to­vábbra is mérsékelt. Az el­telt időszakban a szövetke­zetek nyeresége tovább emel­kedett, 22,3 százalékkal ma­gasabb, mint a múlt év ha­sonló időszakában. A növe­kedést főként a forgalom emelkedése, a költségek csökentése eredményezte. A gazdasági és egyéb ered­ményeik ismertetése után dr. Havellant Ferenc arról tá­jékoztatta a küldöttértekez­letet, hogy a VII. kongresz- szus alapvetően eltér a ko­rábbi SZŐ VOSZ -kon gresszu - soktól, mert ez nem az or szagos irányító szerv tanács­kozása, hanem a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa. Új vonása éppen ezért a kongresszusi előkészítő mun kának, hogy azt: nem a ME- öküV ügyintéző apparátusa végezte, hanem a szövetke­zetek — a képviseletükben eljáró szervező bizottság se­gítségével. Az OFT irányel­veinek megfelelően me­gyénkben is szervező bizott­ság alakult. A bizottság ar­ra törekedett, hogy segítsé­get nyújtson az irányelvek széles körű megismertetésé­ben, megvitatásában. Felhí­vással fordult megyénk -va­lamennyi fogyasztási, taka­rék- és lakásszövetkezeté tjek választott vezetőségéhez, hogy készítsenek akcióprog­ramot. A szervező bizottság java­solta, hogy az akcióprogra­mok serkentsék a szövetke­zeteket az idei év gazdasági, politikai feladatainak minél jobb végrehajtására. Java­solták továbbá, hogy az ak­cióprogramok szervesen il­leszkedjenek a középtávú, térvekbe., segítsék a tagság és a szövetkezetek kapcso­latainak erősítését, a társa­dalmi szervekkel való kap­csolat szélesítését. A szövetkezetek választott vezető testületéi a szervező bizottság javaslatait figye­lembe vették s az akcióprog­ramok jelentős eredménye­ket hoztak, bár a program­ban vállalt célkitűzések mag­valósítása természetesen nem zárul le a megyei küldök ér­tekezlettel. A 'továbbiakban dr. HaA veiiant Ferenc arról 'neszéit, hogy a népgazdaság egész te-i rületén, így a szövetkezeti mozgalomban is a fellendülés időszakát éljük, A gazdaságirányítás m rendszerének bevezetését kö­vetően —- mondotta — szé­les körű elvi és szövetkezet-; J’~' (Folytatás a 3, oldalo*g

Next

/
Thumbnails
Contents