Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-09 / 212. szám
I A mezőgazdaság fejlődésének alapja Fürdőnadrágban, lapáttal a technikumért MUNKATÁRSUNK A MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÉRDÉSEKKEL FORDULT DK. GERGELY ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTERHELYETTESHEZ. — Meddig jutottunk el a magyar mezőgazdaság gépesítésében? — Á kérdés kapcsán eszembe jut egy, a napokban történt esemény. A szentlőrinckátai Űj Világ Termelőszövetkezet sajátos szobrot alkotott. Nagy terméskő alapra egy kiszolgált G—35-ös traktort helyeztek el a művelődési ház virágoskertjében, hogy emlékeztessen a mezőgazdaság korszerűsítésének kezdetére. Hazai gépesítésünk rövid múltjához képest ez a példa is jól érzékelteti, hogy a gép mennyire fontos része, mondhatnám, egyik főszereplője a mai falu életének. — Ma már nincs olyan ága a gazdálkodásnak, ahol a gépek munkája ne hozott volna jó eredményeket. Ez a technikai fordulat komoly haladást jelent. De hozzá kell tennem: a kívánt célt még nem értük eL Éppen ezért, * gépesítés fejlesztése, annak mennyiségi és minőségi összhangja, a mezőgazdaság egyik legaktuálisabb kérdése maradt Erre kötelez a IV. ötéves terv is, melynek előírása szerint a termelés növelését teljes egészében a termelékenység emelésével kell elérnünk. Ennek megvalósítását pedig — csökkenő földterületen és egyre kevesebb munkaerővel — csak a fokozott anyagi-műszaki eszközfelhasználás, s főként a gépesítés biztosíthatja. — Hogy mennyire ez a követendő út, azt mezőgazdaságunk jelenlegi helyzete igazolja legjobban. Majdnem háromszorosára — 158 ezer traktoregységre — nőtt gépi vonóerő-kapacitásunk az elmúlt évtizedben. Minden 45 hektárra jut tehát egy traktoregység. A ni. ötéves terv végéig elértük a nagy erőkifejtést igénylő munkák (talaj munkák, vetés, növényápolás) és a gabonabetakarítás közel 100 százalékos gépesítését. Nem is történt azóta veszélyes ingadozás még mostoha időjárású években sem, a terméseredményekben. Így válhatott biztonságossá az ország kenyérellátása. A gabonához hasonlóan, jelentősen fejlődött a kukoricabetakarítás gépesítése, mely 1970-ben 40 százalékot ért el. A szállítási munkák gépesítésében pedig 65—70 százaléknál tartunk. — Impozáns számok. Csak az a baj, hogy hasonló nagyságrendben nem folytathatók, mert a további területeken a gépesítésben lassabban léphetünk előre. A gondok főleg ott jelentkeznek, ahol az alacsony fokú gépesítés ellenére csökken a foglalkoztatható munkaerő, a fogyasztói igények viszont nőnek. Pedig fontos népgazdasági és élelmezési cikkekről van szó. A cukorrépa-betakarítás 13 százalékos, a burgonyabetakarítás 14 százalékos gépesítési szintjének tulajdonítható, hogy e növények termőterületei és terméseredményei nem növekednek. Kivéve azt a néhány nagyüzemet, ahol a helyzet gyors javítása érdekében áttértek a teljes gépesítésre. Ezeken a helyeken már nem érv többé, hogy hátrányos e művelési ággal foglalkozni. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a jócskán megnövelt, de tökéletesen gépesített területeken a termelés korszerűvé, gazdaságossá vált. Hasonló lépéseket kell tennünk a kertészeti termelés, az állattenyésztés és -tartás gépesítésében. Folytatván a sort: a dohány-. a kender- és lentermesztés gépesítése is egyre sürgetőbbé vált. — A kedvező fordulat csak egyféleképpen érhető m. Az „egyedi” gépesítés helyett a komplex gépesítésnek kell teret adni úgy, ahogy az már megtörtént a kenyérgabonánál, eredményesen szélesedik a kukoricánál, s megindult a cukorrépánál és a szálas takarmány termesztésénél. Idesorolható a szántóföldi paradicsomtermesztés komplex gépesítésének kezdeményezése is. — Mutatkoznak-e gondok a meglevő géppark használata közben? — Indokoltnak tartom felhívni a figyelmet néhány jelenségre. Sajnos, a mezőgazdaság gépállományára jelenleg a 10—12 éves üzemelési idő a jellemző. Bár az elmúlt két év 16 000 db-os traktorbeszerzésével az erőgépek átlagos életkora 5,5 évre csökkent, még ez sem kielégítő, hiszen az 1970. december 31-én meglevő 69 ezer db traktornak 20 százaléka már így is teljesen amortizálódott. A traktorok használati idejének megnyújtása a javítási költség- növekedésen túl is veszélyt rejt magában. Oly mértékben megnőhet egyik évről a másikra az új traktorok iránti kereslet, hogy kielégítése nehézségekbe ütközhet mind a kereskedelem, mind a beruházni szándékozó gazdaságok részéről. Az elavuló géppark, az indokoltnál tovább üzemeltetett gépek egyúttal az elavult technológia konzerválását is jelentik és éppen ez válhat gátjává a jövedelmezőbb, gazdaságosabb termelésnek. — A korszerűsítést azonban más tényezők is sürgetik. Kereken 14 000 db-os kombájnlétszámunk ma lehetővé teszi egy átlagos időjárású esztendőben gabona- termésünk — ha nem is optimális, de agrotechnikailag még elfogadható időn belüli — betakarítását. A 40—50 mázsás hektáronkénti gabonatermés biztonságos betakarítása azonban már ma is fejletteb és korszerűbb gépesítési megoldást kíván, mint amilyeneket a 20—25 mázsás hozamoké. Ezért válik szükségessé például a nagy áteresztőképességű — az 5 kg/mp és az e feletti teljesítményű — gabona- kombájnok szélesebb körű elterjesztése és alkalmazása. — Ä korszerű gépesítés, a komplex géprendszerek a kapcsolódó területek fejlesztését is megkövetelik. Ennek alátámasztására hadd említsem meg csupán egyetlen példaként a meglevő gép- pi szállítóeszközeink kihasználását akadályozó kedvezőtlen úthálózatot, mely párosul pótkocsijaink alacsony teherbíró képességével és a rakodás gépesítettségének elmaradásával. Mindez együttesen azt eredményezi, hogy, a mezőgazdaság csúcsidőszakban — még átlagos időjárás mellett sem — képes a szállításokat időben elvégezni. — A magam részéről úgy ítélem meg —, figyelembe véve az eddig elért eredményeket és az előttünk álló feladatait —, hogy a IV. ötéves terv elkövetkezendő 4 éve a mezőgazdaság gépesítésének talán a legdinamikusabb korszaka lesz. — Milyen szolgáltatások alakultak ki. melyek vannak alakulóban, esetleg melyek hiányoznak? — A termelőüzemek korszerűbb, termelékenyebb és növekvő számú gépei és berendezései fokozzák a szolgáltatási igényeket is. A javítás, a szerkezeti egységek felújítása, a különféle helyszíni szerelési és kivitelezési munkák, a létesítmények folyamatos karbantartása, az esedékes szakipari munkák elvégzése, mifld olyan tevékenységek, amelyek naponta megoldandó problémaként jelentkeznek a mezőgazdasági üzemekben. Ezek biztosítása elengedhetetlen, s ez jelenti a szolgáltatás legfőbb feladatát. Igen kedvezőnek ítélhető az a tevékenység, ami a szerkezeti egységei? — motorok, hidraulika, dinamó, önindító stb. — felújításával a mezőgép vállalatok részéről megmutatkozik. Legutóbb például az aratási időben nyújtott helyszíni szerelésekkel és javításokkal jelentős mértékben segítették a termelőüzemek munkáját. — Az alkatrészellátás évek óta megoldatlan probléma volt, s a legsúlyosabb helyzet 1970. évben alakult ki. A minisztérium részéről hathatós intézkedéseket tettünk, szervezeti változtatásokat hajtottunk végre a MEZŐGÉPTRÖSZT, az AG- ROTRÖSZT és a MEGEV területén. Tárcaszinten szorgalmaztuk mind a külföldi, mind a hazai gyártóknál a szükséges alkatrészek biztosítását. A MEZŐGÉPTRÖSZT felügyelete alá tartozó vállalatok az eddigi 30 000 mellett, a nem beszerezhető alkatrészek közül kétezerfélét soron kívül gyártani kezdtek, megküzdve az alapanyag-ellátásban mutatkozó nehézségekkel. Erőfeszítéseik ez év nyarán már éreztették hatásukat. Elmondhatjuk, hogy az aratási munkákat lényegében, a gépek alkatrészellátása nem akadályozta. Reméljük, hogy viszonylag kedvező lesz a helyzet ősszel is. — Mit kérünk, mit várunk a termelőüzemektől? — Termelési célkitűzéseink megvalósítása, a jövedelmezőbb és eredményesebb gazdálkodás korszerűen gépesített munkafolyamatokat feltételez. Ehhez új, modern és tartós gépek kellenek. Valóra váltásához, mezőgépiparunk a maga szerény lehetőségeihez képest, kezdeményező és ígéretes lépéseket tett. Az itthon nem gyártott, de hiányzó erő- és munkagépeket kereskedelmi szerveink továbbra is importálják. — Azt kérjük tehát a mezőgazdasági üzemektől, hogy helyzetüknek, termelési sajátosságaiknak megfelelően, egyre szélesebb körben alkalmazzák a korszerűbb termelési eljárásokat, a termelékenyebb növény- és állatfajtákat, s biztosítsák hozzá a komplex géprendszereket. Érjenek el gyors fejlődést az energetikai bázist biztosító — elsősorban a nagyobb motorteljesítményű — traktorok beszerzésével. Törekedjenek több munkaműveletnek lehetőleg egy menetben történő elvégzésére, s ezáltal a rendelkezésükre álló gépi kapacitások jobb kihasználására. F. B. Az már évek óta nyílt titok, hogy a sportban, különösen az átigazolások idején nagyszámú társadalmi „munkás ügyködik”, egymással licitálnak a szebbnél szebb, a hangzatosabbnál hangzatosabb ígéretek. Titkos találkozókat szerveznek a páciensekkel, aztán felteszik a nagy kérdést: milyen feltételek mellett változtatnák meg dresszük színét? A páciens sorolni kezdi igényeit, feltételeit, és az esetek nagy többségében néhány óra alatt létre is jön az alku. Mindez hosszú éveken keresztül csak a sport privilégiuma volt, ma azonban már gazdasági életünk is létrehozta a maga kulluszáit, a gazdasági élet területén, is egyre gyakrabban kerül sor minden látványosságtól mentes, titkos találkozókra, csendes átigazolásokra. Régóta szóbeszéd tárgya már megyénkben is, hogy új foglalkozás született az üzemekben — természetesen tisztelet a kivételnek —, a vállalatoknál. A neve, a fogalma még nem alakult ki véglegesen, mondják csábítóknak, szervezőknek, ügyes kezűeknek, utánpótlás-biztosítóknak is. Munkájuk, feladatuk azonban a napnál is világosabb: mérnököt, viilanysz., elő:, Aki csak tudott,' igyekezett tenni valamit azért, hogy az új felsőfokú technikum Gyöngyösön a tanévnyitó ünnepségre az alkalomhoz illő módon tudja fogadni a vendégeket. A technikum dolgozóinak KISZ-szervezete jelenlévő tagjai is nagyon magabiztosan, majdhogynem öntudatosan végezték önként vállalt munkájukat ezen a napon. Az intézet előtti tér gyepesítésében segédkeztek. A 23-as taglétszámból ott serénykedett tíz lány és nyolc fiú. Miért büszkélkedtek ? Két okát emlegették a büszkeségüknek. Az egyik: önmagában az is nagy szónak tűnik, hogy saját alapszervezetük van. Még nagyon gyerekcipőben jár ez a kollektíva, de most már nem kell ezeknek a fiataloknak szinte albérletben vagy a korábbi iskolájukhoz járni tp r"'y ülésekre, vagy a város más részében működő közösségben félig idegenként kényelmetlenked- ni. A másik ok: a társadalmi munkára alig kellett győzködni a fiatalokat. Egyik-másik ugyan morgóit valamit a hívó szóra, de azt senki sem vette komolyan. Teljesen ingyen fogtak ehhez a nem isköny- nyű munkához. Ingyen és ez megint alkalmas megszorítás ahhoz, hogy megkülönböztessék őket, mivel a technikum hallgatói némi térítés ellenében jelentkeztek a nyári hónapokban" az építkezéshez szervezett táborba. Mindenki kapott ugyan egy kávét és egy colét, de ehhez a forintokat az alapszervezet pénzéből vették ki. Összesen ennyi járt minden önkéntes munkásnak ezen a napon. Szóval: csupa büszkeség, öntudat volt valamennyi KISZ-es. Mit főz a főszakács? Természetesen ebédet főz a főszakács a konyhán az intézet dolgozói és hallgatói részére. De az már nem olyan természetes, hogy Gör- gényi László, aki ezt a beosztást viseli a technikumban, lapátot vesz a kezébe, és ő is odaáll a pótkocsi mellé, a szállítószalag végére. és hányja a földet. Körülötte rengeteg fürdőruközgazdászt, kőművest, hegesztőt szerezni minél többet, és minél gyorsabban. A legnagyobb csendben^ feltűnés nélkül, elvégre eleget kaptak már az üzemek érte, amikor mindezt nyíltan és hangosan csinálták. Néhány héttel ezelőtt minden szándékosság nélkül e sorok írója is besegített egy ilyen piackutatásba, üzletkötésbe. Régi ismerőssel hozott össze a véletlen, s a beszélgetés . során többek között az is szóba került, hogy van-e ismerős fiatal közgazdász, s merre, hol dolgozik. Mit ad isten, pár napja az üzemben futottunk ismét össze az említett ismerőssel, aki örömmel újságolta: az általam említett fiatal közgazdászokból ketten már náluk dolgoznák. Nem köny- nyű ez a munka —1 tette hozzá. — Egyre többen vagyunk, egyre nagyobb a kon- kurrencia. De hogy korántsem ilyen véletlenen múlik egy jó átigazolás, arra megyénk egyik építőipari vállalatának igazgatója a közelmúltban több konkrét példát is mondott. Tömegesével léptek in a vállalattól a kőművesek, az ácsok, a vízvezeték-szerelők, és szinte kivétel nélkül a szomszédos Pest megye egyik építőipari vállalatánál, vállaltak hás, csinos lány. Talán őket is „főzhetné”, de most nem is veszi észre egyiküket sem. Igaz, a konyha nem eresztette el teljesen, mert innen, az önkéntesek és a hallgatók csoportjából be kellett szaladnia az üstök közé. Megnézni, hogy rendben megy-e ott is minden, nehogy a földlapátolás miatt ízetlen legyen a leves vagy leégjen a sült. Hiába, a főszakács sem ugorhat csak úgy ki a konyhából földet lapátolni. Azon viszont már semmi csodálkozni való nincs, hogy Szabó Miklós gépkocsivezető, akinek a kezére bízták az intézet hatalmas, piros autóbuszát, ezen a napon a gépét beállította egy mellékutcába, és ő a vontató nyergébe pattant: szállította a földet a füvesítéshez. Hol az egyenjogúság? A lánybrigád vezetője, Gáspár Lászlóné nagy lendülettel magyarázta, hogy már reggel hétkor hozzáfogtak a munkához, és csak az ebéd utáni időkben fejezik azt be. De eljönnek még egyszer, hiszen a KISZ- kongresszus tiszteletére felajánlották, hogy segítenek a technikumnak. Kénytelen vagyok megjegyezni, némi rosszmájúsággal, hogy úgy látszik, ők maguk is a női egyenjogúság ellen lépnek fel, mert minden lánynak seprőt adtak a kezébe, azzal igazgatják valamennyien a földet a betonkockák közeibe. Seprős-brigád lettek. Alig tiltakozik, csak magyarázza, hogy kezdetben lapátoltak is. Aztán a fiúk elvették tőlük a lapátot, ők pedig • a fiúktól a seprőt. Régi beidegződések és a tényleges fizikai erőállapotok tiszteletben tartásának a következménye mindez. Azzal zárja be az ügyet, hogy a seprő miatt még nincs veszélyben az egyenjogúság. Mit mond a tanár úr? Szinte végszóra, Izrael Lenke, az alpszervezet titkára lépett ki az épületből, hogy körülnézzen. Mint egy előkelő idegen? Kérdem. Rögtön .tiltakozik. Majd megmagyarázza, hogy ő szívesebben lenne itt, a fiatalok között, de a titkórsá- ‘gon mindenki a szabadsámunkát. Aztán néhány nap múlva Pest megyéből érkeztek kőművesek, villanyszerelők, vízvezeték-szerelők, a távozók helyébe. Mindössze annyit kértek, hogy mindennap szállítsák majd haza őket, és természetesen igényt tartanak a különélési díjra is. Az üzlet — mondani sem kell —, egyik vállalatnak sem jő, a dolgozók viszont annál elégedettebbek, hiszen mindössze 20—30 perccel kell tovább utazniuk naponta, de a különélési díj havonta több száz forintra rúg. Ezért a pénzért pedig szívesen utazgatnak. A vállalatok — ahogyan az igazgató mondta —, gyakorlatilag semmit sem tudnak ellene tenni, hiszen egyre fogy a munkáslétszám. egyre kevesebb az ács, a festő, a lakatos, a kőműves. Elég egy rossz szó és máris veszik a kalapot. Megyénk vállalatai az elmúlt években milliókat költöttek a munkásszállások építésére. korszerűsítésére, fenntartására. Ma ezeknek a munkásszállóknak jelentős részében hiába keressük a munkásokat. Hiába cserélték ki a vaságyakat rekamiéra, gát tölti, az igazgató úrnak pedig vendégei érkeztek, és őt kérte meg, hogy főzzön nekik kávét. Aztán ö hívja fel a figyelmemet Pelle Sándor a- nárra. aki szintén fürdonad- rágban, akár a többiek, a fiúbrigád vezetőjeként dolgozik. Híven pedagógus: mi- voltához, a klasszikusan legegyszerűbb eszközt választotta most is a neveléshez: példát mutat. Még megkérdeztem Kőszegi László adjunktust, aki a legfőbb főnök most a munkahelyen, mi a véleménye a fiatalok teljesítményéről. , Dicséri őket, mondván, rendesen csinálják, amit vállaltak. Az építőtáborosok is olyan lendülettel kezdtek a turnus elején, hogy rájuk kellett szólnia: hagyjanak a lelkesedésükből az utolsó napokra is. Ügy tűnik most már, nem kellett volna figyelmeztetnie őket. Egy, csak egy legény akadt az első évesek között, akitől finoman meg kellett érdeklődnie, vajon nem beteg-e, hogy olyan , vontatot- tak, elnyújtottak a mozdulatai. A legényke megnyugtatta, hogy jól érzi magát. Mindez miért? A munka nevelő hatását nem kell magyarázgatnom. Mégis elém tolakodott egy kérdőjel már az első percekben. Miért csinálják mindezt ezek a fiatalok? A dolgozók KlSZ-szervezeté- nek tagjai és a hallgatók egyaránt. Kötelességből? Jó pontot akarnak gyűjteni? Óvatosságból? Netán kényszerből? Hangosan is kimondtam a kérdést. -Bár féltem, hogy vagy csak egy vállrándítást kapok feleletül, vagy pedig valami nagyon is brossúra- ízű szöveget, aminek kellemetlen mellékíze támad. Egyik sem történt meg. Igaz, nem is válaszoltak azonnal, mintha meglepődtek volna a kérdésen. Lehet, hogy ilyen kérdés meg sem fordult bennük, amikor jelentkeztek a társadalmi munkára. Lehet, hogy okve- tetlenkedésnek vették. az egészet. Aztán annyit mondtak csak, hogy csinálják, mert az intézetnek szüksége van a segítő kezelőre. És ők így készülnek a KISZ- kongresszusra. Szóval: mindez magától értetődik. Természetes. levízió a klubokban, ma mar egyre többen csak akkor írják alá a munkavállalói szerződést, ha mindennap hazaszállítja őket a vállalat. Ez a minimum —, hallani egyre gyakrabban tőlük. A munkaadóknak ismét nincs más lehetőségük, mint fizetni és szállítani. Függetlenül attól, hogy a szállítás költsége sok esetben többe kerül, mint amennyit a dolgozó munkája ér. Mindezeket a közelmúltban elmondták a megyénkbe látogatott egyik miniszternek is, aki a következő szavakkal válaszolt a hallottakra: Ez szinte lehetetlen. Pedig, mint az elmondott példák is bizonyítják, valamennyi igaz. Nagyot fordult a kodra. Hol van már az az idő, amikor az diktálta a feltételeket, aki űzetett. Ma az mondja ki az igent, vagy a nemet, aki kéri, aki kapja a pénzt. S mindez történik csendben, halkan, hogy csak azok tudják, azok hallják "meg, akik majd továbbadják. Á kárt pedig már csalt milliókkal lehet mérni. Természetesen: a népgazdaság kárát. Koós József UpniUffSM A ÜESESSlSt] hiaba van hideg-meleg viza íürdőszefcákban, hiába a szabad szombat, a rádió, a fez l$n. szeptember ifeAfertlfc G. Molnár Ferenc Ki diktálja a feltételeket?
