Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

r Hogyan élünk? — ősrégi <te valósörök kérdés ez. A vaiáo.. azonban nemhogy koronként, de még egy időben is felettébb különbözők, s nem is feltétlenül őszinték. Amit nem is lehet zokon venni, hiszen annyi minden befolyásolhatja a válaszadót. Egy azonban bizonyos. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt alig-alig emlegettük, jószerével számon se tartottuk, hogy ez, meg amaz hogyan él; talán a magunk boldogulására is kevesebb gondot vetettünk. Pedig akkor is aíkadt, hogy úgy mondjuk, tollasodó ember. Igaz, sokkal kevesebb, mint manapság, és az a kevés is kevésbé tűnt föl. Mert ugyan mit is csinálhatott? Legfeljebb épített egy kis házat, vagy vett egy jobb lakást és belebújt, ha meg nem, hát elszórakozta a pénzt.

Ma másképpen van. Először is mind többen és többen keresnek városban is, faluhelyen is, munkás- és parasztcsaládok, iparosok, értelmiségi foglalkozásúak, tehát mindenféle társadalmi réteghez tartozók olyan pénzt hogy a gondtalanabb, vagy — számosabb esetben —nagyon is beosztott életvitel mellett, már egyébre, különösebb, ha úgy tetszik, feltűnőbb kedvtelésre is fut-, ja belőle, olyasmire, amiki- sebb-nagyobb mértékben a luxus látszatát kelti. Természetesen, továbbra is a lakás, a ház áll az első helyen, azzal a különbséggel,

A boldogulás etikája

hogy az építkezők — tehetségük és ízlésük szerint — sok esetben már nem csupán fedelet akarnak a fejük fölé húzni, hanem szebbet, tágasabbat Igyekeznek összehozni. Évről évre több városi lakos hét végi telekkel, házzal, esetleg nyaralóval „ tűnik ki”, az autósok száma közben már évi 40—50 ezerrel növekszik, nem kevesen költséges külföldi utakat tesznek, sokan drága ruhákban, elegáns szórakozóhelyeken mutogatják magukat és — ha nem is nagy számban —, akadnak olyanok is, akiknek minderre, vagy megközelítőleg minderre van módjuk, tehetségük.

Mindez, mondanunk sem kell, nemhogy nem bűn, hanem többé-kevésbé államilag ösztönzött dolog, hiszen azért vannak építőanyag-ipari, meg építő vállalataink, hogy maguk az állampolgárok is — lehetőleg minél többen — építkezzenek, helyesnek tartjuk az üdülőhelyi parcellák kialakítását, hivatalosan támogatjuk az automobilizmust, s állami boltokban, szalonokban pompás ruhákat, sőt ékszereket kínálnak a vevőnek, az utazási irodák pedig jobbnál jobb külföldi utakra csábítanak. Hogy a jó italoknak, szívnivalóknak és az ínyenc falatoknak is akad elég reklámja, nem is említjük, hiszen furcsa mód, .nálunk sohasem szólták meg igazán azt, aki az effélére köííött mértéktelenül, sokkal gyakrabban azt, aki esetleg hosz- szú évekig szívósan takarékoskodva jutott házhoz, autóhoz, vagy,' mondjuk, egy vitorláshajóhoz.

Egyáltalán, nálunk sokkal többet beszélnek az emberek — és a leghangosabban nem feltétlenül a legjobb szándékúak — arról, amit ez, meg az a család vesz, épít stb., mint arról, amivel a gyarapodáshoz az alapot megteremti, a szorgalmáról a kitartásáról, az átlagosnál talán jóval több munkájáról, vagy a tehetségéről. Azaz, hogy hallani a dolog eme oldaláról is, de a legtöbbször olyasmit, hogy' így meg úgy ügyeskedett, ha ugyan nem csalt, lopott, szélhámosko- dott.

Hát lehetséges lenne, hogy az említett sok-sok egyéni, családi gyarapodás csupa hamisságra, vagy éppen becstelenségre épül? Ezt a nyitott szemű, tárgyilagosan gondolkodó ember nem állíthatja. Éppen ellenkezőleg, elismeréssel szól arról a kemény és — ne restellj ük kimondani — verejtékes munkáról, ami a gyarapodást sokaknál lehetővé tette. Hogy a sok és eredményes munka nem minden esetben részesül a megillető és a mi viszonyaink között megérdemelt anyagi elismerésben — az is nyilvánvaló. De az nem kevésbé, hogy a végzett munka igazságosabb és arányosabb elismerése és jutalmazása irányában haladunk — hozzátehetjük: — előre.

Igaz, az sem titok, hogy akadnak nem a szó jó értelmében „ügyesek”, akik igazi, vagy elégséges ellenérték nélkül, azaz a társadalom, mindnyájunk kárára, jutottak és jutnak hozzá az irigyelt anyagi javakhoz. Nem az a hiba, ha érzékenyen reagálunk erre — csupán az, ha minduntalan rémeket látunk —, de még fontosabb: olyan irányba fejlődik gazdaságunk, hogy határozottabban képes jutalmazni a társadalmilag hasznosat, méltánylás nélkül hagyni a haszontalant és kivetni magából a károsat!

Rendkívül fontos, hogy ez a reagáló- és cselekvőképességünk tökéletesedjék. Ahogy a gazdaságirányítás új módszerei számos hibát — és hibás gazdasági ténykedést — most könnyebben felszínre hoznak, és ez jó, úgy leplezi le a fejlődő, demokratikus vonásaiban erősödő közgondolkozás az olyan magatartást, amely szemben áll szocialista elveinkkel, az egyéni boldogulás szocialista erkölcsi normáival. Az eseteik,

a viszonylatok, az Set fordulatai lehetnek bonyolultak, nem könnyen áttekinthetők, helyes ítéletünk alapja azonban egyszerű, magától értetődő. „Mi azt valljuk és hirdetjük — mondotta Kádár János,' a kőbányai munkásgyűlésen —, hogy az embereik joggal gondolhatnak önmagukra, családjukra, hozzátartozóikra; s a természet törvénye az, hogy keressék a boldogságot önmaguk, családjuk számára, de ennek igazi útja csak a néppel, a közösséggel, az ösz- szes dolgozóval való együttes felemelkedés lehet, snem történhet a közösség rovására.”

Aki kiemelkedő odaadással, nagy hozzáértéssel, különös tehetséggel dolgozik, vagy olyan szerencsés adottságú ember, hogy mindezt együttvéve is el lehet mondani róla, az sok, igen sok hasznot tud hajtani a közösségnek, mindnyájunknak. És akkor megérdemli, hogy többet is kapjon, hogy „könnyebben” boldoguljon, ha ezt könnyű boldogulásnak lehet nevezni. És mennél inkább képes és hajlamos a társadalom arra, hogy ilyen következetességgel jutalmazzon, annál többen állnak be a sorba, keményen megdolgozni önnön boldogulásukért és mindnyájunk boldogulásáért.

Segítség — a földnek?

VAJON HÁNYÁN gondolkoztak már el azon, hogy meddig bírja a föld? Meddig bírja a termőföld, hogy évtizedek, sőt századok óta esztendőről esztendőre új növénykultúrát hordjon, neveljen fel a hátán. A minden tavaszi nappal nekirugaszkodó vegetáció évről évre emészti a talajok táperejét, s hogy még mindig egyre intenzívebb növényfajtákat képes felnevelni a föld, az javarészt az embernek köszönhető, aki gondoskodik arról, hogy visszapótolja az elhasznált erőt.

Az egyre nagyobb terméshozamok fokozott mértékben növelik a talajerő-gazdálkodás fontosságát. Könnyen kimutatható, hogy a szántóföldi növénytermesztés jelenlegi színvonalán az adott közgazdasági viszonyok között a műtrágya-felhasználás az egyik leghatékonyabb ráfordítás, és a műtrágya-felhasználás évről évre növekszik. Nem véletlen, hogy a negyedik ötéves terv egyik legnagyobb beruházása a Péti Nitrogénművek gyártelepének rekonstrukciója,

melynek segítségével lehetőség nyílik, hogy a negyedik ötéves terv végére duplájára emelkedjen a műtrágya-felhasználás.

Érdekes vizsgálatot folytatott a műtrágya-felhasználásról a Dél-Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Vizsgálatában kimutatta, hogy ősz- szefüggés van a műtrágya- felhasználás és a szövetkezeti jövedelem között. Azok a termelőszövetkezeték, amelyek 150 kilogramm vegyes műtrágyát használnak fel, holdanként 2400 forint bruttó jövedelemre tesznek szert egy katasztrális holdon. A 150—250 kilogrammot felhasználó közös gazdaságok holdankénti bruttó jövedelme 3859 forint.

MINDENKÉPPEN megszívlelendő és figyelemre méltó a vizsgálatnak az a kimutatása, amely tételesen bizonyítja, hogy minden kilógramm pótlólagosan ráfordított vegyes műtrágya két kilogramm terméstöbblettel jár. Búzatermesztés esetében minden 1 forint értékű többletműtrágya ráfordítás közel 5 forint, pontosabban 4,88 forint értékű többlettermelést eredményezett. A műtrágya-használás tehát üzlet, méghozzá nem is olyan rossz üzlet. Több műtrágya-felhasználás, jobb termés. Jobb termés, magasabb jövedelem. Csakhogy a kérdés nem ennyire egyszerű. Előfordul — mégho.zzá nem is olyan ritkán —, hogy hasonló műtrágya-felhasználással az egyik közös gaz- tatig eredményei jóval elz

maradnak, lehet, hogy éppen a szomszéd határban levő termelőszövetkezetétől. A műtrágyamennyiség egyedül nem mindenható. A talajszerkezet, minőség, még egy- egy gazdaságon belül is változhat, esetleg egy adott talaj is változhat évek alatt,

Egyetlen agrármérnök, legyen az agronómus vagy tsz-elnök, sem rendelkezik látnoki képességekkel. A sokéves tapasztalatból, megfigyeléseiből, tanulmányaiból logikusan következtet, hogy melyik földrésznek mennyi és milyen műtrágya kell. Hogy pontosan mennyi kell, azt egyféleképpen* lehet megmondani. Elővenni a pipettát, bürettát és laboratóriumi vizsgálatot végezni. Ma már — amikor a tudomány és technika forradalmáról beszélünk —, egyszerűen felelőtlenség az adott kor színvonala alatt gazdálkodni.

A TERMELŐSZÖVETKEZETEK természetesen jelenleg még nincsenek laboratóriummal és laboránsokkal felszerelve.

Ám a Dél-Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetség ésszerű javaslatot terjesztett a tagszövetkezetek elé. Hozzanak létre közös erővel egy olyan agrokémiai laboratóriumot,

'jvvywww'^v’»».' •

Körkérdésünkre: „Hol és hogyan töltötte a nyarat?’’, a vakációból már hazaérkezett humoristák válaszolnak.

MIKES GYÖRGY

Az idei nyarat Budapesten töltöttem, ezen a teljesen ismeretlen üdülőhelyen, a Du- na-egyenesben. Budapest tulajdonképpen egy kis falu, kétmillió lakossal. Van itt minden: víz, hegyek, erdő, és tapasztalatom szerint sokkal jobb az ellátás, mint más üdülőhelyeken. En egy ötemeletes, betonból készült kemping sátorban laktam, gyönyörű kilátással egy csőtörésre. Persze, itt is minden pénzbe kerül. Éppen ezért óva intem a fiatalokat: pénz nélkül ne jöjjenek Budapestre! Nem akarok jósolgatni, de ez a falu, Budapest, néhány éven belül olyan felkapott üdülőhely lesz, mint — mondjuk —, Sárvízbüttyköny —Alsópetrence. Különösen fákkor, ha a nyári hónapokban mindenki elutazik — Budapestről —, a Balatonhoz, a hegyekbe, külföldre.

GALAMBOS SZILVESZTER

Az idén nyáron a sors és oz IBUSZ jóvoltából Párizsban jártam. Külföldön csak óráamely szolgáltató tevékenységet végezne a szövetség területén. Komoly segítséget jelentene ez minden termelőszövetkezetnek, s az eredmény mázsában és forintban nagyon is könnyen mérhető lenne. A termelőszövetkezetek a kellő felszerelés hiánya miatt legtöbbször még azt sem tudják ellenőrizni, hogy tulajdonképpen milyen hatóanyagú műtrágyát szórnak ki a földekre, hiszen a Központi Népi Ellenőrző Bizottság a közelmúltban állapította meg, hogy a műtrágyák hatóanyag-vesztesége esetenként a 12 százalékot is eléri.

Az agrokémiai laboratórium terve tehát nagyon is időszerű és reális terv. Sajnos csak terv, több mint egy esztendeje. Pedig a beruházási költség igen gyorsan térülne meg.

Miért nem valósult akkor meg az agrokémiai laboratórium terve? A válasz sajnos nagyon egyszerű.

A SZÖVETSÉG 47 közös gazdasága közül 1970 júniusa óta, amióta a terv napvilágot látott, egyedül a heréd} Mát- ravidéki Tsz jelentette be, hogy hozzájárul az agrokémiai laboratórium megvalósítási költségeihez.

Szigetby András

Magasban

Havonta végzik a tisztítási és karban tartási munkákat a füzesabonyi villamosfelügyelőség dolgozói. A Budapest és Nyíregyháza közötti vasúti szakaszon jelenleg három brigád végzi az elszeny- nyezödött szigetelők lecserélését és a festési munkákat. Képünkön Sárkány Ferenc és Csontos Károly nyomócső- cserét és festési munkát végez a kál-kápolnai vasútállomáson.

(Foto: Tóth)

Bugris

A címül adott szót egy falusi származású gépírónő leveléből idézzük. Elkeseredett hangú írásában elpanaszolja, hogy „városi” munkatársaitól gyakran hallja ezeket a mondatokat: „Mikor hagysz fel már bugris szokásaiddal?’’ — „Ez a bugrisság csak rátok jellemző!” Azt kérdezi, nagyon sértő, megalázó-e a bugris szó, s arra is kíváncsi, mit fejez ki, mi az eredete.

E szót az egész ország ismeri, minden társadalmi réteg nyelvhasználatában megtaláljuk. A következő alak- változatai a leggyakoribbak: bugris, pugris, bugrics stb. Gyakran kapnak nyelvi szerepet a következő képzett formák is: bugrisság, bug- riskodik, bugriskodó stb.

Nagyon sok jelentésámya- lat társul e hangsorhoz. Egyes vidékeken a buta, a faragatlan közpolgárt nevezték meg vele. Rosszalló használati értékét a következő jelentésváltozatok bizonyítják: faragatlan, durva, műveletlen, iskolázatlan, ostoba, neveletlen, nehéz felfogású, elmaradt gondolkodású stb.

Méltán érezhette tehát sértőnek, megalázónak levélírónk a bugris szót. Az egyszerű származásúakat lenéző személyek szóhasználatában valóban mindig sértő szándékkal jelentkezik. Erről azonban nem a szó tehet.

A bugris név eredetét tekintve, azzal a német Buger szóval vethető össze, amely ezeket a jelentésárnyalatokat hordozza: paraszt, paraszti származású, egyszerű családból származó stb. A német szóhoz is több rosz- szalló jelentésváltozat társult, és a semmirekellő, a közönséges, a faragatlan, a buta, a durva embert is megnevezték vele.

Arról is tudunk, hogy családnévként is szerepet ka-, pott szavunk. A Pozsonyban megjelenő Hét című hetilapban például arról plvashat-, tunk, hogy Csallóközaranyos faluban öreg arany- és ezüstlakodalmas párokat köszöntöttek, köztük a Bugris házaspárt is. (Hét, 1971. júl. 2.)

Még egy nyelvi érdekes- . ségről szavunkkal kapcsolatban. Régebben valóban nem volt egyértelműen rosszalló jelentése, s nemegyszer kedveskedő gunyorizálással a fajankó szavunk jelentéstartalmát hordozta.

Dr. Bakos József

~-,w*»*wwwwwsjwnr^v.-.--vwww^.-v--- V.V.W.V.

Humoristák vakációja

kát alszom éjszaka, hiszen minden idő kevés egy-egy csodálatos város tanulmányozására. Egyik éjjel a Montmartre közelében elterülő romantikus parkban sétálgattam. Hirtelen kétségbeesett, éles női hangra figyeltem fel: — Segítség! Segítség!

Hősi elszántsággal azonnal a hang irányába rohantam. Az egyik pádon csinos miniszoknyás nő ült és nyugodtan cigarettázott.

— Maga kiáltott az előbb segítségért? — kérdeztem izgatottan.

— En — válaszoltam derűsen. — De nem kell megijedni, szépfiú. Csupán egy kis anyagi segítségről lenne szó. Hálás természet vagyok.

Mondanom sem kell, hogy ötfranknyi összvagyonom- mal a zsebemben rémülten elmenekültem. Meg sem álltam hazáig.

ŐSZ FERENC

Valaki a hasára ütött és elhatározta: az lesz a nyári

programja, hogy őszből nagy embert csinál. S ezzel meg szabta az én nyári programomat is. Igaz, hogy ?gy kissé későn jutott az eszébe,

mert a Táncdalfesztivál elődöntőjének plakátjai már rég kint voltak az utcán, amikor a fesztivál szervezősége telefonált nekem, hogy nem tudnék-e átruccanni hozzájuk aznap délután. Nem tudtam. „Akkor átjövünk mi” — közölték és <jn már tudtam, hogy baj van. De nem gondoltam, hogy ekkora. Három nap múlva már ott találtam magam a Madách Színházban, szemközt a meglepett közönséggel, amely mindenre számított, csak arra nem, hogy valaki kiáll elé és elkezdi ócsárolni, amiért ők idejöttek. A táncdalrajongók népes sorain végigfutó hideg úgy megcsapott, hogy ettől egészen idétlen lettem — nem is tudom, hogy csináltam végig az első elődöntőt. Csak arra emlékszem, hogy a Kudlik Julika megsajnált.

Gyerekkoromban mindig irigyeltem azokat az embereket, akikre rámutatnak az utcán — ma azonban csak az árnyékos oldalon merek közlekedni és messziről elkerülöm a Boráros teret, ahol egyik este egy kedves idős ír köszönés nélkül kö- •■te, hogy nagyol csalódott

bennem. Nem szégyellem magam, kicsúfolni azokat, akik szeretik a tánczenét? ... 15 éve élek abból, hogy csú- folódom —, ez a szakmám. Sajnálatos dolog, hogy ezt csak most veszik észre. De most aztán özönlenek a levelek. Gyereklányok szidják a zsűrit, családapák tisztelnek meg az „ideiglenes bohóc” címmel és 71 éves nénik osztják a mamám véleményét. A dolog már 'szinte kezd kellemetlen lenni. Még szerencse, hogy nem veszem komolyan. Ismerem az aranyszabályt: megvan minden év „ügyeletes zsenije” minden szakmában. Nem tudom, ki a következő ügyeletes. De egy biztos. Mjvel jelenleg 15—20 humorista létezik, akinek ez a hivatalos szakmája, rám legfeljebb 15—20 év múlva kerül újra sor. S ez megnyugtató.

SOMOGYI PÄB

Jelenleg a Déli-sarkon tartózkodom, a harmadik kihelyezett depot-nál. Szegény Scott kapitány utolsó útján vagyok. Az én egyetlen módszerem a tartós nyári káni- 1 illában: ellenanyagokat bocsátók magamra: hideget, vi- z% vihart.

Napok óta például a „Scott

utolsó útjá”-t olvasom. De nagyon kellemes volt a „Titanic katasztrófája” is, különösen az a pillanat, amikor a hajó a jéghegynek ütközött. Olvasás közben zenét is hallgatok, például Debussy: „Tenger”-éből a szél és a hullámok játékát. Tegnap Piccard professzorral lemerültem a mélytengerek világába, de nem ért semmit se. Jegyet váltottam hát a „Jégmezők lovagjá”-hoz, de a zsöllye elolvadt alattam, és „A megfagyott gyermek”-et egy mozi sem játssza pilla-- natnyilag. Később valamit használt, hogy az „Ismeretlen földrész”-szel, az Antark- tisszal a tenger mélyére süllyedtem. Holnap rénszarvasra fogok vadászni. Már előre élvezettel taposom gondolatban a méteres havat és azt dúdolom magamban: „Hideg szél fúj édesanyám, adja ki a kendőm..."

Hát Így töltöttem én az idei nyarat.

Ézsiás Erzsébet

MmsmGp

ISII. augusztus 29., vasárasa