Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-13 / 190. szám
/ míS PR&LETARJAi ERYISiUST^: AZ MSZMP HEVES MEGYEI 1 BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANAOS NAPILAPJA XXII. évfolyam 190. szám ARA: 8« FILLER 1971. augusztus 13., péntek Az iraki külügyminiszter hazánkba látogat Péter János külügyminiszter meghívására Abdul Karim Alsheifcly, az Irak; Köztársaság külügyminisztere augusztus 15-én hivatalos baráti látogatásra Magyar- országra érkezik. A szudáni KP új főtitkára Mohamed Ibrahim Nokod- ot választották meg a Szudáni Kommunista Párt főtitkárává a meggyilkolt Ab- delkhalik Mahgub utódjául — közölte az An Nida, a Libanoni Kommunista Párt központi lapja. Irab estes Damaszkuszban Mint jelentettük, a csütörtöki A1 Ahram felelős szír forrásokra hivatkozva közölte: augusztus 18-án Damaszkuszban találkozik Szadat egyiptomi, Kadhafi libíai és Asszad szíriai elnök az arab államszövetség alkotmánytervezetének a megvitatása végett. A találkozóra Asszad javaslatára az alkotmánytervezet kihirdetése és a szeptember 1-i népszavazás előtt kerül sor. Tripoli értesülés szerint a népszavazás eredményét mindhárom országban már szeptember 2-án délben nyilvánosságra hozzák. Az A1 Gumhurija úgy értesült. hogy a népszavazás után a három államfő Kairóban tart csúcstalálkozót, s ezen megalakítják az Arab Köztársaságok Szövetsége elnöki tanácsát és megválasztják az államszövetség és a néptanács elnökét. Ami az egyiptomi állandó alkotmányt illeti, erről Szadat elnök javaslatára szeptember 15-re tűzték ki a népszavazást. A damaszkuszi csúcsértekezletet követően Szadat újból összehívja az ASZÚ központi bizottságát és beszámol a közel-keleti válság politikai és katonai fejleményeiről a nemzetközi erőfeszítések eredményeiről. Incidens a szíried—Jordániái határon ' Súlyos incidenst jelentett a damaszkuszi rádió csütörtökön a szíriai—jordániai határról. Egy katonai szóvivő állt a normális adását megszakító rádió mikrofonja elé, s közölte, hogy két jordániai harckocsi és egy dzsip lépte át a Ramsza határvárostól Dera szíriai yáros felé vezető úton a szír határt. A behatolók tüzet nyitottak egy határ menti szír megfigyelőállásra s annak háromtagú személyzete közül egyet megsebesítettek, majd a sebesült embert megölték. Ä „fekete ezredesek" és az amerikai propaganda Washington ismét azt a látszatot akarja kelteni, hogy érdeke fűződik a görög parlamenti kormányzás visszaállításához — írja a Pravda csütörtöki számában. Alekszej Gyakov kommentátor. Az amerikai képviselőház ezt szem előtt tartva fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az Egyesült Államok — a görög junta működését helytelenítve — beszünteti az országnak folyósított katonai segélyt. Nem véletlenül került sor az amerikai törvényhozóknak erre a demagóg gesztusára — hangsúlyozza a szovjet hírmagyarázó. Sok jele van annak, hogy mindenütt, különösen pedig Görögországban nőtön-nő a felháborodás a „fekete ezredesek” önkénye miatt. Az amerikai vezető körök ezzel a lépésükkel gyengíteni kívánják otthoni bírálóikat és meg akarják győzni a görögöket, hogy hazájukban négy éve érvényben levő rendkívüli állapot, a zsúfolt börtönök, a kínzások és a perek csupán átmeneti jelenségek. A washingtoni propaganda azt bizonygatja, hogy a görög junta előbb-utóbb kénytelen lesz megfogadni a rendszer „liberalizálására” vonatkozó amerikai tanácsokat. 2870-ben a szegénység veszedelme fenyeget Walter H. Pawley. az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tanácsadó irodájának igazgatója szerint 2070-ben a világ lakosainak száma megközelíti a 36 mil- liárdot .és bár élelmezésük megoldható, tömeges munkanélküliség, politikai konfliktusok, fokozódó írástudatlanság, a környezet elszennyeződése és szegénység veszedelme fenyeget. A FAO „Ceres” cí ,üi kiadványában mag: ’ ■ <••’.. lsében Pawley utal arra, hogy a jelenlegi szaporodási arányt tekintetbe véve ar-ra kell számítani, hogy a föld lakossága 2100-ra 74 milli- árdra növekszik. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika „szegény” országai lakosságának száma, 2070-re valószínűleg eléri a 33 milliárdot, azaz több lesz, mint az úgynevezett „gazdag” területeké, amelyek lakossága 99 év alatt fog növekedni a mostani alig valamivel több egy- milliárdról a majdnem há- tummilliárdra. Kést tartón €! ?Cfi5sztertaiiács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. Az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány együttes ülésén hozott határozatnak megfelelően a Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXV. (bukaresti) ülésszakán elfogadott komplex programban szereplő feladatok sikeres végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Utasította a minisztereket, az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a megfelelő lépéseket — saját hatáskörükben — tegyék meg. Egyúttal megbízta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságát: határozza meg az integráció programjából adódó legfontosabb feladatokat, azok kidolgozásának, végrehajtásának rendjét és biztosítsa a folyamatos koordinációt. A belkereskedelmi miniszter valamint az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács együttes előterjesztése alapján a kormány megvitatta az ifjúság turisztikai és üdülési helyzetét, majd határozatot hozott az ifjúsági turizmus, a fiatalok üdültetési rendszerének továbbfejlesztésére. Az előterjesztés megállapíts: az ifjúság kulturális pihenésének, testedzésének, kirándulásainak, üdülésének fejlesztésében az előrehaladás jelentős, mégis céltudatosabb és koncentráltabb intézkedések szükségesek a jelentkező igények kielégítéséhez. Ezért a népgazdasági és társadalmi erőforrásokhoz mérten fokozatosan bővíteni kell az olyan kiránduló- és üdülőhelyeket, amelyek alkalmasak arra, hogy az ifjúságnak üdülést és szórakozást biztosítsanak. Az oktatási-nevelési intézmények szálláshelyeit a szünidőben elsősorban az ifjúsági turizmus rendelkezésére kell bocsátani. Szélesíteni kell az ifjúság utazási, elszállásolási és étkezési kedvezményeinek rendszerét. A külkereskedelmi miniszter és a pénzügyminiszter közös előterjesztésére a kormány rendeletet hozott a preferenciális vámtételek megállapításáról és a kereskedelmi vámtarifa módosításáról, amely a fejlődés útján levő országokkal folytatott kereskedelmünkre ösztönző hatást vált ki. A kormány tudomásul vette a könnyűipari miniszter jelentését az 1971—75. évekre vonatkozó magyar—szovjet papíripari termékcsere megállapodás aláírásáról. A mezőgazdasági és élelmezésügyi* miniszter — korábbi kormányhatározat alapján — megvizsgálta a szeged: szalámigyár bővítésének lehetőségeit. Megállapítást nyert, hogy további kapacitásbővítés révén az eredeti programban jóváhagyott termelés a tervezettnél nagyobb mértékben növelhető. A kormány a termelés fokozását célzó húsipari beruházások kérdésében döntött. Jóváhagyta a Minisztertanács a Phylaxia oltóanyag- és tápszertermelő vállalat fejlesztésére vonatkozó intézkedéseket. ' Tekintettel arra, hogy az eltelt fél évtizedben hazánkban az idegenforgalom tömegméretűvé vált, a kormány megvizsgálta a negyedik ötéves tervidőszak szállodafejlesztési programját és azt jóváhagyta. Megyénkbe látogatott az algériai igasR^''^vigyminiszter Csütörtökön megyénkbe látogatott Bualem Ben Ha- muda, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság igazságügyminisztere és felesége, valamint Abdelmad- zsid Allahum őrnagy, a köztársasági elnökség protokoll igazgatója és Mohammed Szalah Mohamedi, igazságügy-minisztériumi főosztályvezető, akik igazságügy- minisztorünk meghívására hivatalos látogatáson tartózkodnék hazánkban. Az algériai vendégeket Heves megyei útjukra elkísérte dr. Szilbereky Jenő, igazságügy- miniszter-helyettes és felesége. Délelőtt Hatvanban dr. Fülöp Andor, az Egri Megyei Bíróság elnöke és Nagy László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője fog ad: a a megyébe érkező magas rangú vendégeket. Á kölcsönös üdvözlések után az algériai miniszter és kísérete ellátogatott a hatvani Lt nin Tsz-be, ahol Rabecz Lajos, tsz-elnök tartott tájékoztatót a termelőszövetkezet felépítéséről, gazdálkodásáról, majd bemutatta a közös gazdaság szakosított szarvasmarha-, tehenészeti telepét. Délután Hatvanból a Gyöngyös-Domoszlói Állami Gazdaságba érkeztek a vendégek, ahol Koósik István igazgatóhelyettes mutatta be a nagyüzemi gazdaság hűtőházát, szőlő-, gyümölcsültetvényét és tartott tájékoztatót az állami gazdaság gazdasági, szervezeti felépítéséről, eredményeiről. A határszemle és a tájékoztató után Bualem Ben Hamuda úr és kísérete a megyeszékhelyre indult, ahol a késő délutáni órákban a megyei tanács kistermében Szalag István, a megyei tanács elnökhelyettese adott fogadást tiszteletükre. , A megyei tanács székházából dr. Fülöp Andornak, az Egri Megyei Bíróság elnökének meghívására a vendégek az Egri Megyei Bíróság épületéhez hajttattak. Dr. Fülöp' Andor hivatali dolgozószobájában szívélyesen köszöntötte az algériai igazságügy-minisztert és kíséretéhez tartozó vendégeket, ahol baráti hangulatú szakmai eszmecserére került sor. Ezután városnézés következett, majd az algériai vendégek és magyar kísérőik az esti órákban visszautaztak Budapest- re. Bualem Ben Hamuda Igazigy-miniszter holnap a Luna Intercontinentálban sajtó, onferencián összegezi magy o-szigi tapasztalatait, f s vái I az újságírók kér (lései i ■. (JUJ Lidi) ' Termelöszövetkezeti társulások nyomában Sorozatunk következő részében a tsz-ek egymás közötti, illetve ú lsz-ek és az élelmiszeripari vállalatok közötti kapcsolatok jogi és közgazdasági nehézségeiről nyilatkozik dr. Bóta László agrárközgazdász, lapunk 3. oldalán. Halttrattfaei!- élet nélkül Miért nincs eleven kulturális élet Egercsehiben, a bányatelep művelődési ■ házában? — erről szól Pata- ky Dezső riportja, a 4. oldalon. Többféle ételt, olesébb áron Egy vendéglátóipari NEB- vizsgálat tapasztalatairól számol be cikkében Hekeli Sándor a 4. oldalon. Isigoszláyiábél ielentjlík A nemzetek egyenjogúsága címet viseli Rocskár János cikksorozatának mai fejezete az 5. oldalon. 9 rádié és a teEev zió lövi heti műsora a 7. oldalon. Ki lesz Nixon ellenfele? Mint már jelentettük. John Lindsay New York polgármestere kilépett a republikánus pártból és a demokrata párthoz csatlakozott. Lindsay elhatározása politikai megfigyelők szerint, bár nagy visszhangot keltett, egyáltalán nem volt váratlan. 1969-ben amikor republikánus párti jelöltként kívánta újraválasztatni magát New York polgármesterének tisztségébe, alulmaradt ellenfeleivel szemben. Ezután független jelöltként indult és nyert. Tavaly már Arthur Goldberg demokrata párti jelöltet támogatta a republikánus Rockefellerrel szemben. A demokrata párt köreiben örömmel üdvözölték Lindsay döntését és máris megkezdődtek a találgatások, vajon a demokrata párt színeiben indulni kíván-e az 1972-es elnökválasztásokon. Megfigyelők szerint neve feltehetően ott lesz a demokrata párti listán. A párt 1972. július 10-én dönt arról, kit állít csatasorba Nixon ellen, — hiszen minden bizonnyal a jelenlegi elnök lesz a republikánusok jelöltje. Minf a hírügynökségi kommentárok megállapítják, a demokrata párti rajthely szokatlanul zsúfolt. Az első helyen Edward Kennedy szenátor és Edmund Muskie szenátor áll. Közvetlenül utánuk Hubert Humphrey szenátor, volt alelnök következik. A demokrata párti reménységek között előkelő helyet foglal el George McGovern szenátor, az egyetlen, aki már bejelentette, hogy indulni kíván. Amennyiben a 49 éves Lindsay is csatlakozni kíván a mezőnyhöz, megfigyelők '.érint nem lesz könny# do^p,