Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
Mindenki közlekedik... Ctrt/Jion n hf*trvnlf1nlhnn ^ központi stadion épült az örmény Jtuuiun a negyOiaaiDan SZSZK fővárosában, Jerevánban, a Rázden folyó festői szépségű, szakadékos partján. A stadion neve — „Rázdan”. A hatalmas sportkomplexum nézőtere 75 ezer ember befogadására alkalmas. Arany is lehetne a magyar ezüst 7 Petress István közkedvelt tv-sorozatának címe minden túlzás nélkül állapítja meg: mindenki közlekedik. E tény érvek nélkül is nyilvánvalóvá teszi, hogy a személyszállítás a legfontosabb szolgáltatások közé tartozik, s' legalább annyira a figyelem középpontjában áll, mint a táncdalfesztivál. Csakhogy, a készüléket — ha a dalok nem nyerik meg a tetszésünket — el lehet zárni, az autóbuszo- . kon, vonatokon azonban utaznunk kell, ha tetszik, ha nem. Nem vigasz. Ezt támasztják alá a forgalmi adatok is. Az országot keresztül-kasul behálózó sínpárokon 2600 vasúti szerelvény évi csaknem 400 millió utast szállít, közúton pedig másfél milliárd az éves személyforgalom, amelynek túlnyomó része az úgynevezett tömegközlekedési járműveken zajlik. Nem a „tiszteletkor” kedvéért, de meg kell jegyeznünk, hogy jó számok ezek, hiszen a magyarországi közúthálózat — idézve Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszter- helyettes tanulmányából — „ ... alpavetően lóvontatású forgalomra épült, és a fel- szabadulás előtt csak olyan mértékben építették át, hogy a két világháború között meglevő mintegy 10 ezer gépjármű forgalmát le tudja bonyolítani”, az újabban sokak által dicsért régi MÁV pedig 1938-ban mindössze 71,1 millió utast szállított. Persze, az utazók döntő többsége nem ismeri pontosan az imponáló fejlődésről tanúskodó adatokat, s az a gyanúnk, hogy ha ismernék is, nem jelentene számukra vigasztalást. Az ember ugyanis nem általában közlekedik, hanem erre a buszra, vagy arra a vonatra száll, nagyon is konkrét foltot hagy a nadrágján, a piszkos ülés, ha kapott helyet, és „egyedileg”- érzi lábában a fáradtságot, ha állva kell megtennie a több órás utat. Sőt, az átlag utast legtöbbször még az is hidegen hagyja, hogy őt most azért viszi lépésben a vonat, mert kicsi a pálya teherbíró képessége, vagy mert alámosta a töltést a vihar, hogy azért maradt-e le a buszról, mert a vezető nem várta meg, vagy mert már fürtökben lógtak rajta az emberek. Az ingázók több százezres táborának munkakedvét — és munkaképességét — alapvetően befolyásolják a napi utazási körülmények, egy zsúfoltan vánszorgó kényelmetlen és szennyes vonat két hét nyaralás idegnyugtató hatását teheti semmivé a Balatontól a Déli pályaudvarig: a kulturált személyszállítás nem egyszerűen forgalmi kérdés.... Ami nem szükségszerű Természetesen joggal számítanak a közönség megértésére a közlekedési vállalatok vezetői, ha egy vonalszakaszon például éppen az utazási sebesség növelésére felújítják a pályát és emiatt forgalomkorlátozást rendeltek el, ha egy-egy állomás korszerűsítésének idején a zsúfoltság nagyobb a szokásosnál, ha a hosszan tartó havazás után lassabban mennek a munkásjáratok a síkos úton és így tovább. Az ilyen magyarázatokat általában el is fogadják az utasok, türelemben tehát nincs hiány. Vannak azonban olyan kísérő jelenségei a személy- szállításnak, amelyek egyáltalán nem szükségszerűek, s amelyek kiküszöbölése nélkül kulturált utazásról nem beszélhetünk. Semmiféle magyarázat nem pótolja például a vasúti kocsik megfelelő fűtését, világítását, takarítását. Az ezzel kapcsolatos gondokat nem szabad megosztani az utazóközönséggel: fűteni, világítani, takarítani kell. Elvileg teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a kis forgalmú, gazdaságtalan vasútvonalak felújítása aránytalanul többe kerülne, mint. amennyi hasznot hajtanak, jobb megoldás megszüntetni e vasútvonalakat. De milyen „vonatpótló” autóbuszok azok, amelyekre időnként nem férnek fel a megszüntetett vonalak utasai? Mit ér a legkedvezőbben összeállított menetrend is, ha a pontosan érkező gyorsvonat előtt engedik ki az állomásról a cammogó teherszállító szerelvényt, mert véletlenül úgy adódott? Kinek jó a helyjegy, ha csak bizonyos pénztáraknál lehet Hozzájutni, és sajnos, egyáltalán nem garantálja, hogy tulajdonosának lesz is helye az expressz vonaton? Minek a pályaudvari hangosbemondó, ha csak bömböl, de nem lehet megérteni a szavát? Minek a buszmegálló, ha a vezető felszállót, leszállót figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül toválbbrofoog? A sikerért szurkolunk Ahhoz, hogy a közlekedés területén bekövetkezett óriási fejlődést kimutassuk, nem szükséges 1938-ba visszanyúlni adatokért. Olyan nemzetközi főútvjonalak épültek az utóbbi évtizedben, mint az M 1-es és az M 7-es számú út, jelenleg is nagy erőkkel korszerűsítik a közúti forgalom mintegy felét lebonyolító főúthálózatot a budapest—miskolci úttól a Sopron—balatonedericsiig. Az utóbbi éveikben nemcsak a fővárosban, hanem Gyöngyösön, Hatvanban, Szegeden és más városokban is Galina Polszkih elsősorban kisvárosi, kedvesen naív, poetikusan ábrándozó lányok alakjait keltette eddig életre a filmvásznon. Most azonban egészen másfajta szerepben bizonyította tehetségét —, így lehetne összefoglalni a lengyel lapok értékelését Galina Polszkih alakításáról, amelyet Andrej Piotrovsky Útjelzők című filmjében nyújtott. A film arról szól, hogyan akarmegjelenték a közlekedést és így a személyszállítást megkönnyítő, a baleseti lehetőséget csökkentő felül- és aluljárók, a negyedik ötéves terv végére pedig minden 200 főnél több lakost számláló település bekötőutat kap és ezzel bekapcsolódhat az országos autóbusz-hálózatba. Tavaly fejeződött be a két legnagyobb forgalmú vasúti fővonal villamosítása, évről évre javul a korszerű vontatóeszközök aránya; a gőzmozdonyok nem is olyan sokára csak múzeumi érdekességek lesznek. A közlekedés és a hírközlés fejlesztésére az idén minden eddiginél nagyobb összeget, 11,6 milliárd forintot fordít a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium. Csak távirati stílusban: 280 vasúti személykocsit, 24 villamos- és 5 Diesel-mozdonyt, 10 motorvonatot vásárolnak meg ebben az évben, a Déli pályaudvar átépítése és bővítése mellett — amelyet egyebek között a Metró építése tett szükségessé — sor kerül a debreceni pályaudvar rekonstrukciójára, és az új szolnoki állomás építésére, befejezik a budapest—szobi vonal villamosítását, több jelentős vasúti csomópontot bővítenék. Mindez, meg még egy sereg, itt fel nem sorolt pozitívum húzná le a mérleg egyik serpenyőjét, ha a másik oldalról ki tudnák dobni végre a haladást fékező ballasztokat. A közlekedés vezetőiben meg is van a törekvés erre, nem érdek nélkül szurkolnak, hogy mielőbb siker koronázza ilyen irányú erőfeszítéseiket K. T. ja kivívni környezetének megbecsülését egy börtönből szabadult ember. Életében nagy szerep jut Jadwigának, akit Galina Polszkih alakít. — Nehéz feladatot kellett megoldanom —, mondja a művésznő —, hiszen először játszottam külföldi lányt. Értettem őt, mint embert, mint nőt, de valahogy orosz módra értettem. Igaz, hogy Jad- wiga története — az, hogy segített egy embernek —, a világon bárhol lejátszódhat, én mégis szerettem Volna hősnőmet lengyel szemmel nézni. Galina Polszkih tíz évvel ezelőtt, a Moszkvai Filmművészeti Főiskola hallgatójaként játszotta első filmszerepét, Julij Karaszik „Dingo, a vadkutya” című filmjében. Ez volt eddig a legjelentősebb és tegyük hozzá, egyik legsikeresebb alakítása. A film a XIV. velencei nemzetközi gyermek- és ifjúsági film- fesztiválon Arany oroszlán díjat nyert. — Egymás után kaptam álmodozó leányszerepeket, ebből arra következtettem, hogy első szerepem jól sikerült. Még ugyanabban az évben főszerepet kapott Edmon Keoszaján fiatal rendező „Lépcsők” című televíziós Két tonna bauxitból lehet nyerni egy tonna timföldet, aztán ismét két tonna timföldből kapunk egy tonna alumíniumot és minden egyes tonna alumínium előállítása húszezer kilowattóra energiát követel! Hazánk közismerten számottevő bauxit- vagyonnal rendelkezik, évi kétmillió tonnát bányászunk ki a földből és ez azt jelenti, hogy Európában a „dobogón” csak a franciák előznek meg, de világviszonylatban is a ranglistán tartjuk a nyolcadik helyet. A timföldgyártásban sincs semmi röstellni valónk, hiszen Almásfüzitő ma Közép-Európa legnagyobb timföldtermelője. Annál nagyobb gondot jelent — éppen az energiaszegénységünk miatt — a timföldet átalakítani alumíniummá. Be lehet szorozni: hazánk jelenlegi timföld-termelése — amely húsz év alatt éppen a húszszorosára emelkedett — túlhaladja a négyszázezer tonnát. Ha valamennyit itthon akarnánk alumíniummá átalakítani, nyolc milliárd kilowattóra energia kellene! Csillagászati szám ... Éppen ezért, ha a magyar ezüst útját követjük, akkor sorsdöntő kilométerkő: a nemzetközi együttműködések dátuma, 1960. Először a lengyelekkel kötöttünk együttműködési megállapodást és az évi nyolcvanezer tonna kiszállított timföld alumíniumtartalmának negyven százaléka kerül vissza hazánkba. Ezt követően újabb és még filmjében. Galina Polszkih is ott volt a Monte Carló-i rövidfilmfesztiválon, ahol ez az alkotás Arany Nimfa-díjat nyert. Ez volt a kezdet. Polszkih friss, mesterkéletlen alakítása f elkeltette a közönség és a kritikusok figyelmét. A legkiválóbb szovjet rendezők hívták meg egyre jelentősebb feladatokra. Játszott Csuhraj: „Élt egyszer egy öregember és egy öregasszony”, Gera- szimov: „Az újságíró” filmjében, szerepet kapott Da- nyelija és Todorovszkij filmjeiben. — Igazán nem panasakod- hatom — mondotta Galina Polszkih —, mindig érdekes, lelkiekben gazdag egyéniségek megformálását bízták rám, olyan emberekét, akiknek sorsáról érdemes elgondolkodni, s megjelenítésük rendkívül érdekes fordulat. S a rendezőim között olyan művészek vannak, mint volt főiskolai tanárom, Szergej Geraszimov, s fiatal alkotók, mint például Edmon Keoszaján. — Melyik film forgatási epizódjaira emlékszik vissza legszívesebben ? — Alekszandr Szurin fiatal rendezővel a Ballada a komisszárról című televíziós jelentősebb megállapodás aláírására került sor: a Szovjetunióval. A timföldalumínium egyezmény alapján hazánk 1980-ig fokozatosan évi 330 ezer tonna timföldet szállít az energiában gazdag szovjet iparvidékre és cserébe 165 (százhatvanöt) ezer tonna alumínium tömböt, illetve félgyártmányt kapunk. A villamos energia ellenértékét a Szovjetunióban is keresett alumíniummal törlesztjük. A nemzetközi együttműködés és a hazai termelés növekedése révén tavaly végre elértük, hogy egy lakosra tíz kiló alumíni- um-„fogyasztás” jut. S hogy mennyire megnőtt az „étvágyunk”, arra jellemző, hogy 1960-ban mindössze négy kiló volt. Az ENSZ felmérése szerint az elmúlt húsz esztendőben a világ alumínium termelése több mint ötszörösére — másfél millió tonnáról nyolc millióra — emelkedett. Hazánkban ugyanezen idő alatt majd tízszeresére sokszoro- zódott az alumíniumfelhasználás és ma már nagyjából eléri a nyugat-európai, iparilag fejlett országok átlagát. Nézzünk néhány összehasonlítást: ha egy lakosra számoljuk az alumíniumfelhasználást, akkor egy sorban állunk Angliával. Mindezek látványos számok, azonban ha a felhasználás módjait vizsgáljuk, akkor orvoslásra váró „sebeket” is találunk. A járműgyártás — a felhasználásból mindössze — tízszázalékos jussra tartott igényt, (az filmben dolgoztunk együtt. A film nagyon izgalmas mesében szól arról, hogyan próbálja megmentem egy kis szigeten élő lány és családja a Vörös Hadsereg egyik sebesült fiatal komisszárját a fehérektől. Kimerítő volt minden forgatási nap, de este azzal pihentem meg, hogy mindent megtettem, ami csak tőlem függ. Jó volt a feszült munka és utána a megérdemelt pihenés. Az utóbbi időben több külföldi rendező hívta meg filmjéhez. Galina Polszkih egy szovjet katonalányt alakított az NDK-ban készült, háború- ellenes filmben, amelyet Konrad Wolf rendezett, „19 éves voltam” — címmel. A i DEFA neves rendezője, Kurt Metzig „A nagy döntés” (Boldog vagy-e?) című filmjének egyik főszerepét is Polszkih játszotta. — Szeretek külföldi filmekben játszani — mondotta. — Konrad Wolffal például remekül dolgoztunk. Csak olyan szovjet rendezőkhöz tudnám hasonlítani, mint Csuhraj, vagy Geraszimov. — Milyen új szovjet filmekben láthatjuk.? — Nemsokára elkészül egy NSZK-ban a járműgyártás éppen kétszer ennyivel részesül) ; az építőipar még szerényebb, alig nyolc százalékkal is beéri (Svájc a vezető ebben az iparágban, a felhasználás a mienkének háromszorosa); a gépgyártás a sereghajtó öt százalékkal. Dicséretre méltó adatok is vannak: elsők vagyunk Európában a villamosiparban és ugyancsak mi használjuk — egy lakosra számítva —a legtöbb alumíniumot edény és tömegcikk gyártására. A tennivalókat elsősorban nem is a termelés fokozásában kell keresnünk — bár a tervtörvény a jelentős bauxitvagyonunkra és a nemzetközi együttműködésre támaszkodva a következő öt évben is előírja az iparág kapacitásának növelését, mégis — sakkal inkább sürget, hogy az értékesebb, vagyis a feldolgozott alumínium kerüljön a hazai és a világpiacra. Amíg egy tonna bauxit világpiaci ára mindössze 5— 6 dollár, a timföldé húszhuszonöt dollár. Az alumínium tömbért már ötszáz dollárt adnak, a félgyártmány értéke túllépheti a tonnánkénti hétszáz dollárt és a késztermékké feldolgozott alumínium még ennek is a többszöröse. Az értékesebb feldolgozás érdekében sokat tett az ipar- fejlesztésünk. Korszerű gyárak állnak szolgálatába, újabb és újabb területeken alkalmazva kezdjük felfedezni patinás kincsünket — a magyar ezüstöt. több részes tv-film forgatása, amelynek címe „Délben eltűnik az árnyék”. Ez a történelmi témájú alkotás nagy korszakot fog át —, az első kolhozok megszervezésétől a háborús éveken át a máig. Szerepem nagyon bonyolult, egy gazdag élettapasztalattal rendelkező, már nem túl fiatal asszonyt kell életre keltenem. Tízéves filmszinészi tapasztalattal háta mögött Galina Polszkih a pálya felelősség- teljes állomásához érkezett. Megválik a naiva szerepkörtől, drámai feladatok várják, s a színésznő, aki sok neves rendező keze alatt oly emlékezetes leányalakokat formált és ezzel vált népszerűvé, új szerepkörében további sikerekre törekszik. — Nagy öröm a korábbiaktól teljesen eltérő feladatokra készülni. Ideje már, hogy felnőtté váljak a filmvásznon is. Mihail Leontyev 1971, augusztus 8,, vasárnap Mentség — Bácsi kérem, a fegyver tisztogatás közben dördült el... (A Paris Match-ból.) Tíz év a kamerák előtt Egy fiatal színésznő gazdag sikerűt ja
