Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-28 / 254. szám

Szerda esti külpolitikai kommentárunk Búcsúpillantás Tajvanra MOiST, HOGY TAJVAN képviselőit eltávolították a világszervezetből, érdemes egy pillantást vetnünk erre a különös sorsú szigetre. Mivel a mostani nagy választás­sal a szigeten uralkodó rezsim gyakorlatilag távozik a nemzetközi politika porondjáról, úgyis mondhatnánk: búcsúpillantást. A rezsim vezetője, a 85. évéhez közeledő Csang Kaj- sek szerdán felhívással fordult a lakossághoz. „Egységre és nyugalomra” szólította fel a sziget lakóit, sőt azt is megismételte, ami már húsz esztendeje is groteszk volt, de most egyenesen komikusnak tűnik: hogy továbbra is el van szánva a „kommunista kormány megdöntésére”. CSANG KAJ-SEK 1886-ban, Csekiang tartományban született. Fiatal tisztként csatlakozott a dr. Szun Jat- szen által alapított, akkor progresszív polgári forrada­lomhoz, amely 1911-ben szerepet játszott a császárság megdöntésében. Szun Jat-szen halála után azonban Csang Kaj-sek hamarosan elárulta az alapító és a moz­galom elveit. Csatározott ugyan az észak-kínai feudális kiskirályok csapataival, de legfőbb feladatának már ak­kor azt tartotta, hogy a kuomintang teljes erejével szem­beforduljon a kommunistákkal. A harmincas évek elején — Szun Jat-szen végaka­ratával élesen szembefordulva hat nagy hadjáratot ve­zetett korábbi szövetségese, Mao Ce-tung csapatai ellen. 1934-ben azonban a délkelet-kínai hegyekben a kom­munistáknak sikerült kitörniök a gyűrűből és ekkor ke­rült sor — északnyugati irányban — a híres nagy me­netelésre. A második világháború után a polgárháború kiújult és 1949-ben Mao Ce-tung katonái bevonultak Pe- kingbe. A MEGVERT generalisszimusz végrehajtotta a tör­ténelem egyik legfurcsább menekülését: kétmillió főnyi kíséretével Tajvan szigetére vonult és azon amerikai se­gítséggel — és sokáig a For mosat szorosban cirkáló he­tedik flotta védelme alatt — katonai diktatúrát épített ki, ami mindmáig tart. A tajvani hadsereg több mint hatszázezer emberből áll és ez nemcsak kül-, hanem bel­politikai tényező is: Egységei ott állomásoznak a sziget minden helységében és azonnal megtorolnak minden „rendbontást”. Beavatkozásukra az utóbbi időben egyre többször van szükség, mert erősödött az ellentét az 1949-es jövevények és a nem kis részben szeparatista őslakosság között. AZ, HOGY EZ A RENDSZER meddig tartja még l magát a 36 ezer négyzetkilométeres szigeten, részletkér- l dés. A lényeg, az, hogy képviselőinek az ENSZ után mind > nagyobb számban kell elhagyniok a nyugati fővároso­> kát is. A felfújt léggömb kipukkadt és a Csang-rezsim í azzá degradálódik, ami valójában: egy kis sziget jelen- i féktelen diktatúrájává. Mátraballa postahivatal félnapos elfoglaltsággal KÉZBESÍTŐT VESZ FEL. Jelentkezés a postahivatal­nál. keresünk Üzemünkbe felveszünk női dolgozókat 2 és 3 műszakos fonoda! mánkéra Betanu­lási idő I hónap. Betaní­tott és segédmunkára (érti dolgozókat is keresünk. Bővebb felvilágosítást le­vélben is adunk. Pamut­textilművek Fonógyára. Budapest. XI kerület, Bocskai út 90. Munkaügyi osztály. Értesítjük T. fogyasztóin­kat, hogy Egerben az alant felsorolt utcákban 1971. október 29-én 7.00—16.00 óráig áramszünetet .ártunk: Rákóczi út (benzinkút— TÜZÉP között), Kővágó tér, Kővágó u., Szepesi A. u., Tavasz u., Akácos u. ÉMÁSZ V. EGRI KIRENDELTSÉGE Ok usnr,i*a* Az Egri Cipőipari Szövet­kezet felvesz 1 fő géplakatost és 1 fő gépkocsivezetőt tehergépkocsira. Jelentkezés: Eger, Dobó tér 6. [W] IBRVI A Budapesti Közlekedési Vállalat állandó 1 műszakos beosz­tással azonnali belépésre keres kőműves, tetőfedő ács- állványozó. kövező, épület­asztalos. épületlakatos, épü­letbádogos, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, gép­szerelő. vasbetonszerelő, 3 MŰSZAKOS BEOSZTÁSBAN: gyalus, marós szakmunká­sokat, valamint építőipari betanított és segédmunká­sokat. Felveszünk továbbá: szak­ma nélkül) férfi munka­erőket: vasúti pályajaví­tási és építési munkára, női munkaerőket: pálya- takarítási munkára. Felvételre keresünk lováb- I bá: 48 órás munkahéttel vizsgázott kazánfűtőket. Ft-ivétel: BUDAPEST VH., Kertész utca 16. és a vállalat valamennyi telephelyén. Parlamenti küldöttségünk Kijevben A magyar országgyűlés Apró Antal, az MSZMP PB tagja, az országgyűlés elnöke ve­zetésével Kijevben tartózkodó küldöttségét fogadta (jobbról) Pjotr Seleszt, az Ukrán KP első titkára. (Telefoto — MTI—KS) Berlini tárgyalások A szerdán tartott Kohrt— Müller találkozó után a nyu­gat-berlini szenátus szóvi­vője kijelentette, hogy a há­rom és fél óra hosszat tar­tó tárgyalásokon némi hala­dást értek el. Egon Bahr, az NSZK ál­lamtitkára, aki szerda dél­előtt az NDK fővárosában tárgyalt dr. Michael Kohl­lal, az NDK államtitkárá­val, kora délután bizalmas tanácskozásra visszament Nyugat-Beriinbe, majd dél­után visszatért a demok­ratikus Berlinbe, s a Mi­chael Kohllal folyó megbe­szélése még késő este is tar­tott. Az előzetes megállapo­dásnak megfelelően, Bahr az NDK fővárosában töltötte az éjszakát, s csütörtökön to­vább folytatják a Kohl— Bahr tanácskozást. Koszigin Kubában Nixon utóvédje és előőrse Novemberre várják a pekingi vizitet HAVANNA: Ezekben a napokban a havannai emberek tízezrei hordják ingükön azt a pa­pírból készült kis jelvényt, amelyen ez olvasható „Kö­szöntünk Koszigin”. A kubai­ak megkülönböztetett tisz­telettel és figyelemmel fo­gadták a szovjet kormány­főt, aki Fidel Castro mi­niszterelnök és Osvaldo Dor- ticos államelnök társaságá­ban nyitott gépkocsin vonult végig a városon. 36 fokos hő­ségben mintegy félmillió ha­vannai zászlóikkal, a két nép barátságát éltető jelszavak­kal, transzparensekkel üd­vözölte a kedves vendéget és kíséretét. A kubai lapok behatóan foglalkoznak a szovjet mi­niszterelnök látogatásával. Aláhúzzák, hogy az tovább erősíti a két nép barátságát. A televízió, amelynek na­pi adásideje a két csatornán 16—18 óra, többször megis­mételte a fogadtatásról ké­szült felvételeket. „Meghalt a régi Kína-poli­tika, éljen az új Kína-politi­ka” —, e gondolat jegyében megkezdődött Washington­ban az ENSZ-ben elszenve­dett vereség halottkémi vizs­gálata, egyidejűleg Nixon el­nök pekingi látogatásának előkészítésével. Szerdán reggel Nixon el­nök a Fehér Házban Rogers külügyminiszter társaságában munka reggeli kenetében hall­gatta meg a második pekingi missziójáról kedden délután hazatért dr. Henry Kissin­ger külpditkai főtanácsadó részletes beszámolóját Csou En-laj kínai miniszterelnök­kel folytatott megbeszélésed­ről. Megfigyelők szerint ha­marosan várható, hogy hiva­talosan is bejelentik Nixon elnök pekingi látogatásának időpontját. Washingtoni saj­tókörökben az a hír járja, hogy a vizitre még az idén, esetleg már a jövő hónapban sor kerülhet. A fehérházi munkareggeli két résztvevője — mutatnak rá washingtoni megfigye­lők — ugyanannak a kor­mánypolitikának két látszó­lag ellentétes oldalát szemé­lyesítette meg a legutóbbi né­hány hét folyamán. Ebben a munkamegosztásban Rogers külügyminiszternek jutott az a hálátlan, de az amerikai konzervatív erőkre és az USA nyugtalan kliensállamaira va­ló tekintettel nélkülözhetet­len szerep, hogy a vereségre ítélt „régi Kína-politika” utóvédharcait irányítsa, mi­közben az „új Kína-politika” előőrseként Kissinger Pe- kingbem tárgyalt az USA és a Kínai Népköztársaság kap­csolatainak normalizálásáról. Hazaérkezése után Kissinger „jó előrehaladást tettünk" szavakkal összegezte a kínai vezetőkkel folytatott megbe­széléseinek eredményeit. Az a tény, hogy ezt a „jó hatást” már az ENSZ-beli szavazás előtt, annak kimenetelére va­ló tekintet nélkül elérték, megfigyelők szerint’ ismétel­ten aláhúzza, hogy Washing­ton és Peking egyaránt má­sodlagos fontosságúnak te­kintette az USA „végsőkig folytatott küzdelmét” Tajvan ENSZ-tagságának megmenté­sére. Az amerikai sajtókom- mentátorok megerősítve lát­ják azt a feltételezést, hogy a Nixon-kormány nemcsak, hogy belekalkulálta számítá­saiba a .keserű pirula lenye­lését”, de a Washington—Pe­king kapcsolatok további ala­kulása szempontjából jelen­tős előnyöket lát ENSZ-beli vereségében. A New York Times rámu­tat, hogy Rogers külügymi - niszter keddi kijelentéseit sokan úgy értelmezik, minta „pekingi nyitást” ellenző konzervatívok megbékítésére tett kísérletet. Ebben az őse- srzefüggésben a New York Ti­mes olyan futballedzőhöz ha­sonlítja Rogerst, aki a csa­patának veresége után han­goztatja, „nem a győzelem, hanem a szép játék a fon­tos”. A jelekből ítélve az ame­rikai kormány egyáltalán nem lenne boldogtalan, ha a kon­zervatív erők Nixon elnök helyett inkább az ENSZ el­len. fordítanák haragjukat. Ennek a taktikának a kez­deti sikere jut kifejezésre ab­ban is, hogy Barry GoJdwa- ter republikánus széné tor ..árulással” vádolja azokat a kormányokat, amelyeket — mint mondotta —, a II. vi­lágháború óta kitartottunk, s követelte, hogy az Egye­sült Államok „hagyja ott az ENSZ-et a konraiurüstáknak.” Hasonlóképpen a szélső­jobboldali Chicago Tribune „képmutató árulás az ENSZ- ben” című szerdai vezércik­kében az USA „áruló” szö­vetségeseit vádolja. NATCManácskozáp Brüsszelben PRÁGA; Mint ismeretes Jan Marko csehszlovák külügyminiszter­nek a közeljövőben a brit kormány vendégeként Lon­doniba kellett volna látogat­nia. Miután egyes brit tájé­koztatási szervek, a CTK világos cáfolata ellenére, alaptalan csehszlovákelle­nes kampányt indítottak és azzal vádolták meg Csehszlo­vákiát, hogy fegyvereiket szállít Észak-írországba, az angol féllel közölték, hogy ilyen körülmények között nem kerülhet sor a látoga­tásra. mivel az nem járna a kívánt eredményekkel. ★ JERUZSÁLEM: Izrael továbbra is kitart korábbi feltételei mellett a Szuezi-csatomá újramegnyi- tásáról kötendő megállapo­dást illetően — közölte Gol- da Meir izraeli miniszterel­nök az izraeli parlament (KNESSZET) előtt mondott beszédében. A KNESSZET nyűt sza­vazással jóváhagyta a mi­niszterelnök politikai nyilat­kozatait. A szavazás befejez­tével Meir kijelentette: „Iz­rael folytatja á párbeszédet az Egyesült Államokkal, ab­ban a reményben, hogy ez a nagy baráti hatalom ma­gáévá teszi államának ér­veit”. ★ BÉC.S: Indira Gandhi miniszter­elnök szerdán Becsben foly­tatta hivatalos látogatásait: hivatalában kereste fel Franz Jonas köztársasági elnököt és vendéglátóját, Bruno Kreisky kancellárt. Mind Kreisky, mind Indira Gandhi megállapították, hogy a kap­csolatok az utóbbi időben nem fejlődtek kielégítő mó­don, ezért feladatként jelöl­ték meg, hogy a jövőben el­sősorban gazdasági, de kul­turális területen is célszerű a két ország közötti barátság szélesítése. Indira Gandhi— Bruno Kreisky eszmecsere csütörtökön folytatódik, ★ ANKARA: Cevdet Dunay török köz- társasági elnök szerdán nem fogadta el Nihat Erim kor­mányának lemondását, ame­lyet a miniszterelnök szer­dán regigei hivatalosan is megerősített. Bejelentés sze­rint Erim miniszterelnök be. leegyezett, hogy továbbra is hivatalba marad. BRÜSSZEL Brüszelben záróközlemény kiadásával véget ért a NATO nukleáris tervezőcsoportfá­nak ülése. A közlemény szerint a hadügyminiszterek kétnapos tanácskozásukon a fő figyel­met Laird amerikai és Schmidt nyugatnémet had­ügyminiszter közös tanulmá­nyára fordították. Ez a ta­nulmány azt vizsgálta, „ho­gyan és milyen helyzetek­ben vetnének be a NATO- országok taktikai atomfegy­vereket Dél-Németországban egy katonai konfliktus ese­tén”. A nukleáris tervezőcso­port korábbi ülésein már megállapodott bizonyos poli­tikai irányelvekben, amelyek szerint a NATO elsőként is kész volna taktikai nukleáris fegyverekhez folyamodni egy hagyományos konfliktus ese­tén. A csoport jelenleg a konfliktus további alakulá­sának lehetőségeivel foglal­kozik. Laird tájékoztatta kollégáit a stratégiai fegyver-rendsze­rek korlátozásáról folyó szov­jet—amerikai tárgyalásokról, valamint arról, hogy értékeli az amerikai kormány a Szov­jetunió katonai erejét. A nukleáris tervezőcsoport legközelebb 1972. tavaszán ül össze Dániában. Tovább éleződött az északír helyzet BELFAST: A hét végi észak-írországi események — a két asszony, a bankrablással vádolt há­rom férfi halála, valamint az egyik belfasti éjszakai bár elleni bombamerénylet során megölt férfi, tovább élezték a helyzetet a brit tartományban. Az !r Köztár­sasági Hadsereg tagjai fokoz­ták a brit katonák s. s rendőrök elleni megtorló ak­cióikat. Szerdán reggel is­meretlen tettesek egyidejű­leg kilenc rendőr otthonát támadták meg Belfast kül­városában. Gelignit bombá­kat, illetve géppisztolyokat használták. Hú ügy nökségi je­lentések szerint a támadá­soknak, csak egy sebesültje van — egy asszony. Három óraval korábbon fegyveres férfiak tüzet nyi­tottak, majd bombát hajítot­tak a fővárostól 32 kilomé­terre fekvő Larne tenger­parti üdülőhelyen levő rend­őr-őrszobára. Az épület erő­sen megrongálódott: a rend­őrök viszonozták a tüzet Az összecsapásban tizenhárom személy, köztük hat rend­őr sebesült mag, MTU. október 38., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents