Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

Külpolitikai összefoglaló Tímár Mátyás elutazott luftéból A harmadik kedd hagyománya így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Az ENSZ hagyományainak értelmében, szeptember har­madik keddjén, tehát a most záruló héten, megkez­dődött a közgyűlési ülés­szak. Első főszereplői a mes­teremberek voltak. A túl-, zsúfolt ülésteremben nekik kellett továbbá széksorokat biztosítani az újonnan fel­vett tagállamok küldöttsé­geinek. A világszervezetben immár százharminc ország képviselteti magát, s úgy tűnik, hogy az idén fordulat következik be a kínai ENSZ- tagság kérdésében is. A mintegy száztíz napi­rendi javaslat között olyan fontos kérdések szerepelnek, mint a leszerelési világkon­ferencia ügye, a biológiai és vegyi fegyverek betiltása, a közel-keleti válság, a nem­zetközi biztonság probléma­köre. A legtöbb szó azonban kétségkívül arról esik, hogy az ENSZ egyetemességének érdekében elfoglalja-e végre törvényes helyét a népi Kí­na, s Tajvant, pontosabban a csangkajsekista csoportot kizárják-e az ENSZ-ből. Az Egyesült Államok eddig a „két Kína” álláspontját val­lotta — vagyis a Kínai Nép- köztársaság a Biztonsági Ta­nácsban, de a közgyűlésben Tajvan is — ehhez toborzott szövetségeseket. Egyre nehe­zebben tud azonban támo­gatókat szerezni, nem be­szélve arról, hogy ez az amerikai magatartás kedve­zőtlenül árnyékolja be Nixon tervezett pekingi útját. Kicsit az események iróniá­ja, hogy miközben annyi szó hangzik el Kínáról, megle­hetősen kevés a hitelt érdem­lő értesülés PekingbőL Meg­lepetést kelthetett, hogy vá­ratlanul lemondták a tradi­cionális október elsejei fel­vonulást, Mao Ce-tung szo­kásos találkozóját a néppel. A nemzetközi sajtó általá­ban nem vette komolyan az indokolást, hogy „reformál­ják az ünnepséget”, viszont AZ ÜJ CSERÉPGYARBA gépész­technikust l\ ÉM TÉGLA- ÉS CSERÉPIPARI VÁLLALAT, eger, l téglagyár AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HETF°Losonczi Pál befejezi látogatását á KNDK-baa — «mir Mátyás perui tárgyalásai KliDD! Megkezdődött az ENSZ közgyűlést ülésszaka — Válasz­tások Dániában SZERDA: Brezsnyev belgrádi útja — Amerikai bombatár'sdáaok a TOK ellen CSÜTÖRTÖK: Pekingi hírek az október elsejl felvonulás lemondásá­ról — A francia elnök sajtóértekezlete PÉNTEK: Közlemény a S AI,T-párbeszéd ötödik fordulójáról — Gromlko—Rogers találkozó az ENSZ-ben SZOMBAT: / Japán Javaslat a nemzetközi pénzrendszer átszervezésére alkalom nyílott a legvadabb kombinációkra, Mao beteg­ségétől a felső vezetésen be­lüli harcokig terjednek e ta­lálgatások, amiket lehetet­len megerősíteni. Figyelem­re méltó a szovjet kommen­tár, amely rámutat, hogy egyes kínai források ismét elővették az „északi ve­szélyt”, s az ünnepségek le­mondását szovjetellenes cél­zásokkal körítik. Visszatérve az ENSZ-hez: a New York-i események­nek csupán egyik részét te­szik ki az üléstermi progra­mok. Nem kevésbé fontosak a kötetlen tajálkozók, ame­lyeknek az élén a szovjet és amerikai külügyminiszter eszmecseréje áll. A jövö hé­ten egyébként Nixon is fo­gadja Gromikót — hosszú idő után ez az első ilyen szintű érintkezés a két szu- pemagyhatalom között. A szovjet—amerikai párbeszéd folytatásához pozitív elemet jelent a Salt-megbeszéiések haladása. A Helsinkiben ki­bocsátott közlemény szerint lépések történtek a véletlen atomkonfliktus elhárítására, a „forró drót” korszerűsíté­sére, s a stratégiai fegyver­korlátozó tárgyalásokat rö­videsen Bécsben folytatják. Ugyanakkor változatlanul súlyos tehertétel — a szov­jet—amerikai viszonylatban is — az Egyesült Államok indokínai agressziójának folytatódása, sőt helyenkén­ti fokozódása. A hét során több alkalommal érték lé­gitámadások a Vietnami De­mokratikus Köztársaságot. Ezek a kalózakciók méltán váltották ki az egész nem­zetközi közvélemény tilta­kozását, s a vietnami kül­döttségek válaszképpen le­mondták a párizsi négyes konferencia csütörtökre ese­dékes összejövetelét is. A héten tovább tartottak a jelentős politikai találko­zók kontinensünkön. Brezs­nyev, az SZKP főtitkára ju­goszláviai látogatást tett, amelynek során hosszabb véleménycserét folytatott Ti­to elnökkel. Kifejezésre ju­tott, hogy az ismert különb­ségek ellenére, nagy lehe­tőségek kínálkoznak a két ország kapcsolatainak fej­lesztésében. A szovjet párt főtitkára tevékeny részt vál­lal a személyes csúcsdiplo­mácia nem mindig könnyű, de eredményre vezető moz­zanataiban: a minap talál­kozott Brandt kancellárral, s nemsokára Párizsba vezet az útja. Brezsnyev és Brandt krí­mi négyszemközt je a hét egyik legtöbbet kommentált témája volt. A jelek szerint a felek egyetértettek abban a sarkalatos kérdésben, hogy meg kell gyorsítani az euró­pai biztonsági értekezlet elő­készítését Gyakorlatilag az történik, hogy a Szovjetunió s az NSZK, vagyis Nyugat- Európa legfejlettebb ipari országa között az eddig sok tekintetben kiélezett viszony a normális békés egymás mellett élés irányában ha­lad. Nem zavartalanul': erre elegendő idézni a nyugatné­met jobboldal hisztérikus kampányát de a negatív té­nyezők között említhetjük az NSZK kormányképviselőinek sokszor ésszerűtlen magatar­tását a két német állam tár­gyalásain. A kedveződen elemek azonban e pillanat­ban mégis viszonylag hát­térbe szorultak a földré­szünkön megindult kibonta­kozás fő irányzatai mögött. A nemzetközi találkozók sorozatába, a magunk esz­közeivel, mi magyarok is bekapcsolódtunk. A heti ese­ménynaptár a világ két el­lentétes „széléről” ad hír­adást:- államfőnk a népi Ko­reában tett igen eredményes látogatást, Latin-Ameriká­ban miniszterelnök-helyet- tesürik tett körutat. Buda­pestet — s erre a vadásza­ti világkiállítás különleges alkalma is ösztönöz — to­vábbra is magas rangú ven­dégek keresik fel, a magyar ENSZ-küldöttség pedig me­netkészen áll, New Yorkban mi is hallatjuk szavunkat a béke és biztonság érdeké­ben. A magyar—ecuadori tár­gyalások pénteken szakértői megbeszélésekkel folytatód­tak. A két ország gazdasági szakértői munkabizottsági ta­nácskozáson tárgyaltak az áruszállítások kölcsönös nö­velésének lehetőségeiről. A magyar termékek szállításá­nak kérdésköréről szólva fel­merült az a lehetőség, hogy bekapcsolódjunk az ecuadori autóbusz-közlekedési prog­ramba, bővítsük az egész­ségügyi berendezések export­ját és szóbakerült hűtőház, vágóhíd szállításának lehe­tősége is. Az ecuadori szak­értők közölték, érdekeltek abban, hogy növeljük ba­nán-, kakaó- és kávévásárlá­lsmét Smrkorsky... A Rudé Právo szombati számában beszámol arról, hogy Josef Smrkovsky. az 1968-as revizionista irányzat egyik vezéralakja- aki jelen­leg Prágában él, s nyugdí­jat élvez rágalmazó, cseh­szlovákellenes nyilatkozatot adott a Vie Nuove Giorrn cí­mű olasz lapnak. A volt po­litikus az interjúban — mint a Rudé Právo megállapítja —, ugyanúgy ágál Csehszlová­kia, a Csehszlovák Kommu­nista Párt, az ország szövet­ségesei és a szocializmus el­len, mint 1968. óta valameny- myi antikommunista propa­gandaközpont. „Nem kívánunk semmiféle ..Smrfcovsky-ügyet” — mutat rá a lap. Ez az ügy nálunk immáron végérvényesen le­zárult. Josef Srmkovskyt megfosztották funkcióitól, megérdemelten kizárták a pártból. Államunk a törvé­nyeknek megfelelően nyugdí­jat folyósít számára- s ugyan­úgy gondoskodik róla, mint minden más állampolgárról. Senki nem avatkozik magán­életébe. Jelenleg azonban nyilván úgy véli, hogy visz- szaélhet a nagylelkűséggel. Eladta magát az ellenségnek, amellyel a múltban végtére is többször szemtől szembe találta magát. Olyan időpont­ban adta oda nevét a cseh­szlovákellenes propagandá­nak, amikor az ország vá­lasztásokra készül. A bur- zsoá propaganda Smrkovskyt a kommunisták, a haladó em­berek és a szocialista eszmék lejáratására használta fel a kapitalista országokban. Az ázsiai népek békéjéért ' Indira Gandhi miniszter­elnök-asszony küszöbönálló moszkvai látogatásával kap­csolatban az Indiai Kommu­nista Párt központi orgánu­ma, a New Age című heti­lap megállapítja, hogy a szov­jet—indiai együttműködés igen fontos szerepet játszik a nemzetközi politika szín­terén, az imperializmuseUe- ni küzdelemben, a békéért és leszerelését vívott harcban, lap azt a reményét fejezi k hogy a kormányfő látogat! sa újabb távlatokat nyit két ország sokoldalú kapcs< latainak fejlesztése útjáa újabb lépéseket eredmény« majd az ázsiai népek együt működésének fokozása terén, elősegíti az ázsiai béke t biztonság megteremtéséne ügyét. (TASZSZ) sainkat A megbeszélésen kölcsönös tájékoztatás hang­zott el a két ország fejlesz­tési programijáról és tár­gyaltak a kiállításokon való részvételről, szakértők láto­gatásairól is. Péntek délben Rafael Gar­cia Velasco külügyminiszter ebédet adott Timár Mátyás és kísérete tiszteletére. Az ebéden megjelent Edgar Te- ran Teran, a külkereskedel­mi hivatal elnöke, diplomá­ciai testület több tagja és sok vezető ecuadori vezető személyiség. Helyi idő szerint a délu­táni órákban a külügymi­nisztérium épületében került sor a magyar—ecuadori mű­száki-tudományos egyezmény ünnepélyes aláírására. A szerződést — amely módot ad a két ország szakértői­nek cseréjére — Timár Má­tyás és Rafael Garcia Ve­lasco írták alá, majd mind­ketten méltatták a szerződés jelentőségét a magyar- ecuadori kapcsolatok bővíté­sében. Este Beck János, hazánk ecuadori nagykövete foga­dást adott a Hotel Quitóban Rafael Garcia Welasco kül­ügyminiszter tiszteletére, Ti­már Mátyásnak, a Miniszter- tanács elnökhelyettesépek és kíséretének ecuadori tartóz­kodása alkalmából. , Ezzel befejeződött a 1 Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének hivatalos ecuadori programja, egyszersmind vé­gétért a dél-amerikai kon­tinens négy országában foly­tatott háromhetes tárgyalás- sorozata. Timár Mátyás és kísérete szombaton helyi idő szerint a déli órákban hazaindult Quitóból, Ecuador fővárosá­ból. U Thant-nyilatkozat.;. U Thant, az ENSZ főtitká­ra a Waldorf Astoria szálló­ban rendezett ebéden ismert amerikai politikusok és köz­életi személyiségek előtt elhangzott nyilatkozatában történelmi jelentőségű doku­mentumnak nevezte a nem­zetközi biztonság megerősíté­séről szóló deklarációt, ame­lyet a Szovjetunió javaslata­iéra fogadott el az ENSZ- közgyűlés előző ülésszaka. A főtitkár a nemzetközi feszült­ség enyhülését elősegítő leg­jelentősebb események közé sorolta a Nyugat-Berlinire vonatkozó négyoldalú egyez­ményt, amely — mint meg­jegyezte — „lefekteti az utat az európai biztonsági érte­kezlethez”, az európai fe­szültség enyhüléséhez. U Thant kifejezte azt a reményét, hogy a stratégiai fegyverek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások „a két fél köze­ledését eredményezik majde bonyolult kérdésben”. A nemzetközi helyzet nega­tív jelenségeihez sorolta az indokínai háború kiterjedé­sét, a tragikus kelet-pakisz- tási eseményeket, a valuta- válságot és az elhúzódó kö­zel-kelet feszültséget. Az „AFOR” Miskolci Karbantartó Műhely Pofon a keleti politikáért Victor Rüdiger Fislo, a neonáci párt tagja, az a fasiszta suhanc, aki arcul ütötte Brandt kancellárt. A rendőrautó­ban ülő ifjú náci ezt kiáltotta a tettlegesség után: „Ezt a keleti politikáért kapta.” (Teiefoto — UPI—MTI—KS) füzesabonyi részlege felvételt hirdet. Jelentkezés a fenti helyen, munkanaponként 7—15 óráig a részlegvezetőnél. Bővebb felvilá- • gosítást a jelentkezés alkalmával adunk. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, (Salgótarján, Munkás u. 8.) 6 hónapos átképző tanfolyamokat indít VÍZSZIGETELŐ, ÄCS-ALLVÄNYOZÖ, MÜKÖ-VB. ELŐREGYÁRTÓ, HEGESZTŐ szakmákban. A tanfolyamok kezdete: 1971. október 25—31 Jelentkezési feltételek: — egészségügyi alkalmasság, — 8 általános iskolai végzettség, — IS—38 év közötti életkor. Felvétel, ill. beiskolázás a Jelentkezés sorrendjében tör­ténik, írásos, vagy személyes bejelentés alapján. A képesítés megszerzését a munkakönyvbe bejegyezzük, arról bizonyítványt adunk. Kedvezményes bérezést, mun­karuha-juttatást. üzemi étkezést, kulturált munkásszállói I elhelyezést, kedvezményes, hazautazást r- áMa’at biztosít. Csoportosan jelentkezők, leszerelő fiatalok a felvételben előnyben részesülnek. I A VOLÁN 4. SZAMÜ VÁLLALAT GYÖNGYÖSI ÜZEMEGYSÉGE azonnal / felvesz „D” kát. vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket. MAVAUT profilhoz, kalauzokat és szállítómunkásokat, I fő anyagraktárost, 1 fő asztalost, I fő vizsgával ren­delkező hegesztő-lakatost, 1 fő üzemanyagkút-kezelőt, gyöngyösi telephelyre; 1 fő üzemanyagkút-kezelőt, vison­. ■ * tai telephelyre (nyudíjas dolgozó) 2 fő zsírzó segédmun­kást, 1 fő segédmunkást kőműves melléi MŰSZAKI-FEJLESZTÉSI OSZTÁLYUNKRA felveszünk műszaki rajzolókat, valamint gépész­technikusokat gyártóeszköz-gazdálkodó ’ és normatechnológus munka­körbe. Jelentkezni lehet; MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁRTÓ- ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT, EGER, LENIN ÜT 261. Személyzeti osztály. r

Next

/
Thumbnails
Contents