Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

Korszerűsödés, kérdőjelekkel (1) Gép helyett ember Üzlet dollárban és nagyban Korszerűsítés, önköltségcsökkentés, újabb export Sírokban Ä harmadik ötéves terv esztendeiben, 1966—1970 kö­zött az ipari beruházások 43 százalékkal haladták meg a második ötéves tervben elért szintet. Ezen belül építésre 52, belföldi gépek­re 46, s import gépekre 66 százalékkal többet fordítot­tak, mint az 1961—1965 kö­zötti években. A tervidő­szakban az egy foglalkozta­tottra jutó termelés 61 szá­zalékkal növekedett^ kisebb mértékben, mint amennyit a népgazdasági terv előírt. Ami ugyancsak a gondok forrása: az építési munkák, valamint a nem szocialista országokból származó gépek árszínvonala több mint húsz százalékkal emelkedett. Számok, számok. Szára- zak, csak a szakembernek sokatmondók. Ám mit kezd­jen velük az, aki özönvíz előtti masinán-darun, teker­cselőn, nyomdagépen, szel- faktaron, stb. — dolgozik, vagy aki még ma is „izom­gépként”, azaz puszta fizi­kai erejére hagyatkozva végzi munkáját? Megfordít­va: a korszerű, nagy terme­lékenységű fél- vagy teljes automatán bonyolult termé­keket előállító munkás vajon soknak vagy kevésnek tart­sa-e, hogy az egy foglal­koztatottra jutó termelés 61 százalékkal emelkedett? Egyáltalán: mi az, hogy az ipar gépesítettsége? Először a munka Ahhoz, hogy tárgyilagos, tehát igaz választ adhas­sunk, hátrább kell -lépnünk az időben. Odáig, hogy a magyar gazdaságtörténet­nek a korábbi évtizedek­ben végbement fejlődését vizsgálva egyetlen iparterü­letet sem könyvelhetett el korszerűként, tudatosan fej- lesztettként. Iparpolitika va­lójában csak a felszabadulás óta létezik, s első, döntő teendője nem lehetett más, mint a munkához való jog gyakorlati érvényesítése. Az- az, hogy mindenki, aki dol­gozni akar, megkereshesse kenyerét. Ez elkerülhetet­len szakasz volt. Csakis ez­után következhetett annak vizsgálata, hogy mennyi munka kell egységnyi ter­mék előállításához? Az össz­társadalmi munkaráfordítás országonként erősen külön­böző, akár villamos ener­giáról, akár pamutszövetről van szó. Egyik országban ötször annyi ember szüksé­ges egységnyi termék előál­lításához, mint a másikban. Ez utóbbi ország tehát öt­ször olyan fejlett lenne, mint a másik? Korántsem! Sokféle összetevője van a gazdasági fejlettség mércé­jének, s ezek egyike 'az egy­ségnyi végtermékre jutó össztársadalmi munkaráfor­dítás. E tényező azonban mindaddig, míg a gazdaság a külterjes fejlődés szaka­szát éli, s míg más orszá­gok termékei elől piaca el­zárkózik, nem jut lényege­sebb szerephez. Van elég munkavállaló, az egységnyi termékre jutó munkabér nem túl nagy, tehát ekkor még nem látszik érdemes­nek az eleven izommunika helyett bonyolult és drága gépekkel, berendezésekkel termelni. Eljön azonban az idő, amikor a munkaerőfor­rások lényegében kiapad­nak; megkezdődik a külter­jes és a belterjes szákasz kö­zötti átmenet. Ez tűnik a legkritikusabbnak. Űj mun­kaerő ugyanis már alig van, a gyors gépesítés, automati­zálás, műszerezés feltételei ugyanakkor még csak ke­vés helyen léteznek. Itt tart ma a magyar népgazdaság. A vállalatok számára mindezért a biz­tonságot a létszámtartalék — magyarul: a fölös számú ember — adja. A kapun be­lüli munkanélküliség lénye­gében „tartalék-alap”. Ha átcsoportosításra, termék­váltásra stb. van szükség, a hiányzó technikát embe­rekkel próbálják pótolni. Egy idő után ez áz út is járhatatlanná vált. Ehhez egész egyszerűen nincs ele­gendő ember. Sem tartalék­nak, sem a gép mellé. Nem marad más megoldás, mint a műszaki fejlesztés: a gyár­tóberendezések, a technoló­giák, a termelés-szervezés korszerűsítése. Jöjjön a — legjobb technika? I Ésszerű mérlegelés Várjunk csak a válasz- szal. Az adott gazdasági környezet alapján kell el­dönteni, hogy milyen tech­nikát, technológiát érdemes alkalmazni. A legkorsze­rűbb ugyanis, összevetve a meglévő lehetőségekkel, nem mindig bizonyul a leggaz­daságosabbnak. Az állami gépiparban például az auto­mata és félautomata eszter­gagépek aránya csupán 14 százalék. Nosza, vásároljunk, ahol csak tudunk, automa­tákat?! Igen ám, de 1950. és 1970 között az ipar techni­kai felszereltsége gyorsab­ban növekedett, mint a munka termelékenysége. Az­az alacsony a hatékonyság, a gépek, berendezések ki­használtsága. (A gépipar legfontosabb területein a szerszámgépeket mindössze 1,1—1,3 műszakban működ­tetik!) Nem elég tehát az új, korszerű gép; jól kép­zett munkaerő, megfelelő nyersanyag vagy félkész ter­mék, zökkenőmentes szállí­tás stb. is szükséges hozzá. Éppen ez utóbbiak hiánya vagy gyengesége miatt áll­nak tétlenül sok helyen mé­regdrágán vett berendezé­sek... Tovább bonyolítva a dol­got: egy ország gazdaságán belül kirívóan nagy eltéré­sek alakulhatnák ki az egyes ágazatok, iparterületek tech­nikai szintjét tekintve, sőt, e különbségek azonos ága­zaton belül is meglehetnek. Mi a^magyarázata ennek? AMIKOK a tanács elnöké­vel a beszélgetésünk vége fe­lé jártunk, olyan következte­tésig jutottunk el, hogy Ka­rácsond lényegében jó hely­zetben levő község. Égető gondjai nincsenek, az igé­nyek egy átlagosnál maga­sabb szintről indulnak a meg­valósítás felé. De ennek a tö­rekvésnek a lakosság aktív részese is. Az iskolában két műszak­ban tanítanak, de hogy min­den gyerek a délelőtt folya­mán okosodjon, nevelődjön, ahhoz kellene még négy tan­terem és egy tornaterem. Az óvodában három csoport talál otthonra napközben. Ennél nagyobb lehetőségre később sem lesz szükség Karácson- don. De az óvoda még het­ven évvel ezelőtt épült fel. Azóta sokat toldozgatták-fol- tozgatták, rengetek pénzt ál­doztak rá, mégsem felel már meg a korszerű követelmé­nyeknek. Jó volna egy új óvoda, új épületben. Hasonló a helyzet a könyvtárral is. Jól megfér a művelődési ott­hon keretében, látogatóinak a száma is túlhaladja az ezret a nyilvántartás szerint, de ha építhetnének egy új könyvtá­rat, az lenne az igazi. Az előbbi példák igazolják a kezdeti megállapítást, hogy a karácsonidiak a nagyobb ütemű fejlődés gondjaival bajlódnak,' alapvető nehézsé­geik nincsenek. Mert a víz is még ebben az évben csövön jut el a község minden utcájába. Jövőre a Itt ügyes emberek dolgoz­nak, ott meg tehetetlenek? Itt fontosnak tartják a gé­pesítést, a korszerű techni­kát, ott meg fütyülnek rá? A fejlesztésnek vannak szub­jektív tényezői is, alapve­tően azonban a gazdasági környezet határozza meg a haladás mértékét. Ezért ész­szerű mérlegelésre van szük­ség annak megállapításához, hol érdemes, s hol nem ér­demes a korszerűsítés ter­heit vállalni. E mérlegelés hiánya már jó néhány új, korszerűnek kikiáltott üze­met juttatott súlyos hely­zetbe. Pedig modemek vol­tak a gépek, korszerű a technológia, csak éppen az általuk gyártott termék volt korszerűtlen, ezért nem kel­lett senkinek... Miért kell? Miért nem jó minden úgy, ahogy van? Miért kell gépe­síteni? A munkaerő-források csökkenése és kiapadása, ha nem ellensúlyozza ezt mű­szaki fejlesztés, a termelés megtorpanásához, sőt, csök­kenéséhez vezet. Az alacsony technikai szint megrekeszti a társadalmi munka haté­konyságának emelését, s ez­zel a távlati fejlődés ma szükséges megalapozásá t le­hetetlenné teszi. (Ez tör­tént például a közúti jármű- gyártásban, s a feszültsége­ket végül is csak az is­mert licencvásárlás oldotta fel.) Az elavult gép, gépsor, berendezés, elfoglalja a he­lyet az új, a termelékenyebb elől — ezért kiterjedt az építési láz! —, tartósítja az idejétmúlt technikát, az ala­csony termelékenységet, s akadályozza a termék mi­nőségének javítását, korsze­rűsítését. Ahol tehát halo­gatják a fejlesztést, ott a holnapi kenyeret gyúrják feketébbre. Aligha hihető, hogy ne tudnák ezt! Mégis halogatják? Miéx^t? Mészáros Ottó Következik: Ember helyett gép. házakba is be lehet már köt­ni a vízvezetéket, összesen nyolcmilliót kellett össze­gyűjteni ahhoz, hogy a víz­társulás keretében megold­ják az egészéges ivóvízzel való ellátását Karácsond né­pének. Ennek az összegnek a felét a családok adják össze most és a következő években. Telkenként 3500 forintot kell befizetniük évi ötszáz forin­tos részletekben. A többit egyéb forrásból biztosították. A vízvezeték kiépítéséhez az idén a társulás szakmun­kásokat alkalmazott, a mű­szaki irányítást pedig a víz- gazdálkodás gyöngyösi szerve végezte. Marad a legnagyobb gond­nak az út. Több mint húsz kilométer a község útjainak a hossza. Az idén is megépí­tenek hatszáz méter új utat, közel másfél kilométer hosz- szan pedig a már meglevő köves utat bitumenezik le. A mostani ötéves tervben 1 150 000 forintot fordítanak útépítésre, de így is csak tíz kilométer hosszan lesz a köz­ségnek műútja. Ez bizony nem valami rózsás helyzet. Járda már minden utcában van legalább az egyik olda­lon. Még közel tíz év kell ah­hoz, hogy a másik oldalon is betonjárda vezessen, de ehhez évente legalább kétezer mé­ter járdát kell kialakítaniuk. Hogy minél gyorsabban a végére járjanak ennek a fel­adatnak, a tanács szakmun­kásokat vett fel erre a mun­kára. Rájuk vár az anyagbe­Az elmúlt év első feléhez képest hazánk importja 24 százalékkal nőtt, az export azonos az 1970. első félévi­vel. A dollárelszámolási for­galomban a behozatal 25 százalékkal nőtt, a kivitel 4 százalékkal, az 1970. első félévi forgalom alatt ma­radt. Milyen okok, hogyan befolyásolják az export-im­port forgalmat, hogyan él­nek a lehetőségekkel a Mát- ravidéki Fémművekben? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Pákh László műsza­ki igazgatótól és Marsai Fer­dinand gazdasági igazgató­tól. — A külföldi vevők, kü­lönösen tőkés piacon, na­gyon érzékenyek a minőség­re és az árra. A siroki ke­rékpárlánccal 1969-ben má­szerzés is. ami eddig még mindig sikerült. Ez nagy szó, hiszen a kavics és a cement sem tartozik a könnyen meg­vásárolható cikkek közé. TERVEZIK, hogy 1973-ban hozzákezdenek a második or­vosi körzet megszervezéséhez és a rendelő, valamint az or­vosi lakás megépítéséhez. Er­re a célra háromszázezer fo­rintot szánnak a fejlesztési alapból. Két év alatt be is fe­jezik a munkát, ha az előbbi összeggel' azonos értékű tár­sadalmi munkát is tudnak szervezni az építkezéshez. Ekkor merült fel a kérdés: milyen a közszellem a köz­ségben? Ügy válaszolt Szir­mai Sándor tanácselnök, hogy az jó. Rögtön példákat is so­rakoztatott fel kijelentésének igazolására. Így említette, hogy a tsz szerződésben vál­lalt kötelezettséget az ÁFÉSZ íüvarigényeinek kielégítésére. A termelőszövetkezet felaján­lott százezer forintot 1974- re akár iskolai, akár óvodai ctjlok megvalósításának elő­segítésére. A fogyasztási szö­vetkezettel együtt támogatja az irodalmi színpadot, míg az ÁFÉSZ a zenekar felsze­relését vásárolta meg. A tsz segít a sportkörnek, valamint a tűzoltótestületnek is. Úgy tervezik a fogyasztási szövetkezetben, hogy a terv­időszak végére megépítik az ÁBC-áruházat. Ebben az épületben a fogyasztási szö­vetkezet irodái is helyet kap­nának. De hát m- még nincs egyiií . -ük. sodik helyezést értünk el a svájci világversenyen, ahol japán, német, francia, oszt­rák és cseh cégek vettek részt. Nemzetközi rangot je­lent a második helyezés, amit kerékpárláncaink mi­nőségi mutatóival értünk el. De a kerékpárláncot csak állami támogatással tudtuk gyártani, illetve exportálni. Ma már a tőkés exportot sem lehet minden áron, az­az ráfizetéssel fokozni. A nemzetközi piacon konjunk­túra van. Tovább korszerű­sítjük a láncgyártást, többet termelünk és többet aka­runk exportálni — mondta a műszaki igazgató. A Mátravidéki Fémmű- vekből úgyszólván a világ minden részébe szállítanak kerékpárláncokat. Például: Valamikor nagyon érdek­lődtek a karácsondiak a szín­házi előadások iránt is, em­lítettem a tanács elnökének. Mostanában már lanyhult ez az érdeklődés, kaptam a vá­laszt. Magyarázzák ezt a ív­vel is, de azzal is, hogy a színjátszók körében sem olyan nagy az ügybuzgalom, mint hajdanán. Az utóbbi időkben inkább a nagyobb ünnepekre készülnek fel mű­sorral. Azt viszont szívesen fogadják az emberek. Sokat mond el a község közművelődéséről az a tény, hogy működik itt a gyöngyö­si zeneiskolának egy kihe­lyezett tagozata, amiben kö­zel ötven gyerek ismerkedik a hangszerek kezelésével, il­letve az énekléssel. Ezzel sem dicsekedhetnek sokfelé. KARÁCSOND KÓD mindig úgy beszéltek, hogy ez vas­utasközség. Vajon így van még ez napjainkban is? Igen­lő választ hallok. Miután a legutóbbi összeírás adatai sze­rint a község összlakosságá­nak a száma 3606, a dolgozó férfiaknak mintegy a fele, a nőknek pedig hozzávetően a negyede a MÁV alkalmazott­ja, maradt a megkülönböz­tető megállapítás továbbra is érvényben. Karácsond vas­utasközség ma is, annak elő­nyeivel és hátrányaival együtt. Egyre jobban fejlőd­ve. (TV. Molnár F.) Ausztriába, Japánba, Ang­liába, Franciaországba, Tö­rökországba, Vietnamba és Kubába. Hogyan alakult a dobozgyártás ? — Ráfizetéses — válaszol a gazdasági igazgató. — De alumínium dobozo­kat érdemes gyártani és le­het majd exportálni. A je­lenlegi gyártási, technológiá­val ráfizetéses, de nyugati licencvásárlással a legéssze­rűbb gyártási eljárást vá­laszthatjuk. Korszerűen, ol­csón és sokat keLl gyártani, altkor kielégítjük a hazai igényeket és tisztes nyere­séggel külföldre is eladha­tunk — érvelt Pálth László. A licencért és a tubus­gyártó berendezésért dollár­ral, vagy Nyugaton is kere­sett. jó áruval kell fizetni. Ebből következik, hogy nem­csak a népgazdaságnak, ha­nem a vállalatnak is fontos az export fokozása. — Valóban, a beruházá­sok, a tőkés gépbeszerzéseit lehetősége az egyik legjobb vállalati ösztönző. Befejező­dött az első MAT (Magyar Alumínium Tröszti-program, ez 700 ezer dolláros üzlet volt. Most következik a MAT—II. program. A nyu­gati piacon jobban vizsgál­ják az áru minőségét, na­gyobb az áringadozás és több a kockázat is. De a li­cencvásárláshoz, a nyugati gépbeszerzéshez szükséges dollárok ellenértékét ki kell termelnünk — mondta a műszaki igazgató. A Mátravidéki Fémművek kedvező hitelelbírálást akart, ezért az alumínium fémcso­magoló eszközök exportjá­nál lemondott az állami visszatérítésről. Nem tagad­ják. az export fokozásához szükséges lelkesedés is, meg több esetben állami vissza­térítés is. Nyilvánvaló, hogy az állami visszatérítés csak átmeneti megoldás,' éppen ezért csak átmeneti kedvez­mény lehet. Automatizálás, gyártás- és gyártmánykor­szerűsítés, illetve önköltség- csökkentés, csakis ez lehet a fejlődés útja. Hány forint ráfordítással érnek el a Mátravidéki Fém­művekben egy dollár, illet­ve egy rubel árbevételt? A dollárt átlagosan 63. a rubelt 33 forintos ráfordítással. Mindkét mutató jobb az 1970. első félévénél. Az ál­talános követelmény dollár­nál 50, rubelnél 30 forint alatt. A Mátravidéki Fém­művek a dollárnál jobban éx-dekelt a rubeláriolyamos export fokozásában. Sár a fejlesztések, a tőkés licenc és gépimport a dollárbevé­tel fokozását sürgeti. A Mátravidéki Fémművek idei exportterve 4,1 millió rubel és 700 ezer dollár. Ez 206 millió forintot tesz ki. Az első félévben négymilli­ós lemaradásuk van. A siroki vállalat az el­múlt évben a belföldi ár fö­lött 8 millió forintos, nyere­séget ért el az exporttal. Eb­ben az évben 7,5 millió fo­rintos exportnyereséget ter­veztek. A hírnév, a szerző­déses kötelezettség és a ré­szesedési érdekeltség arra ösztönzi a vállalatot, hogy exportlemaradását ez évvé­géig pótolja, tőkés és szo­cialista országokba a kivi­telt fokozza — fejezte be nyilatkozatát a gazdasági igazgató. Dr. Fazekas László Mmüsm © ’1971. szeptember Z„ c&iitörttifc Kerékpárok 30 országba A Csepel Vas- és Fémművek Kerékpár. és Varrógépgyára legsikeresebb terméke a jól ismert Csepel kerékpár. A ke­rékpárok exportképességét bizonyítja, hogy több mint 30 országban vásárolják. (MTI foto — Király Krisztina féLv. — KS) A karácsondiak tesznek is érte

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents